Békés Megyei Népújság, 1984. június (39. évfolyam, 127-152. szám)

1984-06-30 / 152. szám

1984. június 30., szombat NÉPÚJSÁG Csen Mu-hau asszony, államtanácsos, a Kínai Népköztársa­ság külkereskedelmi és külgazdasági kapcsolatok minisztere vezetésével június 24—29. között kínai gazdasági küldöttség tartózkodott hazánkban. Csen Mu-hua asszonyt tegnap fogad­ta Lázár György, a Minisztertanács elnöke (Telefotó) Tatarnyikov felszólalása a stockholmi konferencián TELEX 0 BUDAPEST Peter Colotka, a CSKP KB elnökségének tagja, a cseh­szlovák kormány elnökhe­lyettese, a Szlovák Szocialis­ta Köztársaság kormányának elnöke vezetésével hivatalos baráti látogatáson csehszlo­vák delegáció tartózkodott hazánkban. A látogatás so­rán Marjai József miniszter­elnök-helyettes és Peter Co­lotka baráti légkörű megbe­széléseken tekintették át az országaink közötti dinamiku­san fejlődó kapcsolatok ala­kulását, az elért eredménye­ket. • ROMA Alessandro Natta, az Olasz Kommunista Párt kedden megválasztott főtitkára a rá­diónak és a televíziónak teg­nap adott, első interjújában kijelentette, hogy a Craxi- kormány válságba jutott, ezért „minél előbb le kell mondania”. Hozzátette: már a közös piaci választások előtt nyilvánvaló volt a válság, ezt a szavazás kimenetele is igazolta. A kommunisták a június 17-i választás ered­ményeképpen megnöveke­dett erejükkel arra töreksze­nek, hogy a jelenlegi hely­zet megváltozzék. A kommu­nista vezető kitért a szocia­listákkal fennálló ellenté­tekre is. • NEW YORK Reagan hangnemváltása ar­ról tanúskodik, hogy a re­publikánusok aggodalommal tekintenek a novemberi el­nökválasztás elé — jelentet­te ki Gus Hall, az Egyesült Államok Kommunista Párt­jának főtitkára New York-i sajtóértekezletén. A kor­mányzat — mondotta — most a szovjet—amerikai jó viszony hívének tüfiteti fel magát, márpedig Reagan úgy­nevezett békekezdeményezé­sei csak választási megfonto­lásokon alapulnak. A lesze­relési tárgyalásokat éppen az vitte zsákutcában, hogy az elnök semmit nem akart ten­ni a kapcsolatok javításáért. Ha az elnök valóban kívánná a tárgyalások újrakezdését, és a megállapodást, akkor meg kellene szüntetnie a Per- shing-rakéták és a manőve­rező robotrepülőgépek nyu­gat-európai telepítését — mondta, Gus Hall. r • MADRID Rövid, négyórás látogatá­sát befejezve Mitterrand francig elnök péntek dél­után elutazott Madridból. Ezt megelőzően előbb Feli­pe González miniszterelnök­kel, majd János Károly ki­rállyal együtt hármasban át- tekintették a kétoldalú kap­csolatok, valamint a nemzet­közi élet időszerű kérdéseit. Mitterrand tájékoztatta vendéglátóit a közös piaci tagországok hét eleji csúcs­találkozójáról, valamint a szovjet vezetőkkel folytatott múlt heti moszkvai megbe­széléseiről. Megfigyelők szerint a spa­nyol—francia magasszintű megbeszélésekre olyan idő­pontban került sor, amikor a két ország kapcsolatát évek óta terhelő problémák közelebb jutottak a megol­dáshoz. • BUKAREST A nagy nemzetgyűlés Bu­karestben, tegnap elfogadta a lakosság tudományos táp­lálkozásáról szóló programot, amelynek hivatalos közle­mény szerint az a célja, hogy „megszüntesse a mértéktelen fogyasztásból vagy a hiányos táplálkozásból eredő káros egészségügyi problémákat”. A program szerint ezentúl az ország minden lakosára napi átlagban 2800—3000 kalória élelmiszer jut. A programot előterjesztő beszédében Alexandrina Gai- nuse miniszterelnök-helyet­tes asszony hangoztatta: tel­jesen alaptalan és tendenció­zus minden olyan külföldi állítás, hogy e program alap­ján Romániában a közélel­mezés egységesítésére és fej­adagok megszabására törek­szenek. A stockholmi konferencián az előrelépéshez arra van szükség, hogy a politikai és szerződésjogi lépéseket ösz- szekapcsolják a katonai té­ren teendő intézkedésekkel — jelentette ki Viktor Ta- tamyikov, a szovjet küldött­ség tagja a bizalom- és biz­tonságerősítő intézkedésekkel valamint a leszereléssel fog­lalkozó stockholmi konfe­rencia pénteki plenáris ülé­sén. Hangsúlyozta, hogy korlá­tozni kell a szárazföldi erők hadgyakorlatainak méreteit, majd rámutatott- különösen időszerű ez most, amikor a NATO-országok nagy had­gyakorlatokat tartanak. Tatarnyikov megállapította: fontos lenne, ha sikerülne A nemzetközi hajózási jo­gokat semmibe vevő kalóz­akciót hajtott végre pénte­ken az izraeli hadiflotta Li­banon területi vizein — je­lentette az Arab Libanon Hangja nevű, bejrúti nassze- rista rádió. Az izraeli naszá­dok feltartóztatták, majd több mint hatvan utasával a fedélzetén a haifai kikö­tőbe kényszerítették az Ali­A Bej rút központjában le­vő nemzeti múzeumot nem csupán az útikönyvek, vá­roskalauzok emelik ki. Sű­rűn emlegetik a politikai kommentátorok is, mivel kö­zelében található az átjáró a libanoni főváros keleti és nyugati körzetét elválasztó, úgynevezett zöld vonalnál, amelynek nyitva, illetve zár­va tartása mindig a leg­szemléletesebben mutatja a harcok fellángolását, vagy csillapodását az immár év­tizedes polgárháború éppen aktuális állását. Az elmúlt napokban min­den fegyvemyugvási felhí­vás ellenére sokszor verte fel golyózápor Bej rút lakóit, jelezve, hogy a legutóbbi tűzszüneti ígéretek tartóssá­ga sem haladja meg az elő­zőekét. Ami pedig a fegyver­nyugvás sorozatos megsér­tésének hátterében rejlik: még mindig kérdéses az utol­só, általános rendezési kí­sérlet sikere. Nem tudható, hogy a Karami-kormány meddig képes manőverezni az egymásnak szembeszegülő politikai és katonai csopor­tok között. megállapodni abban, hogy a felek előzetesen értesítik egy­mást az Európában, vala­mint az Európával határos tengeri térségben és légtér­ben folyó nagyméretű szá­razföldi, légi és haditengeré­szeti gyakorlatokról, továb­bá a szárazföldi alakulatok és a légierő egységeinek nagyméretű mozgásairól és átcsoportosításáról. A szovjet küldött bírálta az Egyesült Államoknak és néhány NATO-országnak az egyoldalú katonai fölény megszerzésére irányuló azon kísérleteit, hogy felderítő adatokhoz jussanak a Varsói Szerződés országai fegyveres erőinek struktúrájáról, moz­gósítási képességéről és át­csoportosításáról. sur Blanco nevű panamai utasszállító hajót, amely a ciprusi Larnacából a nyugat- bejrúti ideiglenes kikötőbe tartott. A kalózakció feltéte­lezett célja az utasok ellen­őrzése, egyes utasok elrablá­sa volt. A szóban forgó hajó menetrendszerűen közleke­dik Lamaca és Nyugat-Bej- rút között. Igaz, a közel-keleti, s kü­lönösen a libanoni válság is­meretében illúziókat felesle­ges lett volna táplálni. Vi­lágos volt kezdettől fogva, hogy a nemzeti egységkor­mány megalakulása önma­gában nem hozott megol­dást. Ha visszaemlékezünk létrejöttének körülményeire, a sokhetes huzavonára a résztvevők számáról, vallási hovatartozásáról és feladat­köréről, hozzátehetjük: nem is hozhatott. A libanoni — pontosabban szólva, bejrúti — körülményeket jellemezve felidézhetjük, hogy sokszor még a kabinet összehívásá­nak színhelye is bizonyta­lan volt, s a drúz szocialis­ta, vagy a síita miniszterek még az elnöki palota megkö­zelítését sem tartották biz­tonságosnak. Azóta pedig egyre egyér­telműbb: a falangista jobb­oldal változatlanul nem nyugszik bele, hogy az ország megújulásához, a polgárhá­ború teljes lezárásához a politikai felépítmény kor­szerűsítése, a lakosság ősz­Szovjet kormány­nyilatkozat A szovjet kormány a leg­határozottabban felhívja a figyelmet arra, hogy feltét­lenül sürgős intézkedéseket kell hozni a világűr milita- rizálásának megakadályozá­sára, s azt javasolja az Ame­rikai Egyesült Államok kor­mányának, hogy e kérdés­ben külön kinevezett kül­döttségek szintjén kezdjenek kétoldalú tárgyalásokat — mutat rá az a szovjet kor­mánynyilatkozat, amelyet pénteken este hoztak nyilvá­nosságra Moszkvában, s ame­lyet hivatalosan eljuttattak az amerikai kormánynak. E tárgyalások keretében meg kell oldani a műholdelhárító rendszerekről való kölcsönös és teljes lemondás kérdését is. A javasolt tárgyalások ez év szeptemberében megkez­dődhetnének Bécsben, amennyiben ehhez az oszt­rák kormány hozzájárul. A tárgyalások megkezdésének konkrét időpontját diplomá­ciai csatornákon lehetne egyeztetni. A szovjet kormány egyben azt is javasolja, hogy a meg­állapodást elősegítő jó lég­kör érdekében, valamint azért, hogy a lehető legha­marabb megkezdődjenek a kozmikus térség militarizá- lásának megakadályozását szolgáló lépések, a tárgyalá­sok megnyitásának napjától kezdve a felek kölcsönösen hirdessenek moratóriumot az ilyen fegyverekkel való kí­sérletekre és e fegyverek te­lepítésére. Gyakorlatilag ez azt je­lenti, hogy a kozmoszba nem szabad . kijuttatni, vagy ott elhelyezni semmiféle fegy­vert — sem hagyományosat, sem nukleárist, sem lézer- fegyvert, sem egyebet —, sem irányítható, sem pedig nem irányítható rendszere­ken. Nem szabad létrehozni, kipróbálni, vagy telepíteni — tekintet nélkül az állomá- soztatás módjára — semmi­féle fegyvert rakéta- vagy műholdelhárítás, illetve föl­di vagy légi célpontok elleni felhasználás céljából. A már létező ilyen fegyvereket meg kell semmisíteni. Mint a világűr meghódítá­sában vezető hatalmaknak, az Egyesült Álamoknak és a Szovjetuniónak kötelessége minden tőle telhetőt megten­ni annak érdekében, hogy biztosítsa az emberiség szá­mára a világűr békéjét, pél­dát mutasson a többi álla­moknak ebben, az egész em­beriséget érintő feladat meg­oldásában, és megteremtse e kérdésben a sokoldalú meg­állapodás alapjait. Tekintettel a kérdés sür-. gősségére és fontosságára, a szovjet kormány gyo.rs és kedvező választ vár az Egye­sült Államok kormányától fenti javaslatára — hangsú­lyozza végezetül a szovjet kormánynyilatkozat. szetételében bekövetkezett változások és az erőviszonyok módosulásnak elismerése is hozzátartozik. Ráadásul — s erre utalt a libanoni és a bejrúti helyzet különvá­lasztása —■ az országban uralkodó feszültség valójá­ban veszélyesen sok rétegű; elválaszthatatlanul kötődik a szíriai—izraeli konfliktushoz, és a megoldatlan palesztin problémához egyaránt. Már­pedig e téren sem történik sok kedvező fejlemény. Har­cokat jelentettek a héten észak-libanoni palesztin me­nekülttáborokból, a bejrúti kormány pedig csütörtökön emelt panaszt az ENSZ Biz­tonsági Tanácsánál az előző nap Tripoli közelében történt újabb izraeli légi- és hadi­tengerészeti támadás miatt. A megfigyelők arra is fi­gyelmeztetnek, hogy Tel- Aviv kemény fellépése, s a Dél-Libanon elszigetelésére hozott intézkedések össze­függnek a közelgő izraeli választásokkal, amelyeknek egyik fő vitatémája éppen Izrael libanoni politikája. Alig csökkent tehát a rob­banásveszély a cédrusok or­szágában. Szegő Gábor Izraeli kalózakció Pierre Mauroy francia miniszterelnök (balra) Rómában meg­beszélést folytatott Alessandro Nat tavai, az Olasz Kommu­nista Párt új vezetőjével (Telefotó) Fegyvernyugvás golyózáporban HÍREK HÍREK HÍREK MA: PÁL NAPJA A Nap kél 4.50 — nyugszik 20.45 órakor A Hold kél 5.45 — nyugszik 22.22 órakor ÉVFORDULÓ Száz évvel ezelőtt, 1884. június 30-án született, és 82 éves korában, 1966-ban hunyt el Georges Duhamel fran­cia regényíró és esszéista, a Francia Akadémia tagja. Eredetileg sebész volt, s irodalmi életművében is nyo­ma maradt alapos biológiai tanulmányainak, valamint orvosi működésének. A két világháború közötti időszak­ban alkotta meg fő műveit: az ötkötetes Salavin élete és kalandjai című regénycik­lust, valamint a tízkötetes A Pasquier család krónikája című ciklust. — A GYOMAENDRÖDI Bé­ke Mezőgazdasági Termelő- szövetkezet és a szabó szö­vetkezet vöröskeresztesei az elmúlt évben kétszer ren­deztek véradónapot. Az elő­ző évihez képest 50 száza­lékkal nőtt a véradók szá­ma, 60 százalékkal pedig az adott vér mennyisége. Hírügyeletünk __ --- telefonszáma: A/’OOU Zápor, zivatar Várható időjárás ma estig: lassan a déli megyékben is be­borul az ég, és országszerte vár­ható további eső, zápor, ziva­tar. Holnap időnként már fel­szakadozik a felhőzet, de még várható szórványos eső, zápor. Elsősorban a Dunántúlon lesz élénk, időnként erős az észak- nyugati szél. Hűvös idő. A vár­ható legalacsonyabb éjszakai hő­mérséklet 10, 15, a legmagasabb nappali hőmérséklet 16, 21 fok között lesz. — DOMBEGYHAZÁN júni­us 30-án, szombaton nyílik a Megyei Honismereti Szak­tábor, melynek vezetője dr. Tausz Katalin egyetemi ta­nár lesz. A tábornak 35 résztvevője lesz, és július 10- én zárul. BÉKÉS megyei NÉPÚJSÁG Ura Eleken — BÉKÉS MEGYÉBEN tíz évvel ezelőtt még nem volt a mezőgazdasági üzemekben tejházas fejész A fejleszté­seket követően napjainkban már mintegy 9 ezer tehenet fejnek tejházban. — SZARVASON az oktatá­si intézmények környezetvé­delmi tevékenységükért már számos elismerést kaptak. A diákok 159 ezer forint ér- • tékben gyűjtöttek hulladé­kot, egyéb környezetvédel­mi tevékenységre több mint 17 ezer 800 órát fordítottak. — MEGYÉNKBEN 77 hiva­tásos házi szociális gondozó­nő tevékenykedik. Közülük 10 termelőszövetkezeti al­kalmazásban gondoskodik az idős emberekről. — A KÖRÖSVIDÉKI Sport­horgász Egyesület ma, júni­us 30-án délután 1 órától jú­lius 1-én délelőtt 11 óráig tartja meg a hagyományos Paulik Mihály halfogó em­lékversenyt. Helye a Hár­mas-Körös egy szakasza a csárdaszállási horgásztanya közelében. — AZ ÖRMÉNYKÜTI Zal­ka Máté úttörőcsapat kisdo­bosai és úttörői a közel­múltban közös hulladékgyűj­tést szerveztek. Az így ösz- szejött több mint ötezer fo­rintot a Nemzeti Színház ja­vára ajánlotta fel a csapat. — VÉSZTÖN az elmúlt év­ben rendezett először úszás- oktatást a művelődési ház. Az idén ismét lehetőségük lesz a gyerekeknek a szer­vezett úszástanulásra, hétfő­től kezdve két hétig járnak majd át Gyulára a Várfür­dőbe, ahol az úszás tudomá­nyával ismerkednek. — GYOMAENDRÖDÖN, a Liget fürdő előterében régi, halászati eszközök makett­jeiből nyílt kiállítás június 27-én, melyeket Petrás Jíál- mán készített. A kiállítás szeptember 20-ig tekinthető meg. — GYOMAENDRÖDÖN, -a Katona József Művelődési Házban július 1-én nyílik a helyi képzőművész szakkör évadzáró kiállítása. A tárla­ton hat amatőr képzőművész mutatja be festményeit, il­letve grafikáit. — ZRENJANINBAN a mű­velődési érdekközösség köz­gyűlésének legutóbbi ülésén a résztvevők jóváhagyták azt a javaslatot, amely szerint 1985-ben Békéscsabán ren­dezik meg a zrenjanini mű­velődési napokat. A testvér- városi kapcsolatok erősíté­sét és a barátság ápolását szolgáló eseménysorozat ke­retén belül — a színházi elő­adások mellett — képzőmű­vészeti bemutató, valamint könyvkiállítás is szerepel a programban. Ezenkívül több zrenjanini együttes ad mű­sort a csabai közönségnek. — A MEZÖBERÉNYI mű­velődési központ hétfőn dél­előttönként 9-től 12 óráig, csütörtök délutánonként pe­dig 14-től 16 óráig várja a vakációzó gyerekeket, köz­tük a napköziseket is. Ilyen­kor változatos játszóházi programokkal lepik meg őket. LOTTÚ A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint az Özdon megtartott 26. he­ti lottósorsoláson a követke­ző nyerőszámokat húzták ki: 9, 20, 24, 85, 86. A június havi tárgynyere- mény-sorsoláson a 22. heti szelvények vesznek részt. — MÁV INFORMÁCIÓS SZOLGÁLAT. A lakosság utazási igényeinek teljesebb kielégítése, gyorsabb tájé­i koztatása érdekében Mávin- form néven megalakult a Magyar Államvasutak infor­mációs szolgálata. A Mávin- form július 1-től naponta bo­csát ki híreket az utazással összefüggő vasútforgalmi helyzetről, a vonatok közle­kedési változásairól, a me­netdíjkedvezményekről a rá­dió, a televízió és a sajtó út­ján. — MÁV-KÖZLEMÉNY: vá­gányzári munkálatok miatt Okány—Vésztő között július 2—6. napokon 8 órától 12 óráig az utasforgalmat vo­natpótló autóbuszokkal bo­nyolítják le. Az autóbuszo­kon a vonatra megváltott menetjegyek érvényesek.

Next

/
Thumbnails
Contents