Békés Megyei Népújság, 1984. április (39. évfolyam, 78-101. szám)

1984-04-27 / 98. szám

1984. április 27., péntek o Energia a vízcsapból > Amikor otthon kinyitjuk a vízcsapot, aligha gondo­lunk arra, hogy tetemes mennyiségű energiát engedünk a pohárba. A víznek ugyanis magas energiatartalma van, szivattyúk hozzák mozgásba, energiát igényel a víz ki­nyerése, tisztítása is. Hasonlóképpen drága dolog a szennyvíz kezelése, és ha vízhez kapcsolódó energiafel­használásról beszélünk, nem hanyagolhatjuk el az ár- és belvízvédelem és a különböző vízügyi munkálatok költségeit sem. Hosszú ideig a vízgazdál­kodásban nem számított ki­emelt feladatnak az ener­giatakarékosság. Az volt a legfontosabb, hogy a csap­ból mindig folyjon a víz, vagy ne törje át a gátat, hogy mindez mibe kerül, az másodlagos volt. A fentiek ugyan napjainkban is fon­tosak, de az utóbbi években már az sem mindegy, hogy mennyibe kerül mindez. Hogy a lehető legkevesebb energiával sikerüljön megol­dani a feladatokat, szükség van jól képzett szakembe­rekre. A Magyar Elektro­technikai Egyesület gyulai üzemi csoportja ezért ren­dezte meg — együtt az MTESZ-szel és az Országos Vízügyi Hivatallal — azt az energiagazdálkodási szemi­náriumot, melyre a vízügyi, víz- és csatornamű vállalati energetikusokat, energiagaz­dálkodási kérdésekkel fog­lalkozó szakembereket hívták meg. A téma fontosságát jel­zi, hogy Győrtől Debrecenig az ország minden részéről érkeztek résztvevők a há­romnapos rendezvényre. Egy rövid írás keretében nyilván nem lehet részletesen ismer­tetni az elhangzott előadáso­kat, csak néhány fontos szempont kiemelésére van mód. Új módszerek kellenek Fáber Józsefné, az Orszá­gos Vízügyi Hivatal főener­getikusa az ágazat energia- gazdálkodásának legfonto­sabb eredményeiről tartott előadást. Az OVH-nak ko­moly eredményeket sikerült elérnie, 1981-hez képest 25 százalékkal csökkentették energiafelhasználásukat. Ha azonban az évenkénti válto­zást is nézzük, akkor észre­vehető : a csökkenés üteme egyre lassul, a könnyen ki­használható tartalékok las­san elfogynak. Most már új módszereket kell kidolgozni, és ez nem mindig egyszerű. Legtöbbször csak műszaki megoldásokkal csökkenthető az energiafelhasználás, és ezt a munkát gyakran hát­ráltatja, hogy a megfelelő berendezések, eszközök nem, vagy csak nagyon nehezen szerezhetők be. Vannak azonban a gyakorlatban is bevált jó megoldások, me­lyek segíthetik a takarékos­ságot. A VITUKI olyan új csappantyú-nyitó rendszert fejlesztett ki, mellyel a cső­vezetékek és szerelvényeik hidraulikus veszteségei csök­kenthetők. A szennyvíztisztításnál 50 százalékos energiamegtaka­rítást lehet elérni, egy je­lenleg szabadalmazás alatt álló technológiai megoldás­sal, melynél a folyadék áramlási energiáját haszno­sítják. Komoly lehetőségek rejlenek a biogáz fokozott hasznosításában is, bár ezen a téren még jó néhány mű­szaki, elméleti kérdést kell megoldani. Ma még csak el­méletileg ígér nagy megta­karítást a hőszivattyúk al­kalmazása, a hiányzó ipari háttér akadályozza a széles körű elterjesztést. Villanylaló szivattyúk Tass József, a Vízügyi Tu­dományos Kutató Intézet tu­dományos munkatársa a szi­vattyútelepek gazdaságos üzemeltetésének kérdéseiről szólt. A vízügyi ágazat ta­lán legjellemzőbb tevékeny­sége a szivattyúzás, a szi­vattyútelepek használják el a legtöbb elektromos ener­giát. A hatásfokot viszony­lag egyszerű műszaki mód­szerekkel jelentősen növelni lehet, és ezzel nagy mennyi­ségű villamos energia taka­rítható meg. A Békés megyei Víz- és Csatornamű Vállalatnál a gyakorlatban is számos in­tézkedést tettek már az energiafelhasználás mérsék­lésére. A szivattyútelepeket igyekeznek automatizálni, ahogy csak lehet, és javasla­tok készültek a gépek ha­tásfokjavítására is. Sajnos, ezt gyakran csak cserével le­hetne megoldani, de jelenleg igazán jó hatásfokú beren­dezések nem kaphatók. A meglevő eszközállománnyal kell tehát megoldani a fel­adatokat, de így sem lehe­tetlen a takarékosság. Folya­matosan mérik a szivattyúk áram- és teljesítményfelvé­telét, és ezt összehasonlítják a szállított vízmennyiséggel. Ha a kettő nincs arányban egymással, megkeresik a hi­ba okát és kijavítják. Megyei eredmények Természetesen a rendező, a KÖVIZIG is beszámolt sa­ját energiagazdálkodásáról. Hoffmann Ferenc, a KÖVI­ZIG energetikusa mondta el, hogy 1981-ben négy nagy szivattyútelepet villamosítot­tak, kiváltva ezzel a folyé­kony energiahordozókat. A munka 1982-ben és 1983-ban is folytatódott, így évi 43 tonna gázolajat sikerült megtakarítaniuk. A villamos üzemű szivattyútelepek már jól automatizálhatok, és ez további megtakarítási lehe­tőséget jelenthet. A háromnapos rendezvé­nyen még sok egyéb fontos információ is elhangzott. Kiderült, hogy a vízügyi há­lózat országosan is számot­tevő mennyiségű energiát, energiahordozót takaríthat meg, új műszaki megoldá­sokkal, találmányok, újítá­sok, ötletek hasznosításával, jobb szervezéssel. Hogy az elhangzott javaslatok minél szélesebb körben visszhangra találjanak, könyv alakban is megjelentetik az energiagaz­dálkodási szeminárium leg­fontosabb dokumentumait. Lónyai László A vízügyi ágazatban a szivattyútelepek a legnagyobb energiafogyasztók Fotó: Kiss Zoltán György nap után N agyapámék otthon, a gondosan átlyukasz­tott, madzagra fűzött, és szegre akasztott kalendár- ban néhány napot megnyála- zott hegyű tintaceruzával mindig külön is bekarikáz­tak. Ilyen lila keretet viselt György napja, április 24-e is, amely kétszeresen is je­les napnak számított. Egy­szer, mert nagyapám maga is ezt a földet művelő, sze­rető embert megtisztelő ne­vet viselte. Másodszor meg azért is, mert ha megkö- szöntöttük, figyelmességün­ket legtöbbször a szántó­vető élet szép históriáival honorálta. „György napján már igen­csak kitetszik, mi lesz az ősziből, aztán meg ez az a nap, amikortól a zsákban szunnyadó tengeri is életre készülődik” — ismételte év­ről évre fölemelt mutatóuj­jal, valami furcsa reszelés remegéssel a hangjában. Most tudom csak, felnőtt fejjel, hogy a búza, meg a kukorica — amely éppen György napján „áll párba” — az életet, a megújult re­ményt jelentette néki, ennek súlya rezegtette meg szo­kástól eltérő módon hang­szálait. Tudom azt is —■ látom, átélem, felfogom —, hogy a létbizonytalanság rég elmúlt a földet művelők feje fe­lől, de tapasztalhatom azt is, hogy a gazdag termést ta­roló, elsoványító természeti csapások mint ébresztik fel a már elfeledettnek hitt be­idegződéseket, a jövőt ösz­tönösen féltő félelmet. Ár­víz, jég, szélverés, s utóbb az aszály, amelynek kárté­telei egyéneket közvetlenül és azonnal kevésbé sodor lehetetlen helyzetbe, ám a közösségnek — a kisebbek­nek, nagyobbaknak és a legnagyobbaknak is — okoz­hat és okoz is nehéz hóna­pokat, sőt éveket. A tavalyi aszály után az idei György nap ezért ismét, különös figyelmet keltő na­punk. A hagyomány a kény­szerből kap erőre: mérlegel­nünk, vizsgálnunk kell, hogy a búza kibírja-e élve a vetés óta szűnni nem akaró szomj­halált, amit a rendkívüli időjárás mért rá. A szívünk fájhat, de időnk nincs a vá­rakozásra, sopánkodásra. Az esőt leshetjük, de ebben nem merülhet ki a tevékenysé­günk. Legyen akármilyen szárazság, legyen akármek­kora a csapadékhiány, a ku­koricát vetni kell, még a ki­pusztult búza helyére is. akár, ami meg megmaradt, azt táplálnunk, itatnunk kell! Mert a búza, a gabona ma is az életet jelenti. Tessék csak megkérdezni a dombi- ratosiakat! Ezerötszáz hek­tárjukból ötszázhúszon a búza küzd a szárazsággal, a tavaszi fejtrágyától új erőre kapva. 800 hektárra pedig kukoricát szántak, aminek kétharmadát György napjá­ra már el is vetették. Vagyis egész sorsukat erre a két nö­vényre bízták. De melléjük állíthatjuk a battonyai Dózsa Tsz tagsá­gát is, amely a kétezerötszáz hektár közös szántó négy­ötödét szentelte a gabonater­mesztésnek, s a kukoricave­tést a jeles napra be is fe­jezte, vagy a magyarbánhe- gyesieket, akik kétezer- nyolcszáz hektárból csupán hatszázat hagytak más nö­vényeknek, s e hét végére az utolsó kukoricaszemet is a földbe juttatják. Zárjuk a sort a kicsik után egy igazán nagy üzem­mel, a hat és fél ezer hektá­ros dombegyházi tsz-szel. ahol a kukorica meg a búza együttes vetésterülete há­rom és fél ezer hektár, és további ezer hektár cukor­répavetés növeli az aggodal­makat György nap után is, hiszen a váratlan hideget ho­zó böjti szelek, igazi vesze­delmet jelentettek az aszá­lyon túl is a répatermesztők­nek. Folytathatnánk a sort az eleddig belvíztől szenvedő északi közös gazdaságokkal is, amelyekben éppen a ke­vés eső tette lehetővé a más­kor víz alatt álló hektárok hasznosítását. Ne felejtsük azonban, hogy a „lavór fe­nekén” összegyűlt cseppek is fölszáradnak egyszer, s ha bízunk is abban, hogy ami eddig nem hullott le, annak egyszer csak le kell esnie, csupán erre a bizodalmunkra hagyatkoznunk aligha sza­bad! N ncs mire várnunk, György napja elmúlt. Be kell fejeznünk a soros munkákat, táplálnunk, itatnunk kell vetéseinket, még ha ez többletáldozattal jár is, és kutatnunk kell — mint tavaly tettük — újabb, meg újabb pénzforrások után is. Mert ha mindent megtet­tünk, ami megtehető, akkor számíthatunk legfeljebb ar­ra, hogy a megváltóként várt esőfelhők beváltják jo­gos reményeinket. Kőváry E. Péter Fotó: Fazekas László Exportképes gmk II tét: a lét Vannak még ellenségeik, és valószínűleg lesznek is mindig. Pedig a gmk-k, a gazdasági munkaközösségek zöme bizonyít, hasznos tevé­kenységet végez, hiányzó ka­pacitást pótol. Vagyis lé­tük jogos. Többnyire kis mennyiségeket termelnek és olyan profilban, melyre nem érdemes ráállnia a nagyobb üzemnek. Néhány ember gaz­dasági munkaközösségbe tö­mörülve „másodállásban” képes előállítani a szükséges termékeket az ipar vagy közvetlenül a fogyasztók ré­szére. Egy perc - két labda Békés megyében az elmúlt két esztendőben 445, döntően vállalati gmk alakult, s kö­zülük nem egy exportképes cikkeket is gyárt. A békés­csabai székhelyű Miniplast GMK például a szarvasi já­tékkészítő szövetkezettel, a Plastolusszal közösen ex­portál szocialista piacokra. A gmk vezetője — aki - hat munkatársától eltérően fő­állásban végzi e tevékeny­séget —, Futaki Géza, több éven át a szarvasi szövetke­zet gyártmányfejlesztője volt. Az ő újítása a tenisz- plast (habtenisz vagy szo- batenisz), melyhez az ütő­ket a Plastolus, a szivacs­labdákat a Miniplast készí­ti. Az ötlet születése idején csupán egy ajkai szövetke­zet gyártott labdákat, 70 milliméter átmérőjűeket. Másmilyenre, nagyobbra, ki­sebbre nem vállalkoztak. Az egykori gyártmányfejlesztő családi segédlettel és hosszú hónapok munkájával „ösz- szeeszkábált” egy labdaké­szítő gépet. Ezen, vagyis a labdakészí­tésen alapszik az éppen egy esztendeje megalakult gmk. Ma 12 gépükkel (saját készí­tésű) bármilyen méretű lab­dát képesek előállítani. Fél­percenként készül el egy labda, melyekből évi 70 ez­ret szállítanak a Plastolus- nak, exportra. Egy ilyen gép — a gmk vezetője szerint — 200 ezer forintba kerül és csak dol­lárért kapható. A sajóbábo- nyiak vettek belőle, ám az nemigen tud többet, mint a házilag készített, sőt nagyobb az anyagszükséglete. Játék a tönkremenéssel A gazdasági munkaközös­ségekben az érdekeltség tel­jesen egyértelmű: a tét a lét, a díj a nagyobb jövedelem. Szigorú belső felelősségrend­szere szinte kizárja a hibát. A mulasztás: játék a tönkre­menéssel és ezt nem enged­hetik meg maguknak. A gaz­dasági munkaközösségek alacsony költséggel, minimá­lis rezsivel termelnek. A Miniplast például az eddigi magyarországi gyártóknál körülbelül 20 százalékkal ol­csóbb. Hogy miért? Erre az előbbi példa adja meg a választ: igyekeznek min­dent maguk megcsinálni. Ügy is mondhatnánk, az anyagot, a pénzt takaréko­san, a szellemi energiákat maximálisan használják fel. Közben persze ők is meg- küzdenek a termelés hétköz­napi gondjaival, az anyag- beszerzés nehézségeivel. A labdák alapanyaga a poliu- retánhab, ami tőkés import­anyagot is tartalmaz. E hab legnagyobb megrendelője a bútoripar, mely a minél könnyebb, minél kisebb faj­súlyú anyagot keresi. És ez az igény meghatározza a lab­dák paramétereit is. így — noha lenne rá kereslet — alapanyag híján nehezebb labdákat nem tudnak készí­teni. Őrzik a titkot A feltételeket természete­sen a nagyüzemi tevékeny­ség szabja meg, a gazdasági munkaközösségek csak ügye­sen és persze jó értelemben véve kihasználhatják a kí­nálkozó lehetőségeket. Alko­tó módon. Pénzt és fáradsá­got nem kímélve kísérletez­nek új ötletekkel a Mini- plast tagjai is. És az újítás, nem mindig válik be, ilyen­kor „elúszik” a belé fekte­tett tőke. De — a régi mon­dás beruházáspolitikai jel­szó is lehetne —: „Ha ve­szed hasznát, ne szánjad költségét!” Egy termék — vallja a Miniplast — lehet jó üzlet, de biztos alap nem. Több dologgal kell próbálkozni, így kerültek piacra az önta­padós — különböző színű, nagyságú, típusú — betűk és számok. Elkészítették példá­ul a napi- és a hetilapok ön­tapadós címcímkéjét, ami­nek olyan sikere volt, hogy le is „koppintották”, még­hozzá egy konkurrens gmk. A labdakészítés titkát azon­ban gondosan őrzik az „ipa­ri kémek” elől. Nem csoda, hisz ebből élnek. Lábtaki, vagy lábsztepp lesz a neve legújabb termé­küknek, gyártására már folynak az előkészületek. A gyerekeknek szánják a kis szerkezetet, mely a cipő tal­pára helyezve hangot ad; le­het szteppelni vele. Kimondottan a tőkés pia­cokra szeretnének behatolni egy másik ötletükkel, mely­ről (az ötletrablás elkerülése végett) csak annyit, hogy szintén műanyagból készült, formahabosított termékeket készítenek majd. De, hogy miképp kerülnek majd ki a külföldi piacokra, az egyelő­re kérdés marad. A gazdasági munkaközös­ségeknek nincs közös képvi­selőjük, aki öszefogná ezek tevékenységét, fellépve ér­dekükben, megszervezné például a külföldi kiállításo­kon való részvételüket. A KIOSZ néha-néha megpró­bál ilyen szerepkörbe illesz­kedni, de ez — a gmk-k vé­leményével erősítetten — nem az igazi. Szatmári Ilona Egy termék lehet jó üzlet, de biztos alap nem így készül a labda

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents