Békés Megyei Népújság, 1984. február (39. évfolyam, 26-50. szám)
1984-02-08 / 32. szám
1984. február 8. szerda o Országos hely- és iizemtörténeti pályázat A Hazafias Népfront, a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottsága, a Magyar Nemzeti Múzeum és a Magyar Munkásmozgalmi Múzeum, valamint a Történelmi Társulat üzemtörténeti szakosztálya országos hely- és üzemtörténeti pályázatot hirdet, a magyarországi népfrontmozgalom történetének feltárása, életmódtörténeti kutatások, egy üzem történetének megírására, valamint kulturális egyesülések történetének kutatása témakörökben. A népfrontmozgalom történetével és az üzemtörténettel foglalkozó tanulmányok, valamint a nemzetiségi témában, vagy nemzetiségi nyelven írt sikeres pályamunkák különdíjban részesülnek. A kiemelt témákon kívül lehet pályázni egyéb témák feldolgozásával is, amelyek a helytörténeti kutatások körébe tartoznak. A kiemelt témák azonban az elbírálásnál előnyt élveznek. A pályázatot egyéni és csoportos kategóriában hirdetik meg, s fokozottan számítanak iskolai szakkörök, vagy szocialista brigádok közös munkáira. A hivatásszerűen történeti kutatással foglalkozó intézmények tudományos munkatársai a pályázaton nem vehetnek részt. Az országos pályázat a megyei pályázatokra épül. A pályázatokat az illetékes megyei múzeumi igazgatósághoz két példányban kell beküldeni 1984. augusztus 31-ig. A megyei és a fővárosi eredményhirdetés 1984 októberében lesz, az országos műemléki és múzeumi hónap keretében. A végső döntést a pályázatot meghirdető szervek közös bíráló bizottsága hozza meg. Az országos eredményhirdetés 1985-ben a munka ünnepéhez, május 1-hez kapcsolódik. A pályázat meghirdetői kérik a kiemelt témák iránt érdeklődő egyéni és csoportos pályázókat, hogy még munkájuk megkezdése előtt keressék meg a Magyar Munkásmozgalmi Múzeum (Budapest I. Budavári Palota A épület, levélcím: 1250 Budapest, Postafiók 23., telefon: 160-030, 160-100, 160-170) adattárát, ahol részletesebb tájékoztatást kapnak. Javult a sérült bányászok állapota Eltemették a komlói robbanás két halottját A gyulai Köröstáj Termelőszövetkezet kertészetében megkezdték a saláta szedését. Ezekben a napokban a TSZKER segítségével Budapestre szállítják a mintegy 50 ezer fej salátát Fotó: Béla Ottó Isméi lesz természetvédelmi klub Ülést tartott a megyei tanács végrehajtó bizottsága Javult a komlói bányaszerencsétlenség Pécsett ápolt három sérültjének állapota. A Honvéd kórház égési osztályának főorvosa az MTI munkatársának elmondta, hogy Hiz József, Kása Emil és Radványi Sándor komlói bányászok sérülései megnyugtatóan gyógyulnak, s kedden megszüntethették öt napig tartó intenzív kezelésüket. Kitti György 32 éves villanyszerelő állapota sajnos változatlanul súlyos. A kettős lábtöréssel Komlón gondozott Bodor Mihály még ezen a héten felkelhet betegágyából és elhagyhatja a kórházat. Kedden, lakóhelyén temették el a múlt csütörtöki sújtólégrobbanás két halottját. Mózes István 50 éves vájárt Aparhanton, Szikra Imre 44 éves segédvájárt Mucs- fán kísérték utolsó útjára gyászoló családtagjaik és bányásztársaik. A Mecseki Szénbányák dolgozói és vezetői nevében Fincza József, a Kossuth bányái I. szenes körlet párttitkára vett végső búcsút a hősi halált halt bányászoktól. A robbanás áldozatául esett Cseri Lajos 48 éves vájárt és Jurinics János 52 éves aknászt ma, szerdán a komlói temetőben helyezik örök nyugalomra. A békéscsabai Kulich Gyula Ifjúsági és Üttörőház az országos természetvédelmi módszertani bázis szerepét is betölti az Országos Úttörőelnökség megbízásából. Évek óta működött hát klub is a házban, úttörőknek. Objektív okok miatt az évad kezdetén, októberben nem indulhatott a csoport. A környezet-, a természetvédelem, a biológia és földrajz titkai iránt érdeklődő gyerekek — elsősorban a felső tagozatoAz egyszikű gyomnövények, a vadzab, a réti ecsetpázsit, a fenyércirok, a nagyszéltippan az utóbbi években egyre több bosz- szúságot okoztak a mezőgazdászoknak. Elszaporodásuk — a vadzabra például a megyében 1962-ben figyeltek fel először a szakemberek — nem utolsósorban annak tulajdonítható, hogy korábban kétszikű gyomok irtására alkalmas növényvédő szereket alkalmaztak mezőgazdasági üzemekben. Ma már az egyszikű gyomok ellen használható speciális gyomirtó szerek is ismertek. Ilyen szer a Suffix, amely a vadzab irtására alkalmazható. Többek közt e készítményekről, a vadzab elleni védekezésről esett szó azon a tanácskozáson, amelyet február 7-én, kedden rendeztek a Békés megyei Növényvédelmi és Agrosok — ha megkésve is, de újra hódolhatnak kedvtelésüknek. Február 9-én, csütörtökön délután 4 órakor lesz tehát az első foglalkozás az ifiház második emeletén. Somogyi József tanár vezeti majd a kört, amely ezentúl minden héten tartja foglalkozásait. Terveik között szerepel a hagyományosnak számító nyári szaktáborozás is megyénk' valamelyik természetvédelmi területén, körzetében. kémiai Állomáson. A vadzab egyébként tavasszaL és ősszel csírázik, ilyenkor egyszerre kel a búzával, s első látásra hasonlósága miatt könnyen ösz_ szetéveszthető a kalászosokkal. A rendezvényen részt vevő szakemberek előadást hallhattak a vadzab ellen alkalmazható növényvédelmi technológiákról, a vadzab megyei elterjedéséről, s a növényvédelmi tennivalókról. A tanácskozáson ott voltak az ICI angol kémiai anyagokat gyártó cég és a Schell cég magyar képviselői is. Az egyszikűek ellen használható gyomirtó szerek közül az ICi gyártja a Fusilade, a Schell cég pedig az előbb már említett Suffix készítményt, amelyek hazai alkalmazásában kedvező tapasztalatokat szereztek a szakemberek. _nvM (Folytatás az 1. oldalról) részvétele. Évente 2-3 nagyobb kiállítás létrehozásában vállal feladatot. Jelenleg például több száz dokumentum kigyűjtésével részt vállai a megyei állandó munkásmozgalmi történeti kiállítás szervezésében. Segíti az iskolai oktató munkát, TIT-előadásokat vállal, s a különböző munkabizottságokban is jelentős feladatokat teljesít. A vitából kiderült, hogy 1968 óta, amióta tanácsi kezelésben van az intézmény, először szerepelt a végrehajtó bizottság előtt. A testület megállapította, hogy a levéltár a megye szellemi életének jelentős intézménye, jól illeszkedik a köz- művelődés rendszerébe, különösen kiemelkedő tudományos tevékenysége. Országosan is elismert jó hírét több évtizedes színvonalas munkával alapozta meg. melynek folytatására adottak a feltételek, összegzésként a végrehajtó bizottság e folyamatosságra hívta fel a figyelmet. A negyedik napirendhez — amelynek tárgyalásán részt vett Ipolyi Ferenc, a Művelődési Minisztérium osztályvezetője — az egészségügyi és a művelődésügyi osztály készített előterjesztést, amely a vitában számos más, társadalompoliti- kailag fontos kérdéssel egészült ki. Indokolta ezt, hogy a megye lakosságának csaknem 27 százaléka, szám szerint 117 ezer a 0—19 éves korúak száma. Az egészség- ügyi alapellátást — 0—14 éves gyermekek körében — a városokban gyermekkörzeti orvosok végzik. A körzetek kialakítása 1966-ban kezdődött, akkor két körzet volt, jelenleg 36 van. Egy gyermekkörzeti orvosra jutó gyerekek száma 1300—1500 között van, s évente együttesen mintegy 220—240 ezer vizsgálatot folytatnak. Jelentősek az iskolaegészségügyi fealdatok, a megye 406 oktatási intézményében 85 ezer gyerek tanul, akik iskolaorvosi vizsgálatát 156 orvos látja el- Külön foglalkozott az előterjesztés a veszélyeztetett gyermekek gondozásával, az egészségneveléssel és a gyermekotthonok helyzetével. A másik nagy téma a szabad idő, amelynek eltöltését nagyrészt az iskola határozza meg és — a mozgalmi szervek segítségével — szervezi is azt. Az ötnapos tanítási hétre való áttéréssel a szabadidős tevékenység döntő része a hét végére tevődött. Ez viszont jó néhány üzemeltetési és működési gondot vet fel. Ami az eszközellátottságot illeti, ez nem kielégítő, az eszközök nagy része elavult, divatjamúlt. A közművelődési intézmények nem tudják felvenni a versenyt a vendéglátóipari egységekben egyre nagyobb teret hódító játékautomatákkal. Az ilyen eszközöknek más környezetben való elhelyezése feltételezhetően nevelési előnnyel járna. Az előterjesztés részletesen szólt a művelődési házak, filmszínházak, könyvtárak, múzeumok, színházak és a filharmónia olyan irányú tevékenységéről, amely a fiatalok szabad idejének hasznos eltöltését segítheti. A vitában számos kérdés vetődött fel. Mi is a szabad idő valójában, hol tölthetik el ezt a fiatalok, milyenek hozzá a feltételek, a köz- művelődési intézmények programjai, kell-e, kinek és milyen értékben szerveznie, melyik korosztálynak milyenek az igényei és az ezek teljesítéséhez rendelkezésre álló lehetőségek? Mind olyan kérdés, amely foglalkoztatja mindazokat, akik az ifjúságért felelősek: szülőket, pedagógusokat, a munkahelyek vezetőit. Látni kell azt is, hogy egyfelől fokozódnak a követelmények, másfelől csökkennek a teljesítésükhöz szükséges anyagi feltételek. A végrehajtó bizottság végül úgy foglalt állást, hogy a vitában elhangzottak alapján ajánlást készít mindazok számára, akik a témában érdekeltek. A testületi ülés bejelentésekkel ért véget. S. F. Növényvédelmi tanácskozás új vöröskeresztes alapszervezet Gyulán Karbantartási munkák az Élttvíz-csatornán Tegnap, február 7-én, délután a Körösi Vízgazdálkodási Társulatnál új vöröskeresztes alapszervezet alakult több mint félszáz tag részvételével. Szigeti Zoltánná városi vöröskeresztes titkár tájékoztatta a résztvevőket a városi Vöröskereszt munkájáról. Ez alkalommal vitatták meg és fogadták el az alapszervezet munkatervét, majd megválasztották a vezetőségi tagokat. Az alapszervezet elnöke Nánási János, titkára Juhászné Mári Anikó lett. Elképzeléseik szerint kiállítást rendeznek majd különféle egészségvédelmi témakörökből, terjesztik az egészségnevelő ismeretterjesztő 1984. FEBRUAR 7-ÉN Trabant Hyc. Lira. (Bp.) 1 266 Trabant Hyc. Combi (Bp.) 104 Trabant Lim. (Bp.) 19 480 Trabar Lira. (Debrecen) 13 738 Traba ám. (Gyűr) 18 664 Trabant Combi Sp. (Bp.) 7 569 Trabant Combi Sp. (Győr) 3 612 Wartburg Lim. (Bp.) 10 147 Wartburg Lim. (Győr) 6 339 Warbturg de Luxe (Bp.) 15 222 Wartburg de Luxe (Győr) 8 484 Wartburg de L. tolót. (Bp.) 3 085 Wartburg Tourist (Bp.) 6 133 Wartburg Tourist (Győr) 2 478 Skoda 105 (Bp.) 8 276 Skoda 105 (Debrecen) 6 223 Skoda 105 (Győr) 6 522 Skoda 120 (Bp.) 15189 Skoda 120 (Debrecen) 9 267 könyveket. Támogatják a társulati sportmozgalmat, törekednek a dolgozók rendszeres testedzésének megvalósítására. Rehabilitációs feladataik közé tartozik, hogy segítik az egészségkárosodott dolgozók munkába állítását. A biztonságtechnikai megbízott segítségével elsősegély- nyújtó tanfolyamot szerveznek. Pátronálják az időskorúakat, a gyularemetei nevelőotthon gyermekeit és a mozgáskorlátozottak gyulai egyesületét. A gyesen levő kismamákat és betegeket rendszeresen látogatják majd a vöröskeresztes aktívák, a szocialista brigádokkal karöltve pedig nyugdíjastalálkozókat rendeznek. Skoda 120 (Győri 10 676 Skoda 120 GLS (Bp.) 550 Lada 1200 (Bp.) 27 330 Lada 1200 (Debrecen) 16 513 Lada 1200 (Győr) 8 729 Lada 1300 (Bp.) 10 529 Lada 1300 (Debrecen) 7 386 Lada 1300 (Győr) 3 096 Lada 1500 (Bp.) 10 294 Lada 1500 (Debrecen) 6 743 Lada 1500 (Győr) 3 041 Lad{i Combi (Bp.) 5 565 Lada Combi (Debrecen) 3 060 Moszkvics (Bp.) 13 439 Polski Fiat 126 (Bp.) 17 306 Polski Fiat ; 126 (Győr) 5 706 Polski Fiat 1500 (Bp.) 4 526 Dácia (Bp.) 18 368 Dácia (Debrecen) 9 455 Zastava 1100 GTL (Bp.) 4 101 KAR Első varjú: Hál’ istennek, ma jól élünk. Nem úgy, mint 40 évvel ezelőtt, amikor télvíz idején soványra éheztük magunkat. Második varjú: Azért manapság is vannak soványak. Első varjú: Arról ők tehetnek, mert • nem ismerik fel a lehetőségeket. Második varjú: így igaz: szemesnek áll a szemes takarmány. Első varjú: Azt akarod mondani, hogy a morzsolt kukorica, ugye? Második varjú: No, persze, az, amit az YN 61—11 rendszámú takarmányszállító tehergépkocsi pörget az útra. Első varjú: Most ez, máskor más. Második varjú: De hol is vagyunk? Első varjú: A Kondoros és Békéscsaba közötti úton. Második varjú: Akkor én itt végleg letelepszem és idehozom az egész rokonságomat. Első varjú: De mit is károgunk annyit. Repülök enni. Szia. Kár, kár, kár. Második varjú: Kár a fenét. Csak szórják a kukoricát. Nekünk ez tiszta haszon. —or Az Élővíz-csatornába a Fehér-Körösből betáplált víz lebegő iszapja, a levonuló árhullámok, a csatornába folyó csapadékvizek jelentős mennyiségű iszaplerakódást okoznak, és — sajnos — a lakosság is tetemes mennyiségű szemetet hord bele. A Gyulán, Békéscsabán és Békésen keresztülfolyó Élővíz-csatornán rendszeresen és jelentős anyagi ráfordítással folytat karbantartási munkákat a Körösvidéki Vízügyi Igazgatóság. 1983-ban Békés belterületén partfalat építettek és megkezdték a csatorna iszaptakarítási munkálatait is, melyet az időjárási viszonyok miatt csak ebben az évben folytatnak, illetve fejeznek be. Az idén, január 16-tól Gyula belterületén is — a Szt. László és a Városház utcai hidak közötti 550 méter hosszú szakaszon folytatnak karbantartási munkát, mintegy kétmillió forint értékben. Gyulán a fenntartási munkák előreláthatóan 1984. március 10-re fejeződnek be, s az elsőrendű vizszolgáltatási cél mellett, a rendezett Élővíz-csatorna ismét kellemes színfoltja lesz a város belterületének. Munkában az iszapkiemelő gépek Fotó: Kiss Zoltán b. zs. Gépkocsiátvételi sorszámok: