Békés Megyei Népújság, 1984. október (39. évfolyam, 231-256. szám)
1984-10-27 / 253. szám
1984. október 27., szombat A fogyasztók megyei tanácsának legutóbbi ülésén feltűnően sok volt a fiatal. Jöttek a BÉKÖT-ből, a téglagyárból, a gyulai vízügytől és sorolhatnánk. Nem csoda, hiszen a fészekrakást, a lakáshoz jutást tűzték napirendre. Senkit sem kellett noszogatni, hogy kezdje már el a mondókáját, nyíltan és őszintén tárja fel gondjait. Hol a bökkenő? — ... Mert mit csinálok, ha egyszer a tulajdonos azt mondja, hogy vegyem a cók- mókom és menjek, ahova akarok? — kérdezi egy téglagyári fiatalasszony. — A férjem 34, én 30 éves vagyok, hét esztendeje lakunk albérletben. A szüléink nem tudnak segíteni, nincs pat- rónusunk, a kör pedig egyre jobban szűkül. Befejezettnek érezzük az életünket, holott a java még előttünk van. Otthon veszekszünk, a munkahelyen idegesek vagyunk és ilyen körülmények között még gyereket is kellene vállalni ... Míg beszél, arra gondolok: valóban, az eddigi intézkedések, erőfeszítések ellenére sem lehetünk nyugodtak. A lakásgondok kihatnak a családi életükre, szakmai és politikai fejlődésükre, közéleti magatartásukra. — A bökkenő ott van — magyarázza a hallgatóságnak a KÖVIZIG-es fiatalember, aki egy 24 lakásos szövetkezeti társasház építését irányítja —, hogy sokan türelmetlenül belevágnak az építkezésbe, aztán kiderül: nincs ez, nincs az. Az erőn felüli vállalás tönkreteszi a fiatalokat. Ismét egy téglagyári asz- szonyka kér szót. Szinte belepirul, amikor elkezdi: — Persze, hogy türelmetlenek vagyunk. Mi nyolcán lakunk egy kétszobás lakótelepi lakásban. Még szerencsénk is van, hogy a húgom megtűr bennünket, ötlakásos társasház építésébe fogtunk. Négyen éjjel-nappal dolgozunk, de az ötödik társunk miatt alig haladunk. Azt tanácsolták: pereljük be. Ugyan, kinek van ideje és türelme a bíróságra járni?! Mondják, mondják a fiatalok, ami senkit sem lep meg, végtére is azért hívták meg őket a tanácskozásra. Egyikük sem várja a sült galambot. Erejüket, egészségüket nem kímélve mindent megtesznek azért, hogy saját tető kerüljön a fejük fölé. A kötöttárugyári fiatalasszony is erről beszél: — Jaminában építünk családi házat, mert megelégeltük az 1500 forintos albérletet. Csak 30 százalékban van készen, de már beköltöztünk. Az anyagbeszerzés kész idegbaj! Cementre, cserépre fél évet vártunk. Jött faanyag a TÜZÉP-re, azt mondták, hogy ebből nem adhatnak. Másnap 30 százalékkal felemelték az árát. Csúszópénzért viszont már a vagonból kiviszik az árut. Mégis belevágtak! Pedig a BEKÖT csupán 20 ezer forinttal képes segíteni a fiatalokat. Ennek fejében alá kell írni, hogy 15 évig a vállalatnál maradnak. És össze kell szedni legalább 300 ezer forintot. Csökkent az esély — Tessék, hozzászólhatnak a meghívott szakemberek is — mondja az elnök. A TÜZÉP területi igazgatója, az OTP képviselője osztozik a fiatalok gondjaiban, de sokat nem tehetnek. A kereskedelem ki van szolgáltatva az iparnak, ütemte- lenek a szállítások. A tégla és a cserép új kiszolgálási rendszere viszont csökkenti a visszaélések lehetőségét. Kétségtelen, 1983 óta romlott a fiatalok lakáshoz jutásának az esélye. A lakások ára négyzetméterenként minden évben 8—10 százalékkal nőtt, ■ a kölcsön kamata pedig 8 százalék lett. A hitel legmagasabb összege emelkedett ugyan, de ma már havonta 3-4 ezer forintot kell egy-egy lakás után törleszteni. Két-három éve 50—60 ezer forint „beugró” is elég volt, ez a szám jelenleg eléri a 180—200 ezer forintot. Ráadásul Békés megyében az állami lakások aránya 10 százaléknál kevesebb! A lemaradást aligha lehet egyhamar megszüntetni. Az sem titok: 1985-ben az építőipari árakat szabad kategóriába sorolják. Még a tanácskozás előtt megkaptam azt a jelentést, amelyet dr. Szigetiné dr. Gál Erzsébet FMT-tag, a megyei tanács igazgatási osztályának főelőadója készített a beérkezett kérdőívek és a személyes tapasztalatok alapján. Ezek szerint a lakáselosztás és -gazdálkodás korszerűsítésének eredményeként tavaly nőtt a lakásépítési és telekvásárlási kedv a megyében. Többen lemondtak lakásbérleti jogukról. Ugyanakkor az alacsonyabb jövedelmű családok, különösen a fiatal házasok az emelkedő építési költségek ék az állami beruházások mérséklése miatt hátrányba kerültek. A legtöbb fiatal Békéscsabán, Orosházán és Gyulán szeretne telekhez, lakáshoz jutni. A tanácsok végrehajtó bizottságai igyekeznek minden jogos igényt kielégíteni, de még így is 4—6 év a várakozási idő. Érzékenyen és hátrányosan érintette az ifjú nemzedéket, hogy 1983tól megszűnt a munkáslakásépítési akció, amely segítette a fiatal házasok otthonteremtését. Ugyanis a munkahelyek képtelenek pótolni a megszűnt állami hozzájárulást. Megfelelő együttműködést Mindezek ellenére a tanácsok 1628 olyan fiatal családot kívánnak lakáshoz juttatni, akik elsősorban saját erőből szeretnének otthont teremteni. Az ösztönzőrendszer is erre sarkall. Szarvason például, aki lemond a tanácsi bérlakás megszerzéséről és maga építkezik, 80 ezer forint értékű ingyentelekhez jut és természetesen gyermekenként megkapja a szociálpolitikai kedvezményt is. Jutányos áron kaphatnak telket azok is, akik a már meglevő tanácsi bérlakásról lemondanak. A kiemelt kategóriába tartozó OTP-lakás- igénylőket pedig 50 ezer forinttal segítik. Békéscsabán és Orosházán is kaphatnak telekvásárlási kedvezményt a fiatalok. Az előterjesztők is tisztában vannak azzal, hogy az előbb felsoroltak nem oldják meg teljesen a fészekra- kók gondjait. Sajnos, megyénkben az úgynevezett lépcsőzetes lakáshoz jutás sem tekinthető egyedüli járható útnak. Nincs elegendő első lakásként használható olcsóbb, félkomfortos vagy komfort nélküli lakás. Ezért ezt a formát a tanácsok nem is nagyon népszerűsítik. Azóta napvilágot látott a párt Központi Bizottságának határozata, amely az ifjúság társadalmi beilleszkedését vizsgálja és közöttük a lakáshoz jutást is taglalja. Az állásfoglalás meghatározza, hogy át kell tekinteni a lakásépítés és -gazdálkodás tapasztalatait, a fiatal házasok lakáshoz jutásának lehetőségeit. Ezzel teljesen egyet lehet érteni. A fiata- . lóknak is az a véleményük, hogy mindenekelőtt a szociális körülményeket, a rászorultságot vegyék figyelembe, amikor a segítség mértékét megállapítják. Ezzel párhuzamosan pedig változtassanak a hitelnyújtás, illetve az előtakarékosság feltételein. Ugyanakkor jó lenne, ha valamivel több állami lakás épülne és az OTP, valamint a tanácsok mihamarabb alkalmazkodnának az újhoz, s megfelelő propagandával, együttműködéssel csökkentenék a növekvő lakásárakból adódó feszültségeket. Csak így juthatunk egy fokkal előbbre a (lakás) lépcsőn. Seres Sándor Határidő: november 1. Városismereti vetélkedő Békéscsabán Az elmúlt napokban minden békéscsabai üzem, vállalat és intézmény megkapta a városi tanács és a közreműködő szervezetek felhívását hazánk felszabadulásának 40. évfordulója tiszteletére meghirdetett városismereti vetélkedősorozatáról. Mint arról már korábban hírt adtunk, a vetélkedőre 3—6 tagú KlSZ-alapszerve- zeti, ifjúsági és felnőtt szocialista brigád, vagy éppen alkalmi csapatok nevezhetnek be. A nevezési határidő november 1. A KlSZ-alap- szervezetek és -bizottságok a városi KISZ-bizottság címére, a munkahelyi csapatok pedig az SZMT városi szakmaközi bizottságához (8. sz. Volán Vállalat, 5600 Békéscsaba, Szarvasi u. 103.), az ipari és a mezőgazdasági szövetkezetek pedig a városi tanács művelődésügyi osztályához Juttassák el a jelentkezési lapokat. A nyugdíjasok volt munkahelyük színeiben vetélkedhetnek. Számítanak a városból elszármazottak jelentkezésére is. A benevező csapatoknak ismerniük kell Békéscsaba történetét az alapítástól napjainkig, a városhoz kötődő országos jelentőségű, valamint az itt élő és dolgozó tudósokat, művészeket, közéleti személyiségeket; a város utcáit, tereit, középületeit, műemlékeit, művészeti és közművelődési intézményeit, azok tevékenységét. Minden jelentkező csapat tájékoztató füzetet kap, amely részletesen tartalmazza a követelményeket, a versenyszabályzatot, az elsajátítandó ismeretanyagot, a forrásokat. A munkahelyi selejtezőket február 10-ig rendezik meg. A középdöntők napja március 9-én lesz, a döntő időpontja pedig március 30. (ni) Zajárnyékoló fal A Közlekedéstudományi Intézetben értékelték az Ml-es autóút mentén létesített kísérleti, úgynevezett zajárnyékoló fallal szerzett eddigi tapasztalatokat. Megállapították: a mögötte levő parkolóban a korábbi zajszint 10—18 decibellel csökkent, és körzetében más kedvező környezetvédelmi hatások is kimutathatók. Az intézet a Hőtechnika Vállalat szakembereivel közösen fejlesztette ki és szabadalmaztatta a zajárnyékoló falat, melynek lényege: olyan speciális szerkezetet építenek a zajforrás és a védendő létesítmény közé, amely részben elnyeli, részben pedig visszaveri a hangot. Ilyen is van Olvasom Bolgár György cikkét az Élet és Irodalom első oldalán, az október 19-i számban. Megrökönyödéseit összegzi abban, amelyek úgy kezdődtek, hogy megkérdezte tőle a munkahely vadonatúj éttermében az egyik felszolgáló: „Tölthetek egy pohár vizet?” A megkérdezett (hozzászokván a kialakult gyakorlathoz) először azt hitte, a fiatalember gúnyolódik vele, majd amikor a kérdező változatlan jóindulattal és szolgálatkészséggel még jeget is akart hozni, bizonyos fajta „tudathasadás” állapotába került, és a kezében „megállt a villa”. Miután azonban „megrázta” magát és felfogta, hogy a kérdés nem gúny, hanem jogos, mert ki-ki a maga dolgában nyújtsa a maximumot, kiszakadtak tolla alól a következő mondatok: „Hol élünk, hogy egy ilyen apró, jelentéktelen és természetes gesztus hitetlenné, jelentőségteljessé és természetellenessé növekedhet?” Tudom, érzem: jogos a meghökkenés. A minap (sajnos igen ritkán) én is átéltem hasonlót. Utaztam a Volán 8- as számú Vállalat sárga autóbuszán Gyulára. Pontosabban: vasárnap a délelőtti 9.30-assal. A Veszely-hídnál leszállt egy fiatal pár. A kalauz vette a mikrofont és beleszólt: „Tessék, Veszély csárda. Viszontlátásra!” Ez egészen Gyuláig (ahány megálló volt) többször is megismétlődött. Egy idősebb hölgyet „csókolommal” búcsúztatott, másoknak meg „jó napot” kívánt. Furcsa volt és meghökkentő. És hihetetlen. Ha nem teszi, senki sem kéri tőle számon. A harmadik megálló után akaratlanul felsóhajtottam: íme, vannak még csodák! De miért nevezem „csodának”, ami természetes? Bolgár György is annak nevezte a „tölthetek egy pohár vizet” kezdetű, barátságos, szolgálatkész kérdőmondatot. Szomorú. Hogy ilyen is van. Olyan, hogy az ember körülnéz, és nem érti: mi történt velünk? Lehetséges, hogy egyszer — odafigyelünk egymásra? <wwwww Már régebben meg akartam írni egy aprócska élményt, mely a Tolnai Klári-filmsorozat egyik vasárnapján ért. Nem is tudom, mi volt a film címe, csak azt tudom, hogy régi film volt, és Jávor Pali volt a partnere Tolnainak. Szerepelt abban egy öreg, állástalan pincér, aki — hogy újabb kísérlete sikeres legyen — frakkot kért kölcsön a menő kollégától, Jávor Palitól. És a következőket mondta, áradozva: „Én olyan boldog vagyok, hogy újra frakk lehet rajtam és pincér lehetek . ..” Mit tegyek hozzá? Azt, hogy ha ma mondaná — kinevetnék? Hogy „boldog” meg efféle zagyvaságok? De hát akkor az, hogy „pincér lehet”, az életet, a megélhetést jelentette. A nyomor helyett a reggelit, az ebédet, a vacsorát, esetleg új cipőt, és egy új kabátot. Senki sem kívánja, hogy ma egy felszolgáló attól legyen boldog, hogy frakkot ölthet. (Ha olyan előkelő a hely, ahol dolgozik.) Valamire azonban emlékeztet ez a kis filmepizód. „Olyan a stílus, amilyen az élet" — mondotta volt egykoron Szókratész. Igazat mondott. Az „életstílus” (hogy összetegyük a két szót) mindenben fellelhető. Szokásainkban, a tárgyi világban körülöttünk. Egy borzasztó példáját én is felleltem hétfőn, Orosházán a katolikus templom előtti téren. Ellepte azt a teret a koszorúk sokasága, hiszen halottaink napja köze- Iedik. De milyen koszorúk?! Műanyagból öntöttek, fröccsentettek, fagylaltrózsaszín virágokkal, hupizöld levelekkel és fehér csipke rezgőkkel: minden-minden műanyagból. Ilyen giccses, elképesztően émelyítő színáradatot, koszorúáradatot nem láttam még. Milyenek lesznek tőlük a temetők? Még rágondolni is rossz! Hát hová lettek az igazi virágok? Az igazi zöldek, az igazi levelek? Hová a virágillat a temetőkből, amikor gyertyák lángja lobban és emlékezünk? Nem tudom, hol és hogyan engedélyezik ezt a 150 és 250 forintos ízlésrombolást? Gátat lehet ennek szabni még? Meg lehet kímélni az őszinte emlékezést, siratást a fagylaltrózsaszín műanyag virágoktól? Hová tesszük a szemünket? És hova lettek az őszirózsák? Az ősz igazi virágai, melyektől olyanok voltak régen a temetők, mintha tiszta, fehér hó hullott volna szeretteink sírjára. Most majd rózsaszín és hupizöld koszorúk hullnak. A lelkünk rajta, meg a jó ízlésünk. Sass Ervin Október 5-én, a település felszabadulásának évfordulója előtti napon adták át Mezőberény- ben az egészségügyi központot és gyógyszertárat. A 16 millió forintos költséggel épült, kilenc munkahelyes rendelőintézet bővülő szakorvosi rendeléseivel tette még színvonalasabbá a nagyközségben az egészségügyi ellátást Fotó: Gál Edit Száz évvel ezelőtt halt meg Veress Sándor, az 1848—49-es szabadságharc hadnagya, az emigráció iróia Veress Sándor 1828. december 3-án született Sarkadon, s fia volt az ott 30 éven át buzgón inűködött, s különösen a népnevelés terén érdemeket szerzett Veress Ferenc református lelkésznek. Szülőházán, a református parókián emléktábla őrzi a Veress család emlékét. A minden évben megújuló koszorúk jelzik, hogy a sarkadiak őrzik s tisztelik a szabadságharcnak s részvevőinek emlékét. Veress Sándor 1848-ban már debreceni jogász. Az iskola bezárása után visszatért a szülői házba, majd bátyjával együtt beállt katonának, Bem seregében harcoltak. 1849. augusztus 29- én Vercserovánál letette a törökök előtt a fegyvert és török földre menekült. A viddini táborban Kossuthtal és Percellel együtt reménykedtek az ügy jobbrafordulásában. Az emigráció főbb állomásai: Sumla, Várna — ahol kitanulta a szabómesterséget —, Konstantinápoly, Kis-Ázsia. 1854-ben a krími háborúban tolmács, majd Párizs, utána London. Itt mérnöki diplomát szerzett. Állandóan kapcsolatban volt az emigráció tagjaival. Hazája felszabadításának reménye 1859-ben őt is az olaszországi magyar légióba szólította. Reményt vesztve (1860-ban) Bukarestben telepedett le, 1866-ban alapított családot. Feleségül vette az emigrációban élő,* békési születésű Birizdó Lujzát. Hat gyermekük született. 1884. október 27-én halt meg Bukarestben. Munkásságát mint mérnök fejtette ki, kiváló eredményekkel. Küzdelmes életé1 emigráns társai fölé emelte irodalmi munkássága. Egy munkája jelent meg nyomtatásban: „A magyar emigráció Keleten”. Ebben a naplójában a Keleten maradt magyar emigránsok történetét írta le a maga viszontagságos életének történetével kapcsolatban. E két kötet terjedelmű naplója teszi az 1849 utáni idők Mikes Kelemenjévé. Ezen a könyvön kívül a magyar lapokban is jelentek meg kisebb írásai, legtöbbjük a Vasárnapi Üjság-ban. Veress Sándor halálának 100. évfordulóján emlékezzünk meg édesapjáról, Veress Ferencről is, aki parókiáján egy éjjelre helyet adott a magyar koronának. A parókia kertjének méhesében talált átmeneti menedéket az aradi vértanúk közül Kiss Ernő és Aulich Lajos tábornok. Az évforduló alkalmából a sarkadi helytörténeti gyűjteményben emlékkiállítást nyitottak. Habadás János Felfelé a lépcsőn Fiatalok és a lakás
