Békés Megyei Népújság, 1984. február (39. évfolyam, 26-50. szám)

1984-02-25 / 47. szám

r n A Békés megyei Népújság és a Lapkiadó Vállalat Bálint György KISZ-szervezete 1984. február 25-én Békéscsabán, a Körös Szállóban rendezi meg, 20 órai kezdettel II SMTÓBflLT A belépődíj ára: 80 forint. Jegyek Békéscsabán, a Lapkiadó Vállalatnál, Munkácsy u. 4 szám alatt kaphatók. A mezöberényi Nagyközsé­gi Közös Tanács V. B. PÁLYÁZATOT HIRDET művelődésügyi előadói és kertészetirányítói munkakör betöltésére. Pályázati feltétel: szakirányú képesítés. Érdeklődni lehet: a tanács vezetőinél hivatali idő alatt személyesen, vagy az 51-125-ös telefonon. Szakképzett kereskedőt, gépírót, kocsikísérőket, raktári beosztottakat, takarítónőt FELVESZÜNK. Élelmiszer-, Vegyiáru­nagykereskedelmi Vállalat, Békéscsaba, Északi ipartelep. (Forgácsoló mellett.) A vésztői lf]d9ágl báx PÁLYÁZATOT HIRDET intézményvezető-helyettesi állásra. Felsőfokú népművelői vég­zettség szükséges. Lakást biztosítunk. Illetmény a 24/1983. (XII. 19.) ABMH sz. rendelet szerint. A pá­lyázatot önéletrajzzal együtt a művelődési ház részére kérjük benyújtani. Vagonkirakáshoz, rakodóbrigádba FÉRFI MUNKAERŐT FELVESZÜNK. Jelentkezni lehet a munkaügyi csoportnál. KUNSÁGKER. Békéscsaba, Észak; ipartelep. Vállalatok, szövetkezetek, magánosok figyelem! Vegyék igénybe a Volán 8. sz. Vállalat személyszállítási szolgáltatásait! — Bérautóbuszok kis- és középkategóriában — munkásszállító járatok indítása — XX-es mikrobuszok és személygépkocsik bérbe adása — CB-taxi előrendelés. Érdeklődni lehet a vállalat központjában a személyforgalmi és kereskedelmi osztályon. Telefon: 27-366, valamint az autóbusz-állomáson, Békéscsaba, Hunyadi tér. Telefon: 24-200. A Békés megyei Tanács V. B. tervosztálya felvételre keres közgazdasági egyetemet vagy számviteli főiskolát végzett dolgozót, 5 évet meghaladó gyakorlattal főelőadói munkakörbe Jelentkezni lehet a tervosztály vezetőjénél (Békéscsaba, Felső Körös sor, irodaház, III. emelet). HUNGARY A Békéscsabai MEZŐGÉP vállalat pályázatot hirdet termelési főmérnök munkakör betöltésére Pályázati feltételek: műszaki egyetemi vagy főiskolai végzettség, szakirányú munkakörben megszerzett 5—10 éves gyakorlat. Bérezés: megegyezés szerint. Jelentkezés: személyesen vagy írásban a személyzeti vezetőnél. Telefon: 24-966/105-ös mellék. Cím: Békéscsaba, Szarvasi út 86—88. sz. alatt. Pályázati felhívás! • HIRDETÉS - TELEFON: 25-173 • Kút és fel szobás lakás kp. 4- OTP-átvállalással eladó. Érdek­lődni: Békéscsaba, Lencsés! út 81. il. 6. J17 óra után.) Ház eladó 1000 négyszögöl gyü­mölcsössel. Érdeklődni: Békés n., Széchenyi-kert 104. 8000 db ültetni való tápkockás naszvadi paprikapalánta eladó. Kunágota, Petőfi utca 56. Nagy mennyiségű Istálló szarvasmarhatrágya eladó. Ko­vács János, Elek, Petőfi utca 2/A.. Dévaványán azonnal beköltöz­hető családi ház kövesút mel­lett eladó. Érdeklődni: Hunya­di utca 110.______________________ Nagy tanya eladó. Villany van. Békéscsaba, Nagyrét 1619. Központban csendes helyen 340 ezer Ft kp. + OTP-vel kétszo­bás lakás eladó. Békéscsaba, Bartók Béla út 41. I. 5. ZB-s Wartburg sürgősen eladó. Békéscasba V., Egység utca 114. Budapesti tanácsi lakásomat — egyszobás, összkomfortos — ha­sonló békéscsabaira cserélném. Érdeklődni: mindennap 18 órá­tól. Békéscsaba, Tanácsköztár­saság útja 11—17. VII. 38. karambolos 2140-es Moszkvics és egy jó állapotban levő 350 köb­centiméteres Jawa eladó. Szeg­halom, Hunyadi utca 84. Érvényes műszáki vizsgával 5 tonnás NDK pótkocsi és három­éves 1500-as Lada eladó. Érdek­lődni: szombat délután. Med- gyesbodzás, Hunyadi utca 40. Kétszobás, OTP-s lakás fizetési könnyítéssel eladó. Békéscsaba. Ör utca 7. II. 7. Érdeklődni: 17 órától és szombat, vasárnap. Üjkígyós, Petőfi utca 20. szám alatt kertes ház eladó. _ ZM-es Lada 1200-as eladó. Ér­deklődni: Békéscsaba. Egres^y utca 7. ' Egy hízó eladó. Békéscsaba. Péki utca 4. TV írsz. Wartburg Tourist ke­vés kilométerrel eladó. Szarvas, Jókai utca 59/L __ J K—25 típusú 40 kW-os olajka­zán, MEC—8-as Rielló olajégő eladó. Békéscsaba V., Bessenyei utca 52/1. Egyéves Skoda 120 L-es gépko­csi igényesnek eladó. Békés, Epresköz utca 19. 10Ö0-es, prizmás, váltókeretes esztergapad és egy kéthengeres kompresszor eladó. Békés, Pos­ta utca 4/1. kétszintes ház építésére telek eladó, víz, gáz van. Békéscsaba III., Rákóczi utca 27. Üj egyfázisú betonkeverő gép eladó. Békéscsaba, Thurzó ú: 21. Békéscsaba, Franklin utca 52. számú ház azonnali beköltözés­sel eladó, kövesút mellett, nagy telekkel. Érdeklődni: Fürjes 532. (Buszfordulótól 500 méterre.) Unyatyinszki Mátyás. _ Haán Lajos téri háromszobás, étkezős, egyedi gázos, telefonos, negyedik emeleti OTP-s lakáso­mat két kisebb békéscsabaira cserélném. Érdeklődni a 25-464- es telefonon, munkanapokon 17.30-tól, szombat, vasárnap egész nap. _______________________ H árom és fél éves Lada Combi eladó. Békéscsaba, Wagner ut- ca 77/1. Utánfutók, lassú járművek ter­vezését, engedélyezési eljárás le­bonyolítását rövid határidővel vállalom. Madarász Béla, Bé­késcsaba, Tanácsköztársaság út- ja 29—33. B 11^ 13. Szappan- és mosóporcsere hulla­dék zsiradékért 4* Ft, kedden és pénteken. Mezőberény, Ár­pád utca 19. Elcserélném Dunaújváros köz­pontjában levő 41 négyzetméte­res, összkomfortos, telefonos, földszinti, tanácsi lakásomat bé­késcsabai hasonlóra. Érdeklőd­ni: Békéscsaba, Haán Lajos tér 5. III. e. 9. (17 óra után.) Háromszobás, földszinti lakás garázzsal társasházban eladó. Békéscsaba, Dobozi út 32. (Csa­pó.) Érdeklődni: délután. Kuvaszkölykök eladók. Kondo­ros, Somogyi u. 6. (Szmola Gyula.) _____ E lőhasú kocák (márciusban fia­lók) eladók. Békéscsaba VI., Május 1, utca 36. ________• N yolcéves 1200-as Lada felújít­va, vonóhoroggal, friss műsza­kival eladó. Békéscsaba III., Lachner u. 14.___________________ P olski Fiat 1300-as felújított ál­lapotban, sürgősen eladó. Ugyan­ott Lampart 30-as gázkonvektor (pb-gázról működő) eladó. Bé­késcsaba, Tolnai u. 10. B ill. 10. Fiat 127-es eladó. Érdeklődni: Békéscsaba, Achim ltp. 4/10., va­sárnap. Gyermekbútor emeletes ággyal eladó. Békéscsaba, Báthori ut­ca 108. (17 órától.) Szarvasi kétszobás lakás (köz­pontifűtés- és melegvíz-szolgál­tatással) eladó kp. + OTP-át- vallalással. Kossuth tér 1. II. 18. Fekete-tarka nyolchónapos vem­hes üsző eladó. Gál János, Pusztaottlaka, Lakatos P. u. 10. Tizenegy darab választási ma­lac eladó. Békéscsaba, Szegfű utca 49. Békéscsaba, Lencsési út 62. I. 5. szám alatti OTP-s, kétszobás lakás kp. + OTP-vel eladó. Üj, széntüzelésű, központi fű­téshez kazán eladó. Békéscsaba V., Pozsonyi utca 93. Tisztavérű öthónapos York kan­süldő, félidős hasas York és ma­gyar kocák eladók. Békéscsaba I., Révay utca 6. Két és fél szobás, egyedi gázos lakás kp. 4- OTP-átvállalással eladó. Békéscsaba, Tanácsköz­társaság útja 50. C IV. 19. Ér­deklődni: Bartók Béla út 39. IV. 14.?___ N egyven kilogramm fólia eladó. Kötegyán, Lenin utca 10. Negyven négyzetméteres új üz­lethelyiség eladó, műhelynek is alkalmas. Békésen, városköz­ponthoz közel. Békés, Nagy Sándor utca J7.__________________ Wartburg de Luxe jó állapot­ban, 1987-ig érvényes műszaki­val, sürgősen eladó. Békéscsa­ba, Klapka utcíi 4. Békéscsabán, Tinódi utca 12. II. 7. szám alatti OTP-s lakás el­adó, kp. + OTP-átvállalással. Békéscsabán, az Achim ltp. M/2. A lh. 2/5-ös egy + két fél szobás, erkélyes, egyedi gázos, 58 négy­zetméteres lakás kp. 4- OTP- átvállalással eladó. Érdeklődni: csütörtöktől vasárnapig 15—19 óráig. _ Békéscsaba V., Viola u. 2/1. alatt 200 négyszögöles telek, alappal, építési engedéllyel el­adó. Érdeklődni: Békéscsaba, Franklin u. 149. Flipper játékautomata eladó. Érdeklődni: Doboz, presszó. ÉTZ 250-es motorkerékpár, másfél éves, eladó. Békés, Csi­kós u. 2. Telefon: 41-507. Közművesített, 150 négyszögöles telek eladó, Békéscsabán, Kas­sai u. 18. alatt. Érdeklődni: Lencsési u. 55—57. VII. 37. Diszkósok, zenekarok! 2 db Di- nacord 120/160 W-os hangfal el­adó. Békés, Csabai út 4. UE—28-as traktor fűkaszával és alkatrészekkel eladó. Báthori László, Körösladány, Gátőrház 2. Tíz db választási malac eladó. Békéscsaba, Schőnherz Zoltán utca 13. 1500-as Polski jó állapotban építkezés miatt eladó. Csanád­apáca, Felszabadulás utca 85. __ H áromszobás, kertes családi ház mellékhelyiséggel és garázzsal eladó. Békéscsaba, Bocskai ut­ca ll/A. Kétszobás, étkezős, egyedi gá­zos lakás kp. + OTP-átválla­lással, garázzsal eladó. Érdek­lődni: egész nap. Békéscsaba, Haán Lajos tér 19. IV. 12. Tizenöt vemhes és fias anya­birka eladó. Érdeklődni: Bé­késcsaba, Kazinczy utca 2. VII. 28. Körülbelül 50—60 fő kihordásos előfizetéses ebédet vállalunk. 122. számú Sport falatozó, Vand- háti út 1. IM-es 1200-as Zsiguli és elektro­mos játék focigép eladó. Bé­késcsaba, Vandháti út 1. Négyszobás, fürdőszobás ház azonnali beköltözéssel, sürgősen eladó. Békéscsaba, Ady Endre utca 38.__ E gyfázisú aggregátor üzemkép­telen motorral eladó. Békés- sámson, Kossuth utca 7. Hatéves 1200-as Lada friss mű­szakival eladó. Békés, Hőzső utoa 18/1. __________________ T L-es írsz. Trabant eladó. Ér­deklődni: szombat, vasárnap, Békéscsaba, ör utca 5. III. 11. 350 ezer készpénzig és OTP-át­vállalással, több szobás, fürdő­szobás, nagy kertes családi há­zat vennék Mezőmegyeren vagy Békéscsabán, központtól nem túl messze. Ajánlatokat: „Kéthar­mad részig kész is érdekes” jel­igére a békéscsabai lapkiadóba kérek. ___ F él ház, két szoba, fürdőszoba, garázs eladó. Békéscsaba, Lip­ták utca 7.__ ______ E ladó Doboz, Széchenyi utca 4. számú kertes családi ház. Ér­deklődni mindennap 17 órától.__ J ó állapotban levő PD frsz. Sko­da 120 L eladó. Érdeklődni: Bé- késcsaba. Irányi utca 4—6 1/7. Üj elektromos harmona eladó. Üjkígyós, Bem utca 2. Géczi Gusztáv. __________ E zer férőhelyes, még üzemben levő tojató tyúkkerec eladó. Csorvás, Szántó Kovács u. 11/L A Békés megyei Tanácsi Költ­ségvetési Elszámoló Hivatal 60 négyzetméter alapterületű, fe­dett, száraz raktárhelyiséget bé­relne, lehetőleg a város köz­pontjában. Ajánlatokat a fenti címre, postafiók 68. számon kér­jük feladni. _______ E ladó Békéscsaba, Lencsési u. 45—47. II. 12. sz. alatti egy + két fél szobás szövetkezeti la­kás kp. 4- OTP-átvállalással. Érdeklődni: minden vasárnap 14—16 óráig a címen, más na­pokon Bánáti, Szarvas, Béke u. 7. sz. __ K eresünk Békéscsaba belterüle­té • körülbelül 25—30 négyzet- in „er területű 2-3 helyiségből álló telefonos bérleményt, iro­da, valamint raktár céljára. Ajánlatokat az alábbi címre kér­jük: Üj Barázda Mgtsz, Békés­csaba, Corvin utca 15. Telefon: 28-488. _____________________ M ásfél szobás házrész eladó vagy sarkadira cserélhető. Ér­deklődni: Békéscsaba, Üj sor 2. vagy SarkacL Ady utca 1. Elcserélném kétszobás, utcai házrészem gázbekötési lehető­séggel kétszobás tanácsi lakás­ra. ,,200 ezer forintot kérek” jeligére a békéscsabai hirdető­be._______________________________ K étszobás, erkélyes, OTP-s la­kás eladó. Békéscsaba, Tulipán utca í. II/6. Egy vemhes kanca, egy egyéves csődörcsikó, nyolchónapos üsző eladó. Békéscsaba, T/1381. (Len­csési út.) Andó János. Köszönetnyilvánítás Fájdalomtól megtört szívvel mondunk köszö­netét a testvéreknek, ro­konoknak és mindazok­nak, akik felejthetetlen halottunk, SZOMBATI MIHÁLY temetésén megjelentek, részvétükkel fájdalmun­kat enyhíteni igyekez­tek. Keresztgyermekei Békéscsaba, 1984. február. Köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, szomszé­doknak, akik feleségem, édesanyánk, nagyma­mánk, dédmamánk, CSACHÖ GYÖRGYNÉ sz. Zahorán Judit temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek. A gyászoló család Békéscsaba, 1984. február. PM-es Lada Combi eladó. Gyu­la, Székely Aladár utca 1/7. (Gál.) 18 óra után. Telefon: 61- 982. Belső-Törökzugban 480 négy­szögöl föld hobbikertnek eladó. Gyula, Kálvin utca 20/A. Gyula, Arany János utca 73. számú ház (Máriafalva) nagy telekkel eladó. Érdeklődni: szombat, vasárnap. Elcserélném 2 szobás, kertes családi házamat két és fél szo­bás OTP-s gyulai, emeleti la­kásra. Érdeklődni lehet: min­dennap, Gyula, Kálvária 4. Tóth. (Húskombinát mellett az első ház.) Utcai házrész eladó. Békéscsa­ba, Egressy utca 26. Truczné. Gyula, Fecske utca 5. számú kétszobás családi ház 752 négy­szögöles kerttel azonnali beköl­tözéssel eladó.' Irányár: 340 000 Ft. Érdeklődni: Tessedik S. ut­ca 21. (Szentpálfalva.) Ültetni való szentesi piacos paprikapalánta 7-es tápkocká­ban eladó. Medgyesegyháza, Zsilinszki utca 62. Madari. Betegtolókocsit vennék. Békés­csaba, Vozárik utca 4. Telefon: 23-656. Eladó Békéscsaba, Békési út 36. számú kétszobás házrész. Víz. gáz bevezetve. Háromszobás, kertes, szövetke­zeti lakás melléképülettel el­adó. Csorvás, Gábor Áron utca 22. ____ G yula, Kapa utca 14. számú ház eladó, két család részére meg­felelő. Irányár: 450 000 Ft. Ér­deklődni: Gyula, Sarkadi út 46. 60 tag 500-as lemezradiátor és Skoda 105-ös bal hátsó új sár­védő eladó. Gyula, Balassa ut­ca 4/A szám. ___ Á llattartásban jártas jószágsze­rető házaspárt keresünk tanyá­ra. Lakást biztosítunk, fizetés megegyezés szerint. Gyula, Bu­dapest krt. 59. I. em. 4. 16—19 őrá között. Battonyán főút mellett, közpon­ti fekvésű helyen családi ház hentesüzlettel eladó. Irányár: 650 ezer forint. Érdeklődni: Klapka u. 55. sz. Balázsné. Kitűnő állapotban levő Csepel 344-es eladó. Orosháza, Hajnal utca 4. I. em. 5. ___ H áz beköltözhetően eladó. Nagy­szénás, Rákóczi Ferenc utca 26, Kerítések, kapuk, épületlakatos munkák, lépcsők, korlátok, te­tők, üvegfalak, ajtók, ablakok, hungaropán üveghez. Vidékre is vállalok. Farkas Dezső, Oroshá­za, Oláh I. utca 59. Szín és garázs szétszedhető be­tonelemekből cseréptetővel el­adó. Orosháza, Kazinczy utca 1. Másfél szobás, OTP-s lakás el­adó, kp. 4- OTP-átvállalással. Orosháza, Huba utca i9. IV/13. Érdeklődni: 18 órától. Kétszobás, egyedi gázfűtéses, OTP-s lakás áron alul sürgősen eladó. Orosháza, Huba utca 24. B IV/14. Másfél szobás lakás eladó, kp. 4- OTP-átvállalással. Orosháza, Hajnal utca 8. IV/13. Szentetornya, Mátyás király ut­ca 2. számú családi ház eladó. Orosháza, Soós József utca 21. számú háromszobás, kétszintes, garázsos, kertes társasház elő­nyös feltétellel eladó. Érdek­lődni: hétvégén egész nap. Orosháza, Huba utca 13. II/8 számú kétszobás, erkélyes, egyedi gázfűtéses lakás eladó. Érdeklődni: 5 órától. Két és fél szobás, jó állapotban levő elkülönített házrész eladó. Orosháza, Zrínyi utca 1. Észak utca felől. Orosháza, Fürdő utca 48. számú ház beköltözhetően, sürgősen el­adó. 601-es Trabant eladó. Orosháza, Jászai Horváth utca 3. _ Fehér-féle háziszappan-csere. OLuther utca 9. Skoda GLS eladó. (Cserélhető csukott Aróra.) Érdeklődni: Használtcikk-kereskedés, Gyula, Jókai u. 14. Lakásleadók, figyelem! Békés­csabán két és fél szobás, er­kélyes lakást vennék kp. + OTP-átvállalással. Ajánlatokat: „Lencsésiek előnyben” jeligére a békéscsabai lankiadóha. Fürdő mellett 250 négyszögöles kertes ház eladó. Gyula, Ti­borc u. 34. Gyászhír Fájdalommal tudatjuk, hogy KOCSIS IMRÉNÉ szül. Bagl Ev» 58 éves korában, rövid, súlyos betegségben el­hunyt. Temetése 1984. február 27-én du. 2.00 órakor a békéscsabai Li­geti temetőben lesz. A gyászoló család Köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mindazoknak a rokonok­nak, ismerősöknek, szomszédoknak, akik sze­retett halottunk, BOTOS SÁNDOR temetésén részt vettek, sírjára a szeretet virágait elhelyezték, s fájdal- munkaban osztoztak. A gyászoló család Kondoros. 1984 február. Köszönetnyilvánítás Fájdalomtól megtört szívvel mondunk köszö­netét mindazoknak a ro­konoknak, barátoknak, ismerősöknek, jó szom­szédoknak, akik szere­tett, felejthetetlen gyer­mekem, testvérem, nagy^ bátyánk. keresztfiunk, unokabátyánk, FECSKE JÓZSEF LÁSZLÓ temetésén megjelentek, utolsó útjára elkísérték, sírjára a szeretet virágait elhelyezték, részvétükkel soha el nem múló fáj­dalmunkat enyhítették. Külön köszönetét mon­dunk a Békés megyei Gabonaforgalmi és Ma­lomipari Vállalat vezetői­nek, dolgozóinak, köz­vetlen munkatársainak. A gyászoló család Kondoros, 1984. február. Felhívom kedves ügyfeleim figyelmét! Kibővítem szol­gáltatásaimat, METALLUX autózománccal, kisebb-na- gyobb javításokat rövid ha­táridővel is vállalok. Gyur- kó János autófényező. Bé­késcsaba, Máriássy u. 31,1. a békéscsabai INGATLANKEZELŐ VÁLLALAT FELVÉTELRE KERES vízvezeték-szerelő, gázvezeték-szerelő, ács-állványozó és épületüvegezö szakmunkásokat. Jelentkezés: Irányi u. 4—6., munkaügy. A Generál Ipari Szolgáltató Szövetkezet, Békéscsaba. Bartók Béla út 46—50., FELVÉTELRE KERES: — műszaki eladót — háztartásigép­szerelőket — kertikisgép­és motorkerékpár- szerelőket. A Békés megyei Tanács 4. sz. Sütőipari Vállalata orosházi telephelyére MŰ­SZAKI OSZTÁLYVEZETŐT keres felvételre. A jelentkezés feltétele: felső- vagy középfokú mű­szaki képesítés és megfe­lelő irányítási gyakorlat. Jelentkezni lehet a vállalat főmérnökénél, Orosháza, Gyártelep u. 5. A Csanádpalota és Vidéke ÁFÉSZ ABC-áruházába szakképzett húsipari eladót vesz fel Jelentkezni lehet: az ÁFÉSZ kereskedelmi osztályán. Csanádpalota, Kelemen t. 10.

Next

/
Thumbnails
Contents