Békés Megyei Népújság, 1984. szeptember (39. évfolyam, 205-230. szám)
1984-09-08 / 211. szám
1984. szeptember 8-, szombat NÉPÚJSÁG KULTURÁLIS MELLÉKLET Indulások és érkezések Igaz a híres mondás: a stílus az ember. De a lakás is, s ezt ennyire sohasem éreztem, mint most Csoót István írónál Gyulán. A könyvek, a képek, szőnyegek, a kényelmes bútorok együttese részleteiben és egészében . csupa meghittség. Ide, még ha idegen lép is be, azonnal otthon van, hiszen ugyanez árad a házigazdából is, akit mindenki Pista bácsinak hív. — Már nagyon régen! S onnan ered, hogy egészen fiatalon megószültem, s azóta a nálam jóval idősebbek is bácsinak hívnak. De hát ez sohasem zavart. — S arrébb teszi az előbb még kézben volt Széchenyi Zsig- mond-könyvet, azzal a megjegyzéssel, hogy szinte ..belebolondult”, annyira szereti. — Az író sem lehet meg a napi olvasás nélkül? — Soha. S bár szeretem a világirodalmat, a magyart sose engedtem ki a kezem közül. A kezdet is ez volt, és ehhez térek vissza mindig. — Mint írásaiban is oly sokszor a kezdethez . . . — A gyermek- és ifjúkor kitörölhetetlen. A Nagyváradról származó, régi szeghalmi famíliánk, vagy a korai árvaság, aminek következtében a polgári iskolát abbahagyva géplakatosinas lettem. S ugyancsak megismertem a magyarok istenét: az egyik mester fölpofozott, a másik fülön rúgott. Végül aztán csak szerencsém lett. mert a híres szeghalmi Ma- róti Lajoshoz kerültem, aki tényleg tanított, s akitől lehetett is mit tanulni. — Akkor még- nem gondolta. hogy egyszer ez az élettapasztalat is írói „alapanyag” lesz? —r Nem, és a többiről sem. A cséplőgépes nyarakról, a munkanélküliségről, a pesti bolyongásomról, amikor végül egy kétes könyvügynök-, nél kötöttem ki. hogy ponyvával házaljak. A Molnárné lánya volt a címe, és érdekes módon beleszólt az életembe. Az egyik alkalommal olyan tanárnőféléhez csöngettem be, s mondom, miért. Jól megnézett és így szólt: ..Fiatalember, hogy adhatta a fejét erre ...” Ügy megszégyelltem magam, hogy pár nap múlva hazajöttem, s megint megpróbáltam elhelyezkedni. Három állást pályáztam meg, és szinte hihetetlen, 1932-ben. mind a három bejött. Az ármentesítő társulatot választottam, s ki is tartottam mellette, vagyis a vízügy mellett nyugdíjazásomig. — És egy jó évtized után — 1944-ben — egyszerre két kötete jelent meg. A két regény összefügg a „vizes” környezettel? — Többszörösen is. Közvetlenül úgy, hogy az Erdélyből jött kiadó pár hónapig nálunk dolgozott, és ott figyelt föl rám. És úgy is, hogy a társulatnál kezdtem el az írást. Ez pedig úgy volt. hogy tanfolyamra küldtek Debrecenbe, és ott egy esős őszi estén, séta közben a Csapó utcán egy ázott kiskutyával barátkoztam. Ezt. s az egésznek a hangulatát levélben megirtam haza, s a feleségem olyannak érezte, mint egy elbeszélés. És a folytatásra biztatott. — Már eddig sok a véletlen szerepe, a szerencséé... — Egész életemben végigkísért, hol jó, hol rossz értelemben. mint az emberek többségét. De a biztatásnál hagytam abba. Sokáig hosz- szú éjszakákon át írtam. amikor egy pesti újságíró — Nyikos Kálmán — jött riportot csinálni a társulathoz, és nekem kellett kísérni. Együtt mentünk Szabó Pálhoz is, akit addig csak az írásaiból ismertem, s most a szerencsés véletlen létrehozta a személyes találkozást, s hamarosan a megjelenésemet a Kelet Népében: az elküldött novellát azonnal lehozta Szabó Pál, és nyomban kért másikat. — így hát Szabó Pál indította el az írói úton? — Kétszer is, mert mikor a lap gazdát cserélt, megszűnt a publikálásom. Majd később — akkor már Pesten lakott — újból küldtem neki két novellát. Azonnal válaszolt, és így kezdte a levelet. „Édes Komám, régen kacagtam olyan jót, mint a Csákó olvasása közben, le is adtam a másikkal együtt a Népszavának, azaz Vaád Ferinek, aki ígéretet tett, hogy lehozza . ..” Így is lett. és jó ideig nem akadt hét. hogy két-három írásom a lapban meg ne jelent volna. — „Menő” novellistája a Népszavának, de mi történt, mi vetett ennek véget úgy, hogy harmadszorra is indulni kellett? — Vaád utóda a lapnál. Különböző volt az irodalmi felfogásunk, az ízlésünk, és személyes ellentét is közrejátszott az elszakadásban. A harmadik nekifutás 1959-re esik, ekkor jött Csabára, a TIT-be a Tiszatáj akkori fő- szerkesztője, Andrássy Lajos, s a beszélgetés végén azt mondta, akinek van valamilyen kész kézirata, küldje el hozzá Szegedre. Volt több kész novellám, közte a Templomhely is, amit már a következő számban közöltek, s ettől kezdve szinte háziszerzője lettem a Tiszatáj- nak. Az 1960-as novelláskö- tetemet is ők szorgalmazták. Ez a nagyon termékeny kapcsolat a főszerkesztő-változásig tartott... — Közben a Tiszatáj javaslatára lett az írószövetség tagja. — No, ez is göröngyös út volt. Ök kétszer terjesztettek föl, de csak később, harmadszorra lettem tag, azután, hogy 1970-ben megjelent a Hegy és göröngy című regényem. A kétszeri elutasítás indoka az volt, hogy csak két kötet után lehet róla szó. S az egészben az a szomorú vicc. hogy az előbb említett 1960-as novellaválogatás már a harmadik kötetem volt, hisz előtte jelent meg az első két regény. Hogy azt miért nem Vették figyelembe, örök titok. Igaz. nagyon szerencsétlen időpontban adták ki. s ezt tetézte még. hogy az egyik szállítmányt a szolnoki pályaudvaron a vonattal együtt szétbombázták, s csak a Dunántúlra irányított példányok .maradtak meg. Ez volt 1944, a háború utolsó ideje. Boldog voltam, hogy egyszerre két regényem — a Havas udvar és az Örök malom — jelenik meg, és boldogtalan, mert több mint a fele füstbe ment. Szörnyű csapás volt: — És nem az egyetlen, mert ennél súlyosabbak is érték — felesége és felnőtt fia elvesztése. És ekkor, és ezután is csak dolgozott, írt tovább és tovább. — Mi mást tehettem volna? A munka gyógyító-menedék. még ilyen esetben is tartalmat ad az életnek, s hajtja egyre előre az embert. — Rengeteget írt. összeszámoltam. hogy csak a Népújság Köröstáj mellékletében — tehát csak itt. e hasábokon — 1960-tól ’60-ig több mint ötven novellája jelent meg. — Ez a szellemi műhely a megye irodalmi és művészeti éietében hallatlanul fontos szerepet tölt be negyed század óta. írók. költők, képzőművészek pályáját indította és egyengette, köztük olyan fiatalokét, akik országos hírűek lettek. Nekünk meg. idősebbeknek, a folytatást, a folyamatosságot jelenti. És ez az alkotó munkát szervező, összetartó és előrevivő szerep csak még az egyik oldal. A belső. A másik, a kifelé sugárzó ugyanilyen fontos, hisz, ezen az oldalon van a közönség, aki nélkül holt tárgy a legszebb mű is. S a lap olvasói: hatalmas tábor. Hozzájuk jut el hétről hétre a mi üzenetünk is. — Minden írása a valóságban gyökerezik: a munka és az, élet világa, s az ebből fakadó öröm, vagy konfliktus többnyire a téma. Ezért is érzik magukhoz közelinek az olvasók. Novelláin kívül hamarosan még mire számíthatunk? — Egy nagy regényre, amit nemsokára befejezek, mert most már csak a vége hiányzik. Évgyűrűk a címe. s már ez ut,al arra. hogy egy egész élet — az enyém és másoké — a témája. Ehhez is akkor fogtam — mint máshoz is általában —, amikor már csordultig éreztem magam vele* és képtelen voltam más csinálni. S ilyenkor minden délelőtt az írásé. Tegyük hozzá, hogy reggel hat órától, mert ezt a.rendszerességet. hogy télen-nyá- ron hatkor kezd dolgozni, mindig megtartotta. Vass Márta (Veress Erzsi. felvétele) Mladonyiczky Béla: Michelangelo Garai Gábor: Remény . Hiába, öreg vagyok már ahhoz, hogy hitet cseréljek, hogy buzgó eretnekek alatt szítsam a máglyát, vagy fordítva, velük éljek. Nem a létező világok legjobbikára — nem, nem, semmi bigott idillre, jelent-faló jövőre nem volt mód fogadást tennem. Csak magamnak fogadtam: bármi vád prése szorít, s ha vak köd ereszkedik le a mára, én ellátok népemig, holnapomig. Most, holnapom borultán, se gyarlóbb remény derül: túléljük ezt is (én bár meg nem érem) — de addig se égek itt hittelenül. Mladonyiczky Béla: Földnéző Galambok Talált kincs Könyveimben a tavaszt keresem — csak egy szót lelnék róla. Keresem, sehol nem lelem, mintha föld nyelte volna. Elszáradt rozmaring-levél hull ki egy régi könyvből. Régi tavaszomról mesél. S nem tudom, hogy melyikről. Esti dal A forrásnál ülök, vizének tükrét nézem. Forrás vizében itt a szemedet idézem. Mint egy szívdobogást, úgy hallom a füvet. Fekszem csendben a fűben s hallgatom szívedet. Szokolay Károly fordításai Dondok Ulzütujev (szovjet-burját költő) versei:
