Békés Megyei Népújság, 1984. június (39. évfolyam, 127-152. szám)
1984-06-08 / 133. szám
Pénleki beszélgetések 1984. június 8., péntek Gyulán táboroztak a Körös menti amatör fafaragó stúdió tagjai Ki tudja miért, manapság nemigen beszélünk róla, de igenis vannak, lehetnek életre szóló találkozások, olyan barátságok, melyek nagy dolgokat képesek véghez vinni így (és csakis így!): együtt... Katona Klári — 15 évesen már „jelen voltál”, mint énekes. Ennek ellenére a pályád hullámzónak tűnik ... — Amikor ’72-ben először léptem fel a táncdalfesztiválon, a Koncz—Kovács—Zalatnay trió mellett nem sok hely volt. Éveken keresztül külföldön dolgoztam. Minden külföldi fesztivált, amelyen indultam, megnyertem. ’77-ben sikerült megnyernem a Metronómot. Előtte egy évvel jött ki a Savanyú a csokoládé című lemez, amit a Demjén írt nekem. Ez volt az igazi fordulópont, mert ezzel kiléptem a magyar tánczenei életből, s átléptem egy másik műfajba. Nagyon sajnálom, hogy a ’78-ban megjelent második nagylemez rettenetesen elsikkadt. Technikailag rosszul sikerült, s így sok dal örökre odalett. Ezután két és fél évig vártam. Ez előre megfontolt hallgatás volt. Vártam, hogy jöjjön valami, amiért élni, dolgozni, szétszakadni érdemes. S ekkor jött az a váratlan, és véletlen, és... élet hozta lehetőség, hogy Presser. A nagylemez Presser—Demjén lemez lett volna, de Rózsi (Demjén) zenekarának problémái miatt visszalépett, s így lett a Titkaim Presser— Dusán nagylemez. Az, hogy a Titkaim megszületett, természetes folytatása volt az előző két lemeznek. Azok a gondok, problémakörök, érzelmek szólalnak meg ezekben, amik mellé én felkiáltójelet akarok tenni. Szerencsém volt, hogy Rózsi és Dusán hajlandó volt leírni azt, amire én vágytam. Hogy hullámzó a pályám? Erre azt tudom visszakérdezni: miért nem elég az, ha valaki egyszer bizonyított, miért várjuk tőle hetente a bizonyítást . . . Nem beszélve arról, ha nálunk valakinek sikere van, senki nem akar vele örülni, hogy az ember „igazán meg tudja élni” azt a sikert. Minek nevezzem ezt? Az értékek és érzelmek gondtalan kezelésének ?v . . A hátsó agyunkban ott van egy ösztönös irigység. ami nem engedi, hogy vele örüljünk. — Ebben a divat által éltetett és sújtott műfajban valami olyasmire vágytál, amiért érdemes élni. De vajon van-e erre füle és szive a közönségnek? — Amikor az ember egy klubban éjfélkor kerül sorra, s egy kilencven perces koncertet végigénekelnek vele, akkor érzi, hogy van. Az egyik koncert után odajött hozzám egy lány, és megkérdezte: hogyan tudsz élni azok után, hogy mindezeket a dolgokat tudod? Ilyenkor érzem, hogy van értelme, mert értik, amiről beszélek. Velem szemben ellenállást vált ki az is, hogy dzsesszzenészek kísérnek. Az ország legjobb dzsessz- zenészei koncerteznek velem: Szakcsi, Babos, Kőszegi, Fogarasi, Szende, Dandó. Sok helyen ezt elfogadhatatlannak tartják. Én viszont szeretném azt, ha egy Szakcsi Lakatosról megtudnák, mekkora zenész, mert ezt nem tudják elegen. Pedig Presser az egyik pop- meccs-szavazáson azt mondta. „hogy rendben van, én vagyok az első billentyűs, de azért szeretnék egyszer úgy játszani, ahogy a Szakcsi”. Egy olyan ember mondta ezt, akinek azért nem sok nehézsége van a zongorával. — Az a két és fél éves várakozásod mivel telt? — Külföldi fellépéseim voltak .. . Olvastam, tanultam . . . Fordítottam. — Mit? — ... Műkedvelő műfordító vagyok . . . Thomas Mannt fordítottam. — Magad örömére? — Magam örömére... Talán egyszer szükség lehet rá. — Milyen nőnek tartod magad? — Inkább gyerekes vagyok, mint nőies. Rendszeresen nyolc-tíz fiú vesz körül, s így az a legegyszerűbb, ha magam is „fiú” vagyok. Nekem, ők haverok. Ha úgy adódik, reggel 4-ig tudok velük ülni, beszélgetni, mint egy haver. Ez nekem természetes ... Persze, sok kapcsolat kialakítását eleve lehetetlenné teszi. Bár nekem nem jut eszembe, hogy fiúk között vagyok . .. — S aki szerelmes beléd, az hogy viseli a haverokat? — ... Nézd, minden bizalom kérdése. Ha valaki egyszer nem bízik bennem, az az ő baja ... Ungar Tamás Kéthetes alkotótábort szervezett május végén Gyulán a Körös menti amatőr fafaragók stúdiója. Munkájuk eredményeként tovább gazdagodott a SZOT Szálló előtt múlt évben megalkotott, a környezethez tökéletesen alkalmazkodó játszótér. A most elkészített kalapos padokon azóta már sokan megpihentek. Az eső, s a tűző napsütés elől van hová menekülniük a gyerekeknek, ám nem csupán ezt a célt szolgálja a pihenőház, melyet ugyancsak az idén „hozott tető alá” Szamosi László és Tóth Sándor. Lehet itt hangulatos óvodai foglalkozást tartani, és bizonyára az üdülővendégek is szívesen behúzódnak ide egy sakkjátszmára, vagy éppen egy meghitt beszélgetésre. A rönkhajó is a múlt évi alkotótábor után — télen! — készült el. Ezt aztán igazán „belakták” a srácok, s mi másnak nevezhették volna el, ha nem Sandokán-hajó- nak? Műhely, szabad ég alatt A kertészeti és köztisztasági vállalat üdülőjének udvarán már az utolsó simításokra várakoznak azok az erdei bútorok, melyek a csigakertben árválkodó székely kapu, s a mellette felállított erdő fohásza társaságában találnak majd otthonra. A haragos pad egyik részét a Dunakesziről érkezett Dián Tibor vájja nagy odaadással. A másik oldalon „Picike” dolgozik, azaz Tokai Imre, aki valójában igencsak tekintélyes külsővel bír, talán épp ezért ragadt rá ez a név. A múlt évben gyakran elsétált itt, az üdülő nyitott kapuja előtt. Egyszer aztán bemerészkedett, s úgy megtetszett neki a faragás, hogy közöttük maradt, stúdiótagnak . .. A mezöhegyesi Balázs Zoltán szenvedett csak meg igazán — a szó szoros értelmében — ezekért a kerti bútorokért. Ideérkezésük után nem sokkal ráesett a lábára egy oszlopfa. Fekvő- ' gipszet kapott, ám hajthatatlan volt; ha törött lábbal is, de részt vesz a közös munkában. Ügy hinnénk, nem. való gyenge nő kezébe a véső. Nos, Gerlai Ferencné hamar rácáfol erre, elég csak elgyönyörködni a keze alatt „kinyílt” virágmotívumokban, s ha még mindehhez hozzátesszük, hogy gyermekszakkört is vezet, biztosak lehetünk az iménti állítás elhamarkodottságában. — Befeléforduló ember vagyok, ám itt, ebben a közösségben, s még inkább a faragásban kiadok minden feszültséget. Magamnak nemigen csinálnám, ám másoknak, a gyerekeknek adni valamit, ez igazán felemelő érzés. Orodán Imre és Bende Imre egy libikóka ülőrészén munkálkodik éppen, mit sem törődve a bátortalanul szemerkélő esővel. Bende Imre egyébként esténként elköszön társaitól, s hazamegy, hiszen otthon is sok munka várja, házat épít. Ám reggel ismét itt a helye,' nem hagyhatja cserben a többieket. K velemi stúdió mintájára Kovács Géza hatalmas rönköt „szeletel”, aztán félretéve a munkát, kérésünkre készséggel emlékezik a stúdió megszületésére. E nem mindennapos történet valamikor 1981-ben kezdődött, mikor a KISZ Békés megyei bizottsága politikai képzési központja felkérésére ő és néhány fafaragó társadalmi munkában egy játszóteret hozott létre. Ehhez társakra volt szükség .. . Ugyanebben az időben kapott meghívást a velerói alkotótáborba a mezőberényi Tóth Sándor — a Népművészet Ifjú Mestere —, akinek munkáira Péterffy László szobrászművész figyelt fel. A tábor nagy hatással volt rá, s hazatérte után gondolt arra először: jó lenne ehhez hasonló dolgot kezdeményezni Békés megyében is. Igen ám, de kihez forduljon? Hol talál társakra? Aztán meghallotta, hogy Békéscsabán játszótér készül . . . Ekkor találkoztak először, s mindketten sokat nyertek ezen a friss barátságon. A szakmai segitségen túl Sanyi által ismerhettem meg azt az emberi normarendszert, amely a művészi munkához kell — vélekedik Kovács Géza. — Aztán egyszer jött az ötlettel, legyen nekünk is alkotóházunk a velemi stúdió mintájára. Nos, alkotóházunk azóta sincs, ám így együtt, a kettőnk vezetésével létrejöhetett ez a közösség, a Körös menti amatőr fafaragók stúdiója. — Hogy számomra mit jelent ez a barátság? — kapcsolódik a beszélgetésbe Tóth Sándor is. — Nos, ami belőlem hiányzik, a mozgékonyság, a szervezőkészség, az megvan Gézában. Abban pedig egészen biztos vagyok, hogy mindahhoz, amit így, együtt elértünk, egymagám kevés lettem volna, legyen mégoly hatalmas is a lelkesedésem. Az események ettől kezdve szédítő iramot vettek. Elkészült a KISZ-iskola sportpályáján az első játszótér, az akkori lelkes csapat alkotta a stúdió magvát. A szakmai és erkölcsi elismerést 1983 hozta meg, de erről valljon a stúdió naplója: „A gyulai kertészeti vállalat felkérésére csodálatos feladatot kaptunk: a SZOT-szálló elé a történelmi hagyományok szellemében komplex játszótér készítésére kaptunk megbízást.” A stúdió alakuló ülését 1983. szeptember 17-én rendezték meg, s azóta is fáradhatatlanul dolgoznak. Elkészült a megyeszékhely 2-es számú lakásóvodájának játszótere. Ez év júniusában ismét Békéscsabán lesz alkotótábor. Szamosi László, Tóth Sándor és Kovács Géza a pihenőház előtt Az alkotóház gondolatáról sem mondanak le, amely otthona lenne a megyében élő összes népművésznek. Kiállításokon mutatkoznak be, pályázatokon vesznek részt... Új játszótér Nem kis kockázatot vállalt a Gyulai Kertészeti és Köz- tisztasági Vállalat, amikor mindenféle tervrajz nélkül megbízta a stúdió tagjait ezzel a munkával. Vajon milyen elgondolás vezette őket? Erről beszélgetünk a vállalat párttitkárával, Szatmári Zsolttal. — Nos, a dolog nem egészen így áll, hiszen mikor felvetődött e játszótér gondolata a várnál, előbb megnéztük a békéscsabait, s azután született meg a döntés. A vállalat üdülője májusban még kihasználatlan, így helyet is tudtak biztosítani, a DEFAG műszaki erdészetének szocialista brigádjai — ugyancsak társadalmi munkában — vágták a fákat. — A siker teljes volt. Mindenkinek tetszett az uj játszótér, ezért gondoltuk, hogy ismét meghívjuk őket az idén a további fejlesztésre, illetve a csigakerti székelykapu és a bútorok elkészítésére .. . A tetszés úgy tűnik, egyöntetű. A megbízást adók s az alkotók elégedettek lehetnek . .. Gyerekek- drótháló mögött Lám, felsorolni is nehéz, mi mindenre képes egy alkotóközösség, ha, mint Kovács Géza megfogalmazta: „szeretnének értelmes és maradandó művészi értéket létrehozni.” S még mindig nem szóltunk mindenről. A vár játszóterére indulunk, s mikor a Békés megyei Csecsemőotthon elé érünk, Kovács Géza ide is behív, mondván, itt is akad látnivaló. — Mikor erre jártunk fafaragó barátaimmal, mindig megrázott minket a gyerekek látványa, amint a drótháló mögül szemlélgetik a kinti világot. Ezért elhatároztuk, hogy a hétvégeken ketten-hárman mindig lejövünk, s a környezet hangulatához igazodó kerítést készítünk ide. Elképzeléseink szerint a csoportokat stilizált virágok, emberalakok fogják elválasztani egymástól. Már elkezdték a munkát, az itt töltött idő élményt nyújtott gyereknek, felnőttnek egyaránt. Nem véletlen, hogy Janika, az egyik kis gondozott sommásan ennyit válaszolt a „Mi leszel, ha nagy leszel” kérdésre: —fej- szés ember . . . Hogyan is összegezhetnénk e közösség tevékenységét? Megszállottak? Vagy csak egyszerűen tenni, alkotni vágyó emberek, akiket a segíteni akarás, a lelkesedés tart össze? Egy biztos. Az országban egyedülálló alkotói kollektíva az övék, hiszen nem igénylik az intézményes anyagi támogatást, e nélkül is képesek létezni, munkálkodni, s nem is akárhogyan. Hírük a megyehatárokon is túljutott, hiszen nemrég a stúdió vezetőit baráti hangú levélben hívták meg a Nép- művészeti Egyesület fafaragó konferenciájára. A velemi stúdió alkotó táborába is rendszeresen meghívják a Békés megyei fafaragókat. Hogy a stúdió tagjainak mi a legnagyobb öröm, erről szóljon ismét egy naplóbeli idézet: „Alkotásunkat Gyula város Tanácsa, politikai vezetői, lakói és üdülővendégei nagy szeretettel fogadták, s ez számunkra a legszebb elismerést, alkotói élményt jelentette.” Nagy Agnes Mai műsor KOSSUTH RÁDIÖ 8.27: Színes képék a föld belsejéből. 8.37: Paskevics : A zsugori, (vígopera) 9.33: Óvodások műsora. 10.05: Hobbi Dominó. 10.35: Versek. 10.40: Beethoven: G-dúr trió. 11.00: Gondolat. 11.45: Kórusművek. 12.45: Hétvégi Panoráma. 13.52: Daloló, muzsikáló tájak. 14.21: Liszt: Tasso, (szimfonikus költemény) 14.44: Magyarán szólva. 15.05: Révkalauz. 15.35: Kamaramuzsika. 16.00: Mit üzen a Rádió? 16.35: Operaáriák. 17.05: Kossuth-díj korhű keretben. 17.30: Verbunkosok, nóták. 19.15: Rádiószínház: A láplakók. 20.25: Balakirev: Islamey. (keleti fantázia) 20.35: Operettkedvelőknek. 21.30: Fórum a termelői szolgáltatásokról. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót. 0.10: Melódiakoktél. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Az izraelita felekezet negyedórája. 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.35: Pazeller: Rózsakirálynő, (keringő) 8.44: Slágermúzeum. 9.31: Intermikrofon. 10.00: Zenedélelőtt. 11.35: Tánczenei koktél. 12.40: Népzene. 13.15: Gyermekeknek. 13.45: Zenedélután. 17.30: ötödik sebesség. 18.35: Popzene sztereóban. 19.40: Nótakedvelőknek. 20.35: Szórakoztató Magazin. 22.30: Késő esti töprengések a gazdaságról. 23.20: Operettekből. III. MŰSOR 9.00: A magyar pedagógia évszázadai. 9.31: Mozart-hangverseny. 10.47: Dzsesszfelvételeinkből. 11.05: Operafelvételekből. 11.36: Messiaen: Turangalila. (szimfónia) V13.07: Külpolitikai klub. 13.37: Kamarazene. 14.21: Az Állami Népi Együttes zenekarának felvételeiből. 14.50: Zenekari muzsika. 15.30: Operettrészletek. 16.16: Csajkovszkij-lemezeinkből. 16.59: Felejthetetlen arcok az Operaházból. 17.30: Kapcsoljuk a Bartók Emlékház hangversenytermét. 18.40: Operaáriák. 19.15: Opera-művészlemezek. 21.35: A Luzerni fesztiválzenekar hangversenye. 22.35: A Poptarisznya dalainak különkiadása. SZOLNOKISTÜDIÓ 17.00: Műsorismertetés. Hírek. 17.05: Koppanástól-koppanásig. Könnyűzenei lemezbemutató. (ism.) 17.35: Apró-cseprő közügyek. 17.50: Jánoshalmi és Galga-völ- gyi népdalok. 18.00—18.30: Alföldi krónika. TV, BUDAPEST, I. MŰSOR 8.25: Tévétorna, (ism.) 8.30: Iskolatévé: fizika. 9.00: Környezetismeret, (ism.) 9.20: Fizika. 9.45: Afar — a földi pokol. (NSZK film) 10.25: A szakállas bagoly télen. (finn rövidfilm, ism.) 10.45: A fekete macska bandája. (szovjet film) V/2. (ism.) 15.00: Iskolatévé. Deltácska. (ism.) 15.25: Fizika, (jsm.) 15.50: Párhuzamok, (ism.) 16.20: Hírek. 16.25: A Magyar Honvédelmi Szövetség filmje a modellezésről. 16.50: A fekete város, (tévéfilm) VII/2. (i*m.) 18.00: Kalendárium. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Lendvai György: Holnap kupaszerda, (tévéjáték) 21.10: Péntek esti randevú. 22.10: A hét műtárgya. 22.15: Tiltott játékok, (francia film) 23.35: Tv-híradó 3. II. MŰSOR 16.00: Francia nemzetközi teniszbajnokság. 19.00: Keresztkérdés. XII. 19.30: Repülés a túlélésért, (angol rövidfilm, ism.) 20.00: Gondolkodó. 20.50: A világ animációs filmjeiből. 21.00: Tv-híradó 2. 21.30: A Telepódium kabarébemutatója. (ism.) BUKAREST 15.30: Kulturális híradó. 15.50: A volánnál. Autóvezetőknek. 16.00: Német nyelvű adás. 20.00: Tv-híradó. 20.20: Gazdasági figyelő. 20.35: Tények és tervek. 21.10: Világhíradó. 21.30: Torna Caragiu művészetéből. 22.20: Tv-híradó. BELGRAD, I. MŰSOR 17.00: Magyar nyelvű tv-napló. 17.30: Videooldalak. 17.40: Hírek. 17.45: Adás gyermekeknek. 18.15: Tv-naptár. 19.15: Rajzfilm. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 20.00: A harmadik birodalom, (filmsorozat) 20.55: Könnyűzenei adás. 21.40: Tv-napló. 21.55: Vendégszerkesztő. 22.00 : A szív kultúrája. II. MŰSOR 18.15: Egészségügyi felvilágosítás — művelődési sorozat. 18.45: Érdekes utazás. 19.00: Ex libris — művelődési adás. 19.27 : Ma este. 19.30: Tv-napló. 20.00: Komoly zenei adás. 20.45: Zágrábi körkép. 21.00: Esküdtszék — dokumentumadás. 22.05: Játékfilm. színház 1984. június 8-án, pénteken 20.00 órakor Miskolcon: BASTYASÉTANY 77 1984. június 9-én, szombaton 20.00 órakor Nyíregyházán: BASTYASÉTANY 77 MOZI Békési Bástya, 4-kor: A harmadik királyfi, 6 és 8-kor: Magánélet. Békéscsabai Szabadság, de. 10, 4 és 7-kor: A piszkos tizenkettő I—II. Békéscsabai Terv, fél 6-kor: Akit Bulldózernek hívtak, fél 8-kor: Majmok bolygója. Békéscsabai Kert: Az álarcos lovas legendája. Gyulai Erkel, fél 6-kor: Az idő urai, fél 8-kor: Flór asszony és két férje. Gyulai Petőfi, 3-kor: Won-Ton-Ton Hollywood meg- mentője, 5-kor: Kelly hősei — . Gyulai Kert: Talpig olajban. % Orosházi Béke: Szelíd motorosok. Orosházi Partizán: Gyertek el a névnapomra.