Békés Megyei Népújság, 1984. július (39. évfolyam, 153-178. szám)
1984-07-22 / 171. szám
1984. Július 22., vasárnap o Társadalmi ünnepségek szervezői Vésztőn — Az első, itt a községben Zsuzsi lányom névadója volt, 1960-ban. A jó példa, no meg a szorgos szervező munka megtette hatását. Ügy hiszem, büszkék lehetünk arra, hogy az elmúlt évben Vésztőn született nyolcvanhárom gyermekből nyolcvanegynek rendeztek társadalmi névadó ünnepséget. Nagy Sándorral beszélgetünk minderről, aki nem kevesebbre vállalkozott, mint arra, hogy ellátja a polgári szertartásokat szervező albizottság elnöki tisztét, immár 16 éve. Ha mindehhez hozzátesszük, hogy már túl van a hetedik ikszen, igazán irigylésre méltó a lelkesedése, mellyel máig is ellátja ezt a feladatot. De hogyan is kezdődött? — 1952 óta vagyok tanácstag. A községpolitikai bizottság elnöke 1958-ban lettem. Akkoriban még nem volt ilyen önálló albizottság, ezt a munkát is mi láttuk el, több-kevesebb sikerrel. Mint az imént említettem, az első névadó 1960-ban volt, majd 1961—62-ben már társadalmi temetéseket is tartottunk. Az albizottság megalakulásával új lendületet vett a társadalmi ünnepségek szervezése. — Ha már rám bízták az elnökséget, produkálni kellett valamit. Arra is lehetőségünk volt, hogy más településen körülnézzünk, így hát elmentünk Szegedre, Kecskemétre, Debrecenbe, Szarvasra, és persze Békéscsabára is. Ütmutatókkal, brosúrákkal, máskor hang- felvételekkel felszerelkezve tértünk haza. Az albizottság idővel nem csupán módszereit, hanem tagjainak létszámát tekintve is gyarapodott. Előbb öt tanácstag vett részt a munkában, aztán ... De erről idézzük ismét Nagy Sándor szavait: — A szervezés nem volt könnyű, hiszen nemigen tudták akkoriban, milyen lehet egy társadalmi ünnepség, szertartás. Magunk nem tudtunk eredményt felmutatni, ez hamar kiderült. Akkor arra gondoltunk, biztosan akadnak itt Vésztőn olyan segítőkész emberek, akikre támaszkodhatunk. Kiszélesítettük hát az albizottság létszámát üzemenként egy- egy aktívával. A fejlődés ugrásszerű volt, a névadásoknál és esküvőknél legalábbis... A temetkezéseknél azonban nemigen tudtak előrelépni. — Mit is tehetnénk? Aztán úgy gondoltuk, két feladatunk lehet. Az egyik, hogy a nagyobb üzemekből tovább bővítjük az albizottság tagjainak számát, legyen gazdája a névadóknak, az esküvőknek, a temetéseknek. Jelenleg negyvennégyen vagyunk. A másik, talán még ennél is fontosabb feladat volt a társadalmi temetések színvonalának emelése. A hogyanra sem volt köny- nyű választ találni. Szerencsére az albizottság negyedévenkénti ülésein rendre születnek az új ötletek, javaslatok, a párt és a tanács vezetői pedig mindig segítőkésznek mutatkoztak a megvalósításban... — Hogy csak a temetéseknél maradjunk. Elkészült a szabadtéri ravatalozó, a temető előtt jórészt társadalmi munkával parkírozó épült. Hamarosan lebetonozzák az odavezető utat is. A tanács orgonát vásárolt, hogy ne kelljen lemondanunk az élő zenéről sem. Az eredmény, tavaly az elhalálozottak 41 százalékát társadalmi temetésen búcsúztattuk. Egyedül a szónokutánpótlás nem megoldott. . . A beszélgetést a tanácsi anyakönyvvezető irodájában folytatjuk. Forrás János 1977 óta társadalmi szónok, akkor vonult nyugdíjba. Azóta többször vett részt szónokképzőn, ahol, mint mondja, nagyon sokat tanult. — Emellett persze, sokat járok könyvtárba, hogy az alkalomhoz illő verseket válasszak. Ha szép a temetés, azzal úgy hiszem, enyhíthetek a hozzátartozók fájdalmán is. Szükség van rám, s ha a község ezt várja tőlem, hát ebben segítek. Hogy miért nincs utánpótlás? Talán mert rengeteg időt elvesz, mert nem mindenki rátermett, és nem utolsósorban, mert anyagilag sincs megbecsülve ... Takács Mihályné anyakönyvvezető közben nyomtatványokat vesz elő, s mutatja, mennyi szolgáltatás között válogathatnak a névadóra, társadalmi esküvőre készülők... — Persze, a különleges igényeknek is igyekszünk eleget tenni. Van, aki esküvőjén saját versét szeretné viszonthallani, hát legyen. Mások maguk hoznak magnószalagot. Mostanában sokan ragaszkodnak a szülők köszöntéséhez... Júliustól felnőtt szavaiét is sikerült szerezniük, s az albizottság javaslatára ősztől egy gyermekcsoport lép fel a társadalmi ünnepségeken. — Nagyon sokat segít az albizottság ebben a munkában — mondja Takácsné. — Ezért aztán nem csoda, ha a fiatalok az elmúlt évben kivétel nélkül társadalmi esküvőn mondták ki a boldogító igent. Még elmondják, mostanában kétszer rendeztek csoportos névadót. — Kigyűjtöttük, hogy 1977 és 1983 között 215 gyermeknek nem csináltak semmi- lyen_ névadást. Nos, felkerestük e családokat, s így utólag, csoportosan szervezzük meg ezeknek a gyerekeknek a névadóját is. Gyakran szólnak elismeréssel Vésztőn a polgári szertartásokat szervező albizottság munkájáról. Ám az igazi elismerés mégis az, mikor egy-egy jól sikerült rendezvényről még sokáig beszélnek. Ilyenkor jólesően nyugtázhatják az albizottság tagjai: megérte a fáradozást. Nagy Agnes Péntek esti bosszúságok A, békéscsabai vasútállomáf nagyórájának mutatója lassan a fél 9-hez közeledik. Egyre többen érkeznek a peronra, rokonaik, barátaik, ismerőseik érkezését várják — a Csaba express vonatot —, vagy egyszerűen a lökösháziak szeretnének mihamarabb otthon lenni. Két vonat, az orosházi és a vésztői személy vár indításra. Húsz óra 35 perc az express érkezésének időpontja, de a vonatról egyelőre még nincs hír. Húsz óra 43 perc. A hangosbemondóból csak hangfoszlányok jutnak el a várakozókhoz: a pesti gyors — a mentesítő — 30 percet késik. Csalódott moraj, az emberek nagy része elmegy, a türelmesebbek várakoznak tovább. Lassan eltelik a 30 perc, kezdenek visszaszállingózni az emberek. A távolban vonat két pici lámpája csillan meg, mindenki megkönnyebbül. De a szerelvény nagyon lassan gördül be *— az ötödik vágányra, s csak a jobb szeműek látják a sötétben, hogy a szegedi személy érkezett meg. Majd amikor újabb vonat jön be, alig hallhatóan közli a hangos, hogy a pesti gyors megérkezett, de az expressről még mindig semmi hír. A várakozók egy része számára véget ért a strázsálás, a többiek azonban egyre türelmetlenebbül, idegesebben toporognak. A kapuőr (!) a foga között mormolja: „Legalább hangosabban mondanák be!” Váratlanul — mintegy kívánságát teljesítve — felzúg a hangszóró, s fülsiketítőén közli, hogy a harmadik vágányra Lökösháza felől tehervonat érkezik. A hatás egyedi, ezen már csak mosolyogni lehet. Végre ismét két mozgó pont látszik, s ez már az igazi! Megjött az express, az első vágányon elhúzott a peron előtt, s az állomás túlsó oldalán állt meg. Menetrend szerint öt perccel később ért be, mint a mentesítő — csak háromnegyed órát késve. A kapuőr hiába kiált az emberekre, vigyázzanak, mert a szomszéd vágányra másik szerelvény érkezik, senki se figyel rá. A várva várt vonat teljesen leköti a továbbutazók és várakozók figyelmét. Egy asszony így szól: „Kérdezzük meg Sa- nyiéktól, ők a vonaton voltak, lehet, hogy pályafelújítási munkák miatt késett?” _ en _ A népi Lengyelország 40 éve Az Interpress lengyel sajtóügynökség, a Központi Sajtószolgálat és a Békés megyei Népújság közös pályázata Számunkra ismeretien tájak Q A nyári idényben Lengyelországba látogató magyar turistákkal a leggyakrabban a Tátrában, Zakopá- néban, Krakkóban, az ország déli részében találkozhatunk. Egy részük ellátogat Varsóba is. Évente több millió lengyel és külföldi tölti a nyári szabadságát a lengyel tengermelléken. A szczecini tengerparton két nagy tengeri fürdőhely is található Swi- noujcie és Miedzyzdroje. Maga Szczecin — a szépen újjáépített óvárosával és az egykori pomerániai hercegek reneszánsz várával — nemcsak lendületesen fejlődő ipari, hanem egyben fontos idegenforgalmi központ is. Számos tengeri üdülőváros, így többek között Kolobrzeg, Mielno, Darlowek, Ustka és Leba — található a mintegy 200 kilométernyi, szép ho- mokfövenyes strandjairól nevezetes, ún. koszalini partvidéken. Koszalin városa repülőgéppel is elérhető. S végül, meg kell említeni a gdanski tengerpartot, az ún. „hármas Várossal” — így nevezik Lengyelországban a Gdanskból, Sopotból és Gdy- niából álló nagyvárosi agglomerációt. Gdansk csodálatos gótikus, reneszánsz és barokk építészeti műemlékekben gazdag város. Legnevezetesebb műemléki építményei az ún. arany- és zöldvároskapu, a monumentális városháza, az Artusház és mások. Ugyancsak itt található az a Westerplatte nevét viselő kis földnyelv, ahol 1939 szeptemberében egy maroknyi lengyel katonából álló őrség 8 napon át állt ellen a többszörös túlerőben levő ellenség támadásainak. Az északi országrész tájképéhez elválaszthatatlanul hozzátartoznak a műemlékek. Közülük néhányról már beszéltünk, de ezt még érdemes néhánnyal kiegészíteni. így például említést érdemel Torun, Kopernikusz szülővárosa, ahol igen aktív a helyi lengyel—magyar barátság klubja. A városban tekintélyes nagyságú gótikus városháza, több XIV—XV. századi templom, egykori városkapu és városfalmaradvány található. Gnieznóban — Lengyelország egykori, első fővárosában — a székes- egyház XII. századi bronz- kapuit a románkori európai művészet egyik legértékesebb alkotásának tartják. (Interpress—KS) (Vége) Kérdések: I. Melyik város volt Lengyelország első fővárosa? 1. Krakkó x. Torun 2. Gniezno II. Melyik észak-lengyelországi város érhető el a LOT repülőgépjáratával? 1. Koszalin x. Leba 2. Golynia Járőrszolgálatban Szinte alig van korkülönbség a fiatal parancsnok és beosztottjai között a dombegyházi határőrsön, amely a határőrség háromszoros élenjáró alegysége lett. Természetesen azért néhány esztendőnek el kellett telnie ahhoz, hogy Paku József hadnagy az előző szolgálati helyén bizonyítsa politikaiszakmai felkészültségét, valamint rátermettségét. Elöljáróinak elismerését igazolja az is, hogy az idén áprilisban a Közbiztonsági Érem ezüst fokozatával tüntették ki. — Mi inspirálta arra, hogy élethivatásának a tiszti pályát válassza? — Jól emlékszem — bármennyire is köznapian hangzik —, már kisiskolás koromban is gyakran gondoltam arra, hogy ha felnövök, katona leszek. De csak akkor jutottam végső elhatározásra, amikor 15 éves lettem. Makón, a kertészeti szakközépiskolában érettségiztem, majd a Kossuth Lajos Katonai Főiskolára jelentkeztem, amelyet eredményesen elvégeztem. El kell még mondanom, hogy otthon a családban szerzett tapasztalataim is jelentősen motiválták későbbi választásomat. A jövőben is azon leszek, hogy igyekezzek elsajátítani minden olyan magasabb fokú szakmai ismeretet, amely ehhez a nehéz, de szép feladat becsületes ellátásához szükséges. Nekem tetszik ez a pálya, még akkor is, ha bizonyos szempontból olykor hátrányosnak tűnik. Ez utóbbi alatt azt értem, hogy nem oda megyünk mindig, ahova szeretnénk. Ám ennek ellenére úgy érzem, jó közösségi szellem sok dologban kárpótol bennünket. — Milyen a kapcsolata a beosztottakkal? — Fontosnak tartom, hogy a kiadott feladat emberszeretettel párosuljon. Abból indulok ki, hogy huzamosabb idő óta, mint hivatásos tiszt, itt az őrsön egyedül vagyok. Magam döbbentem rá, milyen óriási szerepe van annak, hogyan tudom megnyerni a tiszteseket, tiszthelyetteseket ehhez a felelősségteljes munkához. Most már magabiztosabban állíthatom, hogy sikerült megvalósítanom korábbi elképzelésemet. Induláskor az volt a tervem, hogy az alegységemtől sokat követeljek, de csak olyat, amit magam is meg tudok csinálni. Tisztá- baií vagyok azzal, hiába vezetném az őrsöt, ha képtelen lennék meggyőzni katonáimat a feladatok szükségességéről. Ügy gondolom, csak ennek megléte esetén lehet hozzálátni a jó közösségi légkör kialakításához. Ugyanakkor azt szeretném, ha a határőrök ezután is megbecsülik mások eredményeit és igényesek lesznek egymással szemben. Az elmondottakhoz hadd tegyem még hozzá, hogy magam is sokat köszönhetek a már leszerelt határőröknek és a jelenlegi állománynak azért, mert a kisebb-nagyobb gondok ellenére is becsületesen helytálltak az államhatár őrzésében. Mindamellett hálával tartozom a magasabb egység parancsnokainak is, akik nem kis segítséget nyújtottak és nyújtanak szolgálati teendőim ellátásához. — Néhány hónappal ezelőtt értesültünk arról, hogy Dombegyház ez év tavaszán megkapta a Kiváló Határőr Község címet. Mi volt a feltétele ennek az elismerésnek? — Érdekességként megjegyzem, hogy ezen a településen kezdeményezték először az önkéntes határőrmozgalmat, míg a határőr- község-mozgalom a Csongrád megyei Nagylakról indult el. Nos, ami a cím elnyerésének kritériumait illeti, az a cél: a lakosok minél hatékonyabban segítsék a határőrség munkáját, például azzal, hogy idegen személyekről információkat adjanak az adott területen. Örsünk irányítása alatt önkéntes határőrcsoportok tevékenykednek, vagyis konkrét járőrszolgálatot teljesítenek itt, valamint Kis- és Magyardombegyhá- zán is. Az aktívák többsége egyébként a Petőfi Tsz-ben dolgozik, de akadnak közöttük olyanok, akiknek az állami gazdaságban, illetve a Volánnál, vagy másutt van a munkahelyük. Feladataik teljesítését évente külön is értékeljük, s ugyanakkor a különböző évfordulók alkalmából rendezett ünnepségeken adjuk át a jutalmakat és az egyéb elismeréseket. Ám nemcsak nekik, hanem a helyi párt-, állami, társadalmi, gazdasági szerveknek és tömegszervezeteknek is sokat köszönhetünk, amelyek sok területen támogatnak bennünket. Az általános iskolában úttörőgárda- alegység tevékenykedik, s ennek képzésében magunk is részt veszünk. A júniusban tartott orosházi kerületi versenyen a fiatalok a második helyezést érték el. Áz iskolai járőrversenyek szervezésében, az osztályfőnöki órák megtartásában szintén közreműködünk. Megemlíthetném még az MHSZ-szel és más szervezetekkel létrejött együttműködésünk eredményeit, s nem utolsósorban a községek lakosaival fenntartott jó kapcsolatainkat is. Karbantartási munka Ennek különösen azért is nagy a jelentősége, mert tavaly az őrsön több határsértőt fogtunk el. Közben bejött Szabó Pál nyugállományú határőr százados, az alegység egykori vezetője, akinek szintén nagy érdemei vannak abban, hogy Dombegyház Kiváló Határőr Község lett. Ö is megerősítette, hogy váróban szoros az együttműködés a helyi szervekkel. Az idén az őrs színes televíziót kapott ajándékba tőlük, míg a határőrök évente több ezer forint értékű társadalmi munkával járulnak hozzá a település fejlesztéséhez, vagy például az idei hóviharban számottevő segítséget nyújtottak a lakosságnak. Kép, szöveg: Bukovinszky István
