Békés Megyei Népújság, 1983. november (38. évfolyam, 258-282. szám)
1983-11-06 / 263. szám
NÉPÚJSÁG 1983. november 6., vasárnap o Oveggyári születésnap „Próbaüzemeltetés az Orosházi Üveggyárban”. Ezzel a címmel jelent meg egy rövid tudósítás lapunkban arról a nagy jelentőségű eseményről, hogy az Alföldön az egykori kukoricatáblák helyén dolgozni kezdett az ország legnagyobb és legkorszerűbb üveggyára. Idézzünk fel néhány sort a húszéves tudósításból. Tanulták a szakmát „Tegnap délután indult be az első automata gép, az Orosházi Üveggyár 1-es öblösüveghutájában, s azután megkezdődött az olvasztott évek. Én több mint egy évvel az indulás előtt, 1962 júliusában kerültem a gyárba. Sarkadi származású vagyok, de ide Csepelről jöttem, ott voltam géplakatos. Olvastam a hirdetést, hogy szakembereket keresnek, és csábított az új lehetőség. Üveget addig csak akkor láttam, ha sört vettem, de gondoltam: ez a szakma sem lehet ördöngösség. Társgyárakba jártunk tanulni, ismerkedtünk az üveggyártással Csehszlovákiában és elolvastunk minden szakirodalmat, amihez hozzájutottunk. Fórján Zoltán ma művezető a kemencénél. Annyira izgatott minket az új feladat, hogy nem néztük, meddig tart a munkaidő. Szinte állandóan a svéd gépszerelők mellett voltunk, lestük a mozdulataikat, igyekeztünk megtanulni a mesterfogásokat. Mire a gépek az úgynevezett hidegjáratásra elindulhattak, már minden porcikájukat ismertük. — Mikor már ment a hidegjáratás, még játszottunk is a gépekkel. Persze ez is a tanulást szolgálta. Egyikünk elállított valamit és a másiknak rá kellett jönnie a hibára. Igyekeztünk olyan üzemzavarokat szimulálni, melyek — elképzelésünk Műszakonként 50 ezer üveget gyárt a legújabb automata üveg adagolása. A gyár építői közül sokan már órákkal előbb eljöttek ide, hogy szemtanúi legyenek a nagy pillanatnak, amikor Orosházán elkészül az első üveg.” „Még csak az első automatával kezdődött meg a gyártás. November 11-én indul meg a második, 15-én pedig a harmadik gép. Ebben az évben ezekkel egymillió 200 ezer egyliteres konzervüveget gyártanak, jövőre pedig a terv már hatmillió 500 ezer. Huszonhárom vállalat több száz dolgozója, sok mérnöke, technikusa megfeszített munkájának eredményeként vált valóra, hogy a tervezett napon, november 6-án megkezdődhetett a próbaüzemeltetés.” — Már húsz éve? — kérdi kissé csodálkozva Tóth Imre, technológiai csoport- vezető, akkoriban főgépész. — Gyorsan elszálltak az — Én olvasztár voltam mielőtt ide kerültem. Az üveg is tüzes, ha folyik, az acél is, úgy voltam vele, hogy akkor rokon szakma mind a kettő. Az az igazság, hogy csak a meleg a közös a két szakmában, egyébként mindent újra kellett tanulni. Az akkori kemence hatvannégy négyzetméteres fűtőfelületű volt, ilyen méretű nem volt 'még egy az országban. Amin én tanultam, alig volt nagyobb a harmadánál, a tapasztalatokat nem lehetett átvinni erre. Sima gépindítás Kovács Lajos ma művezető a javítóüzemben. Húsz éve ő is főgépész volt, együtt kezdett Tóth Imrével. — Az üveggyár KISZ- védnökséggel épült, és mi akkor voltunk húsz év körüli, lelkes KISZ-tagok. szerint — a gyártás során is bekövetkezhettek volna. Az biztos, hogy rengeteg tapasztalatot szereztünk e javítások során — emlékszik vissza Tóth Imre. — Amikor elkezdtük fel- fűteni a kemencét, voltak köztünk, akik nem hitték, hogy meg lehet 21 nap alatt olvasztani a 240 tonnányi keveréket. Amikor kiderült, hogy megy a dolog, jött az újabb ijesztő meglepetés: megnyíltak a boltívek a kemencében. Kétségbe esve próbáltuk összenyomni, féltünk, hogy szétdől az egész. Ma már tudjuk, hogy ez a hőtágulás természetes velejárója, de akkor, kezdőkként minden ilyesmire saját kárunkon kellett rájönnünk — mondja Fórján Zoltán. — Annak ellenére, hogy ilyen üveggyár nem volt máshol az országban és igazán nem tudtunk tapasztalatokat gyűjteni, a húsz évvel Tóth Imre Fórján Zoltán Kovács Lajos ezelőtti első gépindítás minden zökkenő nélkül lezajlott. A hatállásos automata azonnal jó üveget gyártott, igaz a gépbeállításnál ott voltak a svéd szerelők is. De később, amikor elmentek, akkor sem volt baj a termeléssel — idézi vissza az indulást Kovács Lajos. Kétszáz tonna naponta — Persze azért nem ment minden olyan simán — ismeri el Fórján Zoltán. — Már decemberben néhány hétre le kellett állnunk, mert hólyagos volt az üveg. Az történt, hogy mindhárom automata beindítása után napi hatvan tonnára nőtt az üvegfelhasználás, ennyit kellett keverékkel pótolnunk. A gyors olvasztás miatt nem távoztak el a gázok, buborékos lett az üveg. Hívtunk szakembereket a társgyárakból, de ők sem tudtak segíteni, mert itt mások voltak a méretek. Több hét kellett hozzá, míg rájöttünk, mi a teendő. — Akkor egy műszakban 7—8 ezer konzervesüveget gyártunk és ha új termékre álltunk át három-négy hét is kellett, míg újra tökéletes lett az üveg. Ma legalább húszezer palack vagy kon- zerves üveg jön le egy gépről, műszakonként, de van olyan is amelyik ötvenezret tud. Az átállás pedig ritkán tart két-három óránál tovább. — jellemzi a változásokat Kovács Lajos. — Azért nem mindenben javult a helyzet — jegyzi meg Tóth Imre. — AkkoriBeolvasztásra vár a húsz évvel ezelőtti gép Fotó: Fazekas László bán sorba álltak az emberek a gyárkapunál és protekció kellett, hogy valaki bejusson ide. Ma örülünk, ha kapunk embert. Mi úgy dédelgettük a gépeket, mint egy kislányt, megcsináltuk egymással, hogy bedobtunk a gép belsejébe egy húszfillérest, és másnap megnéztük ott van-e még. Ha ott volt, akkor tudtuk, hogy a másik műszak nem takarította ki a gépet és ezt rögtön szóvá tettük. Manapság nem divat ez a gondosság, néha vérzik a szívem, hogy milyen mulasztások miatt mennek tönkre a drága, dollárért importált alkatrészek, de hiába szólok. — Az biztos hogy most nehéz időszakban vagyunk, de átéltünk már ennél rosz- szabbát is — bizakodik Kovács Lajos. — Kétségtelen, hogy egyre kevesebb a jó szakember, de jól halad nálunk az automatizálás, gépesítés. A kemencéket ma már mikroprocesszor vezérli és a kezdeti hatvan tonna helyett, 200 tonna üvegét dolgozunk fel naponta, kevesebb emberrel. Akkor egy szimplacseppes gép percenkénti ütemszáma 44 volt, ma a duplacseppes hatvan—hatvanhattal jár. A kézi rakodás már teljesen megszűnt, palettázó gép készíti a zsugorfóliás egységcsomagokat. Szóval óriásit fejlődtünk húsz év alatt, a szovjet segítséggel megépült húzott síküvegüzemmel együtt csaknem 3 ezer embert foglalkoztatunk és nekem elhiheti, hogy ebben a gárdában már összegyűlt annyi tudás és tapasztalat, mely átsegít minket a gondokon. Az Orosházi Üveggyárat nem kell félteni, jó egészségben fogja megérni a 40. születésnapját is! Lónyai László Újkígyósi takarmánytermesztők Hz alkalmazkodás megszervezése Az újkígyósi Aranykalász Tsz sosem tartozott a takarmányhiánnyal küszködő gazdaságok közé. Nyolc éve mégis azok sorába lépett, amelyek fokozott figyelmet fordítanak a növénytermesztés melléktermékeinek takarmánnyá alakítására. Olyan — répaszeletből, kukoricaszárból álló — silókészítési technológiát dolgoztak ki, amellyel 1979-ben egy TOT-pályázaton első díjat nyertek. Fontosabb ennél, hogy ma is ezzel a módszerrel dolgozik a takar- mánytermesztés föágazat. 8 A főágazat vezetője, Bocsa Lajos: — Háromezer bikát és ezerkétszáz marhát kell jó minőségű tömegtakarmány- nyal ellátnunk. Régóta világos, hogy nemcsak az abrak, hanem a fővetésű siló- kukoricából készített szilázs költségeit sem bírja el a két állatfaj. Nem térül meg a drága takarmány a hús fel- vásárlási árában. Ráadásul a fővetésű silókukorica nemcsak értéket nem termel, hanem elveszi a helyet a jól jövedelmező árunövények elől. Jelenleg az összes tömegtakarmány húsz százalékát teszi ki a répafejből, -szeletből és kukoricaszárból álló siló. Két helyen, a fri- gyesi és a megyeri telepünk mellett készítjük. Javaslom, nézzük meg, úgy könnyebben megérthető az egész eljárás. a Először a répaföldre megyünk. Két Herriau betakarító, sok pótkocsis traktor sürgölődik a táblán. Az egyik kékre festett gép vezetője, Balázs Károly éppen indulni készül. Az ÖCS—6- os répafejező egyik fejelőrésze eltört, így most csak öt soron haladhat vele — mondja a főágazat-vezető- nek. Felpattan a gépre, mellé sorol egy traktor húzta pótkocsi, amelyre az ÖCS máris ontja a leveles répafejeket. Meglehetősen sok a gép egy helyen. — Nem zavarják egymást? — Ami azt illeti, a növénytermesztők nem nagyon örülnek nekünk. De belátják, hogy szükség van a munkánkra, mert ha mi felhasználjuk a melléktermékeket, nekik több föld jut a fő növényekre, az ő nyereségük is nagyobb lesz. A lényeg, hogy a répának valóban csak a leveles tetejét vágjuk le, ne sértsük meg a testet, ne rángassuk ki a földből. Csupa alkalmazkodás az egész. A sarkadi gyár megszabja a répaszedés ütemét, mi pedig hozzájuk és a növénytermesztőkhöz is igazodunk a silókészítéssel. Mert a fejet csak közvetlenül a kiszedő előtt vághatjuk le. A kukoricatáblához nem kell sokat autózni, a répa- föld szomszédságában van. Egy John Deere kombájn és két, egyenként két pótkocsit vonó traktor alkot egy gépegységet. A kombájn vezetője Bús István: — Ez a szántóföldi adapter két centisre aprítja a szárat. Jó gép ez a John Deere, felemeli azt a sort is, amit az előző, kukoricát betakarító kombájn kereke letaposott. Naponta 40—60 kocsit is meg tudnak tölteni az aprított szárral. 8 A frigyesi szarvasmarhatelep mellett hatalmas, két részből álló silódomb magasodik. Két lánctalpas traktor keringőzik rajta, tapossák az odahordott répaszeletet. — ö a meghosszabbított A siló tömörsége alapvetően befolyásolja a takarmány tartósságát Fotó: Fazekas László jobb kezem — mutatja be a főágazatvezető Szabó Istvánt. A férfi feladata a két lánctalpas, a beérkező, kukoricaszárat és répafejet hozó, valamint a répaszeletet szóró emberek és gépek munkájának irányítása, ösz- szehangolása. Figyeljük, hogyan csinálja. A silónak egyik felén a DT—75-ös éppen a legfelső rétegét tapossa. A másik felében pótkocsis traktort vontatnak fel. Az egy trágyaszóró adapterrel szétteríti a darához hasonló, aprított répaszeletet. A répaszelet—zöld répafej rétegre kukoricaszár kerül, szétterítés után azt tömöríti a lánctalpas. Meggyőződünk róla, milyen sikerrel. A frissen leterített rész süppedős, amit a traktor többször megjárt, azon már tiszta cipővel kelünk át. Szemre tetszetős a munka, azonban mintha túlságosan is szorosan kapcsolódnának egymáshoz a technológiai elemek. — Valóban így van — mondja Bacsa Lajos —, ha valamelyik géppel baj van, az egésszel le kell állni. Megegyezünk benne, hogy silókészítésük módszere magán hordja a pontos technológiák előnyét és hátrányát Ha minden rendben, nagyon szépek az eredmények, de ha egy valami elromlik, felborul a műveletsor. Hogy eddig nem sok bajuk volt a gépekkel, az nagyrészt a jó előkészítésnek kösznöhető. A főágazat vezetője elmagyarázza a silóetetés helyi módját is. A silódomb két végéhez halszálkás állást raknak, ami sínen fut, s ahogy fogy a takarmány, úgy tolják az állatok maguk előtt. Ennél olcsóbb eljárást nehéz találni. 8 Az irodában összegezzük a látottakat, a módszer hasznát. A hagyományos kukoricasiló mázsája 40—60 forint között van. A répafejből, kukoricaszárból állónál csak a gyári répaszeletért, a gépek üzemeltetéséért, és az emberek munkadíjáért kell fizetni — mázsája 26—28 forint Nem szabad elhallgatnunk, hogy ez esetben is a drágább a jobb; beltartalmi értéke magasabb. A húsmarha és a növendék azonban megél ezen is — az állattenyésztők gondoskodnak az élettani szükségletnek megfelelő takarmány-kiegészítőkről. Mint említettem, a mellék- termékből készített siló soksok alkalmazkodást, kemény szervező munkát kíván a takarmánytermesztőktől. Viszont a növénytermesztés is nyer a dolgon: nemcsak több területen termeszthetnek értékes árunövényt, hanem csökkennek a kukoricaszár bedolgozásával kapcsolatos gondok is. M. Szabó Zsuzsa
