Békés Megyei Népújság, 1984. szeptember (39. évfolyam, 205-230. szám)
1984-09-26 / 226. szám
7 1984. szeptember 26., szerda Kiszámíthatatlan számítógépek Hol tartunk, merre haladjunk? Két végletes véleményt valló tábor alakult ki manapság Magyarországon a számítástechnika körül. Az egyik, a „földhözragadt” szerint a mindennapi élet apró dolgait könnyítse meg a modern elektronika, például hámozzon krumplit a számítógép. A „fontoskodó” szerint az irányítás és a termelés minden pontjára korszerű gépeket kell telepíteni, ezek előbb-utóbb önma- guktól minőségi változást hoznak létre, s utána már minden szép és jó lesz. Az igazság persze — mint mindig — a két szélsőség között van, de ennek felismeréséhez reális megítélés, alapos, komplex ejemzés kell. Erre vállalkozott a II. szervezési és számítástechnikai akadémia, mely az elmúlt héten öt napon át Gyulán tanácskozott. A téma fontosságát nyilván nem kell különösképpen bizonygatni, jelentőségét külön is aláhúzta, hogy az első előadást dr. Kapolyi László ipari miniszter tartotta. A több mint négyszáz résztvevő az előadásokban, hozzászólásokban rengeteg fontos témát vetett fel, és nyilvánvaló: egy újságcikkben csak arra van mód, hogy ízelítőt nyújtsunk a széles választékból. A számítástechnikai akadémia legnagyobb érdeme talán a jelenlegi helyzetünkkel való reális szembenézés volt. Az utóbbi időben ugyanis a tömegkommunikációs eszközök révén túlontúl optimista kép alakult ki a közvéleményben a hazai számítástechnikát illetően. Igaz, ennek az optimizmusnak némi alapjául szolgálhatott napjaink néhány sikere. Megkezdődött a viszonylag elérhető áru, a Primo számítógép gyártása, a Videoton is ígért egy hasonlót, jól halad az iskola- számítógép-program és a magyar számítógépes játék- programok nemzetközi sikert is arattak. Ezek fényében viszont kevesebb szó esett a gondokról. Arról például — dr. Kapolyi László szavaival élve —, hogy a hazai számítógép- piac olyan mint egy keleti bazár. Szinte megszámlálhatatlan sokféleségben készülnek a gépek, és ebben az esetben a változatosság egy cseppet sem mondható előnyösnek. Ma Magyarországon mintegy 90 vállalat, szövetkezet és gazdasági munkaközösség gyárt számítógépet. Ez még akkor is nagyon sok, ha az alkatrész- gyártás olyan fejlett lenne, mint mondjuk az USA-ban, és korlátlanul lehetne hozzájutni az eszközökhöz. De mert erről szó sincs, a drága pénzen, nehezen beszerzett alkatrészmennyiség for- gácsolódik szét. Jellemző, hogy nálunk az évi néhány száz darabos széria már komoly sorozatnak számít, egy nagy külföldi gyártónál ez a szám százezer fölött kezdődik. Mivel számítógépet ma Magyarországon gyakorlatilag bárki gyárthat, aki kedvet érez hozzá, és be tudja szerezni az alkatrészeket, ennek megfelelő a minőség is. Bármilyen furcsa, de a gyakran több millió forintba kerülő . számítógépekre még mindig nincs egységes, mindenkire kötelező érvényű minőségi szabvány. Ilyen körülmények között keveset mond az, ha egy gépre ráírják: professzionális személyi számítógép. Ettől még nem tudja a vevő, hogy amit kap, az mire képes, mennyire megbízható. Az egyik előadó példaként hozta fel, hogy a MÁV sem használ „professzionális” váltókat, hanem csak olyanokat, melyek megfelelnek az előírt követelményeknek, és ezért megkapták a típusbizonyítványt. Az ilyesfajta minősítést a számítógépeknél sem pótolhatják a hangzatos elnevezések. Az előadásokból és a hozzászólásokból kitűnt, hogy egy cseppet sem csökkent a felhasználók gyártóktól függő kiszolgáltatottsága. Napjainkban, amikor már a számítógépes programok, azaz a szoftverek értéke gyakran többszörösen meghaladja a gépét, nem lenne szabad előfordulnia, hogy ugyanannak a gyártónak a továbbfejlesztett gépén már nem lehet folytatni az előző széria programjait. Az egyik hozzászóló szinte kétségbeesve mesélte el kálváriájukat. Vettek először egy külföldi számítógépet, mert gondolták, hogy a precizitás ... Óriásit csalódtak, a gép többet állt, mint működött, a szerviz csapnivaló volt, a gyártó egyszerűen nem törődött a berendezéssel. Eladták, vettek egy Videotont, és a helyzet ugyanaz maradt. Ennek ellenére jó néhány programot kifejlesztettek, és amikor a hazai gyártó kijött az új géppel, megvették, hátha az jobb lesz. Jobb nem lett, viszont kezdhették élőről a programozást, mert a két gép nem kompatibilis. Ismét váltottak, jött az SZKI M08—X gépe. Természetesen itt is minden programot újra kellett írni, és most megint bajban vannak: szeretnének továbblépni, de ugyanennek a gyártónak már a Proper 8 nevű professzionális személyi számítógépe nem teljesen kompatibilis az előző szériával, és mi lesz akkor a tdvábbi típusokkal ? A vihart kavart hozzászólásból kiderült: ez így már nem mehet tovább. Miért van az, hogy az IBM úgy fejleszti gépeit, hogy mindegyiken futtathatók az előzőkön készített programok? Nyilván azért, mert neki egy kínálati piacon megkell küzdenie a piaci részesedésért, míg nálunk a hiány- gazdálkodás miatt gyakorlatilag bármit el lehet adni, függetlenül a minőségtől, a rendszertől és a vevővel való foglalkozástól. Ráadásul mindezt szinte csillagászati áron. A hazai árszínvonal ugyanis öt-tízszerese az egyesült államokbelinek. Az eddig lefestett kép nem túlságosan szívderítő, de hát a hazai helyzet sem az. Mindezek ellenére az akadémia résztvevőire egy cseppet sem volt jellemző az „úgy is minden mindegy” hangulat. Inkább az alkotó légkör, a „csak azért is” szándéka volt érezhető. Jó volt hallani, hogy a gazdaságirányítás felelősei világosan látják a tennivalókat, és kiderült az is, hogy a jelenlegi kaotikus állapot már nem tartható sokáig. Láthattuk, miként lehet a technikai eszközök hiányát ötletességgel pótolni, hogyan lehet a másutt csak játékként számon tartott számító- géptípusokra komoly felhasználói rendszereket tervezni. Az elemzésekből kiderült: lemaradásunk a számítástechnika terén komoly, de nem behozhatatlan. Ahhoz azonban, hogy ne szakadjunk el véglegesen az élmezőnytől, az kell, hogy a gyártók végre összefogjanak, és tevékenységüket nem csak egymással, hanem a felhasználók egyre szélesebb táborával is összehangoljak. Lónyai László Nélkülözhetetlen mezőgazdasági szakfolyóiratok A mezőgazdasági szaklapok előfizetési ára a termelési költségek terhére számolható el. Ilyen szaklap a Növénytermelés, a Növény- védelem, az Állattenyésztés, a Kertgazdaság, a Tudomány és Mezőgazdaság, a Nemzetközi Mezőgazdasági Szemle, valamint a Gazdálkodás. Megyeri Zsolt, a Békéscsabai Állami Gazdaság 'köz- gazdasági igazgatóhelyettese elengedhetetlenül fontosnak tartja a szaklapok rendszeres olvasását, tanulmányozását, amit így indokol: — Az egyetemi, főiskolai képesítés néhány év alatt amortizálódik. A rendkívül gyors fejlődés megköveteli a technika, a tudomány legújabb vívmányainak, az emberek tapasztalatainak folyamatos megismerését, s ezt nem utolsósorban a szaklapok teszik lehetővé. — Az állami gazdaság több példányban előfizet ezekre. Megéri? — Szerintem ennél — a viszonylag kis összegnél — jobban kamatozó „befektetés” nincs, ha a szakembereink az adott viszonyok között hasznosítják az új ismereteket. — Van rá lehetőség? — Természetesen. A gazdaságnak tíznél több önéi-? számoló egysége van, valamennyinek a vezetője és számos beosztottja egyetemi, főiskolai végzettséggel rendelkezik. Meg van tehát az alapjuk arra, hogy helyesen ítéljék meg: mit érdemes felhasználni és mit nem. — A sikernek egyénileg is hasznát látják? — A teljesítmények alapján az önelszámoló egységek vezetőinek és beosztottjainak egyaránt több jut. — Terjesztik a jó tapasztalatokat? — Igen. Nemcsak a gazdaságon belül, hanem szélesebb körben is. Arra ösztönözzük a szakembereket, hogy az Állami Gazdaságok Lapjában és más szakfolyóiratokban is publikálják a jó tapasztalatokat. Foglalkozzanak alaposabban egy- egy témakörrel, és ha kellően felkészülnek, igyekezzenek a doktori fokozatot is megszerezni. P. B. Kukoricapelyhes kenyér Tovább növelte kenyérválasztékát a Zala megyei Sütőipari Vállalat: megjelent a zalaegerszegi üzletekben a kukoricapehely hozzáadásával készített 75 dekás cipó. Egyik nagy előnye, hogy akár hat napig is friss marad. A vállalat még az idén megkezdi 15. kenyérfajtájának sütését is. Az újabb újdonságot — a Malom- és Sütőipari Kutató Intézet re- ceptúrája alapján, teljes kiőrlésű, saját korpáját tartal-i mazó búzalisztből készítendő barna kenyeret — elsősorban az emésztési zavarokkal bajlódóknak ajánlják. A Békéscsabai Konzervgyárban szeptemberben egy új al- malényerő vonalat építettek ki, svájci és osztrák berendezések felhasználásával. A hét elején megkezdték a gépsor üzemeltetését; az elképzelések szerint az év végéig ezer tonna almát dolgoznak fel, a belőle készített sűrítmény nagy részét pedig tőkés piacon értékesítik Fotó: Fazekas László A durumsztori o Történt egyszer, a hetvenes évek elején, hogy a magyar kutató olaszországi ösztöndíjat kapott. Mint amolyan vékonypénzű turista, az olcsóbb ételeket kereste. A spagetti és makaróni hazájában könnyen felfedezte, milyen finomak ezek a tészták. Megtudta, hogy azért, mert durumbúzából készül a lisztjük. Miért ne termelnénk mi, magyarok is — gondolta, hiszen képesek lennénk rá! Tisztelem a háziasszonyt! A vékonypénzű magyar, dr. Erdei Péter, a szegedi Gabonatermesztési Kutató Intézet igazgatóhelyettese volt, aki itthon beszámolt olaszországi élményeiről, köztük a durumtészta kiválóságairól. Nem sokkal ezután nyugati tanulmányúton járt az intézet néhány munkatársa, ott tudták, meg, hogy van igény a durumbúzára, így érdemes lenne nálunk is meghonosítani, új fajtáit kinemesíteni. De előbb néhány mondatot a durumbúzáról. — Nem azonos a köztermesztésben régóta ismert Triticum aestivummal, más fajba tartozik — szögezi le dr. Erdei Péter. Ügy lehetne elkülöníteni, hogy a Triticum durum a keményszemű, vagy tésztabúza, az aestivum a kenyérbúza. A tésztabúza fehérje- tartalma nagyobb és tojás nélkül, tehát higiénikusan készíthető belőle tészta. A durumtészta ipari, vagyis főzési tulajdonságai jók, nem fő szét és nem ragad össze. Színe szép sárga, mert sok karotint — az A-vitamin előanyagát — tartalmaz. A nyugati tanulmányúton a GKI főigazgatója, dr. Száméi Imre megismerkedett a Rotchild-alapítvány mexikói CIMMYT vállalatának törökországi képviselete munkatársaival, akik elmondták, szívesen adnak a durumbúzából. Nemsokára Ankarádba utazott dr. Barabás Zoltán, az intézet búzanemesítési főosztályának vezetője és jókora búzaminta csomaggal tért haza. Kezdődhetett a durumbúza honosítása. — Legfőbb mecénásuk a Gabona Tröszt, illetve annak vezérigazgatója, dr. Lé- nárt Lajos lett. Ők fantáziát, exportlehetőséget láttak a durumbúzában. Meg kellett nyerni a MÉM munkatársait az ügynek, hiszen az is kell, hogy ára legyen az új terméknek. • A Gabona Tröszt 1976-tól segítette anyagilag és most is támogatja a GKI-t. A kutatók a törökországi növénymintákat különböző próbáknak vetették alá — válogatták az egyes töveket, keresztezték, mesterségesen fertőzték őket — végezték a növénynemesítés apró mozzanatát. Az első két fajtát, a GK Minaretet és a GK Basát 1980-ban ismerték el önálló fajtának. Addig természetesen sok értetlenséggel, ellenkezéssel küzdöttek meg a kutatók — mint lenni szokott. Az idő és a hivatalos elismerés azonban őket igazolta. Társaság is alakult — Az idén hárman, Száni- el Imre, Barabás Zoltán és én akadémiai díjat kaptunk — folytatja dr. Erdei Péter —, s ebben mi az egész agrártudomány elismerését érezzük. Hogy miért fogtam ebbe a nehéz feladatba? Szép munka a miénk, valódi. csapatmunka valósult meg a durum honosítása során is. És tisztelem, szeretem a háziasszonyokat, az ő munkájukat akartam megkönnyíteni az új tésztával. A durumbúza és a lóbab termesztésének növelésére hozták létre 1983-ban az Agrotricia nevű gazdasági társulást. Tagjai között megtaláljuk a Csongrád megyei GMV-t, a Gabonatermesztési Kutató Intézetet, a Füzesgyarmati Lucernatermesztési Rendszert, az új- kígyósi Aranykalász Tsz-t. Az említett tagok feladata a biológiai alapok, vagyis a korszerű vetőmag biztosítása a malmi búzát termelőknek, valamint a termelés szervezése. — Tavaly kezdtük a durumbúza termesztését a társaságban — mondja Fórján János, az FLR igazgatója —, három és fél ezer hektáron. A termesztő üzemek valamennyien tagjai lucernarendszerünknek is, az ország déli részén találhatók. Az eredmények jónak mondhatók, az ötven-hatvan gazdaság 37 mázsás átlagot mutathat fel. Itt kell megjegyezni, hogy a durumbúza termesztési körzete azért az ország déli része, mert kevésbé bírja a hideget, mint a kenyérgabona. Hozamai 25—30 százalékkal alacsonyabbak nála, de ez tükröződik az árban, amely 460—500 forint száz kilogrammonként. Termesztése nem igényel különösebb odafigyelést, tápanyagigénye hasonló, mint a kenyérbúzáé, csupán betakarításakor akad vele egy kis gond. Ugyanis az átvételi ár és á más minőség miatt el kell különíteni a másik búzafajtától, az aestivumtól. — Nem túl nagy a lelkesedés az üzemekben a durum iránt — folytatja Fórján János —, nem is értem, miért. Hiszen az ára nagyon jó, s mi szeretnénk az idén ötezer hektárra emelni a vetésterületet. Az biztos, hogy nem a löszháton van a durum jövője, ahol hétnyolc tonna is megterem a másik fajból, mert ott nem tud versenyezni az elért nyereséget tekintve. Helye van a termesztésben! Rddovics Géza, a füzesgyarmati Vörös Csillag Tsz növénytermesztési főága- zatvezetője jól felkészült a beszélgetésre, munkanaplóból idézi, mikor, milyen műveletet végeztek a durumbúza tábláin. * — A4 ezer 650 hektár búzából kétszáz hektár volt a durum. Száz hektárra GK Basát, százra GK Minaretet vetettünk. A Basa jó előve- temény, lóbab után került, és több mint öt tonnát adott átlagban. A Minaretet egy kicsit „megkínoztuk”, kukorica után, október végén került a földbe, és ez látszik is a hozamán, ami nem érte el á négy és fél tonnát. Különben nem okozott gondot a durumfajták betakarítása, elkülönítése — teszi hozzá, majd papírt, ceruzát fog és számolni kezd. — Vegyük például a hek- tárankénti huszonötezer forintos árbevételt. Hogy ezt elérjük, öt tonna durumbú- zát vagy 6,9 tonna aestivu- mot kéne termelni. Nálunk a 19 aranykoronás földek miatt ez utóbbi ma még elképzelhetetlen, de a durumbúza hozhat ennyit. Ez azt jelenti, hogy helye van a növénynek, elfér a vetésszerkezetünkben. Ha jó a piac, megveszi a GMV, mi nagyobb területen is vállaljuk a termesztését. (Folytatjuk) M. Szabó Zsuzsa
