Békés Megyei Népújság, 1984. május (39. évfolyam, 102-126. szám)

1984-05-22 / 118. szám

NÉPÚJSÁG 1984. május 22., kedd Antikvár Antik: régi, ódon; általában valaminek a régiségét je­lölő kifejezés. Antikvárium: régiségkereskedés. Szőkébb értelemben régi könyveket, zenemüveket, metszeteket árusító köny­vesbolt. (Űj Magyar Lexikon) Az utca zajos. A Jókai Színház előcsarnokának le­választott része ellenben meglepően csendes. Mintha az utca számtalan zaja lát­hatatlan falon törne meg a bejárat előtt. Aki séta köz­ben gondol egyet — talán a tömeg vonzza, talán az ajtón elhelyezett, nem túl hivalko­dó plakát — és befordul ide, önkéntelenül halkít a hang­ján. Pedig a jókora pultokon meztelenkedő könyvek in­kább szánnivalók, mint tisz­teletet ébresztők. Többen lapozgatunk csen­desen, látszólag ügyet sem vetve egymásra. Néha azon­ban el lehet kapni az óvatos oldalpillantásokat, melyek azt kutatják: vajon mit fe­dezett fel a másik? S ha ott felejti zsákmányát, gyorsan le lehet rá csapni, hogy az­tán némi forgatás és beleol­vasás után magunk is ottfe- lejtésre ítéljük. Szegény könyv, mennyi tapogatást, mennyi értékelő (vagy leér­tékelő) pillantást kell végig­szenvednie, míg nem-jön az „igazi”, aki hajlandó megfi­zetni az árát. Persze, van ami hamar gazdára talál. Mellettem pél­dául egy szemüveges diák­lány ritka kincsre lelt: maf­fiatörténet, eredeti fotókkal illusztrálva. Elmélyülten né­zegeti, mígnem barátnője — aki unatkozva téblábol — ol­dalba nem böki: jössz már? — Nézd, mit találtam! — tartja fel a szemüveges a szürke kis könyvet, mint a győzelmi zászlót. — Na és? — rág egyet flegmán rágógumiján a má­sik. — Vedd meg, aztán gye­rünk. — Az ám, de nincs nálam pénz — így az előző. — Akkor meg dugd el, az­tán majd visszajövünk — su­gallja a rágógumis. — És ha valaki megtalál­ja? — aggódik a könyv re­ménybeli tulajdonosa, aztán a zsebébe nyúl, és némi ap­rópénzt kotor elő. Ketten összedobják nagy nehezen a szóban forgó 30 forintot, s íme, a könyv elkelt. Legtöbben a krimiket, az ismertebb regényeket néze­getik. Oldalt fél asztalt töl­tenek meg a kézikönyvek, a lexikonok. Itt is mindig áll­dogál valaki. Most például két hosszúra nyúlt kamasz nézegeti Fritz Kahn: A sze­relem iskolája című népsze­rű művének egyik régebbi kiadását. Halkan beszélnek, hogy miről, azt csak az egé­szen közel álló hallja. Egyi­kük egy ábrát magyaráz. A másik elmélyülten, némi cso­dálattal figyeli. Aztán rákér­dez: honnan tudod? — Megvan otthon — néz körül óvatosan a tájékozot­tabb. — Már kissrác korom óta tanulmányozom. Egyszer észrevette a fater. Képzeld, nem tolt le. hanem mindent elmagyarázott részletesen. — Másfél ezer forint kö­rül volt a legmagasabb ösz- szeg, amit kifizettünk — mondja Dudás Istvánná, a Szegedi Antikvár boltvezető­helyettese. — Az első nap forgalma volt a. legnagyobb. Csütörtökön már a könyvek, s a látogatók is megcsappan­tak. Pár óra múlva zárunk, hozzávetőleg ötvenötezer fo­rinttal. — Ügy 25 ezer forint ér­tékű könyvkészletet hoztunk — fűzi hozzá Boros Zsuzsan­na eladó. — Igen nagy vá­lasztékunk volt bestsellerek­ből, klasszikus irodalomból, lexikonokból, útleírásokból, sőt, kísérletképpen még di­vatkatalógusokat is árusítot­tunk; elkeltek. Nagyon sok krimit, Jókait adtunk el, ke­resettek voltak az erdélyi szépmíves kötetek, s a köny­vesboltokban ritkán kapható könyvsikerek, mint például a Pillangó. Vitték a meseköny­veket, az ifjúsági irodalmat, az útleírásokat, s többen ke­restek versesköteteket. A be­hozott könyvek ? Elsősorban a mai irodalmat kínálták. Az antikvár az eredeti ár negyven—ötven százalékát fizeti a könyvekért. Nem nagy összeg, de elég arra, hogy megúnt könyveinktől szívfájdalom nélkül váljunk meg. Hátha másnak még él­vezetet nyújt az olvasásuk... — gubucz — Beszélgetés egy kiállítás ürügyén Játszottam a minap a fi­ammal. „Amerikából jöttem, mesterségem címere”... — és mutatta, mert inkább ő volt a kérdező, én meg ki­találtam, mi lehet az adott szakma, aminek mozdulatait próbálja felidézni. A játék­kal töltött félórácska alatt képzeletben volt fogorvos, tanár, buszvezető, bohóc, táncos, űrhajós és még mit tudom én micsoda . . . Annak idején, emlékszem, mi is játszottunk hasonlót, csak a bemutatott szerepek változtak valamelyest. Mi tanárok, asztalosok, bádogo­sok és egyéb mesterembe­rek voltunk. Ám már mi sem utánozhattuk a teknő- vájás mozdulatait, részben mert városi gyerekek vol­tunk, részben meg azért, mert — már akkor — kiha­lófélben volt ez a mesterség. «4 A Békés megyei Tanács cigányügyi koordinációs bi­zottsága és az Erkel Ferenc Múzeum a gyulai vár idő­szaki kiállítótermében ren­dezett kiállítást a közel­múltban „Teknővájás és rongyszövés” címmel. Az egyik kiállító Serbán Lőrinc volt, aki, igaz, már szakí­tott apja, nagyapja mester­ségével, ám a rendezők fel­kérésére vállalkozott rá, hogy bemutassa a gyermek­korában ráragadt tudo­mányt. Előkerültek a már „nyug­díjazott” szerszámok, hogy a kiállításon megismerhes­sék az érdeklődők a munka folyamatát (fotókon), s per­sze végeredményét, a nagy ügyességgel, tudással kivájt szép, arányos teknőket. Az­tán ismét visszakerült a kamra mélyére a bárd, a fejsze, a kapocska, de még a vonyókés is. Ott álmo­doznak a félhomályban a régmúlt időkről, mikor a népes Serbán család megél­hetéséről kellett gondoskod­niuk . .. — Apám, nagyapám ván­dor teknővájó volt. Nyolc testvéremmel mi is mindig úton voltunk vele. A na­gyobbak segítettek, a kiseb­beket meg úgy kellett hesse- getni a szerszámok mellől. Olyan 8 éves forma lehet­tem, mikor először fejszét fogtam. Csaptam ide, csap­tam oda, apám meg rám­mordult: „Nem mész el on­nan!” Később, úgy 15 éve­sen már magam is készít­hettem ezt-azt. Nagy figye­lemmel, vigyázva, mert ha már egyszer a teknyőt el­rontják, azt már nem lehet megfódozni. Elevenen élnek emlékeze­tében a gyerekkori évek. Hol Nyíracsádon, hol Egye- ken, hol másutt járt isko­lába: ahol éppen feldolgoz­ható fát találtak, ott tele­pedtek meg. Nem csoda hát, ha az utolsó osztályokat már felnőtt fejjel végezte el. — Tudja, csak az szeret­heti így ezt a mesterséget, aki már teknyőbe születik, abban ringatják. Ezt nem lehet ám csak úgy, három év alatt megtanulni. A fa kitermelése még csak men­ne. De azt a rönköt kellő hosszúságúra kell vágni, akácfa ékkel ketté kell ha­sítani, aztán jön a kinégy- zetelés, a nagyolás, és vé­gül a finomítás a vonyókés- sel meg a kapocskával. Mérni, előrajzolni nem szok­tuk. Az arasz mindig kéznél van, az és a jó szem elég is. A vastagsághoz meg fül kell. Az ember, ahogy üt, hallja, kell-e mélyebbre váj­ni .. . A legkisebb Serbán fiú, Lőrinc ezzel kereste a. ke­nyerét évekig. Aztán ahogy gyarapodott a család — há­rom gyermeke született —, végleg megtelepedtek. Előbb az Állami Építőipari Válla­latnál dolgozott, aztán, mi­Ez a kapocska... Fotó: Kovács Erzsi vei nem tudott a fa vará­zsától megszabadulni, faáru­készítő kisiparos lett. — Így nem parancsolt senki, akkor és azt csinál­tam, amikor és amit akar­tam, szóval eldolgozgattam így egy ideig. Aztán elfo­gyott a fa, vándorolni már nemigen akartam, így új ipart váltottam, háztartási magánkereskedő lettem. Teknyőt már nem csinálok. A múzeum felkérésére is nehezen álltam rá, úgy, hogy az anyagot is ők bizto­sították. Mikor a kiállításra ké­szült, még a televízió is fel­vételt készített a munkájá­ról. Érdemes volt megörö­kíteni az ősi mozdulatokat, hiszen a fia, Misiké, már biztos nem folytatja ezt a mesterséget, s úgy tűnik, ő maga is végleg lemondott erről az apai örökségről. — Nemigen igénylik máraz emberek sem. Régen? Ajaj! Kellett a teknyő a disznó­vágáshoz, a kopasztó is meg a sózó is. Aztán ott volt a kenyérsütés. El sem lehetett képzelni gyúróteknyő nélkül. Mostak, de még gyereket is ringattak a fateknyőben. Manapság nemigen vesznek ilyesmit. <▼> Vív így hát' meg kell eléged­nem azzal, hogy a szerszá­mokat megmutatja. Az „Amerikából jöttem...” já­ték pedig marad a régiben. A teknővájás mesterségét, úgy tűnik, soha nem ismer­heti meg a fiam. Bele kell nyugodjak, így van ez rend­jén. Nagy Ágnes KÉPERNYŐ Mielőtt az ember hozz ' ezd egy tv-jegyzet megírásához, gondosan mérlegelnie ke* hogy a látott műsorok közül me­lyek azok, amelyekről közérdekű mondanivalója van. Nálam ez a mérlegelés már egy héttel korábban kezdődik, amikor az előzetes programból kiválogatom azokat, amelyeket meg kí­vánok nézni, hátha érdekesek. Megjelölöm őket, s olyankor mindig akad olyan bejegyzés is, amely azt jelzi, hogy csu­pán önmagam szórakoztatására is megnézek még néhány műsort. Utólag aztán akadhat változtatás is. Most ezekről a változásokról lesz szó. Vitray Tamás televíziós jelenléte mindig abba a csoportba kerül, amelyet, ha csak tehetem, nem mulasztom el megnéz­ni, mégse kívánok róluk véleményt nyilvánítani. Vitrayról ugyanis leírtak már minden elképzelhető jót, ebben a mű­fajban aligha újíthatok. Elkönyveltem régen, hogy Vitray Tamás „televíziós zseni”, aki bizonyára tudja is ezt. Viseli emberül e csöppet sem könnyű állapotot, s híven önmagához, termi szépen, a jónál jobb produkciókat. És mint minden egyéniség, ő is megosztja a nézőket. Híveitől már efféle afo­rizmát is hallottam: „Szereted-e Vitrayt, megmondom ki vagy”. A másik tábor kevésbé árnyaltan, de annál határozot­tabban fogalmaz. (Nem idézem.) A legutóbbi Csak ülök és mesélek műsort ellenzői körében töltöttem. Nem volt ve­szélytelen dolog, annál is inkább, mert a társaság egyik vehe­mens tagja minduntalan át akarta kapcsolni a tv-készüléket a kettes csatornára, ahol a Zenebutik ismétlése ment. Szelíd makacsságom meghozta az eredményt, s az okos enged elv alapján hagytak élni, nézni. Én pedig fél szemmel a környe­zetem figyeltem, akik feltett szándékuk ellenére az „ember­mesék” vonzásába kerültek. Fokozatosan feledkeztek bele a történetekbe, mosolyogtak vagy megrendültek, elámultak és felháborodtak. S ha nem is fogalmazódott meg bennük, de lelkűk mélyén ott vibrált az évezredek óta szép felismerés: „Sok van mi csodálatos, de az embernél nincs csodálato­sabb”. Az adás végén az ellentábor vezéregyénisége végső érvként kivágta az adut: műsorait megnézem, de Vitrayt ak­kor se szeretem. Kell ennél nagyobb elismerés? . Ha azokról az élményekről írok, amelyekről eredetileg nem kívántam szólni, akkor nem hallgathatok az elmúlt hét sport- közvetítéseiről. Sajnos, a szerdai labdarúgó-kupadöntőt ki­hagytam, pedig különleges csemegének ígérkezett. Aki látta, mindenki elragadtatással szólt e fociparádéról. Barátom Shakespeare-szonett szépségéhez hasonlította a küzdelmet. Meglehet, igaza van. Miért is ne produkálhatna a ma embe­re akár sportpályán is tökéletest? Dráma feszülhet, szépség lüktethet az akarat, a küzdelem, a győzni vágyás ideg. és izomcsatájában. Mint ahogy groteszk vibrálás is előfordul például az országos ökölvívó-bajnokság döntőinek közvetíté­sekor. Most először küzdhettek e kemény sport hazai leg­jobbjai fejvédőben, ami eddig csak az edzéseken óvta őket a pofonok kábulatától. Csakhogy olyan felemás intézkedés volt érvényben, amely csupán a válogatottaknak tette kötelezővé a fejvédő használatát, a többieknek nem. S a közvetített döntőkön zömmel úgy alakult a párosítás, hogy az egyik sa­rokból csupasz kobakkal, a másikban fejvédővel ékesen in­dult harcba a sportoló. Torz látvány volt, annyi szent. Má­sik kedvenc, ritkán látott sportágam, a Forma—1 autóverseny francia nagydíjának nézésekor pedig a hangulatok végelát­hatatlan özöne hullámzott át rajtam, örültem, mert a jó öreg Lauda, ez a halál kapujából visszajött remek fickó nyerte a futamot. Féltettem is a modern gépszörnyetegeket meglova­goló gladiátorokat, máskor pedig azon mosolyogtam, hogy 220 liter benzint kell „beosztaniuk” a 304 kilométeres távra. Ekkora száguldást nem vállalnék ugyan, de öreg Trabantom­mal tizedrész üzemanyagból bőven elgurulnék ennyi kilomé­tert. És még pezsgős köszöntőt se várnék a rekordért. Jó lenne csupa vidám dologról írni, olyanokról, amelyek kellemes perceket szereztek. Ám a vasárnap késő este sugár­zott Pilinszky János:' KZ-oratórium című adás úgy hatott, mint egy arcul csapás. Nem is annyira a Maár Gyula által képernyőre vitt kemény, iszonytató, vinnyogó „műsor” volt rám hatással, mert ennek jelzéseit sokszor nem is tudtam kö­vetni. Sokkal inkább megragadott a költő, Pilinszky János szép, okos arca, figyelmeztető hangja. És még inkább azok a képsorok, amelyek a koncentrációs táborok kopár rettenetét idézték. Mint a bűnös, ki visszatér a tett színhelyére, szinte delejes kényszerben figyelem korunk szennyes lapjait. Öt­éves voltam, amikor vagonokba zsúfoltak embereket, hogy csonthegyek, bűzös roncsok, meg nem bocsátható bűnök ál­dozatai legyenek. Emlékké sose szelídülő elmúlok. A felelős­séget érző túlélőknek pedig adjanak mindig felvérző sebeket, fájdalmat és nyugtalan éjszakákat: annyi borzalmat szült már ez a bolygó, hogy a torz kedvű rém elpusztulásában tán so­sem lehetünk biztosak? (Andódy) Mai műsor KOSSUTH RÁDIÓ 8.30: Látogatás a Gyógyszerku­tató Intézetben. 9.00: Brahms: íisz-moll szoná­ta. 9.30: Verdi: Don Carlos. 9.44: Játsszunk a billentyűkkel! 10.05: MR 10—14. 10.35: Mendelssohn: g-moll szim­fónia. 11.00: Népi zene. 11.40: A csúnya' hercegnő, (re­gény) XV/2. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Törvénykönyv. 13.00: A Rádió Dalszínháza: Sztambul rózsája. 14.25: A Szovjetunió népeinek zenéjéből. 14.41: Arcképek a szovjet iroda­lomból. 15.05: Két Vivaldi-concerto. 15.28: Nyitnikék. 16.00: Népzenei Hangos Űjság. 16.40: Haydn: D-dúr vonósné­gyes. 17.05: Rajtam nem múlik. 17.30: Filmzene. 17.45: A Szabó család. 19.15: A zene is összeköt. 19.55: Az emberek jók. (riport) 20.25: Operettdalok. 20.52: Bemutatjuk új felvételün­ket. 21.04: Tétova szeretők, (regény) 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Operaáriák. 22 50: Késő este. 3. 23.00: Willem Mengelberg vezé­nyel. 0.10: Virágénekek. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Bundschuh István stájer citerán játszik. 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.35: Társalgó. 10.00: Zenedélelőtt. 12.25: Ifjúsági könyvespolc. 12.35: Melódiakoktél. 13.45: Zenés délután. 14.00: Operaslágerek. 14.35: Tánczenei koktél. 15.20: Könyvről — könyvért. 15.30: örökzöld dallamok. 16.35: Csúcsforgalom. 18.00: Disputa. —arról, hogy ha majd szü­lő leszek. 18.35: Fúvószenekari hangver­seny. 19.11: A Wolf együttes felvéte­leiből. 19.35: Csak fiataloknak! 20.35: Magyar anekdótakincs. XXIV/9. 21.04: Barátság slágerexpressz. 21.34: Esti hangverseny. 22.34: Nóták. 23.20: Könnyűzene. III. MŰSOR 9.00: Sanzonfelvételeinkből. 9.30: Kósa Gábor hangversenye. 10.34: Népdalok a Dunántúlról. 11.05: Operafinálék. 11.44: Zenekari muzsika. 13.07: Latin-Amerika irodalma. 13.32: Magyar előadóművészek felvételeiből. 14.00: Világújság. 14.20: Két szimfonikus költe­mény. 14.49: Donizetti: Szerelmi bájital. (vígopera) 16.45: Labirintus.. 17.00: Kamaramuzsika. 18.30: Szerb-horvát nyelvű mű­sor. 19.05: Német nyelvű műsor. 19.35: A Magyar Állami Hang­versenyzenekar hangverse­nye. Közben: 20.15: Garabonciások Kecskeméten. 20.35: A hangverseny-közvetítés folytatása. 21.15: Madrigálok. 21.35: Az 1983. évi nemzetközi dzsesszfesztivál felvételei­ből. I. 22.15: Látogatás az Európa Ki­adó szerkesztőségében. 22.45: Magyar szerzők dalai. SZOLNOKI STŰDIÖ 17.00: Műsorismertetés. Hírek. 17.05: Tony Mottola gitározik. 17.15: Nők negyedórája. Szerkesztő: Váczi Szabó Márta. 17.30: Volt szolnoki színészek műsorából. Mucsi Sándor énekel. 17.45: Hazai holmi. Körmendi Lajos jegyzete. 17.50: Express disco. 18.00: Alföldi krónika. 18.15: Kim Wilde felvételeiből. 18.26—18.30: Hírösszefoglaló, lap- és műsorelőzetes. TV, BUDAPEST, I. MŰSOR 8.00: Tévétorna, (ism.) 8.05: Iskolatévé: Világnézet. 8.50: Környezetismeret. 9.05: Magyar nyelv. 9.15: Biológia. 9.40: Aki mer, az nyer! X. 10.15: Minden nap más. (NDK tévéfilm) 14.50: Deltácska. 15.10: Szovjet úttörők a termé­szetvédelemért. 15.55: A közös érettségi-felvételi írásbeli vizsgák feladatai­nak megoldása. I. 17.00: Tigris, (kalandfilm) IV/3. (ism.) 18.00: Emlékek a középkorból. 18.25: Agrárvilág. 19.10: Tévétorna.. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Egy szélhámos karrierje. (lengyel filmsorozat) VII/3. 21.00: Stúdió ’84. 22.00: Kockázat. 22.30: Tv-tükör. 22.40: Tv-híradó 3. II. MŰSOR 17.35: Kuckó, (ism.) * 18.05: „Kell, hogy fontos legyek valahol. . .” (dokumen­tumfilm) 18.45: Postafiók 250. í 19.00: Ünnepi hangverseny Ri­chard Wagner halálának 100. évfordulójára, (ism.) 20.00: Rövidfilmek műhelyéből. 21.00: Tv-híradó 2. 21.20: Az újságíró, (jugoszláv film) BUKAREST 16.20: Rajzfilmek. 20.00: Tv-híradó. 20.20: Gazdasági figyelő. 20.35: Riportfilm 1984. 20.50: Szicíliai történet. Tv-játék. 22.20: Tv-híradó. BELGRAD, I. MŰSOR 16.40: Videooldalak. 16.50: Mi az önigazgatás. 17.00: Magyar nyelvű Tv-napló. 17.10: Az el nem kötelezettek — az emberiség lelkiismere­te. 17.35: Érdekes utazás. 17.40: Hírek. 17.45: Kicsiny világ. 18.15: Tv-naptár. 18.45: Zenei adás. 19.15: Rajzfilm. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 20.00: Belpolitikai adás. 20.45: Lottósorsolás. 20.55: Ámokfutás, (játékfilm) 22.35: Tv-napló. II. MŰSOR 18.15: Nyitott könyv. 18.45: Világnézet. 19.00: A karszt — népszerű tu­dományos sorozat. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 20.00: Könnyűzenei adás. 20.50: Hőstettek ideje — doku­mentumadás. 21.35: Zágrábi körkép. 21.50: Dzsessz. SZÍNHÁZ 1984. május 22-én, kedden 15 órakor Békéscsabán: FEHÉR SZERECSEN Kincskereső-bérlet 19 órakor Békéscsabán: az Árnyék Déryné-bérlet 20 órakor Mezőkovácsházán: BOLHA A FÜLBEN 1984. május 23-án. szerdán 15 órakor Békéscsabán: BASTYASÉTANY 77 Egressy-bérlet 19 órakor Békéscsabán: BASTYASÉTANY 77 Szentpétery-bérlet 15 órakor Hódmezővásárhelyen: FEHÉR SZERECSEN 17 órakor Hódmezővásárhelyen: FEHÉR SZERECSEN MOZI Békési Bástya: A szép ismeret­len. Békéscsabai Szabadság: 101 kiskutya. Békéscsabai Terv, fél 6-kor: Szerelem Montrealban, fél 8-kor: Bizonyítási eljárás. Gyulai Erkel, fél 6-kor: Redo­ne Egyiptomban, fél 8-kor: Bűn­tudat. Gyulai Petőfi, 3-kor: Sasszárny, 5 és 7-kor: Üldözők. Orosházi Partizán, fél 4-kor: Sabine 7 éves, fél 6 és fél 8-kor: Eltűntnek nyilvánítva.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents