Békés Megyei Népújság, 1984. április (39. évfolyam, 78-101. szám)
1984-04-04 / 80. szám
1984. április 4., szerda NÉPÚJSÁG 0 Illúziók fogságában Hazánk történelmében 40 esztendővel ezelőtt számos jelentős esemény zajlott le: a német megszállástól az ország felszabadulásának megkezdődéséig. Milyen volt mindezek politikai előzménye — erre tekint vissza az évforduló alkalmából az alábbi írás. Magyarország külpolitikája a második világháború alatt Alig néhány héttel a második világháború kitörése előtt, 1939-ben gróf Teleki Pál miniszterelnök levelet írt Hitlernek, amelyben kifejtette, hogy egy általános háború esetén Magyarország a maga politikáját a tengelyhatalmak politikájával fogja összhangba hozni. Ehhez hozzátette: „Nem lehet azonban kétséges, hogy e politikához alkalmazkodásunk semmi esetre sem ejthet csorbát szuverenitásunkon, amely alkotmányunkban van megtestesítve és nem emelhet akadályokat nemzeti céljaink megvalósítása elé.” A „NEM HADVISELÉS” TÉVÚTJA Külpolitikai program volt ez, elég világos megfogalmazásban. Ez érvényesülni tudott mindaddig, míg a háború Délkelet-Európát el nem érte, de csak úgy, hogy egyre nagyobb engedményeket kellett tenni. A második bécsi döntés után már a magyar kormány azt is megtette, amit Lengyelország esetében még megtagadott: átengedte területén az ún. német tancsapatokat Romániába. Ugyanakkor csatlakozott a tengely szövetségi rendszeréhez: 1940. november 20-án aláírta a háromhatalmi egyezményt. Mindez arra késztette a brit kormányt, hogy kijelentse: amennyiben a magyar kormány más szövetséges vagy baráti ország ellen német csapatokat átenged területén, akkor megszakítja a diplomáciai kapcsolatokat Magyarországgal; ha pedig maga is részt vesz katonai akcióban a németek oldalán, akkor Nagy-Britannia hadat üzen. A HÁBORÚ FELÉ Amikor ez a kijelentés elhangzott, Mussolini már megkezdte nem sok sikert hozó háborúját Görögország ellen. A német beavatkozás várható volt, s ebben kulcsszerepe lett volna Jugoszláviának: annak az országnak, amelyre a brit üzenet elsősorban vonatkozhatott. A Teleki-kormány megpróbálta kivédeni a veszélyeket a jugoszláv—magyar örökbarátsági szerződés megkötésével. Amikor azonban 1941 márciusában Belgrádban megdöntötték a németbarát kormány uralmát és Hitler a balkáni hadjáratot Jugoszláviára is kiterjesztette, a magyar politikai és katonai vezetés már nem volt képes — illetve nagy része nem is akart — ellenállni annak a német kérésnek, hogy magyar területekről is támadás induljon. Az a csábítás is benne rejlett ebben, hogy a magyar hadsereg bevonuljon az egykor Magyarországhoz' tartozó területekre. Teleki látta mindennek katasztrofális következményeit és 1941. április 3-ára virradó éjjel öngyilkos lett. A Wehrmacht 6-án megkezdte támadását Jugoszlávia ellen, magyar területről is. Ugyanaznap a brit kormány megszakította a diplomáciai kapcsolatokat Magyarországgal. Április 11-én a magyar hadsereg bevonult Jugoszláviába. Alig két hónappal később, június 22-én a hitleri Németország megtámadta a Szovjetuniót. Néhány napig úgy tűnt, sikerül kívül maradni a háborún. Az előkészületek idején ugyanis Hitler nem tervezte Magyarország katonai részvételét a szovjetellenes háborúban, s Bárdossy, az új miniszterelnök egy ideig szem előtt tartotta Teleki örökségeként azt a katonai doktrínát, hogy a magyar hadsereg épségét meg kell őrizni a háború végéig. tgy nem ajánlotta fel azonnal az önkéntes csatlakozást a hadjárathoz. A fokozódó német nyomás, a félelem, hogy Románia és Szlovákia előnyösebb pozícióba kerül Berlinben, s ez esetleg a bécsi döntések revízióját eredményezheti, azoknak a katonai és politikai erőknek a pozícióját erősítette, amelyek a háborút akarták. így aztán a június 26-i kassai provokatív bombázás elegendő ürügynek látszott arra, hogy a Bárdossy- kormány hadba lépjen a Szovjetunió ellen. BEZÁRUL A KÖR Minden szempontból katasztrofális következményekkel járt Magyarország belépése a szovjetellenes háborúba. Megbukott a magyar katonai doktrína: 1942-ben már a kétszázezres második magyar hadsereg frontrakül- déséről született döntés. Ez erősítette a félelmet a szomszédos németbarát országok formálódó új kisantant törekvéseivel szemben. A Szovjetunió megtámadásával Magyarország szembekerült azzal a nagyhatalommal, amely korábban elismerte bizonyos magyar területi követelések jogosságát. 1941. december 6-án Nagy-Britannia hadat üzent Magyarországnak, s hat nappal később a Bárdossy-kormány hadiállapotban lévőnek nyilvánította az országot az Egyesült Államokkal. A kör bezárult és ez magával hozta Bárdossy László bukását is 1942. márciusában. Az új miniszterelnök, Kál- lay Miklós, azzal a megbízatással kezdte működését, hogy újabb kötelezettségeket nem vállal. A nyugati szövetséges haderő észak-afrikai partraszállása után meg is kezdődtek a béketárgyalások. A magyar megbízottak azonban minden alkalommal azt a választ kapták, hogy „amíg Magyarország szövetségeseink ellen harcol és a tengelyt támogatja, nem számíthat sem rokonszenvre, sem kíméletre”. Ennek a formulának a megváltoztatását csak akkor vették fontolóra, amikor Szent-Györ- gyi Albert személyében a demokratikus ellenzék képviselője jelentkezett Isztambulban, a szövetségeseknél, s amíg Londonban élt olyan elképzelés, hogy Magyarországon a demokratikus erők, az adott körülmények között, kormányképes alternatíváját jelentik a hortysta hatalomnak. A Kállay-kormány ugyanakkor szárnyaszegett próbálkozásokat tett, hogy kivonja hadseregét a keleti frontról. A hitlerista vezetés gyanakvása és ellenkezése miatt azonban a legcsekélyebb siker nélkül. Átmeneti kísérletek Az angol—amerikai hadsereg szicíliai partraszállása után, az olasz kapituláció előkészítésének időszakában Kállay felajánlotta Magyar- ország feltétel nélküli kapitulációját a szövetségeseknek. Az USA és a Szovjetunió tudtával titkos megállapodás jött létre Nagy-Bri- tannia és Magyarország között arról, hogy megfelelő időben a magyar kormány nyilvánosan is bejelenti kapitulációját, s addig is megtesz mindent, ami szükséges a lépés előkészítésére. Kállay miniszterelnök úgy vélte, ezzel a legfontosabbat elérte: Magyarországot kihúzzák az ellenséges országok listájáról és kellő óvatossággal elkerülhető a német megszállás is. Vagyis kivárható a szövetséges haderő megérkezése anélkül, hogy az ellenforradalmi rendszer összeomolna. Ha pedig a keleti fronton harcoló haderő kivonása is sikerülne, akkor a politika fő célja, a rendszer átmentése még inkább lehetséges volna, hiszen megszűnne az ok. amiért a szovjet hadsereg Magyarország területére lépne. Az illúziók oly mértékű eluralkodása volt ez a külpolitikában, hogy más eredménye, mint a kudarc nem is lehetett. Ezek után 1944. március 19-én bekövetkezett a német megszállás. A Kállay-kormány helyébe lépő Sztójay-kormány pedig már mindent megtett, hogy kielégítse Hitler katonai, gazdasági és politikai igényeit. Juhász Gyula Kent Gavin: Vilmos herceg keresztelője a Buckingham palotában Dirk-Jan Prins: Rendőrgyilkos letartóztatása Amszterdamban A tavaszi fesztivál egyik rangos kiállítása a tavalyi év legjobb sajtófotóiból készült válogatás. A World Press Photo 'S3 című kiállítás a tavaszi fesztivál időtartama alatt a BNV 25- ös -pavilonjában volt látható. Hervé Merliac: A lerombolt Bejrútban A gazdasági reform, a növekvő önállóság jegyében munkájuk önértékelésére hívják fel a lengyel dolgozókat (Fotó: KS) Kiskereskedők Hanoi egyik piacán (Fotó: ks> A változó kapitalizmus Szinte közhely már, hogy gyorsan változó világban élünk. A változások tempója különösen gyors volt a második világháború után, s ekkor született meg a gyorsuló idő fogalma is. Az is közismert, hogy a hetvenes évek elejétől világgazdasági korszakváltás következett be, amelynek következményeit mindnyájan érezzük az országok gazdasági fejlődésének és a világkereskedelem fejlődési tempójának lelassulásában, ami viszont újabban a lassuló idő fogalmát tette mind szélesebb körben ismertté és elterjedté. Mindent összevetve azonban a változások tempója nem lassult le az elmúlt évtizedekben sem, hiszen éppenséggel a lelassuló gazdasági növekedés kényszerítette az egyes országokat gyors változásra, átalakulásra, arra tehát, hogy az új világhelyzethez alkalmazkodjanak. Egy fogalom inflációja A szocialista országok ka- pitalizmus-képe nem követte elég gyorsan a valóságos kapitalizmus felgyorsult változásait. Helyesebben szólva a közvélemény érzékelte ezeket a változásokat, de a marxista elmélet meglehetősen nagy késéssel reagált rájuk, s csak lassan foglalta össze elméleti szinten az újfajta, megváltozott kapitalizmus sajátosságait. Mindnyájunk tudatában a kapitalizmussal kapcsolatos alapvető fogalmak még túlságosan erősen kötődnek a múlt századi klasszikus kapitalizmus képéhez, amelyben a szabadverseny többek között azt is jelenti, hogy a gazdaság és a politika világa elválik egymástól. Holott már több mint egy évszázada az imperializmus korszakában élünk, amelynek alaptörvénye az állam gazdasági szerepe, azaz gazdaság és politika egymásba hatolása és összefonódása, ennek az összes követelményeivel. Az imperializmus fogalma kapcsán pedig a válság kifejezés az, ami leértékelődött, azt is mondhatnánk, hogy a fogalom inflációja következett be a túlságosan gyakori és nem mindig kellőképpen megalapozott használata következtében. Az imperializmust jobbára válságban levő termelési módként emlegetjük, s többször elhangzott már az is a fejlett kapitalista országok tényleges gazdasági válságperiódusai kapcsán, hogy ez már a végső válság. Mindez arra utal, hogy fogalmainkat újra át kell gondolnunk és óvatosabban kell használnunk őket. Azt mindenesetre már tudjuk, hogy a hetvenes évek elejétől valóban válságba jutott a világgazdaság, de ezúttal sem a kapitalizmus végső válságáról van szó, hanem olyan alapvető változásról a világ- gazdaság szerkezetében, amelyhez már a fejlett tőkés országok sikeresen megkezdték az alkalmazkodást. A jelenkori kapitalizmus helyes megítéléséhez tehát új kapitalizmus-képet kell kialakítanunk. Helyesebben szólva modernizálnunk kell a kapitalizmus-képünket, ami azért is fontos, mert a szocializmus-képünk is átalakításra szorul, márpedig ez utóbbi szükségképp nem egyéb, mint a kapitalizmuskép ellentéte. Ma már tudjuk, hogy a szocializmus fejlődésének első évtizedeiben a szocializmust sokkal fejlettebbnek, a kapitalizmust pedig hanyatlóbbnak fogtuk fel, mint amilyen a reális helyzet volt. Manapság a kapitalizmus és szocializmus mint világrendszerek viszonyát sokkal hosszabb távon értelmezzük, és világossá vált, hogy helytelen volt a saját fejlődésünk számos szükséges vonását — az árutermelés bizonyos formái és azok társadalmi-gazdasági következményei — elhamarkodottan kapitalistának minősíteni. A kapitalizmus a 20. század végén is életképes marad, s képes maradt az új világhelyzetben való megújulásra is, bizonyos korábbi ellentmondások leküzdésére. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a kapitalizmus megszabadult volna ellentmondásaitól, csupán azt, hogy azok új formát öltöttek, s ha reális képet akarunk kapni korunk világkapitalizmusáról, ezekkel az új ellentmondásokkal kell szembenéznünk. Új ellentmondások Az ellentmondások új fajtái mindenekelőtt azzal kapcsolatosak, hogy a kapitalizmus a szó szabályos értelmében világkapitalizmussá vált. A nemzetköziesedés folyamata a hetvenes években annyira felfokozódott, hogy az újfajta válságfolyamatok már globális, azaz az egész emberiséget közvetlenül érintő szinten jelentkeztek. Ennek a legismertebb példája a globális ökológiai válság, vagyis a világméreteket öltő környezetszennyezés, amely már az egész föld élővilágát és természeti rendszerét fenyegeti, s amely mögött világosan fellelhe'tő a részérdekek (gyárak, illetve országok) érdekeinek ütközése a nagyobb közösség — akár az egész emberiség — általános érdekeivel. A globális válság azonban élesen jelentkezett gazdasági és politikai vonatkozásban is, és a hetvenes évek során az egész
