Békés Megyei Népújság, 1984. november (39. évfolyam, 257-281. szám)

1984-11-17 / 270. szám

1984. november 17., szombat o ítél a Népbíróság — 1944. október 6-án. dél­előtt 11 órakor a felszaba­dult Gyula kórházvárossá alakult, ahol 12 ezer sebe­sültet ápoltak, nemcsak a kórházban, hanem a tör­vényszéki palotában, a gim­náziumban és minden isko­lában. Ezért a bíróságok részben a fogházban, rész­ben a Városház utca 13. sz. alatti épületben, részben az Árpád utcában, a Tanay- házban működtek — emlék­szik vissza dr. Márai György. a 76 éves nyugalmazott bíró. n megfélemlített város Gyulai lakásán beszélge­tünk. Az asztalon könyvek, feljegyzések. Dr. Korom Mi­hály volt igazságügyminisz­ter biztatására, dr. Jakucs Tamás, a jnegyei bíróság volt elnöke és dr. Vermes Vilmos elnökhelyettes tá­mogatásával, csaknem 20 éve behatóan foglalkozik a megye igazságszolgáltatá­sának történetével. Renge­teg tényadatot gyűjtött ösz- sze. A mostani beszélgeté­sünk azonban csak a felsza­badulást követő néhány év­re terjed ki. A megye igaz­ságszolgáltatásának talán legizgalmasabb, legérdekfe- szítőbb fejezetére. Sajátos helyzetben volt akkoriban a megye. Az or­szág felszabadítása még nem fejeződött be. Folytatódtak a harcok. A front mögött azonban megindult az élet. A békés építőmunka fontos feltétele a rendfenntartás. A megyeszékhelyen. Gyulán ezekben a hónapokban két tanács tárgyalt. Hamarosan visszaköltöztek az igazság­ügyi palotába.-Zömmel bün­tetőügyekkel foglalkoztak. Gyakori volt a lopás, a be­törés. de elszaporodtak az. üzérkedések is. és felütötte a lejét a feketéz.és. Persze, akadtak polgári perek is. különböző vagyoni viták, de még válás is előfordult. A bíróság az. 1944 decemberé­ben Debrecenben alakúit ideiglenes kormány utasítá­sait követte. Debrecenből nevezték ki a törvényszék és az ügyészség vezetőit. Jelentős dátum 1945. de­cember 17-e. Megalakult az egész megyére kiterjedő ha­táskörrel a gyulai Népbíró­ság. A Népügyészség és a Népbíróság felállítására központi döntés született. Ezt a feladatot valósította meg dr. Sárkány György népügyész. Kezdeményezésé­re 1946 januárjában meg­kezdi működését a Népbíró­ság. hogy felelősségre vonja a háborús és népellenes bűn- cselekmények elkövetőit. Történelmi tény, hogy a nyilasmozgalom nem tudott gyökeret ereszteni Békésben, s tömeges vádemelésre sem került sor, ám az is igaz. hogy 1944 áprilisában az ak­kori főispán, mint kormány- biztos, a megyeszékhelyet csendőrökkel és németekkel töltötte meg. Itt működött a Gestapo és egy SS-kom- mandó. Megkezdődött a kommunisták, a baloldaliak féktelen üldözése, a zsidók deportálása. Augusztusban egy német híradós ezred fészkeli be magát az igaz­ságügyi palotába. Szeptem­berben a börtön kapuját is kinyitják. A várost eláraszt­ják a köztörvényes bűnözők. Ök ugyan nem csinálnak politikát, de jelenlétük to­vább növeli a lakosság félel­mét. Sőt, még a kórház el­meosztályának ápoltjai is az utcára kerülnek. B felelősségre vonás Az embertelen ideológiá­ból fakadó rosszindulat, oly­kor pedig egyszerűen csak az érdemekre vágyó hivatal­noki túlbuzgóság emberte­len tetteket szül. Olyanokat, melyek súlyuknál fogva nem évülnek el. Elérkezett a felelősségre vonás ideje. A Népbíróság mondott ítéletet Békéscsaba és Gyula polgár- mestere felett. Az igazság­ügyi palotában tárgyalták annak az őrmesternek az ügyét, aki szemtanúk állítá­sa szerint jugoszláv partizá­nokat lőtt le. Felelősségre vonták azt a tanárt is. aki katedráról. diákjai előtt becsmérlően pocskondiázta a magyar történelem és kul­túra nagyjait. Petőfit. Aranyt, Kossuthot, és istení­tette a németeket. — Ügy tudom, hogy tün­tetés is volt az igazságügyi palota előtt. Miért tüntettek? — A tüntetésnek osztály­jellege volt. A szakszerveze­tekbe tömörült munkásság vonult fel. Az elégedetlensé­get az igazságszolgáltatás ré­gi szelleme váltotta ki. Még­pedig az, hogy a bíróság a vagyonos rétegekkel szem­ben elnéző, a kisemberekkel szemben pedig drákói szi­gort alkalmaz. Két tüntetés volt. A tüntetés vezetői be­mentek az épületbe, tárgyal­tak a főügyésszel és a tör­vényszék elnökével. Néhány letartóztatott szabadon bo­csátását, valamint három bí­ró és két ügyész eltávolítását követelték reakciós magatar­tásuk miatt. '— Mindez mennyiben érintette a Népbírósági Ta­nács, illetve a Népügyészség munkáját? —* Semennyire. A két tün­tetés kizárólag a rendes bí­róságok működésével állt kapcsolatban. A polgári és a köztörvényes bűncselekmé­nyeket tárgyaló tanácsok el­len irányult, hogy néhány bíró ugyanabban a szellem­ben jár el, mint a múlt rend­szerben. Órák hossza! vitatkoztak A gyulai Népbíróságon két tanács működött. Az egyiket dr. Csaba Mihály vezette. Most 81 éves. A Gyulai Já­rásbíróság elnökeként ment nyugdíjba. Korábban sok tárgyalását végighallgattam. Példamutató precizitással és tárgyilagossággal vezette a tárgyalásokat. Nagy súlyt helyezett a bizonyítási eljá­rásra. hogy egyetlen egy pont se maradjon homály­ban. amely akár a vádlott mentségére szolgál, akár pe­dig a bűnösségét támasztja alá. A felszabadulás után Békéscsabán volt bíró. — 1945 elején Békéscsa­bán tartott nagygyűlést dr. Valentinyi Ágoston igazság­ügyi miniszter. A felszaba­dulás előtt Szegeden volt ügyvéd. Baloldali nézetei és A megyei bíróság épülete Gyulán. Itt tárgyalt a Népbí­róság bátor fellépése miatt több­ször meghurcolták. A nagy­gyűlés után beszélgetett a bíróság dolgozóival. Han­goztatta, hogy a bírónak is politizálnia kell, s biztatott, lépjünk be a pártba. Én a szociáldemokrata pártnak lettem a tagja. A Horthy- rendszerben ugyanis egy bí­ró semmilyen pártban nem tevékenykedhetett, ennek el­lenére nekem voltak kap­csolataim a baloldali érzel­mű munkásokkal. — Ki nevezte ki a Népbí­róság tanácsvezetö bíráit? — A Népbíróság Országos Tanácsa, melynek dr. Bajda Béla volt az elnöke. — Hány tagja volt a ta­nácsnak? — Hat, a bíró volt a he­tedik. A tanács tagjai nem ülnökök, hanem népbírák voltak. — Az elnevezésnek milyen jelentősége volt? — Nagyon nagy! A népbi- rák döntöttek abban. hogy a vádlott bűnös-e, vagy sem. Sőt, abban a kérdésben is. hogy milyen büntetést kap­jon. Néha órák hosszat vi­tatkoztak. A bírónak nem volt szavazati joga. Kizáró­lag a népbírák döntöttek. Ha viszont a tanácsvezetö bíró törvénysértést észlelt. zárt borítékban különvéle­ményét fenntarthatta és elő­terjesztést tehetett a Népbí­róságok Országos Tanácsá­hoz. Parancsra hivatkoztak A népbírákat öt párt de­legálta és a szakszervezet, mégpedig a kommunista, a szociáldemokrata, a paraszt, a kisgazda és a polgári de­mokratikus párt. Nagy fi­gyelmet szenteltek erre a feladatra, s tiszta múltú, be­csületes embereket küldtek a népbíróságra. A háborús években sok szenvedés érte az embereket. A tárgyaláso­kon sokszor felfokozott in­dulatok kavarogtak a leve­gőben. A népbíróságnak vi­szont tárgyilagosnak kellett maradnia. A népbírákra nagy felelősség hárult. Mégis milyen jogszabályok alapján jártak el? — A Népbíróságok Orszá­gos Tanácsa tájékoztatót adott ki, irányelveket, és el­vi döntéseket bocsátott ki. melyekben megállapította, hogy mi minősül politikai bűncselekménynek, háborús, és népellenes bűntettnek. A megyében két esetet kivéve, súlyos bűntettek nem for­dultak elő. Atrocitások azonban voltak, sőt, hivatali túlkapások, durvaságok, me­lyeket kommunistákkal, szo­ciáldemokratákkal és zsi­dókkal szemben követtek el a letartóztatások során. — Nyilván akadtak olyan esetek, amikor a vádlottak felső utasításra vagy pa­rancsra hivatkoztak, amit a beosztott, kisebb rangú tiszt­viselőnek végre kellett haj­tani. — Csakhogy egy utasítást sokféleképpen lehet kivite­lezni. A Népbírósági Tanács az összes körülményeket vizsgálta. Sajnos, előfordult, hogy a beosztott, vagy a ki­sebb tisztviselő feletteseitől érdemeket várva túllihegte az utasítást, s embertelen brutalitásra ragadtatta el magát. Volt olyan vádlott, aki arra hivatkozott, hogy ő csak a rábízott feladatot haj­totta végre, azt az utasítást, amit felettesétől kapott. A bizonyítási eljárás során az­tán kiderült, hogy alaposan túllépte ezt az utasítást. A tanúk egymás után mondták el. hogy mennyire durván, milyen embertelenül jártéi. Lelkiismeret kérdése A Népbíróság azonban fel­mentő ítéleteket is hozott. Az egyik esetben több mint 20 vádpont volt. A Bírósági Tanács három napig tár­gyalta az ügyet reggel 8 órá­tól este 10 óráig. Több mint 100 tanút hallgatott meg. Sor­ra megdőltek a vádpontok, a vádlottat fölmentették. Ez is igazolja, milyen alapos munkát végzett a Népbíró­ság. Sőt perújítás is előfor­dult. A gyulai Népbíróságon dr. Juhász Imre tanácsa meg­állapította az egyik vádlott bűnösségét és elítélte. A vád­lott és védője fellebbezett. A Népbíróságok Országos Taná­csa perújítást rendelt el. így került vissza az ügy is­mét Gyulára, ezúttal dr. Csa­ba Mihály tanácsa elé. Szé­les körű bizonyítási eljárást rendeltek el. Ám nem akadt egyetlen egy tanú sem, aki a korábban megállapított té­nyeket megcáfolta volna, s így a Népbírósági Tanács megerősítette az előző ítéle­tet. — Az eljárásban mi volt a bíró feladata? — A bíró feladata a tár­gyalás vezetése volt. Ö kér­dezett. A népbírák döntöttek. A bizonyítási eljárást olyan széles körben folytattuk le, hogy semmi se maradjon ho­mályban. sem az, ami a vád­lott terhére, se az, ami a mentségére szolgál. Mind­annyian tudatában voltunk, hogy rendkívül felelősségtel­jes munkát folytatunk. Nem túlzók, ha azt mondom, hogy az ítélkezés a szó szoros ér­telmében a lelkiismeret kér­dése volt. — Hány ügyet tárgyaltak? —- Két és fél évig műkö­dött a Népbíróság Gyulán. Ez alatt az idő alatt az én tanácsom 306 ügyben hozott döntést, -s körülbelül ugyan­ennyit a másik tanács is. Az utolsó évben még két bíró kapott megbízást Népbírósá­gi Tanács megalakítására. A Gyulai Népbíróság 1948. januárjában szűnt meg. Olyan ügyeket tárgyalt, ame­lyek egy korszakot tükröz­tek. Egy elembertelenedett világ embertelen cselekede­teit. Ám ebben az emberte­lenségben akadtak olyanok is, akik segíteni próbáltak a bajba jutottakon. Emberség és embertelenség! Mind a kettő megmérettetett a Nép­bíróság igazságosztó mérle­gén. Serédi János / Életutak „Jó napot kívánok!" — állt meg a hiva­tali íróasztal előtt. A fiatalasszony kellet­lenül fogadta az idősödő férfit, s nem mu­tatott különösebb segítőkészséget. Tán nem voltam elég udvarias? — morfondírozott magában, s mert ügyes-bajos dolgával he­tek óta járta a hivatalos helyeket, legkö­zelebb már „kezét csókolom !”-mal kö­szönt. Megérte. Hogyan is érthetné meg ez a fiatal teremtés — tűnődött —, hogy mi­lyen nehezemre esik ezt a kezitcsókolomot kimondani! Persze, nincs nekem semmi ki­fogásom, tudom, így van jól, csak hát . . . Most kezdjem el magyarázni, hogy nekem miért nem áll rá a szám, hogy a sámsoni parasztasszonyok öregebbje a mai napig csúfolódásnak venné! Mert a kezi-tcsóko­lom a bárónőnek járt, aki időnként elláto­gatott néhány kisbérlőjéhez. A parasztem­berek, köztük a nagyapám, míg levett ka­lappal várták, fogadkoztak: de kezet nem csókolunk neki! Megtenni, persze, egyik se merte. Akkor, gyerekésszel gyávának gon­doltam őket. — De rég is volt! — zökken vissza a má­ba Nagy István, aki 1980-ban, a Szakszer­vezetek Megyei Tanácsa vezető titkára­ként nyugdíjba vonult —, de nem tétlen­ségbe. Azóta, társadalmi tisztségként az SZMT elnöki feladatait látja el, tagja több testületnek, egyszóval változatlanul közéle­ti ember. Most is az SZMT békéscsabai székházában, egy barátságos kis irodában beszélgetünk. Az ajtón a névtábla: Nagy István. Kétszer is megnézem, nem téve­dek-e, merthogy mindenki K. Nagy István­ként ismeri őt. — Jó ideig én is úgy tudtam, ezt írták az elemiben a bizonyítványomba, így sze­repeltünk a községházán. Csak majd ami­kor a felszabadulás után bevezették a sze­mélyi igazolványt, az anyakönyvből de­rült ki, hogy „K" sehol. Igaz, sok volt a Nagy a falunkban, és majd' mindenki vi­selt a neve előtt valamilyen betűt, nyil­ván, megkülönböztetésül. Hát így. Csak az volt a cifra, mikor egyszer a Parlament­ben az előre leadott névsorban K. Nagy­ként szerepeltem, a személyimben meg ugye, simán. Hű, míg elmagyaráztam a dolgot! Azért végül is beengedtek. A szülőfalu, Békéssámson már kétszer is szóba került. Szegényparasztok lakták haj­dan, akik a vagyonváltságnak nevezett 1600—1800 négyszögölnyi földecskéjük mellett napszámba jártak az uradalmakba, meg Makó, Vásárhely irányába, a gazda­gabb parasztokhoz. Itt volt libapásztor, kanász, a '30-as évek végén Nagy István is, aki a tanító biztatására 8 osztályt vég­zett. A háborús években aztán szükség is volt a tudására: bandagazdának választot­ták, ott pedig nemcsak dolgozni, hanem osztani-szorozni is igen jól kellett. — No, meg olvasni, azt mindig nagyon szerettem! — kezd új témába Nagy Ist­ván —. Volt a faluban egy védőnő, balol­dali beállítottságú, a Felvidékről került hozzánk. Ö kezelte a Hangya Szövetkezet könyvtárát, majd én vehettem át tőle ezt a feladatot. Az volt a fizetségem, hogy kedvemre válogathattam, mit kölcsönzők magamnak. Ez a védőnő szervezett egyéb­ként népfőiskolái csoportot is nálunk, ké­sőbb azok képviselték a MADISZ magját, akik ide jártak. A betűre éhes, a Békepárt röpiratait ter­jesztő fiatalember számára különösen em­lékezetes nap marad 1944. március 19. „Ki kell selejtezni a könyvtárat!” — érkezett a parancs, de hát hogyan selejtezhetné ő például Veres Péter vagy Kovái Lőrinc műveit? Sehogy. A legértékesebbeket ki­csempészték egy tanyára — később ez lett a MADISZ indulókönyvtára. A makói tanyavilágban, a hagymaföldön érte a felszabadulás. Ettől a naptól kezdve Nagy István életében egymást érték az események — pontosabban fogalmazva: részese lett — s milyen fiatalon! — az események alakításának. Már 1944 őszén életre hívtak a faluban egy ifjúsági szer­vezetet, amit demokratikus ifjúsági szö­vetségnek neveztek el. majd a Szegedről érkező MADISZ-képviseiö agitálására megalakították a MADISZ-t. Titkára 1945—46-ban Nagy István, aki 1945-től már párttag is. 1945-ben pártiskolára Oroshá­zára küldik, s ő lesz a községi párttitkár. No és a megélhetés? A Mezőhegyesi Cu­korgyárba járt dolgozni, mint segédmun­kás. — Aztán következett Füzesgyarmat — kezd új fejezetbe Nagy István, egészen be­lefeledkezve az emlékekbe. — Fél évet töl­töttem ott, mint párttitkár, tanulságos fél­évet. Na, tudja-e, mit jelent, hogy „ez a kukorica merevül gurdinos, pedig garéttal vetették”? — Fogalmam sincs. — Hát nekem se volt. Különben annyit, hogy „ez a kukorica egészen gazos, pedig vetőgéppel vetették.” Szóval más vidék, más szokások. Föladták a leckét. Azt mondta nekem az egyik elvtárs, becsüle­tes parasztember, az első taggyűlés után: „ide figyelj, Nagy elvtárs, ha te sokáig itt akarsz maradni, ne beszélj nekünk a té- eszről”. Merthogy ami téeszt ők ott akkor megismertek, minden volt, csak nem igazi szövetkezet. Föl is oszlott. Közben persze állandóan beszédtéma lett, hogy mi volt a hiba, hogy miképpen lehetne jól csinál­ni. Na, egy idő múlva elmentünk Nagyszé­násra, megnézni az ottani, jó téeszt. Me­gint vártam, aztán leültünk. Mondom ne­kik, most láttatok jpt is, a többit rátok bízom, olyan téeszt csináltok, amilyet ti gondoltok! Valahogy így alakult aztán a Vörös Csillag. Füzesgyarmatról Békéscsabára, a megyei pártbizottságra vezetett az útja a fiatal titkárnak. 1949 végétől '54-ig munkatárs, majd '54-től 1966-ig osztályvezető volt a megyei pártbizottságon, dolgozott — s köz­ben tanult, főiskolai diplomát szerzett —, majd 1966-tól nyugdíjba vonulásáig az SZMT vezető titkára. — Még annyit a kezdetekről — zárja le az '50-es évek időszakát —, akkoriban so­kan hitték, hogy mi agyon vagyunk fizet­ve. Csak azért mesélem el, hogy hosszú évekig 600 forint volt a fizetésem, amiből öten éltünk, mert hogy 1950-ben nősültem, és jöttek a gyerekek, hárman. Az első időkben még rendes öltönyünk, karóránk se volt. Persze, nem is pénzért tette a dol­gát az én generációm, hanem, mert gyű­lölte a régit, és hitt benne, hogy tud job­bat. Igaz, 1956 elkeserített. De nem tánto­rított el bennünket, hittünk és húztunk to­vább. Hittük, hogy meg lehet csinálni a jobb világot, és hogy nekünk kell, mert az urak, azok maguknak csinálják. — Visszagondolva a négy évtizedre, me­lyik volt a legnehezebb időszak? — Az 1956 utáni. Az az ősz, amikor, valljuk be őszintén, hogy megijedtünk, hi­szen emberek vagyunk, de maradtunk a posztunkon, és az apparátus zöme nem került sem eszmeileg, sem fizikailag a má­sik oldalra. — Elégedett ember? — Végeredményben igen — felel rövid tűnődés után. — Onnan indultunk, '45 előttről. Mi voltunk mi akkor? Senkik, akikbe mindenki belerúghatott. Hát illik ránk az Internacionálé egyik sora, hogy „semmik vagyunk, s minden leszünk”. Nem a funkciót értem ezen, mert az elmúlik, hanem az egész generációt, a dolgozó em­bereket, akik előbbre vitték az országot — bár ezt megítélni a történelem dolga. Tóth Ibolya Fotó: Gál Edit Nyugdíjban — nem tétlenkedve

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents