Békés Megyei Népújság, 1984. október (39. évfolyam, 231-256. szám)

1984-10-06 / 235. szám

1984. október 0., szombat o 1^1 Felszabadítók — tanúságtevők Andrej Kovtun tábornok neve nem cseng egészen idegenül a magyar olvasó számára. Persze, nem 1944- ből: akkor csupán a legna­gyobbak, jobbára a marsai­tok nevét jegyeztük meg. Igaz, ő sem volt kis ember: egy egész hadosztálynak pa­rancsolt. vagyis keze alatt egy kisebbfajta magyar vá- rosnyi katona harcolt. A hetvenes évek elején írtak róla lapjaink, amikor mos­tani lakóhelyéről, a Krím- félszigetről a magyar testvér- megye, Bács-Kiskun vendé­geként járt itt. Akkor Kecs­kemét városa, mint fölsza- badítóját díszpolgárává fo­gadta, emlékezéseiből a ma­gyar újságok érdekes rész­leteket közöltek. A 2. Ukrán Front 46. had­seregének a jobbszárnyán harcolt a 297. lövészhadosz­tály. amelynek ő volt a pa­rancsnoka: Andrej Ignatye- vics Kovtun vezérőrnagy. Évtizedekkel később megír­ta emlékezéseit, ezek Magyar rapszódia címmel 1969-ben jelenlek meg Szimferopolban. En­nek néhány részletét — az Orosházáért vívott harcok­ról — ajánljuk olvasóink fi­gyelmébe. * * * Krivoszpickij, Taraszov és Polenov kapitányok zászló­aljai lendültek elsőként harc­ba. Az ő feladatúk volt, hogy áttörjék a fasiszta erők vé­delmi vonalát, majd pedig Csongrád körzetében át­kelve a Tiszán, Kecskemét irányába törjenek előre. Október 6-án kezdődött el a csata. Az ágyúdörgés föl­ébresztette az arcvonal mö­gött szunnyadó tanyák né­pét. A figyelőállásunkból. amelyet egy kis cukorgyár tornyában rendeztünk be, távcsővel jól láthattuk, mi­lyen sietősen igyekeznek el­bújni az emberek a házak közelében ásott hevenyé­szett ..bunkereikben”. A hadművelet kezdett ki­bontakozni: déltájra sikerült áttörni az ellenség állásait. Az ezredek Tótkomlós és Orosháza irányában törtek előre. Tótkomlóst elsőként Buli­gin ezrede közelítette meg. Látom, hogyan íolyják kö­rül a századok a községet, mintegy harapófogóba szo­rítva azt. A fasiszták sebe­sültjeiket magukra hagyva, a sűrű kukoricásban keres­nek menedéket. Ám ez nem sok sikerrel jár: Nyilcolajen- ko őrnagy, akinek a zászló- alja éppen idejében ér oda, elvágja az útjukat. Hamaro­san fölemelt kézzel jönnek elő a kukoricásból azok, akik megértették: hiábavaló a további ellenállás. Az ágyúk egyre sűrűbben dörögnek. A lövedékek már messze nyugat - felé csapód­nak be. Előre toljuk megfi- gyelőállásunkat. közelebb a harcokhoz. A tanyák között vivő út mentén emberek jelennek meg. Helybéliek, akik előme­részkedtek föld alatti óvó­helyeikről. Hallgatagon fi­gyelnek bennünket. Tekin­tetükben sem meghunvász- kodást. 'sem bizalmatlansá­got nem fedezünk föl. Megállunk mellettük. Hogy elindítsuk a beszélge­tést, vizet kérünk tőlük. Né­hány asszony, mindjárt a kútnál terem. Amíg szom- junkat oltjuk, idősebb fér­fiak jönnek közelebb. Egyi­k-ük, nagynehezen kaparva elő emlékezetéből az orosz szavakat, kimondja: Városom felszabadulására (A magyar újjászületés első napjai-pályázatra érkezett lev élből.) Jeszenyint idézem, aki ezt írta: „Ideje már nyűtt emléktár­gyaim útfélről össze­szedni.” Én az emléktárgya­im közt selymet , és bársonyt is találok. Ilyen kincses lelet az 1944. október 7-re való emlékezésem: találkozásom a béke katonáival. Mai fejjel nevezem így őket. de akkor. 40 éve i.s éreztem a találkozás rendkívüli voltát. Ezért is nem hullott ki emlékezetem rostáján. Szeretett szülőföldem. Orosháza 1944. október 6-án szabadult fel a Vörös Hadsereg harcának eredménye­ként. Itt voltak végre, akiket régen vártam. Baloldali politikai nézeteket valló szüleim alakították világképemet. Apám legjobb komája az agrárszocialista Német András volt (1919-ben direktóriumi tag). Nevelésemet folytatta férjem, aki részt vett a munkás­mozgalomban. S aki ekkor, 1944. szeptember 19-én sza­badult a nagykanizsai internálótáborból, Kónya Lajos­sal egyszerre. Dumitrás Mihály később követte őket. Mi. a legyőzöttek örültünk a vereségnek, mert a le­győzött nem a magyar nép. hanem az elnyomói voltak. A felszabadulás estéjén a kapuban állva néztem az ut­cánkban vonuló hadtápot. A főútvonalon a gépesített járművek haladtak. Itt. a Kolozsvári utcában ökrös szekerek igyekeztek Berlin felé. Meleg, holdvilágos éjszaka volt. Férjem aludt, unszo­lásomra sem kelt fel. Azt mondta, hosszú évek után, amelyeket börtönben, internálótáborban, toloncházban, csendőri felügyelet alatt töltött, végre ez az első nyu­godt éjszakája. Holnap már rá is az új társadalmi rend építése vár, gyűjti az erőt. Most már neki, a hazátlan bitangnak is van hazája. Neki a szovjet ágyúk dörgése édes. altató muzsika. Másnap ünnepi öltözetben, egész nap a néptelen vá­rosban bolyongtunk. Mélyen átérezve a nap jelentősé­gét. néztük a vonuló hadsereget, bámultuk az ügyes kis forgalomirányító katonalányokat. Az egyik teherautóról leszállt egy tiszt, és azt kérdezte, hogy hol javíthatnák meg a kocsit. Férjem szlovákul el­magyarázta az utat, könnyítésül felajánlotta a kalauzo­lást. A tiszt átadta helyét nekem — látván ünneplő ru­hámat — a vezetőfülkében. Ö hátraült a rakományra férjemmel. Meghatott a gesztusa ... Negyven év múltával azon tűnődöm, eljutött-e vajon az ..én katonám" Berlinbe, és hazaért-e, szeretteit viszontláthatta-e? Sulyánné Bohus Sári U. i. Ha lehetséges, közöljék . . . Tudom, vannak fon­tosabb dolgok. markánsabb írások. De én ezt szívvel ír­tam. (Azért közöljük. — szerk.) — Drasztutyi. tovarisi! — és nyújtja a kezét. Megszorítjuk. Vártunk már benneteket, folytatja. — Én valamikor a Vörös Hadseregben szolgál­tam. a Krímben harcoltam — és mosoly siet át kemény­vonalú arcán. Az asszonyok néhány kö­csög tejet hoznak. Zavartan nyújtják felénk ... .. . Krivoszpickij és Pole­nov zászlóaljait Orosháza alatt érjük utol. Már besöté­tedett, A . város felől'nyom­jelző lövedékek csíkjai szállnak felénk. Az ellenség küldi őket. Fartukov főhad­nagy százada valamennyi géppuskájának tüzével vála­szol. Egy szalmakazalnál, sátor­lapot borítva fejünk fölé. zseblámpa fényénél tájéko­zd unk a térképen. merre vannak ezredeink. zászlóal­jaink, századaink. Érlelődik a döntés: éjszakai rohamra van szükség. Szlegy ezred­parancsnok és Krivoszpickij zászlóaljparancsnok határo­zottan emellett vannak, et­től várják a teljes sikert. Hirtelen valaki elkiáltja ma­gát: ..Kémet fogtunk!" És már vezetnek is felénk egy tizenkét év körüli legényket. Mezítláb van, csuromvíz' az esőtől. Reszket, nem tudni, a hidegtől, vagy a félelem­től-e jobban. Amíg a tolmácsnőnk elő­kerül. egy katona a fiú véz­na vállára veti pufajkáját. az egyik hadműveletis tiszt meg egy csomag’ kekszet nyújt neki. A fiú bizalmat­lanul pislog feléje. A jele­net szemtanúi elnevetik ma­gukat. Talán ennek ered­ményeként a srác szintén elmosolyodik, és valósággal falni kezdi a kekszet. Végre itt van Galina. A beszélgetésből kiderül, hogy a fiút Péternek, hívják, hogy árva, és egy közeli birtokon cseléd. Amikor a városban hallatszani kezdett az ágyú­zás. kiküldték a mezőre, hogy hajtsa be a jószágot. Eleredt az eső. Befúrta magát egy szalmakazalba, és ott el­aludt. Akkor ébredt csak fel, amikor a mi katonáink kezd­ték ott húzni a szalmát. Ek­kor fogták el. — Kérdezd csak meg. Ga­lina, jól ismeri-e a várost? — mondja Szlegy ezredes. — Itt nőtt fel — válaszol­ja Galina, miután lefordítja a kérdést. — Sok katona van-e a vá­rosban? — Mikor én eljöttem, már nem sok volt, de estefelé még jöttek újak. — Honnan? — Ugyanazon az úton. amin maguk is . .. Mialatt ráfigyeltem. köz­ben a terepet vizsgáltam a térképen. Orosháza nyugati szegélyén valami mocsaras partú vizet jelzett a térkép. A Szentes felé vezető út ennek a gátján halad. Ezt az utat lenne jó elvágni, akkor ,,zsákba es­ne" az ellenség, támadt az ötletem. De hogyan lehetne ezt megvalósítani? Hogyan kerüljük meg a várost anél­kül, hogy a rpocsárba ne jussunk? Ezt mondom Galperin al­ezredesnek. a hadosztály po­litikai osztálya vezetőjének. Ö gondolkodik egy kicsit, és azt javasolja: — És ha a fiú elvállalná, hogy elvezet bennünket? Megkérem Galinát, kérdezze meg: tudja-e, hogy kell meg­kerülni a várost? Amikor Galina lefordítot­ta a kérdést, a kislegény jó­kedvre derült, és azt mond­ta, hogy jól ismeri a város környékét. Sokat bolyongott itt az. elbitangolt jószágot keresve. Olyan csapósokon el tudja vezetni az orosz „hon­védeket”, amelyeket csa'k ő ismer. — Megkockáztatjuk? — fordul hozzám Galperin. ...A -tervünk meglehető­sen egyszerű volt. Kazakov hadnagy vezetése alatt egy századot átküldtünk az el­lenség hátába, hogy keresz­tülvágja a városból kivezető utat. Elérve a kijelölt terep- szakaszt, Kazakov rádión ér­tesít. Amikor pedig Krivosz­pickij és Taraszov zászlóal­jai rohamra indulnak, a szá­zad a gát nyugati pontja fe­lől kezd haladni a század felé .. . Szörnyű lassan telik az idő. A várakozás egyre kín- zóbb. Balra tőlünk lövöldö­zés kezdődik. Megszólalnak az ágyúk. Ez Buligin ezre­de. a Belső nevű határrész felé tör. Amikor elfoglalja, azzal a város körül lesz ke­rítve. Itt a mi körzetünkben még mindig csak szórványos gép­puskatűz hallatszik. Beszél­getni sincs kedvünk. Mind­nyájan szinté percenként fordulunk a rádióshoz: nem jelentkezett-e még a század? Egyszer csak felremeg a rádió. — Itt Égzengés, itt Égzen­gés! — hallatszik az éterből. — Értettem. — Az arca elé­gedett mosolyra vált. — Odaértek — jelenti, felénk fordul' Szí cg', ezredes engedélyt kér a tüzérségi előkészítés megkezdésére. Mikor meg­kapja, rögtön kiadja a pa­rancsot, és néhány perc múl­va már vakító narancsszínű tüzcsóvák hagyják el a lövegek öbét. A lövések megreszketteti'k a földet. Beleremegnek a dob­hártyák. A lövedékek egy­más után repülnek az ellen­ség felé. Néhány másodperc 11 partizán Zácói Tivadar 1922-ben Borosjenőn, Romániában született. Édesapja és mun­katársai hatására hamar kapcsolatba került .az ifjúsá­gi mozgalommal Bukarest­ben egy építőipari vállalat­nál. Ez nem maradhatott ti­tokban sokáig, s büntetésből a frontra irányították. Pa­rancsnokai — egy román századossal együtt — szovjet „nyelvért” küldték 1941. augusztus 4-én. Bezzeg meg­nyúlt a román százados ar­ca, amikor kúszás közben meghallotta: „Föl, indulj a szovjet állások felé!” Meg­látva a rátartott géppisz­tolyt, kénytelen volt feltar­tott kézzel elindulni. Így ke­rült szovjet fogságba, fog­lyul ejtője pedig barátok kö­zé. Nem sokkal később már Kazányban tanult a felderí­tő iskolán. Egyik tanára, ké­sőbbi parancsnoka, Garasin Rudolf volt. Szovjet felderí­tőként sok akcióban vett részt. Az egyik legemlékeze­tesebb 1944. szeptember 12- én kezdődött. Akkor a 3. Ukrán Front 57. hadseregének katonája volt. Este hivatták a pa­rancsnokságra. Közölték ve­le, hogy másnap hajnalban bevetés lesz. Öt jelölték ki parancsnoknak, megmondták ki lesz a komisszár, ki a rá­diós stb. Akkor látták elő­ször egymást, sokat nem is tudhattak meg egymásról. Ez tilos volt. Annyit azon­ban tudhatott, hogy a rádi­ós lány fedőneve Szidva Ilo­na. Ezén a néven kellett, ké­sőbb rádióján jelentkeznie. A lány szép volt, megítélése szerint nálánál néhány év­vel idősebb lehetett. Azt is megtudta, hogy beszél oro­szul, németül, magyarul és románul. A lány — mintha megérzett volna valamit — odaadott neki egy fényképet. Azt mondta, ha valami tör­ténik vele, maradjon nála ez a kép. De ne mutassa meg soha senkinek. Zácói Tivadar A csoportot Sarkad hatá­rában dobták le. Azt kapták feladatul, hogy itt lőszerrak­tárakat kell felderíteniük és megsemmisíteniük. Sarkadtól északnyugatra, a hókai rizs­telep környékén értek földet. Kiderült, hogy rossz volt az előzetes felderítés. A rizste­lep és környéke rejtőzködés­re alig volt alkalmas. Az itt földet ért öt partizánnak na­gyon nehéz dolga volt. A partizánvadászok, csendőrök és leventék — a berepülések miatt — résen voltak, és megszervezték a figyelőszol­gálatot. A partizánok érkezé­sét Vitéz Balázs János gát­őr jelezte a csendőrparancs­nokságnak. A riasztás után eligazítást tartottak a csend­őröknek és leventéknek, majd kivonultak Vizesfás környékére. Körülvették á rizstelepet, ú kukorica- és ciroktáblát, s megindították a hajtóvadászatot. Ki hogyan tudott, úgy rejtőzött. Zácói Tivadar a rizstelep árkának vizében várta meg, hogy el­vonuljanak a rájuk vadá­szok. Ha^közel voltak, a fe­jét is lehúzta és nádszálon át szívta a levegőt. Nem túl messzire két lövést hallott. Később tudta meg, hogy Szláva Ilonát adás közben lepték meg a csendőrök. Azonnal végeztek vele. Szláva Ilonát kocsiderék­ba dobva, ruhátlanul végig­hurcolták Sarkadon és el­rettentő példaként közszem­lére tették ki a csendőrség udvarán. A lakosság némán nézte a lányt. Egy fekete ru­hás asszony ráterítette íej- kendőjét. A csendőrség elő­ször úgy döntött, hogy a dögtemetőben helyezik el. Később mégis ar zsidótemető­be vitték, a lakosságra való tekintettel. Azt mondják, másnap piros muskátlit ta­láltak a síron. A felszabadu­lás után kihantolták Szláva Ilonát, és — most már ko­porsóban — a református templomnál levő katonai emlékmű mellé temették. A szovjet hősök emlékművének elkészülte után, 1946. febru­ár 1-én vitték át végleges helyére, s együtt temették el a többi hősi halált halt szov­jet katonával. A rizstelepen rejtőzködő partizánokkal a rizstelep ak­kori csősze, Fodor József is találkozott. Nemcsak a rej­tőzködésben, hanem élelem­mel is segítette őket. Meg elmondta mindig, hogy mi hír van a faluban. Szláva Hona Szeghalom irányában sze­rettek Volna továbbjutni Tá- lyába. Végül is kalandos úton és sok-sok veszély kö­zepette mind a négyen meg­érkeztek a célig. Itt várta be hadosztályát. Innen aztán Debrecenbe vezényelték, s egy román egységnél lett e.z- redkomisszár. Ebben a mi­nőségben harcolt aztán a há­— és halljuk a becsapódá­sokat. Ez volt a jel a rohamra. Most már az egész arcvo­nal hosszában megszólalnak a' géppuskák és géppiszto­lyok, majd hangos „hurrá!” száll mindenfelől. Fartukov százada elsőként tör be a városba, s egyik ut­cát a másik után tisztítja meg az ellenségtől. Taraszov zászlóalja a város déli szé­lén harcol. A németek meg­kísérlik, hogy a szentesi úton kimeneküljenek, de Kazakov útjukat állja. A fasiszták egyes csoport­jainak mégiscsak sikerül ki­jutni a gyűrűből, ezek Szen­tes felé, a Tisza irányába menekülnek. Másik részük Kunszentmárton felé nyer egérutat. Most az a legfon­tosabb, hogy ne hagyjuk őket fölocsúdni. így hát, ahogy mondani szokás, szin­te a nyakukban csüngünk. Nem ’könnyű ez: a katoná­ink már néhány napja pi­henő nélkül vannak talpon. Bászkin őrnagy csapatai üldözőbe veszik a kunszent­mártoni úton menekülőket. Szlegy ezredével a Szentes felé menekülők nyomában van. Minden gondolatunk azon van, hogy minél előbb a Tiszához érjünk, és Csong­rád alatt átkeljünk. Azután pedig, összevonva a hadosz­tály erőit, Kecskemétre kon­centráljunk.” * * * Kovtun tábornok doku- mentálisan pontos emléke­zései nyomán ezentúl az orosházi helytörténészek is immár nevekhez — Kovtun, Szlegy és Krivoszpickij, Ta­raszov meg Fartukov és Ka­zakov parancsnok nevéhez kapcsolhatják a negyven év­vel ezelőtti eseményeket. És hátha e sorokat olvasva ma­gára ismer Péter, az egyko­ri kis cselédfiú, aki — bár akkor ezt maga sem tudta — szintén nem kis szerepet játszott abban, hogy Oros­háza viszonylag kis áldoza­tok árán lett szabad. Fenyvesi István ború végéig. Eljutott egé­szen az Elbáig. Éppen a győ­zelem napján sebesült meg. Sebesülten került vissza Ma­gyarországra, Szegedre egy kórházba. Itt ismerte meg későbbi feleségét. A háború után úgy dön­tött, hogy Magyarországon telepszik le. Megnősült, s előbb Debrecenben, majd a Baláton mellett dolgozott a rendőrség állományában. 1966-ban a Pajtás című fo­lyóirat megemlékezett az 1944 szeptemberében Sarka­don lezajlott eseményekről. A cikk azzal zárult, hogy a partizánakciónak nem ma­radt túlélője. E tudósítást ol­vasva Zácói tollat ragadott, és megírta, hogy ő résztve­vője volt a leírt események­nek. Azóta Sarkadon is járt egyszer. A napokban néhá- nyan, sarkadiak, felkerestük a nyugdíjas Zácói Tivadart egyszerű Balaton -környéki otthonában. Nagyon örült a látogatásnak, feleségével együtt kedves vendégkéht fogadtak minket. Elfogadták a meghívásunkat. Sok-sok kérés után elővett egy régi fényképet. Nem kérdeztük, hogy vészelte át a kép a ne­héz időket. Nem is a többi fényképet, újságkivágást és egyéb emléket tartalmazó irattartóból vette elő. Egy másik szobából hozta, meg- hatottan nyújtotta át e sza­vakkal: „Talán az eltelt 40 év felmentést ad az ígéret alól”. A Szov.Íetunió. kormá­nya Zácói Tivadart 1975. de­cember 5-én „A Nagy Hon­védő Háborúban aratott győ­zelem 30. évfordulója" elne­vezésű jubileumi emlék­éremmel tüntette ki. 1984. október 5-én, tegnap délután 4 órakor emléktáb­lát avattak Sarkadon. Az Adv Endre Gimnázium és Postaforgalmi Szakközépis­kola régi épületének falánál Zácói Tivadar leplezte le a Szláva Ilona tiszteletére ké­szített emléktáblát. Itt állí­tották a csendőrök közszem­lére a halott partizánlányt 40 évvel ezelőtt. Mi csak fe­dőnevét ismerjük: Szláva — magyarul dicsőség. Tímár Imre

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents