Békés Megyei Népújság, 1983. december (38. évfolyam, 283-307. szám)
1983-12-10 / 291. szám
1983. december 10., szombat KULTURÁLIS MELLÉKLET A hazafiság eszméje a magyar kórusirodalomban Részletek a békés-tarhosi zenei napok tudományos tanácskozásán elhangzott előadásból Szinte egy új korszaknak a jöttét éreztem a kis műsorfüzet, címében: „A hazafiság eszméje”. Akik végigélték velem együtt az ötvenes éveket, és a görcsnek, a zártságnak az élményeit a mai napig őrzik magukban, de akik végigélték a hatvanas. vagy inkább a hetvenes évek kiszabaduló és rohanni vágyó élményeit, azok számára is valami új. de egyben ősi és örök dolog, hogy most kötelezően szóljunk a hazafiság eszméjéről. Én talán nem is így folytatnám, hogy „a magyar kórusirodalomban", hanem ha nagyon tanár akarok lenni (hiszen az itt ülők nagy része az), akkor azt mondanám. hogy a hazafiságra való nevelés fontossága. Mi a hazafiság egyáltalán? Hetekkel ezelőtt zajlott le a komlói nemzetközi gyermekkórus-találkozó, néhány magyar és néhány külföldi kórus részvételével. Az utolsó estén az egyik gyerekcsoport a nagy téren szerenádot adott: részben elbúcsúzni a saját iskolai esztendőiktől — mert nagyrészt nyolcadikosok voltak —. részben elbúcsúzni a három gyönyörű naptól, részben valamiféle olyan belső igényből, amit mindnyájan ismerünk, a magunk romantikus korszakából. A gyerekek gyertyával a kezükben jelentek meg a Lenin téren és az étterem előtt, eleinte csak búcsúzkodó módon, később — ahogy a 14 éves lányok szeretnek és tudnak is — sír- dogálva énekeltek. Csöndesen sírdogáltak és szépen énekeltek. Késő este volt már, mire az éneklés után végre sikerült őket a szállásadó családokhoz elindítani. Másnap reggel tudtuk meg a következőt:- csaknem az egész társaság, körülbelül 40 gyerek, egyíelé indult, már tanári kíséret, és tanári részvétel nélkül. (Valamelyik dombnak a tetején laktak azok a családok, akikhez el voltak szállásolva.) Útközben találtak néhány padot egy parkban, és ott leültek. Kivárták az éjfélt (miközben minden tanár nyugodtan vacsorázott az étteremben), újra rheggyújtották a gyertyákat, és pontban éjfélkor, ott maguknak elénekelték a Himnuszt és a Szózatot. Utána elmentek aludni ... És másnap reggel mindenki hazautazott. Az ember megdöbben: tettünk mi valamit ezért, hogy ilyenek megtörténhessenek? Neveltük ilyesmire a gyerekeinket? Akartuk. hogy ilyen dolgok legyenek bennük? Hogy talán csak a szilveszteri, éjféli Himnuszra emlékezve, vagy valamiféle belső élményigényből, háromnapi éneklés után összegyűljenek magukban- maguknak. és (nem közönségnek, nem látványnak, nem vállonveregetésnek, nem dicséretnek) ezt tegyék? Mit tettünk mindezért? És ha azzal a kevéssel, amit tettünk, ezt értük el. ml mindent lehetne még tenni, hogy még ennél sokkal többet érjünk el? Mi hát az a hazafiság tulajdonképpen. mi az, amit el kellene hogy érjünk? Mindenekelőtt a hovatartozásérzés. Valahová mindnyájan tartozunk, és ezt az összetartozást. ezt a valahová gyö- kerezést kell hogy elmélyítsük a gyerekben. Mi az az alap, ahová kötődünk? A szülői ház. A gyerekkorom háza, az anyám köténye, az apám papucsa; amit először láttam a világból. Az asztal sarka,,ami nekem az orromig ér,' a tűzhely, ahová csak lábujjhegyen állva tudok felnézni, az ablak, ami valahol a magasságban van. Kötődök valahová, és látom a falon rég meghalt dédanyám képét, akire az anyukám azt mondja, hogy az ő nagymamája volt. Az én anyukámnak is volt nagymamája ... S elvisznek a szomszéd faluba, ahol az én nagymamám él. s látom a fényképét 5 éves korából, érdekes kis hosszú ruhában, fej kötővel a fején. A nagymamám is volt kislány . .. Mi ez? Történelem. Az én gyerekkorom a családom történelmébe van beágyazva.- Szomorú gyerek, akinek nincs történelme. Orvosok, meg pszichológusok szerint szegény állami gondozott gyerekek hiába kapnak sze- retetef. Valami hiányzik nekik: hovatartozásuk nincs. Nincs a nagymama a falon, nincs, akire hasonlítsanak, nincs egy fonal, amire a saját életüket fölfűzzék. Ö. hányszor elmondjuk a gyerekről (még ki se bújt), már tiszta apja, aztán már tiszta anyja, aztán mire már óvodába kerül, pont olyan okos. mint a nagypapa, mire iskolás, épp úgy mosolyog, mint a nagymama. Kicsi korában állandóan hasonlít, mert mindig valamiféle szálak szövődnek benne össze, mert valahova tartozik. S aki nem tartozik senkihez a múltban, akinek nincs történelme. akinek nincs múltja, az nagyon szomorú. Nagy érzelmi sivárság, sehova nem levés van benne. Jó, ha egy család megőrzi a régi fényképeket (manapság talán nem divat) a falon, de őrizze a fiókban. Ha a háború alatt minden elpusztult, vagy költözködés, árvíz, jég-/ eső. tűz elvitte: őrizze a szívében. az emlékeiben. Generációk egymásnak - adják, és kell is. hogy átadják a történelmi tudatot. Milyen hivatalos szó!... De ha azt mondom, hogy családi történelmi tudat, már tudok vele mit kezdeni. Kell. hogy átadjuk a gyermekeinknek ezt. hogy tudják, hová tartoznak. Kell. hogy őrizzük a családi fényképalbumot, ahogy Szabó Magda az ő Régimódi történetét. Micsoda sikere volt színpadon, meg könyvben is! Érdekel engem a Szabó Magda nagymamája? Hát bizony... Mégis miért érdekel? Mert jól van megírva! S mert ebből a saját történelmemre gondolok. Tehát ez a kötődés, vissza a múltba kötelez engem, biztonságot ad. Hogy jutok el innen a hazaíiság- hoz? Szomorú a család, amelynek nincs történelme. De jaj annak a népnek, amely nem őrzi a történelmét! Jaj annak a népnek, amely a hőseit és a múltját kiiktatja! Legyen szabad hivatkoznom egy amerikai élményemre: az autóbuszt megállítják. kiszállunk mind. s odamegyünk egy házhoz: nagy tisztelettel nézzük a házat, és akkor kérdezem, hogy mi történt ebben a házban. Mi történt? Hát ez a ház 200 évvel ezelőtt épült! 200 éve? Az összes magyar kisváros 200 évvel ezelőtt épült! Tudjuk mi így tapogatni a házainkat az 1700- as évek végéből? Legfeljebb egy tábla van rajta: Műemlék, Népült 1780-ban. Újjáépült 1870-ben. Még újabbá épült 1923-ban. Aztán kész! Csodálkozunk: 200 éves ház! Ennyi az egész amerikai történelem. És ott úgy kezeltek bennünket, akik a „Kodály országából" jöttünk. mint akiknek de jó. hogy ismerik egymást mindnyájan, hiszen oly kevesen vagyunk... De jó. hogy voltunk már a múlt században is. meg az azelőttiben is, még az azelőttiben is. Amikor egy amerikai „Kodály-csoport” (tehát tanfolyamra összegyűlt énektanárok) megtanulta Kodály Ének Szent István királyhoz című kórusművét, akkor *a próba után könnyezve távozó férfiakat láttam. Másnap meg azt mondták: mi nem tudtuk, hogy a ti népetek így él 1000 év óta! Mi nem tudtuk, hogy nektek ennyi mindenen kellett keresztül menni. ott. Európában! — Hát mi tudjuk, nekünk ezt tudni kell. és tudja az a kórus, aki a Szent István királyban. a Lengyel Lászlóban. a Gólyanótában ezt az ezer évet újra ' meg újra átéli. És kell nekünk is tudni: és kell. hogy átélessük ezt a gyerekekkel is. Miért nyúl egy szerző történelmi témákhoz. miért nyúl a szerző hazafias témákhoz. mi készteti őket erre. ezt nem is tudom, hogy érdemes-e firtatni? örüljünk annak, hogy teszi, örüljünk annak, hogy az iskolában elmondhatjuk. hogy Erkel Fe- rerlc írt a Hunyadiakról és Bánk bánról, is. Az egyik mű meg a másik mű között, a Hunyadi meg a Bánk bán között 17 év telt el. 17 évig hallgatott. (Tessék már elképzelni pl. Balassa Sándort, aki a legközelebbi művét 17 év múlva írja meg!) Nem gyanús az ilyen? Vagy kimerült? Dehogy merült ki: tudatosan hallgatott. Az egyik műben visszamegy a Hunyadiak korába, a másik műben még visszább megy. Minél később szólal meg. annál távolabbra megy. Valamit akart ezzel, s azt elérte. Eléri mind a mai napig. Az Operaház mindig tele van a Bánk bán, s mindig tele van a Hunyadi előadásakor. És a Meghalt a cselszövőnek mindig örülünk, bár jól tudjuk, hogy ennél értékesebb dallamok is vannak. De felborzolódik tőle az ember, főleg, ha tudja, hogy annak idején kifogták Erkel kocsijábóla lovakat, és úgy vitték haza a szerzőt az ünKalcsó József: Öreg tanya Kalcsó József: Lovak neplő tömeg őrjöngése közepette. Minekünk nem elég az, hogy előadásokat hallgatunk és tapsolunk, még az sem elég. hogy sírunk, vagy mosolygunk. még az sem elég, hogy okosak vagyunk: nekünk jól kell muzsikálni, tanítani kell a gyerekeket, és olyasmiket kell a szívükbe belehelyezni, ami a mi szívünkben van. Csak olyat szabad tanítani, amiben mi is hiszünk. Nem mondhatom azt, hogy tessék erősen koncentrálni arra. hogy itt. most sötét van. Nem, nincs sötét: világos van. Nem taníthatok olyat, amiről én nem vagyok meggyőződve. A gyerekeknek az éneklés, a kóruséneklés az érzelmek mozgatója, nem az értelemé, vagy okoskodásé. És ez kell hogy legyen a hazafiság ügyében, a nemzethez tartozás ügyében is. A Kodály kórusokban a gyökér-élményt és érzelmeket egyaránt megkapjuk. Egy falusi gyerek számára a villőzés. az új esztendő köszöntése. a névnapi köszöntés, a pünkösdölés, a bethle- hemezés: gyönyörű élmény volt valaha . . . Mennyire elszállt volna népünk múltjának sok szépsége a mai gyerekek életéből, ha Kodály ezeket meg nem őrzi. A szokásdallamokat. szövegeket, amelyek a mi népünk életében gyökereznek. Aztán megtaníthatom a gyerekeket nagy érzelmekkel élni úgy. amilyenek vagyunk, és amilyenné válnunk kell. Elnézem a naplementét, elhallgatom a harangszót. (Menynyit harangoznak Békéscsabán. csuda! Tessék egyszer ott aludni a főtéri szállóban. egész éjjel kong az óra. egész éjjel, és reggel hét órától kezdve folyton harangoznak ! Messzebbről még gyönyörűbb volna, közelről kicsit ébresztő a sok harang . . .) Hallgatom a harangszót, elábrándozok rajta. Gondolok ez(. azt. „adjon isten jóéjszakát". és aztán megyek tovább . . . Tehát a megállni tudásnak, a gondolkodni tudásnak, az érzelmekben való feloldódásnak is ilyen mélybe, nemzeti ka- raktefbe való g.vökerezését fedezhetem fel a Kodály- művekben. / Szimbólumot is találok bennük bőven. Mit csinál a fekete csóka? „Fürdik a fekete tóba.. de hiába fürdik abban, mégsem lesz fehér a tolla . ..” Tele van a népdalunk madárral, s Kodály nagyon szereti ezeket a madarakat. Annyira szereti (itt kérek tőle bocsánatot, mert biztos itt minden oszlopba be van építve az ö lehallgatója). hogy maga is madárrá válik. Ha azt mondom. hogy Felszállón a páva, vagy ábrázolom a pávát, kapcsolódom Kodály személyéhez. a kodályi zenéhez. Hasonlóan ahogy a „tiszta forrás" kifejezés (nem gon- doltj volna Bartók. mikor lefordította azt a román balladát) korábban Bartók zenéjét. manapság az egész magyar népzenét jelenti... Kodály olyat teremtett a semmiből, amiből egy éle- tep át élhetünk, és a gyökereink tőle még mélyebbre kapaszkodnak. Nem tudom miért, ez szinte megmagyarázhatatlan. A zseni, aki ide volt kötve, ide volt gyökerezve. átadja a maga hajtásain keresztül» a levegőt, a nedűt, az ózont, egész életművének a fáját. Árnyat is kapunk tőle, meg oxigént is. meg töltődést. meg szépséget. hiszen az ő gyökerei na- gyon-nagyon bele vannak ágyazva ebbe a magyar földbe... És kapunk sok tréfát, humort, meg sok titkot is. És megkapjuk a nyelvi gazdagság szépen fénylő mécseseit is. Magyarázta már valaki a gyerekeknek azt, hogy „Erdő mellett est- véledtem?" El kell azt magyarázni? Soha nem kérdezi meg a gyerek, mit jelent. Vagy: ..Aranyszál toliakkal repdes. mint egy angyal." Micsoda kép! Kell magyarázni ? És hogy „Serkenj fel, kegyes nép". Micsoda ősi. veretes szó! Talán valami XVI. századi közösség tudott így beszélni, vagy használt ilyen szavakat. Menjünk. induljunk? Nem: „Serkenj fel. kegyes nép!" Hányszor énekeljük, egyre inkább beleivódik a gyerekekbe az ilyesmi. Isten ments, hogy elkezdjem nekik mondani: ti most valami csodát énekeltek! Miközben megismerem - a történelmet, és mire megnövök. nyugodtan élek, és azonosulok mindazzal. ami itt van. és ebbe a földbe tudok belegyökerezni, mert ezer esztendő van mögöttem. Oda tudok fordulni, ott tudok sírni a Szent István király „homályos napjaiban", de ott bizakodóm a Lengyel László kiskertjében. Mert nagyon tudom, hogy virágmagokkal van tele az én kezem is, és téglákkal van tele az en talicskám is; csak el kell szórni azokat a virágmagokat, hogy virágoskert legyen, csak fel kell rakni azokat a téglákat, hogy ne egy zenepavilon legyen Bé- késtarhoson, hanem ezer pavilon, amelybe sok százezer ember összegyűl, és sok millió'' kisgyereket tanít. Jóra. szépre, a. magyar hazának. Mohayné Katanics Mária
