Békés Megyei Népújság, 1984. augusztus (39. évfolyam, 179-204. szám)
1984-08-11 / 188. szám
NÉPÚJSÁG PINORÍMI 1984. augusztus XI-, szombat KRESZ-totó A kérdések után felsorolt három válaszlehetőség közül jelöljék meg a helyeset, és a jelét (1, 2, vagy x), a kérdések sorrendjében írják be az ábrába, majd vágják ki, ragasszák fel egy nyílt levelezőlapra, és küldjék be a következő címre: Békés megyei Közlekedésbiztonsági Tanács, 5600 Békéscsaba, Bartók Béla út 1—3. Beküldési határidő: csütörtökön 24. óráig. A telitalálatot elért megfejtők között minden héten öt darab 100 forintos könyvutalványt sorsolunk ki. A megfejtéshez segítséget nyújt a Népújságban folytatásokban megjelent „Az új KRESZ-ről” című cikk, valamint a most megjelent „Űj KRESZ-teszt” c. kiadvány. NEGYEDIK FORDULÓ: IfeUlA 5. Vegeiét Ji. -tódti Jfeioki 6. JfeficU's T&Ut'i Tq kilát. 1. „Lakó-pihenő övezet” táblával jelzett területre az alábbiak közül melyik jármű hajthat be? 1 — A menetrend szerint közlekedő autóbusz. x—A4 tonna megengedett legnagyobb össztömegű áruszállító gépkocsi. 2 — A 4 tonna megengedett legnagyobb össztömegű, építkezés céljából építőanyagot szállító gépkocsi. 2. Lakó-pihenő övezetben hol várakozhat személygépkocsijával, ha az úton járda nincs? 1 — Csak az erre kijelölt területen. x — Az úttest jobb szélén, ha tábla nem tiltja. 2 — Az úttest mindkét szélén, ha tábla nem tiltja. 3. Lakott területen belüli főútvonalon meg- állhat-e a járdán személygépkocsijával? 1 — Csak akkor, ha az úttesten a megállás tilos és a járdán való megállást közúti jelzés megengedi. x — Minden esetben, ha a gyalogosforgalmat nem akadályozza. 2 — Ha az úttesten tábla tiltja a megállást, és a gyalogosforgalmat nem akadályozza. 4. Személygépkocsijával kijelölt gyalogosátkelőhely előtt... 1 — 15 méteren belül nem állhat meg. x — io méteren belül nem állhat meg. 2 — 5 méteren belül nem állhat meg. 5. Az alábbi helyek közül hol tilos megállni? 1 — Ahol a jármű az út menti ingatlanra való behajtást akadályozhatja, x — Kerékpársávon. 2 — Autóbusz-megállóhelyet jelző tábla után 10 méterre; 6. Nappal, és jó látási viszonyok között is tompított fényszóróval kötelező kivilágítani a forgalomban résztvevő ... 1—Minden motorkerékpárt, x — Minden segédmotoros kerékpárt. 2 — Minden motorkerékpárt és segédmotoros kerékpárt. 7. Milyen hosszú tárgyat szabad a személy- gépkocsi tetőcsomagtartóján szállítani? 1 — Legfeljebb olyan hosszút, mint a jármű teljes hossza. x — Legfeljebb olyan hosszúságút, hogy a járművön sem előre, sem hátra ne nyúljon 40 cm-en túl. 2 — Legfeljebb olyan hosszúságút, mint a tetőcsomagtartó A július 28-án megjelent KRESZ-totó helyes megfejtése: 1, 2, x, 2, 1, 1, 2. Nyertesek: Kostyálik Gyöngyi, Pusztaföldvár, Rákóczi u. 99.; Liker Mária, Békéscsaba, Fényes 1347; Szabó Károly, Békéscsaba I., Tessedik u. 54.; Kun Erika, Békés, Bá- thori u. 4.; Domokos Julianna, Békés, Ma- gyari I. u. 39. aforizmák Az emberi természetet egyaránt jellemzi a racionalitás és az őrültség. Ügy tűnik azonban, hogy az őrültség központjai jobban kifejlődtek az agyban, mint az ésszerűség központjai. (Emanuel Lasker) * * * A társadalmi hazugságok néha olyan durvák, mint az ököl, és csak annyi közük van az igazsághoz, mint az ökölnek az orrhoz. (Adolf Nowaczynski) * * * Ha a tervnek csak egy része nincs teljesítve, az — ha közvetve is — az egész terv teljesítetlenségével függ ösz- sze. (David Hume) * * * Donquijoték! Csak akkor támadjatok a szélmalmokra, ha kedvező a szél! (Stanislaw Jerzy Lee) * * * Aki egyszer megalázkodik, az soha többé nem tud megbocsátani másoknak. (Mencius, i. e.: 372—789) JORDAN POPOV: Csapjunk az asztalra! Ha fejfájás gyötör a családom miatt, ha rokoni kellemetlenségek érnek, ha hivatali súrlódásokban van részem, vagy nem találom meg a számításomat, Filiphez megyek vigasztalódni. ö mindig talál egy-egy alkdlmas példát, hogy megnyugtasson. Elmeséltem neki legutóbbi civódásomat a feleségemmel. Figyelmesen végighallgatott, és beszélni kezdett: — Minden asszonynál más és más testreszabott megközelítés szükségeltetik . . . Figyelni kezdtem a szavaira. Az idő kissé szeles volt, és a belső udvarban kerestünk menedéket. Filip szürke felöltőt viselt, festett hajfürtjei pedig csak úgy lengedeztek. — Egy évvel ezelőtt, vagy talán már egy kicsit régebben is — mondta felém hunyorítva Filip —, a feleségem fölhagyott mindenfajta házimunkával. Nekem, személy szerint, sohasem volt teher a bevásárlás, vannak azonban olyan dolgok, melyek csak női kézbe valók. Így például leszokott arról, hogy mossa és vasalja az ingeimet. Egyszer azonban az asztalra csaptam: „Ide hallgass, anyukám ... Ez így nem mehet tovább. Ha nem készítesz ki nekem holnapra legalább három tiszta inget, pizsamafelsőt veszek fel, és mindenkinek, aki kérdi, miért járok így, elmondom, milyen feleségem van." Ez nem csak üres fenyegetés volt a részemről. Mivel nem tudta az ingeket másnapra rendbe tenni, fölvettem a pizsamakabátot, és így mentem dolgozni. Legalább lesznek tanúim . . . — És hogyan zárult mindez? — kérdeztem. — Még semmi sem zárult le — válaszolta Filip, és kigombolta a felöltőjét. Zakója alól kilátszottak a pizsama vastag, kék csíkjai. Fordította: Adamccz Kálmán Segítőkészen Gyakran jelennek meg az újságokban felhívások: X. Y.-nak gondozóra lenne szüksége, mert kórházból hazatért, és nincs, aki ellássa: Z.-nek hiányzik egy alkatrész a varrógépéből, és nem kap sehol, akinek van, küldjön: egy kismamának iker babakocsi, egy rokkant fiatalembernek motoros tolókocsi kellene és így tovább, és így tovább. A lapokban megjelent kérések rendszerint nem maradnak hatástalanok, és jelentkezik gondozó, jelentkezik, akinek van varrógépalkatrésze, és egy másik asszony ingyen, ajándékba elküldi a kismamának az iker babakocsit. A szerkesztőségekben dolgozó és ezzel foglalkozó munkatársak a megmondhatói, milyen sok a segítőkész ember, akkor, ha a segélykérés nyomtatva jelenik meg. Ez nagyon jó dolog; tisztelet, becsület jár érte az önzetlen segítőkész embereknek. Ám — sajnos — van az éremnek egy másik oldala is. Gyakran a szemünk, az orrunk előtt látunk olyan eseteket, ahol segítségre lenne szükség, és nem teszünk semmit. Közömbösség? Talán nemcsak az. Talán csak megszoktuk, hogy a szomszéd néni úgy él, ahogyan él, talán azt gondoljuk, ez így meg is fele) neki, és nem foglalkozunk a dologgal. Ha azonban ugyanez a szomszéd néni levelet ír egy újságnak, hogy szíve vágya lenne egy használt, öreg televízió, akkor bosszankodunk, miért nem jutott ez nekünk eszünkbe akkor, amikor nem tudtuk hova sózzuk el fekete-fehér régi tv-készülékünket. Vagy lehet, hogy a szomszéd néni tőlünk szégyellte volna elfogadni?! Lehet, hogy a segítség is jobban- esik ismeretlenektől, akik nem is várják a hálát? Meglehet, hogy így van. De segíteni úgy is lehet, hogy a szomszéd néni ne vegye észre. Azzal is lehet, hogy felhívjuk a helyi tanácsi vagy társadalmi szervek figyelmét arra, hogy itt valakinek valamire szüksége van; vagy úgy segítünk mi magunk, ha módunkban áll, hogy az természetesnek hasson. Sokszor azzal, ami nekünk apróság, jelentősen meg- könnyíthetjük a környezetünkben élő, bizonyos tekintetben másokra szoruló — rendszerint idős — emberek életét. Néha egy kis figyelem, egy kis segítség a bevásárlásban, a gyógyszerrecept kiváltásában, de akár csak egy- egy félóra az időnkből egy kis beszélgetésre, nagyon sokat jelenthet annak, aki egyedül, mozgásában korlátozottan él. figyeljünk rájuk akkor is, ha nem az újságban olvassuk gondjukat-bajukat, hanem csupán a környezetünkben élnek. S. M. r> r1 i D 3 J 11 U Ä .................... ■ a kváriumi díszhalak: harcsafélék I. Az akvaristák körében sokak által kedveltek a „takarító” és más egyéb becenévre érdemes harcsafélék. Közülük néhányat részletesebben is szeretnék megismertetni. Az „altalaj lovagjai” néven emlegetett harcsák a földgolyó édesvizeinek az altalaját népesítik be, ehhez az életmódhoz kiválóan alkalmazkodtak is. Testük vagy csupasz vagy vékony csontszerű páncéllal fedett. Gyakran különös tüskéket és fogakat viselnek. A harcsa- szerüek alrendje (Siluroidea) körülbelül harminc családból áll és kétezer fajt ölel fel. Eredetük nehezen meghatározható. Rokonságban vannak egyrészt a pontylazac- félékkel (Caracidae), másrészt a pontyokká] (Cyprini- formes). Most csak néhány trópusi és szubtrópusi harcsafajtát mutatok be. elsősorban azokat, amelyeket a világ számos országában akváriumban tartanak. Ide tartoznak a sávosharcsák, mint például a tüskésharcsa, a páncélosharcsa, az antennás harcsa, a délkelet-ázsiai harcsa, kopoltyúzsákos harcsa, macskaharcsa stb. Zömük az akváriumi tartáshoz hazánkban is alkalmazkodott, más fajokat pedig az eredeti lelőhelyükről importálnak úgy, hogy azokat nem sikerül fogságban szaporítani. Morgó tüskésharcsa (Amb- lydoras hancocki). Az Amazonas folyásán, Peruban, Guayanában és Bolíviában él. Hossza eléri a 15 cm-t. Törzse oldalán kereszt alakú csontpáncéllal fedett, ami tüskékben végződik. Ez a faj növényekből, azok leveleiből fészket épít, s ebbe rakja ikráit. Hálóba fogva morgó hangot hallat — innen a neve. Biztonságban az aljzaton érzi magát, s nemcsak a talajon levő apróbb állatokkal táplálkozik akváriumban tartva — pl. vörös szúnyoglárva, tubifex, más rovarlárva —, hanem száraz- eleséggel is, amelynek szemcséi megduzzadva lesüllyednek. Tarka páncélosharcsa (Hoplosternum thoracatum). Hazája Panama és Peru; a természetben 18 cm-es hosz- szúságot ér el. A hím nagyobb és méretesebbek a mellúszói is, erős tüskés fullánkkal. Az akváriumban kedveli a tetővilágítást. A hím habfészket épít általában a felszín alatt úszó növénylevelek alsó részén. Igen kedveli a Diffenbachia picta (buzogányvirág) elnevezésű szobanövény levelét, de a tavirózsa, a tengerirózsa vagy szükségszerűségből egy po- lystyrollap is megfelelő a számára fészekrakásra. A nőstény a levél aljára ragasztja az ikrákat, amelyek igen nagy számúak: általában nyolcszáznál is több. A gondozás a hím dolga. Az ideális vízhőfok 23—24 C-fok. A kishalak a 4. napon kelnek ki. Ha a hímeket zavarjuk, azok megeszik az ikrákat, az' ivadékokat is. A hím egyébként energikusan védelmezi a fészket. Ezért jól tesszük, ha a nőstényt ikrázás után kíméletesen kihalásszuk. Az akváriumban általában jól fejlődnek az Észak-Brazí- liában és a La Plata déli tájain elterjedt páncélos hátú harcsák (Callichthys cal- lichthys). Igénye a fentebb leírt harcsáéhoz hasonló. Az előbbinél kevésbé kedvelt. Ikráinak száma nem haladja meg a 120-at. vagyis nem annyira szapora. Nagymáté Éva— Juhász László, Szeged Tarka páncélosharcsa (hím) A tarka páncélosharcsa a habfeszek készítése közben (Juhász László felvetőid) Mai műsor KOSSUTH RÁDIÓ 8.25: Családi tükör. 8.55: Mit — hol — mikor — hogyan? 9.10: Színes népi muzsika. 10.05: Nagy siker volt!! 11.31: Rádiószínház. 12.30: Orvosi tanácsok, (ism.) 12.40: Olimpiai híradó. 13.10: Schubert: Esz-dúr vonósnégyes. 13.30: Kontinensek, szántóföldek. 14.05: A hét embere. 14.15: Népzenei példatár. 14.25: Magyarán szólva. 14.40: Irodalmi figyelő. 15.10: Az MRT gyermekkórusa énekel. 15.25: Üj Zenei Üjság. 16.00: 168 óra . . . 17.30: Operafelvételekből. 18.45: A szülőföld muzsikája. 19.30: Márkus László a főszerepben: Az ibolya. Vígjáték. 20.35: örökzöld dallamok, (ism.) 21.33: Népdalfelvételekből, (ism.) 22.20: Európa hangversenytermeiből. 0.10: Melódiakoktél. PETŐFI RÁDIÓ 8.11: Molnár Gyula dzsessz- együttese. játszik. 8.20: Tíz perc külpolitika, (ism.) 8.35: Operettfelvételekből. 9.02: „Irigylem a lányomat 10.35: A világ „másik” fele. 11.03: Bájleíró ABC. 11.27: Orosz nyelvű hírek. II. 35: A Moravanka fúvósegyüttes játszik. 12.00: Jó ebédhez szól a nóta. 12.51: Hatteras kapitány. Verne regénye. 14.00: Magunkat ajánljuk! 16.00: Barátság slágerexpressz. 16.35: Popzene sztereóban. 17.30: Mozaik. 18.35: Közkívánatra! 19.45: A Shadows együttes felvételei. XXX/4. 20.35: A Rádió Dalszínháza. 22.18: Slágermúzeum, (ism.) 23.20: Bemutatjuk Dave Grusin és a NY-LA Fream Band lemezét. III. MŰSOR 7.00: In limba materna. 7.30: V materinsjíom jazyku. 8.17: A tavaszi fesztivál hangversenyeiből. 9.0l: Szimfonikus zene. 10.05: Klasszikus operettekből. 11.05: Slágerlista, (ism.) 11.40: Hangfelvételek felsőfokon. 13.07: Lemezbörze helyett. 14.00: André Chénier. Részletek Giordano operájából. 14.45: Mendelssohn: III. (Skót) szimfónia. 15.25: Nosztalgiahullám. 16.00: Kapcsoljuk a Magyar Nemzeti Galéria barokk kiállítási termét. Kb. 17.10: Zenekari muzsika. 17.30: Tip-top parádé. 18.00: Kritikusok fóruma, (ism.) 18.10: Félóra népzene, (ism.) 18.40: Rejtett kincsek. 18.55: Kassák Lajos versei, (ism.) 19.05: Operaest. 20.06: Händel: L’Allegro ed il Pensioroso — oratórium. 21.47: Rádiószínház. SZOLNOKI STÜDIÓ 7.00: Román nemzetiségi műsor. 7.30: Kellemes hétvégét! 8.00: A héten történt. 8.30: Koppanástól koppanásig. Könnyűzenei lemezbemutató. Vezeti: Kutas János. 9.00: Alföldi kaleidoszkóp. 9.20: Táncházi muzsika. 9.26—9.30: Hírösszefogalló. Műsorelőzetes. 9.30: Román nemzetiségi műsor. (ism.) TV, BUDAPEST, I. MŰSOR 8.30: Tévétorna, (ism.) 8.35: Ecranul Nostru. (ism.) 8.55: Csak gyerekeknek! 9.30: Szép tájak. Szovjet kis- film. 9.50: Rubens. Belga filmsorozat. V/5. (ism.) 10.45: Egészségünkért! 11.00: A tenger titkai, (ism.) 11.50: Képújság. 15.00: Zene-bona. (ism.) 15.40: Hírek. 15.50: A fényképezés úttörői. VIII/8. 16.15: MAFILM-magazin. 16.25: Mitiők. Tinirandevú. 17.10: Nemzetközi tv-szakács- könyv. 17.25: Képújság. 17.30: Objektív. 18.15: Reklám. 18.30: Telesport. 19.30: Reklám. 19.40: Tévétorna. 19.45: Esti mese. 20.00: Tv-híradó. 20.30: Vers — mindenkinek. 20.35: Csak semmi pánik. Magyar bűnügyi filmvígjáték. 22.15: Népzene zenekarra. 22.20: Csingiz Ajtmatov-sorozat: Forróság. Szovjet film. II. MŰSOR 18.05: Képújság. 18.10: Auditórium maximum. 18.55: Verdi: Otelló. Opera, (ism.) 21.25: Tv-híradó 2. 21.45: Henry Salvador műsora: (ism.) 22.45: Képújság. BUKAREST 13.35: Hét végén. 16.15: A hét politikai eseményei. 16.40: Közvetítés Los Angelesből. 19.00: Tv-híradó. 19.20: Oktatásügy. 19.40: Tv-enciklopédia. 20.10: Zenekari művek. 20.20: A város képe. Román film. 21.15: Zenés utazás. 22.00: Tv-híradó. 22.10: Nyári estén. 22.30:-Közvetítés Los Angelesből. BELGRAD, I. MŰSOR 1.00: Los Angeles: NYOJ ’84 — atlétika, döntő. 4.45: Los Angeles: NYOJ ’84 — kosárlabda (férfiak), a 3. helyért, I. félidő. 5.30: Reklám. 5.40: Los Angeles: NYOJ *84 — kosárlabda (férfiak), il. félidő. 11.30: Hírek. 11.35: Tv-naptár. 11.45: Reklám. 11.50: Olimpiai szemle I., felvételről. 13.20: Reklám. 13.25: Los Angeles: NYOJ ‘84 — atlétika, döntő, felvételről. 16.50: Reklám. 16.55: Los Angeles: NYOJ ’84 — kosárlabda, döntő, felvételről (nők). 18.30: Dokumentumadás. 19.15: Rajzfilm. 19.21: Reklám. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 19.55: Reklám. 20.00: Néhány interjú — grúz játékfilm. 21.40: Reklám. 21.45: Tv-napló. 22.00: Hét végén. 22.55: Reklám. 23.00: Los Angeles: NYOJ ’84 — kézilabda, döntő (férfiak), I. félidő. 23.45: Reklám. 23.55: A kézilabda-mérkőzés II. félideje. II. MŰSOR 14.50: Kritikus pont. 15.20: Riki-tiki-tévi — szovjet játékfilm. 16.50: Gyermekfesztivál. 17.50: Népi muzsika. 18.20: Reklám. 18.25: Los Angeles: NYOJ '84 — lovaglás, felvételről. 18.50: Reklám. 18.55: Los Angeles: NYOJ ’84 — atlétika, elődöntő és döntő. 19.55: Reklám. 20.00: Los Angeles: NYOJ ’84 — ökölvívás, döntő. 23.00: Kennedy. Filmsorozat. MOZI Békési Bástya, 4-kor: Hófehér, 6 és 8-kor: E. T. Békéscsabai Szabadság. de. 10, du. 4 és 6-kor: Klapka-légió, 8-kor: Bye, bye Brasil. Békéscsabai Terv, fél 6-kor: Az Ezüst-tó kincse, fél 8-kor: Hét merész kaszkadőr. Gyulai Erkel, fél 6-kor: Broncó Billy, fél 8-kor: Szabadlábon Velencében. Gyulai Petőfi: King-Kong. Orosházi Béke. 5-kor: Zsákutca, 7-kor: Kvartett. Orosházi Partizán, fél 6-kor: Roncspalota, fél 8-kor: Párbaj.-Szarvasi Táncsics, 6-kor: Ezüstnyereg, 8-kor: Bombanő.