Békés Megyei Népújság, 1984. január (39. évfolyam, 1-24. szám)
1984-01-18 / 14. szám
1984. Január 18., szerda Találkozók és megbeszélések - sajtóvisszhangok Megkezdte munkáját a stockholmi értekezlet (Folytatás az 1. oldalról) Kedden délután a stockholmi konferencia a küldöttségvezetők nyilatkozataival megkezdte érdemi munkáját. A legyező alakú hatalmas ülésteremben, amelyet a 35 résztvevő ország zászlaja díszít, az államok svéd nevének ábécé-rendjében kaptak helyet a delegációk. Mindegyik küldöttségben a külügyminisztériumok vezető tisztviselői mellett magas rangú katonatisztek is jelen vannak, rajtuk kívül természetesen szakértők és tanácsadók. A svéd miniszterelnök által a küldöttségvezetők tiszteletére adott ebédet követően pontban 3 órakor nyitotta meg az elnök az ülést, és elsőként Claude Cheysson francia külügyminiszternek adta meg a szót. A francia diplomácia vezetője azt fejtegette, hogy az államok közötti bizalmat nem lehet egyszerre és deklarációkkal helyreállítani. Nem lehet figyelmen kívül hagyni az Európában levő szövetségek tényét. Az első ülés szónokai között volt George Shultz, az Egyesült Államok külügyminisztere. Viszonylag mérsékelt hangvételű beszédében bejelentette, hogy az amerikai küldöttség Stockholmban javaslatokat készül előterjeszteni a katonai erőkre vonatkozó tájékoztatás-cseréről, a hadgyakorlatok éves előrejelzéséről, a számottevőbb katonai tevékenységre utaló előzetes értesítésekről, a megfigyelők cseréjéről, a kormányok közötti „válságkommunikáció” javításáról. Jelezte, hogy más országok pozitív szellemű javaslatait is készek a Madridban körvonalazott ismérvek alapján megvizsgálni. A külügyminiszter sürgette az erőszak kizárását a nemzetközi viták megoldásának eszközei közül, a világban felhalmozott fegyverzet csökkentését, „jobb munkakapcsolat” kialakítását az Egyesült Államok és a Szovjetunió között. Két szocialista ország, az NDK és Csehszlovákia külügyminisztere szólalt fel a kedd délutáni ülésen. Oskar Fischer, az NDK diplomáciájának vezetője rámutatott, hogy az amerikai rakéták nyugat-európai telepítésének megkezdésével sokszorosára nőtt a békét fenyegető veszély. Utalt a szocialista országok leszerelési javaslatainak folyamatosságára, egyebek között a politikai enyhülés katonai enyhüléssel való összekapcsolását célzó kezdeményezéseikre. Beszélt az államok katonai tevékenysége „megjósol- hatóságának”, „kiszámíthatóságának” problémáiról. Az NDK külügyminisztere, akárcsak csehszlovák kollégája, Bohuslav Chnoupek, síkraszállt az erőszak kizárásának nemzetközi jogi erejű rögzítése, az atomfegyver elsőként történő alkalmazásáról való lemondás, az atomfegyvermentes övezetek témájának azonnali és céltudatos megvitatása mellett. A NATO középhatalmait a keddi felszólalók között a norvég és a dán külügyminiszter képviselte. Andrej Gromiko, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökének első helyettese, külügyminiszter kedden — a stockholmi konferencia megnyitása előtt — látogatást tett XVI. Gusztáv svéd királynál. Dr. Várkonyi Péter, hazánk külügyminisztere a stockholmi konferencia megnyitásának napján, kedden találkozott és megbeszélést folytatott Lazar Mojszov jugoszláv külügyminiszterrel és Erwin Lánccal, az osztrák diplomácia vezetőjével, majd George Shultz-cal, az USA kül ügyminiszterével. Washingtonban csak igen szerény várakozással tekintenek Shultz amerikai és Gromiko szovjet külügyminiszter stockholmi találkozója elé. A találkozó jelentőségét az amerikai értékelések a két miniszter közötti rendszeres munkakapcsolat helyreállításában látják. * * * A szovjet sajtó nagy figyelmet szentel az európai biztonság- és bizalomerősítő, valamint leszerelési kérdésekről tárgyaló, stockholmi konferenciának. A Pravda kiküldött tudósítói a lap keddi számában megjelent tudósításukban hangsúlyozzák, a Szovjetunió szövetségeseivel együtt egyik kezdeményezője volt a tanácskozásnak. így természetesen érdekelt abban, hogy a svéd fővárosban rendezett konferencia fontos állomás legyen a háborús veszély csökkentéséhez vezető úton. Minden moszkvai kommentár utal arra, hogy az értekezletre súlyosan megbomlott nemzetközi helyzetben kerül. sor. A Szovjetszkaja Rosszija keddi számában a tanácskozás esélyeit latolgatva megállapítja, hogy a stockholmi konferencia feltartóztathatja a nemzetközi légkör további romlását. Korszerűsítik a „forrt drót”-ot Az Egyesült Államok és a Szovjetunió tárgyalásokat folytat a Fehér Ház és a Kreml közötti közvetlen távközlési összeköttetést biztosító, az atomkonfliktus véletlenszerű kirobbanásának megelőzésére létrehozott „forró drót” műszaki korszerűsítéséről — mondotta a többi között Caspar Weinberger amerikai hadügyminiszter egy, a New Hamp- shire-i Portsmouthban hétfőn tartott tanácskozásán. A washingtoni külügyminisztérium közlése szerint ezek a tárgyalások szigorúan technikai jellegűek. A „forró drót” telexrendszer létrehozásában 1963-ban állapodott meg az Egyesült Államok és a Szovjetunió. Áremelések Lengyelországban Január 30-tól kezdve átlagosan tíz százalékkal drágábban árulják a legtöbb élelmiszert — jelentette be kedden Jerzy Urban, a lengyel kormány szóvivője. Körülbelül 30 százalékkal fog drágulni többféle hús és húskészítmény. A kenyér, a liszt mintegy 25 százalékkal fog többe kerülni. A tej és tejtermékek árát 10 százalékkal emelik, és az árak az idénytől függően ingadozhatnak. Az áremeléssel egyidejűleg jövedelem-kiegészítéseket biztosítanak a kisnyugdíjasoknak és a kiskerese- tűeknek. TELEX BUDAPEST Marjai József miniszterelnök-helyettes a JSZSZK Szövetségi Végrehajtó Tanácsának meghívására tegnap hivatalos látogatásra Jugoszláviába utazott. * * * Dr. Alois Mock, az Osztrák Néppárt elnöke január 16- án és 17-én látogatást tett Budapesten, előadást tartott a Magyar Külügyi Intézetben „Az Osztrák Néppárt nemzetközi politikája” címmel. * VALENCIA A spanyolországi Valencia közelében kedden ismeretlen tettesek géppisztollyal agyonlőttek három járőröző csendőrt, akik az országúton teljesítettek szolgálatot. A tűzharcban az egyik támadó is életét vesztette. W, KAIRÓ Kedden tovább terjedt a Likud-kormány megszorító gazdasági programja ellen tiltakozó izraeli sztrájkmozgalom és kudarcba fúlt az izraeli általános munkásszövetség, a hisztadrut és a pénzügyminisztérium bérkompenzációs egyezkedése. £ BEJRÜT Nabih Berrinek, az Amal nevű síita szervezet vezetőjének felhívására Dél-Liba- non lakossága kedden általános sztrájkkal tiltakozott az izraeli megszállás, az alapvető emberi jogokat sértő elnyomó intézkedések, a gazdasági élet erőszakos lerombolása ellen. Francia, görög és olasz hírek a képrablásról Külföldi hírügynökségek részletesen beszámolnak a magyarországi képrablás ügyében Budapesten hétfőn tartott sajtóértekezletről. Az AFP francia hírügynökség magyarországi tudósítója budapesti megfigyelőkre hivatkozva azt jelentette, hogy a magyar és görög rendőri szervek érintkezésbe léptek egymással a hiányzó hat kép hollétének megállapítása céljából, valamint annak tisztázására, hogy ki adott megbízást a képrablás megszervezésére. Dimitrisz Marudasz, a görög kormány szóvivője hétfőn közölte, hogy Athénban kihallgatták azt a görög milliomost, aki ellen felmerült a gyanú, hogy ő adott megbízást a képek elrablására. A szóvivő szerint Efthimiosz Moszkoklaidesz étolajgyáros tagadta a vádakat, sőt, azt állította, hogy az ügyhöz semmi köze. Az AN A görög hírügynökség úgy tudja, hogy a kihallgatás folytatódik, de a nyomozás érdekében részleteket nem hoznak nyilvánosságra. A keddi olasz lapok olyan értesüléseket közölnek, hogy az olasz nyomozószervek rendelkezésére álló adatok a görög milliomos bűnösségét támasztják aláJelentések szerint az olasz rendőrség folytatja a nyomozást az öttagú olasz banda szökésben levő négy tagjának kézrekerítésére. Rómában feltételezik, hogy közülük kettő külföldre szökött, a másik kettő pedig az olasz- országi Reggio Emilia tartományban bujkál. Megszilárdítani az iszlám egységet... Főbb vonalakban már az előkészületek során érzékelni lehetett, melyek lesznek az iszlám csúcsértekezlet legfőbb témái. Az iszlám konferencia szervezetének sorrendben negyedik ilyen tanácskozásán mindenekelőtt a mintegy 650 milliós muzulmán közösséget szeretnék megóvni az egységet fenyegető veszélyektől. Ezenkívül foglalkoznak az iszlám országokat hátrányosan érintő amerikai és izraeli politika jelenségeivel, megvitatják a közel-keleti konfliktust — különös tekintettel a palesztin kérdésre —, az iráni—iraki háború végetveté- sének esélyeit, s áttekintik az Afrika déli részén kialakult helyzetet. II. Hasszán marokkói uralkodó, a csúcstalálkozó házigazdája elnököl a konferencián, amelyet Fahd szaúdi uralkodó nyitott meg. Negyvenegy ország képviselteti magát Afrikából, Ázsiából és a Közel-Kelet térségéből, valamint Európából (Törökország), s jelen van a Palesztinái Felszabadítási Szervezet delegációja, Jász- szer Arafattal az élén. ösz- szesen 25 államfő, több al- elnök, miniszterelnök és külügyminiszter érkezett a találkozóra Casablancába. Meghívták a konferenciára Javier Pérez de Cuellar ENSZ-főtitkárt is. A legbonyolultabb kérdések közé tartozik Teherán és Bagdad konfliktusa. Irán — akárcsak az előző, 1981- ben tartott csúcsra — ezúttal sem küldött delegációt Marokkóba, mert sérelmezi, hogy a szervezet többször is Irak pártjára állt. Aligha várható, hogy a súlyos konfliktus ügyében a csúcs- találkozón megtalálják a kiutat, márpedig a két iszlám állam háborúja destabilizálja a térséget, s kizárólag az iszlám országpk ellenségeinek használ. A palesztin ügyben is vita várható. Abban ugyanis korántsem egységesek a résztvevők, hogy Arafat helyesen járt-e el, vagy sem, amikor Mubarak egyiptomi elnökkel tárgyalt. Kairó és Washington ellen az iszlám külügyminiszterek rabati előkészítő tanácskozásán éles hangú határozati javaslatot fogadtak el. Egyiptom újbóli megbélyegzése egyszersmind szertefoszlatja azokat a nyugati várakozásokat, amelyek szerint a mostani csúcstalálkozón Kairót visszafogadja tagjai sorába a szervezet. Ahhoz nem fér kétség, hogy a palesztinok ügye mellett ismét kiállnak Casablancában, ám a PFSZ-en belüli ellentétek valószínűleg az állásfoglalás megfogalmazásában is érződnek majd. A közel-keleti téma átfogó megközelítésében már nem várható jelentős vélemény- különbség. Az iszlám országok döntő többsége elítéli az amerikai katonai jelenlétet Libanonban, egyetért a négyhatalmi katonai kontingens kivonásának követelésével, s egyértelműen Izraelt, valamint az Egyesült Államokat teszi felelőssé a feszültség növekedéséért. Napirendjére tűzi a konferencia az úgynevezett Sza- hel-övezet (Nyugat-Afrika) lakosságának évek óta súlyosbodó helyzetét is. A tartós aszály további anyagi támogatást kíván az olajtermelő arab országoktól, amelyek 1981 óta 210 millió dollárt áldoztak erre a célra, ám ez elenyészően kevésnek bizonyult. Az imént vázolt főbb kérdések is jelzik, hogy egységes arculatról, azonos politikai orientációról nem beszélhetünk az iszlám országok esetében. A Casablancában folyó tanácskozáson kiderül majd, mennyiben kerekednek fölül a szervezetben a haladó nézetek, sikerül-e megszilárdítani a valameny- nyi résztvevő által kívánatosnak tartott egységet. Gyapay Dénes HÍREK HÍREK HÍREK MA: PIROSKA NAPJA A Nap kél 7.26 — nyugszik 16.23 órakor A Hold kél 16.05 — nyugszik 7.36 órakor ÉVFORDULÓ Kilencven évvel ezelőtt, 1894. január 18-án született, és 33 éves korában, 1927-ben halt meg Szenes Béla újságíró, kora ismert humoristája és színpadi szerzője. Nevét elsősorban a Pesti Hírlapban közölt Vidám írások című humoros karcolatai tették ismertté. Regényeket is írt, s ezek a nagyvárosi humoros irodalom jellegzetes termékei. Könnyed, szellemes vígjátékaival gyorsan meghódította közönségét; különösen az 1920-as években volt népszerű, ekkor írt műveivel külföldön is sikert aratott. * — AZ ÁLLAMI NÉPI EGYÜTTES ma indul arra á 3 hónapos észak-amerikai turnéjára, amelyen 60 városban mintegy 70 alkalommal lép fel a magyar folklór legjelesebb társulata. Az amerikai Columbia Artist szervezésében megvalósuló turnén az együttes az USA és Kanada szinte valameny- nyi nagyvárosában előadást tart. — BUDAPESTEN a film- coopstúdió bemutató termében kedden megnyílt az Alföldi Porcelángyár hódmezővásárhelyi majolikagyárának kiállítása. Több mint 300-féle vázát, tálat, kan- csót és egyéb majolika díszműárut mutatnak be. A bemutatót arra használja fel a gyár, hogy közvéleménykutatással megismerje a hazai vásárlók igényeit. A bemutatóterem melletti boltban a kiállításon felvonultatott új modelleket megvásárolhatják az érdeklődők. — TŰZOLTÓSÁGI HÍR. Műhelytűz Békésen. Január 16-án a délelőtti órákban tűz keletkezett Békésen, a Dózsa György út 44. szám alatt. Balogh Sándor festő kisiparos a lakóházában festőműhelyt alakított ki, amelyben nitro alapanyagú festékkel pingpongasztalokat festett bérmunkában. A műhelyben szilárd tüzelésű fűtőberendezés üzemelt, s az ebből kipattanó szikra okozta a tüzet. A padozatra lerakódott festékpor meggyulladt, s a tűz átterjedt a befestett tárgyakra is. A kár jelentős. A felelősség megállapítására a vizsgálat folyamatban van. Hirügyeletünk ... telefonszáma: Z/“uOU Borult idő Várható időjárás ma estig: eleinte többnyire borult Idő lesz havazással, illetve sokfelé átmenetileg esővel. Holnap napközben nyugat felől lassanként fölszakad a felhőzet. Felhőátvonulás várható gyakori hózáporokkal. A sokfelé erős, néhol viharos szél északnyugatira fordul. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2, —3, a kora délutáni hőmérséklet 1 és 5 fok között várható. ' * — A BÉKÉSCSABAI ÁLLAMI GAZDASÁG tegnap 1700 hektár őszi búza tavaszi fejtrágyázásának első ütemét fejezte be. — BÉKÉSCSABÁN január 23-án a Lencsési étteremben lép fel a Benkó dixieland. — HITELMEGÁLLAPODÁS. A nemzetközi valutaalap ügyvezető igazgatósága 450 millió dollár összegben elfogadta a Magyarországgal kötött újabb hitelmegállapodást. Az egy év alatt igénybe vehető hétéves lejáratú hitel az 1984. évi gazdaságpolitikai célok eléréséért nyújt pénzügyi megállapodást. 1982 és 1983 decembere között a nemzetközi valutaalap két, összesen körülbelül 600 millió dollár összegű középlejáratú hitelt nyújtott Magyar- országnak. — OROSHÁZÁN, a vas-mű- anyagipari szövetkezet cipő-, bőrdíszmű- és ruhaipari fémkellékek gyártásával 1982- ben 3 millió 800 ezer forint értékű importot takarított meg a népgazdaságnak. Az elmúlt esztendőben ez a megtakarítás már elérte a 4 és fél milliót. — FERTŐZÖTT RÁKOK. Tizenheten haltak meg kedd reggelig Hollandiában vér- hashoz hasonló megbetegedésben. Előzőleg mindegyikük Délkelet-Ázsiából behozott tengeri kagylót és rákot evett. Több száz személyt kórházban ápolnak fertőzött tengeri rákok fogyasztása miatt. Az elhalálozottak többsége idős ember. A FARSANGI LOTTÓ NYERŐSZÁMAI A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Budapesten megtartott farsangi lottósorsolás alkalmával a következő nyerőszámokat húzták ki: 12, 25, 29, 38, 40. Időjárás-előrejelzés a Tiszántúlra Az elmúlt hét közepén a Kárpát-medencében nyugalomba jutott hideg levegő határozta meg hazánk időjárását. Erős volt az éjszakai lehűlés, többfelé mínusz 10 fok alatti hőmérsékleti minimumokat is mértek. Továbbra is változékony marad az idő. A hét elején megnövekvő felhőzet a hét közepétől nyugat felől felszakad, s a csapadék is egyre több helyen megszűnik. Délnyugat felől azonban újabb átmeneti felhősödés várható, s ez ismét többfelé jelenthet csapadékot. Főképpen eső várható, de havazásra, sőt ónos esőre is számítani lehet. A hőmérsékleti minimumok a felhős éjszakákon 0 fok körül, máskor mínusz 5 fok körül várhatók. Napközben általában plusz 1, plusz 6 fok közötti értékek valószínűek. E hét legvégén, s a jövő hét elején csendes, többfelé párás, néhány helyen ködös idő várható. A hőmérséklet hajnalban mínusz 2, mínusz 7, napközben mínusz 1, plusz 4 fok között alakulnak.