Békés Megyei Népújság, 1984. szeptember (39. évfolyam, 205-230. szám)
1984-09-04 / 207. szám
1984. szeptember 4., kedd I T ra Ti nr-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------—----------------------------------------------:-------------1 2 J La 2 SPORT SPORT SPORT SPORT Őszi rajt a kézilabdázóknál is A lab da játékosok közül már csak a kézilabdázók tartanak ki a tavaszi-őszi rendszerű évadnál, így a vasárnap félig lezajlott NB I-es női bajnokság 14. fordulójában négy találkozón már túl vannak a csapatok, a békéscsabaiak viszont szeptember 5-én, szerdán kapcsolódnak be a küzdelemsorozatba. Az első felvonásban rögtön „nagy” ellenfelet kapnak, a többszörös bajnok Vasas SC gárdáját, amely csapat ellen még soha nem sikerült pontot szerezniük tétmérkőzésen, a Szabó Károly irányította lila-fehéreknek. S ahogy a vezető edző fogalmaz: „Jó lenne ezt a rossz hagyományt megszakítani, ilyen lehetőségünk rég volt. Hazai pályán kiegyenlítődhetnek az erőviszonyok, meg lehet szorítani a piros-kékeket. Igaz, némiképp változott a mi csapatunk is, hiszen a tavaszi szezon végén már tudott volt, hogy Thaiszné leáll — anyai örömök elé néz. Aztán kiderült, mégha váratlanul is, hogy Hankóné hasonló cipőben jár.” Na, de ne szaladjunk eny- nyire előre. Először nézzük, honnan is folytatják a békéscsabaiak a pontvadászatot. íme a tavaszi tabella: í. Vasas 13 10 1 2 275-218 21 2. Bakony V. 13 9 2 2 360-283 20 3. DMVSC 13 9 1 3 340 287 19 4. Bp. Spart. 13 8 2 2 319-268 18 5. Építők SC 13 8 2 3 312-287 18 6. B.-csaba 13 7 1 5 287-292 15 7. Tatabánya 13 76 296-295 14 8. D.-újváros 13 5 2 6 285-313 12 9. BHG SE 13 5 1 7 274-285 11 10. Borsodi B. 13 5 1 7 309-3« 11 11. FTC 13 4 2 7 293-282 10 12. TFSE 13 310 273-319 6 13. Győri T. 13 211 270-345 4 14. EMG SK 13 1 1 11 262-340 3 Ehhez hozzátartozik, hogy szeptember 2-án a következő eredmények születtek: BHG SE—Bp. Spartacus 21—21, Bakony Vegyész —DMVSC 35-23, Borsodi Bányász —TFSE 24—22, Győri Textiles— EMG SK 29—23. Május 20-án búcsúzott a 14 NB I-es csapat a tavaszi szezontól. A békéscsabaiak ezt követően néhány hetes levezető edzést tartottak, amely közben Jugoszláviában is túráztak. Egyhónapos pihenő következett, majd július közepén kezdték meg a felkészülést az őszi szezonra. Mi több, rögtön két találkozóval : Ausztriában az osztrák válogatott meghívására két mérkőzést is játszottak. t A tiszta felkészülési időszakban — amelyet részben Pósteleken töltöttek, másrészt napközis rendszerben készültek — napi három edzést tartott Szabó Károly. Ahogy közeledett a bajnoki szezon kezdete, úgy gyarapo- ‘ dott az edzőmérkőzések száma, majd augusztusban két jelentősebb torna megnyerésével — a debreceni DEKO és a békéscsabai Körös Kupa — hívták fel magukra a figyelmet. Ez érthető, hiszen mindkét tornát veretlenül megnyerték. Szabó Károly: „Egyik kupamérkőzés-sorozaton sem Hang Györgyi a IV. Körös Kupa legjobb kapusa címet érdemelte ki számítottam ilyen sikerre, különösen az első helyre. Egyébként a bajnoki rajtig 74 foglalkozáson vettek részt a lányok, amiből 15 edzőmérkőzés, illetve tornatalálkozó volt. Ez utóbbi kimondottan jól szolgálta a felkészülést. De az egész nyári munkánkról elmondhatom, hogy a tervezett feladatokat elvégeztük, a csapat mind jobban formába lendült, amire a bajnokság légköre még „rátehet”. Valamennyi kézilabdázónő keményen dolgozott, az akarás megvolt, s ha ezt a küzdőszellemet átviszik a bajnoki mérkőzésekre, akkor a tavaszi helyezésünket megőrizhetjük, sőt.. Bizony, sok függ a nyitó- mérkőzéstől, a Vasas elleni találkozó eredményétől. S noha sokan tudni vélik, hogy akár előbbre is végezhet a csapat, továbbra is az elnökség által kitűzött cél, az 5—9. hely megszerzése és a fiatalok további beépítése a fő feladat. Ez utóbbi különösen a tornákon jól sikerült, hiszen az újdonsült kapus, Hang Györgyi, valamint Salamon és R adnai gyakorta szóhoz jutott, s lassan mondhatni, kezdő emberekké léphetnek elő. Bolla és Giczey a nyáron alig voltak Békéscsabán — az ifjúsági válogatottal készültek az IBV-re —, így beépítésük kevéssé volt lehetséges. Ami viszont örömteli, Sebenné újra bekapcsolódott a munkába. A Körös Kupa óta sajnos, Szűkülné sérült, a jobb válla húzódott meg. Csak ma dől el, hogy vállalja-e a játékot a Vasas ellen. így a játékoskeret a következőképpen módosult: Hang, Rácz Gy. (kapusok), Radnai, Rácz É., Tobakné, Salamon, Csulikné, Szakálné, Giczey, Bolla, Sebenné, Tóth M., Bo- zsó. Minden bizonnyal a kézilabdát szerető olvasónak Is feltűnt az új név: Hang Györgyi. A 19 esztendős kapusra tavaly, a szegedi Textiles Kupán figyelt fel Szabó Károly. Addig a Pécsi MSC NB I/B-s csapatában szerepelt, január óta viszont már Békéscsabán készül. Július utolsó napjaiban rendeződött az átigazolása, azóta a lila-fehérek egyik kapuvédője. A vezető edző úgy jellemezte: „Szorgalmas, jó szellemű, hamár beilleszkedett a csapatba, s különösen a két tornán nyújtott teljesítményével rangot vívott ki a játékosok körében." Nos, a szurkolók is megismerhették a Körös Kupán, ahol nagyrészt rajta is múlott, hogy a negyedik alkalommal kiírt torna díszes serlegét itthon tartotta a lila-fehér gárda. (jávor) * * * Az őszi szezon első fordulójában a Békéscsabai Előre Spartacus SC női gárdája hazai pályán — Békéscsabán, a 2. sz. általános iskolában — a Vasas SC- vel mérkőzik meg. A találkozót szeptember 5-én, szerdán 17 órakor rendezik. Előtte 15.15 órai kezdettel a Trud Moszkva—Békéscsaba vegyes csapat közötti mérkőzésre kerül sor. A békéscsabai kézilabdázók. Állnak: Salamon, Tobakné, Hang, Csulikné, Rácz Gy. Guggol: Bozsó, Tóth M., Szakálné, Radnai, Sebeimé, Rácz É. A felvételről hiányzik Giczey és Bolla Totó 35. heti telitalálata: x, x, 2, 1, 2, 1, x, x, 2, 1, x, 1, x, x. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 35. heti totó végleges adatai a következők: 13 plusz 1 találatos szelvény 10 db, nyereményük egyenként 145 456 forint. 13 találatos szelvény 70 db, nyereményük egyenként 39 670 forint. 12 találatos szelvény 1996 db, nyereményük egyenként 1060 forint. 11 találatos szelvény 20 674 db, nyereményük egyenként 102 forint. 10 találatos szelvény 119 722 db, nyereményük egyenként 30 forint. Röviden • A szarvasi városi szakmaközi bizottság, a művelődési és sportosztály szervezésében az elmúlt héten megkezdődött Szarvason a városi kispályás labdarúgó-bajnokság két csoportban, 16 csapat részvételével. % A Békés megyei testnevelési és sportosztály vezetése dr. Fórián Mihályt bízta meg a megyei természetbarát-szövetség elnökhelyettesi teendőinek ellátásával. • Karatetanfolyamot rendeznek Szarvason, a DATE mezőgazdasági főiskolán, ahol minden kedden és pénteken 19 órakor találkoznak az érdeklődők. A tanfolyamra szeptember 6-án, csütörtökön 14 óráig lehet jelentkezni a helyszínen. # A labdarúgó NB I első fordulójában vasárnap játszották: Tatabánya—Rába ETO 2—2 (1—0). A gólokon Kiprich 2, (egyet 11-esből), Hannich (11- esbfll) és Stark osztoztak. • Kecskeméten rendezték meg a VI. Judo Kupa nemzetközi eselgáncsversenyt, amelynek során a 71 kg-ban,-26 induló közül, Szoták bizonyult a legjobbnak, a békéscsabai cselgáncsos az ugyancsak a H, Sazlvai SE-s Radnaival vívta a döntőt. Nagyszénási bravúr az SZVSE pályán Nem volt könnyű napjuk a pályaválasztóknak a területi bajnokság 3. fordulójában: a gyulaiak és a Bcs. Agyagipar hazai pályán maradt alul, ugyanakkor a nagyszénásiak idegenben nyertek bravúrosan I—0-ra. Ügy tűnik, a békésiek föltámadtak, hiszen lehengerelték a Lajos- mizse csapatát. A tavaly még NB II-es KSC otthonából pontot rabolt a Szarvasi FSSC. Martfűn „éles” mérkőzésnek lehettek szemtanúi a szurkolók: orosházi vezetés után fordított a Tisza Cipő SE, s két kiállítás is történt. H. KUN B. SE— BCS. AGYAGIPAR 2—0 (0—0) Békéscsaba, 300 néző. V: Koszó. Kun B. SE: Csehó — Ézsi- ás, Kiss, Kurucz, Kárász (Bánfi) — Lukács, Sárközi, Török — Farkas (Szabó J.), Mészáros, Bognár. Edző: Farkas László. Agyagipar: Herczegfalvi ■«-Nagy A. (Gajdács), Bertalan, Németi, Nagy L. — Szarvas, Jegyinák, Kovács, Bányik (Rácz) — Moch- nács, Turcsek. Edző: Kovács György. 70. perc: a fellazuló hazai védők között Bognár kiugrott, és a kifutó kapus mellett a hálóba talált, 1—0. 76. perc: jobb oldali támadás végén Szabó J. lesgyanús helyzetből fejelt a kapu közepébe, 2—0. A nagy fölényben játszó Agyagipar végig irányította a játékot. A katonacsapat olykor kíméletlen játéktól sem riadt vissza. Végül két durva védelmi hibából megnyerték a mérkőzést. A hazaiak a 90 percből 80-at támadtak. Jó: Ézsiás, Kurucz, Török, Bognár, ill. Bertalan, Nagy L., Szarvas, Kovács. Ubrin János BÉKÉSI SE— LA JOSMIZSE 5—# (2—0) 35. perc: Szabó futott fel a jobbszélen, beadását Vágási S. fejjel a kapuba helyezte, 2—0. 70. perc: Nagy mesterien varázsolta a labdát Pelyák lábára, aki a kivetődő Kripkó hasa alatt növelte a hazaiak előnyét, 3—0. 81. perc: a nagy kedvvel, jó formában játszó Vozár ugratta ki Pelyákot, aki ezúttal sem hibázott, 4—0. 88. perc: Pelyák tette fel a koronát teljesítményére. A félpályáról húzott egyedül kapura, majd Kripkót i^. kicselezte, s mesterhármast ért el, 5—0. Színvonalas mérkőzésen mindkét csapat támadószellemben játszott. A vendégek mezőnyben szépen adogattak, de a csatárok a góllövéssel hadilábon álltak. Nem így a hazaiak, akik az öt gól mellett még két kapufát is lőttek. Külön élmény volt Vozár és Zsömbörgi erőtől duzzadó játéka és Pelyák eredményessége. Jó: szabó, Zsömbörgi, Vozár, Pelyák, ill. Kripkó, Hodermarsz- ki, Lendvai. Nagy Mihály KECSKEMÉTI SC— SZARVASI FSSC 0—0 Kecskemét, 1500 néző. V:Zsem- beri. KSC: Erdei - Hoffmaís- ter, Gugyerás (Domokos), Hegyi, Málik, Nagy, Sáfrányi, Mo- hovics. Kovács. Somogyi, Mátyás (Józsa). Edző: Pataki Tamás. Szarvas: Oláh — Paulik, Demjén, Tóth, Boda, Durucskó, Czimrák. Kupeczki (Fedorjak). Vigh, Petykó. Thury Edző: dr. Bencze Sándor. Kemény, szikrázó mérkőzésen az első játékrészben a vendégek játszottak fölényben, fordulás után a hazaiak átszervezték támadósorukat. sok biztos gólhelyzetet sikerült kidolgozniuk, de eredménytelenül. Jó: Hegyi, Moho- vics, ill. Durucskó. Vigh. SZ. DÓZSA—GYULAI SE 4—2 (2—1) Gyula, 800 néző. V: Farkas. Sz. Dózsa: Farkas — Bite, Pécsik, Litkei, Gerecz — Kemenes, Csincsák, Holler (Horváth) — Polyvás, öze, Kálmán. Edző: Linka József. GYSE: Szilágyi — Szűcs, Otott, Csorba, Bakos — Szakái, Gál (Szimcsák), Rácz — Lipták, Pálhidai, Jónás (Széná- si). Edző: Marosvölgyi Károly. 12. perc: kezeztek a szegedi védők a 16-oson belül. A megítélt büntetőt Rácz értékesítette, 0—1. 29. perc: Kemenes ugratta ki Özét, aki ügyesen fejezte be az akciót és Szilágyi fölött lőtt a hálóba, l—l. 44. perc: öze szép szabadrúgásgólt lőtt, 2—1. 60. perc: három gyulai szöglet után Szakái 20 méterről bombagólt lőtt a bal alsó sarokba, 2—2. 64. perc: Kemenes használta ki a hazai védelem megingását, 3— 2. 70. perc: szegedi szabadrúgás során Szilágyiról kipattant a labda, s Öze most is résen volt, 4— 2. A fiatalítás időszakát élő fcka- zaiak számára a képzett játékosokból álló, tudatosan és jól futballozó Dózsa túl nehéz diót jelentett. Bár 2—2-nél volt esélyük a jobb eredményre. Jó: Gerecz, Csincsák, öze, ill. Rácz. NAGYSZÉNÁS- SZEGEDI VSE 1—0 (1—0) Szeged, 400 néző. V: Szalal. Q: Sebestyén. TISZA CIPÓ SE— OROSHÁZI MTK 2—1 (0—1) Martfű, 300 néző. V: Czenczik. Martfű: Németh — Sipos, Fürtös, Kardos, Hábensusz — Hegedűs, Szántai, Kesjár — Fazekas, Földi, Palcsó. Edző: Hont! Gyula. OMTK: Bugyik — Fa- bisz, Hegedűs F., Kucsera, Deák (Kiss) — Tapasztó, Hegedűs J., Pisont — Forgács (Knap- csik) Kvasznovszki, Szaika. Edző: Kérdő Sándor. 42. perc: Szaika 25 méteres szabadrúgásból bombagólt lőtt a felső sarokba, 0—1. 70. perc: martfűi szöglet után egy továbbcsúsztatott labdából, ötméteres lesből egyenlített Palcsó, 1—1. 73. perc: a partjelző ugyancsak lesgyanús helyzetben engedte el a martfűi csatársort, akik közül Kesjár II. talált a hálóba. 2—1. Ezen a mérkőzésen az OMTK elmaradt az egy héttel korábbi, DÉLÉP SC elleni teljesítményétől. Kiállítva: Bugyik és Sípos. További eredmények: DÉLÉP SC—Makó 3—1, Kecskeméti TE —Miske 5—3. A Körös csoport 1. KTE állása: 3 2 1 9- 6 5 2. Sz. Dózsa 3 2 18- 5 5 3. Nagyszénás 3 2 14- 1 5 4. DELÉP 3 2 1 11- 5 4 5. Szarvas 3124- 1 4 6. H. Kun B. SE 3 1 23- 1 4 7. KSC 3 1 23- 2 4 8. Békés 3 1 1 1 9- 5 3 9. OMTK 3 1 2 6- 7 2 10. Gyula 3- 2 1 5- 7 2 11. Makó 3- 2 1 3- 5 2 Miske 8- 2 1 3- 5 2 13. Martfű 3 1 2 4-10 2 14. Lajosmtzse 3 1 2 2- 8 2 15. Bcs. Agyagipar 3- 1 2 2- 6 1 SZVSE 3- 1 2 2- 6 1 Békés, 800 néző. V: Veres. Békés: Győrfi — Szabó, Zsi- dai, Felegyl, Deák — Zsömbörgi (Papp), Nagy, Alberti — Vozár, Vágási S. (Vágási I.), Pelyák. Edző: Szűcs Mihály. La- josmizse: Kripkó — Tóth (Kiss), Ábel, Csima. Nagyhegyes! — Hódermarszki, Sajó, Janó — Lendvai (Mányoki), Kocsis, Diószegi. Edző: Bende József. 8. perc: Vágási S. remek indításával Vozár kapura húzott, és 10 méterről bombagólt lőtt, 1—0. Pelyák Mezőhegyes—Kondoros 5—1 Egy kivételtől eltekintve különösebb meglepetés nélkül zajlott le a megyei labdarúgó-bajnokság 3. fordulója. A Mezőhegyes-Kondoros rangadón viszont hat gól esett, s ebből a hazaiak ötöt értek el. újkígyós—h. szalvai se l—l (1—0). Újkígyós, 300 néző. V.: Fábri. Újkígyós: Filó — Becsei, Borbély, Csomós, Réti, Pallér, Valenünl, Zsigovics (Vales- tyák), Burkus, Benkó, Bánáti. Edző: Zahorán György. Szalvai: Budai — Kovács, Szlávik, Szarvas, Bagyinka, Andó, Lonai, Bárány, Kalcsó (Posnyák), Popo vies, Aradi (Gelovai). Edző: Sebestyén János. Közepes színvonalú mérkőzésen inkább a küzdelem dominált. A hazaiak több gólhelyzetet dolgoztak ki, de a befejezés nem sikerült. A döntetlen igazságos. G.: Bánáti, ill. Andó. Jó: Becsei, Borbély, Valentini, ill. Budai, Kovács, Szarvas. (Csatlós György) CSORVAS—GYOMAENDRÖD 1—1 (1—0). Csorvás, 300 néző. V.: Dér. Csorvás: Gombkötő — Kaszai I., kaszai n., Kovács, Eva- nics i„ Heller (Pribránszki), Evanics II„ Tógyi, Popol (Seres), Bencsik, Salka. Edző: Mitykó András. Gyomaendrőd: Béres — Gera, Szilágyi, Pelyva, Bukva, Szujó, Hornok, Rácz, Vári, Dinya, Forgács (Dósai). Edző:Majoros György. Megérdemelten szerezte meg az egyik pontot a jól hajrázó Gyomaendrőd. G.: Popol, ill. Szilágyi. Jó: Evanics I., Kovács, Evanics II., Szilágyi, Bukva, Forgács. (Les- tyán Mihály) MEZÖBERÉNY—GÁDOROS 2—1 (1—0). Mezőberény, 400 néző. V.: Pepó. Mezőberény: Obsuszt — Burai M„ Harmati J„ Varnyu, Bánfalvi, Jakab J„ Gazsó (Burai L.), Szász, Ramos, Csejtei (Rácz), Lakatos. Edző: Halmosi József. Gádoros: Ivanics — Lő- rincsik, Garai, Mihók, Pisont, Rávai, Virágh (Héjas), Ru- zsinszki, Jámborcsik, Podma- niczki, Szőke (Rékasi). Edző: Kozmer Imre. A többet és veszélyesebben támadó MSE két góllal elhúzott, majd a vendégek az utolsó percben szépítettek. Kiállítva: Rávai, a partjelző megsértéséért. G.: Szász 2, ill. Pisont. Jó: Szász, a mezőny legjobbja, Jakab J„ ül. Garai, Lőrincsik. (Dr. Makai Gyula) MEZŐHEGYES—KONDOROS 5—1 (2—0). Mezőhegyes, 250 néző. V.: Szekeres. Mezőhegyes: Juhász — Borók, Bakai, Harangozó, Molnár, Kovács, Kolozsi, Köteles, dr. Pertics, Monostori (Szabó), Boros. Edző: Dúl Árpád. Kondoros: Nagv I. — Brusznyiczki, Reinhardt, Visz- kok, Nagy II., Horváth (Kórő- di), Kugyelka (Dián), Kurucz L, Filipinyi, Ladnyik, Szeljak. Edző: Pljesovszki Mihály. A szokatlan felállításban • játszó, megfiatalított hazai csapat. Köteles vezérletével állandó hazai fölényt és sorozatos helyzeteket alakított ki, amelyek gólszürethez vezettek. G.: Kolozsi, Kovács, Szabó, Boros, dr. Petries, 111. Kórődi (11-esből). (Dr. Kató János) BÉKÉSSZENTANDRAS—SARKAD 3—2 (I—1). Békésszentand- rás, 400 néző. V.: Szabó. Békés- szentandrás: Csik I. — Paraszt (Medveczky), Hamza, Csik II., Koppányi, Virág III. (Urbán), Virág I„ Tasi, Kiss, Virág II., Bódi. Edző: Farkas Alajos. Sarkad: Karkus — Czégény, Török, Tóth S„ Tóth G„ Zsilák, Gurzó J„ Szabó, Papp, Szatmári, Petruzsán. Edző: Fábián Sándor. Kemény, küzdelmes mérkőzésen megérdemelten nyertek a hazaiak. G.: Tasi, Kiss, Virág II., ill. Tóth S. (11- esből), Szatmári. Jó: Tasi, Kiss, Bódi, ill. Török, Papp, Gurzó J. (Mrena Mihály) KETEGYHAZA—FÜZESGYARMAT 2—1 (1—1). Kétegyháza, 300 néző. V.: Maginyecz. Kétegyháza: Szelezsán — Sipos (Malik), Petrovszki, Somogyi, Szuromi, Ónődi, Tereszán, Ro- tyis. Bányai, Bloch (Kundlc), Gulyás. Edzőt Erdős Ferenc. Füzesgyarmat: Kölesért — Rácz, Csák I., Kristóf, Takács, Varga I. (Földi). Kiss M., Kiss I„ Csák III., Varga II., Csák II. Edző: Zolnai Pál. Értékes hazai győzelem. G.: Bányai, Gulyás, ill. Csák II. Jó: Somogyi, Szuromi, Gulyás, ill. Kristóf, Takács. (Bencze László) SZEGHALOM—MEDGYESEGY- HAZA 2—2 (l—l). Szeghalom. 100 néző. V.: Balogh. Szeghalom: sárközi — Kozák (Balázs), Rózsa, Kovács, Zsombok I„ Varga (Csordás), Bakos, Tar, Laurencsik, Bress, Bernáth. Edző: Soós Sándor. Medgyesegy- háza: Ecker — Kiss, Kovács, Néveri, Gellény, Bálint (Papp), Cseh, Kituljak, Serfőző (Plás- tyik), Schmidt, Vágó. Edző: Lo- sonczi Zoltán. A pályaavatón a két jól felkészített csapat nagy küzdelmet vívott, az eredmény reális. Kiállítva: Gellény, ellenfele szándékos megrúgásáért. G.: Laurencsik, Bress, ill. Serfőző, Schmidt. Jó: Kozák, Kovács, Laurencsik, ill. a jó csapatmunkát nyújtó Medgyesből Kiss, Cseh, Vágó, Kovács. (Papp Gyula) HATÁRŐR DÓZSA SE-MED- GYESBODZAS 5—2 (1—2). Orosháza, 250 néző. V.: Mészáros. Határőr: Szakács — Szilágyi, Hurguly, Tahoczki, Nagy J„ Fehér, Nagy B. (Török), Répási, Mitykó (Zsombok), Macskin, Lipováczi. Edző: Patyi Béla. Medgyesbodzás: Lajos — Deák, Zielbauer, Nagy, Hajas, Sódar (Kocsis), Papp, Csicsely, Serfö- zö (Szigetvári), Ónodi, Oláh. Edző : Ogrincs Pál. Az első félidőben a hazaiak nem találták ellenszerét a sündisznóállásba berendezkedő, helyzeteit kihasználó Medgyesbodzással szemben. A mérkőzés érdekessége volt, hogy az egyik partjelző nem érkezett meg, így ketten vezették a találkozót. Kiállítva:. Papp, utánrúgásért. G.: Lipováczi 2, Szilágyi (11-esből), Macskin, Zsombok, ill. Zielbauer, Serfőző. Jó: Lipováczi, Répási. Hurguly, 111. Zielbauer, Serfözö. (Sin Géza). Ifjúságiak: Mezőhegyes—Kondoros 5—1, Szeghalom—Med- gyesegyháza 1—3, Békésszent- andrás—Sarkad 0—2, Mezőberény —Gádoros 2—2, Kétegyháza—Füzesgyarmat 1—2, Csorvás—Gyomaendrőd 1—3. BÉKÉS MEGYEI Az MSZMP Békés megyei Bizottsága és a Békés megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Enyedi G. Sándor. Főszerkesztő-helyettes: Seleszt Ferenc. Szerkesztőség: Bcs. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Tel.: 27-844, főszerkesztő: 21-401. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Bcs. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Telefon: 27-844. Felelős kiadó: dr. Árpást Zoltán. Telefon: 26-395. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 34 Ft, egy évre 400 Ft. Kner Nyomda lapüzeme, Bcs., Szerdahelyi u. 2/A, 5600. Vezérigazgató: Háromszéki Pál. INDEX: 25054 ISSN 0133—0055 Kéziratokat, képeket nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.