Békés Megyei Népújság, 1984. május (39. évfolyam, 102-126. szám)

1984-05-12 / 110. szám

NAGYVILÁG Nicaragua — veszélyben 1984. május 12., szombat A megtalált zászlóaljparancsnok A nevezetes felvétel: a zászlóaljparancsnok (Fotó: APN—KS) Fülöp-szigetek Erőpróba — kérdőjelekkel A győztes szovjet katona általánosított képeként él emlékezetünkben az a fel­vétel, amelyet a TASZSZ fo­tóarchívumában őriznek több mint negyven éve. Most, napjainkban újjászületett. Annak ellenére, hogy szá­mos külföldi kiállításon be­mutatták, tucatnyi nagy vi­láglapban közzétették, a ké­pen látható férfi eddig is­meretlen maradt. Maksz Alpert, a TASZSZ katonai tudósítója a képnek annak idején a „Zászlóalj- parancsnok” címet adta. Hosszú évek után derült ki, hogy miként hívják a híres fényképen megörökített ka­tonát. A történet 1942-re nyúlik vissza, amikor Maksz Alpert, az akkori fotótudósító, a Lu- gany és Olhov folyók találko­zásánál lévő jelentős közle­kedési csomóponton készített felvételeket. A fasiszta re­pülőgépek kegyetlenül bom­bázták az egyik lövészhad­osztály állásait. Ezután tü­zérségi tűzelőkészítés kezdő­dött. Amikor a lövedékek robbanásának zaja elült, fel­tűnt az ellenséges gyalogság. A fasiszta katonák látható­lag részegek voltak. Tisztjeik abban reménykedtek, hogy Bizonyos, hogy szerte a vi­lágon ismerik az észak-viet­nami hegyvidék legzártabb völgykatlanában fekvő kis te­lepülés nevét. A harminc év­vel ezelőtt, 1954. május nyol­cadikén véget ért ostrom többszörösen is jelképpé vált a nemzeti függetlenségért ví­vott küzdelmek történetében. A vietnami szabadságharco­sok hadseregének győzelme a francia gyarmatosító haderő fölött itt, ebben a csatában teljesedett be, hogy utat nyis­son az ország függetlenségét politikailag is szentesítő gen­fi megállapodás előtt. S bár — már a Dien Bien Phu-i ütközetben is aktív beavat­kozást vállalt — amerikai neokolonializmus e függet­lenség teljes kivívását több mint húsz évvel elodázta, újabb óriási áldozatokat kö­vetelve, Dien Bien Phu kor­szakos jelentőségét ma már senki sem tagadja. — Navarre, a francia ex- pedíciós erők indokínai pa­rancsnoka itt, ebben a völgykatlanban próbálta ál­lóháborúra bírni a vietnami ilyen módon hatnak majd a vorosilovgrádi föld védőire. A géppuskák nem tudták megállítani a támadó né­met csatárláncot. Ekkor fel- emelkedett egy zászlóaljpa­rancsnok. Jobbjában revol­vert tartott. „Kommunisták, előre!” — kiáltotta. A ripor­ter ezt a pillanatot örökítet­te meg. A katona nevét egyszerűen lehetetlen volt megállapítani. Teltek az évek. Egyszer Za- porozsje városából a Jere- menko családtól távirat ér­kezett. A gyerekek azt állí­tották, hogy a képen édesap­juk látható és felesége is felismerte férjét. A több évig tartó kutatás után a szakem­berek megerősítették állítá­sukat. A fénykép Alekszej Jeremenkóról készült. A háború előtt Alekszej Jeremenko egy ukrajnai kol­hoz vezetője volt. Amikor a fasiszták megtámadták ha­zájukat, önkéntesként a frontra ment. Az egyik lö­vészhadosztály századának politikai vezetőjeként har­colt. A nevezetes támadáskor golyót kapott mellébe. Há­rom gyereke maradt félár­ván, akik most százezrekkel őrzik megbecsült emlékét. szabadságharcosokat — em­lékezik a pilóta. Miután te­hetetlennek bizonyult a moz­gó partizántaktikát alkalma­zó ellenféllel szemben, arra számított, hogy egy nagyobb állóháborús csatában érvé­nyesül majd a franciák tech­nikai fölénye, és így szét tudja verni Vo Nguyen Giap seregét. A vietnami néphad­sereg főparancsnoka azonban jól látta: a neki készített hegyi csapda a franciák el­len fordítható. — A franciák álmukban sem gondolták volna, hogy a vietnami katonák képesek lesznek az országnak erre az elsárt részére felhozni tü­zérségüket és légvédelmi esz­közeiket — folytatja. — A monszun miatt szinte járha­tatlan hegyi úton emberfe­letti erőfeszítésekkel, puszta kézzel vonszolták fel az ágyúkat, biztosították hosszú heteken át a lőszer- és az élelemutánpótlást. így vi­szont a franciák utánpótlása bénult meg — légi úton már szinte semmit nem kaphat­tak, a bekerítést pedig sem Már csaknem öt éve, hogy Nicaraguában megdöntötték Anastasio Somoza szélsősé­ges rendszerét. A forrada­lomnak széles bázisa volt. Nem csupán a végletekig ki­zsákmányolt, elnyomott dol­gozók többsége fordult szem­be a diktatúrával, hanem a hatalomból kiszorított, ám arra gazdasági súlya, ereje arányában igényt tartó kö­zép- és nagyburzsoázia is. A forradalom vezető ereje, fegyveres végrehajtója a sandinista front volt. A győ­zelem után a sandinisták készek voltak a társadalom minden rétegével összefog­ni az ország újjáépítése ér­dekében. A nagy- és közép- burzsoázia azonban nem fo­gadta el a szövetségesi stá­tust, hanem magának igé­nyelte és igényli a hatalmat. Ebben a törekvésében kez­dettől fogva támogatóra ta­lált az Egyesült Államok­ban. Az USA elképzelései ugyanis lényegében ugyan­azok voltak a sandinistákról, mint a nicaraguai nemzeti burzsoáziáé. A sandinista rendszer hatalomra jutásá­val —_ így mondják Wa­shingtonban — a kommunis­ta fertőzés elérte az Egye­sült Államok hátsó udvarát, Nicaragua veszélyezteti a térség demokratikus rendjét, békéjét, s ezzel magának az Egyesült Államoknak a biz­tonságát is. Hamarosan megkezdődött Nicaragua politikai, gazda­sági és katonai bekerítése. Ebben Washington döntő szerepet szánt a Nicaraguá­val északon szomszédos Hon- durasnak. A tegucigalpai re­zsim az USA rendelkezésére bocsátotta országa területét a Nicaragua elleni katonai előkészületekhez. Egy tavaly augusztusban elkezdett, s azóta folyamatosan tartó amerikai—hondurasi had­gyakorlat keretében az ame­rikai hadsereg gyors ütem­ben építi ki Honduras kato­nai infrastruktúráját, uta­kat, hidakat, hadianyagrak­tárakat, repülőtereket létesít a nicaraguai határ mentén. Honduras befogadta a nica­raguai ellenforradalmáro­kat, akik innen indítják tá­madásaikat a sandinista rendszer ellen. kívülről, sem belülről nem voltak képesek áttörni. így május nyolcadikára a légió­sok ereje morzsolódott fel az állóháborúban, s de Castries, az erődítményrendszer fő- parancsnoka kénytelen volt felhúzni a fehér zászlót. A kis falu így válhatott a függetlenségi harcok győzel­mébe vetett hit jelképévé az egész világon. Végérvényesen szertefoszlatta a gyarmato­sítók haditechnikai fölényé­nek mítoszát, igazolta a tár­sadalmi forradalommal pá­rosuló népi függetlenségi há­ború győzhetetlenségét. A 72. évét járó Giap tá­bornok a harmincéves év­forduló előkészítésére a na­pokban ellátogatott Dien Bi­en Phuba, s először adott nyilatkozatot nyugati újság­íróknak az egykori harcok színhelyén. Emlékeztetett or­szága sok évtizedes szabad­ságküzdelmére a francia gyarmatosítókkal, az ameri­kai behatolókkal, s most a kínai támadókkal, majd a történelmi emlékhelyen kör­bemutatva kijelentette: „E csatatéren állva szeretném megerősíteni, hogy mindent meg akarunk tenni a népek közötti barátság és együtt­működés építéséért”. A mai Dien Bien Phu büszkén őrzi a múltat, de példát akar mutatni az épí­tőmunka hétköznapi felada­taiban is. Lai Chau tarto­mány húsz nemzetiség (leg­többen a thaik vannak) lak­ta járási központjaként fo­Igy történt ez a legutóbbi hetekbe« is. Honduras felől 8 ezer ellenforradalmár tört be az országba. A déli ha­tárt Costa Rica felől mint­egy 2-3 ezer fegyveres lépte át. Az összehangolt támadás minden korábbit meghaladó méretei és időzítése nem vé­letlenszerű. A Reagan-kor- mányzat még az őszi elnök- választások előtt sikert akar elérni Nicaraguában. A sandinista rendszer térdre kényszerítésére irá­nyuló másik próbálkozás az ország gazdaságának a szét­zilálása. Ezt célozta Nicara­gua teljes aknazár alá véte­le, ami — ma már bizonyí­tott tény — az amerikai Központi Hírszerző Ügynök­ség, a CIA részvételével, sőt, irányításával történt. Nica­ragua külkereskedelme az eddigi legsúlyosabb csapást szenvedte el: az üzemanyag-, nyersanyag- és élelmiszer­utánpótlás szinte teljesen megbénult. A Fehér Ház nem sokat törődik sem az általános nemzetközi felháborodással, sem az amerikai törvényho­zás mindkét házának a CIA- akciót elítélő (a kormányra nézve egyébként nem köte­lező érvényű) határozataival. Reagan ugyanis nem csupán a közelgő amerikai elnök- választások miatt igyekszik minden áron „eredményt” elérni Nicaraguában. No­vemberben, két nappal az amerikaiakat megelőzően a közép-amerikai országban is elnök- és alkotmányozó nemzetgyűlési választásokat tartanak. Reaganék tisztában van­nak azzal, hogy a sandinis­ta vezetés sokkal szélesebb népi bázissal rendelkezik, mint azt az amerikai propa­ganda a világgal elhitetni igyekszik. A nicaraguai vá­lasztások biztos esélyesei a sandinisták. Washington most mindent elkövet annak megakadályozására, hogy a sandinisták — a választáso­kon — elnyerjék azt a leg­itimitást, amelyet eddig mindenkinél hangosabban a Fehér Ház kért rajtuk szá­mon. Arató Gábor kozatosan kiépíti a korszerű mezőgazdaságot, ma már rizsfajta-nemesítő is műkö­dik. Tégla- és cserépgyár ad építőanyagot azoknak, akik szakítanak az évezredes no­mád gazdálkodással, s lete­lepedvén már nem érik be a nyomorúságos bambuszvis­kókkal. Ma traktort vezetnek azok a fiúk, akiknek szülei húsz éve még az ekevasat sem ismerték. Természetes, hogy minden iskolaköteles korú elvégzi az alapfokú hét osztályt — a nemzeti ki­sebbségeknek három évtize­de még ábécéjük sem volt. Dien Bien Phu gimnáziumá­ban, csakúgy, mint a két já­rási kórházban, a szakembe­rek fele nemzetiségi — egyébként a helyi vezetők is. A kisebbségi folklór hasz­nos hagyományait nemcsak hűen ápolják, hanem igye­keznek felhasználni idegen- forgalmi célokra is. A törté­nelmi hírnéven kívül ide­vonzhatja a turistákat a fes­tői táj, a gyógyerejű hegyi levegő, az őstermészet lebi­lincselő gazdagsága. A mos­tani évfordulóra készült el Dien Bien Phuban a modern nagyszálló, a kibővített repü­lőtér és az emlékmúzeum. A most tervezett ipar és az általános fejlődés céljait szolgálja majd az épülő 2000 kilowattos vízi erőmű, a kü­lönböző szolgáltató- és javí­tóműhelyek. Nem tűnik hát frázisnak a helyi tanácselnök tömör kijelentése: — Mi itt azt is példázni szeretnénk, hogy mit ér, milyen boldo­gulást hoz a sok áldozattal kivívott győzelem. Füzes Oszkár Nem mindennapi tétjei vannak a május 14-re kiírt választásoknak a Fülöp-szi- geteken. Hivatalosan mind­össze 200 tagú törvényho­zás, a Bjatasang Pambansa megújítására kerül sor, a megfigyelők szerint viszont az esemény sokkal jelentő­sebb a parlamenti mandátu­mokért folyó megszokott erő­próbánál. Az elmúlt hóna­pok politikai fejleményei ugyanis világosan kimutat­ták, hogy a 7 ezer szigetből álló ország egyfajta kereszt- úthoz érkezett: olyan sza­kaszhoz, ahol Marcos elnök már nem tarthatja fenn ha­talmát a korábbi módon. KONFETTI­FORRADALOM A Marcos-vezetés érezhető megingása tavaly augusztus­tól számítható. Akkor tör­tént az emlékezetes merény­let a Fülöp-szigeteki ellenzék neves alakja, az Egyesült Államokból hároméves száműzetés után hazatért Benigno Aquino szenátor el­len. A manilai repülőtéren elkövetett (s részleteiben máig sem tisztázott) gyilkos­ság elemi erejű felháboro­dást váltott ki, heteken-hó- napokon át tartó tüntetés­sorozatot robbantott ki. Az összecsapások tucatnyi halá­los áldozatot követeltek. A demokratizálódást követelő politikai erők Marcos hala­déktalan lemondását akar­ták elérni, egyaránt felróva neki egyeduralmi kormány­zási módszereit s az ország súlyos gazdasági helyzetét. A megmozdulásokhoz feltűnést keltő módon a középrétegek­ből is sokan csatlakoztak. Ekkor született például a „konfetti forradalom” kifeje­zés, arra emlékeztetve, hogy a Fülöp-szigeteki főváros is­mert üzleti negyedében, Ma- katiban a hivatalnokok, bankalkalmazottak az abla­kokon kiszórt ügyiratokkal, aktákkal fejezték ki egyet­értésüket az utcán felvonuló kormányellenes tüntetőkkel. AZ UTÓDLÁS ÜGYE Az Aquino-gyilkosságnak még egy szempontból mu­tatkozott kihatása: lehetővé tette, hogy az egyébként meglehetősen megosztott el­lenzék átmenetileg egysége­sebben lépjen fel. Igaz, ez az egyetértés korlátozott ma­radt, s csak a Marcos-elle- nességre terjedt ki. A vá­lasztások megítélése azon­ban már eltérő: egyes cso­portok a voksolás bojkottját hirdették meg, mondván, hogy a szükségállapot három évvei ezelőtti feloldása csak névleges volt, s a mostani szavazás szintén a valódi de­mokrácia hiányát leplező, manipulált lépés. Nem rit­kán emlegetik a választási csalások különböző eseteit. Mások viszont úgy érveltek, hogy aktív kampánnyal s minél több parlamenti hely megszerzésével keli küzdeni. Nyilvánvaló, hogy ez a szét- forgácsoltság erősen korlá­tozza az ellenzék lehetősége­it, esélyeit. Pedig áz ország gazdasági helyzete bőven kí­nálna „muníciót” a Marcos elleni támadásokhoz. A nö­vekedés üteme lelassult, a külföldi adósság eléri a 25 milliárd dollárt, a társadal­mi ellentétek riasztóak. Nem sikerült úrrá lenni az ország több körzetében tevékenyke­dő gerillaszervezeteken, ki­terjedt a korrupció, s fe­szültté vált a viszony a ka­tolikus egyház vezetőivel. A terjedő elégedetlenséget Marcos elnök megpróbálta néhány kezdeményezéssel csökkenteni. Ezek sorába il­leszkedett az év elején ren­dezett népszavazás, amelyen többek közt az alelnöki poszt visszaállításáról határoztak. A tisztség újbóli bevezetése az elnöki utódlás kérdését hivatott megoldani: eddig ugyanis teljes bizonytalanság uralkodott, hogy adott eset­ben ki és milyen körülmé­nyek között lépne Marcos helyébe. Jelenleg Cesar Vi­rata kormányfőt tekintik félhivatalos utódjelöltnek, de számos találgatás van forgalomban Marcos felesé­ge, Imelda asszony hatalmi ambícióiról, valamint a hadsereg esetleges közbe­avatkozásáról is. WASHINGTON SZEREPE A katonák színre lépése mellett a másik nagy kérdő­jel az ország fő szövetsége­sének, az Egyesült Államok­nak szerepe. Washington, amely stratégiai megfontolá­sokból magasra értékeli Ma­nilát, s amely hatalmas légi és haditengerészeti támasz­pontot tart fenn a Fülöp- szigeteken, bizonyos szem­pontból két malomkő között őrlődik. (E kettős megítélés szemléletes példája volt Rea­gan elnök tavaly november­re tervezett, ám az Aquino- gyilkosság nyomán végül mégis lemondott látogatása.) Washingtonnak egyrészt ér­deke ugyan a fennálló po­litikai, gazdasági helyzet megőrzése, a megkötött biz­tonsági szerződések megvé­dése, így érthetően támogat­ja Marcos rendszerét. Más­részt viszont számolnia kell a kormányellenes mozgal­mak erősödésével. Jó néhány szakértő figyelmeztet arra, hogy a Fehér Háznak a Mar­cos utáni korszakra is gon­dolnia kell. Szerintük a színfalak mö­gött már beindult az utódlá­si folyamat, a taktikai he­lyezkedés. Helyi megfigye­lők ugyanakkor arra inte­nek, hogy korai lenne még végérvényesen „leírni” a rendkívül tapasztalt, párt­harcokban edzett Marcost, aki idestova 18 esztendeje áll az ország élén. Megeshet, hogy pártja, a „Mozgalom az Űj Társadalomért” nem tud­ja megőrizni eddigi elsöprő, 95 százalékos parlamenti túlsúlyát. Komolyabb vissza­eséstől azonban várhatóan nem kell tartania, mert a vidéki választókörzetekben az ellenzéki csoportok befo­lyása kevésbé átütő, egye­netlen. Márpedig az orszá­gos voksolás kimenetelét va­lószínűleg ez a tényező fog­ja meghatározni. Szegő Gábor Tüntetés Manilában a jelenlegi vezetés ellen (Fotó: Newsweek—KS) Dien Bien Phu évfordulóján A JAK 40-es megnyugtatóan simán landol a hegyek által szorosan körülzárt pici repülőtér kifutópályáján. Mint utóbb kiderül, izgalomra semmi ok: pilótánk heten­te többször megteszi ezt az utat Hanoi és Dien Bien Phu között. így hát nem valami megrendezett stílusszerűség, hanem a foglalkozása hozta úgy, hogy pilótánk maga is mesélhet — ifjúkorában ott volt az itt kiépített francia erődítményrendszer ostromlói között.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents