Békés Megyei Népújság, 1984. március (39. évfolyam, 51-77. szám)
1984-03-30 / 76. szám
HIRDETÉS - TELEFON: 25-173 • HIRDETÉS - TELEFON: 25-173 • HIRDETÉS - TELEFON: 25-173 • HIRDETÉS II fogathajtó világbajnokok is füzesgyarmati hintón hajtanak Univerzál Ipari Szövetkezet, Füzesgyarmat Valamivel több, mint harminc esztendeje néhány kovács és bognár kisiparos szövetkezetét alakított Füzesgyarmaton. ök hívták létre a település egyetlen ipari kollektíváját, s elsősorban lovas kocsik javítására, lovak patkolására rendezkedtek be. Hosszú éveknek kellett ahhoz eltelnie, hogy a maroknyi csoport odáig fejlődjön, hogy napjainkban csaknem 240-en tevékenykednek egy nem is olyan régen létrehozott korszerű, új telephelyen. Ez érthető, hiszen másfél évtizeddel ezelőtt Füzesgyarmaton számtalan kis műhelyben dolgoztak az alapítók, és az új tagok, ám a vasútállomás közelében kaptak területet egy új telephely kialakítására, amit három év alatt hoztak tető alá. Mindezzel egyidejűleg indult meg a szövetkezet dinamikus fejlődése és a bognárok és kovácsok munkáján kívül más területet is felölelően bővítették az üzemet. Ma elmondhatjuk róluk, hogy egy több lábon álló kollektíva. Fellendülőben a hintógyártás Napjainkban működik már vasipari részlegük, elektromos összeszerelő műhely a faipariak mellett. Igaz, termékeik zöme más szövetkezetekkel vagy ipari vállalatokkal kooperációban készül E tekintetben is nevezhetjük őket több lábon állóknak Amire a legbüszkébbek, az viszont — nem túlzás — világhírnévnek örvend. fiat bognár és hat kovácsmester díszes kivitelű hintókat gyárt, a megrendeléstől függően évente tízet-harmincat Nem véletlen, hogy a többszörös világ- és Európa-baj- nok fogathajtó válogatott versenyzőink is rendszeresen ellátogatnak Füzesgyarmatra és vásárolnak, pontosabban megrendelnek a kollektívától versenyhintókat. Bárdos, Fülöp, Muity. Finta. Abonyi . . . valamennyien visszatérő vendégek, kiváltképp ha a megyében járnak, nem szalasztják ei az. alkalmat, hogy felkeressék a bognár- és kovácsmestereket. De emellett az elmúlt években az NSZK-ba, Angliába, Ausztriába, Hollandiába és Amerikába is szállítottak vadászkocsijaikból. Az utóbbi években fellendülőben van a hintógyártás. és ezt akarják a továbbiakban is „meglovagolni", amire jó alkalom, hogy az idei fogathajtó világbajnokságot Szilvásváradon rendezik. Ez alkalommal kiállítanak a versenyhintókon kívül vadászkocsikat is. Emellett készítettek a Debreceni Állatkert részére póni fogatolású kiskocsit, nemrégiben adták át megrendelőiknek a lóvontatta szánkót, összésségében belföldre az első félévben több mint tíz hintót gyártanak. Nemcsak tetszetős, hanem drága is ugyan egy-egy hintó, de hát ez érthető, hiszen aprólékos kézi munkával készül, egyik-másik darab 1200 —1500 óra munkaigényes. Az egyedi kívánságokát is figyelembe veszik, így gyártanak dobfékkel, tárcsafékkel, de ha a vevő úgy kívánja, másfajta tengellyel, vagy akár a rugózást változtatják lágyabbra vagy keményebbre. Kooperáció szövetkezetekkel, vállalatokkal Évente mintegy háromezer húsvágótokét készítenek — mintegy 10 millió forint értékben. Az országban egyedüli gyártói, így nem véletlen, ha üzemi étkezdékbe, éttermekbe pillantunk, vagy ha a húsboltokba lépünk, mindenütt a füzesgyarmati húsvágótokét találjuk, amely a KÖJÁL bevizsgálásával, szabvány alapján készül. A termékszerkezet-váltás hozta, hogy az utóbbi időben a mezőberényi faipari, illetve a Gyulai Fa-, Fémipari Szövetkezettel alakítottak ki kooperációs kapcsolatot. A mezőberényiekkel karöltve havonta 200 készre szerelt ebédlőasztalt gyártanak, amelynek éves termelési értéke mintegy 2 és fél millió forint. Még ennél is nagyobb volumenű — 4 millió forint értékű — az a kooperáció, amelynek keretében a Gyulai Fa-, Fémipari Szövetkezetnek a fotelek famunkáját végzik. S ha már a kooperációnál tartunk. Fél évtizeddel ezelőtt a Hajdúsági Művekkel kötöttek szerződést, amely némi átmeneti időszak után újra felerősödött, s ennek keretében gyártják a keverőtárcsás háztartási mosógép aljrendszerét. Ezzel tértek rá egy korszerű termelési módra, a szalagrendszerre. Csak a mosógépgyártás évente 80—90 millió forint értékű, és a présmunkával, festéssel. szereléssel 150—200 ezer díirabos a kapacitásuk. Ezzel szinte a teljes hazai igényt ők elégítik ki. Előnye az is, hogy a női szabad munkaerőt leköti házon belül, de a településen is. További bővítési lehetőség kínálkozik a Hajdúsági Iparművekkel. hiszen tojáskeltető vázat és tálcát is készítenek kooperációban, amely alkalmat ad a tyúktojástól a fácántojásig, szinte minden szárnyas keltetésére. Elképzelésük, hogy hosszabb távon is erősítsék ezt az együttműködést. Ugyancsak a vasipari üzemrészük sokoldalúságát jelzi, hogy nemrégiben együttműködést kötöttek a Körös Kazángyártó Vállalat gyomaendrődi üzemével, amelynek során az ÉTI—25- ös kazánokhoz évi 2000—2500 burkolatot gyártanak. A prototípus kitünően sikerült, áprilisban kezdik a gyártást, amelyre szerződést kötöttek. Elképzelésük, hogy a kisebb méretű, vagyis az ÉTI—15- öshöz. is, készítenek alkatrészt. S még mindig a kooperációnál maradva: faesztergált lámpákat készítenek a VBKM megrendelésére. Régi kapcsolat, amelyet a fővárosi nagyüzemmel kötöttek. Ennek keretében még gyártanak robbanómotoros hegesztőgépet is. Az viszont újabb, hogy a Kontaktu szentesi gyárának megrendelésére havonta 150 ezer villanykapcsolót szerel össze a szövetkezet sok ügyes kezű asszonya. Ennek további elősegítése érdekében bedolgozói hálózatot alakítottak ki, amelyre mintegy 30 asszony jelentkezett. Hz új termék: Fókusz világítótest-család S ha már az elektromos- üzemnél tartunk: írtunk arról, hogy lámpákat készítenek. Nemrégiben egy iparművész által formatervezett saját termékkel is jelentkeztek, a hétdarabos, Fókusz fantázianévre keresztelt világítótest-családdal, amelyet az idén már egymillió forint értékben gyártanak, egyelőre kizárólag a Sugár Áruháznak, Távlati céljaikban szerepel a lakásvilágítótestek gyártásának még fokozottabb felfuttatása A februárban beindult bedolgozói hálózattal továbbra is mintegy 230—240 munkáskézzel számolhatnak az Univerzál Ipari Szövetkezetben Ezzel a kollektíva éves kapacitása le is van kötve. S noha idén nagyobb fejlesztésre lehetőségük nincs, a korábban meglevő üzemcsarnok emeletráépítésével több „műhelyszobát" tudnak kialakítani. Ennek építését szeretnék befejezni, pontosabban a központi fűtést megoldani és a szennyvíz- rendszert kialakítani. (X) A Fókusz fantázianévre keresztelt hétdarabos, iparművész által formatervezett fém és üveg kombinációjú világítótest-család egyik változata az asztali lámpa Csaknem fél évtizede kötöttek együttműködési szerződést a Hajdúsági IparmíívckkcI. 4 keverőtárcsás mosógépek egyedüli gyártói lettek ezzel, ami a hazai igényeket — a 150—200 ezer darabos keresletet — kielégíti. Az összeszerelő-műhelyben szalagrcndszert dolgoztak ki A Kontakta szentesi gyárával nem régi keletű a kooperációs kapcsolat. Ennek keretében havonta mintegy 150 ezer villa nj kapcsolót gyártanak, melyek Líbiába és Irakba kerülnek. A gyártás bővítésére bedolgozói hálózatot alakítottak ki, amely a női munkaerő szabad kapacitását köti le, nemcsak házon belül, hanem a településen is Egy-cgy hintó elkészítése 1 -íOf)—l.'iOO munkaórát igényel. s érteke egy Z.siguli árával vetekszik S íg.v néz. ki. miután a sok kézi munkát igénylő hintógyártás befejeződött. Felvételünkön az Iisterházy-lípusú hintó látható