Békés Megyei Népújság, 1984. április (39. évfolyam, 78-101. szám)

1984-04-22 / 95. szám

Átalakulóban a munkaverseny-mozgalont NÉPÚJSÁG--------------------­1 984. április 22., vasárnap o Szocialista munkahelyi közösségek A megszokottól eltérő, na­gyobb munkájuk jelenleg a szakszervezeti bizalmiak­nak a középszintű vezetők véleményezése, a bizalmi csoportok állásfoglalása alapján. Nemrég kezdődött ez a békéscsabai baromfi- feldolgozónál is, s mint tel­jesen újtól, féltek js tőle, azonban a higgadt,' tárgyi­lagos csoportonkénti meg­beszélés, a pozitív és nega­tív vonások összegzése valós képet adott. Amit eddig az érintett vezetők el is fogad­tak. Ez derül ki Mihók Fe- rencné főbizalmi és Sarkadi Mihályné bizalmi szavaiból. De van más újdonság is. Amiben lépni kellett — A szocialista munkaver­seny új formájáról van szó — kapcsolódik a beszélgetés­be Laczó Jánosné szb-tit- kár —, ugyanis a régi, a bri­gádokra alapozott, az évti­zedek alatt sok formaság­gal telítődött. Érezte ezt mindenki. Tavaly, a szocia­lista brigádvezetők országos értekezletén fel is vetődött, hogy újítani kellene. A kor­szerűsítéshez meg is szüle­tett a szabad kezet adó MT—SZOT-határozat. Mi a szocialista brigádok helyett a szocialista munkahelyi kö­zösségeket választottuk. Nem azonnal. A vállalati párt- szervezet kezdeményezését alapos, közös mérlegelés kö­vette, hiszen a több mint két évtizedes brigádmozgalom rengeteg értéket sűrített ma­gába, és a dolgozók érzelmi­leg is kötődtek hozzá. Az idő azonban túlságosan megmerevítette, zárttá vált, és ami egy lényeges szem­pont még náluk: a felét sem fogta át az összlétszámnak. A többség kívül rekedt a munkaversenyen. — Igen. ez volt a helyzet nálunk — folytatja Szikora István munkaügyi osztály- vezető —, a formális ele­mek domináltak. De még hozzátennék egy fontos dolgot: az eredeti brigádok a termelési mozgásban szét­szakadtak, az új helyen má­sikba nem olvadtak be a ta­gok, hanem a régi brigádban maradtak, mert abban érez­ték magukat otthon. Együtt teljesítettek társadalmi munkát, együtt tanultak stb., de hiányzott a tényle­gesen mérhető gazdasági munka, enélkül pedig a munkaverseny már nem a munka versenye. Márpedig egyénnek, vállalatnak és az egész népgazdaságnak a valódi verseny az érdeke. Ez viszont igazán az egyes ter­melési egységekben lehetsé­ges, mindenki részvételével, hiszen úgy folyik a munka. A brigádok is elfogadták A több fórumon megvita­tott javaslat végül is a szo­cialista brigádok elé ke­rült. — A Martos Flóra Szocia­lista Brigád egyike a legré­gebbieknek — szól Priskin Pálné volt brigádvezető a májüzemből —, még a to­jásfeldolgozóban alakultunk. Amikor az megszűnt, a 25 tag az átszervezéssel 5 hely­re szóródott, 8-an a máj­üzembe kerültünk. Mint termelési egység már rég nem tudtunk működni, de mégis összekötött bennün­ket egymás szeretete és a szokások, a közös megmoz­dulások, brigádvacsorák stb. Ezért az új forma először el­lenállást keltett bennem. Mi lesz most mindebből? Ahogy többet gondolkoztam rajta, egyre jobban beláttam, csak ott és abban lehet igazán versenyezni, ahol és amiben dolgozik az ember. A régi összetartásnak ez miért len­ne az akadálya? Aztán .. . Aztán eljutott a mostani felfogáshoz: ennek a mun­kahelyi közösségnek, a máj­üzemnek kell olyan ösz- szeforrott kollektívává vál­nia, mint volt a brigád. — Nálunk is, akár másutt, gátat jelentett a versenyben, hogy nem mindenki volt tagja a brigádnak, holott a munkában mindenki részt vett. Pedig a mi osztá­lyunk nagy befolyást gya­korol a termelésre, mert az alapanyag — a különböző baromfik — termeltetését, felvásárlását, minősítését, elszámolását mi csináljuk — mondja Honti Pálné, az ösz- szefogás volt brigádvezetője. — Évek óta beszéltünk, hogy valamit tenni kellene, vala­mi korszerűsítésre volna szükség. Ezért örültünk az új elképzelésnek, s hogy a több brigád is elfogadta. Legutóbb 27 brigád műkö­dött a vállalatnál 450 taggal, ezen kívülesett mintegy 600 dolgozó. A közös termelésből kiszűrni; valójában mit is tettek külön a brigádok, alig vagy egyáltalán nem lehetett, ezért voltak formá­lisak a munkavállalások. Most a teljes létszámot átfo­gó 30 munkahely' várja, hogy mint szocialista közös­ség megalakuljon, önkénte­sen, ami nem zárja ki a fel- világosító beszélgetéseket. Hogy a munkaverseny alap­ja az, ami a legtermészete­sebb: a munkahelyek költ­ségekig lebontott terve, amit tovább lehet elkülöníteni például műszakok szerint, Hogy minden összetartozó, de külön egység tisztán tud­ja, ismerje feladatát. Ez egy csomó bürokráciát is ki­küszöböl, mert ez maga a vállalás. A tartalomhoz igazodó forma A többet-jobban-olcsób- ban elvének érvényesülését, s közben az első három hely megszerzését nemcsak az új versenyforma, de ko­moly anyagi alap is ösztön­zi: erre az évre 1 millió 700 ezer forint. Ebből értelem­szerűen a legtöbbet az élen­járók kapják, az utánuk kö­vetkezők ugyancsak telje­sítményük arányában ré­szesülnek belőle. A ver­seny felelőse mindenütt a munkahely gazdasági veze­tője, segítője a társadalmi helyettes, aki többnyire a volt brigádvezető. A külön­böző társadalmi tevékeny­ségek szervezésében pedig nagy szerepet kap a szak- szervezeti bizalmi. Az értékelés első szem­pontja a munka, az elért teljesítmény, de a szocialis­ta módon élést, tanulást is figyelembe veszik. De sem­miképp sem mechanikusan. Másként alkalmazzák a be­járókra, akik az összlétszám 40 százalékát közelítik meg, sok helyről és messziről is jönnek dolgozni. Vannak, akik mindennap hajnali 3 órakor kelnek, hogy az 5 órai műszakkezdésre beérje­nek időben. És többségükben családos anyák. De mégis ragaszkodnak a vállalathoz. Vass Márta Mini színházzal, tájelőadáson Hej, vándorszínész! Esőben, szélben, ekhós sze­kérrel járod az országot. Csűrökben, pajtákban ütöd jel tanyád, vállalsz minden fáradságot, megaláztatást, hogy este, azon a másfél órán eggyéforrjon lelked a Szent Művészet füzében va­lami Megfoghatatlannal. Munkának mondod a játékot, a komédiázást, sokszor fá­raszt is a hajszoltság, ám ha nevetés jön a nézőtér felől, ha sikerül „megfogni” a kö­zönséget, ugyan mit számit már bármi bánat ebből a cudar életből. És persze, ha veszik is a darabot, ha „csil­láron is lógnak, annyi a né­ző”, bizony nagyszerű, ha jobb vacsorára, finomabb ruhára is marad a bevétel­ből. Fusson a hire, tudja meg mindenki: itt vannak a teát- risták, s olyan komédiázást csapnak, amilyet még nem látott a világ. Ó, hová lett már a hőskor? Nem mintha hiányozna, régi keserveit senki se kívánja, éppen csak szépségéből, jó izgalmából kellene megidéz­ni néha, mutatóba. Valami ilyesmire vállalkoznak mos­tanában, színházi truppok, gazdasági közösségek, „ne­vezzük akárhogy brigádok”. Valójában oly nagyot bukni sem lehet, hiszen a szerve­zés szinte hagyományos: vál­lalatok, szövetkezetek meg­veszik most is az előadást vagy legalább besegítenek. Éppen csak a bevétel nem az anyaszínházé, hanem a köz­reműködőké. Segíthetik ál­tala a művészeket, ha akar­ják, ha van vállalkozói kedv. A Békés megyei Jókai Szín­ház azon intézmények közé tartozik, ahol ily módon is- tápolják — többek közt — tagjaikat. Szerencsés esetben sok kellék se szükséges, meg­teszi két autó, az egyikben a színész, a zongorista, a színésznő és a súgó. A másik kocsiban pedig elfér az epi- zodista és a műszak, a kel­lékekkel, díszletekkel, min­denestül. S ha a szél is ked­vező, irány mondjuk Füzes­gyarmat. Füzesgyarmat, ahol elszo- morítóan lerobbant épület, a művelődési ház bejáratánál tábla hirdeti, hogy az esti program: Színház. Müller Péter—Seress Rezső: Szeres­sük egymást gyerekek (Szo­morú vasárnap), zenés játék két részben. Seress Rezső, Gálfy László Jászai-díjas; Helénke, a felesége, Felkai Eszter; Jani, a pincér, Dari- day Róbert; játéktér és ren­dezés, Rencz Antal; a zon­goránál Meskó Sándor (he­lyett, itt Füzesgyarmaton Herbály András), koreográ­fus Felkai Eszter. Jegyek 30—40 Ft. És mivel a felnőtt gyere­kek szeretni óhajtják egy­mást, hajlanak a hívó szóra, jönnek is szórakozni, zenés színházat nézni. Van, ki ün­neplőben, hölgyek stólával, alkalmi színekre pingált or­cával, a fiatalok legtöbben mégis farmerben, mintha moziba mennének. Gyűlik a közönség, megtelik a terem. A tsz száz jegyet megvett, nagy baj nem lehet. Egy vi­harkabátos bácsikát előre­ültetnek, egymaga van az el­ső sorban. Nagy szót hall a kisöreg, értsen ő is. Kezdőd­het a játék! Tulajdonképpen egy ke­gyes „árukapcsolás” részese a közönség. Már a címvál­toztatás is sejteti: a Szomo­rú vasárnap — o darab ere­deti címe — és a frissiben meghirdetett csalogató, a Szeressük egymást gyerekek, sajátos párosításával talál­kozhatunk. Ha nótára, régi slágerzenére kíváncsi a kö­zönség, érthető, hogy elő­ször akkor derülnek, amikor „Rökk Hédi púderes seggé­ről” történik említés. Am hamar kiderül, hogy silá­nyabb viccelődés helyett drá­mát játszanak a művészek. Szépen, kulturáltan. Az ön­gyilkosok himnuszának ne­vezett Szomorú vasárnap fel­idézésén túl valami többet, mának is szólót. Picike szín­padról, zsongító zeneszóra, régvolt slágerekkel, tánccal, jó színészi játékkal utat is talál az előadás a nézők szí­véhez. Mindenki jól jár ezen az esten. Andódy Tibor Tojástánc — glória nélkül Sokat beszélünk manapság a világpiac kegyetlenségéről, de valójában kevesen tudják mit is jelent. A baromfiága­zat és ezen belül a tojáster­melők azok, akik a saját bő­rükön érzik évek óta, mi is az a világpiac. Sokan elvé­reztek az árharcban, többen felszámolták a baromfite­nyésztésüket. Mások egyéb tevékenység után kutattak, hogy a „több lábon állás” stratégiájában találjanak biztonságra. A Tótkomlósi Tojástermelő Közös Vállalat megmaradt tojástermelőnek — mégis talpon maradt. A válogató ötgrammonként különíti el a tojásokat Mindez nem ilyen egysze­rű, derül ki Sebestyén Fe­renc igazgató szavaiból: — A rekonstrukciót kö­vető évtől, 1978-tól 1980-ig egyszerű baromfitelep mód­jára termeltünk. Négy éve helyben osztályozzuk, cso­magoljuk a tojást. Tavaly pedig áttértünk az önállóér- tékesítésre. Puskely Jánosné Bánya Károlyné főkönyve­lő pontos számokat idéz: — A múlt évben 39 millió tojást termeltünk, ebből húszmillió exportra, 19 mil­lió belföldre került. Az ex­port fele rubel értékesítésű, másik fele tőkés. Legjelentő­sebb vevőink: Kuvait, Svájc, Olaszország, Hollandia; az üzletet a Terimpex bonyo­lítja. — Azt hiszem, nagy dolog Hollandiának tojást eladni... — Bizony, nagy. És nem volt egy reklamációnk sem! Az igazgatót, a főkönyve­lőnőt és Karasz György párt­titkárt faggatom a siker tit­káról. — Azt hiszem, mindenki nagyon jól dolgozott — gon­dolkodik hangosan a párttit­kár. Az igazgató töprengve mondja: — Az év végén sokan azt várták, hogy belebukunk az üzletbe, de nem így történt. Igaz, hogy csökkent a nyere­ségünk, de megúsztuk vesz­teség nélkül. Glóriát éppen nem érdemiünk, de a többi tojástermelő katasztrofális helyzetéhez képest megáll­tuk a helyünket. Mégpedig úgy, hogy a to­jótyúkok számának és a ta­karmányfelhasználásnak a növelése nélkül tíz százalék­kal több tojást termeltek mint egy évvel korábban. A 120 dolgozó munkáját dicsé­rik a számok. Egy ilyen, zárt rendszerű telepen nem is nehéz jól dolgozni — mondja az igazgató — , mert annyira szorosan illeszked­nek egymáshoz a munkafo­lyamatok, hogy nem lehet lazsálni. Ha nem figyel va­laki oda, törik a tojás, pusz­tul a csirke. Az is igaz, hogy mindent nem lehet a techno­lógiára „fogni”, hiszen azt végül is emberek valósítják meg. — Sokat és ésszerűen ta­karékoskodtunk — folytatja Sebestyén Ferenc. — Hogy egyet mondjak: az egyik dol­gozónk kitalálta, ha fóliával fedjük be a trágyakihordó egyik lemezét, sokkal to­vább használható. És nem szabad megfeledkeznünk a GMV-vel kötött garanciális tápszerződésről! Ebben meg­egyeztünk, hogy a táp minő­ségéből származó többlet eredményen és a veszteségen is osztozunk a vállalattal. Nos, az első év nagyon jól sikerült. Olcsóbban állítot­tunk elő egy-egy tojást, mint korábban. Talán túlságosan is sikeres volt az első szer­ződéses év. Nehéz lesz raj­ta javítani. A Bólyi Mezőgazdasági Kombinátból származó na­poscsibéket szeretnénk meg­nézni. Az igazgató szabódik; hamar megértjük egymást: jobb, ha nem megyünk az ólakba, kár lenne valami fertőző anyagot bevinni. Karasz György az osztályo- zóba kalauzol. Takács Ferencné és Krecs- méri Károlyné a világos te­remben a futószalag két ol­dalán ül. Az előttük elhala­dó tojásokat erős fényű lámpa világítja meg. — Minőség szerint válo­gatjuk őket — mondja Ta- kácsné —, kivesszük a lám­patöröttet, a véreset; azt, amelyiknek túl nagy a lég­zsákja. Naponta úgy százezer tojást nézünk át. A két asszony egyetért ab­ban, hogy a nap végére ugyan elfárad a szemük, de azért nem túl nehéz a munkájuk. megszokáson múlik. Forró Péterné, az osztá­lyozó vezetője a munka kö­vetkező fázisát mutatja. A beltartalmi vizsgálatot a súly szerinti osztályozás kö­veti. A lámpázóra merőleges szalag kis mérlegekből áll. amely ötgrammonként más­más kategóriába osztja a to­jásokat. Majd hozzáteszi Forróné, hogy ez a minősítés nem minden, két meósuk is ellenőrzi a csomagolt árut, s ha a tűréshatáron felül van bennük nem szabványos to­jás, annak a válogatók érzik a következményét. A nyolc, egyforma ba­romfiól egyike előtt két asszony levegőzik. Ebédidő van, s egy kicsit kijöttek a szabadba. Puskely Jánosné arról nevezetes, hogy tavaly kiváló dolgozó lett, és az ő általa felszedett tojások vol­tak a legtisztábbak. — Tíz százalék lehet pisz­kos, nálam csak alig négy százalék volt. Hogy hogy • csinálom? Kiszedem a sza­lagról a szennyezett tojáso­kat, és amikor van egy kis időm, smirglivel megcsiszo­lom. Mosni ' nem szabad, mert hamar romlik a tojás. A fiatalasszony arról be­szél, hogy két gyerekével hat évig volt gyesen, mégis visz- szajött ide dolgozni. — Nagyon szeretem ezt a munkát — teszi hozzá —, nem is mennék máshová! Hiába faggatom, hogy mit lehet szeretni 22 ezer csi­pogó, nem éppen illatos tyú­kon. Nem tudja, de olyan őszintén mondja, hogy el kell hinni. Egyike azon bol­dog embereknek, akik meg­találták munkájukban, és így az életben is a helyüket. Társa, Szuhánszki János­né egyben a nőbizottság el­nöke. Sorolja, mi mindent szerveznek: TIT-előadásokat, ünnepségeket, támogatják az egyedülállókat, döntenek a segélyekről. Különösebben nem kell harcolniuk az egyenjogúságért, hiszen a dolgozók 80 százaléka nő. Magunk is láthattuk, rendkívül szoros a tojáster­melő telep technológiája. Szoros és ezért jó, ugyanak­kor magában hordja minden szoros technológia sorsát: ha valahol baj van, borul az egész. De meggyőződhet­tünk arról is, hogy jó ke­zekben vannak a bő tojás­hozamú Shaver-fajták, és a törékeny tojások is. Mégpedig nem is akármi­lyen szinten. A két tótkomló­si tsz — a Haladás és Vi­harsarok — alapította kö­zös vállalat a bólyi kombi­nát termelői közt évek óta az élvonalban van. Takar­mányfelhasználási, termelé­kenységi és egyéb mutatók alapján számított helyezésről van szó. Az érte kapott ok­levél jó reklám magának a kombinátnak is: ilyen jók a hibridjeik — sugallja. Ahhoz, hogy a múlt évi sikeres — mert hiába men­tegetőznek, mégis az volt — év után ismét bizonyítsanak, tovább kell lépni. — Az idén emelkedni fog­nak a költségeink — mondja Sebestyén Ferenc —, hiszen a takarmányárak, az SZTK- járulék, az anyagárak nőt­tek. És sok olyan berende­zést kicserélünk, amit tavaly nem kellett. Mégis reméljük, hogy növelni tudjuk a nye­reséget. Megbízhatóságunk, pontos, jó minőségű szállítá­saink révén. Mást nem te­hetünk. Ha nálunk nem nagy a tojásértékesítés, sem­mi sem megy. A tojás el­adásából élhetünk csak meg, ezért, ha ezt az elvet fel­adnánk, az azt jelentené, hogy mindent föladunk. Ar­ról pedig szó sem lehet! M. Szabó Zsuzsa Szuhánszki Jánosné Fotó: Fazekas László

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents