Békés Megyei Népújság, 1984. szeptember (39. évfolyam, 205-230. szám)
1984-09-01 / 205. szám
N 1984. szeptember 1., szombat 1 9-------------------------------—-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------1 LJtaTm SPORT SPORT SPORT SPORT SPORT SPORT Rajt előtt az NB l-es labdarúgó-bajnokság flz járjon jól, aki segít! Egy különös regényt lehetne arról írni, amely a nyári „holtidényben” történt labdarúgásunkban. (Lehet, hogy fognak is.) Sokesztendős hagyomány, hogy a szövetség vezetése a rajt előtt megosztja gondjait az újságírókkal. így volt ez a hét elején is, ám még sohasem jegyezhettük fel a következő két napirend között: „akkor most folytassuk labdarúgással, a sporttal!” Igen, mert sajnos a nyár ismét annyi negatívummal szolgált a legnépszerűbb játék háza tájáról, hogy az öt idényre témát adna. A honi futball történetében viszont első alkalom, hogy a sportszervek túlléptek az „ejnyc-ejnye” korszakon (jó hosszú volt), és végre találtak — mert akartak! — bizonyítékot a disznóságok feltárására. Legszebb ideje volt már, még akkor is, ha sokan egészen mást vártak, amikor a büntetéseket hírül vették. Egyet azonban nem szabad elfeledni ezek latolgatásakor: nagyon sok összetevője van a retorzióknak, rengeteg tényező mérlegelése után születtek meg. Igaza volt Szepesi Györgynek, amikor így fogalmazott: — Egy éve elhatároztuk, hogy megkíséreljük a rend- teremtést. A játékvezetéssel kezdtük, s rá kellett jönnünk, hogy mások nem tanultak belőle. Továbbléptünk, de végtére is ennek a folyamatnak most pontot kellett lenni a végére. Nem írhatjuk ki az ajtónkra, hogy „Leltár miatt zárva!”. Legfőbb célunknak most azt tartjuk, s erre vonatkozóan módosítottuk, finomítottuk a versenykiírást is, hogy az járjon jól, aki segít eltüntetni labdarúgásunk tisztáta- lanságait. El kell jutnunk odáig, hogy az élvonal és az élvonal vezérkara, beleértem a klubokat is, együtt gondolkodjon velünk! Ma ismét elkezdődik a pontvadászat, s megint reménykedünk, hogy több szebbet, biztatóbbat írhatunk le majd egy-egy forduló után, mint eddig. Ami a válogatottat illeti, minimálisra csökkent a világ- bajnoki selejtezőn a csapat esélye. Am inkább legyünk kénytelenek távolmaradni a mundiáltól, de legyen tiszta a keretben szereplő játékosok nadrágja. Sokáig azt hittük, ilyen árat nem szabad fizetni. A 11 legjobbnak tartott játékosnak kellett felhúznia a címeres mezt. Kétségtelen, az eredményesség „felmutatása” elengedhetetlen minden sportágban. De kérdés, milyen áron? A most uralkodó légkör csak akkor javulhat, ha a „kívülállók” azt tapasztalják, a nyáron történteket, tehát a büntetéseket nem egyszeri rendet-vágásnak foghatjuk fel. Persze, az lenne a legjobb, ha egyszer sem lenne arra szükség, hogy ilyeneket sürgessünk. (fábián) (Folytatás az 1. oldalról) — Legkönnyebben a rutinos, volt válogatott Bárányt illeszkedett be a csapatba. Nem véletlen, hogy stabil kezdő ember lesz már a csepeliek ellen is. Bizony, gondjaink is adódtak: érzékenyen érintette a gárdát Melis kiesése. Műtétje jól sikerült, most rehabilitációs edzésekre jár, s úgy számoljuk, szeptember végén a rendes munkába is bekapcsolódhat. Takács is hamarosan harcképes lehet. Emlékezetes Pásztor nyári sérülése, s a több mint kéthetes kihagyása. Ügy vélem, játékmesterünk mindezt bepótolta. • — Keményen dolgoztunk a nyáron — kapcsolódik a beszélgetésbe Pásztor József. — Emellett jól jött a számtalan előkészületi mérkőzés, amelyek során sok variációt kipróbálhattunk. E kísérleteket minden bizonnyal a tétmérkőzéseken is hasznosítani tudjuk. Jó hangulatban telt el az alapozó munka, s bizakodóak vagyunk valamennyien. Ügy vélem, az elnökségi célkitűzés, a 10—14. hely megszerzése elérhető, sőt, e terv nemcsak minimum oldalát valósíthatjuk meg .. . — Valamennyi játékos partner volt az eddig eltelt időszak alatt — toldja meg Sülé István. — Nem történt fegyelmezetlenség, s miután vallhatom, hogy mindenki lelkiismeretesen készült, gondmentesen kell eltelni az előttünk álló bajnoki esztendőnek. Az NB I-es labdarúgócsapatok közül egyetlen volt a Békéscsabai Előre Spartacus, amely külföldi túrára nem utazott. Talán e változatosságra még szüksége lett volna a csapatnak, de az eltelt 73 foglalkozás minden bizonnyal majd meglátszik a következő 30 bajnoki mérkőzésen. Több változás is történt a pálya környékén. Ezek közül az egyik: aszfalt burkolatot kapott a Telep utcb is, amely megkönnyíti a szurkolók odaérke- zését és távozását. az autósok parkolását. Sőt, a 8-as számú Volánnal megállapodást kötött a klub. miszerint Békéscsaba négy különböző pontjáról „labdarúgó mérkőzés” jelzéssel különautó- buszok indulnak, a hazai mérkőzéseket megelőzően 40 perccel. (Sőt, a visszaközlekedést Is segítik azzal, hogy negyedórával a találkozó lefújása után is közlekednek az autóbuszok.) így lesz járat a pályáig Mezőme- gyerről ,a Mokri-lakótelepen át, a Lencsési úti Fényes ABC-től. a 3-as és az í/G autóbusz útvonalát Mi több, e Járatokon meg lehet vásárolni a belépőjegyet Is. A hazai találkozókra 1500 bérlet kelt el. de a klubban szeptember 7-ig még vásárolhatnak az érdeklődök bérletet is, s valamennyi hazai találkozóra elővételben jegyet. (Ez utóbbit a békéscsabai MÁV-menetjegy- irodán is megvásárolhatják a szurkolók.) * * * Lapzártakor értesültünk Miklya Jánostól, 'a klub ügyvezető elnökhelyettesétől arról, hogy a Békéscsabai Előre Spartacus labdarúgócsapata képviseli hazánk színeit a Közép-európai Kupában. Mint Miklya János elmondta: — Szepesi György, az MLSZ, elnöke megerősítette a “KK-ban való indulásunkat. Az ellenfelek: egy jugoszláv, egy csehszlovák csapat, valamint az olasz Udinese . . . — Ezek szerint a brazil válogatott Ziccót is láthatják a békéscsabai szurkolók? — Minden valószínűség ■szerint, hiszen jelenleg az olasz klubot erősíti. Itt szeretném hozzáfűzni, hogy a bajnoki mérkőzésekre szóló bérletek a KK-találkozókra is érvényesek lesznek. Jávor Péter A labdarúgó NB I első fordulójának sorsolása szerint a mai napon á következő találkozókra kerül sor: PMSC—Ü. Dózsa, 16.00 óra, Csepel—Békéscsaba, 16.00, jv.: Pádár, DMVSC—ZTE, 16.00, Eger—Haladás, 16.00, Bp. Honvéd—MTK-VM, 16.00, Videoton—Vasas, 18.OO, FTC— SZEOL AK, 18.00. Vasárnap: Tatabánya—Rába ETO, 16.00. Sülé István vezető edző jó bemutatkozást és pontszerzést vár a következő csapattól: Űjhelyi — Királyvári, Kerekes, Baranyi, Fabulya — Steigerwald vagy Ottla- kán vagy Vigh, Pásztor, Sulija — Kanyári, Mohácsi, Szekeres. Készenlétben: Le- boniczky, Fecsku, Csanálosi. ÜJ CSAPAT CSEPELEN A csepeliek csapata az ismert okok miatt — teljesen más arcú a tavalyihoz képest. A Békéscsaba ellen készülődő együttesből sérülés miatt hiányzik Mészöly, Kincses, Paksi, Varga pedig piros lapja miatt nem játszhat még. Fodor Tamás, a klub általános elnökhelyettese elmondta: jól tudják, milyen nehéz a helyzetük. Az első lépés a felemelkedéshez a lelkes játék lehet, s ezt feltétlenül várják a Géléi — Kincses B., Elekes, Krasnyánszki, Gálhidi — Nagy, Wéber, Csucsánszky — Kelemen, Tulipán, Budavári ösz- szetételű csapattól. Az újoncok: Baranyi, Eecsku, Leboniczky, Lipták, Mohácsi, Újvári A HÜSZ SZERZŐDTETETT LABDARÚGÓ A játékos neve Szül. Tm. Ts. Honnan érk.? Mikor? NB I-es mérk. NB I-es góljai Vál. sz. Vál. góljai KAPUSOK Leboniczky Imre 1956 185 79 Vasas 1984 45 — — — Űjhelyi István 1954 181 80 SZEOL 1983 39 — — — VÉDŐK Baranyi Sándor 1953 180 79 B. Vegy. 1984 186 18 1 — Fabulya György 1963 182 73 TASK 1979 32 — — — Kerekes Attila 1954 182 77 Csepel 1972 263 14 13 — Királyvári Károly 1951 171 63 Kilián 1973 226 28 — — Ottlakán Mihály 1959 176 70 Gyula 1983 — — — — Plástyik János 1959 177 77 Gyula 1981 26 — — — Vigh Tibor 1962 KÖZÉPPÁLYÁSOK 183 83 Kun B. 1984 “ Csanálosi Miklós 1962 176 69 Szabó L. 1983 — — — — Pásztor József 1954 177 71 Vencsellő 1974 239 32 9 1 Steigerwald Zoltán 1958 178 70 Gyula 1980 83 5 — — Sulija Ottó 1958 179 74 D.-újv. 1983 103 21 — — Takács József 1960 179 72 Baja 1982 13 4 — — CSATÁROK Fecsku István 1961 188 81 Nyíre. 1984 71 20 — '-K anyári Zoltán 1958 174 70 Ászt. SE 1981 65 13 — — Melis Béla 1959 175 73 Honvéd 1979 77 19 — — Mohácsi Lajos 1957 182 77 Ózd 1984 35 4 — — Szekeres József 1964 176 66 Szolnok 1982 23 — — — Újvári Zoltán 1964 179 73 Szarvas 1984 3 — — — A JUNIOR KERETTAGOK, AKIK A FELNŐTT CSAPATBAN IS SZOHOZ JUTHATNAK: Baji Tamás, Bódi Attila, Fekete József, Gyimesi András, Kukely János, Kéki Elek, Kocsor Jenő, Lipták György, Samu Mihály, Szarvas János. (Tm. = testmagasság. Ts. = testsúly.) MÉRLEG Bp.-n Bcs.-n 1974— 75 0—0 3—4 1975— 76 1—1 2—1 1976— 77 1—1 2—1 1977— 78 6—1 2—0 1978— 79 1—2 1—1 1979— 80 — — 1980— 81 1—1 4—2 1981— 82 0—0 0—0 1982— 83 4—3 0-0 1983— 84 — — 1984— 85 7 (Az eredmények a pályaválasztó szempontjából értendők.) Veterán úszók a rajtkövön Igencsak hagyományosnak nevezhető az „öreg úszók’’ évről évre visszatérő versenyprogramja, a mindig szeptember első vasárnapján megrendezendő szenior úszóbajnokság. Nos, ezúttal szeptember 2-án 10 órakor találkoznak ismét a medencék körül a mozogni vágyók, a 14. alkalommal kiírt, és mostantól veterán úszóbajnokságra átkeresztelt egynapos viadalon. A kezdeményezést igazolta az idő: évről évre többen vesznek részt ezen. Tavaly csaknem 200 negyven éven fölüli adott randevút egymásnak, s a szervezők szerint az idényem lesznek kevesebben. Itt a régi sporttársak, egykori úszók, vízilabdázók, mai edzők, sportvezetők találkoznak újra. s ha a résztvevők nem is léphetnek fel mindannyian a dobogóra, csak nyerhetnek. Erre a versenyre igazán érvényes: „nem a győzelem, hdnem a részvétel a fontos”. A fő cél —- az úszás kocogómozgalmaként — az egyes versenyszámok becsületes végigúszása. Nos, az idén is lesz rá alkalom, hiszen a rendezők 46 számot írtak ki, négy korcsoportban. (I. korcsoport 40—50 év közöttiek, II. korcsoport 50—60, III. korcsoport 60—70, IV. korcsoport 70 év fölöttiek.) Ezenkívül háromszor 50 méteres családi váltóra is sor kerül, ahol nagyszülő, szülő, unoka összeállítású csapatok rajtolnak. Minden bizonnyal idén is új, „legalacsonyabb” korosztályosokkal is. találkozhatunk, mint tavaly, amikor először rajtolhatott az Európa-bajnoki dobogós, többszörös magyar bajnok és rekorder ferencvárosi Csikány József, vagy a hátúszásban nagy ellenfele, az egri Mártonffy Tamás. flz öregfiúk kézilabda-mérkőzésről... A IV. Körös Kupa kézilabdatornájával és a játékvezető-továbbképzéssel egy időben öregfiúk 40 éves kézilabda-találkozójára is sor került — mi több. kis- és nagypályás mérkőzéssel fiiszerezve. Ennek eredményei: Előre öregfiúk—Barátság öreg- fiúk 6—4 (3—1). Nagypályás mérkőzés. Békéscsaba. Előref*Kere- pec/.ki — Horváth, Bielik, Zoltán, Seben, Gajdács, Molnár, Kocsis, Sajben, Dudás, Osgyán. Barátság: Kisfalvi — Krajcsó, Király, Nátor, Palotai. Frankó. Vaszkó, Kárpáti, Veiner, dr. Botyánszki, Fóris, Molnár. Me- dovarszki. G.: Molnár 2. Bielik 2. Seben. Dudás, ill. Medovarsz- ki 3, Veiner l. Előre öregfiúk—Barátság öregfiúk 16—6. Kispályás mérkőzés, Békéscsaba. Előre: Kisfalvi — Bielik 1. Molnár 3. Zoltán 3, Palotai, Gajdács, Seben, Fóris 1. Veiner 3, Osgyán 5. Vaszkó, Molnár. Barátság: Krajcsó — Nátor 1, Király, Kocsis, Frankó, dr. Botyánszki, Kárpáti, Medo- varszki 2, Dudás 3. Horváth. Sportműsor SZOMBAT ASZTALITENISZ. NB III. Békéscsabai Konzerv—Orosházi MTK, férfi, Békéscsaba, konzervgyár, 15.00. KÉZILABDA. NB. Budaörs— Szeghalom, női, 15.00, Balogh, Schmidt. Tiszaföldvár—Oh. Dózsa SE, férfi, 16.00, Ambrus II., Cserháti. DUTÉP—Szarvasi FSSC, férfi, 16.00, Komái*, Ócsai. Újkígyós—Taurus, férfi, 15.00, Sidó, Ulmann. Szolnoki Olajbányász—Mezőhegyes, férfi, 17.00, S. Farkas, Lázár. Megyei bajnokság. I. osztály. Férfiak. Tótkomlós—Bcs. Előre Spartacus 11., 16.00, Erdei, C. Veres. Bcs. Volán—Sarkad, 16.00, Giczey, Varga. Kondoros—Újkígyós, 16.00, Kocsis, Fekete. LABDARÚGÁS. NB I. Csepel —Bcs. Előre Spartacus, Csepel, 16.00, Pádár (Drigán, Köböl). NB I-es utánpótlás-bajnokság. Csepel SC—Bcs. Előre Spartacus, Csepel, 14.00, Szabó J. NB-s ifjúsági és serdülőbajnokság. Nyíregyháza—Bcs. Előre Sp., Nyíregyháza, 12.30, 11.00. Területi bajnokság. Körös csoport. Szegedi VSE—Nagyszénás, 16.00, Szalai. Martfű—OMTK, 16.00, szabó S. Bcs. Agyagipar— H. Kun B. SE, 16.00, Koszó. Megyei bajnokság. I. osztály. Mezőhegyes—Kondoros, 16.00 (jv.: Csongrád megyéből). II. osztály. Gyulai csoport. Okány— Doboz, 16.00. Kertész. Vésztő— Kétsoprony, 16.00, Araczki. Orosházi csoport. Kardos-ör- ménykút—Telekgerendás. 16.00, Benyovszki L. SAKK. Nemzetközi verseny (egyéni és csapat), Békéscsaba, Építőipari V. Kultúrterme, Tre- fort u. 1—2., 8.00. TEKE. Bohus M. András-cm- lékverseny, Békéscsaba, Bartók B. u.. 15.00. TÖMEGSPORT. Postás Kupa területi kispályás labdarúgótorna, Szarvas, Erzsébet-ligeti sporttelep. 9.00. BM kispályás labdarúgó országos bajnokság, Gyula. 9.00. VASÁRNAP KÉZILABDA. Megyei bajnokság. i. osztály. Nők. Mezőko- vácsháza—OMTK, 10.00. Gyeraj, Hajdú. Mezöberény—Kondoros, 10.00, Farkas, Virág, Bcs. Előre Sp. II.—Gyomaendrőd, 10.00, dr. Szekeres. Szekeres • II. Sarkad— Szarvas II., 10.00, Medovarszki, Török. LABDARÚGÁS. Területi bajnokság. Körös csoport. Gyula— Sz. Dózsa. 16.00. Farkas. KSC— Szarvas, 16.00. Zsemberi. Békés —Lajosmizse. 16.00, Veres. Megyei bajnokság. I. osztály. Szeghalom—Medgyesegyháza, 16.00 (jv.: Szolnok megyéből). Békés- szentandrás—Sarkad, 16.00, Szabó. Mezöberény—Gádoros, 16.00, Pepó. Kétegy háza—Füzesgyarmat, 16.00, Maginyecz, Csorvás— Gyomaendrőd. 16.00, Dér. Határőr Dózsa—Medgyesbodzas, 16.00, Mészáros. Újkígyós—H. Szalvai SE, 16.00, Menyhért. II. osztály. Gyulai csoport. Kamut —Dévaványa, 16.00, Bócsik. Tar- hos—Gyulai Köröstáj. 16.00, Majoros. Mezögyán—Bucsa, 16.00, Scprenyi. Elek—Köröstarcsa, 16.00, Grósz. Bcs. TörekvésGyulavári, 16.00, Bus. Körösla- dány—Sarkadkeresztür. 16.00, Nagy L. Mezökovácsháza—Ger- la, 16.00. Medgyesi. Orosházi csoport. Békéssámson—Csanád- apáca, 16.00, Hári. Kasza- pcr-Nagybánhegyes—Rákóczi Vasas, 16.00, ifj. Fazekas. Magyar- bánhegyes—Csabacsüd, 16.00, Janis. Kevermes—Lökösháza, 16.00, Szemenyei. Kunágota—Domb- egyház, 16.00, Oláh. Pusztaföldvár-Dombiratos, 16.00, Szokodi. Tótkomlós—Battonya, 16.00, Szpisják. SAKK. Nemzetközi verseny (egyéni és csapat), Békéscsaba. Építőipari V. Kultúrterme, Tre- fort u. 1—2., 8.00. ÚSZÁS. XIV. Veteránbajnok- ság, Gyula, Várfürdő. 10.00. TEKE. Bohus M. András férfi emlékverseny, Békéscsaba, Bartók B. u., 8.00. TÖMEGSPORT. BM kispályás labdarúgó országos bajnokság, döntő, Gyula. 9.00. Röviden 0 A Bp. Honvéd közleménye. A Bp. Honvéd elnöksége, a labdarúgó-szakosztály vezetősége megértéssel tudomásul vette a határozatot, az ebből fakadó következtetéseket levonta, és megtette a szükséges intézkedéseket. A maga területén mindent elkövet annak érdekében, hogy az MLSZ a magyar labdarúgás késői megújulására irányuló törekvéseit az egyesületnél megvalósítsa. 0 Tegnap végre megkezdődhettek a küzdelmek a Balaton- füreden a Hungalu Kupa nemzetközi szörfversenyen. Délelőtt fél tizenegykor — két szélcsendes nap után — elindíthatták az első futamot mind a három kategóriában. Egyszerre százötven versenyző vágott neki a távnak, hármas erősségű szélben, amely azonban nem sokkal később vészesen csillapodni kezdett. 0 Kuala Lumpurban, a férfi asztaliteniszezők Világ Kupájának negyeddöntőjében négy különböző ország képviselői vették sikerrel az újabb akadályt. Meglepetés, hogy két kínai is kikapott. • Magyar csapatok rangadója. Pénteken Székesfehérvárott megkezdődött a Videoton Kupa nemzetközi férfi kosárlabdatorna. Eredmények: Bayern München (NSZK)—Bánik Hand- lova (csehszlovák) 90:78 (43*49). Bp. Honvéd—Alba Hegia Építők SC 103:77 (55:37). BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG Az MSZMP Békés megyei Bizottsága és a Békés megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Enyedi G. Sándor. Föszerkesztö-helyet- tes: Seleszt Ferenc. Szerkesztőség: Bcs. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Tel.: 27-844, főszerkesztő: 21-401. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Bcs. PL: 111. Munkácsy u. 4. sz„ 5601. Telefon: 27-844. Felelős kiadó: dr. Arpási Zoltán. Telefon : 26-395. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hirlapkézbesitő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 34 Ft, egy évre 400 Ft. Kner Nyomda lapüzeme, Bcs., Szerdahelyi u. 2/A, 5600. Vezérigazgató: Háromszéki Pál. INDEX: 25054 ISSN 0133—0055 Kéziratokat, képeket nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.