Békés Megyei Népújság, 1984. március (39. évfolyam, 51-77. szám)

1984-03-01 / 51. szám

1984. március 1., csütörtök II nap nyugaton kelt fel A Marschall- és Bikini-szigeteknél történt higrogénbomba-robbantás borzalmairól • A kilencvenkilenc tonnás japán halászhajó, a Hukurju Maru (Boldog Sárkány) a tonhalászat befejezése után út­ban volt hazafelé. 1954. március 1-én, korán reggel a Marschall-szigetekhez járt közel. Aikicsi■ Kubojáma, a 39 éves rádiótelegráfus éppen kol­légáival csevegett a reggeli után, amikor a látóhatáron váratlanul egy vörös golyót pillantottak meg. A kajüt kerek ablakából úgy látszik, mintha a Nap kel­ne fel, mondotta Takagi, de ez a Nap most nyugaton látható. A különös csillogásra a hajó személyzete a fedél­zetre tódult, és távolról valami félelmetes robbanás zaja hallatszott, de a fény lassanként elhalványult. Hetedikén mindnyájan éreztük, hogy fáj a szemünk. Öh, valami esik!... de hiszen ez fehér? Ugyan mi ez? Így beszéltek néhányan és feltették szemüvegüket, mások mélyen a szemükbe húzták sapkájukat. Három nap után észrevettük, hogy arcunk megfeketedik. Ketten-hárman hasmenésről panaszkodtak. Két hét eltelt, és Jaizuba, a hazai kikötőbe való érkezés előtti napon mindnyájan összegyűltünk a gépvezető szobájában. Az estét csevegés­sel, vidáman töltöttük el. Közülünk egy a fejét v akar gáttá ... és íme a keze tele lett hajjal. Természetesen nagyon csodálkozott. Miért van ez? Mások is megpróbálták kihúzni a hajukat, és az na­gyon könnyen kihullt. Mindnyájan meggyőződtünk tehát, hogy a hajunkat fájdatom nélkül ki tudjuk húzni. Min­denesetre ez a dolog rettenetesen meglepett bennünket. Nemsokára hazaérkezünk, ez járt mindenkinek az eszé­ben. Hazai kikötő, óh, milyen boldogság. Beérkeztünk Jaizba, és elfelejtkeztünk a néhány nap előtti nyugtalanságról, az arcunk megfeketedéséről és a hajhullásról. Hazaérkezésünk után nemsokára megtudtuk, hogy a mi hajónk áthaladt a legborzalmasabb hidrogén- bomba-robbantás területén. A nyugaton felkelő Nap, amiről mi így vélekedtünk, nem volt egyéb, mint a Bikini- és Marschall-szigeteknél történt robbantás fénye. Egy pár nap után Kubojáma és néhány társa magas lázzal megbetegedett. Hajuk színe a haj gyökerénél gyak­ran változott fehérre, majd violaszínűre. A betegek közül a két legsúlyosabbat bevitték a tokiói kórházba további kivizsgálásra. Ez az ügy felrázta az egész japán népet. A japánok már jól tudták, hogy milyen borzalmas volt az atombombázás Hirosimában és Nagaszakiban. A fehér hamu, amiről a hajósok beszéltek, semmi más nem volt, mint a „halál hamuja”. A hajó rakománya szennyeződött volt, mert a vizsgálat rádioaktivitást mu­tatott ki. Habár a rádioaktivitás gyenge volt, mégis nagy nyugtalanságot keltett a népben. Az egész országból özönlöttek a szimpátialevelek, és sok ajándékot kapott a hajó személyzete. Az országban széles mozgalom indult meg az atom- és hidrogénbomba-robbantás ellen. Kubojáma meghalt, itt­hagyta feleségét, négy gyermekét és szüleit. A nép felhá­borodása nőttön-nött. Nagyon sokan megértették az egész országban, de szerte az egész világon, hogy a népek kö­zös összefogása tudja csak megakadályozni a szörnyű pusztulás és a tömegszerencsétlenség veszélyét. Mindez harminc éve történt, 1954. március 1-én. Az egész világ békeszerető népeinek mindig emlékezni kell erre a borzalomra. A BÉKE című eszperantó újságból fordította: id. Zakar János Városfejlesztésről tájékoztatták a csabai népfrontosokat Mint a legtöbb településen, Békéscsabán is jól bevált gya­korlatnak számít, hogy a helyi tanács vezetői több alkalom­mal részletesen ismertetik az ötéves tervidőszak feladatainak időarányos végrehajtását, a megkezdett beruházásokra, fej­lesztésekre vonatkozó lehetőségeket a népfronttestületekkel. Ez természetesen nem jelent egyoldalú információátadást, mivel a résztvevők nemcsak „rákérdezhetnek”, hanem ma­guk is kifejthetik véleményüket, elmondhatják javaslataikat az elhangzott előadásokkal kapcsolatban. De ezek közlésétől — terjedelmi okok miatt — az alábbiakban itt most elte­kintünk. Garzonlakások épülnek A közelmúltban Vantara János általános tanácselnök­helyettes tájékoztatta az el­múlt év eredményeiről, gondjairól, valamint az idei célkitűzésekről a városi népfrontbizottságot. A lakások építéséről szólva megemlítette, hogy a VI. öt­éves terv végéig az eredeti­leg előirányzott négyezer ott­hon helyett mintegy 3500 ké­szülhet csak el. Nevezetesen: a célcsoportos programot pénzügyi nehézségek miatt nem lehet teljesíteni a jövő­ben. A jelenlegi elképzelé­sek szerint 2800—2900 lakás magán- és 600—700 pedig ál­lami erőforrásból épül majd fel. Ugyanakkor az OTP a tervezet valóra váltásának meggyorsítását magára vál­lalta, a tanács pedig meg­ígérte a telkek kisajátítását. Békéscsabán különben a sza­nálási hányad meghaladja a 20 százalékot, amely jó ered­ményként könyvelhető el. A városban most összesen mint­egy 400 megfelelő telek ta­lálható a különböző ponto­kon. Ami viszont a garzonlaká­sok létesítését illeti, jelenleg három helyre terveztek ilyen jellegű előkészületeket. Saj­nálatos tény: az idősek gar­zonjának építését pillanat­nyilag anyagi okok akadá­lyozzák. S itt egy kis időre érdemes megállni és a kö­zéptávú ciklusprogram vég­rehajtásával foglalkozó ta­nácsi anyagba bepillantani. Eszerint a Kinizsi utcai 128 lakásból álló tömbbe nem­csak a fiatalok és a nyugdí­jasok költözhetnek majd be, hanem ott kap helyet az öre­gek napközi otthona is. Ezen­kívül a Munkácsy és Tanács- köztársaság u. sarkán 74, va­lamint a Tanácsköztársaság u. 46. sz. alatt — a DÉ- MÁSZ üzemirányító központ épületében —■ nyolc garzon épülhet. A célcsoportos be­ruházásokra szánt összeg az idén várhatóan eléri a 30 millió 400 ezer forintot. Növelik az ivóvízbázist Az általános tanácselnök­helyettes a közművesítéssel összefüggő program teljesí­téséről is beszélt. Az ilyen jellegű kiadásokra egyébként 65—70 millió forintot költöt­tek évente. Tavaly azonban már csak 53 milliót, s az idén 27 és fél milliót irá­nyoztak elő az egyes lakó­körzetekben esedékessé vált csatornák, gáz- és elektromos vezetékek kiépítésére; továb­bá a korábbi időszakról el­maradt egyéb munkák befe­jezésére. A városban átlagosan 20— 25 ezer köbméter szennyvíz keletkezik naponta. Ha üzembe helyezik a biológiai derítőrendszert, akkor a ka­Minél több, a Trefort utcai garzonlakásokhoz hasonló otthonra lenne szükség a megyeszékhelyen pacitás elérheti a 40 ezer köbmétert is. Ez a létesít­mény előreláthatólag 1985. december végére lesz kész, ami természetesen nem je­lenti a tisztítás más formái­nak megszüntetését. A szakemberek hasonló in­tenzitással és felelősséggel dolgoznak az ivóvízbázis nö­velésére vonatkozó terveken. Jelenleg 300 millió forint áll a tanács rendelkezésére ah­hoz, hogy az új berendezések két év múlva részlegesen üzemeljenek. Köztudomású, hogy a me­gyeszékhely színvonalas út­hálózattal nem dicsekedhet. A szilárd burkolatú utak aránya mindössze 44—45 szá­zalék. A belső kövesutak együttes hossza megközelíti a 160 kilométert, ám további 100 kilométer megépítésére lenne szükség ahhoz, hogy azok a szakaszok a többi la­kást is „érintsék”. Ugyanis eddig csak 14—15 ezer la­kást kapcsoltak be az úthá­lózatba. Tény, ami tény: elég vontatottan halad ennek a programnak a végrehajtása is. Egyéb fejlesztések A közoktatás tárgyi felté­teleinek javítására irányuló állami és társadalmi erőfe­szítéseknek meglett a kéz­zelfogható eredménye. Elké­szült ugyanis a 24 + 8 tan­terem, valamint a három tornaterem, és befejeződött a 200 személyes belvárosi óvo­da építése. Ezen túlmenően úgynevezett lakásóvodákkal és -napközikkel elégítik ki az ideiglenes jellegű igényeket. Békéscsabán sokak szerint elkelne még egy 24 tanter­mes belvárosi iskola, amely a Beloiannisz utca páros ol­dalán kapna helyet. A csak­nem 115 millió forint értékű létesítményhez konyha, 300 személyes ebédlő, s később egy uszoda is tartozna. Ezzel szemben — a reális lehetősé­geket felmérve — egyesek azt indítványozták, hogy a tervbe vett oktatási intéz­mény csak 16 tantermes le­gyen, s az iskola szakaszosan épüljön majd fel. Vagyis: az előirányzott 50 millió forin­tot még ebben a tervidőszak­ban használják fel. ami azt jelentené, hogy a nyolc tan­termet 1986 szeptemberére adnák át rendeltetésének, míg a másik nyolc a VII. öt­éves tervciklusban készülne csak el. Úgyszintén abban a terv­időszakban fognának hozzá az új művelődési központ építéséhez, viszont a mint­egy 150 millió forint értékű megyei könyvtárat még az idén be kell fejezni. A 65 méter átmérőjű sportcsarnoknál egy 3 millió forintot kitevő munka ma­radt el az elmúlt évben. A 105 millióba kerülő létesít­ményt 1985. december 1-re kellene átadni rendeltetésé­nek, de — mint hallottuk — bizonyos „csúszások” még közbejöhetnek. Az egészségügyi ágazaton belüli elképzelésekre vonat­kozóan Vantara János el­nökhelyettes elmondta, hogy a megyei tanács végrehajtó bizottsága jóváhagyta a csa­bai és a gyulai kórház re­konstrukcióját. Ha teljes egészében meglesz ennek az anyagi fedezete, akkor a 2. sz. beruházás is elkezdődhet. A belvárosi bölcsőde „ké­szültségi foka” most 50 szá­zalékra tehető. Az eredetileg 60 személyesre tervezett in­tézmény befogadóképessége időközben a duplájára emel­kedett, s a munkálatok 1985- re befejeződnek. A Petőfi utcában felépül egy 440 négyzetméter alapte­rületű gyógyszertár, s ugyan­akkor ezzel párhuzamosan két régi patika is megszűnik. A kereskedelmi szinten ta­pasztalható lemaradás, illet­ve némi változás. A koráb­ban tervezett öt ABC közül három már elkészült, és el­kezdődik a másik kettő kivi­telezése is. ÁFÉSZ-áruház viszont nem lesz, helyette 15 —16 millió forintos költség­gel gazdabolt épül az elköp vetkezendő időben. Befejezésül a városi nép­frontbizottság arról szerez­hetett tudomást, hogy öt társberuházó érdekelt jelen­leg az új autóbusz-pályaud­var létesítésében. A különfé­le ellentmondások, s ma még meglevő problémák ellenére is várható: a 100 millió fo­rint értékű komplexumot 1985 novemberében birtokba veheti az utazóközönség. Az aluljáró rendszerű épületek­ben helyet kapnak a kisebb kereskedelmi (például: tra­fik) és szolgáltató egységek. Kép és szöveg: Bukovinszky István Vadászok megyei küldöttközgyűlése Százhetvenöt éve született Pierre Joseph Proudhon (1809-1865) (Folytatás az 1. oldalról) felépül (a horgászokkal kö­zösen). A megyei vadásztár­saságok idei költségvetési összesítése 60 millió forintnál is többet mutat. A továbbiakban a külön­böző bizottságok tevékenysé­géről szólt. Kiemelte a pro­paganda, az állat-egészség­ügyi szakbizottság különösen jó munkáját, de a többiekről is elismeréssel szólt. Befejezésül említette azo­kat a korábbi határozatokat, amelyek végrehajtása ma is időszerű. Javasolta ezeket bő­víteni azzal, hogy a megyei intéző bizottság kísérje fi­gyelemmel a külföldiek bér­vadásztatását és szükség ese­tén éljen megfelelő jelzéssel az illetékesek részére, vala­mint létrehozni a kölcsönös támogatási alapot. A közgyűlésnek számot adott Barta István az. ellen­őrző bizottság, dr. Sajti Imre a fegyelmi bizottság 1983. évi tevékenységéről, Sinka Pál megyei vadászmester pe­dig az időszerű vadgazdálko­dási kérdésekről. A vitában dr. Szilasi Mi­hály a pontosabb adóbeval­lásról, dr. Zalay József az állat-egészségügyi helyzetről, Mucsi Gyula (Békés) a ru­galmasságról, amely a gaz­dálkodás további javításának a feltétele, a hagyománytisz­telet ápolásáról, Lakatos Ká­roly (Békéssámson) a kölcsö­nös támogatási alap szüksé­gességéről, Barta András (Nagykamarás), aki tájékoz­tatást kért az adóbevallásról, dr. Bakos János (Szarvas) az élőhelyjavítás fontosságáról, a hivatásos fővadászok szük­ségességéről, Felföldi Imre (Kötegyán) arról, hogy a me­liorációs egyeztető tárgyalá­sokon a vadászok képviselő­je is legyen jelen, Papp Ká­roly (Körösladány) az össze­fogás szükségességéről, amely az értékesítést meg­könnyítheti. Dr. Romvári László me­gyei titkár válaszadása után Csatári Béla, az intéző bi­zottság elnöke zárszavában hangsúlyozta, hogy figyelem­re méltó fejlődés van a vad- gazdálkodásban, javult a tár­saságok és a gazdasági egy­ségek kapcsolata, eredmé­nyesen valósul meg a pár éve elhatározott fácánprog­ram, a fácánkeltető az or­szág legjobb eredményét produkálta, s így a közeljö­vőben a részjegyek visszafi­zetésére is sor kerülhet. Fel­adatként említette a munka színvonalának további javí­tását, a tagsággal való még jobb együttműködést, a va­dászati fegyelem javítását, valamint az élőhelyfejlesztés nagy fontosságát, amelyre pályázatot hirdetnek. Befeje­zésül hazánk felszabadulásá­nak 40. évfordulójára törté­nő felkészülésről szólt. E. G. S. A francia polgári forrada­lom győzelme után rohamo­san váltak uralkodóvá a tőkés termelési viszonyok Franciaországban. A terme­lőerők fejlődését felgyorsí­totta az ipari forradalom, a manufaktúrák gyors ütem­ben alakultak át gyárakká, s ezzel párhuzamosan kon­centrálódott és centralizáló- dott a munkásság. A mun­kástömegek ma már elkép­zelhetetlen nyomorban éltek, s nem is láttak kiutat nyo­morúságos helyzetükből. Időnként fellázadtak, össze­törték a gépeket, megölték a munkavezetőket. E lázadáso­kat azonban mindig véres megtorlás követte, s helyze­tük nemhogy javult volna, de súlyosbodott. Az ösztönös megmozdulások közül legje­lentősebb volt a lyoni se­lyemszövők felkelése, de ez is szükségszerűen elbukott. Nem véletlen tehát, hogy ezekben az években, évtize­dekben számos olyan eszme- áramlat keletkezett, amely a fennálló társadalmi viszo­nyok kegyetlenségét, az el­nyomott tömegek nyomorát felismerve,, valamilyen új, elképzelt társadalomképet fogalmazott meg, mint el­érendő célt. Az utópista szo­cializmus kibontakozásának az időszaka ez, Saint Simon, Fourier, Owen nézetei hat­nak, s a „szép, új világ” mi­előbbi eljövetelében re­ménykednek a kizsákmá­nyolt tömegek. Mivel a^ „szép, új világ” eljövetele késik, és a hozzá vezető út sem biztosított, egyre töb­ben fordulnak el az utópiz- mustól, s fogadják el azt a nézetet, hogy minden baj forrása a gyáripar, a nagy­üzem. Ha sikerülne vissza­állítani — a rousseau-i „vissza a természethez” gon­dolat átvételével — a vala­mikor volt kisárutermelést, s ezáltal minden ember tulaj­donos lehetne, akkor meg­oldódna minden probléma, megszűnne a kizsákmányo­lás, nem lenne nyomor, el­tűnnének a társadalmi el­lentmondások. Megjelenik tehát a kispolgári szocializ­musnak nevezett ideológia, amelynek fő képviselője: Pierre Joseph Proudhon lesz, és így egyik legádázabb ellenzéki képviselője a marxizmussal szemben. Proudhon 1809. február 15-én született Besancon- ban. Paraszti származású, s ennek megfelelően — első­sorban édesanyja részéről — szigorú vallásos nevelésben részesül. Alapfokú iskolái­nak elvégzése után sokat ol­vas, autodidaktaként képezi magát. Fiatalon vándorútra indul, bejárja Franciaország nagyobb városait, állást ke­res, főként nyomdákban dol­gozik. Vándorlásai révén is­meri meg a nyomort, a tár­sadalmi ellentmondásokat, sokszor van munka nélkül, s az ösztönös munkásmozgal­mak nagy hatást gyakorol­nak személyiségének fejlő­désére. Egyre többet publi­kál, s 1841-ben megjelenteti első jelentős művét, „Mi a tulajdon?” — címmel. Erről a könyvről Engels nagy megbecsüléssel szól „A tár­sadalmi reform előrehaladá­sa a kontinensen” című írá­sában, amelyben nyomon kö­veti a különböző országok­ban elterjedt kommunista és szocialista eszmék törté­netét. Proudhon könyve el­sősorban a konkurrenciának, a nyomornak és az erkölcs­telenségnek a bemutatásával nyerte el tetszését. A „Mi a tulajdon?.”-ban Proudhon a tulajdont lopás­nak minősíti. Véleménye sze­rint az érték a forgalom szférájában keletkezik, s a jövő társadalmi rendje a „kölcsönösségi rendszerre” épül. Ez a szolgáltatások egyenjogú és egyenértékű cseréjét feltételezi az önálló termelőkből-kisvállalkozók- ból álló társadalom tagjai között. Az általa felvázolt viszonyok az önkéntes meg­egyezés, a „társadalmi szer­ződés” alapján jönnek lét­re, feleslegessé teszik az álla­mot, annak azonnali felszá­molásához vezetnek. Lénye­gében tehát az anarchizmus alapvető elméleti tételeit is megfogalmazza. Nem vélet­lenül tekinti majd elméleti rokonának Bakunin is. Marx Párizsban találkozik Proudhonnal. A nála kilenc évvel idősebb, s a francia munkások körében — a „Mi a tulajdon?” eredményeként — nagy népszerűségnek ör­vendő teoretikus között kez­detben baráti viszony alakult ki, s ez tükröződik majd a Marx és Engels által közö­sen írt műben, a „Szent csa- lád”-ban, amelyben bírálják ugyan Proudhon nézeteit, de meg is védik, sőt, jelentősé­gét túl is értékelik. Arról ír­nak, hogy Proudhon olyan tudományos haladást tett, „amely forradalmasítja a nemzetgazdaságtannak való­di tudományát”. Proudhon nemcsak a proletárok érde­kében ír, ő maga proletár. „Műve a francia proletariá­tus kiáltványa.” Marx bízik abban, hogy vitáik eredményeként Prou­dhon tovább lép a „Mi a tulajdon?’-ban elfoglalt ál­láspontjánál, s a francia proletariátus tényleges veze­tőjévé válhat. Az egyetlen olyan francia szocialistának tartja, aki szakított a keresz­ténységgel, de hegeliániz- mussal van megfertőzve. Vi­táik nem vezetnek ered­ményre, Proudhon nem haj­landó feladni nézeteit, nem érti meg azt, hogy a proleta­riátus felszabadítását önma­gának kell elvégeznie, forra­dalmi úton, nem reformok­kal, utópisztikus módszerek­kel. Marx még 1846-ban is kí­sérletezik Proudhon megnye­résével. A Brüsszelben létre­hozott Kommunist a Levelező Bizottság munkájába szeret­né bevonni, s ezért 1846. má­jus 5-én levélben fordul hoz­zá. „Két barátommal, Frid- rich Engelsszel és Philippe

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents