Békés Megyei Népújság, 1984. augusztus (39. évfolyam, 179-204. szám)

1984-08-04 / 182. szám

1984. augusztus 4., szombat Apja, fia Fotó: Kovács Erzsébet Történet a fafaragóról „Egy falu egy náta” Ahol „bejött” az integráció „A £a él, lélegzik. A fa gyönyörű tud lenni. A szil­va színezete a sárgától a bordóig elmegy. Az alma is hol sárga, hol barna. A hárs ? Nos, a hárs olyan vakító fe­hér, akár a csont. A fa adja magát. Súgja, hogy mit érdemes faragni belőle. A szép erezetű tá­nyérhoz nem szabad nyúlni, az a dísze. A görcsök, a domborulatok is mindig jók valamire . ..” Kész vallomás ez, a munka, az alkotás ad­ta gyönyörűség tanúbizony­sága. A vésztői Vári Szalay Ist­ván beszél ilyen elragadta­tással kedvenc időtöltése alapanyagáról, a fáról. La­kása legfőbb díszei az álta­la készített faragványok. Le­gyen az fűszertartó, tányér, vagy egy büszke tartású ju­hász a kutyájával. Gazdag, mozgalmas életútja bőséggel ellátja élményanyaggal, té­mával. A múltat idézgetjük, miközben végignézzük leg­kedvesebb alkotásait. Vész­tőn született... — Apám fodrászmester votl, s ahogy az ilyen csalá­doknál lenni szokott, nem mehettem el a háztól addig, míg 1951-ben nem szabadul­tam. Igen ám, de 17 fodrász volt akkoriban Vésztőn, így később mennem kellett. Csi­náltam én mindent. Voltam kubikos Dunaújvárosban, ta­nultam Debrecenben, később a szakérettségi után a pénz­ügyőrségnél helyezkedtem el . .. A kiskonyha meghitt ösz- sze-visszaságában — a mű­helyben — ülünk. Felesége — Klárika — szelíd derűvel hallgatja a visszaemlékezést, megismerkedésük történetét, azt a bizonyos focipálya- béli találkozást. 27 éves volt az ura, mikor megkérte a kezét. — így kerültem vissza a szülőfalumba, ahol tanított a feleségem. Fodrászüzletet nyitottam, aztán körzeti meg­bízatásokat láttam el a KI- OSZ-nál, később pedig a Tü­zeléstechnikai Vállalatnál. Nőttek a gyerekek, gon­doskodni kellett a nagyszü­lőkről is, jobb volt helyben dolgozni. A tanács költség- vetési üzemében helyezke­dett el, mint kommunális szolgáltatásvezető . . — Hát ennyit bevezetés­ként. S hogy a faragást mi­ként kezdtem el? Ez a tör­ténet is még a gyerekkorom­ba nyúlik vissza. Ha eltört a baltanyél, vagy ha játsza­ni akartam, elő a fát, s kezd­tem farigcsálni. Életem első „műve” — mosolyog — egy forgópisztoly volt. Később, a fészekrakás ide­jén festegetett inkább, le­gyen mivel díszíteni az új otthont. Aztán mikor meg­született a fia, tán nem bír­ta magában tartani az örö­möt . . . — Megfaragtam a mamát, gyermekével. S attól kezdve többet le sem tettem a vé­sőt . .. Nekiláttam szerszámo­kat csinálni reszelőbői, bo­rotvából, mikor mi akadt. Fodrász koromban sokat jár­tam időseket, betegeket bo­rotválni. Egy ilyen kuncsaf­tom egyszer megajándékozott még a ’14-es háborúból félt­ve őrzött emlékével, egy őr­mesteri karddal. Rakosgat­tam, nemigen tudtam mit kezdeni vele, aztán egy is­merősömnek úgy megtetszett, hogy gyalulapot ajánlott fel érte. Hamar megkötöttük az üzletet, azóta, látja, gyalu- padom is van . . . Vári Szalay István most már teljes odaadással kez­dett faragni. Asszonya néha még zsörtölődik is, mert a munka igazán csak egyedül megy, így a család ki van rekesztve, azaz csak részben van ez így, hiszen Lackó, a fiuk, maga is szívesen neki­ül, hogy apja tanácsaira hall­gatva kifaragjon ezt azt. — Nem ő az egyetlen, hi­szen három éve vezetek fa­ragószakkört, Klárika bizta­tására — néz hálásan az aj­tóban álldogáló asszonyra —, még a C kategóriás tanfo­lyamot is elvégeztem, hogy jobban irányíthassam a gye­rekek munkáját. Faragásokat vesz elő, a valóban ügyes kis kezek munkáit. Hársfával dolgoz­nak, mert — mint megtu­dom — ezt a legkönnyebb megmunkálni. — Nem mindegy ám, mit, miből faragunk. Olykor for­dítva kell feltenni a kér­dést: miből mit? Itt "ez a cipót tartó asszony. A fa egy helyen ki volt repedve, meg­nyílt. De hisz ez olyan, mint mikor a cipó felszakad a kemencében, gondoltam, s itt kezdtem a faragást. Ez lett belőle. Megvan mindennek a tör­ténete ... A patkoló kovács eredetijéhez számtalanszor átjárt segédkezni gyerekko­rában. A magvető fáradt ar­cú öregje sok éves nélkülö­zésről mesél. Vagy ott a ku­bikos .. . Maga is érezhette számtalanszor az izmok pat­tanásig feszülését a teher sú­lya alatt... Jó ideig amolyan ülőfara­gó volt. Aztán egyszer meg­hívták Szolnokra, majd Sá­rospatakra, játszóteret készí­teni. Azóta ilyesmire is szí­vesen vállalkozik. Most egy szlovák tükrösön dolgozik, ám tekintete gyakran meg­pihen egy még kidolgozat­lan hasábon ... — Régen foglalkoztat egy kuruc fej, amely egy kard felé hajlik. Talán ez a ha­sáb kiadja ... Majd meglá­tom ... — s gyengéden vé­gigsimítja a fa még durva felületét. Nagy Ágnes Mezőgyán: a több mint hétszáz éves település kissé néptelen ezen a hétköznap délelőttön. Igaz, nem is számlál túl sok lelket a falu. Ha grafikonon követjük a népesség alakulását, a hat­vanas évektől a görbe me­redek esésének lehetnénk szemtanúi. Csak 1980 óta 200-zal csökkent a lakosság létszáma. Ám úgy tűnik, az ittmaradt 1760 ember jó ré­sze gyökeret vert itt. Leg­alábbis ezt reméli Szabó Ist­ván tanácselnök. Hét busz, hét épület — Többnyire szegénypa­rasztok lakták ezt a terüle­tet. A szikes-zsombékos le­gelő az állattartásra adott lehetőséget — tekint egy pillanatra a múltba. — A téesz megalakulása sem hoz­hatott alapvető változást a gazdálkodásban, hisz máig is 7 ezer hektár ősterület veszi körbe a települést. So­kan a termelőszövetkezet változó eredményei hatásá­ra kerestek máshol boldo­gulást. Ám a téesz most fellendülő időszakát éli, s ez jelentős megtartó erő. Aki pedig helyben nem talál munkalehetőséget, az bejár­hat a környező üzemekbe: Sarkadra (ez a körzetköz­pontunk), Gyulára, Békés­csabára. Naponta hét busz­járat indul innen. A jó közlekedés nemcsak távoli munkavállalást tesz lehetővé, de módot ad arra is, hogy — főként a fiata­lok — eljárjanak egy-egy nagyobb kulturális rendez­vényre. Bár, aki igazán ke­resi, helyben is kielégítheti szórakozási-művelődési igé­nyeit. A pár éve integráció­ban működő intézmények igyekeznek kihasználni a he­lyi lehetőségeket. — Mindig támogattuk az újra törekvő magatartást, ezért igen hamar bevezettük az integrációt. Ügy véltük, célszerű, ha a tartalmi mun­kában és a gazdálkodásban az eddiginél még szorosab­ban együttműködik az isko­la, a művelődési ház, a könyvtár — magyarázza a fiatal tanácselnök. — Kü­lönben is „Egy falu egy nó­ta.” A közmondás nagyon illik a hozzánk hasonló kis­települések közművelődésé­re. Eredményt ugyanis csak közös munkával lehet elérni. — Szerencsés helyzetben voltunk: a tárgyi és sze­mélyi feltételek szinte ösz­tönöztek bennünket arra, hogy létrehozzuk ezt az új intézményrendszert. össze­sen hét épületünk van, több­ségük régi. A gondos kar­bantartás azonban védi őket az idő vasfogától. így hát tatarozgatunk szorgalma­san ... Mi mást tehetnénk? Üjra — belátható időn be­lül — még álmunkban sem gondolhatunk. fl tér üres Ha végigmegyünk Geszt félő] Nagygyanté felé halad­va a község főutcáján, elő­ször a régi iskolába „bot­lunk”. A négytantermes épület megért már vagy száz évet a nála még korosabb, kissé elhanyagolt, de szép ívű templom tőszomszédsá­gában. A négy tágas tante­remben középre zsúfolták a padokat. A falon barnás ve­zetékek futnak körbe, s egy- egy radiátor vár arra, hogy immár bekapcsolva a rend­szerbe, meleget adjon. Továbbsétálva megtaláljuk a művelődési házat. Itt is felújítás folyik. — Télen addig ért a hó — mutat fel Nagy Sándor, az általános művelődési köz­pont igazgatója a fal felső harmadáig. Csakugyan: le­hullott vakolatdarabok árul­kodnak a júliusi melegben szinte elképzelhetetlen íté­letidőről. A csatorna is tönk­rement, nemrég cserélték ki társadalmi munkában. Most újra vakolják az egykori gazdasági épületet, amely­nek külseje nemigen vall mai rendeltetéséről. A hosz- szú terem inkább mutat mo­zikülsőt, s valóban, itt foly­nak a filmvetítések. A film­vászon mögötti színpadocs- kára ritkán jut el színész: már csak a megfizethetetlen gázsi miatt is. Bejárat, nagy­terem, két pici öltöző: mind­össze ennyiből áll a műve­lődési ház. S a hosszú épü­let mellett egy jókora üres tér, az új intézmény helye. „Csak” hárommillióba ke­rülne . . . — Márpedig arra sincs re­ményünk, hogy lépcsőzete­sen fogjunk hozzá az épít­kezéshez — tárja fel a té­nyeket az igazgató. — így hát a meglevő lehetőségek­kel kell élnünk. Az integ­ráció arra is lehetőséget te­remtett, hogy jó] kihasznál­juk meglevő épületeinket Nagytermi rendezvényekre, filmvetítésekre, falugyűlé­sekre, téeszközgyűlésekre al­kalmas a művelődési ház. A klubok, szakkörök az iskolá­ban, a pártházban vagy a könyvtárban rendezhetnek összejöveteleket. Nevelési programunk részfeladata az iskolán kívüli művelődés. Szakköreink többségét egyébként is a pedagógusok irányítják. Módunk nyílik így a szakemberek megfele­lőbb csoportosítására, az esz­közök több oldalú kihaszná­lására, a jobb szervezésre. Sőt, még a pénzzé] is oko­sabban tudunk gazdálkodni, hisz nem aprózódik el az összeg. Mi kezdettől fogva nemcsak egyfajta lehetőséget láttunk az együttműködés­ben, hanem a fejlődés útját. Talán ez is oka, hogy ná­lunk „bejött” az integráció. Bázis: az iskola — Amikor a művelődési ház igazgatója voltam, már akkor arra törekedtem, hogy jó kapcsolatot alakítsak ki az oktatási intézményekkel, a könyvtárral. Hisz ez létér­dekem volt ilyen körülmé­nyek között! — mondja a komplex intézmény gyakor­lati szakembere, Petri Gá­bor közművelődési igazgató- helyettes. — Egyébként is az a véleményem, hogy ha valaki iskolásként nem vesz részt a közművelődésben, az később sem fog. A művelő­désre való igényt már óvo­dás korban fel kell ébresz­teni, és ébren kell tartani minden korosztályban. Fő bázisunk az iskola; a gye­rekeken keresztül meg tud­juk „fogni” a felnőtteket is. Fiataljaink egy része szíve­sen tölti idejét az ifjúsági klubban. Működő kiscsoport­jaink többsége hosszabb tá­von életképes, hisz valódi igényt elégít ki, ezenkívül módot ad a tartalmas kö­zösségi életre. Citerakörünk, hímző- és bábszakkörünk egy-egy műsorral, kiállítás­sal kapcsolódik aktívan a falu kulturális életéhez. Élénk sportélet folyik itt. Diszkókat, bálákat, de még műsoros esteket is rende­zünk az ÁFÉSZ vendéglőjé­ben, ahol kulturált körülmé­nyek között szórakozhatnak a fiatalok. Amit helyben nem találunk, azt máshol keressük: gyakran indulunk országjárásra. Az utca túloldalán régi, de kicsinosított ház falán áll a felirat: községi könyv­tár. Az L alakú teremnek van egy kis klubjellege. Az asztalok térítői arró] árul­kodnak, hogy itt tartja fog­lalkozásait a hímzőszakkör. Az ablak alatti pulton pár fülhallgató, a sarokban tele­vízió. Odébb különös lépcső: ide szokott letelepedni a rendhagyó órák hallgatósá­ga. A fal friss festése eltün­tette a kiállítások nyomait. A könyvtár csendes most. mint maga a falu. Ki is jön­ne ide nyáron, délidőben ? Ám a könyvek türelmesen várnak. Várják a szeptem­beri délelőttöket, amikor kisiskolások kutatnak sora­ikban, és várják a téli esté­ket, amikor egyikükön-mási- kukon a felnőttek szeme is megakad .. . MOZI King Kong Minden mesében van egy olyan pont, amit ha elfoga­dok, akkor már minden hi­hető. Ha elhiszem, hogy a farkas bekapja nagymamát és Piroskát, akkor nem je­lent nehézséget elhinnem, hogy a vadász sértetlenül vágja ki őket a farkas hasá­ból. Ha elhiszem, hogy van King Kong, akkor önkénte­lenül „kitágítom” annyira a természtettudományos tör­vényeket, ami által hihető az óriásgorilla minden emberi gesztusa. No és gusztusa. Hiszen miért ne szerethet­ne bele King Kong a szép- combú Dwan-ba, akinek kel­lemetlen sztárallürjeiböl ő nem is kap, legfeljebb hisz­tijéből és kiszámíthatatlan­ságából, ám ez része az iga­zi nőnek, mint Unicumnak az üröm. így lesz az együtt­élés teljes. S persze King Kong remek férfiúi tulajdon­ságaival: mert e monstrum véghetetlen erős és bátor, halni kész asszonyáért, és ta- nítanivalóan gyengéd kedves. Ráadásul tévedhetetlen ér­zékkel választja ki a tömeg­ből legnagyobb ellenségét. Fredet, s úgy tapos rá szí- vünket-lelkünket melenge­tőn. mint diót kívánó bakan­csos kisgyerek a csonthéjú gyümölcsre. Téved, aki azt hiszi, gú­nyolódok. Ezeket a helyzete­ket mi mind elfogadjuk, iz­gulni tudunk, s nem félek leírni, hogy egy bizonyos érettségi fok alatt akár meg­tisztulni is. S eközben néha megállapítjuk, hogy az egész egy nagy ostobaság. Ám ezt már akkor is tudtuk, amikor beültünk a moziba. Csakhogy igényünk van a mesére. A végletes és köny- nyen áttekinthető helyzetek­re. A borzongásra. Ezt az igényt a King Kong afféle elsőlépcsős szinten kielégíti. Azért csak ezen a szinten, mert a filmhez hozzátarto­zik a felhajtás, ami nélkül a hatás nem volna teljes. Ha nem várnánk annyira King Kongot. akkor aligha visel­nénk el egy ilyen unalmas első negyven percet. A fe­szültséget ugyanis nem a film történései és eszköztára, ha­nem a filmről tudott dolgok okozzák elsősorban. S ha hó­naponként volna egy ilyes­fajta film, akkor már a har­madiktól sem viselnénk el ezt a vontatott szerkezetet. A King Kong üzleti vállalko­zás. Ezt azonban a film egy percig sem tagadja. Sőt. szinte kigúnyolja önmagát. Hiszen King Kong egy rek­lámhercehurca főszereplő­jévé, csábító üzleti üggyé vá­lik a filmben is. S ahogy a filmbeli King Kong-kiállí- tók az emberi kíváncsiságra, csodavárásra és gyermeteg- ségre építenek, ugyanúgy a filmkészítők is hasonló tulaj­donságainkban lelik meg az üzleti siker kulcsát. Ám míg a King Kongon meggazda­godni vágyók a filmben kis­sé arcnélküli tábora a leg­kevesebb szimpátiánkat sem élvezi, a történetet megal­kotók didaktikus üzenetében akad megfontolandó. Azt, hogy a King Kong technikailag remek munka — a horribilis költségek isme­retében — szinte felesleges leírni. Jessica Lange ráadá­sul még érdekes színészi le­hetőséget is kapott, amivel élt is. A film értékét vi­szont feltétlenül csökkenti a vészes humortalanság s az amerikai filmekben szokat­lan geghiány. Ungár Tamás Gubucz Katalin A kecskeméti Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézetben 11. alkalommal rendezték mega nem­zetközi Kodály-szemináriumot. Százharminc külföldi és magyar karvezető, zenetanár is­merkedik a legkiválóbb hazai szakemberek, zenetudósok vezetésével a Kodáiy-módszer el­méletével és gyakorlatával. A képen: Igo Lenke vezetésével — metodikával ismerkednek a hallgatók (MTI-fotó — E. Várkonyi Péter felvétele — KS)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents