Békés Megyei Népújság, 1984. március (39. évfolyam, 51-77. szám)

1984-03-03 / 53. szám

1984. március 3., szombat Hogy épüljön a híd Román vendégművészek a Jókai Színházban Sütő András szerint „Ion Creanga a nagy szentség'tö- rők fajtájából való. Mint Rabelais, vagy Arisztopha- nész. Halhatatlanságának tit­ka: megbotránkoztató kedve s bátorsága, ahogyan a ha­lált is tarisznyájába kötve a fára akasztja, hogy ott kuk­soljon ..Creanga A fe­hér szerecsen című meséjét a Békés megyei Jókai Színház Znorovszky Ildikó fordításá­ban mutatja be. Az előadást Radu Dinulescu, az Aradi Állami Színház rendezője vi­szi színre. Az egyik próba után vele beszélgetünk. — Creanga műve, A fe- Jiér szerecsen nálunk az .,alapmesék” közé tartozik. Eddig Ifi nyelvre fordították le — mondja Dinulescu. — Engem az ragadott meg a történetből, hogy hiányoznak belőle a sárkányok és efféle mesealakok. A rosszat a csupaszképű képviseli,, ő is emberi lény. Korábbi színpa­di munkáim a legkülönfé­lébb stílusokat tükrözték. Talán világlátásom egysége az. amely összefűzi rendezői tevékenységem. Izgatnak a színház és a politika aktuá­lis kérdései. Hiszem, hogy az ember születésénél fogva jó. s mindaz a bűn és szörnyű­ség', ami megeshet velünk, csak a körülményekben lako­zik. Előadásaim keserű hang- vételűek, bár néha mosoly bujkál az arcokon. — Békéscsabai rendezése láncszem a szomszédos me­gyék, szomszédos országok kulturális kapcsolatában. Mi­ként tekinti e küldetését? — Az irodalmi alkotások közül leginkább a mesék tükrözik a népek lelkivilá­gát. Elhozni Magyarországra a román mesekincs egyik gyöngyszemét: önmagában is Szép küldetés. Színházban el­játszani pedig különösen ha­tásos. Lelkiismeretesen ké­szültem erre a munkára. Bárt azt mondják, a színház nyelve világnyelv, magyarul tanultam, hogy tolmács nél­kül is minél jobban megért­sük egymást. Több előadást megnéztem Magyarországon. Alaposan kikérdeztem itteni tapasztalatairól Tocilescu kollégámat, aki az elmúlt nyáron a Gyulai Várszínház­ban dolgozott. — Milyen rendezői elkép­zelésekkel jött hozzánk? — Tulajdonképpen sose szoktam előre megfogalmaz­ni a kész előadást. Szeret­ném, ha a munka során kö­zösen alkotnánk, mindenki hozzáadva a saját egyénisé­gét. Sok szövegértelmező pró­bát tartottunk, ahol a mo­zaikképek részleteit dolgoz­tuk ki, s abból próbáljuk felépíteni az egészet. Meg is lepte a színészeket, hogy „filmszerűen” dolgozom a színpadon is. Nekem pedig az volt a kérésem, hogy ne operettes stílusban, állandó­an a közönség felé fordulva játsszanak. Számomra ide­gen, amikor a színpadi „kép” kedvéért elfelejtik az egy­mással való kapcsolatot. Ha olyanra sikeredik az előadás, amilyet szeretnénk, akkor nemcsak a gyerekekhez, de a felnőtt korosztályhoz is szó­ló komédiát láthatnak a né­zők. A Jókai Színházban fia­talokkal dolgozom, s az idő­sebbek is fiatal lelkűek. Én is tanultam tőlük, s ha el­fogadják a rendezői stílu­som, talán ők is hasznát lát­ják az együtt töltött időnek. Próbáltam felélénkíteni a fantáziájukat, és ha ennek van valami foganatja, akkor közös munkánk egy tégla le­het a két szomszédos nép színházi kultúráját összekö­tő hídon. A fehér szerecsen díszle­tét és jelmezeit Florin Ha- rasim, a nagybányai színház díszlettervezője készíti. — Engem a román szín­házi élet fenegyerekének tartanak — mondja. —•> Mi tagadás, elég energikus em­ber vagyok. Ha valamit egy perc alatt lehet megcsinálni, én megpróbálom egy másod­perc alatt. És ezekért az ajándék 59 másodpercekért mindig küzdeni fogok. Ra- duval már katonáskodásunk idején is összehozott a sors. Még csak 27 évesek vagyunk, de ezt kevesen hiszik el ró­lunk, olyan sok közös mun­kánk volt. A Leonce és Lé­na rendezéséért két évaddal ezelőtt Dinulescu kapta a legmagasabb román művé­szeti díjat, tavaly pedig en­gem ért ez a megtiszteltetés. Én is a kollektív munka megszállottja vagyok, ezért is egészítjük ki egymást Radu- val. Mindegy, hogy a jó öt­let a színésztől, a műszaki embertől, vagy a rendezőtől származik, a lényeg, hogy általa jobb legyen az elő­adás. Ebben a légkörben ér­zem jól magam, s csak így tudok alkotni. * * * Két európai műveltségű fiatalember. Elhozták művé­szetüket, energiájukat, hogy kölcsönösen épüljön általa az a sokszor megálmodott, népeket, kultúrákat összekö­tő híd. Andódy Tibor Két hét múlva tavaszi fesztivál Két hét múlva, március 16-án kezdődik meg a IV. budapesti tavaszi fesztivál, melyet az Országos Idegen- forgalmi Hivatal megbízásá­ból az Idegenforgalmi Pro­paganda és Kiadó Vállalat szervez, 39 tagú védnökség közreműködésével. A feszti­vál programjáról csütörtökön Andrikó Miklós, belkereske­delmi államtitkár tájékoz­tatta az újságírókat, s el­mondta: soha még ilyen gaz­dag zenei programot nem kínált a fesztivál. A Zeneakadémián — 40 év óta először — előadják Beethoven összes szimfóniá­ját; először szerepel a prog­ramban Ránki Dezső és ugyancsak először lép fel a fesztiválon Kocsis Zoltán is, aki Rados Ferenccel közösen tartja koncertjét. A hagyo­mányos zenei helyszínek mellett öt múzeumban is rendeznék hangversenyeket. Gazdag és színvonalas prog­rammal képviselteti magát a fesztiválon a magyar balett­művészet: a Győri Balett a Budapesti Sportcsarnokban lép fel, a Vígszínházban a Pécsi Balett társulatának, az Erkel Színházban pedig az Állami Operaház Balett Együttesének estjére kerül sor. A programsorozat ide­jén hozzák forgalomba a fesztiválzenekar bemutatko­zó koncertjéről készült hang­lemezt is. A fővárosi színházak sok különleges élményt kínálnak: jó néhány jelentős színházi bemutató színesíti a feszti­vál programját. A Vígszín­ház Schiller Don Carlos cí­mű drámájával, a Fővárosi Operettszínház Lehár Lu­xemburg grófja című ope­rettjével, a Pesti Színház ca- ragiale Farsang című darab­jával, a Radnóti Színpad pe­dig Weöres Sándor-esttel várja a színházlátogatókat. Néhány külföldi társulat is vendégszerepei Budapesten: a bécsi Volkstheater társu­lata a Vígszínházban lép fel, a svéd Királyi Drámai Szín­ház Strinberg Haláltánc és Norén Az éjszaka a nappal anyja című művét a Thália Színházban adja elő. Ismét megrendezik a tavaly nagy sikert aratott nemzetközi pantomimtalálkozót. A hagyományokhoz híven a fesztivállal egy időben szá­mos képzőművészeti ese­ményre is sor kerül. Többek között a Műcsarnokban a fesztivál idején rendezik meg az országos képzőművészeti kiállítást. II gyümölcs lassan érik Gyomaendrőd közigazgatá­si története 1982. január 1-én kezdődött. Persze a település jellege, amely egyre több városias vonást mutat, már jóval előbb kialakult. Van vasútja, gyára, lakótelepe, s vannak lakói, akiknek élet­módjában igen nagy kü­ták céljaikat, részben nem. A programok összehangol- tabbak lettek, az egyes te­rületek közti színvonalbeli különbségek csökkentek. Ja­vult az intézmények közötti és a munkahelyi művelődé­si bizottságokkal való kap­csolat. Gondként jelentkezik Un Rekonstrukcióra vár a Kató na József Művelődési Ház lönbségek teremtődtek vagy őrződtek meg. Itt van pél­dául a kialakuló munkásság, amelynek nem is jelentékte­len rétege munkaidején túl visszatér a falusi, mezőgaz­dasági életformához. Vagy nézzük a lakótelepieket, akik már csaknem úgy élnek, mint a városlakók. Az összevonás irányítási, gazdasági téren új gondo­kat vetett föl, s nem kevés változást igényelt-a kultúra sajátos területén sem. Per­sze, kulturális élet azelőtt is volt mindkét községben. Ám a település emelkedő rangja megkívánja, hogy ebben is lépéseket tegyenek egy ma­gasabb szint felé. Az erőfe­szítés ritkán terem rögtön gyümölcsöt. De a gyümölcs lassan érlelődik. Rekonslrukciú — taktikával Jenei Bálint, a nagyközsé­gi tanács elnöke először a jelenlegi, nem éppen rózsás tárgyi feltételeket említi, de aztán felcsillantja a jövőt is. — Nézzük a gyomai mű­velődési házat. Kicsi és kor­szerűtlen a nézőtér, a szín­pad, az öltöző, a szociális helyiség. Ide ma már nem jön színház, hisz melyik mű­vész vállalná, hogy negyed, ötödmagával öltözködjön, készüljön fel az előadásra? Pedig igény volna! Ügy tíz éve, amikor még kijárt a megyei színház, csaknem mindig telt házzal játszot­tak. A tervezett rekonstruk­ció mindezt megoldaná. Nem kis összegről van szó: 12 millió forintba kerülne a nagyterem bővítése, a ház korszerűsítése. Részben he­lyi erőből, másrészt a me­gyei tanács és az Országos Közművelődési Tanács tá­mogatásával építkezünk, szá­mítva mintegy másfél millió forint értékű társadalmi munkára is. Mivel ez még mindig csak nyolcmillió fo­rint, gyakorlatias taktikát kell alkalmaznunk. A tolda­lékrész építése áthúzódik a következő tervidőszakra, de addig is üzemelhet a többi. Az endrődi művelődési ház­ban még mindig nem feje­ződött be a rekonstrukció. A könyvtárat — amely a föld­szint jórészét elfoglalja — szépen felújították. Jócskán megnövekedett alapterülettel és korszerű felszereléssel várja a látogatógat. — A két művelődési ház mellett még jó néhány in­tézmény részt vesz Gyoma­endrőd kulturális életében ... — Éppen két éve, hogy megtörtént az integráció. A könyvtárak, az iskolák, a mozik, a Kner Múzeum, az endrődi tájház, a Honti Ga­léria először gazdasági, majd szakmai téren is közös irá­nyítás alá került. — Mérhető-e már az in­tegráció hatása? — Részben megvalósítot­továbbra is a gazdaságosság, a rendezvényeknek csak kis része nyereséges. Júniustól szemptemberig A nemrég szerveződött mű­velődésügyi osztály vezetője, Janovszky György január 1. óta dolgozik ezen a terüle­ten, így a múltról keveset, a jövőről viszont annál töb­bet tud mondani. — A művelődési házak országszerte keresik a na­gyobb bevételi lehetősége­ket. Mi is próbálkozunk vonzó programokkal. Az idén első ízben szervezzük meg a „Gyomaendrődi nyár” című rendezvénysorozatot, amelyben a kulturális ese­mények mellett sor kerül sportprogramokra, kiállítá­sokra, termékbemutatókra. A szervező bizottság — amelynek munkájában á népművelőkön, a pedagógu­sokon kívül részt vesznek a társadalmi és a tömegszer­vezetek, valamint a termelő üzemek képviselői is — épp ma ül össze, hogy megbe­szélje, hogyan szórakoztas­suk júniustól szeptemberig a helybelieket és az itt nya­ralókat. Igyekszünk minden lehetőséget kihasználni. Ta­valy indítottuk a felújított, igen jó akusztikájú gyomai református templomban az orgonahangverseny-soroza- tot, nagy sikerrel. Az idei nyáron négy ilyen zenei ren­dezvényt tervezünk. Nem zárkózunk el a diszkók elől sem. Próbáljuk elcsalogatni a fiatalokat a vendéglőkből, presszókból: hátha a hely, a lehetőség másfajta igényeket is feltámaszt bennük. Kell a lelemény! Kívülről igen jelentéktelen a Katona József Művelődé­si Ház. Belül azonban élet van. Az előtérben katonaru­hás fiatalok létrákon állva szerelik a vilanyvezetékeket. — Régóta tart kapcsola­tot a békéscsabai laktanya egyik alakulata és a ház KISZ-szervezete. Társadalmi munkában vállalták ezt a szakmunkát, amit mások nem két nap alatt, és nem ingyen végeznének — ad magyarázatot; Kovács Károly, a művelődési központ igaz­gatója. — A népművelői munkában kell a lelemény! Annál is inkább, mert a pénzzel mindig szigorúan kell gazdálkodni. Csak egy példa: a Körös néptánc­együttes fenntartására éven­te 300 ezer forintot kapunk. És ha az árakat nézzük ... — Mit jelent majd a re­konstrukció? — Komoly színházi elő­adásokat! Az eddigi 120 he­lyett majdnem 500 embert befogadó nézőteret, korsze­rűbb körülményeket. Hozzá kell tennem, hogy a nagy­termünk kihasználtsága most is 120 százalékos. Itt folynak a néptánc- és a társastánc­csoport próbái, de tartunk itt zenei rendezvényeket, előadásokat is. — Hol és hogyan dolgoz­nak a szakkörök és kiscso­portok? — Gyomán 28, Endrődön 8, az öregszőlői klubkönyv­tárban egy csoport működik, így lehetne rangsorolni: nép­tánc, társastánc, nyugdíjas­klub, hímzőszakkör. A kö­rülmények változóak: Gyo­mán „melegváltással”,' há­rom teremben folyik a kis­csoportos tevékenység, End­, rődön csupán egyetlen erre alkalmas helyiség van. — Mit jelentett az integ­ráció a szervezésben, a fel­adatmegosztásban? — Rengeteget! A nagy rendezvényeket Gyoma szer­vezi, a szakkörök-kiscsopor- tok irányítása, a munkás­művelődés, a dekoráció a két endrődi kolléganő fel­adata. Gazdasági téren úgy néz ki a helyzet, hogy az évi 1 millió 735 ezer forin­tunkból ott és arra költünk, ahol és amire épp szükség van. Nem azt figyeljük, hogy mindkét intézménybe egy­formán jusson. Igaz, néha ezt a fejünkhöz vágják, de hát meg kell barátkozni az új helyzettel, túl kell jutni a kezdeti zökkenőkön. — Rivalizálás eddig sem volt, hisz a két ház teljesen más kategória — mondja Horváth Mihályné, a Déry­né Művelődési Ház igazga­tója. — Endrődön mások az emberek, mást igényelnek, máshoz szoktak. Elsősorban a gyerekekre és a nyugdíja­sokra lehet számítani, a fia­talokat, a felnőtteket nehe­zebb megmozgatni. * * * Egy idős endrődi paraszt- asszonyt az összevonás idő­szakában megkérdeztek: mi az, hogy város? — Az, ami Gyoma — válaszolta. Bár földrajzilag közel esik a két település, életmódjukban nemigen közeledtek egymás­hoz az itt élők: az endrődi- ek mindmáig őrzik a falusi­as befelé fordulást, amely azonban egyfajta belső kö­zösségi élettel párosul, a gyomaiakra pedig a városia­sabb, nyitottabb, de néha felszínesebb életforma jel­lemző. Már kezdik megszok­ni a kissé döcögősen hangzó közös nevet, kezdik meg­szokni, hogy közös céljaik, közös terveik vannak. Am ahhoz, hogy egymás életfor­májából átvegyék mindazt, ami jó, még talán évtizedek­nek kell eltelniük. Gubucz Katalin Az endrődi kultúrház falai vizesek Fotó: Fazekas László MOZI Te rongyos élet! Sajnos, Bacsó Péter (aki írta és rendezte) nem dön­tötte el pontosan, mit akar. Köthette persze sok minden, már beidegződött gyakorlat (amiből nem könnyű csak úgy kilépni), és a téma meg­hökkentő újszerűsége is, ha­bár az ötvenes évek elejé­nek kitelepítési ügyei sem nem ismeretlenek és sem nem újszerűek, csak éppen fehér holló ritkasággal be­széltünk eddig róluk. Úgy feltétlenül ritkán, ahogy most Bacsó megpróbálta. Félsikerrel, sajnos. De ab­ban sikerrel, hogy amit el­mond, az beletartozik a tör­ténelembe, a történelem egy akkor véresen komoly, ma (idők távolából) félelmetesen tragikomikus része, melyet a kor nemzedékének és az újabb nemzedékeknek is il­lő torzításmentesen megis­merni, tudni, érteni és érté­kelni. Mit adhat ehhez a kívánsághoz, történelmi is­meretigényhez Bacsó Péter Te rongyos élet! című film­je? Bizonyos alapismeretek nélkül keveset. Ha pedig van olyan néző (de hány van!), aki hírből sem hallott az 1951-es kitelepítésekről, amikor egy bizonyos osz­tályt akartak „likvidálni”; nos, aki nem tudja, hogy bi­zony ilyen is volt, az — te­het-e többet: ámul, bámul jókat nevet a faramuci hely­zeteken, amibe a grófhoz ne­jül ment és elvált proletár­származék kis színésznő, Szi- ráky Lucy kerül (kerülhe­tett), és került is bizonyára nem egy hozzá hasonló akár­ki, aki azt sem tudta, ho­gyan került egyazon sorsra a kékvérűekkel? Ha belegondolunk, és visz- szagondolunk erre az ötven­egyre, a naív és eszközül használt „lelkesekre”, a ha­talom legkülönbözőbb, be­szűkült-agyú figuráira, még ma is elfogja az embert a borzongás: miként lehetett, hogy voltak (de mennyien!) akik hitték, hogy ezt kell tenni, akik hitték, hogy a vi­lág csak annyi, hogy vannak jók (kérdés: hogyan jók?!) és gonoszak (ellenségek, vagy álcázott ellenségek). És mit keres ebben a tör­ténelmi szörnyűségben egy kis színésznő, ez a Sziráky Lucy, Udvaros Dorottya (ké­pünkön) kiáltóan evidens, csodálatosan igaz alakításá­ban? Csak annyit talán, hogy megtanul élni. Megta­nulja a kitelepítettek életét, a trágyahordást, a szexuális kiszolgáltatottságot, vagy be­lehal. A film félsikere viszont egyenesen abból adódik, hogy az abszolút főszereplőn, és alkalmasint a hatalom két, egymástól távoli pólu­sán álló képviselőjén, a rend­őrkapitányon és a párttitkár- tanítón kívül mindenki más csak illusztráció, arctalan massza, majdhogynem kel­lék. Kellék, amely beszélni is tud, hogy elmondhasson egy-két cselekményt lendítő szót, hogy fesse a kor hangu­latát, de bizony halovány színekkel. Mégis tele van jó jelene­tekkel ez a film, mégis tett ez a film, és a „sajnost” csak azért kell újra felemleget­ni, mert szinte már megszo­kott, hogy lehetőségei alatt maradnak filmjeink. Vajon miért maradnak? Hiszen ez a Te rongyos élet! remekmű is lehetne. Nem az. Miért nem az? Ki felel erre egy­szer is?! Sass Ervin

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents