Békés Megyei Népújság, 1984. május (39. évfolyam, 102-126. szám)
1984-05-23 / 119. szám
NÉPÚJSÁG 1984, május 23., szerda Tanácsülés Mezőhegyesen A KÖNYVÉRT is felkészült Százharminc új kiadvány az ünnepi könyvhéten A mezőhegyes! Nagyközségi Tanács tegnap, május 22-én délután — soros ülésén —- az elmúlt évi költség- vetési és fejlesztési terv végrehajtását elemezte, meghallgatta a nagyközség műemlékvédelmi helyzetéről, illetve az Állami Ménesbirtok alapításának közelgő 200. évfordulója megünneplésére tett előkészületekről szóló tájékoztatót, végül a vízműtársulat tevékenységéről tárgyalt. A költségvetési és fejlesztési terv elmúlt évi teljesítésének értékelésekor a tanács megállapította, hogy a bevételek és kiadások nagyobb részben a tervezett szintnek megfelelően alakultak. Különösen sokat költött a tanács 1983-ban lakások és orvosi rendelők felújítására, a gázvezeték építéséhez a lakosság járult jelentősen hozzá, a bölcsőde építését pedig a gazdálkodó szervezetek, üzemek segítették első helyen. Emlékezetes a napirendi pont témakörében 1983 májusa, amikor a tanács eddigi legnagyobb beruházását — a nevelési központot — adták át rendeltetésének. Mezőhegyes műemlékvédelmi helyzetéről és az Állami Ménesbirtok alapításának 1985-ös második centenáriumáról szóló tájékoztatóból — a második napirendi pontban — kiderült, hogy a jubileumi előkészületek a tervezett program szerint haladnak. A mezőgazdasági kombinát már e készülődés Az elmúlt hét végén tartotta klubtitkári értekezletét, az agitációs és propaganda reszortfelelősök továbbképzését az MHSZ Szeghalom városi vezetősége Bi- harugrán. Elsőként tájékoztató hangzott el a halgazdaság múltjáról, a gazdálkodás eredményeiről, a jövő terveiről. Ezt követően az agitációs és propagandamunka megnövekedett jelentőségéről, a végrejegyében nyitotta meg a nagyközségben a fedett uszodát és a termékboltját, újította fel műemléki épületeit, állította fel a ménes- birtbk első magyar jószág- igazgatójának, Kozma Ferencnek mellszobrát, s adta ki a mezőhegyesi lótenyésztés történetét bemutató könyvet. A helyi tanács elkészítette a Béka-tó környékének idegenforgalmi célú rendezési tervét, fölépítette az általános művelődési központot, megalapította a „Mezőhegyesért" emlékérmet, míg a Mezőkovácsháza és Vidéke ÁFÉSZ megépítette az új, ezer négyzetméter alapterületű ABC-áruházat. Mindezekkel megteremtődtek a nagyobb arányú idegenforgalom feltételei, amelyeknek kiaknázására a kombinát a lovasturizmus és vadász-idegenforgalom bővítésével, a szakmai idegen- forgalom megszervezésével és hagyományteremtő rendezvények meghonosításával készül. A tanács tagjai a napirendi pont befejezéseként részletes ismertetőt kaptak a 200. évforduló ünnepi eseményprogramjáról is, majd a harmadik napirendi pontban a Mezőhegyesi Komplex Vízműtársulat elnöke számolt be a társulat tizenhárom éves tevékenységéről, melynek során — községi összefogással — létrehozták a szennyvízcsatorna- hálózatot és kialakították az ivóvízellátás feltételrendszerét. K. E. P. hajtás módszereiről és annak várható hatásáról szólt a tájékoztató. Tóth Antal városi titkár értékelte a szövetségben időarányosan végzett munkát és ismertette a következő időszak főbb feladatait. Végezetül a résztvevők által feltett kérdésekre adott választ és a közös gondok megoldására, összehangolt cselekvésre kérte a megjelent aktivistákat Frontó András alezredes, az MHSZ megyei titkára. Május 24. és június 1. között 55. alkalommal állítják fel a könyvsátrakat az ünnepi könyvhéten. A könyvszakma egyik legrangosabb eseményére 19 kiadó 130 kiadványa jelenik meg. A művek fajtáját tekintve legnagyobb számban magyar szerzők munkái szerepelnek a könyvheti újdonságok között: számuk 112. A külföldi irodalmat 18 mű képviseli. Ezeken belül gazdag a választék az esszé műfajból, s találunk majd köztük gyermek- és ifjúsági könyveket is. A könyvhétre hagyományosan megjelenő antológiák az idén is féláron kaphatók. A Könyvértékesítő Vállalat által beszerzett művek összpéldány- száma 57 877, ezek értéke közel 30 millió forint. A vállalat gondoskodott partnerei, a könyvtárak és a szövetkezeti könyvesboltok igényeinek kielégítéséről. A könyvtárellátó főosztály a szerződött könyvtárak ellátására az ünnepi könyvhétre megjelenő kiadványokból közel 170 000 példányt, kb. 8 millió forint értékben renOrszágos vetélkedő A / Magyar Vöröskereszt Országos Vezetősége, a SZOT munkavédelmi osztálya és az Országos Közlekedés-biztonsági Tanács (OKBT) által meghirdetett országos vetélkedőbe Békés megyében 60- vállalat, üzem, szövetkezet összesen mintegy négyezer dolgozóval kapcsolódott be. Közülük a legjobb 56 öttagú csapat városi vetélkedőn vesz részt, amit Békéscsabán, Gyulán. Orosházán. Szarvason és Mezőkovácsházán június végéig tartanak meg. A megyei vetélkedőre — melyre a tíz legjobb csapat jut — szeptemberben kerül sor. Az országos döntő várhatóan decemberben lesz. A városi és a megyei vetélkedőt az OKBT helyi szerve rendezi. delt a kiadóktól. Az utóbbi években kialakult gyakorlat alapján immár hagyománnyá vált, hogy a megjelenő kiadványok jelentős része feldolgozva a könyvtárakba kerül, s ott már a könyvhéten kézbe vehetik az olvasók. Ebben az évben már május 8-án megkapták a könyvtárak az Új könyvek jegyzékének az ünnepi könyvhét kiadványait tartalmazó első számát. Valamennyi szerződött könyvtárat ellátták könyvtári prospektussal, plakátokkal, illetve az ünnepi könyvhét alkalmából készített propagandaanyagokkal. Ezenkívül a könyvhéten kedvezményes áron vásárolható kiadványokat a könyvtárak is 50 százalékkal olcsóbban kapják. A KÖNYVÉRT a szövetkezeti könyvesboltok ünnepi választékáról is gondoskodott: kb. 450 000 példányban, ösz- szesen 18,2 millió forint értékű könyv érkezik folyamatosan az ÁFÉSZ-könyves- boltokba a könyvhéten. Agrártörténeti bizottság alakult A Magyar Agrártudományi Egyesület Békés megyei szervezetének elnöksége május 21-én délután Mezőhegyesen tartotta meg soros ülését. Elsőként meghallgatta a kombinát vezérigazgató-helyettesének, Papp Tibornak a tájékoztatóját a mezőhegyesi ménesbirtok alapításának 200. évfordulójára — 1985-re tervezett ünnepi előkészületekről. Ezt követően dr. Hajtman Pál, a MAE megyei szervezete üzemi csoportjának elnöke számolt be a csoport tevékenységéről, majd a megyei szervezet elnöksége határozatot hozott az agrártörténeti bizottság létrehozására. A bizottság elnökéül Hozó Józsefet, az újkígyósi Aranykalász Tsz elnökhelyettesét választották meg. K. E. P. Honvédelmi nap Végegyházán Az általános iskolai rendtartás szerint , minden évben honvédelmi nap keretében sajátítják el a legfontosabb ismereteket a tanulók. Az idén a végegyházi általános művelődési központ általános iskolájában május 18-án, pénteken tartották meg a honvédelmi napot. Már évek óta eredményes kapcsolat van a “helyi MHSZ vezetősége és az általános iskola között. Így a hazafias' honvédelmi nevelés feladatainak végrehajtásában és a gyakorlati követelmények segítésében részt vesznek az MHSZ-aktivisták is. Az idén is előkészítették a községi lő- teret, ahol az összetett honvédelmi verseny egyik feladatát — a lövészetet — hajtották végre a tanulók. Az MHSZ rendezvényein az együttműködési megállapodásnak megfelelően az általános iskola úttörői műsorral kedveskednek a felnőtteknek. Kunágotán, a helyi termelőszövetkezet cs a lakosság közreműködésével társadalmi munkában kerékpárút épül. A tervezett 2 kilométeres szakasz fele még ebben az évben elkészül Fotó: Bukovinszky István MHSZ-klubtitkári értekezlet Gépkocsiátvételi sorszámok: 1984. MÁJUS 22-ÉN Trabant Lim. Hyc. (Bp.) 711 Trabant Hyc. Combi (Bp.) 49 Trabant Lim. (Bp.) 23 693 Trabant Lim. (Debrecen) 15 220 Trabant Lim. (Győr) 19 331 Trabant Combi (Bp.) 8 209 Trabant Combi (Győr) 3 665 Wartburg Limousin (Bp.) 11137 Warbturg Limousin (Győr) 7 031 Wartburg de Luxe (Bp.) 15 825 Wartburg de Luxe (Győr) 9 339 Wartburg de L. tolót. (Bp.) 3 291 Wartburg Tourist (Bp.) 6 375 Wartburg Tourist (Győr) 2 515 Skoda 105 S (Bp.) 8 504 Skoda 105 S (Debrecen) 6 496 Skoda 105 S (Győr) 6 658 Skoda 120 L (Bp.) 15 762 Skoda 120 L (Debrecen) 9 865 Skoda 120 L (Győr) 11 411 Skoda 120 GLS (Bp.) 766 Lada 1200 (Bp.) 29 24? Lada 1200 (Debrecen) 17 822 Lada 1200 (Győr) 10 132 Lada 1300 S (Bp.) 11 434 Lada 1300 S (Debrecen) 8 411 Lada 1300 S (Győr) 4 408 Lada 1500 (Bp.) 11 326 Lada 1500 (Debrecn) 7 863 Lada 1500 (Győr) 3 937 Lada Combi (Bp.) 5 748 Lada Combi (Debrecen) 3 166 Moszkvics (Bp.) 13 439 Polski Fiat 126 P (Bp.) 17 306 Polski Fiat 126 P (Győr) 5 706 Polski Fiat 1500 4 526 Dacia (Bp.) 20 984 Dacia (Debrecen) 11 553 Zasztava (Bp.) 5 331 lljúsági klub Bucsán A bucsai fiatalok régóta szeretnének rendszeresen találkozni ifjúsági klubjellegű szórakozóhelyen. Februárban már a tanács vb-ülé- sén is megtárgyalták az ifjúsági klub kialakításának lehetőségeit. Orvosné Szilárd Éva, a művelődési ház igazgatója és férje, a termelőszövetkezeti KlSZ-alapszer- vezet titkára, valamint a KISZ-es fiatalok egyeztették elképzeléseiket és vállalkoztak a könyvtár melletti helyiség korszerűsítésére, ifjúsági klubbá alakítására. Az Üj Barázda Tsz anyagi segítségével, a tanács támogatásával sikerült a klubhelyiséget rendbehozni, felszerelni. A FONTEX Szövetkezet is felajánlotta segítségét a bucsai részlegben dolgozó fiatalok támogatására. Ebből az összegből szeretnék technikai eszközökkel kiegészíteni a klub felszerelését. Az elképzelések szerint vonzó programot állítanak össze majd a fiataloknak, s a diszkó mellett előadásokat, vetélkedőket rendeznek. A klub május végén - vagy június elején kerül a fiatalok birtokába. B. Zs. Május 28—29-én Véradó-konferencia Balatonfüreden Május 28-án és 29-én a SZOT balatonfüredi oktatási intézetében tartják a VI. országos véradó-konferenciát. Mint kedden a Vöröskereszt székházában a sajtó képviselőinek elmondták, a kétnapos tanácskozáson a Magyar Vöröskereszt országos és megyei vezetőségeinek az Országos Haematolőgiai és Vértranszfúziós Intézet képviselői, a véradás hivatásos és társadalmi szervezői, véradók megvitatják a véradás és vérvétel szervezésének, a vér hasznosításának tapasztalatait. Áttekintik a magyar véradómozgalom fejlődését, mivel az idén 85 éve annak, hogy az egészségügyi kormányzat megteremtette a szervezett véradás feltételeit és 25 éves a díjtalan véradás. Az üléseken - amelyeken részt vesznek a Vöröskereszt és Vörös Félhold Nemzeti Társaságok Ligájának és az NDK Vöröskereszt-szervezetének képviselői is — beszámolnak majd a nemzetközi viszonylatban is jelentős eredményről: országunkban a véradómozgalom társadalmi üggyé vált. Mintegy félmillió véradó — a lakosság csaknem 6 százaléka — tavaly 245 ezer liter vért adott díjtalanul a sérültek, a betegek gyógykezeléséhez. A donorok zöme évente egyszer, egy része — főleg a ritka vércsoportúak — évente többször vállalja ezt az áldozatot, önzetlenül, térítés nélkül. Ma már kielégítik a gyógyászat vérigényeit. Ezen a konferencián tehát már nem a véradók számának és a vér mennyiségének gyarapítását, hanem a véradás jobb megszervezését, a vér megfelelő hasznosítását és elosztását szorgalmazzák azért, hogy ott és akkor legyen a vér vagy a vérkészítmény, ahol és amikor éppen szükséges. A konferencián 16 sokszoros véradót, illetve véradó- szervezőt részesítenek kitüntetésben. Első ízben adják át a tavaly decemberben alapított, a Véradómozgalomért emlékplakettet azoknak az aktivistáknak, akik évtizedeken át jelentős mértékben elősegítették a véradómozgalom kibontakozását. Népfronttanácskozás a légkörszennyezésről A Hazafias Népfront Országos Elnökségének környezetvédelmi, tudományos és oktatási albizottsága kedden ülést tartott az Országos Meteorológiai Szolgálat Légkörfizikai Intézetében. A bizottság tagjai első ízben vitatták meg önálló témaként a hazai légkör minőségének, a levegőszennyezés mértékének helyzetét, ami a kérdéskör növekvő fontosságára, s korábbi elhanyagoltságára is utal. A levegő minősége a nagyvárosokban az utóbbi években jelentősen javult, nagymértékben csökkent a füstködök kialakulásának veszélye, ami elsősorban a levegőtisztaság-védelmi intézkedéseknek köszönhető — mondotta Kozák Béla. az Országos Meteorológiai Szolgálat elnökhelyettese, szervezetük mérési adataira hivatkozva. Előadásában kifejtette. hogy a levegőt hazánkban elsősorban a fűtésből, a korszerűtlen gyártási folyamatokból, s ,az egyre növekvő mértékű gépjármű- forgalomból eredő anyagok szennyezik. Elmondotta, hogy a levegőt szennyező anyagok elsősorban hazai forrásokból erednek, de nagyobb távolságokról is bekerülnek a hazai légkörbe és innen is jut külföldre. A levegő tisztaságának a védelme éghajlatunk megőrzése szempontjából is rendkívül fontos, hiszen a szennyező anyagok hatására a hazai átlaghőmérséklet megváltozhat. és ez súlyos következményekkel járhat. A széntüzeléshez való visz- szatérés ronthatja a levegő tisztaságának helyzetét — mondották többen a felszólalók közül, hangoztatva, hogy e tekintetben ésszerű kompromisszumokra és előrelátó intézkedésekre van szükség. Néhányan kifejtették azt a véleményüket, hogy a levegő tisztaságának védelme a környezetvédelmen belül is határterület, nincs igazi gazdája. így a levegő tisztasága ellen vétőket sem lehet megfelelően kordában tartani, a felelősségre vonásra nincsenek igazán hatásos szankciók. Huszonhárom nyári egyetemet szervez országszerte a TIT Idén 23 nyári egyetemet szervez országszerte a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat, ezek közül új kezdeményezés lesz a közigazgatási nyári egyetem Veszprémben — jelentette be kedden a TIT országos központjában tartott sajtótájékoztatón Nádor György, a Nemzetközi Kulturális Intézetének főigazgatója, az Országos Nyári Egyetemi Tanács vezetője. Két nyári egyetem — a salgótarjáni ifjúsági és az esztergomi művészeti — idén ünnepli tizedik, illetve huszadik éves jubileumát. A salgótarjáni rendezvény programja az 1985-ös nemzetközi ifjúsági év előkészületeihez kapcsolódik, témája: ifjúság, haladás, béke. A hazai résztvevőkön kívül erre a kurzusra Európa több országából és más kontinensekről is több érdeklődőt várnak. A foglalkozások célja: megvizsgálni és megvitatni az ifjúság helyét, szerepét, feladatait a mai világban. A TIT gazdag hagyományokkal rendelkező nyári akciója az ismeretterjesztés jól ismert formáit, kulturális és turisztikai programokkal ötvözi, azaz a szórakozásra, a pihenésre is lehetőséget ad a hallgatóknak. A kimutatások szerint a nyári egyetemek magyar hallgatóinak száma évente 1500—1700 között ingadozik. Tavaly ösztöndíjasként 705- en gyarapították ismereteiket a TIT nyári egyetemein. Évente mintegy 1500 külföldi látogatja a kurzusokat, a legtöbben az európai szocialista országokból érkeznek. Az 1984. évi egyetemek többsége társadalomtudományi — például nyelvészeti, pedagógiai, közgazdasági — témákkal foglalkozik, de művelődéselméleti, műemlékvédelmi, népművészeti és üzemszociológiai kurzusokat is szerveznek. Természettudományi kérdéseket dolgoz fel egyebek közt a keszthelyi Georgikon, a szarvasi Tessedik Sámuel mezőgazdasági, valamint a soproni természet- és környezetvédelmi nyári egyetem. Lesznek politikai témájú tanfolyamok is, s második alkalommal nyitja meg kapuit az érdeklődők előtt Agárdon a testkultúra nyári egyetem.