Békés Megyei Népújság, 1984. március (39. évfolyam, 51-77. szám)

1984-03-03 / 53. szám

1984. március 3., szombat NAGYVILÁG ■JgHiWkfifrü Mire szavaznak a szovjet emberek? A Szovjetunióban végső szakaszához érkezett a már­cius 4-i választásokat előké­szítő kampány. Most jár le a Szovjetunió Legfelsőbb Ta­nácsa küldötteinek ötéves megbízatása. Az SZKP KB választási felhívása széles visszhangot váltott ki az egyes szovjet köztársaságok állampolgárai körében. A szovjet emberek meg­elégedve veszik tudomásul az elmúlt öt év eredménye­it. Azt, hogy a legfelső ál­lamhatalmi szerv megválasz­tása óta több mint ezer új iparvállalat kezdte meg a termelést, nagy ütemben foly­nak a szibériai és távol-kele­ti építkezések, határidő előtt sikerült átadni a planétán­kon legnagyobb Urengoj— Uzsgorod gázvezetéket, s ha­marosan elkészül a Bajkál— Amur vasútvonal. Tizenhá­rom százalékkal nőtt az egy főre eső nemzeti jövedelem, csaknem 50 millió embernek javultak a lakáskörülményei. A Szovjetunió Kommunis­ta Pártjának Központi Bi­zottsága az elért sikerek mellett emlékezteti az állam­polgárokat arra is, hogy gazdasági téren még sok ' a megoldatlan feladat. Az egyik legfontosabb ezek kö­zül a népgazdaság intenzív fejlődésének az előmozdítása. A választási gyűléseken a dolgozó kollektívák megvi­tatták a termelés hatékony­ságának emelésével, a tudo­mányos-technikai haladás meggyorsításával, a munka- szervezés tökéletesítésével, és a termékminőség javításával összefüggő feladatokat. Szo­cialista munkaversenyt in­dítottak, hogy meghonosítsák a legjobb termelési tapaszta­latokat, fokozzák a munka termelékenységét, javítsák a munkafegyelmet. A Szov­jetunióban a választási kam­pány voltaképpen egy újabb lehetőség mindenki számá­ra, hogy nyíltan és közvetle­nül fejezze ki véleményét a megoldásra váró problémák­kal kapcsolatban. Ezeket a javaslatokat figyelembe ve­szik a párt és a Legfelsőbb Tanács küldötteinek további munkájában. A jelenlegi választási kampány rendkívül kiélezett nemzetközi helyzetben zaj­lott. Az Egyesült Államok vezető körei világhatalomra akarnak szert tenni, féktelen fegyverkezési hajszát indí­tottak, a fegyverek révén próbálják meg ráerőltetni akaratukat a szuverén álla­mokra. A Pershingeknek, és a manőverező robotrepülő­gépeknek a szocialista közös­ség határa mentén való tele­pítésével az Egyesült Álla­mok és szövetségesei a ma­guk javára akarják megvál­toztatni a katonai erőegyen­súlyt mind Európában, mind vi lágméretekben. Mindez nyugtalanítja a szovjet embereket. A párt­nak a szovjet választópolgá­rokhoz intézett felhívására válaszul az emberek tetteik­kel erősítik meg hűségüket a béke és a szocializmus esz­méihez. Tudják: minél erő­sebb a szocializmus, annál szilárdabb a béke. Nem vé­letlen, hogy a választók ja­vaslataiban megfogalmazó­dik az a követelés, hogy se­gítsék elő a szocialista kö­zösség egységének megszi­lárdulását, erősítsék meg a közösségnek, mint a béke és a társadalmi haladás táma­szának pozícióit. A szovjet nép egyöntetűen helyesli az SZKP külpolitikai vonalát, és arra hívja fel a testvéri szo­cialista országok dolgozóit, minden jóakaratú embert, hogy határozottan szálljanak szembe Washington agresszív politikájával. A Szovjetunió és a Varsói Szerződés más . tagállamai hathatós válaszlépéseket tesz­nek az imperialista erők mesterkedéseinek visszaszo­rítására. A szovjet nép meg­értéssel és helyesléssel fogad­ta a választási felhívás meg­állapítását: „Megvan a kellő erőnk és eszközünk ahhoz, hogy megvédjük a Szovjet­unió, barátai és szövetsége­sei érdekeit. Az SZKP Köz­ponti Bizottsága, és a szov­jet kormány továbbra is szüntelenül gondoskodik az ország védelmi képességé­nek erősítéséről, s minden szükségessel ellátja a fegy­veres erőket a szocializmus vívmányainak megvédése ér­dekében”. A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa küldötteinek a munkások, kolhozpárasztok és az értelmiség legjobb kép­viselőit jelölték, akiket a választók jól ismernek. Ez a biztosítéka annak, hogy meg­választásuk után a nép érde­keit, a szocializmus, a béke ügyét szolgálják. Vlagyimir Krasznokutszkij (APN—KS) amerikai választások Megindult a gépezet... Teljes gőzzel megindult a választási gépezet az Egye­sült Államokban. Ezt jelzi a többi között Reagan elnök feltűnő jelentése az Unió helyzetéről, amely felér egy kortesbeszéddel, majd pedig színvallása ország-világ előtt, hogy újra megpályázza a Fehér Ház vezetői posztját. Az előcsatározásokról, azok kísérő jelenségeiről, a választási módszerekről szól New York-i tudósítónk levele. Híres emberekkel levele­zem mostanában, pontosab­ban írnak nekem, én pedig nem válaszolok. Pedig a le­vélírók nem csupán közöl­nek valamit, hanem kérnek is: egyszer-egyszer véle­ményt, gyakrabban támoga­tást és minden alkalommal — pénzt. Az amerikai elnökválasz­tási kampány, de mondhat­nám az egész itteni társadal­mi élet természetes velejáró­ja, hogy adományokat kér­nek a politikusok, akik meg­pályázzák a kormányzat leg­magasabb vagy valamelyik alsóbb posztját, önmaguk és nézeteik népszerűsítéséhez ugyanis pénz kell. Sok pénz. A fő vctélytárs: a demokrata Mondáié Így aztán már az elnökvá­lasztási év kezdete előtt az tekinthető a kampány nem hivatalos kezdetének, amikor az önjelöltek elkezdik a pénzalap hizlalását. Nos, így kaptam eddig levelet John Glenn szenátortól, volt ame­rikai űrhajóstól, és egy má­sik demokrata honatyától, Alan Cranstontól. Sőt, magá­tól Ronald Reagantól is őr­zök egy kitöltésre váró csek­ket és néhány, aláírásával ellátott sort, amelyben a re­publikánusok választási alapjának gyarapítását kéri. Az Egyesült Államok al­kotmánya szerint négyéven­ként, november első keddjén választják meg az ország el­nökét. Ezzel egy időben cse­rélődik ki a szenátorok egy- harmada, a teljes képviselő­ház (a törvényhozás egyik kamarája), az egyes államok kormányzóinak egy része és sok állami, megyei tisztség- viselő. A leglényegesebb dön­tést azonban kétségtelenül akkor hozzák az amerikai ál­lampolgárok, amikor az el­nököt választják, mert ezzel — legalábbis elvben — egy társadalmi-gazdasági prog­ramra adják a voksukat. A kampány egészen szigorúan csak szeptemberben kezdő­dik, de a politikusok már hó­napokkal korábban teljes be­dobással azon ügyködnek, hogy megszerezzék pártjuk elnökjelöltségét. Azoknak a küldötteknek a kiválasztása, akik végleg el­döntik, kit jelölnek az elnöki és alelnöki tisztre, előválasz­tások és értekezletek soroza­tán kezdődik. Az első kör­zeti választási gyűlést Iowá- ban rendezik február máso­dik felében, a sokak szerint barométerszerepet játszó elő- választási nyitány február 28-án volt New Hampshire- ben, ezt követően a rendez­vénysorozat végigzúdul mind az 50 államon. Közben a je­lölt-jelöltek jönnek-mennek, számtalan beszédet tartanak, sok ember kezét szorongat­ják és mindegyikük azt bi­zonygatja, hogy ő a legalkal­masabb az ország előtt álló problémák megoldására. Július 16-án San Francis­cóban kezdődik a demokra­ták pártkongresszusa, 3931 küldött részvételével. Kül­földiek, de nyugodtan állít­hatjuk, az amerikaiak több­sége számára is kiismerhe­tetlenül bonyolultak azok a képviseleti elvek, amelyek alapján valaki a konvenció küldötte lesz. Tény az, hogy a résztvevők többsége már korábban, tehát a kongresz- szus előtt elkötelezte magát valamelyik jelölt mellett. A republikánusok Texas fővá­rosában, Dallasban ülésez­nek, augusztus 20-tól. Ezen a tanácskozáson 2234 küldött A demokrata Jackson (jobbra) hívei körében: az első fekete bőrű politikus, aki indul ebben a küzdelemben (Fotók: U. S. News and World Report — KS) lesz jelen. Formálisan ezek a kongresszusok (konvenci­ók) döntenek az elnök- és az alelnökjelöltek személyé­ről, a pártprogramról. Mi­után azonban addigra tisztá­zódnak az erőviszonyok és a zárt ajtók mögötti vitákból kevés kerül a nyilvánosság elé, az állampolgárok ezek­ből a tanácskozásokból már csak a nagy csinnadrattát, a szó szoros értelmében kar­neváli felhajtást látják. A kongresszusok és a választás közötti időszak az elnökje­löltek közvetlen bajvívásá­nak a periódusa, s ilyenkor az elvi viták mellett nem ritka a személyeskedés sem. November 6-án, egy keddi napon járulnak az urnákhoz a választók, a jogosultak je1 lentős része rendszerint tá­vol marad. Az alkotmány előírásai szerint ilyenkor va­lójában csak az úgynevezett elektorokat választják meg (538-at), akik a hagyomány szerint ezután már szigorúan tartják magukat ahhoz a je­lölthöz, illetve ahhoz a dön­téshez, amit az őket küldő állam hozott. A Fehér Ház új lakója a következő év ja­nuárjában veszi át hivata­lát. Az eddigiekből nyilván ki­tetszik, hogy a csata lénye­gében két párt, a republiká­nusok és a demokraták kö­zött dől el és az ország tár­sadalmi berendezkedésének alapjait nem érinti. Az 1984. esztendő tehát — mint min­den negyedik év — a felfo­kozott belpolitikai aktivitás és a befelé fordulás idősza­ka lesz az Egyesült Államok történetében. S a világ, amely kénytelen tudomásul venni ennek a politikának a hullámzásait, azzal a re­ménnyel figyeli az elnökvá­lasztási csatározásokat, hogy hátha valami megváltozik. Legalább arra a három évre, amíg el nem kezdődik az újabb választási kampány. Csák Elemér Reagan külpolitikai ajánlata választóinak — ahogy a moszk­vai Pravda karikaturistája látja (Fotó: Pravda — KS) Rozsnyói napórák Osztrák síparadicsom — szépséghibákkal Csehszlovákia keleti ré­szén az ősi Rozsnyó bánya­városnak négy napórája is van. Ezen a téren egész Szlovákiában csak Pozsony vetélkedhet vele. Az órák létezésüket a város egyik lakójának, Gömöri György­nek köszönhetik. Gömöri, a történelmi emlékek lelkes csodálója, a rozsnyói csillag­vizsgáló intézet egykori igazgatója egy szép napon elhatározta, hogy az egykor itt honos napórákat újjá­éleszti. Elsőként a régi főtér kö­A napóra, mint taneszköz zepén álló, középkori őrto­rony homlokzatán elhelye­zett napórát készítette el. Valamikor ez rendkívül pon­tos volt: a város lakossága hozzá igazította az időt. „Napórát készíteni nem is olyan könnyű, mint ami­lyennek látszik — mondja Gömöri. — Az óra pontos­ságának első feltétele a számlap beosztásának precíz kiszámítása, s hogy a mu- tatórúd pontosan északi irányba legyen elhelyezve.” Gömöri egyik napórája a maga módján unikumnak A rozsnyói gimnázium hom­lokzatán elhelyezett napóra számít egész Csehszlovákiá­ban. Alkotója a csillagvizs­gáló udvarán helyezte el, ahol szemléltető taneszköz­ként szolgál néhány csilla­gászati probléma megmagya­rázásánál. A napóráknak az a hát­rányuk, hogy este nem mu­tatják az időt. Ezért a hat­vannégy éves Gömöri György nemrég elhatározta, hogy ezt a kérdést is meg­oldja. Már elő is készített mindent ahhoz, hogy Rozs­nyón csillagóra is működ­jék, amely éjszaka is mu­tatja az időt. Jozef Múlik (ORBIS — KS) Az őrtorony napórája (Fotók: ORBIS — KS) A statisztikák szerint az osztrákok 40 százaléka, úgy 4 és 74 év között télen sít köt a talpára. Van is hol: ezer méter felett — s ilyen magasságban üdülőhelyek, falvak százai találhatók — az év 130 napján általában biztos a hó. összesen vagy 20 ezer km-t tesznek ki a gondosan ápolt lesiklópá- lyák, rajtuk 2900 lifttel, van­nak sífutópályák, országosan 10 ezer km hosszban, mű­ködik 400 síiskola 8 ezer ta­nárral, hegyi mentőszolgálat 8200 jól képzett alpinistá­val — és pontosan 216 he­gyimentő kutyával. Tirol, Vorarlberg, Salzburg, Karin- tia hegyei között sok kisgye­rek szinte a járással egyidő- ben tanul meg sízni is — kö­zülük kerülnek ki olimpiák, világbajnokságok nagynevű hősei. Szarajevóban viszont egyetlen bronzéremmel kel­lett beérnie az osztrák olim­piai csapatnak. Lévén a sí Ausztriában nemzeti sport, az országos felháborodás fe­jeket követel. Lehet, hogy fejek hullani is fognak, cse­rélnek kapitányokat, edző­ket, ám a józan szakembe­rek szerint nem itt kell ke­resni a kudarc okát. Inkább ott, hogy az üzleti megfon­tolások végképp eluralkod­tak ebben a sportágban is: míg a sísport tudományos szakértői nem lehettek ott az olimpiai csapat mellett Szarajevóban, ott voltak a sígyárak mindenható szak­emberei : ők határoztak ar­ról, hogy melyik versenyen milyen felszereléssel indul a versenyző. A döntést tulaj­donképpen nem a kapitány vagy az edző hozta, akik a versenyzőt a legjobban is­merik — hanem az adott gyár sítechnikusa, abban a reményben, hogy az olimpiai sikerrel reklámozható léc sokkal többet hoz a cégnek, mint amennyit az olimpiai csapat valaha (együtt) lát. Az illetékesek most megúju­lást ígérnek, bár senki nem gondolja komolyan, hogy a jelentős exportot is lebonyo­lító osztrák síipar szárnyait valóban érzékenyen meg­nyirbálnák. Abban viszont egyetértés van, hogy a se­bességőrületet, amelyet ép­pen a cégek reklámja szít, meg kell fékezni. Igaz, az ausztriai Schladmingban van a világ leggyorsabb lesikló- pályája, ahol 115 km-rei le­het a lejtőn száguldani — de ez világbajnokjelölteknek való. A sebességláz terjedésével szaporodnak a balesetek. Ausztria sípályáin évente 30 000—40 000 baleset törté­nik, ezekből mintegy 50 ha­lálos. A betegbiztosítók évi 150—200 millió schillinget fi­zetnek ki a síelés áldozatai­nak, a teljes gazdasági kárt évi kétmilliárdra becsülik. A legutóbbi tudományos vizsgálatok meglepő tanulsá­ga, hogy az Alpesek kék ege alatt, patyolatfehér lejtőkön száguldó sportolók megle­pően nagy része — ittasan hódol szenvedélyének. A bal­eseti áldozatok 20—40 szá­zaléka részeg, akiket elra­gad a sebesség mámora, s a pályát elhagyva fának, sziklának ütköznek vagy a mélybe zuhannak. Ök okoz­zák a tömeges baleseteket is a gyakran zsúfolt lejtőkön. A síelő gyakran nem is tud­ja, milyen erők szabadulhat­nak fel, ha figyelmetlenül, vagy éppen ittasan száguld — figyelmeztetnek az oszt­rák szakemberek. Néhány korty alkohol is ugyanolyan veszélyesen befolyásolja az összpontosítást, a reakció- készséget, mint a gépkocsi- vezetésnél — miközben a látási viszonyok sokszor rosszak, a fékezési, a kitéré­si lehetőségek minimálisak. Fegyelmezett, mértékletes sportolásra intenek a síelés tudorai, némileg kiábrándí­tóan emlékeztetve arra, hogy a nagy példaképek, a bajno­kok milyen árat fizetnek a dicsőségért: élsportolói pá­lyafutásuk alatt átlag 2-3 komoly balesetet szenved­nek, amelyek — a növekvő sebességgel párhuzamosan — egyre súlyosabbak. A műle- siklók erőfeszítései előbb- utóbb légzési zavarokhoz ve­zetnek, s minden negyedik síugró szenved súlyos agy­rázkódást ...

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents