Békés Megyei Népújság, 1984. augusztus (39. évfolyam, 179-204. szám)
1984-08-14 / 190. szám
1984. augusztus 14., kedd Művelődéskutatók L ehetne azon vitatkozni, hogy a nyár a népművelőknek mennyiben jelenti a pihenés, a ki- kapcsolódás, a szabadság évszakát. Igaz ugyan, hogy a legtöbb művelődési ház kapuján ilyenkor ott a „Nyári szünet” feliratú tábla, de ott van a zömében szabadtéri szórakoztató programokra, rendezvényekre a közönség figyelmét felkeltő plakát, hirdetmény is. Az azonban nagyon ritkán fordul elő, hogy a népművelők ezekben a kánikulai napokban értekezletet hívjanak össze, s ráadásul önszántukból, munkaköri leírásukban nem szereplő témában. Pedig az elmúlt héten ez történt. A meghívó szövege szerint a Magyar Népművelők Egyesülete Békés megyei területi szervezetének kutató csoportja Békésszentandráson tartja ülését, amelyen többek között a következő időszak munkájáról is szó esik. A vendéglátó a helyi művelődési ház lesz. Igazi üdülőkörnyezetben, felszabadultan beszélte meg közös dolgait a hosszú nevű csoport. A közművelődésben dolgozók szakmai szervezetének 13., több mint két esztendővel ezelőtt megalakult területi szervezete volt a Békés megyei, amely több munkacsoportot is megalakított. Közülük az egyetlen, amely töretlenül és eredményesen azóta is tevékenykedik, a kutatóké. — Tizenegyen vagyunk, Békésről, Dombegyházról, Mezőberényből, Békéscsabáról, Szeghalomról. Egy kollégánk most jelentkezett, ő mezőkovácsházi — kezdi a bemutatót Pocsajiné Fábián Magdolna, a Megyei Művelődési Központ munkatársa, a csoport vezetője. Dehát egyáltalán: mire jó, mire kell a művelődéskutatás? Az mindenki számára belátható, hogy a fejlődés, a továbblépés elképzelhetetlen a jelen helyzetének, lehetőségeinek megismerése, elemzése nélkül. Ez a számbavétel biztosítja a terv, a jövő, a megvalósulás alapját, sokszor realitását is. így van ez a közművelődésben is. Mind kisebbre zsugorodik az az erőbázis, amelyből táplálkozhat a népművelők munkája. Fontos az önerő, s talán még lényeges erő az „ötletgyárak” kiaknázása. Nos, ebben találhatjuk meg a választ arra, mire is jó a művelődéskutatás, miért példamutató ennek az egy tucat „elszánt” népművelőnek a tevékenysége. Ha úgy tetszik, kedvtelésből, abból a nagyon-nagyon piciny szabad időből elcsippentve végzik kutatásaikat, készítik azokat a felméréseket, amelyekből nagyon sokat hasznosíthatnak a közművelődés politikusai, irányítói, a kollégák. És végeredményben mi, a közönség látjuk komoly hobbijuknak a hasznát. Hiszen előbb vagy utóbb jobbat és többet kapunk tőlük. _ Az alakulás évében az Országos Művelődéskutató Intézet megyénkben is folytatott vizsgálatában vettek részt. Ez volt az erőpróba. A siker és az elismerés arra ösztönözte a kis csapatot, hogy a megyei tanácsnak ajánlják fel szolgálataikat. Így fogtak hozzá a közművelődés és a közoktatás házasságából született, bár még ma sem mindenütt életképes „gyermek” vizsgálatához. Vagyis az általános és középiskolai közművelődési felelősök helyzetéről, élet- és munkakörülményeinek alakulásáról akartak képet kapni. Az anyag elkészült, a megannyi tapasztalatot, megállapítást, elemzést tartalmazó dolgozatot a következő hetekben teszik le a közművelődés megyei irányítóinak asztalára. Az egy éven át tartó munka során több mint negyedszáz iskolában jártak a csoport tagjai, ahol többek között a közművelődési felelős személyiségét, feladatait, sikereit és gondjait, az iskola tárgyi és személyi ellátottságát is végző kolléga munkájának hasznosságát vették nagyító alá. A csoport tagjainak véleménye szerint ez a felmérés hű képet ad, s a megállapítások általánosíthatók. Bíznak abban, hogy még az idén fórumot is rendezhetnek, amelyen megvitatják a tanulmányt. |iről is döntöttek ezen a rendhagyó békés- szentandrási értekezleten? Az őszi programról, amelynek első feladata egy újabb kutatás megkezdése lesz. A békéscsabai Városi Tanács művelődési osztályának a munkahelyi művelődés helyzetét vizsgáló felméréséhez csatlakozva ezt a programot terjesztik ki megyénk majd valamennyi településére. A másik feladatuk szintén felmérés lesz: az MSZMP békéscsabai városi bizottságának segítségére sietve a megyeszékhelyen élő művészek helyzetét elemzik, társadalmi munkában. Nemesi László M I számítástechnika elterjesztéséért A számítógépeket üzemeltető, valamint a gyártást, fejlesztést végző magyar vállalatok, intézmények kétharmada Budapesten található, ezért nagy jelentőségűek a számítástechnikával kapcsolatosan azok a feladatok, amelyeket a közelmúltban határozott meg a KISZ budapesti bizottsága. A testület értékelte a több mint egy évtizede vállalt számítástechnikai védnökség eredményeit. A fiatalok a ’70-es évek első fölében részesei voltak a számítástechnikai kultúra hazai megalapozásának, elterjesztésének. A budapesti KISZ-esek megszervezték az új szakma megismertetéséért, elfogadtatásáért társadalmi munkát vállalók közösségeit, együttműködést alakítottak ki a szakmai szervezetekkel. Az elmúlt években rendezett ankétok, konferenciák a fiatalok szakmai ismereteinek bővítését is szolgálták, és lehetőséget adtak a tudományos munkára is. Befejeződtek a felújítási munkálatok az Iparművészeti Múzeumban (MTl-fotó: Cser István felvétele — KS) Magyar művészek külföldön Szeptemberben ismét számos magyar művész és együttes vendégszerepei külföldi országokban. Operaénekeseink közül Szűcs Márta angliai turnéra utazik, a Rigoletto Gildája- ként lép színpadra. Tokody Ilona két alkalommal énekel Bécsben a Pillangókisasz- szonyban, Kelen Pétert ötször hallhatja a francia közönség a nancy-i Faust- előadásokon. Kováts Kolos Amszterdamban vendégszerepei. Seregi László az NSZK- beli Oberhausenban állítja színpadra a Cirkuszhercegnőt, Bánki Zsuzsa művésznő pedig az 1984—85-ös évadot- tanévet Jugoszláviában tölti, a Növi Sad-i színészakadémián oktat majd. Sebestyén János csembalóművész Csehszlovákiába utazik tv-felvételre, Rán- ki Dezső zongoraművész Franciaországban két, Svájcban egy hangversenyt ad. Elekes Zsuzsa orgonaművész az NSZK-beli Lübeckben lép két alkalommal koncertpódiumra, Jandó Jenő zongoraművész az olaszországi Citta di Castellóban koncertezik a Kodály és a Takács-vonósnégyessel együtt. A Takács-vonósnégyest ezenkívül a franciaországi St. Jean-de-Luz-ba is várják, a Kodály vonósnégyes pedig a Festival de Musique Besancon meghívására franciaországi turnéra utazik, majd a hollandiai Heerlen- ben lép fel. A Bartók vonósnégyes NSZK-beli turnén vesz rész. A Budapesti Rézfúvós Ötös és a Magyar Rádió fúvósötöse az NSZK- ban ad egy-egy hangversenyt. A Postás Szimfonikus Zenekar Vasadi Balogh Lajos vezényletével NSZK-beli, hollandiai és ausztriai turnéra utazik. KÉPERNYŐ SOK AZ ISMÉTLÉS—talán nemcsak nekem tűnik úgy. Készítettem is egy röpke, inkább csak elgondolkozásra, és nem ítéletalkotásra késztető kis statisztikát a televízió elmúlt heti kínálatáról. Tizenhat olyan filmet, közvetítést, sorozatot, és más műsort sikerült összeszámolnom, amelyek ismétlések, s sugárzási idejük szerint délutáni, vagy esti főműsorszámnak számítanak. Az elmúlt heti rádió- és tévéújságban olvasom, hogy az ifjúsági és gyermekfilmeket bizonyos idő után ismét műsorra kell tűzni, hiszen egyetlen felnövekvő nemzedéket sem szabad megfosztani bátyjaik-nővéreik, esetleg szüleik korának nagyszerű élményeitől. Egyszerű a képlet, és teljesen igaz. Ha azonban arra gondolok, hogy ezek az ismétlések abból adódnak, hogy nincsen jobb, amit a tévé mutogathatna... Ilyen például a mára már filmtörténeti klasszikus művé érett A Tenkes kapitánya című tizenhárom részes magyar ifjúsági történelmi kalandfilm is, amely az idén ünnepelte 21. (!) évfordulóját, és így alkalmat adott az ismétlésre. Bizonyára sokan tudják, hogy ez a film egy pályázat eredményeképpen született, amelynek ez volt az egyetlen értékelhető pályaműve. Azóta? Azóta 3—5 évenként előveszik a filmtárból, és levetítik. Nem éppen dicséretre méltó!' Már ami a hazai írókat, szerzőket, rendezőket illeti.. . APROPÓ, IFJÚSÁGI MŰSOROK! Szombaton délután né- zen a Mitiők című tinirandevút. A figyelmem el-elkalando- zik, ami talán annak tudható be, hogy tizenéve múltam tizenéves. És eszembe jut egy megyénkbeli rendezvény, amikor az egybegyűlt tizenévesekhez így szólt valaki: Arra kérlek benneteket, hogy legyetek egy kicsit fiatalosak! Ennek a mondatnak az utolsó szava leírva így fejezi ki igazán a tartalmát: fiataloschak . .. De jó lenne, ha nem lenne igazam. Egy picinykét sem. De ne legyek optimista. A két ifjú műsorvezető a háromnegyed óra alatt a balatonszemesi Ex- pressz-táborban már-már vért izzadva azon fáradozott, hogy fiatalosch legyen a műsor. De hát mi is ez? Idétlenkedés, kamaszos viháncolás, tinis szellemeskedés? Erre ösztönözni? Vagy úgy csinálni, mint például Vitray Tamás szokta azon műsoraiban, amikor tini az interjúalanya: okosan, értelmesen, emberien. Szerintem egy ifjúsági műsor akkor az, ha nem fiatalosch. Csak iiatal. Mint például vasárnap este az a portréfilm Sinkovits Imrével és Mocsár Gáborral, öregebbekről, de fiatalon. Fiataloknak, is .. . A PANORÁMÁRÓL ÉS AZ OBJEKTÍVRÓL alig merem leírni a következő sorokat, annak ellenére, hogy huncut, ki rosszra gondol. Hogy mégis megteszem, annak oka e két műsor, amelyben szemléletváltozás történt. E két nagyszerűen szerkesztett, egy-egy kriminél (sajnos!) izgalmasabb, változatos tartalmú (bár ez ugyebár „adva van”) külpolitikai műsor készítői szinte alig észrevehetően leszoktak arról, hogy gyerekeknek nézzenek bennünket, nézőket. S helyesen gondolják, hogy nagykorú lett ez dz ország. Elérkeztünk végre már oda, hogy bízni és megbízni lehessen értékítéletünkben. Hogy ne kelljen azt is szájbarágósán kommentálni, ami világos. Mert úgy van szerkesztve. Ügy állítják össze az információcsokrot. hogy a politikusság se szenvedjen csorbát, de mi, nézők is saját elhatározásunk szerint szakaszthassunk. Nos, amit alig merek leírni, az a következő. Elgondolkoztam azon is, hogy miért van a Panoráma mindig kedden este, a tévésugárzás leajobb idejében, és miért van az Objektív szombaton délután. Ez utóbbi olyan időpontban, amikor nagyon-nagyon kevesen ülnek le a készülék elé. S nemcsak a téma érdemelné meg az egyenjogúsítást, hanem a műsor maga is. NépmfiveUk, könyvtárosok kitüntetése Szakszervezeti népművelőket, könyvtárosokat, a munkahelyi művelődés kiváló dolgozóit köszöntötte hétfőn délután a Szakszervezetek Országos Tanácsa székházában Virizlay Gyula, a SZOT titkára, alkotmányunk közelgő ünnepe alkalmából. Hangsúlyozta, hogy a művelődés a korábbiaknál még szorosabban kapcsolódik napjaink és a következő évtizedek feladataihoz. A tudás, a műveltség semmi mássá) nem helyettesíthető emberi tényezője társadalmi haladásunknak, gazdasági feladataink eredményes megoldásának. Az előrelépés egyik feltétele a sokoldalúan képzett, művelt, szocialista szellemű és gondokodású ember — mondotta a SZOT titkára. Az ünnepségen a szakszervezeti nevelőmunka 82 aktivistája vette át a művelődési' miniszter kitüntetését, közülük 52-en Szocialista Kultúráért, 19-en Kiváló Munkáért kitüntetést és 11-en miniszteri dicsérő oklevelet kaptak. A kitüntetéseket Ligeti László, a SZOT alelnöke adta át. A NEMZETKÖZI TÉVÉSZAKÁCSKÖNYVBEN Molnár Margit szombaton délután az angliai étkeket bemutató oldalhoz lapozott. Lehét, hogy ezt a nyúlfarknyi BBC-filmet ingyen kapta a tévé, különben aligha lehetne megmagyarázni, miért tűzték műsorra. S ha mégis: legalább pontosan és értelmesen fordították volna szövegét. Bár még életemben nem ettem és sütöttem yorkshire-i pudingot, de akkor is nehezen tudom amatőr szakácsként elképzelni, hogy négy tojáshoz. mindössze egy evőkanálnyi liszt kellene . . . TALÁN UN ALMÁS MÁR, mégis minden alkalommal le kell írni. ami bosszantja a nézőket: igen, az egyes és a kettes program műsorainak egybeesése. Sokszor csak öt-tíz perc a fedés, de sokszor teljesen hasonló jellegű programok — filmek, műsorok — futnak egyazon időben. Például kedden Az európai ember és A Waterlooi csata, szerdán a Haydn- koncert és a lírai tévéfilm, vagy vasárnap este az egész műsor. Tudom, nagyon nehéz az egyeztetés. Az elmúlt években, hónapokban mégis volt rá elég példa, ami e kérdés megoldhatóságát bizonyítja. Akkor? ... N. L. Mai műsor KOSSUTH RÁDIÓ 8.25: Budapest — fürdőváros (riport). 9.00: A hét zeneműve. Bruckner: Te Deum. 9.30: Mindszenti Ödön nótafelvételeiből. 9.46: Játsszunk a billentyűkkel 1 Anelli, a finn kislány. 10.35: A Kormorán együttes úi felvételeiből. 11.00: Nótacsokor. 11.36: Barabás Tibor novelláiból II.Télikabát. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Törvénykönyv. 13.00: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. 13.56: Benkő Dániel és az Éder- vonósnégyes felvételeiből. 14.35: Arcképek a román irodalomból. 15.05: A Lipcsei Rádió énekkara énekel. 15.25: A Biborbanszületett. 16.00: Népzenei Hangos Újság. 16.40: Mátray Ferenc operettfelvételeiből. 17.05: Mozgásterek. 17.30: Rácz Aladár (cimbalom)- felvételeiből. 17.45: A Szabó család. J9.15: Aki civilben is cár volt... 20.05: Heléna még mindig szép. 20.35: Vujicsics Tihamér népzenei feldolgozásaiból. 21.07: „Szeretem a deszkák furcsa népét. . .” Válogatás Juhász Gyula műveiből. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Szimfonikus táncok. 22.50: Varsói beszélgetés. 23.00: Jeney Zoltán fuvolázik. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Indulók, táncok — fúvós- zenekarra. 8.20: Tíz perc külpolitika. (ism.) 8.35: Társalgó. 10.00: Zenedélelőtt. 12.25: Ifjúsági könyvespolc. 12.35: Melódiakoktél. 13.25: Látószög. 13.30: Prokofjev: Gyermekzene. 13.45: A Petőfi Rádió zenés délutánja. 14.00: Operaslágerek. 14.35: Tánczenei koktél. 15.20: Könyvről—könyvért. 15.30: örökzöld dallamok. 16.35: Csúcsforgalom. 18.00: Disputa — arról, hogy . . . 18.35: A hanglemezbolt könnyűzenei újdonságai. 19.05: Magyar anekdotakincs. XXIV /2l. rész: Fortuna vagy „Itt nyugszik 40 ezer korona”. 19.35: Csak fiataloknak! 20.35: „Tenger” Budapesten. 20.45: A Rádió Dalszínháza. 22.43: Hajdú Erzsébet népballadákat énekel, Pártos Ilona hárfázik. 23.20: A mai dzsessz. Eric Gale felvételeiből. III. MŰSOR 9.00: Az Oregon együttes játszik. 9.38: Rimszkij-Korszakov: Hópe helyke. 13.07: Nem törött a hegedűm. 13.37: A Stúdió 11 játszik. 14.00: Világújság. 14.20: Régi magyar dalok és táncok. 14.45: Hangverseny Paul Arma műveiből. 16.04: Fiatalok Stúdiója. 16.43: Labirintus. 16.58: Magyar fúvószene. 17.20: A bolygó hollandi. Részletek Wagner operájából. 18.30: A Magyar Rádió szerb- horvát nyelvű nemzetiségi műsora. 19.05: A Magyar Rádió német nyelvű nemzetiségi műsora. 19.35: Barokk zene. 21.13: A kamarazene kedvelőinek. 22.14: Könnyűzene mandolinra. 22.32: „A fény felé merengő”. A Román Rádió és a Magyar Rádió kétnyelvű irodalmi műsora. SZOLNOKI STŰDIÓ 17.00: Műsorismertetés. Hírek. 17.05: Beat és dzsessz. Keith Emerson játszik. 17.20: Vigyázat! Veszélyes hulladék! Riporter: Benkő Imre. 17.40: Ami csak a szolnoki stúdió hullámhosszán hallható. 18.00: Alföldi krónika. 18.15: Rock percek a Pdice együttes felvételeiből. 18.26—18.30: Hírösszefoglaló. Lap- és műsorelőzetes. TV, BUDAPEST, I. MŰSOR 10.00: Tv-torna (ism.) 10.05: örsbéli krónikák (ism.) 10.50: Hahó öcsi. Magyar film (ism.) 12.10: Képújság. 16.40: Hírek. 16.45: Fanfár. VI/5. rész (ism.) 17.15: A Tenkes kapitánya XIII/ 5. rész. 17.40: Képújság. 17.45: Varázsló ez az elnök . . . 18.20: Reklám. 18.30: Telesport. 19.30: Reklám. 19.40: Tv-torna. 19.45: Esti mese. 20.00: Tv-híradó. 20.30: Nem félünk a rokonoktól. NSZK tv-film. 21.35: Stúdió ’84. 22.35: Kockázat. 23.05: Tv-híradó 3. II. MŰSOR 19.00: Képújság. 19.05: A 2000 éves Gyulafehérvár. 19.15: Gondolkodó. 20.05: Haydn-napok Bécsben. 20.30: Az európai ember. Olasz film 8/5. 21.30: Tv-híradó 2. 21.50: Boldizsár Péter: Félálmaink. Tv-játék. 22.35: Képújság. \ 18.45: Franciaország a sanzonok tükrében. 19.05: Rajzfilm. 19.21: Reklám. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 19.55: Reklám. *0.00: Témák — belpolitikai adás. 20.45: Lottósorsolás. 20.55: Caster nyugatról — amerikai játékfilm. 22.35: Tv-napló. BUKAREST 15.00: Teleobjektív. 15.05: Ének augusztus dicsőségére. 15.25: Nyaralás. 15.31: Látogatás Pakisztánban. Dokumentumfilm. 15.50: Nemzeti fesztivál nyertesei. 16.00: A nők világa. 20.00: Hiradó. 20.20: Napirenden a gazdaságban. 20.35: Dokumentumfilm j 1944-ről. 20.55: Könnyűzenei műsor. 21.10: Tv-színház. 22.16: Hirdaó. BELGRAD, I. MÜS^R 16.10: Magyar nyelvű ty-napló. 17.50: Videooldalak. 18.00: Hírek. 18.05: Tv-naptár. 18.15: Kaland — adás gyermekeknek. II. MŰSOR 19.00: Népszerű-tudományos sorozat. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 19.55: Reklám. 20.00: Népi muzsika. 20.45: Reklám. 20.50: A forradalom alakjai — dokumentumadás. 21.35: Hírek. 21.40: Dzsessz a képernyőn. 22.15: Könyvek és eszmék. MOZI Békési Bástya: 4 és 6-kor: Álarcos lovas legendája, 8-kor: Párbaj. Békéscsabai Szabadság: Szomszéd szeretők. Békéscsabai Terv: fél 6-kor: Felhőjáték, fél 8-kor: Kilenctől ötig. Gyulai Erkel: Gyanútlan gyakornok. Gyulai Petőfi: King Kong. Orosházi Partizán: Hófehér. Szeghalmi Ady: Szuper- zsaru.