Békés Megyei Népújság, 1984. június (39. évfolyam, 127-152. szám)

1984-06-02 / 128. szám

1984. június 2., szombat NAGYVILÁG NÉPÚJSÁG Negyven éve történt Normandia, 1944. június 6. A cím a második világhá­ború történetének egyik leg­fontosabb eseményére utalj a világtörténelem mindmáig legnagyobb méretű partra- szálló hadműveletét meg­kezdve a nyugati szövetsé­gesek Észak-Franciaország- ban megnyitották a hitleri Németország elnyomása alatt szenvedő európai népek ál­tal oly annyira várt máso­dik frontot. Franciaország kapituláció­ját követően 1940 nyarától egészen 1941. június 22-ig Németország egyetlen ellen­fele az európai szárazföldről kiszorult Nagy-Britannia volt. A brit vadászrepülők teljesítményének köszönhe­tően a németek angliai part­raszállásához elengedhetetle­nül szükséges légi fölényt a Luftwaffe több hónapos harc árán sem tudta meg­szerezni, ezért a német ha­digépezet 1940 késő őszétől kelet felé fordult. A Szov­jetunió elleni német táma­dást követően a szovjet ve­zetés a hadihelyzet számára kedvezőtlen alakulása mi­att arra törekedett, hogy a szovjet—német arcvonaj te­hermentesítése érdekében Európa nyugati részén mi­előbb jöjjön létre egy máso­dik front. Nyilvánvaló volt, hogy erre Nagy-Britannia egymagában nem lett volna képes, feltétlenül szükséges volt az Egyesült Államok részvétele is. A Pearl Har­bor elleni 1941. december 7-i japán támadást követő­en az amerikai kormány a náci Németországgal is hadi­állapotba került, s úgy dön­tött, hogy a sürgősebb fel­adat a veszélyesebb agresz- szor, a hitleri birodalom le­győzése, azután következik csak Japán. A keleti arcvonalon a né­metek 1942 nyarán újabb nagy offenzívát indítottak a Volga és a Kaukázus irá­nyában. A második front megnyitását egyre határo­zottabban sürgető Sztálin­nak az amerikai elnök ígé­retet is tett, és megkezdő­dött a partraszálláshoz szük­séges sok ezer hajó és egyéb óriási mennyiségű hadi­anyag gyártása, a sok száz­ezer katona kiképzése, majd átszállítása az Atlanti-óceá­non. A nyugati szövetségesek 1942 novemberében partra szálltak Észak-Afrikában, majd 1943 nyarán Szicíliá­ban, utána Dél-Olaszország- ban. A sikerek hatására Né­metország legfontosabb eu­rópai szövetségese, Olaszor­szág ki is vált a háborúból. A franciaországi partra­szállásról — kemény viták és érdekösszetűzések után — Sztálin, Roosevelt és Churchill az 1943. novembe­ri teheráni konferencián döntött véglegesen, időpont­jául 1944. május 1-ét jelöl­ték ki. A háború utáni Eu­rópára is gondoló brit mi­niszterelnök esetleges balká­ni partraszállással kapcsola­tos terveit a másik két szö­vetséges hatalom vezetője egymástól eltérő politikai meggondolások alapján ugyan, de egyértelműen el­vetette. A Németország központi területeinek leggyorsabb megközelítését lehetővé tevő franciaországi partraszállás helyéül nem Calais körzetét választották, ahol az euró­pai kontinenst és Angliát el­választó csatorna a legkeske­nyebb, hanem a Szajna tor­kolatától nyugatra eső nor­mandiai tengerpartot, mivel itt a németek kevésbé vár­tak partraszállást, tehát vé­delmük is gyengébb volt. Természetesen számítottak egy partraszállás lehetőségé­re, ezért már 1940-ben hoz­zákezdtek Franciaország északi és nyugati partvidé­ke mentén egy erődrend­szer, az úgynevezett atlanti fal kiépítéséhez. 1944 máju­sára pedig a németek Nyu- gat-Európában már össze­sen hatvan, igaz, eléggé ve­gyes harcértékű hadosztály- lyal rendelkeztek. A szövetségesek légiereje 1944 tavaszán hozzákezdett a partraszállás előkészítésé­hez. A francia polgári lakos­ság előzetes figyelmeztetése után 80 kulcsfontosságú cél­pontot, elsősorban vasútállo­másokat bombáztak, a né­met szállítási kapacitás má­jusra a korábbi 32 százalé­kára csökkent. A partra­szállás közeledte meghozta a francia ellenállási mozga­lom számára a bosszú négy éve várt óráját; a már ne­gyedmilliónyi partizán, köz­tük sok ezer Franciaország­ban élő külföldi, nagy sze­repet játszott a közlekedési hálózat rombolásában, a né­met csapatmozgások lassítá­sában; június 6. után pedig az ország számos körzeté­ben népfelkelés tört ki. A partraszállás napját a rossz időjárás miatt kellett későbbre, június 6-ra halasz­tani. Még az előző nap éj­jelén ledobtak három szö­vetséges légideszant hadosz­tályt, majd a több száz ha­dihajó és több ezer repülő­gép által támogatott ötezer szállítóhajóról 100 kilométer szélességben 70 ezer ameri­kai, valamint 85 ezer. brit és kanadai katona szállt partra, akik az első nap folyamán szilárd hídfőállást építettek ki. A németek a normandiai hadműveletet eleinte eltere­lő akciónak hitték, ezért tar­talékaikat elkésve vetették be. A hídfőben a harcok a szí­vós német ellenállás követ­keztében a vártnál jóval to­vább, több mint egy hónapig tartottak, végül az amerikai­aknak Saint Lo-nál sikerült áttörniük a németek védel­mét, ezt követően a szövet­ségesek páncélos hadosztá­lyai folyamatos légi támoga­tás mellett egyre gyorsabb ütemben nyomultak előre Franciaország belsejébe, a Wermacht ellenállása gya­korlatilag összeomlott. Au­gusztus 25-én felszabadult Párizs, szeptember 3-án a szövetségesek bevonultak Brüsszelbe, néhány nappal később pedig az amerikai csapatok Triernél elérték Németország határát. Idő­közben Olaszországban is megélénkült a harctevékeny­ség; Róma június 4-én tör­tént elfoglalását követően az angol—amerikai erők gyorsuló ütemben nyomul­tak előre észak felé. A szovjet Vörös Hadsereg 1944 nyarára több nagy csatában már megtörte a német hadsereg gerincét. Mégis, a hitleri Németország teljes vereségéhez a nyugat­európai invázió, a második front megnyitása is szük­séges volt. Az 1944. június 6-án Normandia partjainál tüzet nyitó brit, amerikai és lengyel hadihajók ágyúinak dörgése a lélekharang kon- gását jelentette a nácizmus számára. Molnár Tamás az FBI titkai Q Hatalmi harcok A dokumentumok nagy csoportja arról tanúskodik, hogy milyen módszerekkel avatkozott be az FBI az Egyesült Államok csúcsain folyó hatalmi harcokba, mégpedig mindig olyan je­löltek érdekében, akik meg­feleltek Hoover szélsőjobb- oldali szemléletének. így pél­dául még Truman elnöksége idején Hoover a színfalak mögött az elnök republiká­nus ellenfelének, Deweynek a tanácsadója volt. Együtt dolgozták ki azt a javasla­tot, hogy az Egyesült Álla­mokban a kommunistáknak, mint „idegen hatalom ügy­nökeinek” nyilvántartásba kell magukat vétetniük. (Az elnökválasztást végül mégis Truman nyerte.) Az FBI és személyesen Hoover terjedelmes dossziét vezetett Stevensonról, aki a demokraták egyik legszéle­sebb látókörű és legművel­tebb politikai vezetője volt a második világháború utáni időszakban. Hoover úgy vél­te, hogy Stevenson túlságo­san „puha a kommunizmus­sal szemben”. Magánéletére és politikai megjegyzéseire vonatkozó ügynöki jelenté­seiket rendszeresen átját­szotta a politikus ellenfelei­nek, így két ízben (1952-ben és 1956-ban) az FBI tevé­kenységének nagy szerepe volt abban, hogy elgáncsol­ják Stevensont az elnöksé­gért folytatott küzdelemben. Hasonló és jórészt még mindig fel nem tárt hadjá­ratot -vezetett az FBI a Ken- nedy-fivérek ellen. John F. Kennedy már demokrata el­nökjelölt volt, amikor Hoo­ver utasítására az FBI egy húszoldalas összefoglaló je­lentést készített Kennedy magánéletéről, különös te­kintettel a női kapcsolatok­ra. Ezt a jelentést maga Hoover tárta Kennedy elé. Nem ismeretes, hogy ponto­san mi történt ezen a talál­kozón, annyi azonban bizo­nyos, hogy Kennedy már két nappal elnökké választása után bejelentette: felkérte Hoovert, hogy továbbra is maradjon az FBI élén. (Előtte általában úgy vél­ték, hogy Kennedy el fog­ja bocsátani az FBI főnö­két.) Látnivaló, hogy a hétezer oldalnyi „felszabadított do­kumentum” bevilágít ugyan az amerikai politikai élet ku­lisszái mögé, de a politikai­lag igazán lényeges akciók­ról nem beszél. Nyilvánva­lóan inkább csak a szemé­lyes jellegű, szenzációt kel­tő vagy intim részleteket tartalmazó okmányokat hoz­ták nyilvánosságra. Az FBI kezében tehát továbbra is olyan titkos iratok vannak, amelyek az ország valameny- nyi politikai és társadalmi vezetőjének életét érintik. A páncélszekrény kulcsát tehát továbbra is őrzik. Igaz, az öreg FBI-főnök ha­lála óta az amerikai tör­vényhozás lényeges változá­sokat kényszerített ki. Ezek közé tartozik, hogy az FBI mindenkori igazgatója leg­feljebb tíz esztendeig ma­radhat hivatalban. Még egy­szer tehát nem történhet meg, hogy egyetlen ember majd fél évszázadik ülhet a belső elhárítás óriási pókhá­lójának közepén. —i—e. (Vége) Moszkva Egy nagyváros környezetvédelme Moszkva számtalan kertjében és parkjában kora tavasztól ké­ső őszig dalolnak a madarak. Megszokott látvány itt a mó­kus, a hermelin, s a természe­tes és mesterséges tavakon vad­kacsák tanyáznak. A nyolcmilliós Moszkva öko­lógiailag egészséges város. A környezetvédelemhez szükséges átfogó intézkedésekre évi át­lagban 400 millió rubelt költe­nek itt. Minden moszkvai vál­lalatnak van porszűrő és gáz­tisztító berendezése, a hő- és villanyerőművek főképp föld­gázzal működnek, a városi for­galomban részt vevő gépkocsik motorjait környezetvédelmi szempontból tisztább hajtó­anyagra — folyékony gázra — állítják át, a városon belüli szállítások egy részét villany- motoros gépkocsikkal bonyolít­ják le. A levegő porszennyezettségé­nek, a zajszintnek a csökken­tésében nagy szerep jut a tele­pített erdőknek — a városban 30 ezer hektárnyi erdő van, s minden évben a moszkvaiak 200 ezer fát, illetve bokrot ültetnek városukban. A legfontosabb azonban a Moszkva körüli több kilométer széles erdő- és park- sáv. Területe 140 ezer hektár. Sikeresen oldódik meg a szovjet fővárosban egv másik komoly ökológiai probléma — a vízellátás. Moszkva területén összesen 120 kisebb-nagyobb fo­lyó van. Naponta körülbelül hatmillió köbméter vizet hasz­nálnak fel belőlük, ami egy la­kosra átszámítva 700 literes fo­gyasztást jelent — több ez, mint a világ bármelyik más hasonló nagyságú városában. Bakteriológiai mutatóikat te­kintve a szovjet víznormák átla­gosan háromszor szigorúbbak a külföldieknél. Az ivóvíz ízének javítását ózon hozzáadásával érik el. A város határán belül a Moszkva folyó medrét megtisz­tították az iszaptól, s homok­kal terítették be. A pecázók horgára egyre gyakrabban akad süllő: e kényes hal megjele­nése a víz tisztaságának legbiz­tosabb jelzője. Még a '60-as évek végén is... Képünkön: meleg kézfogás Johnson elnökkel (Fotó: US News and World Report — KS) Heten Londonban A csúcs fénye és árnyéka Londonban június 7—9. között ül össze a hét vezető tőkés ország (USA, Kanada, NSZK, Anglia, Franciaor­szág, Olaszország, Japán) immár évenként megismétlődő gazdasági csúcsértekezlete. Ez a tanácskozás abból a szempontból is különbözni fog az előzőktől, hogy politi­kai szempontból az amerikai elnökválasztási kampány árnyékában zajlik. Az Egyesült Államoknak — pontosab­ban Reagan elnöknek és a republikánus kormányzatnak — elsőrendű érdeke, hogy a mostani csúcsértekezleten minél jobban kidomborodjék az Egyesült Államok erőpo­zíciója a tőkés világon belül. Ezt a törekvést erőtelje­sen mutatta a fejlett tőkés országok legszélesebb körű gazdasági szervezetének, az OECD-nek május derekán zajlott párizsi értekezlete. Ezen az amerikai kormányt képviselő Regan pénzügymi­niszter meglehetősen éles hangot ütött meg. Elítélte azokat a szövetségeseket, akik — úgymond — sirán­koznak a magas amerikai kamatlábak és költségvetési deficit miatt. Kijelentette: sem az egyik, sem a másik nem szolgálhat magyarázatul az egyes országok gazdasá­gi nehézségeire. Bizonyítékr ként az amerikai gazdasági fellendülést hozta fel, gú­nyolódva azokon az elsősor­ban nyugat-európai jóslato­kon, amelyek korábban en­nek a fellendülésnek ideig­lenes és törékeny voltáról beszéltek. Tagadhatatlan, hogy az Egyesült Államok gazdasági helyzete pillanatnyilag ked­vezett Regan pénzügymi­niszternek a leckéztetéshez. Az amerikai gazdaság növe­kedési üteme (évi rátában számolva) most csaknem 9 százalék. Az ipari termelés vonatkozásában ez azt je­lenti, hogy pillanatnyilag a termelés színvonala csaknem 15 százalékkal magasabb, mint egy esztendővel koráb­ban. Miután az amerikai kül­kereskedelem deficites, a konjunktúra hajtóereje to­vábbra is a belső kereslet erőteljes növekedése (a múlt évihez viszonyítva 11 szá­zalék). Mindehhez járul, hogy sikerült továbbra is 5 százalék alatt tartani az infláció ütemét. A számsze­rűen még mindig tekintélyes, csaknem 9 milliós munka- nélküliség is lassan csökken. A munkanélküliek aránya jelenleg 7,8 százalék, egy esztendővel korábban 10 százalék felett volt. Tárgyilagosan szemlélve a helyzetet, nyíltan meg kell mondani: a londoni résztve­vők közül a világ második tőkés gazdasági hatalma, Ja­pán, a harmadik helyen álló NSZK, valamint Nagy- Britannia egyébként is haj­lik a konzervatív gazdaság- politika követésére. Japán számára, amelynek ipari ter­melése jelenleg 10 százalék­kal magasabb, mint tavaly, s ahol mind az infláció, mind a munkanélküliség el­hanyagolható arányú — vol­taképpen csak egyetlen probléma van. Az, hogy túl- tágosan is versenyképes és dinamikus exportgazdaságá­nak érdekeit milyen komp­romisszumokkal tudja majd megvédeni a többi résztvevő követeléseivel szemben. Más a helyzet az NSZK és Anglia vonatkozásában. Nyugat-Németországban lé­nyegesen erősebb a gazdasá­gi konjunktúra, mint Ang­liában. Az ipari termelés több mint 8 százalékkal ma­gasabb, mint egy évvel ez­előtt, míg Anglia esetében az emelkedés Csak 3 száza­lék. A különböző arányok­tól eltekintve azonban mind­két ország helyzete hasonló abban az értelemben, hogy az infláció alacsony. Az NSZK tartja a 3—4 százalé­kos szintet, Anglia pedig, ke­ményen leszorította az ár­emelkedés ütemét 5 száza­lékra. Hasonlóság van abban is, hogy mindkét esetben a munkanélküliség jelenti a legfőbb problémát. Az NSZK-ban 2,5 millió körül mozog a munkanélküliek szá­ma. Ez arányait tekintve annyi, mint egy évvel ez­előtt. Angliában több mint 3 millió munkanélküli van. Ez is az egy évvel ezelőtti szintnek felel meg. Mind az NSZK, mind Anglia konzer­vatív kormánya úgy véli: az elengedhetetlenül szüksé­ges iparszerkezeti átalakítá­sokat (az elavult, vagy nem dinamikus hagyományos iparágak, acél, gépkocsi stb. visszaszorítását, és a „jövőt hordozó’ elektronikai ipar fellendítését) csak ezen az áron lehet végrehajtani. Jellegzetesnek mondható, hogy a szocialista kormány által irányított Franciaor­szágban gyökeresen más irá­nyú kezdet után a politikai vezetés ugyanilyen megoldá­sok felé fordul. Franciaor­szágban a legalacsonyabb a csúcson részt vevő államok közül az ipari termelés nö­vekedése. Alig másfél szá­zalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. Ezzel szem­ben a munkanélküliek szá­ma körülbelül 2,5 millió, az arányokat tekintve pedig lényegesen magasabb, mint egy esztendővel ezelőtt. Ugyanakkor (Olaszországtól eltekinve) itt a legmagasabb az infláció üteme: csaknem 9 százalék. Mindezt a Mitterrand-korszak „téves gazdaságpolitikai kezdeté­nek” számlájára írják, és a kormányzat ma már lénye­gében megkísérli annak a konzervatív gazdaságpoliti­kának egy változatát követ­ni, amely akár a munkanél­küliség növekedése árán is kikényszeríti a gazdasági szerkezet könyörtelen kor­szerűsítését és az infláció le­szorítását. Mindennek a következmé­nye, hogy a csúcson részt ve­vő három nagy európai tő­kés országban heves szociá­lis konfliktusok zajlanak. Ezek nyilván rontani fogják a tárgyalási pozíciókat Lon­donban. A gazdasági életből kiindulva nyilvánvalónak tű­nik, hogy a londoni csúcsér­tekezlet az amerikai és rész­ben a japán gazdaságpoliti­ka hegemóniájának jegyében zajlik majd, a megszülető döntések a dolgozó tömegek érdekeit csorbítják a hét ve­zető tőkés országban. —i—e. üz ázsiai kontinens legrégibb barlangrajzai A kőkorszakból származó ősi falfestményeket fedeztek fel mongol és szovjet régészek a föld alatti sziklaüregekben a nyugat-mongóliai Kövd ajmak területén, a Cenker folyó völ­gyében. A vadállatokat megje­lenítő képek a tudósok megálla­pítása szerint Ázsia legrégibb barlangrajzai, illetve freskói. A mongol—szovjet régészeti expedíció ezenkívül számos más, tudományos szenzációnak te­kinthető felfedezésre is szert tett. A keleti tartomány egyik városa: Csojbalszán közelében sámán öltözetű férfi földi ma­radványait ásták ki. Kutatásaik fényt derítenek az ősi Mongólia nomád törzseinek életére, szo­kásaira. A temetkezési helyekea az emberi maradványok mellett igen szép elefántcsont és ne­mesfém tárgyakat, ékszereket találtak. A leletek egy része nagy hasonlóságot mutat a Fe- kete-tenger-parti és szovjet- unióbeli más leletekkel, ami az egykori nomád mongol törzsek­nek ezekhez a vidékekhez fűző­dő kapcsolataira utal..

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents