Békés Megyei Népújság, 1984. augusztus (39. évfolyam, 179-204. szám)

1984-08-04 / 182. szám

1984. augusztus 4-, szombat NAGYVILÁG Finisben a Bajkál-flmur vasútvonal építése Amikor egy évtizeddel ez­előtt elkezdődött a nagy épít­kezés, voltak, akik kételked­tek abban, hogy időre célba ér. Most már javában foly­nak az előkészületek a nagy ünnepre Ruandában: e kis szibériai településen kötik össze nemsokára a Bajkál— Amur vasútvonalat, s ezzel a pálya teljes hosszában meg­kezdődhet a vontatók köz­lekedése. Két sínfektető bri­gád halad egymással szembe keletről és nyugatról Ruanda felé, s a köztük levő távol­ság már kevesebb, mint 100 kilométer. Az építők néhány hónapja vállalták, hogy a határidő előtt egy évvel, ez év novem­ber 7-re elkészülnek. Most „rátettek még egy lapáttal”: már október elejére tervezik az átadást. Az „aranykapocs­nak” becézett utolsó sínda­rab lefektetése új fejezetet nyit Szibéria és a Szovjet Távol-Kelet területeinek meghódításában. Tíz éve hozott határozatot az SZKP Központi Bizottsá­ga a Bajkál—Amur vasútvo­nalról, a gondolat azonban sokkal régebben, már a har­mincas években felvetődött. 1938-ban meg is indult a közlekedés a" transzszibériai vasútvonal „BAM” elnevezé­sű állomása és Tinda között — ez utóbbit már a Bajkál— Amur vasútvonal fővárosá­nak tekintik. A háború azon­ban közbeszólt: négy évvel később a 180 kilométeres szakasz sínéit felszedték, s az értékes berendezésekkel együtt felhasználták a Sztá­lingrádba vezető vasúti pá­lya építéséhez. 1943 és 1950 között a két végszárnyat építették fel: nyugaton a Tajset — Uszty- Kut (mai Léna), keleten pe­dig a Komszomolszk és a Csendes-óceánhoz újabb ki­járatot biztosító Szovjetszkij Gavany közötti útvonalat. A középső, mintegy 3200 kilo­méteres vasútvonalat illetik ma „az évszázad építkezé­se” néyvel. Teljes elkészülte után a BAM-vasútvonal négy és fél ezer kilométer hosszan húzódik majd. Az építkezés körülményei valóban nem mindennapiak Gyakorlatilag minden kilo­méteren kisebb-nagyobb hi­dat, viaduktot kell emelni. A régi módszerekkel a hídépí­tők nem sokra mentek vol­na a sokszor 60 fokos hideg­ben, hófúvásban, a mocsa- ras-lápos területen. Ahogy haladt az építkezés, úgy tanultak meg újabb és újabb fortélyokat, módszere­ket. Néhány éve már nem is igazán építenek, inkább „csak szerelnek”: az ország különböző vidékeiről érkez­nek a speciális hídélek, amikből a helyszínen „rak­ják össze” a kész szerkeze­tet. Nem egyszer kellett el­térni az eredeti elképzelé­sektől. Egy legutóbbi példa — két hónappal ezelőttről —: a nyugati irányba haladó sínfektető brigád a kodarszki alagúthoz érve megtorpant. Az alagút nem volt kész, az építők elmaradtak a betono­zási munkákkal. Mivel a fe­szített határidőket tartani akarták, megkerülték az ala­gutat, azzal, hogy annak el­készülte után visszatérnek a hiányzó pályaszakasz lefek­tetéséhez. A BAM építésének legfőbb „betegsége” az összhang hiá­nya, az ütemkülönbség. Hő­sies erőfeszítések, lelkesítő vállalások, az emberi és anyagi tartalékok mozgósítá­sa veszhet kárba, ha az „al­vállalkozók” nem tartanak lépést. Az egyik brigádvezető megfogalmazása szerint: az élen haladók ütemének meg­felelően kell biztosítani az anyagellátást, különben olyan nagy lesz a szakadék a „front és a hátország” kö­zött, hogy meg kell állni. Nem véletlen tehát, hogy rö­vid időn belül a Politikai Bizottság két alkalommal is foglalkozott az építkezés helyzetével, s Gejdar Alijev első miniszterelnök-helyet­tes tíznapos szemleutat tar­tott a BAM-on. A nem kielégítő szervezett­ség, s bizonyos számítási té­vedések következménye az is, hogy — mint azt a PB-ülé- sen is megállapították — je­lentősen elmaradt az infra­struktúra kialakítása. Tin- dát, a BAM „fővárosát” ere­detileg 16 ezer lakosúra ter­vezték, mára azonban 60 ez­ren élnek itt. A kelleténél kevesebb a lakás, gyermekin­tézmény és egyéb szolgálta­tás. Az átlagosnál jóval ma­gasabb jövedelem nem kár­pótol mindenért, s így olya­nok is otthagyják az építke­zést, akik megbarátkoztak a zord klímával, szeretik az embert próbáló feladatokat, s szívesen letelepednének. Márpedig a munkáskézre, a jó szakemberre nagy szükség van ezen a vidéken, hisz a vasútvonal elkészülte csak nyitányát jelenti a térség birtokbavételének. A BAM fogalma nem csu­pán a Bajkál—Amur vasút­vonalat jelenti, hanem egy egész fogalomkört ölel fel: új városok és települések felépítése is beletartozik az összes infrastrukturális és kommunáélis létesítménnyel. Jelenti továbbá új iparágak egész sorának telepítését a térségben, gyárak, üzemek építését — és mindezzel együtt Szibéria, a Távol-Ke­let arculatának jelentős vál­tozását. A vasútvonal építésével párhuzamosan folyt a térség­ben a geológiai és geodéziai felmérő munka, az ipartele­pítés előkészítő tervezése. 1975-ben a Szovjetunió Tu­dományos Akadémiáján meg­alakult a BAM kérdéseivel foglalkozó tudományos ta­nács. Koordinálásával el­készült a BAM-térség meg­hódításának 1990-ig szóló komplex célprogramja. A szakemberek szerint célszerű, hogy az éves és ötéves nép- gazdasági terveken belül külön határozzák meg a BAM gazdasági és szociális fejlesztési terveinek muta­tószámait. Az évtized, valamint az évszázad végéig szóló el­képzelések szerint a Bajkál— Amur vasútvonal mentén hat területi iparkomplexumot, és öt kisebb, úgynevezett ipari övezetet alakítanak ki. Az egymáshoz kapcsolódó, s egyelőre csak a térképeken elkülöníthető iparközpontok a megfelelő szárnyvonalak kiépítésével csatlakoznak majd a keresztirányú ten­gelyként húzódó Bajkál— Amur vasútvonalhoz. A mai, egyáltalán nem végleges is­meretek szerint a majdani dél-jakutiai iparvidék terü­letén találhatók a fő széntar­talékok: mennyiségüket egyelőre 2,8 milliárd tonnára becsülik, s ennek jelentős része . kokszolásra alkalmas. Ebben a térségben húzódik az aldani aranymező, s szá­mos más értékes színesfém található itt. Ha mindehhez hozzávesszük, hogy ugyan­csak Dél-Jakutiában 1,8 mil­liárd tonnára becsülik a vas­érckészletet, úgy érthetővé válik az ipartelepítési szak­emberek állásfoglalása: a ko­hászat és színesfémkohászat új bázisát kell itt kialakítani. A leggyorsabban a földfel­szín óriási gazdagságának kiaknázása — a faanyag ki­termelése indulhat meg, s ez fejleszthető a leghamarabb. A BAM keleti részén már most 20 erdőgazdaság fog­lalkozik fakitermeléssel, s jelentős mennyiséget szállíta­nak külföldre is. A már mű­ködő szakaszokon eddig 30 millió tonna árut szállítot­tak, s megkezdték az előké­születeket a vasútvonal vil­lamosítására is. Novocser- kaszkban elkészültek a BAM mentén uralkodó klimatikus viszonyok figyelembevételé­vel kialakított speciális villa­mos mozdonyok első példá­nyai. Ügy tervezik, hogy az első villanyvonatok a jövő év végén állhatnak munkába a Léna állomás és a Bajkál- tó északi csücske közötti vonalszakaszon. Nagyfokú az érdeklődés a BAM térségében található természeti kincsek iránt szá­mos külföldi ország, minde­nekelőtt a Csendes-óceán tér­ségének államai részéről. Ezek az országok a világpia­con mindig is nagy felvevői voltak az ásványi kincsek­nek, nyersanyagoknak. A szárazfölddel még egy* ösz- szeköttetést biztosító újabb kijárat az óceánhoz meg­könnyíti majd a szovjet szál­lításokat. A BAM más mó­don is szélesíti majd a Szov­jetunió külgazdasági lehe­tőségeit. Japán, az Egyesült Államok és Kanada Európá­ba irányuló, illetve onnan érkező szállítmányai részére a Bajkál—Amur vasútvona­lon kényelmes, a tengeri szállításánál gyorsabb útvo­nalat biztosít. A Szovjetszkaja Rosszija hasábjain nemrégiben Csics- kanov akadémikus felhívta a figyelmet arra is, hogy a tér­ség hasznosításakor nagy gondot kell fordítani a kör­nyezet védelmére. A BAM olyan területeken keresztül halad, amelyek ökológiai ér­telemben könnyen sebezhe­tőek. Olyan újfajta, zárt technológiai folyamatokat kell alkalmazni, amelyek mi­nimális mértékben szennye­zik a levegőt, vizet, az élővi­lágot. Sokkal egyszerűbb és olcsóbb megoldás ez, mint később hozzálátni a környe­zetben keletkezett károk helyreállításához — muta­tott rá Csicskanov. Kovács B. Sándor Sztrájkok és tanácsok Londoni libikóka Teljes gőzzel folyik a komlószedés (Fotó: CTK — KS) Az idei nyáron nem csu­pán az időjárás bizonyult szeszélyesnek a brit sziget- országban, hanem a politi­kai élet is meglehetősen vál­tozékony volt. A londoni je­lentések felváltva adtak hírt a tory kormány sikereiről és gondjairól, s sokszor még a szakértők is heves vitákba bonyolódnak arról, hogy merre billen most éppen Thatcher asszony politikai libikókája. Pedig a nyárelőt még a kincstári optimizmus légkö­re jellemezte. A konzervatív miniszterelnöknő — aki nemrég ünnepelte első vá­lasztási győzelmének ötödik évfordulóját — roppant po­zitív bizonyítványt állított ki kabinetje tevékenységéről. Jubileumi nyilatkozatában kiemelte az infláció erőtel­jes csökkenését, a gazdasá­gi növekedés és az ipari ter­melés megélénkülését, s ked­vezően értékelte országa kül- kapcsolatainak alakulását is. Sőt, Margaret Thatcher még afelől sem hagyott kétséget, hogy jelenlegi mandátumát nem tekinti az utolsónak; magyarán szólva meg van győződve arról, hogy 1988- ban ismét, immár harmadik alkalommal elnyerheti a vá­lasztók bizalmát. Nehéz megítélni, hogy mennyire megalapozott ez a felhőtlen derűlátás. Nagy- Britannia egyes gazdasági eredményei ugyanis kétség­telenül alátámasztják a hi­vatalos dicshimnuszokat, más területeken viszont ész­revehetően gyülekeznek a viharfelhők. Gond minde­nekelőtt a munkanélküliség változatlanul magas szintje. Az állástalanok számát ma csaknem három és fél mil­lióra becsülik, s a merev monetarista gazdaságpoliti­kát folytató tory kormány­zat továbbra sem hajlandó olyan irányváltásra (például fokozott állami támogatás­ra), ami e tendenciát meg­állíthatná. Ezért nem csodálható, hogy a legutóbbi parlamenti pót- és részleges tanácsi vá­lasztásokon már érződött a közhangulat módosulása: az ellenzéki munkáspárt és a szociáldemokrata-liberális szövetség jó néhány helyen mért érzékeny csapást a kon­zervatív jelöltekre. Június­ban nagyjából ugyanezt tük­rözte a strasbourgi Európa Parlament brit képviselői­nek megválasztása is: ekkor egyértelmű munkáspárti elő­retörésnek lehettünk tanúi. Felemás eredményt szült Thatcher asszony számára az utolsó közös piaci csúcsérte­kezlet is, ahol Anglia évek óta húzódó költségvetési visszatérítési kérelme volt az első számú vitapont. A nagy nehezen tető alá hozott kompromisszum pénzügyi szempontból nem teljesen előnytelen Londonnak, de messze elmarad az eredeti­leg remélt és követelt en­gedményektől. Mindehhez járult a bá­nyászok sok hónapos sztrájk­ja, amely kétségtelenül a brit belpolitika egyik fő te­hertételévé vált. Az alap- probléma — dióhéjban ösz- szefoglalva — az, hogy a bá­nyászszakszervezet (NUM) nem fogadta el a kormány könyörtelen leépítési terveit (20 ezer dolgozót fenyeget az elbocsátás veszélye, és húsz gazdaságtalannak ítélt bá­nyát akarnak bezárni), s széles körű munkabeszünte­tésre hívta fel tagságát. Az illetékes szénhivatal (NCB) hajlíthatatlannak mutatko­zott, a tory vezetés pedig látványosan elhatárolta ma­gát az egyszerű munkaügyi konfliktusnak minősített szi­tuációtól. A bányászsztrájk gyorsan felforrósította a kedélyeket. Tucatszámra rendeztek tün­tetéseket, ezreket tartóztat­tak le, s több százra tehető a rendőrökkel történt össze­csapások sebesültjeinek szá­ma. A kormány kérlelhetetlen- sége valójában jóval többet takar, mint puszta kívülál­lást egyik vagy másik ipar­ág vagy vállalat ügyein. A háttérben az rejlik, hogy a konzervatív kabinet válto­zatlanul egyik legfontosabb céljának tekinti a szakszer­vezetek szerepének vissza­szorítását, a szakszervezeti jogok megnyirbálását; s ez­zel persze csapást akar mér­ni legerősebb politikai ellen­lábasára, a közvélemény­kutatások szerint ismét fel­jövőben levő munkáspártra. Akad még egy terület, amely az elmúlt hetekben egyre több nehézséget oko­zott a miniszterelnöknőnek, s amelyről a közeljövőben is bizonyosan sokat hallha­tunk: ez a városi tanácsok kérdése. Thatcher asszony helyzete összességében azonban még­sem ingott meg kritikus mértékben. Változatlanul ké­nyelmes parlamenti többség­re támaszkodhat, s kihasz­nálhatja az ellenzéki erők éles ellentéteit. De egyre többen figyelmeztetik: na­gyobb rugalmasságot, komp­romisszumkészséget kellene tanúsítania, ha nem akarja, hogy a politikai libikóka kö­vetkező billenése után a föl­dön találja magát. . . Szegő Gábor II cseh sör titka Sör... az aranyszínű, aromás, jellegzetesen ke­sernyés ízű ital. Nincs szükség bemutatására. Hi­szen már az ókori népek is készítették. A komlót, a „zöld aranyat” azonban ak­koriban még nem ismerték, s így Egyiptom vagy Hel­lasz lakói a sör gyártásá­hoz csak malátát használ­tak. Először erről a nap felé forduló, Humulus lupulus elnevezésű növényről Plí- nius római történész tesz említést. Ö azonban csak a vadon növő komlóról be­szél, amely a Kaukázus völgyeiben nőtt és valójá­ban csak gyomnövény volt. Csehországban már a 903- as évből származó történel­mi írásokban említik a komlótermesztést. A XII. században termesztése már általános volt; ebből az idő­ből származnak a sörgyár­tásról szóló első feljegyzé­sek is. IV. Károly császár­nak nagy érdeme van a komlótermesztés fejleszté­sében ; az ő uralkodása alatt a cseh komlót már az egész világon legjobb minőségű­nek tartották és a legmaga­sabb áron vásárolták. Ezen a téren mi sem változott az ezt követő évszázadok során. Az idők folyamán a kom­lótermesztést az arra leg­megfelelőbb területeken összpontosították: legfőbb termesztési központja Zsa- toc, Rakovník és Üstek csehországi városok kör­nyéke. Csehszlovákia 11850 hektárnyi komlóföldjével a világ harmadik legnagyobb komlótermesztője és expor­tőre is (az első helyen az NSZK áll 19 700 hektárral, a második az USA 15 292 hektárral). A csehszlovák sörnek, s így a csehszlovák komlónak is nagy hagyománya van. Az utóbbit a világ 70 or­szágába exportálják. Egyik legnagyobb vásárlója már évek óta Japán, de Belgium, a Szovjetunió, Magyaror­szág, az NSZK, az NDK, Románia, Nagy-Britannia, Ausztria, Franciaország és Brazília is sokat importál belőle. A teljes hozamnak több mint kétharmada ke­rül a külföldi vásárlókhoz, a fennmaradó rész otthon marad. Ugyanis maga Cseh­szlovákia is igen sok kom­lót használ fel, hiszen nem csupán komlót, sört is ex­portál, s azt sem kevesebb sikerrel. A Zsatecben működő Komlótermesztési Kutató Intézet már több mint 30 éve foglalkozik azzal, ho­gyan lehetne ugyanannyi területen még több komlót termeszteni. Csehszlovákia komlótermő területein ma mintegy 600 begyűjtő gép­sor működik, ami rendkí­vül lecsökkenti az emberi munka iránti igényt a sze­désnél. Vannak még persze olyan munkák is, amelyek ügyes kezet és figyelmes szemet igényelnek. Ilyen például a komló helyes fel­futtatása, amitől nagyban függ a terméseredmény. A világpiac egyre igénye­sebb. tgy a komlótermesz­tés is növekvő figyelmet követel. Kereskedelmi szempontból a komlót négy minőségi osztályba sorol­ják. Az elsőosztályú komlót, amely finom illatával, meg­felelő gyantatartalmával és arányosan elosztott keserű- anyag-összetételével tűnik ki, az egész világon össze­sen 12 ezer hektárnyi terü­leten termesztik. Ebbő] tíz­ezer hektár Csehszlovákiá­ban van, ahol ezt a csúcs- minőséget a cseh félkorai, úgynevezett piros komló (cserven yák) képviseli. Minden külföldre kerülő komlózsákot plombával, pe­cséttel és a legjobb minő­séget — Bohémiahop — szavatoló igazolással látják el. E zsákok nem csupán a cseh komlótermesztés ezer­éves hagyományát, de a mai termesztők szakértelmét és szorgalmát is dicsérik. Monika Kemmlanová (ORBIS — KS) A dokkmunkások sztrájkja a Franciaországból érkező im­portszállítmányokat is megbénította (Fotó — AP — MTI — KS)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents