Békés Megyei Népújság, 1984. január (39. évfolyam, 1-24. szám)
1984-01-06 / 4. szám
• HIRDETÉS TELEFON: 25-173 • HIRDETÉS - TELEFON: 25-173 • Irodalom hanglemezen A Magyar Hanglemezgyártó Vállalat kiadványai között az utóbbi hat-nyolc esztendőben jelentős mértékben megnövekedett a prózai lemezek száma. Ez alighanem annak az örvendetes közönségigénynek köszönhető, amely már kezdetben is megmutatkozott az eleinte szórványosan megjelenő prózai felvételek iránt, s amely később egyre fokozódott. A kereslet növekedését jól tükrözik Tóth Attilának,' a vállalat osztályvezetőjének erre vonatkozó szavai: — Kiadványaink között, mint ismeretes, a Hungaroton — márkanévvel jelzettek komoly zenei és irodalmi felvételeket tartalmaznak. Az utóbbiak nagyobb része vers, elsősorban a magyar költészet legjelesebb alkotóinak műveiből készült válogatás, másrészt dráma, drámarészlet, mese, illetve irodalmi igényű prózai lemez. Hangsúlyozni szeretném, hogy irodalmi, vagyis művészi igényű kiadványokról van itt szó, tehát nem sorolom ezek közé a kevésbé igényes prózafelvételeket. (Ezért használom szívesebben az irodalmi lemezek kifejezést a prózai felvételek helyett.) Ha tehát a-Hunga- roton-kiadványokat tekintjük, érdemes felfigyelni az utóbbi időben eladott példányszámok gyors változására. öt-hat esztendővel ezelőtt ugyanis az eladott irodalmi lemezek száma még megközelítően a tizedrésze volt az összes eladott Hün- garoton-felvételnek. Tavaly ez az arány már egyharmad részre növekedett, 1983-ban pedig már a közönség által megvásárolt lemezek felét az irodalmi kiadványok képezték. A kereslet tehát az elmúlt öt-hat esztendő alatt nem várt mértékben megnövekedett. — Hány ilyen kiadvány jelenik meg évente? — Megközelítően tíz irodalmi és nyolc-tíz meselemez. De megjelennek még egyéb, szintén ebbe a kategóriába tartozó, úgynevezett közművelődési kiadványok is, például nyelvleckék, valamint olyan érdekességek, mint az egyik nemrég megjelent lemezünk, amelyen a régi magyar gőzmozdonyok hangját rögzítettük. (Közülük egyik-másik masina olyan öreg volt már, hogy kizárólag csak a felvétel kedvéért, erre az egyetlen, utolsó alkalomra fűtötték be.) Az ötlet sikerétől felbátorodva elhatároztuk, hogy jövőre a régi magyar harangok hangját vesszük fel. — Az eddigi sikeres irodalmi lemezek felsorolása helyett talán hasznosabb volna a karácsonyi vásárra megjelent és sikerre számító kiadványok közül megemlíteni néhányat. — Ügy hiszem, nagy sikere lesz Haumann Péter lemezének, amelyen a művész Karinthy Frigyes népszerű így írtok ti című kötetéből ad elő egy válogatást, közöttük olyan ritkábban megszólaltatott részleteket is, mint Móricz Zsigmond, Karinthy Frigyes, Herczeg Ferenc írásainak paródiája. Nagy vállalkozásunk lesz a Madách- évfordulóra megjelentetett háromlemezes kiadványunk, amelyen Az ember tragédiájának 1938-ban készült rádiófelvétele lát napvilágot Németh Antal rendezésében, a főszerepben Abonyi Gézával, N. Tasnády Ilonával és Uray Tivadarral. Az annak idején 30 kislemezre készült felvétel egyébként a magyar hanglemezgyártás történetében az első teljes drámafelvétel, amelynek egyik apró érdekessége, hogy például a londoni színben az akkor 78 esztendős Márkus Emília alakítja a cigányasszonyt. Különlegesség a Színészmúzeum sorozatban megjelenő Csortos-lemez... De talán a legjelentősebbek ezúttal is a meselemezek, amelyek közül kiemelném Márkus László újabb, már a felépülése után készült felvételét, amelyen Szabó Magda verses meséjét, a Bárány Boldizsárt mondja el a népszerű művész,- És megjelent karácsonyra egyebek közt a gyerekek által annyira szeretett Bors néni, Dayka Margit lemeze is, valamint Csukás István nagy sikerű darabja, az Ágacska felvétele... Ügy vélem, karácsonyi kiadványainknak ezúttal is sikerük desz a felnőttek, s a gyerekek körében egyaránt. Szomory György Humor Amerikai turisták egy francia kastélyt néznek meg. Az idegenvezető magyaráz: — Figyeljék meg a jobb oldali tornyot, az még nincs befejezve. — No látod — mondja az egyik turistanő a férjének —: miért kellett ilyen korán felkelnünk? * * * — Nehéz a híres emberek sorsa! Hol autogramot kérnek tőlünk, hol protekciót, sokan a baráti körükbe szeretnének befurakodni... — Bizony, nehéz. Tudja, hány ilyen híres ember barátom van? — És ők tudnak erről? A kisöcsém szörnyén szereti az állatokat — meséli barátnőjének a hétéves Agnes. — Amikor felnő, okvetlenül mészáros lesz! * * * — Miért áll ezen a színlapon az, hogy vegyes kórus szerepel? Hiszen csupa férfit látok! — Azért vegyes, mert a kórus tagjainak egy része tud énekelni, a többi pedig nem. *** — Kénytelen voltam kirúgni a társamat — mondja Dupont úr. — Képzeld el, meglopta a megrendelőket! — Helyesen cselekedtél — válaszol Duval úr. — Minek neked ehhez társ? A békéscsabai Lenin Mgtsz értesíti vásárlóit, hogy a gyümölcsfa-oltványok árusítását fagymentes napokon ZAVARTALANUL FOLYTATJA kertészeti árudáiban és lerakataiban, reggel fél 8-tól fél 4-ig. APRÓHIRDETÉSEK Zamárdiban kétszobás nyaraló vállalatnak kiadó. Cím: „Berendezett” jeligén a békéscsabai lapkiadóban. _____________________ H unyán, Kossuth utca 4. számú ház eladó, kp. + OTP-átválla- lással. Érdeklődni: Hunya, Ta- nya 123, vagy a helyszínen. 3000 férőhelyes automata szekrényes keltetőgép eladó. Juhász Zoltán, Újkígyós, Petőfi út 111. Garázs eladó. Békéscsaba, ihász utca 3. II, 2,____________________ E ladó 3000 férőhelyes favázas to- jató tyúkketrec, részben Is, áron alul. Érdeklődni: Gyula, Erdélyi S. utca 17/B.____________ K eceli H2—PCR és édes, kos- szarvú, ládába tűzdelt, nagyobb mennyiségben is kapható. Ér- deklődni: Sarkad, Vár utca 23. Reklámfeliratok elkészítését rövid határidőre vállalom. Cím: Gyula, Horváth F. utca 6. szám. Tel.: 62-074. Fejes László cím- festő. Fajtiszta szülőktől származó mangalica kan eladó. Érdeklődni: Tótkomlós 5940, Lenin utca 15. szám. Perui földicseresznyemag eladó. 15 szem 50 Ft. Erkélyen is termeszthető. 9791 Torony, Felsza- badulás út 12. Kopácsi Péter. Jó állapotban levő, felújított 50-es MTZ ekével együtt eladó. Békés, Sirály utca 21. __________ 3 0 db választási malac, libatöméshez bukóüst eladó. Békéscsaba V., Viola utca 13.________ T anya eladó, kövesúthoz közel, villany, víz van. Ugyanott faház is eladó. Békéscsaba VII. kerület. Felsőnyomás 168. Kétszobás családi ház gazdasági épületekkel eladó. Békéscsaba V., Radnóti utca 28. (Szombat, vasárnap.)___________________ Nyolchetes újfundlandi kölykök eladók. Mezőberény, Mező Imre utca 7/A. (Bármikor.) ötéves sodrott kancaló eladó. Felsőnyomás 455. _________ H arminc db süldő és egy hasas ló eladó. Békéscsaba, Vásárhelyi Pál utca 2.__________________ K étszobás, egyedi gázos lakás eladó. Békéscsaba, Kulich ltp. 23/B III. 8. Érdeklődni: 17 óra után._____________________________ I FA billenőplatós, terepes, pótkocsis szerelvény eladó. Kötegyán, Vasút utca 27.____________ T anya eladó egy hold földdel a KISZ-tábor mögött. Fényes, 1385. Érdeklődni: Békéscsaba, Nagyváradi utca 36._____________ K ülön bejáratú szoba, konyha, fürdőszoba, kamra két személynek kiadó. Békéscsaba VTI., Erdő sor 9.________________________ 4 00 férőhelyes fém tyúkketrec eladó. Békéscsaba, Szamuely utca 69.__________________________ 1 + 2 fél szobás lakás kp. + OTP-átvállalással eladó. Békéscsaba, Lencsés! út 25—27. IV. 21. Érdeklődni: 17 óra után._______ E ladnám vagy elcserélném Békéscsaba közelében levő összkomfortos házam 300 négyzet- méter gazdasági épülettel, felszereléssel csabai vagy gyulai lakásra. Cim: „Kedvező” jel- igén a békéscsabai lapkiadóban. Ford Taunus 1500-as friss műszakival eladó. Szarvas, Szabadság utca 28/2., gumijavító műhely. (Bizományi mellett, szombat, vasárnap kivételével.) Családi ház beköltözhetően eladó. Zsádány, Rákóczi út 13. Érdeklődni: Gyula, Szakái L. utca 20. Máté.___________________ J övedelemadó, forgalmi adó bevallását elkészítem, könyvelést vállalok. Ajánlatokat: „Okleveles könyvszakértő” jeligére a békéscsabai lapkaidóba kérek. Naposcsibe előjegyezhető. Békéscsaba, Rákóczi utca 18. Telefon: 26-464. Értesítjük tisztelt ügyfeleinket, hogy a Pestvidéki Gépgyár által gyártott összes típusú olaj- és gázégők, hőlégfúvó berendezések és ezek alkatrészeinek értékesítését a vásárlók jobb, gyorsabb ÉS EGYSZERŰBB KISZOLGÁLÁSA ErdekEben 1984. január 1-től társaságunk végzi. Megrendeléseiket tehát a jövőben az alábbi címről elégítjük ki: TAT Tüzeléstechnikai Berendezés- és Alkatrészellátó Társaság, 1135 Budapest, Reitter Ferenc u. 17. Telex: 22-5285. Telefon: 200-914. Utazással együtt 8 nap, márciustól májusig. Utazás repülőgéppel. Részvételi díj: 6400—8650 Ft. Szocsi—Batumi—Kobuleti—Tbiliszi—Moszkva Utazással együtt 10 nap, márciusban, májusban és szeptemberben. Utazás repülőgéppel és autóbusszal. Részvételi díj: 7300—10 300 Ft. Kijev—Tbiliszi—Jereván—Szocsi Utazással együtt 12 nap, márciustól júniusig. Utazás repülőgéppel és autóbusszal. Részvételi díj: 7550—11300 Ft. Jalta—Ogyessza—Kijev Utazással együtt 9 nap, februártól májusig. Utazás repülőgéppel és autóbusszal. Részvételi díj: 5650—8100 Ft. Az utazások idején teljes ellátást nyújtunk. Részletes felvilágosítés és jelentkezés az IBUSZ-irodákban. Malacok eladók. Békéscsaba V., Szamuely utca 43, ________ E gyedi gázos, kétszobás, OTP-s lakás eladó. Békéscsaba, Lencsési út 33. fszt. 21_____________ E gy 125 literes villanybolj er eladó. Érdeklődni: Gerla, Fürst Sándor utca 21., szombat, vasárnap. _____ ____ Z árt Zsuk felújított motorral eladó. Békéscsaba, Landler Jenő utca 16.______________________ Ü zemképes horizontális, vasipari marógép eladó. Medgyesegyháza. Szabadság utca 32._______ K ét db hízó eladó. Békéscsaba, Rózsa Ferenc utca 1.____________ B ékéscsabán, Gyöngyösi utca 103. szám alatt kétszobás, fürdőszobás, azonnal beköltözhető ház kerttel eladó. Érdeklődni: Gyöngyösi utca 102. szám alatt. Okány, Hunyadi utca 20. szám alatt 2 db 4 éves sodrott kancaló eladó. Érdeklődni: ugyanott, bármikor. Egy db nehézhasas üsző és egy db fejőstehén betegség miatt eladó. Békés, Síp utca 5. 120 kilogrammos hízó eladó. Békéscsaba. Körgát sor 8. Lakás eladó Békéscsabán, a Kulich Gyula ltp. 9/B IV. em. 1. szám alatt. Érdeklődni: bármi- kor, Irányi utca 15. szám alatt. Jószágtartásra alkalmas tanya eladó Gyulán. Érdeklődni: Láncház utca 4, ________ F iatal házaspár eltartási szerződést kötne idős asszonnyal vagy házaspárral. Békés V., Kalász utca 22.____________________ V ennék nyitott Barkast vagy Koffert, esetleg Zsukot. 5700 Gyula, Budapest krt. 52. 1/4. Varga Béla._____________________ E iadó egy db 8 négyzetméter és egy db 3 négyzetméter fűtőfelületű melegvizes kazán (fóliaház, illetve családi ház fűtésére alkalmas). Gyula, Kiss János utca 18._____________________ R ossz állapotban levő, üzemképes Pannónia 20—21-es motorkerékpárt vennék. Cím: Gyula, Budapest krt. 1. II/ll.__________ F igyelem! Dél-amerikai óriás „paradicsomfa” és 45-fajta külföldi és hazai nemesített, különleges kerti növények magvaiból rendelhet utánvéttel. Kérjen díjtalan árjegyzéket. Cím: Antal József, Borsfa, Zrínyi utca 136. 8885. ________________ S aturnus fülkés kerti traktor eladó a bélmegyeri elágazásnál, Szodorai. _______________________ 3 20 D ARO tehergépkocsi, össz- kerék-meghajtású, platós, eladó. Érdeklődni, telefon: 24-510.______ E ladó egy db 50-es vizsgázott Super Zetor. Okány, Rákóczi utca 40.__________________________ T rabant Hycomat (75 százalékig új) nemcsak igényjogosultnak, eladó. Tóth Károly, Békés, MEZÖGÉP-kislakás.___________ S zieszta kályha eladó. Cím: „Palackkal” jeligén a békéscsabai lapkiadóban._________________ Szappan- és mosóporcsere hűl-, ladék zsiradékért + forint, kedden és pénteken. Mezőberény, Árpád u. 19._____________________ Eladó Békés, Malomasszony- kertben 900 négyzetméter zártkert kis házzal. Érdeklődni: Békéscsaba, Mátyás király u. 114. (Szombat, vasárnap egész nap, hétköznap du. 4-től.)____________ H ízó eladó. Békéscsaba, Kálvin u. 4L ____________________________ M ásfél szobás kisebb házat vennék Békéscsabán vagy környékén. Ajánlatokat „300 000 készpénzzel” jeligére a békéscsabai lapkaidóba kérek._______________ K özépiskolás diáklány keres lehetőleg diák bérlőtársnőt külön bejáratú szobába, konyha- és fürdőszoba-használattal. Békéscsaba, Lencsés! út 75. III. 8. (Fényes ABC-vel szemben.) 8000 tő pikérozni való H2-es paprikapalánta eladó. Gyula, Béke sugárút 4, (Fodor néni.) Fiatal tehén — 8 hónapos hasas —, 2 db öthónapos vemhes magyar tarka eladó. Csorvás, Rákóczi u. 38. ,___________________ K ét db 4—7 hónapos Fl-es fekete vemhes üsző, 2 db 3—4 hónapos bikaborjú eladó. Csorvás, Csabai u. 16, _________________ Fél ház eladó. Békéscsaba V., Kolozsvári u. 32.________________ K D-s Trabant eladó. Békéscsaba, Lencsés! u. 42. IV. 14. A Magyar Honvédelmi Szövetség Békés megyei vezetősége azonnali belépéssel GONDNOKOT keres felvételre. Kétszobás, komfortos szolgálati lakást biztosítunk, helyette állami, tanácsi cserelakás szükséges. Békéscsaba, Kinizsi u. 11. A bélmegyeri tsz építőágazata értesíti a lakások tulajdonosait, hogy lakáson belüli SZOBAFESTŐ-, MÁZOLÓ-, TAPÉTÁZÁSI MUNKÁT VÁLLAL RÖVID HATÁRIDŐRE. Érdeklődni: Békéscsaba III., Lipták András u. 7. sz. alatt lehet. Köszönetnyilvánítás Mindazon rokonoknak, ismerősöknek, jó barátoknak, jó szomszédoknak, akik a szeretett édesapa, nagyapa, testvér, BIROS ZOLTÁN temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, soha el nem múló fájdalmunkat enyhítették, ezúton mondunk hálás köszönetét. Külön köszönetét mondunk a Gyulai Húskombinát vezetőinek és valamennyi dolgozójának. A gyászoló család Gyula, 1984. január hó. Köszönetnyilvánítás Hálás szívvel mondunk köszönetét a rokonoknak, ismerősöknek, a békéscsabai I., II. sz. szociális otthon vezetőinek, dolgozóinak, lakóinak, a Lenin Tsz vezetőségének, dolgozóinak, a nyugdíjasklub vezetőinek, tagjainak, akik BANSZKI TAMAS temetésén megjelentek, sírjára elhelyezték a szeretet virágait, és kifejezték együttérzésüket. Gyászoló gyermekei és testvégei Békéscsaba, 1983. dec. KÖZLEMÉNYEK Magánfuvarozói tevékenységemet megkezdtem. Mindenféle áru szállítását kedvezményes áron vállalom. Papp, Doboz, Táncsics u. 32. * * * Értesítem tisztelt megrendelőimet, hogy Kondoros, Bajcsy-Zsilinszky u. 65. sz. alatt árufuvarozó tevékenységemet megkezdtem. Sóder- szállításra előrendelést felveszek. Fuvarvállalási helyek: Csanádapáca, Damjanich u. 79 és Pusztaföldvár, Vörösmarty u. 7. sz. (Szűcs Lajos.) Csatlós János teherfuvarozó kisiparos. * * * Szennyvízlefolyók duguláselhárítását falbontás nélkül vállalom. Kősasvári László, Békéscsaba, Trefort 47. * * * Kényelem GM, kárpitos- munkák, javítás, készítés, ponyva javítás, -készítés rövid határidőn belül. Közüle- tek részére is. Békéscsaba, Kastély u. 8. MUNKAALKALOM A Könnyüfémöntő és Beton- elemgyártó Vállalat azonnali belépéssel felvesz alumínium- öntödébe öntő szakmunkást, hegesztő szakmunkást, betanított munkára formázókat és segédmunkásokat. Betontermékek locsolására női segédmunkásokat, tmk-mühelybe villanyszerelő- műszerészt, valamint általános lakatosokat. Megnyíló mintaboltunkba eladót. Egy műszakos munkarend, jó kereseti lehetőséggel. Jelentkezés: a vállalat munkaügyi előadójánál. Gyula, Henyei M. u. 13. _______________ A Röntgen- és Kórháztechnikai Vállalat pályázatot hirdet az orosházi gyártóegységében betöltendő vezető állásra. Pályázati feltételek: felsőfokú műszaki (gépész) végzettség, termelésirányítói és legalább ötéves vezetői gyakorlat. A vezető feladatai: az orvosi célra készülő berendezések, illetve részegységek gyártásának és az egységhez tartozó orvosi műszer szerviz munkájának irányítása. A pályázatot a vállalat központjának címére (1065 Budapest, Nagymező utca 4.) részletes szakmai önéletrajzzal, fizetési igény megjelölésével kérjük beküldeni. _______ ______ A Dél-magyarországi MÉH Vállalat szarvasi telepére felvesz lángvágót, férfi fizikai dolgozókat. Jelentkezés: Csabai út 222. alatt, a MÉH-telepen. _ ____ A Békés megyei Vendéglátóipari Vállalathoz felvételre keresünk szakácsot, melegkonyhás üzletvezetőt és bérelszámolót, valamint játékterembe terem- őröket. Jelentkezni lehet a Békés megyei Vendéglátóipari Vállalatnál, Békéscsaba, Gutenberg utca 3. szám alatt._____________ A Békés megyei Temetkezési Vállalat azonnali belépéssel felvesz az orosházi fiókhoz temetkezési dolgozót és gépkocsivezetőt, békéscsabai telephellyel halottszállító gépkocsira vezetőt, rakodómunkásokat, a sírkő- üzembe műkökészítő szakmunkásokat, kőműveseket, segédmunkásokat, éjjeliőröket. Jelentkezni lehet: Békéscsaba, PaTtizán utca 2.