Békés Megyei Népújság, 1984. február (39. évfolyam, 26-50. szám)
1984-02-16 / 39. szám
Knaut-tira1984. február 16., csütörtök Végső búcsú Kádár Antaltól (Tudósítónktól) Szerdán (15-én) délután a budapesti Farkasréti temetőben nagy részvét mellett eltemették Kádár Antalt, a magyarországi munkásmozgalom régi harcosát. A temetésen ott voltak családtagjain kívül a Gyuláról érkezett harcostársak, jó ismerősök is. Kádár Antal 1933 óta vett részt a munkásmozgalomban. A MÉMOSZ lestő szakosztályának főbizalmija volt. 1942-ben bekapcsolódott a Független Magyarországért akcióba. A felszabadulás után Gyulán segítette a KMP városi szervezetének indulását. 1946-ban Budapesten, a VI. kerületi pártalapszervezet munkatársa volt, s 1951-től 1954-ig a MÉMOSZ függetlenített munkatársaként dolgozott. Munkásságát az Elnöki Tanács a Szocialista Hazáért kitüntetéssel és a Felszabadulási Jubileumi Emlékéremmel ismerte el. Mint egykori 1919-es vöröskatona megkapta a Tanács- köztársaságért Emlékérmet, és szülővárosa, Gyula Pro Űrbe adományozásával ismerte el a közösségért végzett, több évtizedes munkáját. Kádár Antalt a nagy budai sírkert munkásmozgalmi parcellájában helyezték végső nyugalomra. Papp Rezső Tájékoztató a TIT tavalyi munkájáról Katonai ünnepség Zalaegerszegen A magyar néphadseregben az elmúlt napokban került sor a szocialista versenymozgalom eredményeinek értékelésére, és a legjobbakat megillető különböző elismerések átadására. Czinege Lajos hadseregtábornok, honvédelmi miniszter szerdán katonai ünnepségen, Zalaegerszegen nyújtotta át egy gépesített lövész magasabb egységnek az élenjáró kitüntető címről szóló oklevelet és zászlót. Ezt a címet a magasabb egység katonái hosszú időn át tanúsított fegyelmezett, céltudatos munkájukkal, helytállásukkal, a politikai és katonai kiképzésben elért átlagon felüli eredményeikkel érdemelték ki. Az ünnepségen csapatzászlóikkal felsorakoztak a magasabb egység alárendelt csapatait képviselő parancsnokok és sorkatonák, köztük azok, akik a napokban tértek vissza a Csehszlovákiában lezajlott Barátság ’84 közös hadgyakorlatról. Az elismeréseket Borsits László vezérőrnagy, a magasabb egység parancsnoka vette át. Az élenjáró cím átadási ünnepségén jelen volt Nyi- kolaj Szilcsenko vezérezredes, a Varsói Szerződés tagállamai egyesített fegyveres erői főparancsnokának magyarországi képviselője, valamint a megye és a helyőrség párt-, állami és mozgalmi szerveinek, a társ fegyveres testületeknek és a csapat- zászlókat adományozott üzemeknek a képviselői. Ünnepi tanácsülés Gerendáson Szerdán ülésezett a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Országos Elnöksége a TIT Természettudományi Stúdiójának tanácstermében. Az Ádám György elnökletével tartott ülés résztvevői meghallgatták az országos elnökség és az országos ügyvezető elnökség tájékoztatóját tavalyi feladataik teljesítéséről, majd megvitatták a megyei szervezetek 1983-as munkájának tapasztalatait. A tájékoztató hangsúlyozta: tavaly 15 megyében jól fejlődött a társulat tevékenysége, elsősorban a tanfolyami rendszerű ismeretterjesztésben. Ezen belül is a szakmai át- és továbbképzésben, a különféle baráti körök tevékenységében és az országjáró mozgalmakban tapasztalható számottevő fellendülés. A TIT megőrizte vezető szerepét a nyelvoktatásban, s a statisztikák arról tanúskodnak, hogy az úgynevezett „hagyományos” előadások száma sem csökkent jelentősen. Mindez a korábbiaknál rugalmasabb, tervszerűbb munkának köszönhető. Zala megyében például a szombati munkásoktatással teremtettek követendő példát. A Heves megyei TIT-* szervezet által rögzített tévéadásokat hasznosan alkalmazták az oktatásban a marxista—leninista esti egyetemeken. Nagy érdeklődés nyilvánult meg Szabolcs- Szatmárban a fizikatanárok klubja iránt, amelyben azzal is érdekessé tették a programokat, hogy képmagnós óraelemzéseket tartottak, filmeket vetítettek. A TIT a korábbiaknál többet foglalkozott tavaly a különböző társadalmi rétegekkel, például a nyugdíjasokkal és a cigányközösségekben is megkezdték a rendszeres ismeretterjesztő munkát. Több megyében a különböző gazdasági munkaközösségek, polgári jogi társaságok tagjainak tanfolyamokat szerveztek. Az írásos beszámolóhoz fűzött szóbeli kiegészítésében Kurucz Imre főtitkár egyebek közt elmondotta: a TIT munkája a VIII. küldöttgyűlés. — 1982 júniusa — óta sokszínűbbé, gazdagabbá vált. A szervezet a jövőben sem számít a működési feltételek gyors változására, hanem a korábbiaknál is jobban saját erejére kíván támaszkodni. Ennek érdekében tovább kell növelni a TIT- szervezetek helyi önállóságát, erősíteni szükséges ön- tevékenységüket. Fontos, hogy ennek a társadalmi szervezetnek mindinkább kibontakozzék mozgalmi, s háttérbe szoruljon hivatali jellege. A TIT álláspontja igen határozott a tekintetben, hogy a jövőben sem ad fórumot tudománytalan nézetek terjesztésének. Az eredményesebb ismeretterjesztő munkához az ösztönző rendszer korszerűsítése is fontos tennivaló. A szervezet új érdekeltségi rendszerét még a második félévre kidolgozzák. Végezetül aláhúzta a főtitkár: sürgős feladat az ismeretterjesztés tárgyi feltételeinek javítása, elsősorban a videotechnika, a számítógép, a nyelvi laborok és egyéb stúdióberendezések alkalmazása a különböző tevékenységi formákban. Az ülésen nyugalomba vonulása alkalmából köszöntötték dr. Kurucz Imrét. * * * A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa dr. Kurucz Imrének., a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat főtitkárának kiemelkedő közéleti tevékenysége elismeréseként, nyugállományba vonulása alkalmából a Munka Vörös Zászló Érdemrendje kitüntetést adományozta. A kitüntetést szerdán Trautmann Rezső, az Elnöki Tanács helyettes elnöke adta át. Az eseményen jelen volt Tétényi Pál, az MSZMP Központi Bizottságának osztályvezetője és Köpeczi Béla művelődési miniszter. Gerendást — amely tele pülésről 1515 óta vannak egyértelmű írásos feljegyzések — 1924. február 15-én nyilvánították önálló községgé. Akkor 2 ezer 500-an lakták, a jelenlegi lélek- szám pedig 2 ezer. A községben február 15-én, tegnap délelőtt ünnepi tanácsülést tartottak, amelyen az egykori és a jelenlegi tanácstagok kevés kivétellel valamennyien részt vettek. A helyi 'Gábor Áron úttörőcsa(Tudósítónktól) A párt tevékenységének egyik legfontosabb területe az eszmei politikai nevelőmunka. Ennek jó eszköze, segítője a könyv, a politikai irodalom. Aki ezt a feladatot kapta és vállalta, szereti is csinálni — ez derült ki az Orosházi Üveggyárban megtartott összejövetelen Tarján József üzemi pártbizottsági titkár értékeléséből is. Az üveggyárban harminc Kossuth könyvterjesztő tevékenykedik; az elmúlt esztendőben 290 ezer forint értékű könyvet, kiadványt adtak el. Ez a megyében is kiemelkedő eredmény. Ro- szik György, a Kossuth Könyvkiadó megyei kirendeltségének vezetője a fóruA hagyományoknak megfelelően az idén is sor került településeink városi, nagyközségi és községi népfronttitkárainak több napos továbbképzésére Gárdonyban. Szikszai Ferencnek, a HNF Békés megyei titkárának tájékoztatása szerint a közelmúltban tartott tanfolyamot azzal a céllal szervezték, hogy a vezető tisztségviselők részletesen elemezzék és értékeljék az elmúlt esztendőben elért eredményeket; valamint, hogy felkészüljenek az 1984-ben esedékes mozgalmi feladatok színvonalas ellátására. Többek között elhangzottak olyan előadások is, amelyek jelentős mértékben elősegítették az időszerű gazdasági, társadalmi és egyéb kérdésekben való jobb eligazodást. Kiss Sándor, a megyei pártbizottság osztályvezetője például a politikai munka tartalmi és formai megújításának lehetőségéről, szükségességéről, a helyi önállóság erősítéséről, továbbá az irányítási rendszer továbbfejdesztése céljából kibontakozó öntevékenységről tájékoztatta a résztvevőket. Araczki János, a megyei tanács elnökhelyettese pedig — a közigazgatás átszervezésével kapcsolatban — a tanácsok helyéről, szerepéről, valamint a település- és területpolitikai feladatokról beszélt. Az akpat színes műsora után Zaty- kó András tanácselnök beszélt a falu fejlődéséről, a felszabadulás után, 1950. október 22-én megalakult első tanácsi testületről, amelynek 51 választott tagja, 26 póttagja és 11 végrehajtó bizottsági tagja volt. Az ünnepi tanácsülés alkalmából a helyi művelődési házban, ahol a tanácsülést tartották, fotókiállítást rendeztek, mely a község fejlődését mutatja be képekben. mon mondotta el, hogy a megyében hatmillió 692 ezer forint értékű politikai irodalmat adtak el, Orosházán 957 ezer forintért. Roszik György arról is beszélt, hogy egy-egy évben 130—140 kötet jelenik meg. Sajnos, előfordul, hogy egy- egy Keresett mű nem jut el elegendő példányszámban az üzemekbe. A politikai irodalomterjesztők fórumán a könyvterjesztők is elmondották észrevételeiket, kéréseiket, javaslataikat, hogy munkájuk ebben az esztendőben is eredményes lehessen. A jó munkát végző könyvterjesztők ez alkalommal vették át a könyvutalványokat. tuális kül- és belpolitikai témákról Ribánszki Róbert, a HNF Országos Tanácsának titkára tartott előadást, amely különben nagy sikert aratott a hallgatóság körében. A tanfolyam egyúttal kedvező lehetőséget teremtett arra, hogy a HNF megyei bizottságának különböző szakterületein dolgozó vezetők részletesen szóljanak az elkövetkezendő időszak legfontosabb eseményeiről is. A konzultációkon igen élénk, tartalmas párbeszéd bontakozott ki, s a hozzászólók nagy elismeréssel nyilatkoztak a mozgalom általános fejlődéséről, de kritikusan elemezték saját helyzetüket és a megyei testületek eddigi tevékenységét. A felkészítés vissza-visszatérő gondolata volt az új választójogi, törvényből adódó teendők ellátása, amely egyúttal megnöveli a népfront feladatait, s nem utolsósorban a tisztségviselők és aktivisták társadalmi felelősségét. Egyébként a három és fél naposra tervezett gárdonyi tanfolyam — az időközben kritikussá vált megyei útviszonyok miatt — végül is 5 naposra „sikerült”, ami további tapasztalatszerzésre, s egymás munkájának alaposabb megismerésére nyújtott lehetőséget. —y—n Csapatszintű kulturális vetélkedő volt tegnap, kedden délután Békéscsabán, a Szabó Pál téri Általános Iskola Kovács Pál úttörőcsapatánál. Vers- cs prózamondók, énekesek, táncosok, bábosok és színjátszók, valamint bűvészek és parodis- ták vetélkedtek a városi versenyre jogosító érmekért. Képünkön egy ügyes kis „bűvész” produkcióját figyelik a gyerekek lélegzetvisszafogva. A díjazottak márciusban szüleik és a nagyközönség előtt mutathatják be tudásukat. Fotó: Veress Erzsi Politikai irodalomterjesztök fóruma Orosházán Eredményes volt a HNF-titkárok felkészítése Megyei képzőművész sikere Olaszországban MIadonyiczky Béla egyik Ravennában kiállított plakettje A Centro Dantesco különdí- ja: Emilio Greco Dante-pla- kettje Fotó: Gál Edit Az olaszországi Ravennában kétévenként rendezik meg a Dante személyével és eszmei örökségével foglalkozó érem- és kisplasztikái bi- ennálét, amelyen a világ éremművészeí e tárggyal kapcsolatos alkotásaikat állíthatják ki. Az elmúlt évben már hatodik alkalommal értékelhette a világhírű képzőművészekből álló zsűri a beérkezett színvonalas anyagot, melyet márciustól októberig a nagyközönség is megtekinthetett. Több magyar alkotó munkáit kiállították, sőt, a magyar csoport alkotásait aranyéremmel jutalmazta a zsűri. Megyei siker is született: MIadonyiczky Béla, Békéscsabán élő szobrászművész, aki eddig csaknem minden bienná- lén eredményesen szerepelt, a napokban vehette át Budapesten a Centro Dantesco különdíját, Emilio Greco emlékplakettjét. R Legfelsőbb Bíróság Ítélete a budapesti totóperben Tóth Ferenc, az MTI tudósítója jelenti: Szerdán kihirdetett ítéletével a Legfelsőbb Bíróság pontot tett annak a sokszemélyes bűnszövetségben elkövetett budapesti bűnügynek a végre, amely (a Szek- szárdon kezdődött ugyanilyen perhez hasonlóan) totócsalásként foglalkoztatta a közvéleményt is. Első fokon a Fővárosi Bíróság ítélkezett Faragó József és 30 vádlotttársa fölött. A Legfelsőbb Bíróság most közülük egy személy ellen — a terhére rótt közreműködői cselekmény büntetőjogilag csekély súlya miatt — megszüntette a büntető eljárást, s vele szemben megrovást alkalmazott. A többiekre helyben hagyta a főbüntetésként kiszabott szabadságvesztést, valamint a közügyektől eltiltást, a vagyonelkobzást, és összesen 26 millió forint kártérítésre kötelezést. A Legfelsőbb Bíróság — amely ügyészi fellebbezés folytán foglalkozott az üggyel, ugyanakkor több személy esetében további pénzmellékbüntetéseket alkalmazott, illetve súlyosbította a már kirótt ilyen büntetések mértékét, felemelte összegét. A folytatólagosan elkövetett, különösen nagy kárt okozó csalás miatt felelősségre vont vádlottak közül az elsőrendű vádlott, Faragó József büntetése hat évi szabadságvesztés, a közügyektől ötévi eltiltás, s elkobozták személygépkocsiját, és tízmillió forint kártérítésre kötelezték. A másodrendű vádlottat, Pataki Miklóst négyévi szabadságvesztésre, a közügyektől ötévi eltiltásra, a harmadrendű vádlott Perei Gyulát ötévi szabadságvesztésre, a közügyektől ötévi eltiltásra ítélték, mindkettőjüktől elkobozták személy- gépkocsijukat, és kötelezték őket külön-külön 5 millió 200 ezer forint kártérítésre. A negyedrendű vádlott Ber- náth Zoltán háromévi szabadságvesztést kapott, a közügyektől négy évre eltiltották, és 2 millió forint kártérítésre kötelezték. A további elítéltek szabadságvesztésbüntetése 7 hónaptól 2 év 6 hónapig terjed, s végrehajtását 18 személy esetében próbaidőre felfüggesztették. A vád lényege az volt, hogy a totózásra verbuválódott bűnszövetség tagjai — részben társtettesként, részben bűnsegédként — labdarúgó-játékosokat, edzőket, játékvezetőket bírtak rá ki- sebb-nagyobb összegekkel, hogy az előre megbeszélt tip- peknek megfelelően alakítsák egy-egy mérkőzés eredményét. Ilyen formán a vádlottak padjára került totó- zók 1982-ben 9 héten át ösz- szesen 66 mérkőzés végeredményét manipulálták, s a megvett tippek alapján ösz- szesen 26 millió forint nyereményt zsebeltek be jogtalanul. A bíróság értékelése szerint ilyen összegű kárt okoztak a társadalmi tulajdonban, amelyet ez esetben a totójátékot szervező és lebonyolító Országos Takarék- pénztárnál az eladott szelvények alapján nyereményként szolgáló összeg jelentett. A bíróság az elítélteket a kár megtérítésére, az OTP-t pedig arra, hogy a befolyó pénzt a totó nyereményalapjára fordítsa. ítéletét indokolva a Legfelsőbb Bíróság — amelynek az eljáró büntető tanácsában dr. Kuhnyár László elnökölt — egyebek között hangsúlyozta; maradéktalanul egyetért a Fővárosi Bíróság azon álláspontjával, hogy nyomatékkai figyelembe vette a büntetés kiszabásakor a bűncselekmény elkövetésének körülményeit. Nevezetesen azt, hogy ezek a totózók harácsoló céljaik elérése érdekében a sportfogadás ürügyén hozták létre a bűnszövetséget, amely hosz- szabb időn keresztül az egész országra kiterjedve fejtette ki tevékenységét. Hetente mintegy 200—300 ezer forintot költöttek totószelvények vásárlására. A nem tisztességes úton elért nyereményekkel voltaképpen azokat rövidítették meg, akik becsületesen játszottak. Az anyagi tényezőkön túl nem hagyható figyelmen kívül az az erkölcsi kár, amelyet az elkövetők a sporterkölcsben, ezen belül a labdarúgás moráljában okoztak. A sporttól idegen, kimondottan anyagiakra alapozott, a nemes vetélkedést nélkülöző szemléletet teremtettek. Elősegítették és ösztönözték az anyagi áldozatra is kész, becsületes szurkolók becsapásával járó „üzleti szellem” terjedését a sportolók körében, akik aztán a játékostársaikat is becsapták. Kárt okoztak a fiatalok erkölcsi nevelésében, megrendítve a sportszerű küzdelembe vetett hitet. Nem utolsósorban erkölcsi kárt okoztak a sportfogadás egészének is. Természetesen azt is figyelembe vette a bíróság, hogy ez az ügy széles körben felháborodást váltott ki a társadalomban, továb- vá, hogy nagy kárt idézett elő a társadalmi tulajdonban. Mindezek a büntetés kiszabásakor nyomatékosan súlyosbító körülményként jöttek számításba. (MTI)