Békés Megyei Népújság, 1984. június (39. évfolyam, 127-152. szám)
1984-06-30 / 152. szám
1984. június 30., szombat o iznaut.Ti.raA hely szellemét vigyázó aktív öntudat megtestesülése Dr. Tóth Dezső művelődési miniszterhelyettes beszéde a Vili. békés-tarhosi , zenei napok 1984. június 23-i megnyitóján Engedjék meg, hogy a mestereket, tanárokat, előadóművészeket, karnagyokat, öreg tarhosiakat és az éneklő gyerekeket, az aktív résztvevőket és a közönséget, a helyieket és az ország más tájairól jöttékét, hazaiakat és külföldieket, mindannyiu- kat, akik a muzsika, az éneklés, a tanulás, a művelődés jegyében a VIII. békés-tarhosi zenei napokra összegyűltek — a Művelődési Minisztérium nevében szeretettel és tisztelettel köszöntsem. Alig múlt egy esztendeje a Kodály-centenáriumnak, s ha annak a nagy országos és nemzetközi megmozdulásnak volt értelme — márpedig volt —, akkor ebben az egyik legfontosabb az, hogy nemcsak a magyar zenei közvélemény, hanem mindenki, aki a magyar kultúra, a magyar művelődés ügyében érdekelt, közösen tett hitet Kodály örökségének folytatása, kibontakoztatása mellett. Békés-Tarhos és mindaz, ami ehhez a helyhez fűződik, és mindaz, aminek a jövőben ehhez a helyhez kapcsolódnia kell, éppenséggel a kodályi intenciók valóra váltása. Tarhos a legtágabban értelmezett kodályi művelődési koncepciónak és hazánk felszabadulásának közös szülötte. A háború pusztításaiból alig eszmélő országban, a demokratikus Magyarország megteremtésének korai, de annál lelkesebb időszakában Gulyás György kezdeményezte, Békés polgárai és vezetői felkarolták és az akkori, Keresztury Dezső vezette minisztérium jóváhagyta a Tarhosi Állami Ének- és Zeneiskola, majd kollégium létesítését. — Ahogyan az egykorú közlemény írta, azért: „hogy az egyik legel- hagyatottabb népréteg kulturális felemelkedését elősegítse”. Az itt megindult munkának híre kelt, s ezek a jő hírek indították Kodály Zoltánt arra, hogy 1950 közepén személyesen győződjön meg az itt folyó ének-zenei oktatómunka színvonaláról. És, hogy az ő rendkívül kritikus egyéniségének tapasztalatai kedvezőek voltak, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a tarhosi intézet új zeneépületének 1953-ban tartott avatóbeszédén a maga száraz modorában a legnagyobb dicséretet mondta ki: „A tarhosi iskola az egyetlen ez idő szerint, amely énekes alapból indul ki, és- ezzel a zenei műveltséghez rendíthetetlen alapot ad. Ebben látom Tarhos fontosságát és jövőjét.” A szűkebb értelemben vett jövőt mégis az jelentette, hogy az akkori művelődéspolitika egy év múltán megszüntette az iskolát és kollégiumot. Az értelemszerű, a szükségszerű jövőt pedig az, hogy a kodályi gondolat az egész békési régióban, de az egész magyar zenei szellemi életben is teherbírónak, tartósnak bizonyult, és a békés-tarhosi zenei napok formájában egy korrigált politikai és művelődéspolitikai légkörben nem egyszerűen feltámadt, hanem 1976 óta megteremtette és kibontakoztatta a maga újszerű folytonosságát. A Művelődési Minisztérium tudatában van azoknak az anyagiakkal is összefüggő intézményesítési igényeknek, amelyek a zenei napok kapcsán és nyomán joggal alakultak ki, s támogatóan egyet is ért azokkal. Nem ezek ellenében tehát, én mégis ennek a folytonosságteremtésnek az újszerűségét hangsúlyoznám, azt, amelyikre éppenséggel nem az államilag és központilag biztosított intézményesítettség, hanem egy nagyfokú társa- dalmasítottság, az a bizonyos „alulról jövő”, „spontán” kezdeményezés jellemző, (aminek a nyelvi megjelölése ugyan egyre idősze- rűtlenebbül, de még mindig egy idült, hierarchikus szemlélet nyomatát viseli.) A békés-tarhosi zenei napok egy széles körű, regionális összefogás, egy, a hely szellemét vigyázó aktív öntudat megtestesülése; kiküzdött eredmény, amely mögött tanárok, értelmiségiek, művészek, zenepedagógusok, zeneiskolák, kórusok, a békés-tarhosi baráti kör, gyermekeiket művelni akaró szülők, zeneértő emberek — a szó citoyen értelmében vett polgárok közóhaja áll, s amelyet a községi, városi tanácsok, a megyei tanács nem amúgy „felülről” támogat, hanem mint e polgárok választott képviseleti szerve, értük, megbízásukból és velük közösen munkálkodva segít. A békés-tarhosi zenei napoknak ez a nem alulról jövő és nem spontán, hanem — nevezzük nevén —: demokratikus genezise az, ami új, ami korszerű, ami rá- hangzik a gazdaságirányításban is kiépülő működési szerkezetekre, s ami a kulturális művelődési terület fejlődésének, fejlesztésének is egyik egyre nagyobb jelentőségű módja. ígéretesen tartalmas formája. S hogy valóban erről van szó, azt mi sem bizonyítja jobban, mint a zenei napoknak az eltelt 8 év alatt megnövekedett szerepe, rangja, szélesedő venzáskö— re; oktatási nevelési és művészi programjának, egyszersmind időtartamának gyarapodása. A zenei napok adatait böngészve, szembeötlő. hogyan terebélyesedik ennek a Békés-központú kezdeményezésnek a hatóövezete, hogyan terjed ki Debrecenre, Kecskemétre, Szegedre, Miskolcra, a fővárosra; hogyan színezik nemzetközivé is a népdalkultúra és a kórusművészet beszőtt román, bolgár, finn és olasz szálai; hogyan vonzza zene- művészeti, zenepedagógiai életünk kiemelkedő személyiségeit, akiknek részvétele annak idején a zenei napoknak biztosított presztízst, ám akiknek a zenei napokon való részvétele hovatovább már rangjuk egyik fémjelzője is. Megragadó a művészetnek, az oktatásnak, a zenélésnek és a művelődésnek az a szüntelenül gazdagodó, tényezőivel egymásra ható, végső soron zenepedagógiai, közművelődési érdekű komplexitása, amit a zenei napok mára elértek. Hangversenyek, kórus- és zongoraversenyek, tudományos előadások és tanácskozások, kiállítások, karvezetői továbbképző tanfolyam, a békés-tarhosi baráti kör találkozói, zenei táborok, a volt tanárok és diákok találkozói, az „unokák koncertje” egymásra hatóan szolgálják a tehetségkeresés, tehetségmentés és tehetségnevelés kihatásaiban messze gyűrűző feladatát. Kérem, ne udvariaskodásnak vegyék, de a Művelődési Minisztérium megtiszteltetésnek veszi, hogy a zenei napok, vagy azok egyik-másik akciójának támogatóvagy rendezőlistáján szerepelhet. És azt hiszem, a Zeneművészeti Szövetség, a Zeneművészek Szakszervezete, a Zeneművészeti Főiskola, s a zenei élet más, országos fórumai ugyanígy éreznek. Bár nem vagyok feljogosítva, de azt hiszem, nevükben is — a Művelődési Minisztérium nevében mindenképpen — megköszönöm zenei életünk kiváló művészeinek, zenepedagógusainak azt a segítséget, amit személyes közreműködésükkel nyújtottak és nyújtanak a békés-tarhosi zenei napoknak. Külön is a legfáradhatatlanabb Gulyás György karnagynak, a napok művészeti vezetőjének; köszönetét mondok annak a nyilván kicsi, de létszámával fordított arányosan lelkes csapatnak áldozatos munkájáért, ami nélkül ilyen szervezésigényes találkozóra soha nem kerülhetne sor, és megköszönöm a békési, a békéscsabai városi tanácsoknak, a megyei tanácsnak. művelődési osztályaiknak, a békési, a békéscsabai zeneiskoláknak azt az azonosuló támogatását, amivel ebben a szét) vállalkozásban részt vesznek. Ezt az országos megbecsülést és hálát tolmácsolva, kívánok végül is jő munkát, szép muzsikálást, együtt dalolást, sok művészi örömet és hasznos okulást a VIII. békés-tarhosi zenei napok minden résztvevőjének. Katona Judit versei: Kháron garasa Ne verje fagy a gyümölcsfákat, virágjában ne hulljon semmi: az idő minden gazt kivágat, lombosodni kell és teremni. Kháron garasa tenyeremben, sötét vízre száll velem holnap, siratjuk azt, ki tegnap ment el: még jobbnak kell lenni a jónak. Nem elpusztulni tele ággal, sem harmattól, sem fagytól verten; mindig kilép valaki úgyis közülünk csúfolt főt emelten. Föllélegzik az új tavaszban, csontig fagyott léte kienged. Élni a költőt, mint a fákftt, békességnek istene engedd! Magányosan Rossz pulzusán a gyors idő tapint Rebbenő keze szárnyalt a falon: fia elmozdult képén igazít. Riadtan áll meg tört tükre előtt, hajához kapva épphogy belenéz — ünneplőbe is mily rég öltözött! Mintha ott állna szépség, ifjúság. Körötte élők s holtak serege villanna néha az ezüstön át. Kerüli házát dércsipkés öröm. Rázkódó vállal szép asztalt terít és hazavárja azt, ki sose jön. Húsz év után Sodor a negyvenedik év. Oltalmazz meg és tarts magasra. Jön révészem a gyors idő s átvisz a csöndes, túlsó partra. Te, velem mindenben iker, arcban, sorsban és mozdulatban, csak te maradtál meg nekem s neked végképp csak én maradtam1 ( Eleitől fogva tebenned bíztam és bízom mindörökké, révészünk vár, a gyors idő, csillaggá válunk s őszi köddé. Molnár Antal: Kapu Arcok közelről Katona Judit — Első köteted, a Farkasének önéletrajzi ihletése, fájdalmas, gyötrö(dő) lírai vallomásai az amerikai Sylvia Plath Zúzódás című kötetére emlékeztetnek. — Nem véletlen. Életünkben és költői hangunkban sok a hasonlóság. Gyermekévek, egyetem, nőnek, anyának, feleségnek és költőnek lenni a mai világban... De én már túl vagyok a rám mért tengernyi szenvedésen. Talpra álltam, bizonyítottam. Csak egyre kell vigyáznom: az érzékenységemet ne veszítsem el! Hogy amíg élek, írni tudjak! Nem tűrök semmit, ami gátolna. Minden erőmre szükségem van, hogy írni tudjak ... Kilencéves voltam, amikor anyám tüdőbajban meghalt. Három testvéremmel intézetekbe, nevelőszülőkhöz kerültünk. Tíz évig voltam állami gyerek, az ötvenes években. 1956-ot Budapesten éltem át. Olyan dolgokat láttam, és akkora pofonokat kaptam! Sokáig azt hittem, hogy ami fáj, az egyéni panaszom. Már tudom, hogy nem. Az országban rengeteg az állami" gondozott. Pedig a gyerekeknek meg kell adni az oltalmat, az irgalmat, ami jár nekik. Kár minden gyerekért, akit megfosztanak a biztonságtól. Verseimmel a társadalom felelősségét kutatom : hangsúlyozom, hogy a gyermekévek mennyire meghatározóak, és a szeretet az első a világon. — Más verseket írsz ma, mint korábban? — Az Örök jegyesség (ez volt a második kötetem) még az előzőhöz hasonló. Most készül a harmadik a Magvetőnél. Filozofikus verseket kell írnom, maiakat, moderneket, elég az anyasi- ratóból. Egy ideje sajnos keveset írok. Férjemmel, Polner Zoltán költővel együtt filmeket készítünk, néprajzi kutató-gyűjtő utakra járunk. Két gyermekem van, a fiam 21, a kislányom 9 éves. A sokféle anyaggal, tapasztalattal persze feltöltődöm. Nőtt a felelősségérzetem. A költőnek nehéz dolga van, nincs ünnepnap, mindig közvetítenie kell érzésvilágát és politizálnia kell. — Makón születtél (1942- ben), Budapesten, Szegeden jártál egyetemre, Kiszombo- ron, Pusztaszeren tanítottál. Ma is Szegeden éltek, első verseid a Tiszatájban és a Forrásban jelentek meg. Mi köt Békéscsabához? —* Békéscsaba hamarabb szedetett és ismert, mint Szeged. Ott voltam élőbb otthon, KISZ-pályázatot nyertem 1974-ben, s ez nekem nagy hatás és nagy segítség v°lt. Publikáltam az Üj „Aurorában, a Köröstájban. Sokat tettek értem. Sose felejtem el. — Mit jelentett és jelent neked a vers, a költészet? — Akkor élet-hálál-kér- dést, ma minden napot. Akkor emberi megmaradásomat, lábraállást a nyomorúságból, ma az életemet. Fél sor is az élet. Egyetlen kívánságom, hogy mindennap írni tudjak. Magányérzetem óriási. Van férjem, két gyerekem, mégis sokat vagyok egyedül Gyötrődöm: eleget írok-e? Hogy ne éljek hiába. Hogy hozzájáruljak a szépséghez. Ez életforma, munka; állandó munkafűz- delem. — Köszönöm, hogy a verseid után veled is találkozhattam. Niedzielsky Katalin Molnár Antal: Csabai utca
