Békés Megyei Népújság, 1983. december (38. évfolyam, 283-307. szám)
1983-12-03 / 285. szám
NÉPÚJSÁG 1983. december 3., szombat Cserei Pál: Püspökfalat Frankó Károly: Kis fa Bodnár István: Gyönyörű telet képzelek magamnak Egy gyönyörű telet képzelek magamnak fehér hóval megáldott időt ahol a lélek fejet' meghajtva elidőz csöndet és békét hozna ez a tél a nyírfák fehérlő némaságát mint az álomban Frankó Károly: Naplemente A három gyerek azt leste- várta, mikor az édesanyjuk sült csirkét tálalt fel, hogy melyik részéből kapnak, mivel egy csirkének csak két combja van meg két szárnya és egy melle. Meg hát egy háta és egy püspökfalatja. De nemigen van egyiken sem hús: csupa csont és bőr mind a kettő. Csak a püspökfalaton van egy kis zsíros porcogó. A nyaka, lába, zúzája, szíve, mája pedig levesbe való. Bár Erdei- né, amikor rántotta a csirkét, a májat kétfelé vágta és a szárnyak közé csíptet- te. S amikor kisütötte a szárnyakat, a májat magának szedte ki belőlük,'mert a gyerekek se sülve, se főve nem szerették és az apjuk sem. Erdeiné ezen a vasárnapon is kirántotta a csirkét és pecsenyéstálban tette az- asztalra. A férjének, Erdei Károlynál két üveg sört is odakészített, amiből másfél decis pohárral ő szopogatott el ilyenkor. A férje ugyan -elégedetlenkedve szólt neki újra és újra: „Legalább két pohárral igyál meg. Zsuzsám!” Erdeiné erre mindig megrázta a fejét, és azt mondta: „Nekem nagyon elég ennyi. Én nem izzadok annyit, mint te az esztergánál.” De a gyerekekre eközben is oda-odapillantott. hogy ízlik-e nekik az étel. Hiszen azt is leolvasta az arcukról, hogy elegendőt szedett-e a tányérukba. De erre csak a levesnél és a főzeléknél figyelt. És sokszor mondogatta nekik: „Levesből, főzelékből annyit egyetek, amennyit csak bírtok.- Mert olyan világ még nem volt, és talán nem is lesz, hogy húsból egyest együnk a hasunkkal.” Csakhogy az anyai intelem a zsenge fejekbe nem fészkelődött be. A tizenhét éves Karcsiban ugyan már felvillant valami, de aztán ki is hunyt belőle a pislákoló fény. Hiszen az efféle értékrendet még nem fogta fel. A tizenegy éves Zsuzsika és a nyolcesztendős Laci előtt pedig még csak nyiladozott a világ. S ezen a vasárnapon, amikor • Erdeiné a rántott húst kezdte elosztani, a gyerekek is spváran nyalogatták az ajkukat, hogy ugyan a csirke melyik részét kapják? Pedig nagy oka volt annak, amikor Erdeiné változtatott az elosztáson. És a csirkének ugyanazokat a részeit rakta . mindenkinek a tányérjába, mint máskor. Legutóbb akkor változtatott, amikor Karcsi beleért a serdülőkorba, mert észrevette, hogy csontosodik, és ennélfogva nagyobb darab húsra Napjainkban egyre több szó esik a család szerepéről, funkciójáról, hivatalos fórumon, az iskolában, szülők és pedagógusok között. Vannak, akik a család átalakulásáról, mások a válságáról, megint mások „újrafelfedezésének” szükségességéről beszélnek. Egyben azonban biztosak lehetünk: a család, a társadalom elsődleges közössége, és csak akkor ad „biztonságot”, „kapaszkodót”, -ha a szülők hozzáértéssel és szeretettel fordulnak gyermekeik felé. A hozzáértést meg lehet és kell tanulni. A szeretet pedig „ ... minden ajándékozásnál is értékesebbnek tekinthető ... Ajándékozzuk meg ezzel egymást.” — Ez_ utóbbi gondolatot dr. Gácsér József tanszékvezető főiskolai tanár fogalmazta meg abban az általa szerkesztett kiadványban, amelyet minden szülőnek, nagyszülőnek és pedagógusnak a figyelmébe ajánlok. van szüksége. Addig Karcsi is fél combot kapott, mint Zsuzsika és Laci, meg a mellehúsnak negyed részét. Laci és Zsuzsika pedig egy- egy szelet szárnyat. S azóta, hogy Erdeiné változtatott az elosztáson, egész combot kap Karcsi, s 1 a mellehúsból ugyanakkora darabot, mint azelőtt. De hát az elosztásról sose szólt senki sem, mert íratlan törvény volt a családban, hogy annyit eszik mindenki a csirkéből, ameny- nyit a „mami” a tányérba tesz. S amíg Karcsinak nem járt egész comb, addig egy felet az apa kapott. Azután pedig, hogy Karcsinak egész combot adott a „mami”, fél comb híjával kapta meg a háromnegyed mellehúst. Csak Erdeiné adagja nem változott sose. ö most is, mint régen, a püspökfalatot és a csirke hátát csipegette- szopogatta. S a férje olykor meg is említette, hogy miért nem eszik combot, szárnyat vagy mellehúst? Ö erre mindig azt mondta: „Nem hiszitek el, hogy milyen jó szopogatni a vékony csontokat, a püspökfalatnak a kis zsíros porcogóját. Én ezt szeretem a csirkéből, ti meg a vastag húst. És ugye, mindenki azt, ami jólesik neki.” A gyerekek rá se hederítettek arra, hogy mit beszélnek a szülők a rántott csirkéről, őket az érdekelte, ami a tányérban volt. Karcsi ugyan furcsállta, hogy az édesanyja miért szereti jobban a püspökfalatot, mint a vastag húst. Hiszen a comb olyan jóízű, hogy talán nincs is annál jobb hús a világon. Pedig az édesanyja ehetne akármelyik részéből a csirkének, mert ő osztja el. De hát nem tudott rájönni ennek az okára, miközben jóízűen harapott egyet a combból, és villával a szájába tett egy pár, pirosra sült hasábburgonyát. Erdeiné meg késsel csipegette le a csirke hátáról és a püspökfalatról a bőrrel összesült vékony húsréteget, majd szálanként szedte szét a csontokat, és minden darabkát megszopogatott. Azután pedig nyalánkságként a májat eszegette meg. Az évek során magától értetődővé lett, hogy a sült csirkét így osztja el. Hiszen ugyanígy osztotta el az édesanyja, amikor ő gyerek volt, meg a nagymamájától is így látta. Bár Erdei Károly sose békült meg önmagában, hogy a felesége nem eszik mást a csirkéből, csak a hátát, a máját és a püspökfalatot. S ezen a vasárnapon mondta is neki, hogy az A Kedves Szülők ... nevelésről, iskoláról szülőknek című kötet a közelmúltban kerülhetett — sajnos csak — 2000 szülő, pedagógus könyvespolcára. Ez a könyv a Hazafias Népfront Csongrád megyei bizottsága mellett működő pedagógiai bizottság figyelemre méltó és újszerű kezdeményezése — írja bevezetőjében Szabó G. László, a Csongrád megyei Tanács elnökhelyettese. Miért figyelemre méltó ez a kis, 144 oldalas könyvecske? Elsősorban a tartalmi gazdagság miatt. A bevezető tanulmányok azt hangsúlyozzák, hogy a család és gyermeknevelő felelőssége a társadalom figyelmének középpontjába került. Ennek egyik oka: ahhoz, hogy értékesebb legyen társadalmunk, olyan embereket kell nevelnünk, akik önmaguk is sokoldalúan értékesek, megfelelő képességek birtokában el is végzik munkájukat, amely nélkül sem gazdasáősidők óta tartó szokástól szabaduljon már meg. Hogy amiatt csinálták így annak idején ősanyáink, mert szűkében volt az élelem. E ez most már nem helyénvaló. Erdeiné erre azt mondta, hogy ez csak fél igazság, mert az anjjai féltés az utódokért örök. Zsuzsika és Laci ekkor már nagyban játszottak, csak Karcsi fülelt az asztalnál, miközben a sült hasáb- burgonyából rágcsált egykét szemet. Gimnáziumba járt ugyan, de az anyák érzelemvilágáról mit sem tudott, csak látta, hogy mit csinál az édesanyja. S nagyot nézett, amikor aztán azt mondta az édesapja: „Jói van, Zsuzsám! De hát én már nem tartozom az utódok közé, és mégis a jobbik falatot, a mellehúsát adod nekem.” — Ősanyáink is így csinálták. Mégpedig ugye amiatt, hogy ősapáirik ejtették el a vadat és vitték haza a családnak. S anyáról anyára szállva maradt így fenn. — De hát azóta sokat változott a világ — szólt közbe Erdei Károly. — Az anya ugyanúgy viszi a házhoz, amire- szüksége van a családnak, mint az apa. Mert hát Zsuzsám, te szövőgyárba jársz, és úgy hozod onnan a pénzt, mint én a szerszámgyárból. Erdeiné ivott egy korty sört a másfél decis pohárból, s aztán azt mondta, hogy az anyai érzelem sose változik meg. Mert az emberi társadalom sejtjében, a családban, természeténél fogva az Snya a delejes erő. Ö tartja össze a társadalmin éltető sejtet. Az apának pedig az a szerepe, hogy a veszedelmektől védje meg azt. — S akkor a család nem egykönnyen hull szét — mondta aztán Erdeiné. — Mint ahogy mostanában úgy esik szét, akár a rosz- szul kötött kéve. Erdei Károly hirtelen a tarkója alá nyúlt, és vastag nyakát masszírozgatta, mintha valami nehezet emelt volna fel. Majd azt mondta a feleségének, emlékezzen csak vissza, mennyit emésztették magukat, amikor az okoskodók. úton-útfélen arról beszéltek és írtak, hogy a családnak nincs jövője: elavult társadalmi formáció. Nem mindennapi szavakat használtak ugyan, de egy párra jól emlékszik. Erdeiné nevetve szólt közbe, hogy egyszer csak mégis elhallgattak, mert sehogy se tudták kibogozni, hogy ki enné meg azután a püspökfalatot ... A férjét erre fojtogató kacagás fogta el, Karcsinak pedig nagyra nyílt az édesanyjától örökölt kék szeme. Mintha felfogott volna valamit abból, hogy miért jut neki a rántott csirkéből comb, és az édesanyja miért szereti a püspökfalatot? gi, sem más értékek nem termelődnek. A második fejezetben a nevelőiskoláról olvashatunk. Megtudhatjuk: mi a nevelési-oktatási terv, mit kell tudni a szülőknek az olvasásra nevelésről, az úttörőmunkáról, az egész napos nevelésről, A család és az iskola kapcsolata című fejezetben a szerzők a szülői munkaközösségek, a családlátogatás, a szülői értekezlet, a fogadóórák „műhelytitkait” tárják fel. A negyedik fejezet javaslatokat, ötleteket, tanácsokat ad a családi neveléshez. Több vonatkozásban vetődik fel a szabad idő, az „ötnapos” kérdése. Ennek azért tulajdonítunk különös jelentőséget, mert az ötnapos iskolai munkarenddel a család is új helyzetbe került. Hétvégén otthon vannak a felnőttek és a gyerekek is, megvan a lehetősége annak, hogy tartalmasán és kellemesen, megelégedettséget érezve, együtt töltsék el az 52-szer két pihenőnapot. A megszokottól, a kialakult szokásainktól nehéz eltérnünk, pedig az új munkarend új életformát, új családi életrendet igényel. Ezt pedig nekünk, felnőtteknek is — gyermekeinkkel együtt — meg kell tanulnunk. Ehhez kapunk használható, konkrét segítséget ebben a fejezetben. A cikkek címei kifejezik szerzőik főbb mondanivalóját: Képzőművészet a családban; A családi „hobbikor”; Kirándul a család; Egészséges életmódra nevelés a családban; Gyermekeink is szülők lesznek; A tanuláshoz és a munkához való viszony alakítása a családban. Illik-e ma tudni az illemet — ez a sokat vitatott kérdés a fejezet utolsó tanulmányának a címe. A válasz a szerző szerint: egyértelmű igen. Ehhez pedig nem illemkódex, etikettszabályok kellenek, hanem az, hogy a szülők gyermekeik érdekében tudatosan figyeljenek az „illemtani alapismeretek” elsajátítására. Az, hogy minden szülő használja fel a hétvégét, az együttlétet, a közös étkezést, a közös színház- és mozilátogatást, a családi beszélgetést. Néhány évvel ezelőtt a Ludas Matyi körkérdést intézett munkatársaihoz: Kit tekintenek az év nőideáljának? Az egyik ismert karikaturistánk azt válaszolta: a nagymamát, mert ő süt-főz- mos-vasal — gyereket nevel —, és a hónap végén a nyugdíjából kisegíti a családot. Sokan tudjuk: milyen érték, mennyire fontos a nagyszülői nevelés. Erről írnak pszichológusok a „Gondolatok a nagyszülőkről” című szakirodalmi válogatásban. Áz ötödik fejezetben megtudjuk: az ország többi megyéjéhez hasonlóan Csongrád megyében is megalakult a Nevelési Tanácsadó Osztály. Vezetője arról ír, hogy miben és hogyan segítenek a szülőknek és az oktatási intézményeknek olyan nevelési problémák megoldásában, melyek jellegüknél vagy bonyolultságuknál fogva meghaladják erejüket. A könyv végén gazdag annotált bibliográfiát találunk a Szülők könyvespolcára ajánljuk címmel. A 19 írást a szerkesztőnek és a szerzőnek az a mély meggyőződése kapcsolja össze, hogy az iskola nevelőmunkája, erőfeszítése mit sem ér, ha az nem találkozik a család, a szülők elképzeléseivel, törekvéseivel. A gyermeknevelés, a gyermek jövőjének formálása a szülő és az iskola közös érdeke, felelőssége. Az érthető, olvasmányos, végig érdekes és színes szöveget 21 szerző írta. Közöttük van a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola Nevelés- tudományi Tanszékének minden munkatársa, de több gyakorló pedagógus, tudományos kutató és igazgató főorvos is. A szerzők és a békéscsabai Tevan Andor Nyomdaipari Szakközépiskola oktatói, tanulói ezt az értékes könyvet társadalmi munkában készítették. Reméljük: sok kedves szülő forgatja majd örömmel és haszonnal. Kiss András Nevelésről, iskoláról — szülőknek az emberek egymás felé sietnének meghirdetve a szépség tisztaságát kegyelem vezetné utunkat hófödte hegycsúcsok látomása kísértene mozdulatlan tartanám a tollat megszületne a vers
