Békés Megyei Népújság, 1983. december (38. évfolyam, 283-307. szám)
1983-12-21 / 300. szám
o1983. december 21., szerda I. P. Sartre: Altona foglyai Barbinek Péter Frantz és Felkai Eszter Johanna szerepében Fazekas László felvétele A lecke nem könnyű. A lecke nehéz. Feladatott Jean- Faul Sartre által az Altona foglyaival. Ülünk a színházban, és először nem értjük, mire jó ez az egész, ez a szellemidézés, vagy nevezzük, aminek tetszik: hol van már negyvenöt, a fiúk és az unokák nemzedékének már iskolakönyvbeli történelem a fasizmus, Hitler, az a Németország, mely hagyta (?). hogy a sörkocsmákból kitü- remkedő alja népség a nyakára üljön, és a hatalom kizárólagos birtokában azt tegye, azt kövesse el, amit tett és elkövetett. Igen, a lecke nem könnyű, nemcsak a nézőnek, aki beül a színházi zsöllyébe. és várja, hogy felmenjen a függöny. Nehéz, és erőket meghaladni látszó lecke ez a színháznak is, mely vállalkozott, hogy bemutassa 1983- ban azt a drámát, amit Sartre húsz egynéhány éve írt, és ami 13 esztendővel 1945 után játszódik. Játszódik? Már ez sem helyénvaló így, mert ez a „játék” kíméletlen és iszonyatos, és, hogy végül is több, mint amiről — mondjuk hagyományosan. hogy — szól, akkor valami csekély megérzést nyújthatunk át ezzel az olvasónak, hogy mi is tulajdonképpen az Altona foglyai ? Képtelenség, hogy Jean- Paul Sartre szavait — nem a drámabelieket — kikerüljük itten. Azt írja egyhe- lyütt: „Azt akarjuk, hogy a miénk a mítoszok színháza legyen. A közönségnek meg akarjuk mutatni a halál, a számkivetettség, a szerelem nagy mítoszait.” Felmegy a függöny, és (a kissé különös, és legalább annyira érthetetlen , szalondíszletben) megismerkedünk a von Ger- lachokkal, akik a hatalma; sok között is a - leghatalmasabbak, akik a háború után 13 évvel ..Európa leggazdagabb országában" élnek, és akikből a rothadás és a halál bűze dől, és akiket (pompásan jellemzi Pierre Mar- cabru egy 1959-es kritikában) Sartre „egyenként exhumál”. Gondolhatnánk újfent, hogy mi szükségünk, vagy mitől jó számunkra ez az „exhumáltak” gyülekezete, ez a volt világ, ez az egész, melyben Frantz von Gerlach. hitlerista főhadnagy, a szmolenszki hóhér, a büntetés elöl önkéntes száműzetésbe, altonai házuk felső emeletére menekül, kényszerül, húzódik be, ahol megállítva az időt, alkalmasint elfogadva sűrűvérű húgának testi ajándékait, már- már önmaga ámításaiba beleőrülve él, és magnetofontekercsek tucatjaira mondja üzenetét a XXX. század élőlényeinek, magyarázva és felmentve önmagát a vád alól, birkózva a lelkiismeret csapdáival. Valóban iszonyatos világ, embertelen, iszonyatos helyzet. És itt, újra csak Sartre-ra kell gondolnunk. aki — de milyen tudatosan! — azt is leírja egyhelyütt, hogy: „mi a jellemszínház Utódjaként a helyzetszínházat akarjuk megteremteni, célunk mindazokat a helyzeteket feltárni, amelyek általánosak, s legalább egyszer bekövetkeznek a sorsok többségében”. A fentiek ismeretében azonnal világos: ' Sartre a von Gerlachok történetével eszközre lelt (eszközt kreált), arra, hogy sokkal többet elmondjon annál, mint amit szavakkal elmondani lehetséges, ott a színpadon. Mivel ezt már említettük, nyilván, a kitétel roppant fontos, hallatlanul lényegi. Lényegi olyanképpen is: miként kell közelítenünk ma, 1983-ban az Altona foglyaihoz, miféle mítosz hatása aló kerülhetünk (kerülünk!), nézve a drámát, mély — híven önmagához — odavezeti a nézőt egy helyzet tapintható, érzékelhető, megborzongató közelébe, ahová hosszasan juthattak el, de mi csak akkor érkezünk, amikor a katasztrófa kiteljesedése már időben alig meghatározható. Szinte pillanatok, órák kérdése, habár az idő ezúttal semmiféle támpontot nem nyújt, és nincs is szükség rá. Az idős Gerlach halálos beteg. Hat hónap, vagy any- nyi sem még az élete, ösz- szehívja a családi tanácsot: Werner fiára bízta a gyárat. a hatalmat, az altonai házat, ahonnan nem távozhatnak többé. Mindenki tudja miért. de senki sem beszélt róla eddig (tizenhárom évig!): hogy Frantz odafent lakik bezárkózva, kilépve a világból, Frantz, aki hivatalos papírok szerint: halott. A robbanás elkerülhetetlen: a gyenge lelkű Werner okos. és hódí’tóan szép felesége kimondja, ami mindaddig tabu volt, és nem vállalja a rabbá változtató rabőrzés szerepét. Ennyi, és következik Frantz. Belépünk az emeleti börtönszobába, egy összekuszált, félőrült világba, ahol Frantz él és reszket, és fél. és haldoklik benne az ember. A hóhérok végzete nem kíméli, hiába Leni, a patologikus, sűrűvérű húg, hiába akarja örökké szerelmében tartani bátyját, és nemcsak ott, hanem a befalazott ab- lakú szobában is, ahol mit sem ér a felirat: Félni tilos! A szobában, ahová belép Johanna, hogy véghezvigye tervét: Frantz ölje meg magát, vagy jelentkezzen a hatóságoknál. Persze, mindez lehetetlen, ha Johanna még nem is sejti, a Gerlachok közül pedig talán csak egyedül az idős Gerlach tudja: Frantz végzete, a Gerlach család végzete most már kikerülhetetlen. így is lesz: Johanna beleszeret Frantzba, a gyáva, hallucinációktól gyötört Frantz Johannába, már recseg és ropog az altonai ház, amikor a tizenhárom év után újra találkozó két „igazi” von Gerlach dönt: ha Iái. Tizenhárom év poklából hangzik Frantz kétségbeesett, kíméletlen, gyáva és megrázó üzenete: „A század jó lett volna, ha nem les az emberre kegyetlen, ősi ellensége, a vérengző faj, aki vesztére esküdött, a szőrte- len, ravasz állat, az ember.” Kérem, gondoljuk • el: azért a hóhér igazsága is lesújtó,' ha igaz. Hogy miként lehetett hóhér a fiúból, aki nácikat kiszolgáló apja „megváltására” zsidó rabbit rejteget, és büntetése lesz a front? Hogy a front őrülete miként változtatja lépésről lépésre hóhérrá a vértől, mocsoktól irtózó embert, hogy tobzódjon vérben és mocsokban?! Hogy van ebben valami több, általánosabb is, mintsem hogy a gonosz és az ártatlan, a jó és a rossz gyermekmeséje,- ként nézzük? Acs János vendégrendező — világosan kitetszik — azt kereste.' hogyan teheti ezt a hatalmas erejű drámát hatalmas erejűvé ma. 1983 karácsonyán? Nem véletlen, hogy- a fenyőillatot és a szeretet ünnepét is említem, hiszen az van már bennünk és érkezik hamarosan. De nem a karácsony itt a lényeg, lényeg a nyolcvanas évek első fele, lényeg az ember és a világ mai viszonya, kapcsolata, értelme -vagy értelmetlen találkozása. Vagy csak azért nem lenne elfogadható igazság Frantz e mondata: „Aki nem tesz semmit, az senki”, mert egy szétesett, biológiai létében is kétséges egykori Wehrmacht-tiszt mondja? Bizony, az igazságok nem mindig válogatják meg kimondóikat, de hát a hazugságok sem. Ács János már az első képben hozza a sartre-i alaphelyzetet, a majdan bekövetkező katasztrófa szele már ott van a Gerlach-szalonban. a bomlás, az összeomlás kétségtelen jelei mind erősebben tünedeznek fel és át időn, szavakon, tekinteteken, félelmeken, önámításokon és hazugságokon. És a lesújtó betegségen, mely minden szavak értelmét egy csapásra megváltoztatja, melyben naggyá nőnek a kis dolgok és jelentéktelenné az addig óriásak. Azt hiszem, a legnagyobb rendezői erény és lelemény az atmoszféra, ami itt jelen van, hat és kikerülhetetlen, nem lehet nem érezni, elhúzódni tőle. Újdonság, és némi meglepetés is, hogy ebben az értelmezésben Johanna, Werner felesége nő fel Frantz mellé, hogy ebben az előadásban Johanna mindenki .aduja, és végül ez az adu is hatástalanná válik, megsemmisül. Hogy ennyire fontosnak tartotta Johanna szerepét, cso- da-e? Hiszen ő az, aki először meri kimondani (mindegy, milyen indítékból), amit senki addig; ő az, akiben az idős Gerlach álma megtestesül, hogy a fiát halála előtt újra láthatja: ő az, akiért Wemer azt hiszi, hogy mindenre képes; ő az, akit Leni a legjobban gyűlöl, és akinek kudarcában önmaga győzelmeit kívánja. És hiába ez a Johanna, Frantz sorsa mégis az öngyilkosság, a hóhér sorsa a pusztulás. Felmentést a halál és a számkivetettség mellett a harmadik mítoszt teremtő erő: a szerelem sem hozhat. A vég, íme, ilyen egyszerű. Nagy és kíméletlen (nem tudom másképpen kimondani) munka rejtőzik ebben az előadásban. Taglalhatnám, hogy Barbinek Péter Frantz szerepében miként építi ösz- sze mindazt egyetlen, bomló alakká, amit Frantz át- és megélt, hogy a félelem mítoszát hogyan hozza élőnkbe? Hogyan a megállíthatatlan lelki rothadást? És hogyan van az, hogy Frantz ember marad, és a halála percében megszólaló hang miként válik nagyon is jelen idejű jajkiáltássá? Felkai Eszter Johannája következik ezután, értékben és hatásában egyaránt. Miután Johanna itt, ebben az előadásban nagyon fontos alakká emelkedik, különös súlya van minden szavának, hangsúlyának, gesztusainak, az alakítás belső ritmusának. El lehetne tévedni ebben a Jo- hanna-útvesztőben, Felkai Eszter azonban "jól érzi, és tudja, mikor meddig mehet, mikor mi a lényeges, az aláhúzott. Kiemelkedő színészi teljesítmény. Mondhatnék ezt Dariday Róbert idős Gerlachjáról is, keményen, gőggel és hatalomtudattal megrajzolt a figura, csak nem eléggé visszafogott, nem eléggé belülről induló, mi több: túl hangos is néha. Az öccs, Wemer von Gerlach Várday Zoltán alakításában pontos, körülírt, kellően „rabszolgának termett”, a színész azonosulási készségét, alkotó ráér- zéseit bizonyítja. Nehéz körvonalazni Nagy Mari Lenialakítását. főként mert idegen tőle ez a fajta patologikus-vérfertőző „von ger- lachság”. Adódnak azonban sikerült jelenetei, csak Leni sokkal erősebb és démo- nibb. mint azt tőle kapjuk. A díszletet (Gyarmathy Ágnes munkája) részben említettük, Frantz börtönszobája jobb, bár ebben is érezhető valami felesleges elvonatkoztatás, ami zavarja a nézőt. A jelmezekről: Johanna ruhái és Leni egykét ruhája nagyvonalú, érdekes, a többiek semmi különös. Átlagszürkék, pedig ezek azért nem átlagemberek. Legalábbis Sartre színpadán nem azok. Az exhumálás nem volt hiábavaló. Ráismertünk a halottakra. Sass Ervin NÉPÚJSÁG Diáklapszemle Zajkalamajka Mindig örömmel bontom fel az örménykúti Zalka Máté úttörőcsapat szerkesztőségünkbe érkező levelét, mert a borítékból általában diáklap, a „Zajkalamajka” legújabb száma kerül elő. Ez évben immár negyedik alkalommal adták ki — ez még középiskolás diáklapoktól is szép teljesítmény —, ám ez korántsem jelenti azt, hogy témában szegényebb, netán szürkébb lenne elődeinél a most napvilágot látott „Zaj- kalamajka”. Tegyük hozzá, a lap által bemutatott úttörőélet is pezsgő, színes, tartalmas, így a kis riportereknek mindig sikerül papírra kívánkozó témákat találni. A legutóbbi szám például a Vándorbot ifikör megalakulásáról, valamint annak előzményeiről számol be elsőként. Ügyes ötlet a „Kerékasztal sarkítva” című sorozat. A „Zalka Tudósító Iroda” tagjai ezúttal az őrsvezetőket hívták össze, beszéljenek élményeikről, vágyaikról, terveikről. Legközelebb a csapattitkárok ülik körül a képzeletbeli kerek asztalt, tapasztalataikat kicserélni, illetve átadni mindazoknak, akik fellapozzák a dáklapot. A Zalka Emlékpark átadása nagy esemény volt a csapat életében. A gyerekek akkor üzenetet helyeztek el iskolájuk falában. Az üzenetet tartalmazó kazettát 2000-ben bonthatják fel az abban az évben felavatott kisdobosok és úttörők. Ez alkalommal felhívással fordultak más úttörőcsapatokhoz, örökítsék meg életüket a jövő ifjai számára, „hogy ti, a nyolcvanas évek úttörői mit tettetek hazánkért, a szocialista Magyarországért és az emberiség közös, nagy ügyéért, a békéért!” A lapban azért helyet kaptak a rövid hírek, a rejtvények, s a „Pop zacskó, avagy Zenezacsek”, amely az István, a király című rockoperáról szól, dióhéjban. A kedves, igazi diákhumort sem kerestük hiába, melyből leginkább Wolf Tünde ötlete tetszett: Nyelvtanórán — Én fázom, te fázol, ő fázik. Milyen időben vannak ezek az igék? — kérdi a tanárnő. — Hideg időben! —mondja Pistike. N. A. KOSSUTH RÁDIÓ 8.27: Tengerjárók kalandjai. 8.57: Taskenttől Szamarkandig. 9.12: Joan Sutherland énekel. 9.45: Kis magyar néprajz. 10.05: Mezőgazdasági szakmák és foglalkozások. 10.35: Heléna, az áldozat (hangjáték). 11.35: Narhadsin Najadalma énekel. 12.45: Portré Lakos Józsefről. 13.05: Operaslágerek. 13.35: Dzsesszmelódiák. 14.29: Miskai bácsi levelesládája. 15.05: Katonadalok. 15.28: MR 10—14. 16.05: Két zenekari szvit. 16.49: Kritikusok fóruma. 17.05: Csináld magad?! 17.30: Sebestyén János műsora. 19.15: Népdalok. 19.35: Az MRT szimfonikus zenekarának hangversenye. Közben: 20.30: A békéscsabai bábegyüttes műsora. 20.50: A hangversenyközvetites folytatása. 21.35: Operaáriák. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: A zenéről. 23.44: Régi kórusmuzsika. 0.10: Táncdalok. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Finn kantele-muzsika. H.20: Tíz perc külpolitika. 8.35: Idősebbek hullámhosszán. 9.45: Üj fúvósfelvételek. 10.00: Zenedélelőtt, 11.35: A Szabó család. 12.05: Cigánydalok, csárdások. 12.35: Tánczenei koktél. 13.07: Chopin-zongoraverseny. 14.25: Fehér Tibor fagottozik. 14.15: Csárdások. 14.35: Slágermúzeum. 15.38: Az fzig-vérig modern Millie (zenés játék). 16.00: Kéz és hagyomány. 16.40: Fiataloknak! 17.30: ötödik sebesség. 18.35: Gramofonsztárok. 19.15: Zenei tükör. 19.45: Az AC/DC együttes felvételeiből. 19.58: Versek. 20.35: Palóc lakodalmas. 21.21: Külföldi táncdalok. 22.01: Verbunkosok, nóták. 23.20: Slágerek. III. MŰSOR 9.00: Bach-hangverseny. 9.44: Balettzene. 10.30: Az újhullám kedvelőinek. 11.05: Üj lemezeinkből. 11.55: Borisz Godunov (opera). 13.07: Chopin-zongorahangver- seny. 14.26: A Magyar Hanglemez- gyártó Vállalat új lemezeiből. 16.48: Barokk kamarazene. 17.30: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót. 18.10: Népdalok. 18.28: Mozart-lemezeinkből. 19.05: Operaest. 19.58: Juvan Sesztalov versei. 20.15: Külföldi tudósoké a szó. 20.30: A rocktörténet nagy előadói. 21.30: Egy rendező naplójából. 22.32: A syracusai fiúk (zenés játék). 22.57: Magyar zeneszerzők. SZOLNOKI STÚDIÓ 17.00: Műsorismertetés. Hírek. 17.05: A Simon és Garfunkel kettős slágereiből. 17.15: Hazai holmi. Körmendi Lajos írása. 17.25: A szolnoki Vásárhelyi Pál Közgazdasági Szakközép- iskola kórusa énekel. 17.30: Zenés autóstop. Szerkesztő: Tamási László. (A tartalomból: Aszfaltmozaik — Ünnepek előtt a közutakon — Megdermedt gépjárművek — Tömegközlekedési információk.) 18.00—18.30: Alföldi krónika. TV, BUDAPEST, I. MŰSOR 9.00: Tévétorna, (ism.) 9.05: Éneklő Ifjúság! (ism.) 9.15: Delta, (ism.) 9.45: Éjszakai ügyelet (francia film), VI/4. (ism.) 10.40: Az aranyhal (angol rövidfilm). 16.05: Champollion: a hieroglifák megfejtője (francia rövidfilm). 16.40: Edit Piaf. (ism.) 17.35: A nyelv világa. 18.25: Imre bácsi (riportfilm). 19.10: Tévétorna. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. # 20c00: A főnök inkognitóban (francia film). 21.30: Népzene zenekarra. 21.35: Tévéegyetem, XVI/12. 22.10: Unokáink is látni fogják. 22.55: Tv-híradó 3. II. MŰSOR 20.00: A fiatal képzőművészek stúdiójának 25 éve. 20.45: Tv-híradó 2. 21.10: Tényképek a szocialista világról. BUKAREST 15.05: Nőkről nőknek. 15.30: Magyar nyelvű adás. 20.00: Tv-híradó. 20.20: 125 éves a román állam. 20.45: A valóság képei. 21.20: Nemzetközi tv-hírek. 21.45: Tv-híradó. BELGRAD, I. MŰSOR 17.00: Magyar nyelvű tv-napló. 17.30: Videooldalak. 17.45: Tv-sorozat gyermekeknek. 18.15: Tv-naptár. 18.45: Könnyűzenei adás. 19.15: Rajzfilm. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 20.00: A jugoszláv néphadsereg napjának szentelt adás. 21.05: B. Papandopulo: A hadoszlop fogadalma — kantáta. 21.50: Tv-napló. II. MŰSOR 18.15: Művelődési sorozat. 18.45: Szerdai körkép. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 20.00: Színes fény. SZÍNHÁZ 1983. december 2l-én, szerdán 12 órakor Békéscsabán: A KAKTUSZ VIRÁGA Kereskedelmi és Vendéglátóipari Iskola 19 órakor Tótkomlóson: MARIA FŐHADNAGY 1983. december 22-én, csütörtökön 19 órakor Mezőhegyesen: MARIA FŐHADNAGY MOZI Békési Bástya, 4 és 6-kor: Az én Tenger testvérem, 8-kor: Filmklub. Békéscsabai Szabadság, de. 10 és du. 4 és 6-kor: Portrék korhű keretben, 8-kor: Szerelmi gondok. Békéscsabai Terv, fél 6-kor: Szegény Dzsoni és Arnika, fél 8-kor: öld meg a sogunt! Gyulai Erkel, fél 6-kor: Flep, a róka, fél 8-kor: Hentessegéd. Gyulai Petőfi: Telitalálat. Orosházi Partizán: Együttélés. Szarvasi Táncsics: Szerelmek, esőcseppek.
