Békés Megyei Népújság, 1984. szeptember (39. évfolyam, 205-230. szám)
1984-09-01 / 205. szám
t 1984. szeptember 1., szombat NAGYVILÁG I 2 ra ■YB-------------------------------------------------------------------------------------------1 3 Hol tart ma Vietnam? A Ba Dinh tér első pillantásra meghökkentő látvány. A látogató, aki napok alatt hozzászokhat a vietnami főváros zsúfolt utcáihoz, alacsony házsoraihoz, köny- . nyen rácsodálkozhat a Hanoi centrumában levő tágas, beépítetlen díszes, virágos- pálmafás térségre. A környéken kormányzati, követ- ségi épületek sorakoznak, s itt rendezik a felvonulásokat, demonstrációkat. Kiérve a jókora térre, a Ho Shi Minh Mauzóleummal állunk szemben. Az 1969-ben elhunyt Ho apó nyughelyét nemzeti tisztelet övezi, s a külföldi látogatók zöme sem mulasztja el leróni előtte kegyeletét. AZ ORSZAGÉPÍTÉS LECKÉI A Ba Dinh tér azonban nemcsak turisztikai szempontból jelentős, hanem komoly történelmi emlékeket is őriz. Itt tartották 1945. szeptember 2-án azt a milliós, forró hangulatú nagygyűlést, amelyen Ho Shi Minh felolvasta a Függetlenségi Nyilatkozatot. Az ünnepélyes aktus hosszú, hősies küzdelem betetőzése volt. A francia, majd japán gyarmatosítókkal vívott harc évei után a II. világháború vége Vietnamban is felvillantotta az önrendelkezés megszerzésének lehetőségét. 1945 augusztusában futótűzszerűen robbantak ki a megmozdulások. Indokína Kommunista Pártjának, a Vietnami Kommunista Párt elődjének kongresszusa az általános felkelés mellett döntött, amely napok alatt végigsöpört az országon, Hanoit sem hagyva ki. A hónap végére lemondott trónjáról Bao Dai császár. A Nemzeti Felszabadító Bizottság ideiglenes forradalmi kormánnyá alakult át. Ilyen előzmények után került sor szeptember 2-án a történelmi jelentőségű eseményre: szabad, független államként megszületett a Vietnami Demokratikus Köztársaság. Mindennek immár 39 esztendeje. Az évforduló tehát nem kerek, mégis — mint minden szeptemberben — alkalmat ad a számvetésre, a vissza- és előretekintésre. Igaz, a mérlegkészítés a távol-keleti államban ritkábban nyúlik vissza négy évtizednyire. Sőt, a beszélgetőpartnerek nem viszonyítanak mindig az 1975-ös győzelemhez, az északi és déli országrész egyesítésének periódusához sem. Annál gyakrabban fordul elő, hogy a külföldi újságírók hanoi beszélgetéseiben az évtizedfordulót, a ’70-es évek utolsó szakaszát használják kiindulópontként a magyarázatokhoz, amikor Vietnam jelenlegi helyzetéről, gondjairól, eredményeiről esik szó. A helyi megfigyelők ugyanis, éppúgy, mint a külhoni szakértők, szinte egybehangzóan vallják, hogy ekkor, tehát a ’70-es évek végén az országnak súlyos válsághelyzettel kellett szembenéznie. Addigra bebizonyosodott, hogy a fegyverrel kivívott siker önmagában kevés az előrelépéshez. Meg kellett tanulni a helyreállítás és az ország- építés leckéit, meg kellett birkóznia a társadalomátalakítás semmivel sem köny- nyebb feladataival. AZ ÖSZTÖNZÉS MÓDSZEREI A tanulás, a küzdelem ezen új területein — képletesen szólva — meg kellett fizetni a tanulópénzt is. Hanoiban fel kellett, hogy ismerjék: a vietnami kommunisták 1976-os IV. kongresz- szusának célkitűzései túlfeszítettek, túl optimisták voltak. A szétzilált gazdaság, a természeti katasztrófák, a gyorsan növekvő népesség nyomása olyan kihívást jelentett, amelyre a hanoi vezetés az elmúlt években a korábbinál rugalmasabb és kétségkívül realistább politikával igyekszik válaszolni. A kulcskérdés napjainkban változatlanul a lakosság életszínvonalának ügye, elsősorban az élelmiszerhiány leküzdése. Ezt, az alapvető szükségletek kielégítését helyezte a teendők listáján az első helyre a VKP legutóbbi, 1982-es, V. kongresszusa is. E fórumon — csakúgy, mint azóta több fontos tanácskozáson — körvonalazták a gazdasági struktúra- váltás végrehajtásához, a mezőgazdaság felfuttatásához, a falusi lakosság termelőkedvének növeléséhez szükséges gazdaságirányítási módszereket. Az irányváltás lényege, hogy a parasztcsaládok új, ösztönzőbb feltételekkel köthetnek szerződést: az előre megállapított, s több évre rögzített kvóta beszolgáltatása után szabadon rendelkezhetnek a többlettel. TEENDŐK SORA Történtek persze más intézkedések is. Visszafogták a korábbi túl magas tervszámokat. Terjedőben van az ipari üzemekben az ösztönzőbb fizetés rendszere. A egy — igaz, komolyabb és komorabb — látnivaló, amelynek megtekintésére a hanoi vendéglátók általában felhívják a figyelmet. A Zászlós toronytól, ettől a XIX. század elejéről származó, s napjainkra Hanoi egyik szimbólumává vált 42 méter magas építménytől nem messze található a Vietnami Néphadsereg Múzeuma. Termei soha nem nép- telenek, sűrűn járnak ide iskolai csoportok is. Az apró, fekete hajú, fénylő szemű gyerekek fegyelmezetten követik tanárukat, körbeállva a franciákkal vívott sorsdöntő Dien Bien Phu-i csata lefolyását bemutató jókora térképmakettet, vagy a legutóbbi, alig öt esztendeje lezajlott kínai „büntető támadást” ismertető tablókat. A múzeum ugyanis — tegyük hozzá, sajnos — nem csupán a rég múlt történelmi korok emlékeit őrzi, s nem fejeződik be az Egyesült Államok elleni heroikus Kiemelt cél: a kereskedelmi hálózat bővítése. A hanoi vásárcsarnok, a Dong Xuan (képünkön) az állami üzletek mellett magánkereskedők boltjainak is otthont ad szorító infláció letörése érdekében rögzítették a szabadpiaci árak felső határát. A társadalmi feszültségeket enyhítendő fokozottan ellenőrzik a kistermelőket, kiskereskedőket. Az érvényben levő tervek szerint másfél millió embert irányítanak át új mezőgazdasági övezetekbe. Az eddig megműveletlen régiók termővé tétele egy ben a még mindig jelenlevő munkanélküliek foglalkoztatására is lehetőséget ad. Hanoi — sok más ázsiai városhoz hasonlóan — inkább hangulatával, a középeurópai ember számára gyökeresen eltérő, egzotikus összképével hat a látogatóra, mint egy-egy kiemelkedő látványosságával. A távol-keleti ország vérzivataros történelme, s különösen az elmúlt évtizedek gyilkos háborúi, terrorbombázásai egyébként sem kedveztek a mi szóhasználatunkban szereplő „műemlékvédelemnek”. Ez nem azt jelenti persze, hogy a vietnami főváros ne kínálna számos, messze földön híres érdekességet. Az Irodalmi Pagoda harmóniát sugalló medencéit, évszázados kőfa- ragványait, a város centrumában fekvő, vízbe nyúló fűzfákkal szegélyezett, festői Visszaadott Kard tavát, a füstölőktől illatozó, lakkozott szobrokkal teli apró templomokat, vagy Ho Shi Minh már említett mauzóleumát egyetlen külföldi sem hagyja ki. HÁBORÚS mementök Akad ezek mellett még küzdelem korszakával. Ezt tükrözi a múzeum épülete előtt elhelyezett szabadtéri kiállítás, ahol a mementó- ként megőrzött amerikai hadfelszerelés, vagy a felszabadító erők egykor Saigonba elsőként bevonult páncélosától néhány méterre egy 1979- ben lelőtt kínai repülőgép roncsai is láthatók. Elszomorító ez; nem hagyja elfelejteni, hogy Vietnam népe, amelynek olyannyira szüksége lenne a békés fejlődésre, a választott úton való előrelépésre a szocializmus alapjainak megteremtéséhez, az 1975-ös győzelem óta sem tudja energiáit teljes egészében a nyugodt építőmunkára fordítani. RENDEZÉSI JAVASLATOK Pedig a hetvenes évek közepén volt olyan időszak, amikor az országegyesítés után Hanoiban épp a békés nemzetközi környezetre alapozva dolgozták ki a fejlesztési terveket, s diktáltak később túlzottnak bizonyult tempót a kívánt átalakuláshoz. Am a remények meghiúsultak, a kambodzsai események, majd Kína szembefordulása alapjaiban módosította a feltételeket. S a feszültség napjainkban, immár fél évtizeddel az új Phnom Phen-i vezetés hatalomra jutása után sem szűnt meg. A Pol Pót eltávolított kormányzatához hű, hathatós kínai támogatást élvező erők tovább folytatják harcukat, mindenekelőtt a thaiföldi—kambodzsai határvidéken, saját céljaikra használJelentös erőket koncentrálnak az ipari beruházásokra is. Képünkön: épülő cementgyár Hanoitól másfél száz kilométerre Szárazság Afrikában ■ Vietnam első számú feladata változatlanul az élelmiszer-termelés növelése. Ma még nagyrészt kézzel történik a rizs palántázása va fel a körzetben elhelyezett menekülttáborok lakóit is. Hanoiban nemegyszer leszögezték, hogy békés, tárgyalásos úton a konfliktus tartós, átfogó rendezésére törekszenek. Ezt a célkitűzést több alkalommal is megismételték már az indokínai szocialista testvérországok (Vietnam, Kambodzsa és Laosz) jó néhány magas rangú találkozóján, így legutóbb a vientianei csúcskonferencián. Nguyen Co Thach, a hanoi diplomácia vezetője, csakúgy, mint más vietnami vezetők számtalanszor hangsúlyozták: Vietnam nem érdekelt a szembenállás tartósításában, ellenkezőleg, a párbeszéd beindítását szorgalmazza a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szervezetének (ASEAN) tagállamaival. A részletes indítványok tartalmazták egy biztonsági övezet megteremtését a kambodzsai—thaiföldi határ mentén, a vietnami egységek távozását pedig a polpotista erők háttérbe szorításától, illetve a Kínával kötendő két-, esetleg többoldalú megnemtámadási szerződések létrejöttétől tették függővé. Politikai gesztusként néhány hónapja — az elmúlt egy-két évhez hasonlóan — ismét részleges csapatkivonásokra került sor. RUGALMAS ÁLLÁSPONT Konstruktív felelet mindeddig nem fogalmazódott meg, sem az ASEAN-orszá- gok, sem Kína részéről. Sőt, a hanoi külügyminisztérium nemrég kiadott hivatalos nyilatkozata szerint Kína továbbra is Vietnam nemtó- közi politikai és gazdasági elszigetelésére törekszik, miközben nem zárja ki a katonai eszközök felhasználását sem. Az elmúlt hónapok tucatnyi jelentése támasztja alá, hogy a két ország határtérségében valóban nem sokat javult a helyzet. Hosszú heteken keresztül egymást érték az összecsapások, a szomszédos körzetek csapategységeit riadókészültségbe helyezték. A tüzérségi támadások több száz halálos áldozatot követeltek. Veszélyes ellentétek feszülnek a két ország között egyes délkeletázsiai szigetcsoportok hovatartozása ügyében is. Hanoiban soha nem titkolták: a honvédelmi kötelezettségek súlyos megterhelést jelentenek a korszakos feladatok sorával szembenéző vietnami népgazdaságnak. Olyan emberi és anyagi erőket vonnak el, amelyeket eredményesebben lehetne felhasználni a gyengénfej- lettség igájának lerázásához. Szükség esetén azonban — emelte ki az említett nyilatkozat — Vietnam a múltban tapasztalt elszántsággal száll szembe minden - támadóval. Az a rugalmas álláspont, amelyet a kambodzsai rendezés ügyében tanúsítanak, vagy amely az ASEAN-nal szembeni magatartást megszabja, nem jelent elvi engedményeket. Vietnam a szocialista világrendszer része, értékeli a Szovjetunióval kötött biztonsági szerződés előnyeit, a testvérországok cselekvő szolidaritását. Ugyanakkor igyekszik külkapcsola- tait bővíteni, s aktívan tevékenykedik az el nem kötelezettek mozgalmában. Szegő Gábor Írott történetének legsúlyosabb szárazsága sújtja Afrikát. A harmadik éve tartó természeti csapás miatt 150 millió már az éhezők száma, és egyre többen szenvednek a szárazság okozta betegségektől is. A tartós aszály a fekete földrésznek több mint a felén pusztít, nem csupán az esőt egyébként is szinte sohasem látó Szahel-övezetben, hanem az attól délre levő részén is. A katasztrófa 34 afrikai országot érint, közülük 22 végveszélyben van. Milliókat fenyeget éhhalál Afrika „szarván”) egyedül Etiópiában 5—7 milliót. Egyes felmérések május elején jelezték, hogy Etiópiának 250 000 tonna azonnali gabonasegélyre van szüksége, de csak 100 000 tonnányi érkezett meg. A helyzetet bonyolítja, hogy Dél-Szudán- ból naponta 800—1000 ember vándorol Etiópiába, sőt érkeznek oda menekültek Szomáliából és Dzsibutiból is. Ha megérkeznek is Etiópiába a külföldi segélyszállítmányok, akkor sifics biztosítva, hogy az elosztási nehézségek miatt • eljutnak valamennyi szárazság sújtotta körzetbe. A szárazság okozta bajokat tetézik az eritreai szeparatisták megmegújuló fegyveres akciói. Ezek is hozzájárulnak ahhoz, hogy a segélyküldemények sokáig a kikötőkben vesztegelnek. A mindig kiégett Szahel- övezet maga jelenleg legalább olyan súlyos szárazságon Viegy keresztül, mint 1968—75 között, amikor 250 000-en haltak éhen. Edouard Saouma, az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) főigazgatója felkérte az adományozó szerveket, hogy további segélyeket küldjenek a fekete kontinensre. A gyarmati múlt szomorú öröksége, hogy a fejletlen Hogyan lehetne jellemezni a szomszédos Ausztria iskolarendszerét, az oktatás helyzetét és színvonalát? Bevallom, egyetlen órát sem töltöttem bécsi, vagy linzi iskolapadban. Mégis sikerült egyet-mást — nem is keveset — megtudnom, hiszen hatéves ausztriai külszolgálatom idején két gyermekem jócskán megtette ezt helyettem is. Elöljáróban azért meg kell mondani: az osztrák iskolarendszer hagyománytisztelő, és enyhén konzervatív. Ugyanakkor magas színvonalú és racionális. Az oktatás államilag szabályozott terület, az iskoláknak azonban csupán nagyobb hányada van állami kézben — sok a magán- és felekezeti iskola. Az osztrák iskolák a folyamatos válogatás elvét követik: az alap — vagy elemi — iskola négyéves, hattól tízéves korig egységes rend szerint folyik a képzés, az utolsó év azonban már eligazítást ad a tanárnak és a szülőnek, hogy a negyedik elemi után a gyermek — addigi teljesítménye, illetve megismert képességei alapján — a középiskolák mely ágán folytassa tovább tanulmányait. Ez az első elágazás, ugyanis a negyedik osztály után az egyaránt nyolcosztályos gimnázium, vagy az úgynevezett Hauptschule — az előbbinél alacsonyabb színvonalú középiskola — között lehet választani. Az osztályozás második — egyben határozottabb — fokozata a gimnázium, illetve a nem gimnázium szintű középiskolák negyedik osztályában, általában 14—15 éves korban következik be. E rostálás eredményeként viszonylag kevesen maradnak azok, akik a klasszikus képzési vonalon, a gimnáziumban haladnak tovább. Ide válogatódnak a jobb képességűek, a terhelést jobban bíró diákok, akik az érettségi kedvéért hajlandók és képesek megbirkózni a latin nyelvvel csakúgy, mint mezőgazdaság számos afrikai országban szinte teljesen ki van szolgáltatva a természet vak erőinek. Az egyenlítőtől délre, Botswana, Szváziföld, Malawi, Mozambik, Lesotho és Zimbabwe becslések szerint évi egymilliárd dollárt kénytelen élelmiszer-behozatalra költeni. Az utóbbi három országban 4,5 millió ember szenved a szárazságtól. A Dél-afrikai Köztársaság, amely még a közelmúltban is nagy gabonaexportőr volt, szintén gondokkal küzd a szárazság miatt. Normális években a kontinens kukoricatermésének 40 százalékát gyűjtik be területén. A felmérések azonban azt mutatják, hogy az ország kukoricatermése kétmillió tonnával elmarad még a hazai igényektől is. Ennek ellenére az éhezés veszélye kevésbé fenyegető a Dél-afrikai Köztársaságban, mert nagy gabonatárolói vannak, és Afrikában itt a legelterjedtebb az öntözés alkalmazása. Az élelmiszerhelyzet még rosszabb azokban az országokban, amelyek a gazdasági összeomlás szélén állnak — így a polgárháború szabdalta Csádban vagy Ghánában is. A megoldás az lenne, hogyha — amint a fejlődő országok minden fórumon követelik — kialakulna az új gazdasági világrend, amelyben a szegény afrikai országok is becsületes árat kapnának a világpiacon a gyarmati korszaknak egyoldalúvá torzított gazdaságaik szinte kizárólagos exporttermékeiért, a néhány fontos ipari nyersanyagért. Addig ugyanis nem tudnak kitörni á köréjük zárt bűvös körből, nem juthat pénzük Sem a mezőgazdaság fejlesztésére, sem a népességrobbanás megfékezésére. Addig a természet továbbra is ellensége lesz Afrika lakóinak. az ugyancsak magas színvonalon oktatott reáltantárgyakkal. Hozzá kell azonban tenni, hogy ,a 12 osztályos iskolarendszeren belül az utolsó négy gimnáziumi év egyetlen tanuló számára sem jelent garanciát az érettségire. A rostálás tovább folyik, tapasztalatunk szerint meglehetősen nagy szigorral és következetességgel. Az utolsó négy évben az osztályok évről évre elhullatják a tempót nem bírókat, átlagban a tanulók mintegy 15—20 százalékát, így valóban csak kevesen jutnak el az érettségiig, ők azonban „minőséget” jelentenek, olyan dokumentumot kapnak a kezükbe, amely- lyel nagyrészt felvételi nélkül beiratkozhatnak bármely egyetemre, illetve — és talán ez a leglényegesebb — teljes értékű, megbecsült értelmiségi munkát kereshetnek. Az oktatás az osztrák állami alap- és középiskolákban díjtalan, a magániskolákban és az egyetemeken fizetni kell a tanulásért. A huzamosabb ideje tartó szocialista párti kormányzás kedvező feltételeket teremtett a szülőknek: a legutóbbi időkig ingyenes volt a tankönyvellátás, és a nyári szünidőben számos szociális kedvezményt élveztek az iskoláskorúak, így például ingyen vehették igénybe a városi tömegközlekedési eszközöket. Kérdés, hogy a növekvő gazdasági nehézségek mellett fenntarthatók-e ezek a szociálpolitikai kedvezmények. Eredeti osztrák sajátosság az évente legkevesebb két ízben beiktatott téli síszünet — igaz, Ausztria természeti adottságai ezt lehetővé is teszik. Ilyenkor az iskolák autóbuszokkal szállítják a tanulókat, az egyhetes, tíznapos táborokba. Ez olyan mozgalommá nőtte ki magát Ausztriában, hogy a munkahelyek a felnőttek munkabeosztásánál is figyelembe veszik az iskolák téli szünetidejét. Szabó Zoltán És télen sívakáció
