Békés Megyei Népújság, 1984. január (39. évfolyam, 1-24. szám)
1984-01-26 / 21. szám
1984. január 26., csütörtök II VidovszkY centenáriumi év mérlege Az elmúlt évben különösen sokat gondoltunk megyénk nagy szülöttjére, századunk kiemelkedő enteriőristájára, a kiváló tájképfestőre, Vidovszky Bélára, születésének századik évfordulója alkalmából. A megemlékezések sorát — megelőzhetetlenül —, igen helyesen a szülőhely, Gyoma kezdte meg. amikor még a megelőző évben, az Endréddel való egyesülés előkészítése során utcát nevezett el Vidovszkyról. Szintén 1982 végére esett a Che- molimpex angol nyelvű, reprezentatív falinaptárának megjelenése, amelyen a sokszor reprodukált Pityó Szolnokon című, a Magyar Nemzeti Galériában őrzött kép színes fotója szerepel. Az 1983. évet a Békés megyei Üj Aurora című folyóirat — képekkel illusztrált — cikke vezette be, amit azután szinte számbavehetetlen megemlékezés sor követett az ország minden részéből, ugyancsak reprodukciókkal díszítve. De határainkon kívül is találkozhatunk cikkekkel. így pl. a művész felvidéki alkotásairól a pozsonyi magyar nyelvű Hét. a burgenlandi tevékenységéről pedig a Bécsben megjelenő, német nyelvű Pannónia című folyóirat számolt be illusztrált cikkben. A kiállítások sorát is Békés megye kezdte el: május végén csaknem 50 képét mutatta be a Munkácsy Mihály Múzeum, s erről szép kivitelű katalógust is megjelentettek. E kiállítás anyagán azután Gyomaendröd és Szolnok osztozott. A kiállítás mindkét helyen társadalmi eseménynek számított. A kiállításhoz kapcsolódva Szolnokon, a művésztelep árnyas kertjében felavatták Vidovszky mellszobrát. Pátzay Pál Kossuth-díjas művészünk alkotását. A bronz szobor alapjául szolgáló gyönyörű márványtömböt Pátzayné ajándékozta Szolnoknak. Szeptemberben. októberben Székesfehérvár rendezett nagyszabású Vidovszky-kiállitást. Az István király Múzeumban a művesz korai időszakának képeit mutatták be. ugyancsak jól sikerült katalógus kiadásával. Ezalatt a fővárosban is folytak az események. A Magyar Képző- és Iparművészek Szövetsége rendezésében koszorúzás volt a Kerepesi temetőben a művész hamvainál, majd néhány nap múlva a VI. kerületi tanács által a Munkácsy Mihály utca 27. szám alatti ház falán elhelyezett emléktábla felavatására került sor. itt, Vidovszky egykori lakhelye előtt dr. Pogány ö. Gábor, a Nemzeti Galéria nyugalmazott főigazgatója mondott beszédet. A Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata december közepén megjelentette Vidovszky egyik ismert balatoni tájképének eredeti színes fényképét, levelezőlapon. A festmény címe Hor- g'ászhely, tulajdonosa a Közlekedési Minisztérium. Meg kell emlékeznünk az évfolyamán megjelent Vidovszky- monográfiáról. Ez a kis könyv a megyénkben jól ismert Bib- liotecha Bekesiensis sorozat 25. kötete. kiadója a békéscsabai Rózsa Ferenc Gimnázium igazgatósága és á Békés megyei Tanács V. B. művelődésügyi osztálya. Készült a Kner Nyomdában. 16 színes és 40 fekete-fehér illusztrációval. (Mind a könyv, mind a levelezőlap kapható a Munkácsy Mihály Múzeumban.) A centenáriumi megemlékezések sorát ismét megyénk zárta: a Békés megyei Népújság az 1984. évi falinaptárát Vidovszky Kis utca Sümegen című alkotása díszíti. A festmény a Nemzeti Galéria tulajdona. A rendezvényekhez. megemlékezésekhez. kiadványokhoz sok segítségei nyújtott Vidovszky Béla Baráti Köre. amely ezzel be is fejezte önálló tevékenységéi, s 1984-401 már a Budapesti Művészetbarátok Egyesületének keretében dolgozik tovább Vidovszky Béla nevének fennmaradásáért, alkotásainak felkutatásáért, és a közönség részére való bemutatásáért (kiállításokon és reprodukciók útján). Az a célunk, hegy a kritikusok, művészeti szakírók. a kiadók, a kiállítások rendezői a centenáriumi év zárultával se feledkezzenek meg neves művészünkről, alkotásainak bemutatásáról. S reméljük. hogy ebben továbbra is Békés megye fog az élen járni. Láng Miklós Nyugdijasklubok Gyomaendrődön Endrödön immár három éve működik — sikerrel — nyugdíjasklub. Sokan még Gyomáról is átjártak egy- egy jónak ígérkező foglalkozására. Az elmúlt év októberében vetődött fel. hogy miért ne lenne a gyomai területnek is ehhez hasonló klubja. A ME- DOSZ-szal karöltve a Katona József Művelődési Ház elkezdte a klub szervezését. Szonda István, aki jelenleg vezetőségi tagja a klubnak, kigyűjtötte az itt élő nyugdíjasok nevét és címét, a postások pedig vállalták, hogy a nyugdíjakkal együtt kézbesítik a meghívót az első klubfoglalkozásra. Akkor 101 idős ember gyűlt össze, s hogy a szerdánként megrendezett programok vonzóak számukra bizonyítja, hogy immár 140-nél többen eljárnak a klub összejöveteleire. Gyomaendrődön még egy nyugdíjasklub működik, az öregszőlői klubkönyvtárban. Az idős emberek és hozzátartozóik a közelmúltban 24 ezer forint értékű társadalmi munkát teljesítettek klubjuk rendbe hozásáért. N. A. Elképzelések egy művelődési központ ujjaszuleteserol Nagy a jövés-menés a sar- kadi művelődési központban ezen a szerdai délelőttön. Valahonnan kopácsolás hallik, dolgoznak a központi fűtésen. Már az utolsó simítások vannak csak hátra, s ez is kész lesz. Ez persze korántsem jelenti azt, hogy befejeződött a munka . . . Sőt. Most jön csak a java . . . Erről beszélgetünk Tóth Imrével, a művelődési központ igazgatójával. — A megye művelődési házainak felújításában, melyet e tervciklusban végeznek el. mi csupán egy láncszem vagyunk. Központi alapból 1984—85-ben kétmillió forintot kapunk a ház felújítására. bővítésére, melyet szeretnénk a lehető legjobban, legcélszerűbben felhasználni. Erre már csak azért is szükség van. hogy a jövőben kulturális téren is még inkább megfeleljünk a közigazgatás területén végbement változásoknak. A tervezéshez természetesen szükség volt arra, hogy az intézmény munkatársai végiggondolják, mi lesz a lakosság feltehető igénye a/ elkövetkezendő 20 évben. Ebből az alapelképzelésből született meg a funkcionális újjászülettek: otthonosobbak, esztétikusabbak lettek. Az egész épületet átjárja a friss festék illata. A raktár is elkészült, ahol a stúdió is lesz: onnan küldi útjára műsorát a falurádió a jövőben E program jelentős része volt a fűtéskorszerűsítés is. Az idei szezonban már gázzal fűtenek. A terv úgy készült, hogy nem csupán a közeljövőt, hanem a távlati elképzeléseket is tartalmazza. Hogy e 2 millió forintból, s a helyi segítségből mire futja? Mi válik valóra? Ezt az első negyedévben megrendezésre kerülő értekezlet dönti el. melyre azoknak a vállalatoknak, üzemeknek, szövetkezeteknek a képviselőit hívják meg, ahonnan segítséget remélnek. Az elképzelések mindenesetre sokat ígérnek. — A színházterem oldalához csatoltan egy vegyes használatú, 70—100 személy befogadására alkalmas termet szeretnénk építeni. Itt lehetőséget, biztosítunk a családi, közösségi rendezvényektől az előadásokig mindenre Egy kávéház lenne ez — alkalmi konyhával —. melyet egybenyithatnánk a nagyteremmel Az előcsarnokban már az olvasásra is van lehetőség terv, majd februárban kapják meg a kiviteli tervet, amelynek alapján elkezdődhet a bővítés .. . Tóth Imre most arról beszél, mit újítottak, változtattak eddig, csaknem önerőből .. . — Az erkély korábban teljesen kihasználatlan volt. ezért itt egy kisebb filmszínházat, előadótermet hoztunk létre. A lakosság segítségével durván 1 millió forintos átalakítást csináltunk. A másik jelentős eredmény a 22 éves épület födémjavítása, melyet a nagyközségi tanács költségvetéséből fedeztünk. Elég csak pillanatokra betérni, már az előcsarnok is elárulja, hogy a belső felújításon. korszerűsítésen is túl vannak. A klubok, az irodák és egyéb helyiségek Feltétlen bővítésre vár a színpadi háttér is. Öltözőkkel. raktárakkal, közlekedőkkel, zuhanyzóval .. . Az épületet övező terület folyamatos felújításáról sem feledkezhetünk meg. Itt gondolok a szabadtéri színpad átalakítása mellett egy tenisz-tollaslabda pálya létrehozására, melyen télen korcsolyapályát biztosítanánk a fiataloknak. S ha mindez valóra válik, lesz szabadtéri filmvetítés, gasztrómozi . . . Fellendíthetik a tömegsportot. . . Vége- hossza nincs az elképzeléseknek. S hogy mindez mikor válik valóra? Ez a sarkadi- aktól is függ, akik az elmúlt években már nem egyszer bizonyították segíteni akarásukat egy-egy nemes cél érdekében. Kép, szöveg: Nagy Agnes HANGSZÓRÓ A rádió egyik legélőbb, legizgalmasabb riportmüsorának tartom a szombatonként jelentkező 168 órát. Az elmúlt hét végén sem hozott csalódást számomra a másfél órás összeállítás, amely a hét jó értelemben vett szenzációit együtt tálalta elgondolkodtatóbb, mélyebb társadalmi gyökereket bolygató villámriportokkal. Hetek óta foglalkoztatja a magyar közvéleményt a képrablás ügye. A műsor óta eltelt időben happy anddel zárult ez az esemény; szombaton azonban még sokan hallgattuk izgalommal a görög milliárdos lányával folytatott telefonbeszélgetést, vagy a legfrissebb, kintről érkező nyomozási híreket. Frisseségével hódít leginkább ez a műsor. Persze az sem mellékes, hogy a jó témákat értő kezek dolgozzák fel, egyetlen mozdulattal emelve ki a közérdeklődésre számot tartó momentumokat. A jó riport jellemzője, hogy egy-egy gondolat erejéig mélyebbre hatol a felszínnél. Kiváló példa volt eiTe az a beszélgetés, melyet egyik nagy gyárunk új, fiatal vezér- igazgatójával folytattak. Kicsit alternatívát jelölt ez az interjú: ilyen merész, gyökeres változásokat igénylő, jól képzett magabiztos vezetőkkel lehet reménykedni gazdasági fellendülésben. Érdekes volna, mondjuk egy év múlva visszatérni arra, igazolta-e a gyakorlat az új vezetési elképzeléseket. Szó esett a fogyasztók érdekképviseletéről. Sokat vitatott téma. vajon az erre irányuló erőfeszítések valódi hatást fejtenek-e ki, vagy csak a ..porhintést” szolgálják? íme egy életkép: miért verte meg a hentes egyik vásárlóját, s miért tagadta le (szemtanúk előtt) néhány nappal később? Egyszóval a krimi szintű izgalomig is eljutott a 168 óra, amely emellett telve volt tartalommal, mondanivalóval. Gondolom, nem én vagyok az egyetlen, aki az állandó műsorok között igen előkelő helyre rangsorolja ezt a szombat délutáni ösz- szeállítást. Nem sok rosszat mondhatok az immár harmadik születésnapját ünneplő Hétfő este Pesten és Budán című riportműsorról sem. Egyre ügyesebben veszi fel u versenyt a rádió a televízióval, néha fölvállalva a pótló szerepet is. Sőt, meg kell jegyeznem, hogy gyakran — a látvány hiánya ellenére — sokkal sikerültebbek a rádiós riportok. Igen szórakoztató például az említett összeállítás; ez az elsődleges célja, s emellett informatív szerepet is betölt. Szinte a helyszínen érzi magát a hallgató: Fehér Klára otthonában, a felújítandó Operaházban. Zorán, vagy Tahi-Tóth László társaságában, egy jól sikerült koncerten, vagy egy filmstúdióban . . . Az élvezet azonban, amit a műsor nyújtott, nem volt egészen maradéktalan. Hullámzó színvonalon mozogtak a riportok, függve az alanytól, és természetesen a riport készítőjétől. Hiszen ez az a műfaj, amely a legtöbbet árul el nemcsak a kérdezettről, hanem a kérdezőről is. A remekül sikerült, a hallgató és a hallgatott személy között valódi kontaktust teremtő beszélgetések mellé bizony becsúsztak pletykaízű csevegések is. Talán, akkor történt ez így, amikor nem határozott céllal érkezett a riporter, hanem úgy. hogy majd csak kialakul valami . . . Erre pedig nemigen futotta az időből. A szórakoztató műfajnak sem szabad öncélúnak lennie. Ma már az emberek többsége bizonyos értelemben hasznot remél mindenfajta kommunikációtól: tudásanyagának, ismereteinek bővítését. Igaz, erre — néhány részlettől eltekintve — módot is adott az összeállítás. Egy dolgot azért őszintén sajnálok: fennállásának 3 éve alatt a ,,Hétfő este...” Budán és Pesten kívül máshová nem tudott, vagy inkább nem akart eljutni. Ugyancsak a riport műfajában született a ..Lorenzi gondolat” című összeállítás, amely az előbbi két műsortól eltérő céllal és jelleggel készült. (Jó példa ez a három arra, hogy különböző fajsúllyal is készülhetnek színvonalas riportösz- szeállítások.) Egy témakörben, az etnológiai kutatások témakörében mozgott a riport, amely a biológia egy figyelemre méltó ágának fejlődéséről, gyakorlati hasznáról kísérelt meg képet adni. Az ismeretterjesztő jelleg mellett — amennyire erre idő és mód nyílt — célul tűzte a műsor, hogy felvillantsa e tudományág várható társadalmi hatásait. Igen izgalmas felfedezéseket tesznek a tudósok arra vonatkozóan, hogy milyen hasonló vonásokat mutatnak viselkedésükben a különböző, rokon vagy nem rokon fajok. Izgalmas például az a tény, hogy a ludak ugyanolyan „házasságban" élnek, mint az emberek. Hol a határ vajon a biológiai és a társadalmi lét között? Olyan kérdés ez, amelyre ma még semmiképpen sem lehet egyértelmű választ adni. Olyan kérdés ez viszont, amely nem csak a tudósokat izgatja. Érdeklődésünk megnőtt a tudományos fejlődések iránt, hiszen a tudományos eredményekből bizonyos fokig jövőnket olvashatjuk ki. Épp ezért több ilyen rövid, egy-egy tudományág mai állását, távlatait bemutató riportot hallgatnánk szívesen. — gubucz — Mai műsor KOSSUTH RÁDIÓ 8.27: Nóták. 8.59: Monteverdi: A könyörtelenek bálja, (opera) 9.44: Nefelejcs. 10.05: A Diákkönyvtár hangszalagon melléklete. 10.35: Goldmark: Falusi lakodalom. (szimfónia) 11.40: Az eltűnt miniatűr. (re- gény) XXfi. 12.45: Taskenttől — Szamarkan- dig II. 13.00: Magyar íúvósok. 14.00: Világirodalmi könyvszemle. 14.30: Operaáriák. 13.05: Daloló, muzsikáló tájak. 15.28: Kagylózene — Kaposváron. 16.00: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. 16.49: Sükösd Mihály: A paradicsom kapuja. 17.05: Családtervezési modell. 17.30: A börönd (hangjáték). 18.05: Filmzene. 19.15: Nótaest. 20.05: „A világ másik fele". 20.35: Töltsön egy órát kedvenceivel. 21.40: Miért írta meg? 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Régi hires énekesek műsorából. 22.55: Zenekari muzsika. 00.10: Toronyzene. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Népzene. 8.11: Fúvóskeringök. 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.35: Napközben. 10.00: Zenedélelött. 11.35: Csak fiataloknak! 12.35: Nemzetiségeink zenéjéből. 13.00: Kapcsoljuk a miskolci stúdiót. 13.20: Éneklő Ifjúság. 13.35: Jelmezbál. 14.00: Lelátó. 15.10: Az én rádióm. 16.00: Látogatóban. 16.35: Idősebbek hullámhosszán. 17.30: Tanakodó — tanári személyiségről. 18.35: Hétvégi panoráma. 19.55: Slágerlista. 20.35: Szociológiai figyelő. 21.05: Móricz Zsigmond csiklandós egyfelvonásosai. 22.25: Vukán György szerzeményeiből. 23.20: Slágerek. III. MŰSOR 9.00: Most érkezett. . . 8.45: Schubert: C-dúr vonósötös. 10.35: Nóták. 11.27: Szimfonikus zene. 13.07: A koldúsdiák. (operett) 13.59: Fiataloknak! 14.49: Kamarazene-felvételeinkből. 16.00: Zenei lexikon. 16.21: Iskolarádió. 16.56: Pophullám. 18.00: Zenekari operarészletek. 18.30: Román nyelvű műsor. 19.05: Verdi: Requiem. 21.15: Glenn Gould zongorázik. 22.37: Régi magyar táncmuzsika. 22.53: Napjaink zenéjéből. SZOLNOKISTŰDIÖ 17.00: Műsorismertetés. Hírek. 17.05: Két dal, egy eiöadó. 17.10: Teendők a határban. Braun Ágoston írása. 17.20: Slágerről slágerre. Billy Vaughn zenekara játszik. 17.30: Kulturális figyelő. Szerkesztő : Pálréti Ágoston. 17.50; Dunajevszkij: Szabad szél. Részletek a Szigligeti Színház előadásából. 18.00: Alföldi krónika. 18.15: Beatparádé. 18.26—18.30: Hírösszefoglaló. Lap- és műsorelőzetes. TV, BUDAPEST, I. MŰSOR 8.00: Tévétorna, (ism.) 8.05: Iskolatévé. Orosz nyelv. 8.25: Fizikai kísérletek. 8.35: Magyar irodalom. 9.05: Angol nyelv. 9.20: Történelem. 9.50: A merkur jegyében, (csehszlovák tévéfilm) V/4. 10.55: Az etruszkok országában. (NSZK rövidfilm) III/3. (ism.) 12.05: Iskolatévé: Osztályfőnöki óra. 15.30: Történelem. 16.10: Randevú a harmadik évezreddel. (franc. dokumentumfilm) III/l. 17.00: Pedagógusok fóruma. 17.35: Pulzus. 18.30: Telesport. 19.10: Tévétorna. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Itt az otthonod. Amerikai tévéfilm. # 21.15: Népzene zenekarra. 21.20: Panoráma. 22.25: Tv-hiradó 3. II. MŰSOR 18.05: A szegedi körzeti stúdió műsora. 18.25: Változatok agyagra, (magyar rövidfilm) 18.45: Álca felügyelő, (jugoszláv rajzfilm) 18.55: Maurice Bojárt es tanítványai. (NSZK film) 20.00: Szemle. 21.00: Tv-híradó 2. 21.20: A madarak könyve, (francia rövidfilm) 21.40: ön hogyan döntene, (dokumentumjáték) BUKAREST 15.25: Kulturális híradó. 15.50: Fiatalok stúdiója. 20.00: Tv-híradó. 20.20: Napjaink. 20.50: Irodalmi összeállítás. 21.40: Tv-híradó. 22.00: Teli torokból. BELGRAD, I. MŰSOR 17.00: Magyar nyelvű tv-naptár. 17.30: Videooldalak. 17.40: Hírek. 17.45: Mesék — tv-sorozat gyermekeknek. 18.15: Tv-naptár. 18.45: Dokumentum-szórakoztató adás. 19.15: Rajzfilm. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 20.00: Színkép — politikai magazin. 21.05: Olimpiai Időgép — vetélkedő. 22.05: Tv-napló. II. MŰSOR 18.15: Tudomány. 18.45: Kiegészítés. 19.00: Kézfogás — ifjúsági adás. 19.30: Tv-napló. 20.00: Művészeti est. 22.30: Zágrábi körkép. SZÍNHÁZ 1984. január 26-án, csütörtökön 15 órakor Békéscsabán: BOLHA A FÜLBEN Szakmai bemutató 1984. január 27-én, pénteken 19 órakor Békéscsabán: BOLHA A FÜLBEN Jókai-bérlet MOZI Békési Bástya, 4-kor: Hüvelyk Panna, 6 és 8-kor: Klute. Békéscsabai Szabadság, de. 10 és 6-kor: Prof. Kuruzsló I—II. 4-kor: Misi Mókus kalandjai. Békéscsabai Terv. fél 6-kor: Röpke éjszaka, fél 8-kor: A francia hadnagy szeretője. Gyulai Erkel: Cicák és titkárnők. Gyulai Petőfi, 3-kor: Barátom az esernyő, 5 és 7-kor: Kína- szindróma. Orosházi Béke: Hó- zuhatag I—II. Orosházi Partizán, fél 4-kor: Bob herceg, fél 6 és fél 8-kor: D. B. Cooper üldözése. Szarvasi Táncsics: Mennyet seregek, 22-kor: Olomidő.