Békés Megyei Népújság, 1984. június (39. évfolyam, 127-152. szám)
1984-06-10 / 135. szám
1984. június 10., vasárnap SZERKESSZEN VELÜNK! Válaszoltak az illetékesek Korszerűbb jegyrendszer Lapunk május 27-i számában jelent meg Szlávik György, gyulai olvasónk „Szükség van ezekre a rossz automatákra?” című írása, amelyre a Volán 8. sz. Vállalattól a következő választ kaptuk: „A vállalat helyi járatain alkalmazott PPB típusú viteldíjbeszedő és menetjegykiadó félautomata készülékek műszaki állapota valóban kifogásolható. A készülékek cseréjére a szükséges intézkedéseket megtettük, és szándékunkban áll a BKV rendszerű lyukasztá- sos jegyérvényesítő készülékek felszerelése. A gépeket és menetjegyeket már megrendeltük, azok beérkezését várjuk. Jelenleg a jegyterjesztő hálózat kiépítése van folyamatban. Elképzelésünk, hogy először Békéscsabái, majd az itteni tapasztalatok alapján néhány hónap múlva Gyulán és Orosházán is áttérünk erre a másik rendszerre. A békéscsabai bevezetés után lehetőség nyílik az itt alkalmazott jobb állapotú gépek vidéken történő alkalmazására. A jegykiadó automaták ilyen jellegű problémáiért a hamarosan elkészülő rekonstrukcióig az utazóközönség megértését kérjük.” Megkezdték az építést Hugyecz András, békéscsabai olvasónk gázvezetéssel kapcsolatos panaszát lapunk május 13-i számában közöltük. A „Gáz van a gázzal” című írásban azt tette szóvá levélírónk, hogy a Bocskai utca lakói még 1982- ben befizették a gerincvezeték tervezési díját, és az 1983 márciusára- ígért munkát még most sem végezték el. Ezzel kapcsolatban a Dél-alföldi Gázszolgáltató Vállalattól a következő tájékoztatást kaptuk: Békéscsabán az üzemegység kivitelezésében épülő gázelosztó vezetékek a városi tanács által meghatározott sorrendiség figyelembevételével valósulnak meg. Ettől eltérés abban az esetben történik, ha az adott időpontban a szükséges átmérőjű csőanyag nem áll rendelkezésre. 1984-ben először az elmúlt évrőj áthúzódó Aulich és Urszinyi úti gázvezeték építését fejezték be. Ezt követi a Bocskai utca, ahol a munkálatok megkezdődtek. A gázvezeték-építés szerződéses befejezési határideje 1984. június 30. így a következő fűtési idényben a gázfelhasználásnak akadálya nem lesz. Nem jogosult Édesapámat — aki a Viharsarok Termelőszövetkezet alapító tagja volt — 1974-tői betegsége miatt leszázalékolták. Azt nem értem, hogy amikor elérte a nyugdíjkorhatárt, miért nem a nyugdíját állapították meg? — írja Karkus Gyulá- né, tótkomiósi olvasónk. A levelet továbbítottuk a Társadalombiztosítási Igazgatósághoz, ahonnan a következő válasz érkezett: „Az igénylő részére megállapított rokkantsági nyugellátást jelenleg is folyósítják, mivel a jogosultsághoz szükséges orvosi és jogi feltételeket a megállapítást követően is igazolták. Az 1975. évi II. tv. 42. §-a értelmében a rokkantsági és a baleseti rokkantsági nyugdíjas öregségi nyugellátásra nem jogosult. Ezért a korhatár betöltésének időpontjában sem kérhette az öregségi nyugellátás megállapítását.” Megszűnik a tiernyóinvázió Szabó János olvasónk a Kétegyháza és Medgyesegy- háza közötti útszakaszon, a fákon csúnya és feltehetően veszélyes hernyókat látott, ezért fejezte ki aggodalmát levélben. A lapunk június 3-i számában közölt írásra először a Békés megyei Növényvédelmi és Agrokémiai Állomás főmérnöke, Wábel János reagált. Elmondta, hogy állomásuk április 17- én kötelezővé tette az arany- farú lepke hernyójának irtását. Olvasónk ezt a hernyót látta a Kétegyháza és Med- gyesegyháza közötti úton, ezért az állomás felhívta a Közlekedési Minisztérium Szolnoki , Közútigazgatósá- gának figyelmét a védekezési kötelezettségre. A közúti igazgatóság békéscsabai koordinációs üzem- mérnökségének vezetője, Szabó Lajos főmérnök már arról tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy felkérték a hencidai Üj Élet Tsz növényvédelmi részlegét — velük van éves szerződésük —, hogy végezze el az említett útszakasz permetezését. A munkára ezen a hétvégén kerül sor, tehát mire ezek a sorok megjelennek, talán már meg is szűnt a hernyóinvázió a nevezett úton. Nem lesz több menetrend Még nincs — már nincs. Ezzel a mondattal jellemezte a kisméretű (területi) vasúti menetrendek helyzetét Molnár Lajosné békéscsabai olvasónk. A menetrendügyben Gittinger Tibor, a MÁV Vezérigazgatóság menetrend- és forgalomszervezési osztályának helyettes vezetője tájékoztatott. Mondanivalójának lényege: a'MÁV-nál is tudnak a gondokról. Szeretnének több menetrendet előállítani, ennek azonban nyomdatechnikai akadályai vannak. Minden vasútigazgatóság — így a szegedi is — nyolcezer darabot kapott a területi menetrendből, valóban pillanatok alatt elkapkodták. Az idén már nem készül utánnyomás, mert mire kész lenne, félő, hogy senki sem venné meg. Jövőre kétszeresére növelik az összes menetrenden belül a területi menetrendek arányát, ez hoz majd némi javulást a menetrendek kínálatában. Nincs kedvezmény az autóbuszra A lakóhelytől távolabb levő zártkertekbe gépkocsin, motoron, autóbuszon, illetve kerékpáron juthatnak el a tulajdonosok. A gépkocsi használata az üzemanyag ára miatt költséges. Bizonyára többen is-igénybe vennék a buszt, ha a tavaszi és nyári időszakban kedvezményes bérlettel utazhatnának. Az ügyben a megyei tanács vb közlekedési osztályához fordultunk, amelytől az alábbi tájékoztatást kaptuk: „A Volán 8. sz. Vállalat illetékes szakvezetőivel megbeszélést folytattunk. Közölték, hogy a városkörnyéki zártkertekhez való utazáshoz kedvezményes jegyet nem tudnak biztosítani. Az utazás díja meghatározott, a vállalatnak azt nem áll módjában mérsékelni. Érdemes azonban tudni, hogy Békéscsabáról a Veszély csárda környékén levő kertekbe a társulás tagjainak — ha helyi bérlettel rendelkeznek —, csak a KÖJÁL-i megállótól kell jegyet váltaniuk. Ebben az esetben nyolc forint helyett 4 forint a viteldíj. Jegyet az autóbuszon kell kérni.” Gyulán a kertészeti és városgazdálkodási vállalat dolgozói nemrégiben kommunista műszakon vettek részt, segédkeztek több ezer virágpalánta kiülte lésében Fotó: Béla Ottó Észrevételek — javaslatok Valósággá vált városunkban a sétálóutca. Szép is, jó is, bár megkérdőjelezném, hogy pont erre az utcára, szerencsés volt-e a választás. Arra gondolok, hogy a centrumból jelenleg csak a vasútállomás érhető el, de remélhetőleg 1985-re megépül az új távolsági autóbusz-pályaudvar. Azután tulajdonképpen oda koncentrálódik az utazóközönség teljes egésze. Érdemes lett volna ezen egy. kicsit többet gondolkozni, és mondjuk a buszpályaudvar átadása után dönteni a sétálóutca kinevezéséről. * * * Tudvalevő, hogy a repülős világbajnokságot nálunk, Békéscsabán bonyolítják le. Vajon eleget tettek az illetékesek az amúgy sem a legtisztább város fokozottabb tisztaságának biztosítására? Nem tudom, nem késő-e szólni. Budapesten jól bevált a a kisméretű üveggyűjtő konténerek ideiglenes beállítása. Alkalmazni kellene ilyeneket főleg a repülőtér nézők részére kijelölendő területén. De nem ártana ezeket a város forgalmasabb pontjain is felállítani. Sok az olyan üveg, melyet nem vesznek vissza Ezeknek a sorsa a mai napig az volt, hogy szépen szétszórták a vásárlók, mert nem tudnak vele mit kezdeni. Sallay János, Békéscsaba Törvénytár v A Magyar Közlöny 21. (május 27.) számából: 1017/1984. (V. 27.) Mt. h. Az 1027/1967. (IX. 29.) Korm. sz. határozat egyes rendelkezéseinek módosításáról. 5/1984. (V. 27.) EüM. Az egészségügyről szóló 1972. évi II. törvénynek a halottakkal kapcsolatos rendelkezési végrehajtásáról. 3/1984. (V. 27.) IM. A pártfogó ügyvéd díjazásáról. 8/1984. (V. 27.) KM—PM. A közlekedési vállalatok pénzkezeléséről. 20/1984. (V. 27.) PM. A gépjárműadóról szóló 1/1981 (I. 19.) PM számú rendelet módosításáról. 10/1984. (V. 27.) ÁBMH. A sportmunkatársi munkakörben dolgozók munkaviszonyának egyes kérdéseiről. * * * A Művelődési Közlöny 10. (június 1.) számából: 111/1984. (Műv. K. 10.) számú utasítás a tanulmányi eredmény értékelésének módosításáról a dolgozók általános iskolájának esti tagozatán tárgyú 110/1974. (M. K. 7.) MM számú utasítás módosításáról. 112/1984. (MŰV. K. 10.) MM számú utasítás az általános iskolákban, egyes középiskolákban, valamint a gépíró és gyorsíró iskolákban fizetendő vizsgadíjak és vizsgáztatási díjak, továbbá a dolgozók iskoláiban fizetendő egyes díjazás szabályozásáról szóló 126/1972. (M. K. 11.) MM számú utasítás módosításáról. 113/1984. (Műv. K. 10.) MM számú utasítás a művelődés területén dolgozók kitüntetéséről szóló 112/1981. (M. K. 10.) MM számú utasítás módosításáról. A nappali tagozatú közgazda-. sági szakközépiskolák, valamint a gépíró és gyorsíró iskolák óratervének módosítása. Nem bántja a szemét? Fotó: Fazekas László Mai műsor KOSSUTH RÁDIÖ 7.23: „Vadat és halat, s mi lő falat...” 8.05: öt kontinens hét napja. 8.21: Énekszóval, muzsikával. 9.00: Első személyben. 10.03: MR-matiné — Bulgáriából. 11.00: Vasárnapi koktél. 12.05: Harminc perc alatt a föld körül. 12.40: A tudomány optimizmusa. 12.50: Schubert: B-dúr trió. 13.30: Határ — Idő — Napló. 14.05: Népdalkörök pódiuma. 14.30: Szonda. 15.05: Müvészlemezek. 16.02: Bankett Blitvában. (regény) 17.05: Interjú Peter Stein rendezővel. 17.30: A hegedű virtuózai. 18.40: Rádiószínház: Amíg nem késő. (hangjáték) 19.42: Népi zene. 20.18: Mozart: Szöktetés a sze- rájból. (opera) 22.51: Kovács Béla és a Bartók- vonósnégyes felvételeiből. 0.10: Virágenekek. PETŐFI RÁDIÖ 7.00: A római katolikus egyház félórája. 7.30: Vasárnapi orgonamuzsika. 8.05: Pöttyös Panni bűvös telefonja. (mesejáték) 8.50: Válogatás Illyés Gyula műfordításaiból. 9.05: Érdekességek a jövő hét műsorából. 9.30: Válogatott felvételek. 10.35: Népzene. 10.50: 15 éves a Rádió Kabarészínháza. II. 12.10: Jó ebédhez szól a nóta. 13.00: Emlékek, otthonok Rab Zsuzsa életében, munkásságában. i 14.00: A Magyar Rádió körzeti stúdióinak műsoraiból. 14.35: Táskarádió. 15.35: Poptarisznya. 17.30: Arckép Széchenyiről. 18.33: Ütközben hazafelé. 20.35: Társalgó. 22.00: Nosztalgiahullám. 23.15: Operettekből. ni. MŰSOR 7.00: Hat évszázad muzsikájából. 8.11: Beethoven: II. szimfónia. 8.50: Operafelvételekből. 9.17: Cziffra György zongorázik. 9.57: Üj Zenei Üjság. 10.42: öt kontinens hét napja. 11.00: Az MRT szimfonikus zenekarának hangversenye. 12.40 ^ Hangszerszólók. 13.05: A Wang Chung trió felvételeiből. 13.35: Régi magyar muzsika. 14.00: Sebestyén János hangversenye. 15.05: Operettfelvételekből. 15.40: A szó elszállt? (riport) 15.55: Kis magyar néprajz. 16.00: Zenekari muzsika. 16.45: Anyegin, (opera) 17.45: A múlt év nagy slágerei az NDK-ban. 18.30: Szerb-horvát nyelvű műsor. 19.05: Német nyelvű műsor. 19.35: Rahmaninov: Rapszódia egy Paganini-témára. 20.00: Irodalmi világjárás. 20.30: Népdalkórusok, hangszerszólók. 21.00: Hi-Fi-varieté. 22.00: Kopányi György: Ember a semmiben, (hangjáték) 22.58: Az 1983. évi amsterdami dzsesszfesztivál felvételeiből. III. SZOLNOKI STÜDIÓ 8.00: Műsorismertetés. Hírek. Programajánlat. Lapszemle. 8.10: Pár perc dzsessz. Kovács Andor gitározik. 8.20: Hangszóró. Szerkesztő: Dalocsa István. (A tartalomból : Piros pünkösd napján — Hobbisarok — Túratervek — öt perc nevetés.) 8.50: Délelőtti minihangverseny. 9.05: Válogatott lányok. Beszélgetések a magyar ejtőernyős válogatott női csapatának tagjaival a szolnoki edzőtáborban. Riporter: Váczi Szabó Márta, Lengyel György. 9.45: A Hollies együttes slágereiből. 10.00— 10.30: Szlovák nemzetiségi műsor. Szerkesztő: Ildikó., Mácsová. 18.00— 18.30: Sport és muzsika. Szerkesztő: Tamási László. TV, BUDAPEST, I. MŰSOR 8.05: Tévétorna, (ism.) 8.10: Óvodások filmműsora. 8.30: Verebecske vakációja (csehszlovák film). 9.45: Aranytallér fesztivál — II. 10.25: Hungarhotels Kupa. Magyarország—Jugoszlávia kézilabda-mérkőzés. 11.45: Zenebutik. 14.00: Gertler Viktor-sorozat: Az ellopott szerda (feliratos magyar—német film). 15.25: Szórakoztató műsor a Balaton partjáról. 17.30: Műsorainkat ajánljuk! 18.00: Delta. 18.40: Tévétoma. 18.45: Esti mese. 19.00: A Hét. 20.00: Hírek. 20.05: Mike Andros (amerikai tévéfilm) . 21.00: Kapcsoltam. 21.40: Sporthírek. 21.50: Portréfilm Erdélyi Tiborról. II. MŰSOR 14.55: Francia nemzetközi teniszbajnokság. 20.05: Híres operaénekesek: Placido Domingo (spanyol filmsorozat). 21.05: Halál (tévéjáték). BUKAREST 8.30: Iskolatévé. 9.00: Családi almanach. 10.00: A falu életéből. 11.14: Zene mindenkinek. 11.45: A gyermekek világa. 12.40: A szeplős fiú. 13.05: Vasárnapi album. 18.00: Utazás Portugáliában. 18.20: A képernyő a kicsinyeké. 18.45: A legkisebbeknek. 19.00: Tv-híradó. 19.50: A sárga rózsa — román játékfilm. 21.30: Zenés kaleidoszkóp. 21.50: Tv-híradó. BELGRAD, I. MŰSOR 9.00: Barázdák — faluműsor, utána gyermekműsor magyar nyelven. 10.20: Hírek. 10.30: Vasárnap délelőtt gyermekeknek. 12.00: Mezőgazdasági adás. 13.00: Jugoszlávia, jó napot! 14.00: Népi muzsika. 14.30: Majmok bolygója — filmsorozat. 15.30: Vasárnap. 17.30: Felszabadítás — Játékfilm I. 18.55: Rajzfilm. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 20.00: Optimisták — drámasorozat. 21.15: Sportszemle. 21.45: Tenger, emberek, partok — riport. 22.15: Tv-napló. II. MŰSOR 16.30: Zenés délután. 18.25: Valami egészen személyes — dokumentumadás. 19.10: Közlekedési és idegenforgalmi adás. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 20.00: Gyémántok az égen — dokumentumsorozat. 20.50: Tegnap, ma, holnap. 21.10: Hadzsi Arif Bej — filmsorozat.