Békés Megyei Népújság, 1983. november (38. évfolyam, 258-282. szám)
1983-11-29 / 281. szám
NÉPÚJSÁG 1983. november 29., kedd Oz_áta I á n yd íja s: sz oj g á Itatásról Beszélgetés az IKV igazgatóhelyettesével A Békéscsabai Ingatlankezelő Vállalat (IKV) 1977-ben — országos elsőként — bevezette az átalánydíjas szolgáltatást. Átalánydíj ellenében szakszerűen elvégeztette az állami bérlakásokban azokat a javításokat, amelyeknek a költségei a bérlőket terhelték. Ez a -.szolgáltatás 1982-ben mintegy 800 bérleményre terjedt ki, ami jelezte, hogy a lakosságnak igénye van rá. Mégis hamarosan beszüntették. Erről beszélgetek Szadainé dr. Bodzán Mária házkezelési igazgatóhelyettessel, aki először arról tájékoztat, hogy 1983- ban az IKV-ra vonatkozóan új jövedelemszabályozási és érdekeltségi rendszert vezettek be, amely nem tette lehetővé a szolgáltatás változatlan feltételek melletti fenntartását. Az' alacsony díjtételek miatt az ágazat ráfizetéses lett volna.. — Most — ahogy hallom — visszaállítják ezt a szolgáltatást. Miért? — Tulajdonképpen nem mondtunk le róla. Terveztük, hogy vállalati gazdasági munkaközösséget hozunk létre, amely átveszi majd ezt a tevékenységet. A munkaközösség azonban megfelelő anyagi érdekeltség hiányában nem alakult meg. Más megoldást kerestünk, amit elsősorban az indokolt, hogy a bérlőknek előnyös volt ez a szolgáltatás. De azért is, mert a megváltozott lakásügyi jogszabályok értelmében fokozottabban kell megkövetelnünk a bérlői kötelezettségek teljesítését. A bérlők azonban — általában kapacitás hiányában — nem tudják elvégeztetni az őket terhelő hibák kijavítását. Közben a vállalatnak mint bérbeadónak a kötelezettségei is növekedtek. Szigorúbb gazdasági feltételek mellett kell biztosítani a bérlemények állagmegóvását. Mindezt figyelembe véve, december 1-től újra beindul az átalánydíjas szolgáltatás. — Milyen szakmákra terjed ki? — Asztalos, lakatos, villanyszerelő, burkoló, központi fűtési szakmákra és az ezekhez kapcsolódó tevékenységekre, amelyek lényegében hasonlók lesznek a korábbiakhoz. A szolgáltatás természetesen továbbra is csak a kezelésünkben levő állami bérlakásokra vonatkozik. Hadd említsem, még meg, hogy az átalánydíjas szolgáltatás végrehajtására a hibaelhárítási és karbantartási művezetőség kapott megbízatást. A bérlőknek előnyös, mert a munkák jellege azonos a vállalatot terheÉpítészeti tanulmánypályázat Beszámoló taggyűlésen az olajbányászoknál A Magyar Építőművészek Szövetsége és az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium pályázatot hirdetett építészeti tanulmányok kidolgozására. A pályázat célja, hogy elősegítse az építészettörténeti kutatások és a tudományosan feltárt újabb eredmények hasznosítását. A kutatók három témakörben dolgozhatnak ki tanulmányokat. Az első témakörben a magyar építészetnek az utóbbi csaknem négy évtizedes történetéhez szolgáltathatnak újabb adalékokat különböző dokumentumanyagok feltárásával, feldolgozásával, e korszak építészeti gondolat- világának elemzésével, és más építészetelméleti-törté- neti értékű tanulmánnyal. A második témakörben a hazai vagy egyetemes építészet jelentős újabb műveinek, jelenségeinek tudományos igényű kritikai elemzését várják a pályázóktól. A lő hibaelhárítással. Az ott dolgozók kellő szakismerettel rendelkeznek és gépekkel is megfelelően vannak ellátva. Mivel két műszakban dolgoznak, a bérlőket délután 4 óra után is fel tudják keresni. — Mennyi a díjátalány? — A lakás nagyságától függ. Egyszobásnál havonta 40, másféltől két és fél szobásig 60, két és fél szobásnál nagyobb lakásnál 70 forint. — Mikor és hol lehet szerződést kötni? — A házfelügyelőket ellátjuk szerződésnyomtatvány- nyal, akiknél kitölthető az adatlap, melyet a házfelügyelő továbbít a vállalat központjába. A szerződések a központban is megköthetők. A hibákat ugyanitt lehet személyesen vagy telefonon bejelenteni. Működik a vállalat központjában ügyfélszolgálati iroda is. — Nem szándékoznak az átalánydíjas szolgáltatást más, nem az IKV kezelésében levő lakásokra is kiterjeszteni? — Nem, mert a vállalat ilyen feladat végrehajtására sem elegendő szakemberrel, sem kellő technikai eszközzel nem rendelkezik — fejezi be a beszélgetést Szadainé dr. Bodzán Mária. Pásztor Béla harmadik témakörben pedig a magyar építészet történetét gazdagító bármely új kutatási eredményről készített tanulmányokat kérnek a szakemberektől. A pályázatokat a jövő év május 14-ig kell benyújtani, illetve postán elküldeni a Magyar Építőművészek Szövetségének titkárságára. A legjobb tanulmányok díjazására és megvásárlására 120 ezer forintot irányoztak elő. A bíráló bizottság a jövő év június 25-ig hirdeti ki a pályázat eredményét. Több szempontból is eltért a szokásostól a Kőolaj- kutató Vállalat orosházi üzeme pártalapszervezetének beszámoló taggyűlése. Az egyik, ami első látásra feltűnt, az a fehér asztal volt. Valljuk meg, nemigen szokás fehér asztal mellett párttaggyűlést rendezni. Ám erre most komoly ok volt, hiszen — s ez a másik szokatlan dolog — egy szervezeti változás is hozzátartozott a taggyűléshez. Az eddigi, olykor 100 főnél is nagyobb alapszervezet most három részre oszlott, s a leköszönő vezetőség úgy látta jónak, hogy ilyen formában is kifejezze az elismerést a sok éves együttmunkálkodásért. A harmadik mozzanat fölött talán el is lehetne siklani, ha nem tekintenénk jelképesnek. Nevezetesen azt. amikor Fekete Sándor, a taggyűlés levezető elnöke még a beszámoló előtt két párttagot köszöntött, Rideg Sándort, aki 25 éve tagja a szervezetnek és Darabos Lászlónét, aki most kapta meg a tagkönyvét, s ez volt élete első párttaggyűlése. Elmaradás, ami nem lemaradás Most pedig a beszámolóból, amelyet Káídi Antal, az alapszervezet titkára terjesztett elő. Természetesen — mert ez ma már az — elsőként a gazdasági munkával foglalkozott. „Az orosházi üzem 1983-ban 8 kutatási területen dolgozott. Az I—III. negyedév alatt 40 212 métert mélyítettünk, amely az éves tervnek 62,1 százaléka ... Ismerve az év végéig hátramaradt lehetőségeinket, körülbelül 12 500 méter elmaradásunk lesz.” Nem valami lelkesítő megállapítás, ám mielőtt ítélnénk, néhány dolgot előre kell bocsátani. A szénhidrogén-kutatás központi program alapján történik, s gyakran előfordul, hogy a kutakat nem a korábban eltervezett helyen, például az orosházi üzemhez tartozó területen, hanem másutt mélyítik. A másik dolog néhány műszaki probléma volt, s mivel ebben az iparágban különös jelentősége van a biztonságnak, érthetően nem a mennyiségi szemlélet a meghatározó. Azután az is az igazsághoz tártozik — mint ahogyan ezt Szörnyi Imre, a vállalat üzemi pártbizottságának titkára hozzászólásában elmondta —, hogy éveken át az orosházi üzem volt az a bizonyos húzóember, s ha az év vége felé gond volt a tervvel, rájuk biztosan számíthattak. így hát egyet lehet érteni az e témát summázó megállapítással, miszerint a bányászati üzem a vállalati követelményeknek összességében eleget tett. Előtérben az üzemi demokrácia Érdekesen folytatódik a beszámoló. Érdemes szó szerint idézni: „A gazdasági vezetés ebben az évben érthető módon főleg a műszaki problémák megoldásán, üzemszervezési feladatokon és a gazdasági munka egyéb tényezőinek kialakításán munkálkodott. Az üzemvezetésnek a' jövőben többet kell foglalkoznia az üzemi demokratizmus, az üzemi demokrácia kérdéseivel, s ehhez az új pártvezetőségeknek nagyobb támogatást kell a részükre biztosítani.” A gazdasági témák mellett természetesen más egyebekről is esett szó. Arról többek között, hogy jó aktivitás jellemezte az elmúlt egy évben tartott taggyűléseket, amelyek színvonala is emelkedett. Jól alakult a pártépítés, három új párttagot vettek fel, s ugyancsak három dolgozó felvétele előkészítés alatt van. A korábbi időszaktól eltérően az elmúlt évben nem volt fegyelmi vétség. Erősödött a pártcsoportok tevékenysége, amelyekre — tekintettel a magas taglétszámra — már-már alapszervezeti feladatok is hárultak. A továbbképzésben ugyancsak e nagy létszám gondjai jelentkeztek. A régi módszerek, amelyek 20— 25 fős kollektívákat mozgósítottak. a jelen üzemi körülmények között — amelyek egyébként is könnyen adnak felmentést az agitáci- ós és propagandamunka szervezett formái alól — már nem hatékonyak. Hasznosabbnak látszik a politikai önképzést összekapcsolni az érdeklődő párttagok, párton- kívüliek fórumrendszerű beszélgetéseivel. Persze. ez nem helyettesítheti a politikai oktatást. Új keretek a munkához A felsoroltak egyben már a feladatokat is jelentik, amelyekhez adottak a szervezeti keretek. Ez év áprilisában létrejött az olajbányász pártbizottság. amely az Orosházán dolgozó olajipari üzemek kommunistáinak fóruma. Ennek szerepéről így szólt a beszámoló: ,,A pártbizottság létrejöttével új. korszerű keretet kapottá pártmunka, amely a feladatok konkrétabb meghatározásával, az elvégzett munka tervszerű és következetes számonkérésével jár együtt. Az alapszervezeti munka tartalmasabbá tételét célozza az a határozat is, amely alapszervezetünk decentralizálását, több pártalapszer- vezetté való szétbontását írta elő. A mai .taggyűléssel ennek megfelelően párttagjaink életében lezárult egy hosszú szakasz.” Egy szakasz valóban lezárult, a munka azonban folyamatos. A sajátos üzemi körülmények miatt az új szervezeti keret mindenképpen alkalmasabb. Ez bizonyára nemcsak forma lesz. hanem megfelelő tartalommal is telítődik. Seleszt Ferenc Költséggazdálkodás a mezőgazdaságban n takarékosság nem cél, hanem eszköz Élelmiszeripari beruházások Az élelmiszer-feldolgozó üzemek az idén az előzetes előirányzatnak megfelelően várhatóan 6,5—6,7 milliárd forintot fordítanak beruházásokra, fejlesztésekre. A szűkösebb anyagi lehetőségek miatt nagyobb jelentőségű új gyár építéséhez az idén nem kezdhettek hozzá, az erők döntő többségét rekonstrukciókra, gépcserékre fordították a vállalatok. Emellett nagy összegeket áldoznak az energiatakarékosságra és a melléktermékek fokozott hasznosítására. Az üzemek a berendezések állandó korszerűsítésére kényszerülnek, mivel a géppark meglehetősen régi. Sok gép ugyan még műszakilag használható, a gyorsan változó piaci igények azonban mind több helyen gyors átállást követelnek, ami csakis új gépekkel valósítható meg. Emiatt szánták el magukat a húsipari üzemek különféle külföldi fűrészek, hasítok megvásárlására. Ugyanis megnőtt a piaci érdeklődés a darabolt sertéshús iránt, s e helyzet kihasználására rövid időn belül nagy mennyiségű sertést kellett darabolva előkészíteni az exportra. A piaci követelményekhez igazodva más üzemek bőrfejtő gépeket szereztek be, megint mások — elsősorban a baromfiipar vállalatai — csontszeparátorokat vettek. E gépek a csontokra tapadt, korábban lefejthetetlen, veszendőbe ment értékes húst is „leszippantják”, ily módon . » f « csökken a feldolgozás során a veszteség. Néhány üzem építése, bővítése az elmúlt években kezdődött, és az idén fejeződött be. Elsősorban a környék és általában a hazai lakosság ellátásának javítását segíti az elmúlt hónapokban átadott Szekszárdi Sajtgyár. Befejeződött a zalaegerszegi sajtüzem rekonstrukciója is, ennek eredményeként évente 2 ezer tonnával több ementálikészítmény kerül az üzletekbe. Bácsbokodon, Pászlón és Kalocsán új tejüzemben kezdték meg a feldolgozást. A napokban kezdődött meg a termelés a jánossomorjai cikóriaüzemben; a cikóriarépából itt készülő kávépótló alapanyagból nemcsak a hazai piacra jut, hanem az NSZK-ba és Svájcba is szállítanak belőle. Több helyen jelenleg is folynak a munkálatok, a következő években fejeződnek be a rekonstrukciók. Legjelentősebb közöttük a Győri Keksz- és Ostyagyár felújítása. Az ősrégi berendezések már nem bírják a tempót, emiatt szerepelnek a kekszek, édes sütemények gyakran a hiánycikkek között. A helyzet megoldására megkötötték a szerződést az új kekszgyártó és linzerkészítő gépek vásárlására. Korszerűsítési munkákat végeznek a kalocsai, a tiszaföld- vári, a ménfőcsanaki és az orosházi malmokban is, a megújuló üzemekben jobb minőségű liszt készül majd. A mezőgazdaságot sikerágazatnak tartják az országban. Nemcsak mezőgazda- sági szakemberek büszkék a sikerre, hanem egyre gyakrabban példálóznak eredményeivel az ipari vezetők is. Mi táplálja ezt a bizalmat? Mindenekelőtt a gyors fejlődés. A mezőgazdasági nagyüzemek termelése 1970—1982 között 83,7 százalékkal emelkedett, s ez a fejlődési ütem világviszonylatban is a leggyorsabbak közé tartozik. Az ütemet tartani persze a mezőgazdaságban is egyre nehezebb, hiszen a termelés fejlesztését, bővítését olyan időszakban kell megoldani, amikor a termeléshez szükséges anyagokat, eszközöket növekvő árakon lehet beszerezni, másfelől a termékek értékesítésekor mind nagyobb akadályokat kell legyőzni. Ez utóbbi napi problémája a mezőgazdáságnak, hiszen már minden harmadik hektáron exportra termel. A "világpiacon pedig mérce a termékek minősége, számunkra viszont rendkívül fontos a jövedelmezőség. Szükséges tehát egyeztetni az érdekeket ahhoz, hogy gazdaságosan eladható termékeket termeljen a mezőgazdaság. A gazdaságosság voltaképpen a nagyüzemekben dől el. A jövedelmező termelésben érdekeltek a gazdaságok, ezért ennek számos módszerét kidolgozták. A lehetőségek az utóbbi időben szűkültek, hiszen a termékek áraiban nem mindenkor tudják elfogadtatni a ráfordításokat. Ilyenkor nincs más választás, mint a termelési költségek csökkentése. Vajon hogyan tudnak ennek eleget tenni? Egyre nehezebben — állítják a gazdasági vezetők. A statisztika őket igazolja. A mezőgazdasági termelés bővülésének ugyanis egyik alapvető forrása a műszaki, technikai, biológiai alapok fejlődése volt. Ez azt is jelenti, hogy a mezőgazdasági termelésben felhasznált anyagok értéke 1,7-szeresére növekedett, s ezen belül az ipari anyagok felhasználása 2,7-szeresére emelkedett. Megdrágult tehát a termelés, 197Ü—1982 között a termelési költségek 3,6-szer nőttek, s elérték a 263 milliárd forintot. Rendkívül tanulságos az is, mire fordították a pénzt a gazdaságokban? Az anyagok, eszközök vásárlására négyszer többet költöttek 1980-ban, mint tizenkét évvel korábban. Ugyanezen időben bérekre csak kétszer többet i fizettek ki. Mindezeknél látványosabban emelkedtek az úgynevezett bankköltségek. 1970-ben 0,7 milliárd forintot fizettek ki a hitelek kamataira, 1982- ben pedig már 5,4 milliárd forintot. A költségek növekedése önmagában még nem adna panaszra okot. A baj az, hogy ennél sokkal szerényebben emelkednek a bevételek, így a termelés jövedelmezősége romlik. Az ellentmondás különösen az elmúlt három esztendőben figyelhető meg. A mezőgazdasági termékek felvásárlási ára 1979—1982 között 17 százalékkal emelkedett, a termelésben felhasznált ipari eredetű anyagok ára pe- 36 százalékkal. A közgazdászok ezt finoman úgy fogalmazzák, hogy növekedett az úgynevezett árdiszpari- tás, magyarán arról van szó, hogy tovább nyílt az „agrárolló”. Egyre nehezebb jövedelmezően termelni a mezőgazdaságban is. Mondhatni erre, hogy a nagyüzemekben mégis évről évre nő a nyereség. Ez igaz, de ennek oka nemcsak a közgazdasági szabályozásban , keresendő. A mezőgazdászokhoz szegődött az időjárás, az idei évet kivéve kedvezőek voltak a természeti feltételek a termelésre. A másik ok, hogy a szakemberek gyorsan reagáltak a növénytermelés és az állattenyésztés jövedelmezőségének romlására, s olyan ipari munkákhoz kezdtek, amelyek biztos jövedelmet jelentettek a gazdaságnak: a termelés bővülésének 55 százaléka az úgynevezett kiegészítő tevékenységből származik. Jelenleg már az ipari munkák termelési értéke meghaladja az állattenyésztését. Ezért kialakult egy olyan veszély, hogy a nagyüzemekben háttérbe szorul a mezőgazdasági termelés, s nagyobb’ figyelmet fordítanak a jövedelmezőbb ipari tevékenységre. Az elmúlt esztendőkben sokszor bebizonyosodott, hogy a gazdasági vezetők gyorsan felismerik saját érdekeiket, s képesek olyan intézkedéseket hozni, amelyek kedvezőek az üzem és a népgazdaság számára egyaránt. Most az intézkedések egész sorozatát követeli a takarékosság, a termelési költségek lehetőség szerinti mérséklése. A költségcsökkentés ugyanis alapvetően a gazdaságok lehetősége, a döntés az ő kezükben van. A készség adott ehhez, ezt számos példa bizonyítja. Egyes termények szárításáról áttértek a nedves tárolásra, csökkentették az állatférőhelyek beruházási költségét, s lehetne még sorolni a kezdeményezéseket. A közelmúltban a kormány is kidolgozott egy programot a költségek csökkentésére. Eszerint az élelmiszer- gazdaságban szervezési intézkedésekkel és kisebb beruházásokkal évente mintegy 2—2,5 milliárd forint megtakarítás érhető el. A program azonban még a látszatát is kerüli a mindenáron való takarékosságnak. A takarékosság ugyanis nem célja, hanem eszköze a mezőgazdasági termelésnek. Mindenképpen kerülendők a látszólagos megtakarítások, amikor a kiadások ugyan csökkennek, de ezeknél jobban mérséklődik a termelés. Jó példája ennek az öntözés elmulasztása, a műtrágyázás csökkentése. Sokan hangsúlyozzák is, hogy a takarékosság nem fejezi ki pontosan a program szándékát. Jobb szó rá az ésszerűség, ugyanis ez feltételezi az összefüggésekben való gondolkodást. A költségeket ugyanis nem önmagukhoz képest kell csökkenteni, hanem az összes termeléshez viszonyítva célszerű elérni a megtakarítást. Ezt persze nem elég csak hangoztatni, szükség van az ösztönző érdekeltség megteremtésére és elterjesztésére is. Farkas József
