Békés Megyei Népújság, 1984. május (39. évfolyam, 102-126. szám)
1984-05-19 / 116. szám
1984. május 19., szombat NAGYVILÁG «IWJET1W Egyesült Államok Fegyverkezés és gazdaság Az amerikai politikusok általában „biztonsági” megfontolásokkal indokolják a Reagan-kormány fegyverkezési programját, de azért vannak, akik nem feledkeznek meg a gazdasági okokról sem. Baloldali amerikai közgazdászok nagyon tanulságosnak tartják a hetvenes évek végének összehasonlítását az ötvenes évek hidegháborús időszakával — gazdasági szempontból is. Kimutatható, hogy a két korszakot majdnem azonos természetű gazdasági nehézségek jellemezték — a csődök járványos elharapódzása és a munkanélküliség —, és a problémákat a kormányzat hasonló módon igyekezett feloldani: a katonai kiadások óriási emelésével és a szociális költségvetés szigorú csökkentésével. A hetvenes évek végére az amerikai ipar kulcságazataiban — a repülőgép- és autógyártásban, a fémiparban, a hajóépílésben, az elektronikai iparban — különösen aggasztó túltermelési és szerkezetváltási válság bontakozott ki. Nem csoda hát, hogy az üzleti körök sajtója a nyolcvanas évek elején kitörő lelkesedéssel fogadta a katonai megrendelések új özönét. „A kongresszus őrü- letes tempóban szavazza meg a katonai kiadásokat", „Ismét boldog napok köszöntének a fegyvergyártókra” — ilyen és hasonló főcímekkel köszöntötte olvasóit a Fortune magazin, vagy a Business Week. A Reagan-kormányzat elképzelései szerint az Egyesült Államok költségvetése öt év alatt 1600 milliárd dollárt ad fegyverkezésre. Ez körülbelül kétszer akkora összeg, mint amennyit tavaly — egyetlen évben — az egész világon költöttek a hadseregekre. A fegyvereket gyártó amerikai vállalatok busás profitjai közismertek. De érdemes felsorolni néhány alapjában „békeiparágat’' is. annak szemléltetésére, milyen széles körben és milyen hatalmas mértékben részesül szinte az egész amerikai ipar a katonai megrendelésekből. A rádió- és televíziós felszerelések gyártói 1981-ben 12,1 milliárd dollár katonai megrendelést kaptak, ilyen célú rendelésállományuk értéke 1987-ben már várhatóan 25 milliárd dollár lesz. Nyersolaj- és földgázszállítók: 8,2 milliárd dollár 1981-ben, 5,1 milliárd dollár 1987-ben. Olajszármazékok: 7,8 milliárd 1981-ben. 12,3 milliárd 1987-ben. Villamosáram- szolgáltatás: 2,8 milliárd 1981-ben, 5 milliárd 1987ben. Repülőgépek: 7,8 milliárd 1981-ben, 16,4 milliárd 1987-ben. Hajóépílés: 4,9 milliárd 1981-ben, 7,6 milliárd 1987-ben. Közúti szállítás: 2,9 milliárd 1981-ben, 4,6 milliárd 1987-ben. Elektronikus berendezések: 2,6 milliárd 1981-ben, 6 milliárd 1987ben. Vegyipar: 2,1 milliárd 1981-ben. 4 milliárd 1987- ben A gazdaság fellendülésének már tapasztalhatók jelei az Egyesült Államokban. Ez azonban csak a vállalati jövedelmekre vonatkozik. A bonyolult fegyverek gyártása ugyanis csak korlátozott számú műszaki szakértő és szakmunkás számára teremt új munkaalkalmat, úgyhogy a munkanélküliség problémája úgyszólván változatlan maradt. A szociális kiadások feláldozása a katonai költségvetés oltárán pedig általában korlátozza a vásárlóerőt. s ez akadályozza azt, hogy a fellendülés minél szélesebb körű lehessen. Lenne más módszer is? Az említett baloldali közgazdászok rámutatnak, hogy az amerikai városok infrastruktúrája — az utak. a tömeg- közlekedés. a lakások, iskolák, hidak, gátak — állapota gyorsan romlik, elavul Egy országos városi közmunkaprogram sokkal több munkaalkalmat teremtene, és a lakosság is több hasznát látná, mint a fegyverkezési kiadásoknak. Csakhogy az ilyenfajta munkák megtérülése jóval lassúbb a vállalkozók számára, és a profitráta is összehasonlíthatatlanul alacsonyabb teljesítésénél. A fegyverkezésből hasznot húzó több tízezer amerikai vállalat nyomásának — közülük, mintegy száznak jut a katonai megrendelések kétharmada — csak politikai döntéssel állhatna ellen a kormány. S az újabb és újabb fegyverkezési programokat megszavaztató jelenlegi amerikai kormányzat éppenséggel nem tesz tanúságot ilyesfajta politikai akaratról. Mészáros György Kolostor az Kranvhomokon A kolostort rengeteg ha,zai és külföldi turista keresi fel Várna megye egyik legérdekesebb történelmi nevezetessége az Aladzsa kolostor. Az „aladzsa” török szó. azt jelenti, hogy tarka Valószínű a színpompás falfestményekre céloz, amelyekből napjainkig sajnos igen kevés maradt meg. A kolostor a XII.—XIII. században létesült. amikor a feudális Bulgária súlyos gazdasági helyzete következtében megszületett az „isihazam” (hallgatásba merülés és elvonulás) vallási áramlat, amelynek sok-sok követője itt talált hajlékra. Az első emeleten van a templomocska az oltárral és egy-két szerzetescella, a másodikon pedig a kápolna, ahol a szerzetesek éjjel-nappal ájlatosan imádkoztak. A templom és a kápolna freskói vallási tárgyúak. Már 1927-ben műemléknek nyílvánították az Aladzsa kolostort. Napjainkban ez az értékes történelmi emlék az Aranyhomok tengerparti üdülőtelep elválaszthatatlan részét képezi A szép parkkal körülvett kolostort rengeteg hazai és külföldi turista keresi fel. A kolostor melletti múzeumban őrzik a Várnában feltárt rézkorszaki település (i. e IV. évezred) ásatásai során előkerült aranyleletet. valamint itt látható a középkori vallási tárgyú nyomtatott szenlké- pek és grafikák leggazdagabb bolgár gyűjteménye. Csudomir Csernev Az aranykincsek az időszámítás előtti IV. évezredből (Fotók: SOFIAPRESS—KS) Namíbia Újabb diplomáciai erőpróba Őrültség lenne most azt találgatni, hogy mikor és hol lesz újabb tárgyalás — mondta fáradt arccal Kenneth Kaunda zambiai elnök azután, hogy Lusakában teljes kudarccal végződött a pretóriai rendszer és a SWAPO felszabadítási szervezet képviselőinek tanácskozása Namíbia jövőjéről. Eredmény nélkül tárgyalt a zambiai államfő a hétvégén húsz órán keresztül, szünet nélkül a dél-afrikaiakkal, a namíbiai bábpártok küldötteivel és a SWAPO-val; hiú ábrándnak bizonyult az áttörés a namíbiai rendezés ügyében. Nyilvánvaló, hogy a délnyugat-afrikai országot törvénytelenül megszállva tarló pretóriai rendszernek egyáltalán nem sürgős Namíbia függetlenné válása. A Botha- kormány a lusakai találkozó létrejöttét — a jelek szerint — elsősorban azért támogatta, hogy a nemzetközi színtéren elfogadhatóbbá tegye namíbiai szövetségeseit, az úgynevezett belső pártokat. Pretoriában tudják, hogy előbb-utóbb, a nemzetközi nyomás miatt, engednie kell Namíbia dolgában. Mivel a jelenlegi helyzet alapján a namíbiai választásokon a SWAPO-nak lenne a legnagyobb győzelmi esélye. Pretoria újabb és újabb kísérleteket tesz a megszállt Dél- nyugat-Afrikában egy olyan ..mérsékelt” pártszövetség létrehozására, amely valamiképpen ellensúlyozhatja a .SWAPO erejét. A SWAPO és a dél-afrikai vezetés között a leglényegesebb ellentét az. hogy Pretoria és namíbiai szövetségesei még a választások előtl meg akarják fogalmaztatni a független Namíbia alkotmányát. Az ENSZ rendezési terve szerint viszont a választások győztesének — ez minden valószínűség szerint a SWAPO lesz —, azaz a többség képviselője lenne jogosult, hogy — az alkotmányo- zói nemzetgyűlésben szerzett többsége birtokában — döntsön az alaptörvény tartalmáról. A kudarcot vallott lusakai konferencián a ,,belső pártok”, Pretoria képviselőik segítségével, elsősorban azon igyekeztek, hogy valamiképpen kierőszakolják az ENSZ rendezési terve megváltoztatásának elfogadtatását. A SWAPO ezt határozottan elutasította. A felszabadítási szervezet, amely 1966 óta folytat fegyveres harcot a megszálló dél-afrikaiak ellen, nincs abban a helyzetben, hogy kockázatos engedményeket tegyen. Az idén megkötött angolai—dél-afrikai megállapodás ugyanis lényegesen nehezítette fegyveres küzdelmének körülményeit, hiszen gyakorlatilag megszűnt számára az angolai hátország. A SWAPO ugyanakkor kész azonnal tűzszünetet kötni a pretóriai rendszerrel a Biztonsági Tanács 1978-as. 435-ös határozatának megfelelően. Ez elől a Botha-kor- mány azzal tér ki, hogy tűzszünetre „nincs szükség, hiszen Dél-Afrika soha nem üzent hadat a SWAPO-nak. mindössze védelmezi Namíbia területét a külső támadástól". Pretoria képviselői Lusakában is előhozakodtak az Angolában állomásozó kubai egységek kivonásának követelésével. mert tudják, hogy ezzel fékezhetik a namíbiai rendezési folyamatot. Willie van Nieker, Namíbia dél-afrikai főkormányzója, a lusakai konferencia egyik társelnöke (a másik Kaunda volt) újfent azt fejtette ki. hogy a namíbiai rendezés előfeltétele a kubai csapatok kivonása Angolából. Ez a követelés „övön aluli ülés” a SWAPO-ra, hiszen a felsza- badítási szervezet nem tud és nem is akar beleszólni Namíbia északi szomszédja, Angola belügyeibe Az 1981-es genfi Namíbia- konferenciához hasonlóan most is bebizonyosodott, hogy a SWAPO ellenfelei a diplomáciai színtéren csakis az időhúzásra törekszenek Pedig az idő nem dolgozik feltétlenül nekik. Ezt támasztja alá az is, hogy a SWAPO Lusakába érkezett küldöttségének tagja volt több olyan politikus is, akik hónapokkal ezelőtt még a belső pártok egyikéhez-mási- kához tartoztak, de megelégelték a dél-afrikai érdekek kiszolgálását és átálltak a felszabadító szervezethez. A lusakai tanácskozás kezdetén a „belső pártok” ingerülten követelték, hogy a SWAPO küldöttségéből távozzanak ezek a személyek. A SWAPO nagyvonalúan eleget tett ennek a követelésnek. Kurucz János Hz atomenergia felhasználásának új iránya a KGST-ben Jugoszláv államelnökség A villamosenergia-terme- lés mellett új fejlődési irány bontakozik ki napjainkban a KGST tagországainak atomenergiái együttműködésében: hőtermelő atomerőművek közös kifejlesztése, tervezése kezdődött meg az utóbbi években. A tagországokban elvégzett elemzések a különféle fűtőanyagok és energiaforrások felhasználásának várható arányairól világosan kimutatták, hogy hosszú távon elengedhetetlen az atomenergia bevonása a lakások távfűtésébe, illetve az ipar hő- és gőzellátásának biztosításába. A KGST Végrehajtó Bizottságának tavalyi, 106. ülésén döntés született a tagországok sokoldalú együttműködésének megszervezéséről az atomenergián alapuló hőtermelésben. Ennek értelmében 1985-ig ki kell dolgozni azt a tervet, amely alapján megkezdődik a tagországok tudományosműszaki és tervezési együttműködése az új típusú atomerőművek építésében. Kétféle erőműtípus kifejlesztésének tervei fekszenek a tervezőasztalokon: az úgynevezett hőelektromos atomerőműveké — ezek ipari rendeltetésű gőzt termelnek majd, valamint a távfűtési atomerőműveké — ezek a lakások és egyéb kommunális intézmények fűtését és melegvíz-ellátását biztosítják majd az 1986-tól kétezerig terjedő időszakban. A hőenergia felhasználóinak skálája széles: lakások, kommunális intézmények távfűtése, az építőipar, cellulóz- és papíripar, műtrágyagyártó ipar gőzzel való ellátása biztosítható az ilyen különleges erőművekkel, de felhasználható az általuk termelt hő a kőolajkutak hozamának növelésére is. Rö- videbb távon megoldhatónak tűnik az is, hogy a hagyományos atomerőműveket bizonyos fejlesztéssel részben hőellátásra használják. A műszaki-gazdasági kutatások bebizonyították, hogy az atomerőművi hőtermelés hosszú távon versenyképes a hagyományos, szerves tüzelőanyagokkal működő erőművekkel szemben. A nagyobb tőkeráfordításokat jócskán ellensúlyozzák az alacsonyabb termelési költségek. Egyetlen, ezer megawatt teljesítményű atom- hőerőmű egy 300—400 ezer lakosú városrész fűtési és melegvíz-igényeit képes biztosítani. A hagyományos hőellátással összehasonlítva így 700 ezer tonna egyezményes tüzelőegyenérték takarítható meg évente. Az atom-hőerőműveknek ugyancsak nagy előnye, hogy kímélik a természeti környezetet, ami világszerte egyre fontosabb követelménnyé válik. Mint napjainkban csaknem minden jelentős műszaki-tudományos vívmány gyakorlati megvalósításában, az atom-hőerőművek létrehozásában is szinte előfeltétel a nemzetközi összefogás. A tervszerű KGST-együtt- működés ezt segíti elő. .,,Kijelentem, hogy küzdeni fogok az ország szuverenitásának, függetlenségének és integritásának megvédéséért, a munkásosztály és minden dolgozó hatalmának érvényesítéséért; fellépek a nemzetek és nemzetiségek testvériségének és egységének megvalósításáért és egyenjogúságukért, a szocialista önigazgató társadalom fejlődéséért és a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság dolgozói és polgárai közös érdekeinek megvalósításáért; megtartom a JSZSZK alkotmányát és a szövetségi törvényeket, öntudatosan és felelősséggel fogom ellátni tisztségemet". Az államfői eskü szövegét a világ öszes országától eltérően Jugoszláviában nem egy, hanem kilenc személy mondja el egyszerre: ennyi tagból áll ugyanis a funkciót gyakorló kollektív testület, a JSZSZK elnöksége. A föderatív berendezkedésű állam 6 szocialista szövetségi köztársasága — Bosznia—^Hercegovina, Crna Gora. Horvátország, Macedónia, Szlovénia és Szerbia — valamint a Szerbián belüli két szocialista autonóm tartomány — Koszovó és Vajdaság — mindegyikét egy-egy fő képviseli az államfői testületben, amelynek kilencedik tagja a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége KB elnökségének mindenkori elnöke is. Az államelnökség mint a föderáció új szerve az 1971- es alkotmánymódosításokkal jött létre. Az akkor megválasztott testület 22 tagból állt, s azt 1974 májusában 9 tagú elnökség váltotta fel, amikor elfogadták az ország új alkotmányát. Az elnökség tagjait öt évre választják, az alkotmány szerint senkit sem lehet kettőnél többször elnökségi taggá választani. A köztársasági, illetve tartományi képviselőházak titkos szavazással, legalább kétharmados többséggel hozott döntését a szövetségi képviselőház nem vitathatja el, a hivatalátadáskor csak kihirdeti a választások eredményét és közzéteszi az elnökség ösz- szetételét. A JSZSZK elnökségének tagjai nem tölthetnek be semmilyen önigazgatási, köz- vagv más társadalmi funkciót, kivéve a társadalmi-politikai szervezeteket (JKSZ. népfront, harcos szövetség stb.), és nem is végezhetnek más hivatalos tevékenységet. Az elnökség saját tagjai közül választja meg az elnököt és alelnököt. Az ügyrendi szabályzat szerint egyévi megbízatással látják el ezt a tisztséget, meghatározott sorrend szerint. A kollektív államfői testület legfontosabb jogait és kötelezettségeit az alkotmány határozza meg. Az elnökség képviseli a JSZSZK-t az országban és külföldön, a jugoszláv nemzetek és nemzetiségek egyenjogúságának érvényesítése érdekében gondot visel a köztársaságok és tartományok közös érdekeinek egybehangolására. Békeidőben és háborúban egyaránt a fegyveres erők legmagasabb irányító és parancsoló szerve. A szövetségi képviselőházban Jogában áll javasolni a kül- és belpolitika meghatározását, valamint a törvények és más általános dokumentumok kidolgozását. Kopreda Dezső