Békés Megyei Népújság, 1984. május (39. évfolyam, 102-126. szám)
1984-05-19 / 116. szám
NÉPÚJSÁG o 1984. május 19., szombat . . aranyat ér, persze nem az aszfalton, hanem a . .. . . földön. a növényeken Az őszi árpának sajnos már későn jött Megyénkben az elmúlt esős napok alatt 35—60 milliméter csapadék hullott — még időben Fotó: Fazekas László Primo, vagyis az első Rövidesen kapható lesz a képen látható számítógép, a Primo A napokban kezembe került egy katalógus, mely a Magyarországon gyártott mikroszámítógépek fontosabb adatait tartalmazta. Ha a gyártók számát és a gyártott típusok sokféleségét nézzük, akkor szinte zavarba ejtő a változatosság: több mint hatvan gyártó cég száz feletti típust készített. Azon nem érdemes morfondírozni, mert egyértelmű: teljességgel lehetetlen, hogy egy ilyen kis országban, mint a miénk, szükség lenne ennyi fajta gépre, az viszont elgondolkodtató, hogy mi számít nálunk nagy sorozatnak. A könyv szerkesztői szerint azok számítanak nagy szériás számítógépnek, melyekből legalább száz darab készül egy évben. Ha tehát a hazai viszonyokat nézzük, akkor igaz, amit a sajtótájékoztató meghívójában írt a Microkey gazdasági társaság: bemutatják az első hazai, nagy sorozatban készülő házi számítógépet. A név — Primo — arra utal, hogy első, a nagy sorozat pedig az elképzelések szerint már az idén legalább 3 ezer darabos szériát takar. Kétségtelen: nehéz dologra vállalkozott a társaság, amikor elhatározták egy elérhető árú szocialista alkatrészbázisra épülő mikroszámítógép létrehozását. A hazai alkatrészellátás gondjai közismertek, a szocialista országokban készülő alkatrészekhez csak hosszú átfutási idővel lehet hozzájutni. Ráadásul ezek az alkatrészek — akárcsak a hazaiak — aránytalanul drágák, és ez már eleve ellent mond az egyik alapvető célnak, az olcsóságnak. Nos, a sárisápi tsz gesztorságában létrejött társaság — melynek tagja lett az alkatrészimportáló és az értékesítést. végző ELEKTROMO- DUL. valamint a fejlesztő Akadémiai Intézet, az MTA —SZTAKI — végül is megoldotta a feladatot, létrehozták a Primot. Szögezzük le mindjárt az elején: nagyszerű dolog, hogy végre nálunk is megindult a házi számítógépek gyártása, de azért nem lenne helyes, ha elhallgatnánk néhány aggályunkat. Az első gond mindjárt az ár. mely csak némi túlzással nevezhető olcsónak es mindenki által elérhetőnek. A tervek szerint a legolcsóbb gép 11 ezer 500 forintba kerül majd, de ehhez még meg kell venni 4 ezer 500 forintért a tápegységet is. Ez összesen 16 ezer forint, azaz az átlagos magyar fizetés három-négyszerese. Ügy véljük, ma még meglehetősen szűk az a réteg, mely megengedhet magának ekkora kiadást egy olyan eszközért, mely gyakorlatilag csak hobbicélok kielégítésére alkalmas. Persze, hogy a gépnek miért ennyi az ára, az nem csak az alkotókon, sőt elsősorban nem rajtuk múlik. Ök valóban mindent megtettek azért, hogy a gép a lehető legolcsóbb legyen, de a már említett irreális alkatrészárak eleve behatárolták lehetőségeiket. Ráadásul a gép árát tovább emelik a termelési és a forgalmi adók, melyek elengedését eddig hiába kérték. Létrejött tehát az a furcsa helyzet, hogy egy amúgy is meglehetősen drága terméket az adó még tovább drágít, így veszélybe kerül az alapvető cél: a könnyű elérhetőség. Pedig nagy kár lenne, ha ez az ügyes gép nem válhatna közkinccsé. Manapság rengeteg szó esik arról, hogy lépést kell tartani a számítástechnika fejlődésével, és ezt a lépéstartást már gyermekkorban meg kell kezdeni. Ha azt akarjuk, hogy ne nőjön lemaradásunk az előttünk járókhoz képest, akkor a feltételeket is közelíteni kell. No. de bízzunk benne, hogy előbb-utóbb nálunk is rohamosan csökkenni fog a számítógépek ára, és addig is az OTP lehetővé teszi e gépek részletre történő árusítását. Az árualap úgy tűnik meglesz hozzá. A sárisápi tsz létrehozott egy 800 négyzet- méteres üzemcsarnokot, ahol máris megkezdődött a gyártás. Az Elekt romodul 3 ezer gép gyártásához szükséges alkatrészkészlettel rendelkezik, és folynak a tárgyalások további háromezer készlet idei behozataláról. A cél egyértelmű: a szeptemberi iskolakezdésre a boltokba kell kerülni az első nagyobb tételnek. Megoldottnak látszik a gépek szervizelése is. A GEL- KA több referenciaszervizét — köztük a békéscsabait is — kijelölte a javításra, rövidesen megkezdődik a képzés is Már csak egy nyitott kérdés maradt, a szoftver vagyis a géphez beszerezhető programoké. A tervezők és a gyártók egy eddig nálunk szokatlan piacpolitikába kezdtek e téren: a vásárlókra, a jövőbeni felhasználókra bízták a fejlesztést azzal, hogy így derül ki leggyorsabban, mire van igény Megvásárolják tehát a menet közben születő programokat és a gép műszaki részét érintő. úgynevezett Hardver-fejlesztéseket is. Kép. szöveg: Lónyai László Életutak — Ez a tányér az első munkám — mutatja Bakó Ignác —, ez meg itt a paraszt- ember borotvatokja. Látja, úgy oldották meg, hogy a gyerekek ne férhessenek hozzá. Kezébe veszi a gondosan faragott, szépen díszített tokot és magyarázza: — A tetejét megfogom, az alját meghúzom balra, a rögzítőt kifordítom és elhúzhatom a fedőlapot. Élvezettel vezet körbe lakásában megmutatni, mi mindent készített, fedezett fel faragás közben, mesélt arról, hogyan fedte fel a fa szépségeit, formáját, alakította ki a paraszt- és női fejeket, használati tárgyakat. — Hogyan jutott el a fafaragáshoz? — Készültem a nyugdíjra. — Készült az aktív pályára is hajdan? — Esztergályosnak tanultam, 1940-ben az akkor még Diósgyőri Űj Gyárban lettem szakmunkás. Gyorsan teltek az évek — nekem katonaság nélkül —, aztán megkezdődött az újjáépítés, eljött az új forint napja: 1946. augusztus 1., én pedig augusztus 31-én házasodtam. Szegények voltunk, az esküvői cipőt sógoromtól kaptam, de emlékszem, hogy nem sokkal azután egyik barátomnak a teljes esküvői öltözetemet adtam kölcsön. A feleségemet úgy ismertem meg, hogy a szegedi bombázások idején eljött a miskolci nővéréhez, és ott élt. Ismeretségünk után leveleztünk, majd ritkábban írogattunk egymásnak, egyszer aztán a mozielőadás végén, ahogy felgyújtották a villanyt, látom, hogy egy ismerős fiatal lány ül mellettem. A véletlen újratalálkozásból esküvő lett. Pusztamérgesen kötöttek házasságot, 1948- ban lányuk, 1953-ban fiuk született. — A gyárban eközben . .. — Kiemeltek a termelésből időelemzőnek. Az alapnormaidők meghatározásával. a normák karbantartásával foglalkoztam. Ezekben az években a mi nagyvállalatunk is megbízást kapott az állam vezetésétől, hogy az országos normakövetelményt ha- • túlozzuk meg. Nemsokára harminc-harmincötén az ország különböző nagyvállalataitól tanfolyamra kerültünk, képesítést szereztünk ehhez a munkához. Ekkorra már a hivatalház (régen így nevezték) párttitkára lettem. Az 1950-es népgazdaság-tanácsi határozatok egyike úgy szólt, hogy a vidéki munkaerő kihasználására ipartelepeket hoznak létre távol a fővárostól, többek között Békéscsabán is. A minisztériumi vezető jól ismerte azt a diósgyőri fiatalembert, aki kitűnt munkabírásával, képességeivel. Amikor dönteni kellett, ki legyen a Békéscsabán létesülő gyár vezetője, a választás a diósgyőri Bakó Ignácra esett, akit akkor 29 éves, talpraesett fiatalemberként, jó szakembernek ismertek. — A kezdeti munkák beindításával engem bíztak meg: 1951. május 17-én érkeztem meg Békéscsabára, ahol egy nyitott színt találtam. Én is képtelenségnek tartottam, hogy itt júniusba^ megindulhat az átképzés. Napokig forrasztóónért szaladgáltunk, de szerveztük az átképzősöket, a majdani szakembereket, és mindannyiunk hitetlenkedése ellenére június 4-én a Vandháti úton beindult a gyár, pontosabban az átképzés. Dotációból fedeztük a kiadásokat, de év végére megközelítően 600 ezer forint termelési értéket is létrehoztunk. Közben úgy alakult az ország anyagi helyzete, hogy a népgazdaságtanács határozata ellenére abbamaradt az ipartelepítés. Egy évvel a békéscsabai előtt Budapesten is létesült egy forgácsolószerszámgyár. — Sok gondunk volt, nehezen boldogultunk távol a pesti központtól. Előfordult. hogy vonaton, táskában hoztam a dolgozók fizetését. Akkor négy és fél óra alatt értem Budapestre, s hasonlóképpen vissza. Egyszóval nagy nehézségek árán megszületett az üzem, ám a hosszú távú fennmaradásra akkor kevés kilátás volt. De hogy mégis maradtak együtt az átképzősök. 1951 végén, 1952-ben megérkeztek a gépek, dolgozni kezdtünk, hamarosan több mint négyszáz dolgozót foglalkoztattunk. A három — esztergályos, marós, köszörűs — szakmában képzett szakembereinkkel nem mindig a profilba tartozó dörzsárakat, menetfúrókat, menetmetszőket, forgácsolószerszámokat és szerszám- tartozékokat gyártottunk, hanem olyan, például mezőgazdasági gépalkatrészeket is, amik nem tartoztak az eredendően kialakított gyártmányszerkezetbe. Sokszor kértünk a pesti gyáraktól támogatást, de alig tudtak nekünk segíteni. Mindig megtaláltuk azonban a módját, hogy a gyár létezzen, s egyetlen törvényt ismertünk: megmaradni, élni. Világossá vált, hogy azt kell termelni, amit el lehet adni. Ezekben az években az volt a jelszó: arccal a közszükséglet felé. így aztán semmi feltűnő nem volt abban, hogy a gyár profiljától idegen préslégszerszámo- kat, mezőgazdasági gépalkatrészeket gyártottunk. — Az elmondottak szerint nem érte felkészületlenül az új gazdasági mechanizmus a FORSZ békéscsabai gyárát. — Önállóan dönteni azelőtt is kellett. S ezeket a lépéseket ismerték a dolgozók, megértették. Jó kapcsolatunk, kooperációs lehetőségünk volt a Békés megyei üzemekkel. Közben az 1951—1952-es gépek jórészt lecserélődtek, amelyekkel már a hatvanas évek elején exportra is termeltek Békéscsabán. A modern technika is meghonosodott, 8—10 gépet váltott fel egy új NC- eszterga, és lassan a hajdani gépek nagy része teljesen leíródott. Azért mutatóba akad még régi időket felidéző esztergapad. — Nekem pedig tudomásul kellett vennem, hogy 60—61—62 éves lettem, hogy át kell adnom a stafétabotot. Azért gyakran visszajárok, elmegyek a majálisokra, mikor a törzsgárdatagokkal felelevenítjük a régi, mára már megszépült időket. Nem unatkozom, látja, ezért mondtam, hogy délelőtt jöjjön, mert hamarosan megyek a fafaragó szakkörbe. Társadalmi tisztségeit őrzi, vezetőségi tag az MTESZ-ben, alelnöke a GTE-nek, több mint húsz éve tanácstag, 20 évet töltött a munkásőrségben. Munkájának eredményét fémjelzik a kitüntetések. 1956-ban a Munka Érdemérmet, 1966 és 1976-ban a Munka Érdemrend ezüst-, majd 1982-ben az aranyfokozat kitüntetést vehette át. Ezek a legmagasabb erkölcsi elismerések. Számára és az általa vezetett közösség számára pedig az jelenti az erkölcsi elismerést, hogy a nyugalmazott igazgató azt vallja: az eredmények közösek, amelyeket a gyár immár 33 éves történelme alatt, termelése során elért. Számadó Julianna Fotó: Fazekas László flz esztergapadtól a faragókésig
