Békés Megyei Népújság, 1984. április (39. évfolyam, 78-101. szám)
1984-04-04 / 80. szám
0 1984. április 4., szerda NÉPÚJSÁG Gorsium Egy pannon város története Római diszkót Gorsiumban ©őrsi um római kori nevét egy későrómai útikönyv, az Itinerarium Antonini hagyományozta korunkra. Neve kétszer is szerepel a forrásban: a Sopianae-Brigetio és a Sopianae-Aquincum út egyik állomásaként. A megadott mérföldadatok alapján ©or- sium helyét Székesfehérvár vidékén kereste a kutatás. 1864-ben Rómer Flóris, a honi régészet egyik nagy nevű bábája a Tác határában látható, nagy kiterjedésű romok alapján a helyet ©or- siummal azonosította. Később más kutatók, más lelőhelyek alapján más-más megoldást javasoltak. Az ötvenes években dr. Fitz Jenő vezetésével újra kezdődtek a feltárások, amelyek nyomán véglegesen bebizonyosodott, hogy ©orsiumot másutt, mint Tácon, nem kereshetjük. A település helyét elsősorban kiváló természetföldraj- zi-gazdasági adottságok határozták meg. A Dunántúlt átszelő kereskedelmi útvonalak természetes metszőpontja Székesfehérvár körzetében van. A Sárvíz széles mocsárvilágának lecsapolása előtt az egyetlen természetes átkelőhely Szabadbattyán—Tác térségében volt. Sorsium a II. század közepére már rendelkezett a városias élet valamennyi jellegzetes külsőségével. Felépült a római istenháromság capitoliumi szentélye, a cúria, a városi közfürdő és a város északi peremén az amphitheatrum. A főteret a díszes kutakkal kiegészített, oszlopcsarnokos area-sacra, a szent kerület tette rangosabbá. Évente itt jöttek össze Kelet-Pannonia városainak és bennszülött közösségeinek vezetői, hogy részt vegyenek a császár tiszteletére szentéit szertartásokon és a tartománygyűlésen. ©orsium története során két alkalommal, 178-ban és 260-ban esett áldozatul a betörő barbár seregek pusztításának. A leégett városba új nép költözött, a felszínt elegyengették, az élet megújult. A 4. században feltehetőleg a négy részre osztott Pannónia Valeria nevű tartományának helytartói székhelye volt ©orsium. A biro- dalomszerte terjedő kereszténység, miután államvallássá lett, itt is felépítette templomait. A 4. század utolsó negyedétől Pannóniában a római életforma lassú visz- szaszorulása követhető nyomon a betelepített, vagy erőszakkal betelepülő germán, hun, alán népek hatására, így történt Gorsiumban is. Az egykor virágzó városközpontban az 5. század közepéig követhető nyomon a városias élet. Az ekkor jött népek már a dűledező házak között verték fel kunyhóikat, ide is temetkeztek. A város- központban kerültek elő az 5—6. századi germánság, valamint az 568-ban beköltözött avarság temetői. A jól megépített római utakat lassan belepte az évszázadok pora. A város köveit I. István után a fehérvári építkezésekhez hordták el. A középkorban kis falu állt e helyen: Fövény. A feltárások során számtalan ház, kemence, s a templom és a temető került felszínre. A török időkben lassan fogyó népessége a tizenötéves háború alatt hagyta el végleg, hogy soha többé be ne népesítse. Micsoda szerencse, hogy a neolitikum óta a török, kor végéig el-elpusztuló, majd megújuló település nem népesült be! A régész ásója szinte laboratóriumi körülmények között dolgozhat, nem kell közműveket kerülgetni, aszfaltfeltörésre várni. Az ásatásokat kezdettől fogva műemléki helyreállítás követte. Nem elég azonban csupán a kőfalakat renoválni, az építési periódusokat eltérőleg jelezni. Ez száraz katalógus lenne, nem eleven történelem. Szerencsére a terület gazdái az igényes környezetalakításra is gondoltak. A sétáló utakat örökzöld növények szegélyezik, a romterületeket szépen gondozott pihenő parkok szakítják meg. Aki nem „amerikai turista módjára” látogat el ©orsiumba, hanem kényelmesen sétálva, nézelődve áldoz néhány órát a múlt megismerésére, szinte az ókori Pannóniában érezheti magát, távol a városok zajától. Az ismeretszerzést a földön elhelyezett magyarázó táblák mellett a helyszínen kapható terjedelmes, de olcsó katalógus, az állandó idegenvezető segíti. A külső látnivalókat színvonalas kiállítás egészíti ki, ahol rajzos térképekkel, korszakolva, a leletekkel együtt tárul elénk a hely története az őskortól a török időkig. Fülöp Gyula A Villa Amasia Gorsiumban (MTI—KS) Régi és mai ékszerek Az ékszeraukciók évről évre nagy érdeklődést keltenek. Vannak, akik csak nézelődni mennek el, de szép számmal akadnak olyanok is, akik licitálnak a nem éppen olcsó, különleges darabokra is, ahogy ezt láthattuk az óra- és ékszer vállalat legutóbbi aukcióján. Miért e nagy — évezredek óta tartó — érdeklődés az ékszerek iránt? Kezdetben, a díszítő funkció mellett ugyanolyan fontos volt az ékszer jelölő szerepe. Jelölhetett rangot, méltóságot, vezető szerepet. A pénzgazdálkodás előtti időkben nem sokat törődtek az ékszerek anyagának értékével. Később azonban már az ékszer anyagának is értékes nek kellett lennie, hogy a társadalmi, vagyoni helyzetet híven tükrözze. Az ékszerművesség fénykorát a reneszánszkorban élte. Az ékszerek értékét nemcsak anyaguk milyensége, hanem a megmunkálás művészi foka is adta. A drágaköveknek ebben a korban kiegészítő, díszítő szerepük volt. A gyémántmezők felfedezése után azonban a finom ötvösmunka jelentőségét elhomályosították a drágakövek. A nemesfémek szerény keretként szolgálták a szikrázó brilleket, vérpiros rubinokat, tengerzöld smaragdokat. Az egész kivételes nagyságú drágakövek a királyi korona ékei voltak. Köztük is a leghíresebb az indiai eredetű Kohinoor gyémánt. Viktória angol királynő koronáját díszítették vele 1849- ben. A középkor végére az ékszerek vagyon- és rangjelző funkciója érvényesült a legjobban. Az ékszerek harmadik, alapvető szerepkörét, a kultikus funkciót azonban ezekben az időkben sem homályosítja el az anyagias szemlélet. Az őskor óta tölti be az ékszerek egy csoportja az amulett szerepét. Eleinte állatcsontokat, fogakat, vagy védőszellemek kicsinyített mását viselték a bajok, betegségek, támadások ellen. Később már kombinálták „varázserő” nélküli ékszerekkel ezeket a darabokat. Nyakéken, övön, vegyesen hordták őket. A fülbevalókról — az egyetlen európai testdeformáló ékszerfajtákról — például így beszél a századfordulón egy sum- máslány: „ ... ha matyó lánynak fülbevalója volt, az már csak szemfájós lehetett”. „ . .. szinte bújtatta, hogy ne nagyon lássák, ha lehetett, még a hajával is takarta, szóval dísznek senki nem hordta matyó lányban, ez inkább szégyen volt.” A betegségek, rontások ellen védőláncok, karkötők, függők mai utódai a kabalaékszerek, a szerencsemedálok. Napjainkban — legalábbis a divatdiktátorok szerint — nem divat az értékes ékszer. A módi a meghökkentöbb- nél meghökkentőbb színű és formájú bizsu. Gipszkagyló fülbevaló, bőrszíj-nyakék. toll-fülbevaló, biztosítótűből eszkábált kar- és bokalánc. Sokan a bizsu születését a műanyag megjelenésével kapcsolják össze, holott az kevésbé értékes anyagokból készült ékszerek születése megelőzi méregdrága társaiét. Az értéktelenebb anyagokból készült ékszereknek csak díszítő és kultikus funkciójuk volt. Népi ékszereknek is nevezik őket, természetes anyagokból készültek, főképp növényi szárakból, csigákból, lószőrből, csontból, szaruból, növények terméseiből. A népi ötvösök a falu- közösség ügyesebb kezű emPénz-gyöngy nyakék. népnyelven lázsiás, értékesebb, értéktelenebb változatban egyaránt hordták béréi, náluk is gyakrabban a pásztorok. A szerényebb polgári rétegekben a valódi ékszerutánzatok hódítottak. Fémekből is készültek mind a falusi, mind a városi, szerét nyebb körülmények közt élő rétegek számára. Kedvelt alapanyag volt a réz és a pakfon, kivételesebb alkalmakkor az__ ezüst. Aranyékszerre ritkán telt, egy-egy jegygyűrű, aranylánc generációról, generációra öröklődött. A népi ékszerek stilizált, mai változatai megtalálhatók minden modern nő kelléktárában. Divat a kerámianyák- ék, karkötő, a magvakból fűzött lánc, a lószőr- és a csontékszerek. Egyre több és több ifjú iparművész kutatja a régi motívumokat, s alkalmazza az ősi formákat. Az érdeklődés e valódi ékszerek után azért nem csökkent. Bizonyíték az ünnepek közeledtén az ékszerboltok előtt kígyózó hosszú sorok. Az „aranylánc” rabjai ma már szériadarabokat vásárolhatnak leggyakrabban. Az egyedi formájú, kézi készítésű ékszerek árai ugyancsak borsosak. Kedvelt nemesfém lett, főleg a fiatal korosztály körében az ezüst, s a belőle készült vékony, modern vonalú ékszerek. Németh Szilvia Tehetősebb lány gyúrükészlete a XX. század elején Utón az ólommentes benzin felé Világszerte komoly aggodalommal veszik tudomásul a környezetvédelmi szakemberek a levegő egyre fokozódó ólomszennyeződését. Az ólom ugyanis veszedelmes idegméreg, amely károsítja az agyat és a központi ideg- rendszert, különösen a magzatok, gyermekek fejlődésben levő idegrendszerét. A levegő ólomtartalmának elfogadható határértéke légköbméterenként 0,7 milligramm lenne, de ma már sok helyütt ennek a többszöröse is előfordul. Szinte megdöbbentő a nyugatnémet kutatóknak az a megállapítása, hogy országukban az évente jelentkező 4600 tonnányi ólom- ■szennyeződésből 3200 tonna a gépjárművek kipufogójából kerül a levegőbe. Nem csodálható tehát az az elhatározás, hogy 1986-tól a nyugatnémet benzinkutaknál ólommentes benzint is kell árusítani, s attól az évtől kezdve valamennyi forgalomba kerülő autó csak akkor kaphat rendszámot, ha a kocsikat felszerelik a kipufogógázok mérgező anyagait katalizátorokkal semlegesítő berendezésekkel. (E berendezések csak ólommentes benzin esetén tudják kifejteni áldásos tevékenységüket.) Az Egyesült Államok és Japán után az NSZK az első európai ország, ahol bevezetik ezt az intézkedést. Motorikus szempontból az autóbenzin legfontosabb jellemzője az oktánszám. A nagyobb oktánszámú üzemanyag nagyobb fajlagos teljesítményű, azaz nagyobb sűrítési viszonyú motorok üzemeltetését teszi lehetővé. Minden motorhoz rendelhető egy oktánszámérték, ami megadja, hogy milyen minőségű üzemanyag használható anélkül, hogy a kopogás néven ismert jelenség fellépne. A kopogás akkor jelentkezik, ha az üzemanyag nem megfelelő összetétele miatt a motor hengerében a benzingőz-levegő elegy összenyomása közben, a sziki'a- gyújtás előtt öngyulladás következik be. A kopogás elkerülése érdekében a kőolajból kinyert benzinpárlathoz jó oktánszámú komponenseket kell keverni. Erre a célra elsősorban a benzolszármazékokban dús kőolajipari, petrolkémiai termékeket alkalmazzák. Ilyen hazánkban elsősorban az ún. reformált benzin. Megfelelő minőségű reformált benzinből kb. 13 részt 2 3 rész desztillációs benzinhez keverve normál (86-os oktánszámú) autóbenzin nyerhető. A szuper (92-es oktánszámú) minőséghez már 2 3 rész reformált benzin szükséges. (A gyakorlatban a keverés több komponensből történik.) A költséges reformált benzinből tehát egyre több kell az oktánszám emeléséhez. Erre váló tekintettel alkalmazzák az oktánszámjavítás azon módszerét, hogy kb. ez- redrésznyi súlyarányban ólomtetraetilt kevernek a motorbenzinekbe. Hazánkban a 86 és 92 oktános benzin literjében legfeljebb 0,6 gramm ólmot engedélyeznek, a 98 oktános extrabenzin pedig literenként 0,7 gramm ólmot tartalmazhat. Ez bizony jóval magasabb a legtöbb nyugati országban engedélyezett 0,4, illetve az NSZK-ban és Dániában jelenleg megengedett 0,15 grammos ólomtartalomnál. A reformált benzin meny- nyiségének emelésén túl — az ólomtetraetil elhagyásával — akként is növelni lehet a benzin kompressziótűrését, ha metanolt vagy metil-ter- cierbutilétert (MTBE) kevernek hozzá. Az utóbbi megoldás drágább ugyan, de egyszerűbb. Az ólommentes benzin használatára való áttérés mindenesetre azt jelenti, hogy bizonyos kontsrukciós változásokat kell végrehajtani a gépkocsikon, s számolni kell azzal, hogy 8—10 százalékkal növqjtszik a fogyasztás. Magyarországon a pillanatnyi előirányzat az, hogy a ’80-as évek közepére literenkénti 0,4 grammra csökkentsék a benzin ólom- tartalmát. B. I.
