Békés Megyei Népújság, 1984. május (39. évfolyam, 102-126. szám)

1984-05-26 / 122. szám

1984. május 26., szombat KÖRÖSTÁJ KULTURÁLIS MELLÉKLET Tudományos tisztelgés és idegenforgalmi kalauz Körös-parti szoborsétány KQRÖSPflRT! SZ080RSEIŰNY Bármely irányból érkezik és hiába csak átutazóként. Szarvas előbb-utóbb magá­val ragadja, marasztalja a látogatót. Nem csoda, hi­szen egy vizparti település csak szép lehet. Alföldi kis­város — nem versenyezhet tengerparti kikötőkkel, a vi­lág legcsodálatosabb főváro­saival, Budapesttel. Prágá­val. Mégis szép. Talán a Körös északi ol­dalán húzódó szoborsétány Szarvas legvonzóbb és egy­ben legjellemzőbb pontja. A Debreceni Agrártudományi Egyetem Szarvasi Mezőgaz­dasági Főiskolai Kara nyu­gati homlokzata előtt hat híres magyar tudós szobra áll 1971 óta. Az épület felé néznek, mögöttük a nyugovót víztükör és a liget. Vala­mennyien a magyarországi vízgazdálkodás — csatorná­zás, árvízvédelem, lecsapo- lás, öntözés, melioráció —, növénytermesztés, a kor­szerű mezőgazdaság úttörői. Vedres István (1765—1830), Beszédes József (1783—1852), Vásárhelyi Pá) (1795—1846), Kvassay Jenő (1850—1919), Trümmer Árpád (1884— 1961) és Hank Olivér (1898 —1961) a 19. század elejétől az 1960-as évekig alkottak; munkásságuk jelentős feje­zet a mai mezőgazdasági szakemberképzésben. így Szarvason is; tapasztalatai­kat, eredményeiket széles­körűen hasznosítják, tovább­fejlesztik. A közelmúltban Körös­parti szoborsétány címmel kis könyvet adott ki a Deb­receni Agrártudományi Egyetem Mezőgazdasági Fő­iskolai Kara és közművelő­dési bizottsága. Főiskolai tanárok mutatják be a szo­borsétány „szereplőit’’, a hat vízgazdálkodási és me­zőgazdasági szakembert; részletesen szólnak életük­ről, a korról, amelyben dol­goztak, harcoltak, elemzik munkásságuk jelentőségét, felsorolják legfontosabb publikációikat. Az első cikk Vedres Ist­vánt, az alföldi agrárkultú­ra egyik megalapítóját ele­veníti meg............munkássá­gával kezdődik időrendileg az a gigászi munka, amely­nek eredményeképpen — Tessedik Sámuel. Nagyvá- thy János, Pethe Ferenc. Széchenyi István és más re­formgondolkodók elképzelé­sei alapján — gazdasági úton igyekeztek a népet a nyomorúságból kiemelni.” Korábban a magyar gazdát mindig is arra tanították, hogy a természeti csapások­ba bele kell nyugodnia, el­lenük semmit sem tehet. Vedres István volt az első, aki a török uralom alatt el­pusztult Alföld folyóit med­reikbe kényszerítette, hatal­mas gátrendszert építtetett, szántóföldeket nyertek en­nek eredményeként. Sokat tett a futóhomok megféke­zéséért, s országos jelentő­ségűek voltak csatornázási, út- és hídépítési tervei. Min­tagazdaságokat hozott létre, gyümölcsösöket telepített, felismerte a fásítás, az er­dők jelentőségét. Beszédes József vízimér­nökként harcolt a reformkori eszmékért. A Sárvíz szabá­lyozása. a Fertő, a Hanság, az Al-Duna és a Vaskapuval kapcsolatos munkái után bízták meg a Fehér-Körös, a Berettyó és a Maros sza­bályozásának irányításával. A vízi erőt termelőerővé, a sík vidék energiaforrásává akarta tenni, érdekelte a Tisza medrének rendezése, fő művének a Duna—Tisza- csatorna megépítését, s ez­zel az Alföld gazdálkodásá­nak biztosítását tekintette. Elsőként sürgette a műszaki képzést, a mérnöktársada­lom létrehozását és megbe­csülését. Vásárhelyi Pá) Észak-Ma- gyarország és a Dunántúl után került a Körösök mo­csaras, lápos vadvízországá­ba. Nevéhez fűződik az Al- Duna szabályozási, hajózási terve, térképezése. Belátta, milyen fontos lenne a Tisza általános szabályozása a Dél-Alföld gazdasági élete szempontjából. A „reform­kor mérnökének” tervei he­lyett végül az olasz vízügyi szakember, Paleocapa ter­vei szerint láttak hozzá a Tisza megregulázásához. Bi­zony igen nagy árat — több árvízzel, köztük a szegedi nagy árvízzel — fizettek, s csak a felszabadulás után tértek vissza Vásárhelyi el­képzeléseihez, hozták létre a tiszai vízlépcsőt, dolgozták ki az ármentesítést, a folyó­víz mezőgazdasági hasznosí­tásának lehetőségeit. Kvassay Jenőről megtud­hatjuk: „Magyarország víz­ügyi, gazdasági és társadal­mi érdekeit európai színvo­nalon látó és megoldani akaró hazafi” volt, „a tudo­mány és gyakorlat egységé­nek következetes művelője, az ipari fejlődés, a mező- gazdasági termelés intenzi­tásának és a vízi közleke­dés, kereskedelem korsze­rűsítésének kidolgozója". Bár gépészmérnökként te­vékenykedett, kritikusan bírálta a meglevő oktatást, helyette differenciált mér­nökképzést sürgetett a fel­sőoktatási intézményekben, s fontosnak tartotta a szak­mai elhivatottságot. Az egy­oldalú védekező vízszabá­lyozás helyett a vízgazdál­kodási. hasznosítási szem­pont volt a döntő számára. Nevéhez fűződik a belvíz tárolása, a rizstermelés meghonosítása, a tógazdál­kodás. az öntözés népszerű­sítése. Az öntözést mint létszük­ségletet elfogadtatni, széles körű alkalmazására felkészí­teni a közvéleményt — talán így fogalmazható meg Trüm­mer Árpád egyik legfonto­sabb célkitűzése. Jól látta, hogy az Alföldön csakis en­nek segítségével lehet az aszálykárokon enyhíteni és az egyoldalú termelésen (csak búza és kukorica) változtat­ni. De tovább is ment, akár­csak elődjei, felismerte, hogy ezáltal szociális gondokat is képes megoldani, hiszen fog­lalkoztatási lehetőséget, mun­kahelyeket biztosít. Igen sokoldalú mezőgazda- sági szakemberként tartja számon az irodalom Hank Olivért. Maradandót alkotott a gyümölcs- és növényter­mesztés, a trágyázás, a ho­moki gazdálkodás, az öntö­zés terén. A műszaki fejlesz­tés, az agrotechnikai kutatá­sok, kísérletek fontosságát hirdette. Érdeme több kísér­leti telep létrehozása, így a szarvasi állomáshellyel mű­ködő Öntözési és Talajjaví­tási Kutató Intézet (jelenleg Öntözési Kutató Intézet) is. amelyet 1950 őszén létesítet­tek. A cikket olvasva hamar világossá válik, hogy méltán sorakoznak a szarvasi főis­kola épülete előtt és a köny­vecskében egymás mellett ezek a tudósok. Nemcsak szakmájuk kiválói voltak, nemcsak az alföldi vízgazdál­kodás és mezőgazdaság meg­alapozásában alkottak ma­radandót, hanem a táj, az ország gazdasági felvirágoz­tatását tartották szem előtt. a saját nemzeti mezőgazda­ság és ipar fontosságát is­merték fel elsőként, s jól lát­ták, hogy mindez a nép jó­létének elengedhetetlen fel­tétele. A különbséget közöt­tük a kor, a társadalom je­lentette, amelyben éltek, s amely vagy felvilágosodás­ban és hazaszeretetben mesz- sze elmaradt mögöttük, nem értette törekvéseiket, vagy éppen támogatta ezeket, gya­korlatilag segítette, sürgette megvalósításukat, s elisme­résben részesítette a fejlő­dést, a gazdagodást szolgáló tudósok munkásságát. Vedres István, Beszédes József és Vásárhelyi Pál ko­rát túlszárnyalva látott a jö­vőbe, tervezett és igyekezett alkotni, egyéni erőt, lehető­ségeket , túlbecsülve. Ám hiá­ba a nagy tudás, az átfogó tapasztalat a rengeteg kül­földi utazás nyomán, hiába a hazaszeretet, a legneme­sebb szándék — a nép fel­emelése —, nem értették meg őket, magukra maradva, csa­lódottan haltak meg. Kvas­say Jenő már más korban élt, nem fogadta értetlenség, munkásságát több ízben el­ismerték. Trümmer Árpád pedig élete végén láthatta ál­mai megvalósulását, munká­ja gyümölcsét. Hank Olivért ugyancsak tisztelték, rajon­gással vették körül munka­társai, tanítványai. Szobrok és szoborszilárd életművek az utókor javára. A kötet nyilvánvalóan első­sorban tisztelgés a nemzet nagyságai előtt — szak­emberek, a legbeavatottab- bak méltatnak tudóspéldaké­peket —, de egyben olvas­mányos idegenforgalmi ka­lauz is, a nem mezőgazdasági szakembert szintén sokolda­lúan tájékoztatja, a Szarvas­ra látogatónak maradandóbb élményt biztosít, Békés me­gye szülötteit és az ide kötő­dőket pedig különösképpen megörvendezteti. Niedzielsky Katalin Verasztó Antal: Orfeusz A térdrehullt éjszakában képzeletem falától elvált egy árnyék, ő volt az, a holtából visszatérő kinek nyomában nádasba szelídültek a szelek. Az álmok zöld partjai előtt Eurüdikét várta! Halál és Idő felett. NÉPÚJSÁG Jelinek Lajos; A Grimm-testvérek emlékére Antalfy István: Négysorosak NOSZTALGIA Keresem eltűnt öregségem. Visszasírom régvolt-halálom Ügy éltem örökkön-örökké, hogy fáj jövendő ifjúságom. VERS JAPÁN MÓDRA Az éjtől néhány perc választ csak el. Salakos út vezet a pici házig, ahol — o kelő holdhoz oly közel — valaki nagyon halkan citerázik. MIT ÉR AZ EMBER? A gondolattal elbabrálgatott: mit ér az ember, ha él? s ha halott? De megdöbbent, hogy rájött: amíg él. holt-önmagánál kevesebbet ér. OLYKOR. . . Olykor, ha csönd ölel körül, mint csodálatos menedék, telkemet egyre biztatom: repülni, szállni tud-e még . . .? Jelinek Lajos: Anatole France-illusztráció

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents