Békés Megyei Népújság, 1984. február (39. évfolyam, 26-50. szám)

1984-02-22 / 44. szám

1984. február 22., szerda Sikerek és gondok a Körösi Vízgazdálkodási Társulatnál BUSES}—-------------------­K edvező idő járt 1983-ban a „vizesekre”, köztük a gyu­lai Körösi Vízgazdálkodási Társulat dolgozóira. Szinte egész évben dolgozhattak a földek jobbítását szolgáló melioráción, az üzemközi csatornák felújításán, építé­sén. Akadt azért gondjuk is jócskán ... Féltették a vetést A társulat gazdálkodását jól jellemzi két szám. Múlt évi termelési értékük húsz százalékkal haladta meg a tervezettet, nyereségük en­nél lényegesen nagyobb mértékben, majdnem 70 szá­zalékkal. A magyarázat: a termelési költségek nem emelkedtek olyannyira, mint az árbevételek — javult a gazdálkodás hatékonysága. A korábbinál jobban sáfár­kodtak géppel, energiával, s olyan munkákat vállaltak, amelyek jól jövedelmeznek. Ez utóbbiak közül is ki­emelkedik a melioráció, el­sősorban annak vízrendezési része. A múlt évben a tár­sulat dolgozói a dobozi Le­nin Tsz-ben töltötték a leg­több időt. Már kora tavasz- szaj hozzáfoghattak a dréne­zéshez, hiszen a beruházási tervek készen álltak. A szö­vetkezet vezetése azonban féltette a vetést, ezért ápri­lis végén engedte földjeire az alagcsőfektető gépmonst­rumot. Hasonló munkán dol­goztak a gyulai Köröstáj és a békéscsabai Május 1. Tsz- ben. S hogy még eredmé­nyesebb legyen az ágazat, el­mentek a Heves megyei Sa­rudra is. Az aszályos időszak kö­vetkeztében jelentősen meg­nőtt a társulat tagüzemei­nek és más partnereinek a vízigénye. A vízszolgáltatást jellemző mutatókat is jelen­tősen túlteljesítették: bizo­nyítva, hogy az előző télen alapos javításban részesített szivattyúk és más berende­zések a rendkívüli igénybe­Az első export-próbaszál- lításoknál igen jó minősítést kapott a Gyümölcs- és Dísz­növény-fejlesztő Vállalat­nál nemesített új fajta, a mandulakajszi. Az új barack onnan kap­ta nevét, hogy gyümölcse erősen megnyúlt formájú és lapított; tehát mandula ala­vételt is kibírják. A gépmű­hely és a szállítási ágazat munkáját persze nemcsak ez dicséri. Csökkenő géppark­kal, az üzemelési idők meg­nyújtásával növelték a kö­zös bevételt. Az építési-sze­relési tevékenység eredmé­nyességében jelentős részük van a szerelőknek. Tízből hat elment Mert hisz jónak mondha­tó az építők szemszögéből is az 1983. esztendő. A Békés­csaba és Üjkígyós között ké­szülő Csabai-csatorna és a Május 1. Tsz területén épülő Héti-csatorna múlt évre üte­mezett részét műszakilag át­adták. A tervezetthez képest több csatornán folytatták a kotrási, karbantartási mun­kákat. Ez annak is köszön­hető, hogy a társulat tagjai növelték az ezt célzó anyagi hozzájárulásaikat, felismer­ve a gondozott csatornák fontosságát. A csatornák fenntartottsága azonban így is csak 80—85 százalékos — a társulat vezetői szeretnék, ha minden évben végigme­hetnének gépeik a hétszáz kilométer hosszú üzemközi vízelvezető rendszeren. Nagy gondot okozott a társulatnál a tervezési osz­tály sorsa. Pontosabban az a folyamat, amely a múlt év­ben vette kezdetét. A ki­lencmillió forint értékű ter­vek elkészítésére képes osz­tály tavaly csak négy és fél millió forint értékű megbí­zást kapott. Az osztály lét­száma — önkéntes távozá­sok és elbocsátások miatt — hatvan százalékkal csökkent. Az idén még kevesebb ter­vezési megbízást kapott a társulat, ezért az 1982-ben 72-es létszámot 1984-ben húszra csökkentik. A vezetés igyekszik meg­bízást szerezni, vagy kény­szerből távozó dolgozóinak sorsát rendezni. Nem öröm az, ha jó szakembereket el kú. Termése igen nagy át­lagsúlyú, egy-egy szem átla­gosan 56 grammot nyom. Színe világos narancssárga, és a napsütötte oldalán kár- minpirosra változik. Húsá­nak színe valamivel világo­sabb a magyar kajsziénál, sárgásabb árnyalatú. A gyü­mölcs húsa jellegzetes ízű, keli engedni, küldeni — vall­ják —, hisz egyszer véget ér a gazdasági pangás is. Ha újra nagyobb lendületet vesznek a beruházások, ne­héz lesz visszacsalogatni a tapasztalt tervezőket, akiket nem egy nagyszerű műsza­ki megoldás kiötlése dicsér. Gondoljunk csak a szeghal­mi Sárréti Tsz vízvisszatáp- lálására is alkalmas, alag- csövezett területére! A pusz­tító aszály ellenére tíz ton­na feletti kukoricatermést adott... Végig a Csabai- csatornán A Körösi Vízgazdálkodási Társulat idei elképzelései a múlt évi munkán alapsza­nak. Tovább építik a Csabai­csatornát, elkészítik a csa­torna Szolnok—Békéscsaba közötti vasútvonal alatti mű­tárgyát. A gyulai Köröstáj Tsz-ben a meliorációhoz kapcsolódó biczerei, gyulai lecsapoló és mellékcsatornát építenek; a békési Viharsa­rok Tsz rizstelepének befo­gadóját, a Bőfoki-csatornát is ők készítik. Maguk is részt vesznek a dobozi Petőfi, a gyulai Kö­röstáj és a békéscsabai Má­jus 1. Tsz meliorációs mun­káiban — a talajokat dré- nezik. A gépek jobb kihasz­nálására újabb kivitelezési versenytárgyalásokon indul­nak. Ha kell, elmennek a munka után a megyén kí­vülre is. Üjdonság, hogy az idén először vízmérési fel­adatokat is folytatnak a tár­sulat dolgozói. Várhatóan továbbra is gondot okoz a máris nagyon kis létszámú tervezési osz­tály munkával való ellátása. A társulat vezetőire jelen­tős feladat hárul a tervezé­si megbízások kiharcolásá­ban. M. Sz. Zs. nem túl édes, ám igen za­matos. A vállalat megkezdte a szaporítást. Saját faiskolájá­ban 1500 oltványt állítottak elő, és 8600 szemet is átad­tak az üzemi faiskoláknak. A törzsültetvényt és a köz­ponti ültetvényeket is ellát­ták úgynevezett szuperelit oltványokkal, úgy hogy nincs akadálya a fajta széles körű elterjedésének. Versenyben a mandulakajszi Bútorgyártó építők Ha csak a számarányokat nézzük, meg kellene változ­tatni a Békéscsabai Építő­ipari Szövetkezet nevét. A 70 millió forintos éves árbe­vétel nagyobbik részét — 39 millió forint értékben — az asztalosipari tevékenység te­szi ki, és csak a maradékot hozzák az építők. Természe­tesen névváltozásról szó sincs, a szövetkezetét így Is­merik bel- és külföldön, és az építők — ha a közületi karbantartások miatt mun­kájuk nem is túlságosan lát­ványos — becsületesen dol­goznak, kár lenne elvenni tőlük a nevet. Éppen egy évvel ezelőtt ír­tunk lapunkban a Békéscsa­bai Építőipari Szövetkezet bútorgyártásáról, és akkor az elnök — Povázsai Géza — tele volt panasszal. Nem ér­kezett meg időre a fenyő fű­részáru, emiatt nem tudták teljesíteni szállítási szerződé­seiket. A hazai faárak ép­pen ellentétesen mozogtak a világpiacival, ez pedig árai­kat tette elfogadhatatlanná. — A nehéz évkezdet és a temérdek gond ellenére egész jó évet zártunk tavaly — mondja az elnök. —• Ha késéssel is, de megérkezett a fa, és elveszett skandináv vevőnk helyett sikerült újat találni. Persze, az ilyen hir­telen üzletkötésnek megvan az az ára, hogy szerény a nyereség, de még ez is jobb, mintha kapacitásaink ki­használatlanul állnának. Vé­gül bútorgyártásunk három­millió forintos nyereséget hozott, és ez, ha nem is sok, de elfogadható. Abban, hogy az év nem zárult rosszul, nemcsak az előbbiek játszottak közre. Szerencsére megállt a hosszú ideje tartó évi 10 százalékos létszámcsökkenés, az 1983-as évet már változatlan gárdá­val dolgozhatták végig. Meg­alakultak a szakcsoportok is a szövetkezetben és nyolc­millió forint értékű munkát teljesítettek. Vállaltak olyan minőségi, egyedi megbízáso­kat is, mint műemléképüle­tekhez nyílászárók készíté­se. Több új bútortípussal is jelentkeztek, így nem volt piaci gondjuk az elmúlt év­ben. A bútortípus folyamatos megújítása egyébként rend­szeres a szövetkezetben. Egy- egy modell legfeljebb két évig él, utána másikat kér a külföldi vevő. Osztrák, NSZK és francia bútorüzle­tekben láthatók a békéscsa­bai modellek. És láthatók lennének több helyen is, ha nem lenne még mindig gond a fával. Most ugyan nem a hiánya gátol­ja a termelést, mert január­ban megkapták jóformán a teljes éves mennyiséget. (Igaz, ez súlyos pénzügyi problémákat okoz a szövet­kezetben, de még mindig jobb, mintha a hiány miatt állna a termelés.) Baj most a fa minőségével van. Az el­ső osztályúként szállított fa­anyag nagy része nem alkal­mas arra, hogy belőle tőkés exportra fenyőbútorokat ké­szítsenek. Olyan elszíneződé­sek, görcsök találhatók raj­ta, melyek lehetetlenné te­szik a skandináv stílusú bú­tor elkészítését. Ezeknél1 ugyanis kevés a kárpitozás, a fa szép színe, erezete dí­szíti a terméket. o A faalkatrészek finom meg­munkálása korszerű csiszoló­gépen A szövetkezet persze nem teheti meg, hogy a másod-, harmadosztályú fát kidobja, ezt is fel kell használni. Ezekből különféle kárpito­zott garnitúrák készülnek, de ezek csak belföldön ad­hatók el. Mivel a szövetke­zet kapacitása véges, a rossz minőségű fa feldolgozása az exporttól vonja el az erőt, pedig a piaci igények sze­rint akár 30 százalékkal is növelhető lenne a tőkés ex­port. Azért még így is jelentő­sen növelni kívánják ez év­ben az export árbevételét. Az ARTEX-en és a HUN- GAROCOOP-on keresztül NSZK, francia és svájci ve­vőkkel kerültek kapcsolatba, és sikerült jobb árat is el­érni, mint tavaly. így az idén a bútorgyártás nyere­sége már eléri az árbevétel arányát. L. L. Gyalugépen állítják be a fenyőbútorok alkatrészeinek végleges vastagságát Fotó: Fazekas László Mindennapi kenyerünkért II nehéz napokban is helytálltak a sütőüzem dolgozói A szegényparaszti csalá­dokban azelőtt szállóigeként hangzott: „Ha kenyér van, minden van.” Manapság ter­mészetes, hogy kora reggel megérkezik a boltokba a foszlós bélű fehér kenyér, az ínycsiklandozó illatú, ropo­gás kifli. A számunkra oly nélkülözhetetlen táplálékot a tomboló viharos napokban is megkaptuk. Hogyan sikerült? Erről beszélgettünk a Békés megyei Tanács 1. sz. Sütő­ipari Vállalatánál Békéscsa­bán. <lí — Dolgozóink helytállásá­nak köszönhető — mondja erről Mészáros Gábor ter­melési osztályvezető. — Vá­rosellátásra naponta — a hétvégeket is figyelembe vé­ve — átlag 19—30 ezer kiló kenyeret és 130 ezer péksü­teményt készítünk. Egy mun­kásra átlag nyolc mázsa ke­nyér előállítása jut. Kilenc vidékről bejáró ha nem jön, bizony gondjaink lettek vol­na. De jöttek! Gyalogoltak Újkígyósról, Mezőmegyerről, Mezőberényből és máshon­nan. Komáromi Ferenc és Kis Ági műszak után gumi­csizmában gyalog indult Me- zőmegyerre, feltankoltak éle­lemmel, és indultak vissza. Agyonázva, fázva érkeztek és azonnal munkába álltak. Vas János csütörtökön jött el dobozi otthonából és csak vasárnap tért vissza. A la­kosság — félve az időjárás viszontagságaitól — több ke­nyeret vásárolt. Azon a kri­tikus szombaton 11 ezer ki­lóval sütöttünk több kenye­ret. fíi <1» Naponta vizsgázunk a fo­gyasztók előtt a mennyiség­gel is, a minőséggel is és a pontosságban is. Nem állha­tunk ki reggel az utcára, hogy emberek, nincsen ke­nyér, mert X. és Y. elfelej­tett bejönni. A kenyérsütőkön kívül lét- fontosságú a karbantartók és a szállítómunkások tevé­kenysége is. Ha a malomból nem érkezik idejében a liszt, nincs kenyér, de hiába a me­leg kenyér, ha nincs, aki rendelési helyére szállítsa. — Gépkocsivezetőink oly­annyira érezték a felelősség súlyát, hogy egy-két órával hamarabb bejöttek, csakhogy időben útnak indulhassanak drága rakományaikkal — magyarázza Drienyovszki László, a szállítási csoport ve­zetője. — Mi nem szalagon dolgozunk, nem mondhat­juk, hogy majd befejezzük holnap a félbe maradt mun­kát. Ha este 10-et mutat az óra, akkor sem mehetünk haza lezárt napi program nélkül. — A becsületesen helytálló gépkocsivezetők közül egyet szeretnék megemlíteni: Tóth Györgyöt, aki 30 éve dolgo­zik nálunk. Még soha nem maradt az országúton, 99 százalékban neki köszönhető, hogy a 9,4 tonnás RTS gép­járműve állandóan üzemké­pes. Minden kis hibára oda­figyel, jó gazda gondosságá­val kezeli a drága masinát. Az odafigyeléssel sok alkat­részt, időt és energiát taka­rít meg a vállalatnak. » 515 — Nem tudnék nyugodtan aludni, ha egyszer is kima­radna a lisztszállítás az én hibámból — vélekedik a ro­bosztus termetű, halk szavú gépkocsivezető. — Békéscsa­bán születtem, 10 gyermekes szegényparaszti családban. Tudom, mi a mindennapi ke­nyér! Katonaéveim kitöltése után a jobb megélhetés re­ményében Budapestre men­tem dolgozni, itt szereztem meg a gépjármű-vezetői iga­zolványt. Csakhogy a szívem haza húzott Békéscsabára. A MÁV-nál próbáltam mun­kát, s 1954-ben, amikor a sü­tőüzem gépjárművet biztosít­hatott, ide jöttem és azóta itt vagyok. Jóban-rosszban kitartottunk egymás mellett én és a vállalat. Ma már nem tudnám elképzelni az életemet másképp, minthogy itt dolgozom. Az életnek vannak árnyékos és napos oldalai, mindegyiket vállalni kell! Annak idején a háborúból visszamaradt ócska jármű­vekkel kezdték a liszt, a ke­nyér és a sütemény szállítá­sát Ma már szakosodott a szállítás, Tóth György ke­nyér- és finomlisztet, vala­mint rozslisztet szállít. Egy munkahelyen 30 év nagy idő. Tóth György helyett Mészá­ros Gábor mondja el, hogy volt idő, amikor Gyuri bácsi földhöz vágta a sapkáját és azt mondta: „Ilyen rozoga gépekkel, ennyi pénzért nem dolgozom. Elmegyek!...” A motorszerelők és a szakmai vezetők mondták neki: „Szenvedj még a gépkocsival egy ideig, Gyuri bácsi! Ne­ked ez semmi! Mások már be sem tudnák indítani, a te kezed alatt még évekig el­furikázunk.” — Nem a felemelt fizetés­sel, hanem a lelki masszázs- zsal tudtuk visszatartani Tóth Györgyöt. Pedig neki sem volt könnyű, hiszen há­rom gyermeket nevelt, élni kellett valamiből — tájékoz­tat Mészáros Gábor. — örü­lünk, hogy maradt. Bár csak sok ilyen munkaszerető gép­kocsivezető volna nálunk és másutt. ili <*V — Ilyen munkaszerető, tal­pig becsületes emberrel rit­kán találkozunk — nyilatko­zik Zsoldi László motorsze­relő. — Mi fiatalok precizi­tást, munkaszeretetei és egy­más iránti becsülést tanu­lunk az „öregtől”. Ö munká­ba indulás előtt már csiszol­ja, tisztítja, vizsgálja a ma­sináját. Ha icipici hibát ész­lel, jön. Nem azt mondja, hogy fiúk, itt a gép, csinál­játok meg, valami baja van. Hanem ott marad velünk, se­gít a hiba kijavításában, szinte észrevétlenül ellenőr­zi munkánkat. Még véletle­nül sem mernénk rossz, ha­nyag munkát csinálni az ő gépén. Ezért tud mindig biz­tonsággal elindulni jó és rossz időjárás esetében egy­aránt. Tóth György egyetlen szenvedélye a gépkocsiveze­tésen kívül a kert. Itt ter­meli meg népes családjának a zöldséget, gyümölcsöt, és szereti a tavasztól őszig vi­ruló sok szép virágot. Egyet nem szeret csupán: — Miért olyan közömbö­sek az emberek a drága -ke­nyér iránt. Fáj a szívem, ha a kukában, vagy a járdán látom a kenyeret, a vajas kiflit kolbásszal, amint az iskolás gyermekek fociznak vele felelőtlenül. v> — A szülők is hibásak — avatkozik a beszélgetésbe Drienyovszki László. — Én kiskorában rászoktattam a gyermekeimet, hogy a ke­nyér az szent, eldobni vétek. Bérházban lakom, nincs jó­szágtartásra lehetőségem. De a hulladékot ingyen és bér­mentve mindig odaadom olyan családnak, ahol álla­tokat tartanak. Nem va­gyunk olyan gazdagok, hogy szemétbe dobjuk a drága ke­nyeret és péksüteményt. Egyetértünk!... Ary Róza

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents