Békés Megyei Népújság, 1984. január (39. évfolyam, 1-24. szám)
1984-01-14 / 11. szám
NÉPÚJSÁG 1984, Január 14., szombat Csoór István: A katonaköpeny Feri a kirakat előtt áll meg. Közel bújik az üveghez, és nézi a halomra rakott hurkát, a vastag, sózott szalonnát, a porcelán tálban a tö- pörtőt, és a madzaggal átkötött sonkát. Nyel sűrűn, egymás után. Katonaköpenyét összehúzza magán, és indul tovább. * * * Misa a dobkályha mellett ül egy öreg széken és szabóollóval vágja a körmét. Pattan a szaru lavórba, a piros tetejű dobkályhára, ahol görbére kunkorodik össze. Csattan az olló, az elvágódó körömdarab homlokon vágja Lacit. Felpislant az asztal mellől, és csendesen szól: — Vidd arrébb a patád ... Felveszi a körömvéget, és Misi felé nyújtja. — Hogy lehet valakinek ekkora körme? — Növeszti a T-vitamin. — Milyen? 1 — T! Tepertő! Bőrrel és anélkül... Tíz deka és egy fél vekni . . . Fél kanna víz, és az ember hasa úgy áll, mint a tömött libának a nyaka .. A harmadik fiú, Pista nyújtózkodik, és ásít. Széken ül, és a zoknis lábát az asztal sarkára rakja.' — Hány óra? Laci feléje fordítja a vekkert. — Számold ki! Pista hangosan számol: — Hat óra lesz tíz perc múlva ... Óránként három és fél percet siet... Az este hét órakor húztuk fel... Majd huszonnégy óra 50 perc híjával. . . Tehát.. . Hu- szonháromszor . . . Legyint. — Mindegy! — Randid van? — Lehetne . .. — Csak? — Nincs kivel. . — Mulya vagy! — Lehet. . . Behunyja a szemét, és hangosan ábrándozik: — Ne legyen ' több negyvenöt kilósnál... Száznegyven centinél... Lehet szőke, a füle mellett pihék legyenek. Viselhet melltartót, de csak feketét... Képzeljétek el egy hófehér bőrű nőt fekete melltartóban és fekete harisnyában. Medvebőrön fekszik, csak a kandalló világít ... Laci aprópénzt szortíroz az asztalon. Az egyetlen rongyos tízest úgy hajtja össze, mintha szagos füvet helyezne el az öreg zsoltárban. — Apropó... Kandalló! Tegyél a tűzre! — Nem én következem . . . — Hát ki? — Misa! Misa az ollót emeli fel a magasba. — Most tettem rá a háziasszony komódos székjének az egyik lábát... Pista ásít. — Sorsoljunk ... Ha korona, Laci, ha írás, Misa . . . — És te? — Ha élére áll...! Misa röhög. Szőke üstökét felveti. A megtisztított lábát újságpapírra teszi, és a másikat emeli ki a lavórból, és' ócska kötővel megtörli. — Háromig számolok, ha addig nem intézed el a kályhát, akkor... — Akkor? Az ollót csattogtatja felé. — Reggelre vékony lesz a hangod... Nyögve emeli le a lábát az asztalról és a kályhához cammog. Kinyitja az ajtót, és a frissen tördelt széklábból megpakolja a tüzet. Utána nyújtózkodik. Hosszú, vékony karjaival majd a plafont éri: — Ha egy napig lehetnék királyi — Mit csinálnál? — Mit? Visszaül a székre, és a lábát felrakja az asztalra. Úgy igazítja, hogy zokniján a lyukat eltakarja az asztal. — Vennék egy pár zoknit... — Tovább... — Neked egy télikabátot... Marha nagy szőrgallérral, és öklömnyi gombokkal .. . — Tovább...! — Lacit bedugnám Révay- hoz, hogy komolyabb könyvekkel házaljon, ne a Mol- nárné lányával.. . — Tovább! — Sorakoztatnám a város összes lányait tizedesmérleggel, és egész nap méricskélném .. . — Tovább! — A házinyanyát betenném a jégszekrénybe, és rázárnám az ajtót . . . — Tovább! — Tíz évre előre kifizetném a tandíjakat, megvenném az összes könyvet és jegyzetet, a profnak egy jó meleg szívet adnék, a régit meg a kutyának vetném. . — Tovább! — Bizony isten nem tudom .. . Meghülyülnék, és nem tudnám, mit kezdjek a nagy boldogsággal... Te például? — Én? Az ollót leteszi az asztalra. Felhúzza a térdét az állóig. Nézi a légypettyes villanykörtét, a sárgásán beteg fényt és a lekvárral tapasztott kályhacsövet. — Te! — Felvenném a télikabátot, amit te adnál. .. Elmennék a Nagyfönökhöz és... — Felpofoznád ... — Nem .. . — Hát? — Leíratnám vele háromszor. hogy a díjtalan díjnok- nak havonként legalább negyven pengőt illik fizetni .. . Kéthetenként egyszer kötelessége elhívni vacsorára a hűvösvölgyi gunyhójá- ba, utána a kékszalonban szivarral kínálni, vastag, gyűrűs szivarral, a lányának pedig megparancsolni, hogy ne húzgálja a száját, hanem legyen a vendéghez kedves, mert a vendég maga Rudolf Valentino .. . — Nem forró a fejed? — Nem! — Nem is szoktál szédülni ? — Csak ha éhes vagyok... — Bilibe sem ért még a kezed? — Nem! Mit akarsz vele? — Örült kucséber! Negyven pengő és potya kaja? Nagy szőke lajhár...! Míg egyet mozdul, otthon beérik a tegnap vetett tengeri. Negyvenezer pengő ...! Saját villa, és megfogadnád a Nagyfőnököt kifutónak, a lányát meg díjtalan díjnok- nak.. . Laci megcsörrenti zsebében az aprópénzt. Halkan szól, nem néz a fiúkra, csak az üres asztalra, amin elmá- zolódott a régi lókolbász leve. — Feriről ne feledkezzetek meg ... Egy ágyat szerezzetek neki valamelyik szanatóriumban ... Misa az ollóért nyúl, de nem vágja a körmét. Pista leveszi a lábát, és a lyukat húzgálja össze, hogy ne virítson a bőre. Nem szólnak semmit. Csend van. Csak a kályhában recseg az öreg szék lába. A vekker ketyeg szélsebesen. Óránként három és fél percet siet.. . * * * Feri tovább megy. A kirakat a háta mögé kerül, de újabbak yetik rá a fényt. Olyan is, amelyiknek a háta tükör. Nézi magát, méri magát. Még a katonaköpenyt is. Az erős, fogja a hideget. A bronz gombok is egészségesek, és a gomblyukak sem koszolódtak még ki. Prémgallérja nincs, csak sima, de ha felhajtja, fogja a csavargó szelet, a nyakába nem jut belőle semmi. Ennek is lehet örülni. Tovább megy. A tükör mindent úgy mutat, ahogy van. Köhög Feri, de a szél nem viszi messzire, mert gyenge a hang, és nem tud föléje nyújtott kezében megkapaszkodni. Lecsúszik róla, oda a járdára, a vasrácsos fa tövébe, oda, ahová a köhögésével vért is köpött.. . A fiúkra gondol. Valamit mond nekik. Űjat, frisset, olyan csodát, ami csak a szökőévekben szokott előjönni. — Gyerekek! Találkoztam ma egy pasassal, aki a római pápa sógora . .. Rettenetes gazdag ember .. . Behívott egy vendéglőbe és kocsonyát fizetett... Két tányérral... Vörös bort, meg fehéret... A fehér bennem maradt, de a vörös nem. Holnap küldi a kinevezést a bankba . . . Pénzt fogok számolni, és aranyat mérek olyan mérleggel, amelyik csalásra van beállítva. . . Ügyelek majd a csur- gásra, és a csurgást mindennap hazahozom .. . A nyakát behúzta, a hátát szerette volna kiegyenesíteni, de nem hajlott már visz- sza, csak le a föld felé, a kikoptatott flaszter felé. Emberek járnak rajta. Egészséges, vastag emberek, akik nem köpik vissza a piros bort . . . Hárman ülik körül a rezgő lábú asztalt. Misa előre nyújtja nagy tenyerét, és az aprópénzt az asztalra borítja. Laci is zsebbe nyúl, és a csörgőket a többi közé teszi, és a tízest pedig kihajtogatja, simogatja, és beborítja vele a többit. — Tizenháromhatvan! Pista kinyújtja lábait, és a nadrágzsebben kotorász. Dohányporral és bakatollal vegyesen veszi elő a pénzt, és a többi közé teszi. — Hattíz! — A többi? — Ötöt levont a gazember! — Mit csináltál? Ideges ujjakkal dobol az asztalon, és úgy szól, hogy nem néz fel a fiúkra: — Az üstház peremét két centivel elmértem . . . Nem ment bele az üst.. . Még egy ilyen és kirúg... Az anyja istenit! Misa összekaparja a pénzt. A tízest külön teszi, a piros pénzesutalvány megmaradt szelvényével együtt. — A maradékból repülőgépet veszünk, és elmegyünk világ körüli útra .. . — Remek! Tahitiben kikötünk .. . Ügy nyel Pista, hogy hal- lik a korty olása ... Misa külön rakja a pengőket és külön a filléreseket. Szépen stócolja és átszól Pistának: — írjad! Pepita fedelű füzetet vesz elő és hegyes ceruzát. — Ferinek hét liter tej és vasárnapra külön egy üveg kakaó, egyhúsz... A három recept két pengő, ebéd a Zöld ászban négy pengő... — A többi? — Oszd el háromfelé, és ma változatosság kedvéért kolbászt eszünk . . . — Lót? — Nem ... — Hát? — Tizenegynyolcvan! Kiss Ottó: Csillagom választottam csillagot égig emelt, ringatott fogta magát itthagyott csillag nélkül ki vagyok? fénye velem itt ragyog nappalokon itatott éjjeleken siratott csillag vagy én. ki halott? — Ma kivételesen csikót . . .! Friss újságpapírt terítenek az asztalra, mert az ünnepi vacsora úgy kívánja ... * * * A kapualjban visítva szalad végig a huzat. Rákanyarodik a lépcsőkre és azon fel az emeletre. Feri megy utána. Nem siet. Lassan lépi a lépcsőket. Szaporán szedi a levegőt, de így is nehezen győzi magát jóltartani. Az első pihenőnél megáll, és megfogja a korlátot. Hideg a fa, de sima. A görcsöket is kisimította már a sok kapaszkodó tenyér. Üj gondolaton rágódik. Nem jó a pápa sógora. A bank sem. Közelebbi kellene, ami van és ami lehet... Misának nincs nagykabátja: A kicsinek hajtja fel a gallérját, és úgy szalad végig az utcán. Pista kimaradt az egyetemről, és most olyan üstházakat csinál, amiben szappant is lehet főzni. Lacit a Szondi utcában a múlt héten fenéken rúgták, mert a Molnár- né lányát árulta. Lelket nemesítő olvasmány. A rossz elnyeri méltó büntetését, a jó megkapja a jutalmat. Rózsákkal hintik tele az útját és úgy vezetik fel a templom lépcsőjén. Három gyereket szül, amiben nincs egy iker sem. Egészségesek, mint a makk. Nem köhögnek, csak olyankor tüsszentenek, ha az orrukat macerálja á toll... A fiúk teát szoktak főzni. Szikfűből és hársból. Any- nyi cukrot tesznek bele, hogy megáll benne a kanál és any- pyi jó szót mellé ...! — Hízzál koma! Jövőre földhöz verheted Czáját...! Pihen a lépcső pihenőjénél. Az emeletre bámul, ahol balra kell fordulni, és avasrácsos folyosó végén ott virít a rézkilincs. Három papírcédulát tűztek az ajtóra rajzszeggel. Káposztás Mihály röpcédula-fogalmazó, kiseg. éjjeliőr . . . Péter István nyug. egy. halig, üstkészítő. Török László szépirodalmi könyv- terjesztő ... Bagos Ferenc magánzó, az Akadémia tbc. tagja .. . Két ágy. Lábbal hálnak és úgy húzgálják éjjel a takarót, hogy reggelre szakadozott a lepedő. Éjjel ügyelve köhög, nehogy Pistának leköpje a lábát. Fogja a korlátot. Gondolkozik és a régi szavak újra formálódnak benne: — Csalás! Óriási csalás! A tíz pengőt nem a postás hozza ... . Csalás! Régi utalványnyal játszanak, és csak egy pillanatra villantják fel. . . Csalás! Mert mindig olyankor hozza a postás, amikor csak a fiúk vannak otthon... A lépcsők kopogtak, a közepük síkos, akár a jég. Még tizennyolcat kell lépnie és eléri a kanyart. Nem indul. Vár és pihen. A törött ablakon betör a hideg. Érzi a hátán és a nadrág szárán. Ott is felszalad, és hegyes tűket szurkál a lábába, a combjába. — Tavasszal meleg van. Az akác is nyílik. Tavasszal, amikor indul a vegetáció..-. Nem gondolja tovább, mert a többi már fekete, sötét, mint az éjszaka. A lépcső lefelé is tizennyolc. * * * A tea felforrt. Szikfűt szórnak bele és leszűrik. A kék zománcos bögrét otthagyják a dobkályha közepén a melegen. Pista könyvet olvas, Mihály a klottgatyába' biztosítótűvel gumit húz, és fejti végig a koréban. Laci elhasznált gyufával a fülét piszkálja. Az óra szaporán ketyeg az asztalon. Akkor kopogtattak az ajtón, amikor kilenc órát mutatott. öreg ember lépett be. Karján katonaköpeny és cédula. Á cédulán csak két sor: „Misának, nem szőrmés, de meleg . . . Feri . ..” Az öreg ember fogai között nehezen jött ki a hang. — A hídon volt... A cédula is . .. A cím is . . . Fordul és megy tovább. A fiúk nézik a köpenyt és az órát. Kilenc óra tíz perc. Nem volt még annyi, mert az óra minden órában három .és fél percet sietett... Lóránt János tárlata a Műcsarnokban Lehet, hogy rendhagyó, de azzal kell kezdenem, hogy Lóránt János festőművész (született Békésszentandrá- son, tanár az egri főiskolán) budapesti. műcsarnokbeli tárlatára, melyen húsz munkás év alkotásait mutatja be: ritka elegáns, de mégsem hivalkodó katalógust készített jeles kulturális intézményünk. Nem azért keik ezt megállapítani, mert Lóránt János meg is érdemli ezt a kitüntető figyelmet, hanem azért, mert nem egy alkalommal tapasztalható, hogy a díszesnek, színvonalasnak szánt katalógus sem nem díszes, sem nem színvonalas, azt azonban félreérthetetlenül sugallja, hogy rettenetesen sok pénzbe került. Nos. erről ennyit, a jó példa okán. Ha még ehhez azt is hozzátesszük — mert szintén elmaradhatatlan —, hogy Ba- ranyi Judit művészettörténész alig több mint 100 sorban olyan tökéletesen felvázolja Lóránt pályaképét, mely szintén ritkaság mai gyakorlatunkban, akkor a katalógusról minden dicséretet összegeztünk. Azt írja Baranyi Judit, hogy Lóránt János képei bizonyítják: „a realizmus, ez a nagyon sokszor félreértelmezett, s igencsak lejáratott művészeti stíluskategória milyen gazdagon, milyen sokoldalúan, s önmagát mindig megújítva tud szólni egy-egy jelentős, olykor nem is annyira kiemelkedő eseményről, életformáról, gondolkodásról, ha a művész belső indíttatásából eredően őszinte meggyőződéssel, s korának, társadalmi életének eszméit, gondjait felvállalva szól alkotásaiban.” Egy bizonyos: Lóránt János nem „szivárványokat" fest, nem túlozza széppé, ami nem annyira szép: képein sokszor és leginkább a töprengő, elgondolkozó ember kap főszerepet: olyan emberek is, akikről kétségtelenül érezzük: valahol elveszítették kontaktusaikat a világgal, és valahol a világ is mintha elveszítette volna őket. Pesszimizmus? Emelhetné fel az orrát a túlontúl érzékeny (vagy inkább konzervatív) műítész, képnéző művészetbarát, pedig nincs igaza. Lóránt János képeinek többsége — húsz év termését is figyelmezve — felhívás. a figyelemre, az emberre való odafigyelésre: érzékeny elővezetése annak, hogy az ember érzékeny lény, hogy nemcsak az értelme, hanem az érzelmei is formálják, sodorhatják nem kívánt utakra, szomorú helyzetekbe. És arra is figyelmeztet ez a kivételesen hangsúlyos művészet. hogy az ember élete során igencsak megjár nehéz éveket, hónapokat, pillanatokat, és nem minidig a jósors, lehet, hogy a balsors irányítja. Képei előtt elidőzve arra gondoltam, hogy a festő a sze- retetre hív fel (korántse vegyék ezt szépelgésnek, netán érzel mességnek, szó sincs erről!), vagy még többre, egymás becsülésére, tiszteletére, arra is, hogy fedezzük fel: közösen élünk, létezünk ezen a földön, abban a kis bányászfaluban. városban, alföldi tanyán, ahol éppen élünk. Ha jó] számoltam, 93 festménnyel reprezentálja Lóránt János húsz év művészi munkásságát. Hosszabb elemzésben — nyilván — feltétlenül részletesen kellene szólni egy-két tucatról, hogy eddigi pályaképét jobban érzékeltethessük. Itt azonban erre nincs mód, kötött a hely. Csak címekkel adhatom át az olvasónak a számomra legérdemesebbeket: Szüleim, Madách (felső képünk), Raposka (alsó képünk), Magyar internacionalisták, Üj lakás, Pásztor és kutyája, Autóbusz az 5-ös állásról... Örömmel üdvözölnénk egy tárlatát ezen a vidéken is, ahol született. Sass Ervin
