Békés Megyei Népújság, 1984. október (39. évfolyam, 231-256. szám)

1984-10-31 / 256. szám

1984. október 31., szerda Honismereti szakkör Békéscsabán Városvédők a filmtárban Honismeret. Valamely ha­zai tájegységre vonatkozó biológiai, néprajzi, nyelvi, irodalmi, történeti és egyéb ismeretek összessége. Csak ennyit ir az értelmező szó­tár . . . Ám ha a sorok mögé pillantunk, ha csak egy órácskát szánunk arra. hogy valakivel elbeszélgessünk, olyan valakivel. aki ezzel foglalkozik, máris teljesebb képet alkothatunk erről a fogalomról. Mert hamar ki­derül, nem akármilyen ver­senyen vesznek részt e mun­ka megszállottjai. A fő ellen­fél, a rohanó idő, s bizony nem egyszer akad ellendruk­ker is: a közömbösség és persze Ti feledés . . . S ennek a versenynek soha nincs vé­ge, hiszen a nagy vetélytárs. az idő, nem áll meg . . . Még szerencse, hogy vannak, akik a stafétát átveszik, s tovább­adják . .. n kezdetekről Havonta egyszer — pénte­ken délutánonként — lelkes kis társaság gyűlik össze Bé­késcsabán, a Megyei Műve­lődési Központ filmtárában. A város honismereti szakkö­rének tagjai. Beszámolnak egymásnak a végzett munká­ról, tervezgetnek, máskor kirándulnak . . . Hankó Andrást, a békés­csabai Lenin Termelőszövet­kezet személyzeti vezetőjét munkahelyén keressük fel. A kezdetekről beszélgetünk, s arról, ő miként került kap­csolatba a honismerettel. — Talán az utóbbival kez­deném — mondja. — Sze­gény apám foglalkozott ilyesmivel, máig is féltve őr- - zöm várostörténeti könyveit. Nagyszüléim is jócskán ad­tak útravalót. hiszen jól em­lékszem- azokra a történe­tekre. melyeket gyerekfejjel hallottam tőlük, a bíróvá- lasztásokról, és ki tudja még. Múzeumi hónap A kompozíció a mondani­valónak, a művész filozófiá­jának megjelenési formája — hangzik el A látás hatal­ma című sorozat egyik film­jében. Hogy ebből mennyit értenek az általános iskolá­sok, nem tudom, hiszen ez az igazság még nehezen "szembesülhet az ő csekély tapasztalatukkal, ám érde­mes ezt a gondolatot úgy elfogadni, mint a legszem­léletesebben bizonyítható természettudományi törvé­nyeket. Ez jutott eszembe hétfőn a békéscsabai Munkácsy Mi­hály Múzeum által rende­zett képzőművészeti napon. A hét általános iskolai cso­port. amely megnézte az ott Mai műsor KOSSUTH rádió 8.20: Világablak. 8.50: Kis magyar néprajz. 8.55: örökzöld dallamok. 9.37 : Beszélni nehéz . . . 9.49: Dalposta. 10.05: Dürrenmatt: A baleset. 10.35: Üj zenei felvételek, gyere­keknek. 10.45: Takács Jenő: Négy kis da­rab trombitákra. 10.50: Népi zene. 11.13: Európa újra csendes... 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Törvénykönyv. 13.00: Zenekari muzsika. 14.10: A magyar széppróza szá­zadai. Bornemissza Péter. 14.25: Operaslágerek. 15.00: Zengjen a muzsika! 15.30: Daloló, muzsikáló tájak. Csongrád megye. 16.05: MR 10—14. 17.00 : Cseppböl a tengert . . . 17.30: Brahms: C-dúr szonáta. Yehudi Menuhin — hegedű. Kentner Lajos —zongora.^ 18.00: Kritikusok fóruma. 18.13: Hol volt. hol nem volt... 19.15: Gore Vidal: A rátermett ember. — mi mindenről . . . Valahogy így kezdődött. A Hazafias Népfront kez­deményezésére 1978-ban jött létre Békéscsabán az a hely- történeti munkabizottság, melynek vezetésére Hankó Andrást kérték fel. Új „gazda” Az idén a Békés megyei Művelődési Központ lett a szakkör fenntartója. — így sokat javultak tech­nikai feltételeink. Magnót. gépkocsit, fényképezőgépet vehetünk igénybe, s ez bi­zony nagy segítség. A lelkesedés persze eddig is teljes volt. Ügy harmin­cán lehetnek. Háziasszony, lelkész, nyugdíjas, pedagó­gus, pék és sok egyéb más foglalkozású ember kutatja az őt érdeklő témaköröket. Szatmári Imréné a helyi nép­szokásokat, Szabó Károlyné a népi gyógymódokat, babo­nákat gyűjtögeti. Sarkadi Lajos bácsit s? maga is vetített négy film valamelyi­két, bizonyára sok, eddigi tanulmányukat meghaladó anyaggal találkozott, ám ezek a rövidfilmek sok olyan ismeretet is közölnek, amik látványosan, bárki szá­mára érthetően igazítanak el a színek és formák világá­ban. Mert a szem működése, melyről többek között A szín, mint élmény című film szól, nem könnyen érthető egy ötödikesnek, viszont azok a játékos ábrák, amelyek épí­tenek szemünk „megzavar- hatóságára”; s amik által ott is, és olyankor is foltokat látunk, ahol és amikor nin­csenek foltok, nos. ezek a 20.57: Népdalok, néptáncok. 21.30: Háttérbeszélgetés. 22.2Ö: Tíz perc külpolitika. 22.30: Filmzene. 22.45: A ..nemes” akác — hasz­nosításra várva. 23.05: Operarészletek. 0.10: Dcmjén Ferenc dalaiból. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Idősebbek hullámhosszán. 8.50: Tíz perc külpolitika. 9.05: Napközben. 12.10: Fúvószene. 12.30: Nóta muzsika. 13.10: Pophullám. 14.00: Vándor. A múlt és a je­len érdekességei. 15.05: Látogatóban Bodrogi Gyu­lánál a Vidám Színpad igazgatói irodájában. 15.45: Szórakoztató- antikvárium. 17.05: Berki Géza gitározik. 17.20: Diákfoci. 17.30: ötödik sebesség. 18.30: Nyolc rádió, nyolc dala. 19.05: .Nótaest. 20.00: Bruce Sprinstcen felvéte­leiből. 20.50: Az idő csapdája. 21.05: Beszélni nehéz . . . (ism.) 21.17: Nemzedékek. A másság. 22.10: Operettekből. 23.20: A mai dzsessz. •24.00: Éjféltől — hajnalig. nyugdíjas tsz-lag — azoknak az embereknek a sorsa ér­dekli, akik annak idején mó­dosabb, 15—20 holdas gaz­dákként léptek be a tsz-be. Pintér Gyula a Szlovákiából áttelepítettek beilleszkedésé­ről, életmódváltozásáról pró­bál teljes képet kapni ... A honismereti szakkör kü­lönösen büszke három peda­gógus, Ancsin Pálné. Hankó György és Zsilinszki Ádám iskolatörténeti gyűjteményé­re. — Egy múlt század végi iskola teljes irat- és beren­dezésanyagát mondhatjuk magunkénak. Csak már he­lye lenne! — sóhajt gondter­helten a szakkör vezetője. Utcák — nevek A szakkör néhány éve sa­játos városvédő szerepet is felvállalt. Egy-egy új utca, tér elnevezésénél mindig ki­kérik a véleményüket. Már nem egy helyi, neves szemé­lyiségnek állítottak emléket példák igazán szórakoztató­an illusztrálják a szem. mű­ködését, és az ellentét-szí­nek fogalmát. A látás hatalma című té­vésorozat, amely 10 évvel ezelőtt volt látható a Ma­gyar Televízió műsorában, sokak számára ismert dolgo­kat foglal össze. Mégsem felesleges ezeket újra látni, ezekről beszélni. Olyan is­meretekről van szó ezekben a filmekben, amelyek álta­lában nem kívánnak külön­leges elmélyülést a képző- művészetben. de amelyekkel találkozva azok a fogalmak, hogy harmónia, feszültség, ritmus könnyebben megkö- zelíthetőek lesznek az álta­lános iskolásoknak. Mert ezek a fogalmak, mint A kompozíció című film mu­tatja, jelen vannak eszköze­ink ésszerű csoportosításakor éppúgy, mint lakásunk be­rendezésekor, sőt, olyankor is, amikor szépítjük ma­gunkat a tükör előtt. V. T. III. MŰSOR 9.08: Puccini: Pillangókisasz­szony. 9.42: Zenekari muzsika. 11.10: Mező László gordonkázik, 11.46: Hugenották. Opera. 13.05: Bioritmus, (ism.) 13.25: A víg özvegy. Operett. 14.06: Csak fiataloknak! (ism.) 15.01: Zongorahangverseny. 16.20: Magnósok, figyelem! 17.00: Iskolarádió. 17.30: A népszokások dalai. 18.08: Operaáriák. 18.30: A Magyar Rádió szlovák nyelvű műsora. 19.05: Iskolarádió. 19.35: A Magyar Rádió és Tele­vízió szimfonikus zeneka­rának hangversenye. Közben: 20.05: Beszélgetés Ga­rami Józseffel. 20.25: A hangverseny-közvetítés folytatása. 21.35: Romantikus kamarazene. 22.59 : Népdalok. SZOLNOKI STÚDIÓ 17.00: Műsorismertetés. Hírek. 17.05: Farmer és nyakkendő. If­júsági magazin. 18.00—18.:10: Alföldi krónika. ily módon, gondoljunk csak a Haán Lajos térre, a Paró- czay, a Tevan vagy a Rábai utcára. — Mindig előre tervezünk, hogy ne jöjjünk zavarba, ha kérdeznek minket. Hogy ki lesz a következő? Hankó Mi­hály, aki a 19-es direktórium tagja volt. Sajnos, kevesen tudnak róla, miként nagyon sok jeles ember munkássá­gáról elmondható ugyanez... Pedig hány és hány emlék­táblát állíthatnánk fel még Békéscsabán művészekről, politikusokról, történelmi je­lentőségű, helyi események­ről. Sokakról méltatlanul feledkezünk el, s . ez bizony nagyon elkeserítő. Magam is zavarba jövök, egy-egy nevet hallva, pedig a szakkör vezetője kifogyha­tatlanul sorolja őket. Boczkó Dániel, Varság Béla. dr. Ré- thy Pál, Such János . . . Nyilvánosság elé! — A legnagyobb gondunk, hogy nem kapunk kellő szak­mai támogatást. Talán ezért nem tudjuk megfelelően publikálni, vagy más mó­don továbbadni mindazt, amit elértünk, felkutattunk. Pedig a mai fiatalok roppant keveset tudnak, tanulnak városuk történetéről . . . Leg­alább nekik átadhatnánk ta­pasztalatainkat!. .. Soká elbeszélgetünk még. a városképről, a műemlék jellegű épületek történetéről, az adatközlőkről . . . Aztán családjáról is szó esik. — A kislányom, úgy tű­nik, szívesen elböngészgeti ezeket a régi könyveket. Már érdeklődik Békéscsaba tör­ténete iránt. De vajon lesz- nek-e mások is, akik beáll­nak utánunk a sorba? A közeljövőben a mezőko­vácsházi helytörténeti szak­kört látják vendégül. Bemu­tatkoznak, majd tapasztala­tot cserélnek ... Jó lenne, ha megtalálnák annak is a módját, hogy miként lehetne nagyobb nyilvánosság elé lépniük, hogy elénk tárják eredményeiket a maguk, s a kívülállók javára egyaránt. Nagy Ágnes „Macskák” az utcán A Macskák Bécsben ugyan­akkora siker, mint Budapesten és egyebütt, a Theater an der Wien ben több mint egy évvel a bemutatót követően még min­dig csak hónápos várakozással lehet jegyhez jutni a musical­hoz. A nagy erkölcsi sikert így nem kisebb anyagi siker is kíséri. Annál meglepőbb, hogy éppen ebben az időszakban tá­voztak már 30-an, kénytelen- ségből, vagy önként, a népsze­rű színház munkatársai .közül. S ha az új igazgatón, Peter Wecken múlik, veszik a kalap­jukat valamennyien. Weck, aki korábban maga is színész volt, mégpedig népszerű, amerikai módszerekkel tervezi igazgatni a nagy múltú bécsi színházat: az állandó tagoktól megválik, s minden produkcióra külön-kü- lön szerződtetné a közreműkö­dőket. TV, BUDAPEST, I. MŰSOR 8.00: Tévétorna, (ism.) 8.05: Iskolatévé. 9.45: Delta, (ism.) 10.10: Parasztok. XIII/8. (ism.) 11.00: Képújság. 14.45: Iskolatévé. 16.20: Hírek. 16.25: Nem hivatalos hídavatás. 16.40: Fekete Péter. Csehszlovák film. 18.10: Képújság. 18.15: Reklám. 18.20: Agrár-világ. 18.50: A Közönségszolgálat tájé­koztatója. 19.10: Tévétorna. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Leg ... leg . . . leg . . , 21.00: Szó. zene, kép. 21.50: Nem hivatalos hídavatás. 22.05: Pusztuló műemlékeink vé­delmében. 22.45: Tv-hiradó 3. II. MŰSOR 18.40: Fehér mérföldkövek. Szovjet film. 19.05: Képújság. 19.10: Nem hivatalos hídavatás. 19.30: Gregor József műsora. 20.00: Szembenálló fivérek. 21.30: Tv-hiradó 2. 21.50: Kínai tájak és emberek. 22.30: Képújság. Sikeres csillagászati A tudományos-fantasztikus filmek, könyvek iránt meg­nyilvánuló növekvő érdeklő­dés bizonyítja: mind többet szeretnénk tudni a világegye­temről, a földi és az égi je­lenségekről. A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat már régóta felfigyelt erre az igényre. Több évtizedes ha­gyománnyal rendelkezik or­szágosan, s megyénkben is a csillagászati hét rendez­vénysorozata. Az idén a Bé­kés megyei városokban, nagy- és kisközségekben ok­tóber' 8-tól 15-ig hallhattak csillagászati előadásokat e tudományág szerelmesei, s több helyütt távcsöves be­mutatókon pillanthattak be a csillagos ég rejtelmeibe. Az előző éveknél gazdagabb programot kínált most a TIT megyei szervezete, s új kezdeményezésekkel is pró­bálkozott. Milyen sikerrel zárult e látványos program- sorozat? — Erről kérdeztük Lobó Jánost, a gyulai csil­lagda vezetőjét. a megyei TIT-szervezet csillagászati ügyekkel foglalkozó munka­társát. — A tavalyi évhez képest előreléptünk mind az elő­adásokat, mind a bemutató­kat tekintve. A tervezett 56 előadás és 61 bemutató je­lentős részét megtartdttuk, csak néhány alkalommal szóltak közbe szervezési gon­dok, illetve az időjárás. Fel­tűnőén nagy sikere volt a békéscsabai bemutatóknak, amelyeket első ízben a sé­tálóutcán. az Univerzál Áru­házzal szemben rendeztünk. Közel 800-an pillantottak be a távcsövekbe. — Az előadásokon milyen témakörök szerepeltek? — A csillagászattal kap­csolatos témákról, például a naprendszer bolygóiról. a csillagrendszerekről, helyük­ről a , világmindenségben, s a tejútrendszer szerkezetéről, illetve az űrkutatás eredmé­nyeiről, a kozmikus üzene­tekről, az űrhajózásról be­széltek az előadók. Az utób­bi témakör talán jobban vonzotta a hallgatóságot, el­Angol hét A közelmúltban változa­tos események foglalkoztat­ták a békéscsabai Szabó Pál téri általános iskola angol tagozatos diákjait. Az angol szakos nyelvtanárok angol hetet szerveztek számukra. A cél, hogy játékos formá­ban még jobban megismer­kedjenek a nyelvvel, és az angolt beszélő népek életé­vel. Előadást hallottak, fil­met néztek a mai Angliáról, vetélkedtek társalgási, for­dítási versenyben és a nyelv­tani tudnivalókban. Szinte minden angolt tanuló pajtás részt vett á programokon, n :i. osztályostól a 8-os'ig. BUKAREST 15.05: Fiatalok klubja. 15.30: Magyar nyelvű adás. 20.00: Tv-hiradó. 20.20: 200 éve történt. 20.40: Fórum. 20.55: Milyen színű a szerelem című csehszlovák film. 22.20: Tv-hiradó. BELGRAD, I. MŰSOR 17.00: Magyar nyelvű tv-napló. 17.30: Videooldalak. 17.40: Hírek. 17.45: Adás gyermekeknek. 18.15: Tv-naptár. 18.45: Dinamo—Crvena Zvezda. 19.15: Rajzfilm. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 20.00: Mozgó képek. 22.30: Sportszemle. 22.45: Napló. 23.05: Sakk-kommentár. II. MŰSOR 18.15: Művelődési adás. 18.45: Szerdai körkép. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 20.00: Szórakoztató adás. 21.05: Zágrábi körkép. 21.20: Komoly zenei adás. 22.05: Sorozat a kultúra köréből. bemutatók sősorban a fiatalokat. Nagy sikert aratott például Schalk Gyula Élet és intelligencia a világegyetemben című elő­adása. Gyulán telt ház előtt zajlott le ez az előadás. A mintegy J50 fős közönség je­lentős része fiatat volt. — A gyulai csillagda 1983 óta működik. Milyen szere­pet tölt be ez a létesítmény megyénk csillagászati isme­retterjesztésében? — Csak néhány számadat: az elmúlt évben 120 rendez­vényen mintegy 2000-an, az idén már eddig 160 rendez­vényen 4800-an vettek részt. Látogatóink jelentős része iskolás. Együttműködési szer­ződés keretében próbálunk kapcsolódni programjainkkal a tananyaghoz. A gyerekek rendhagyó órákon ismerked­nek a csillagdával, illetve az. esti bemutatókon megtekint­hetik az égitesteket. A kor­osztályi sajátosságokat fi­gyelembe véve adunk szá­mukra ismereteket a csilla­gászati kutatásokról az ókor­tól napjainkig, s az űrkuta­tás legújabb eredményeiről. Működik csillagászati baráti kör és szakkör, melyek ke­retében az elméleti ismerete­ken túl megismerkedhetnek például a távcsőépítés gya­korlatával. , — Mikor jöhetnek a fel­nőttek? — Kedden és csütörtökön tartjuk nagyobb rendezvé­nyeinket itt, a természettu­dományi teremben. Utána mindig rendezünk csillagá­szati bemutatót. Gyakran vidéki csoportok is felkere­sik a csillagdát. Igyekszünk programjainknak hangot ad­ni: felhívjuk ezekre például a SZOT-üdülö vendégeinek figyelmét. A bemutatókon kívül különböző szolgáltatá­sokat is nyújtunk. Kölcsö­nözünk például diákat; je­lenleg 450 csillagászati té­májú diánk van. Készletün­ket folyamatosan bővítjük, s szívesen kölcsön adjuk soro­zatainkat egy-egy előadás szemléltetésére. — gubuez — Ünnepélyes party zárta az eseménysorozatot. Itt műsor­ral is kedveskedtek a diá­kok a hallgatóságnak, és sor került a vetélkedők eredményhirdetésére is. A boldog helyezetteken kívül ezen a versenyen minden résztvevő győztes volt. hi­szen tudással gyarapodha­tott. Az elképzelések szerint januárban német nyelvű he­tet rendeznek az iskolában, tavasszal pedig orosz—ma­gyar barátsági hétre ké­szülnek a diákok. B. Zs. SZÍNHÁZ 31-én. szerdán 15.00 órakor Bé­késcsabán : A NÉMA LEVENTE Blaha-bérlet 19.00 órakor Békéscsabán: A NÉMA LEVENTE Vörösmarty-bérlet Orosházán 15.00 órakor: A I.EGBATRAHB GYAVA 1-én. csütörtökön 15.00 órakor Békéscsabán: A LEGBÄTRABB gyAva Mazsola-bérlet. l-én. csütörtökön 19.00 órakor Orosházán: A NÉMA LEVENTE MOZI Békési Bástya: 4-kor: Vértest­vérek. fi és li-kor: Nyitott utak. Békéscsabai Szabadság: de. 10 és 8-kor: Emlékeim a régi Pe- kingröl, 4 és ti-kor: öklök és koponyák. Békéscsabai Terv: fél li-kor: A piszkos tizenkettő. I—II. Gyulai Erkel: István, a király! Gyulai Petőfi: 3-kor: No. megállj csak!. 5 és 7-kor: Az ifjúság édes madara. Oros­házi Partizán: fél 4-kor: Maj­mok bolygója, fél fi és fél 8- kor: A gonosz Lady.. Szarvasi Táncsics: Király gyilkosság Egy „büszkeség" az iskolalörloncli gyűjteményből / Fotó: Gál Edit a Szabó Pál téri iskolában

Next

/
Thumbnails
Contents