Békés Megyei Népújság, 1983. november (38. évfolyam, 258-282. szám)
1983-11-26 / 279. szám
NÉPÚJSÁG 1983. november 26., szombat Balogh Péter szobrai Balogh Péter Bukarestből hozta műveit Budapestre, amelyeket az „egység szobrainak” nevez. Több okból teheti ezt. Világnézeti megfontolásból és a formák egyeztetéséből, vagy azért, mert Budapesten tanult az Iparművészeti iskolán, Bukarestben él; életműve népeink barátságának építését szolgálja. Fogalmazása mesz- szemenően európai és XX. századi egyben: magyar, román forrásokat egyaránt számba vesz, nevezzék az előképet Medgyessy Ferencnek, Brancusinak vagy akár Henry Moore-nak, mindig új mű és Balogh Péter-alkotás lesz belőle. Az egység szobraival ars poeticáját hangoztatja. Ez az egység többrétű. A realizmust bővíti új elképzelésekkel, az eszme, a forma friss és új hajszálgyökereivel. 1920-ban született Bihar megyében, 1934-ben inas és munkás Nagyváradon, ahol Maczalik Alfréd festőművésznél folytatja rajztanulmányait. Főiskolai szinten ezt Budapesten és Bukarestben fejezi be, 1968-ban kitüntetik a Kulturális Érdemrenddel. Műveit számtalan külföldi országban mutatta be, egyéni kiállítása volt Nagybányán, Nagyváradon, Kolozsvárott, Marosvásárhelyen, Aradon, Milánóban, Párizsban, Uppsalában, hat alkalommal Bukarestben, s most fővárosunkban, a Magyar Nemzeti Galériában. Érzéke van a különleges mozdulatok szobrászt jelöléséhez, melyek a formán túl eszmét is értelmeznek alakzatrendszerükkel. Erre jó példa az 1961-ben mintázott Kíváncsi, továbbá az akrobatika tárgyköréből kölcsönző Alázat. Balogh Péter művészetére jellemző a mesterség hiánytalan tudása, s az ehhez társuló képzeletgazdagság, a fogalmazás választékos eleganciája, a kivitelezés tökélye. Van ereje ahhoz is, hogy a csoportábrázolásban felmutasson újdonságokat. Ez az összetartozás köti egybe az 1959-ben mintázott Győztesek realisztikus tömbjét, a frontálisan beállított két figurával, és az elvonatkoztatás tömörségét birtokló Követek tisztázott szobrászi képletét, melynek végleges alakját 1981-ben lelte meg. L. M. Követek Együtt Teremtés Győztesek (Fotók: Hauer Lajos — KS) Természetvédelem és idegenforgalom Beszélgetés a megyei gazdasági társaság elnökével Néhány esztendeje egyesek az idegenforgalom i'álsá- gáról beszélnek. Ez mindenképpen túlzás, viszont kár lenne tagadni a megtorpanást. E sajátos gazdálkodási ágazat megérzi a gazdasági zavarokat, a társadalmi és politikai válságokat( de még az időjárást is. Ami bennünket illet: akad javítanivaló az általános vendéglátókultúra növelésében, a rugalmasabb igényekhez alkalmazkodó árpolitika kialakitásában. a propagandaszervezésben, a szolgáltatások gazdagításában. Ez a törekvés azonban nem lehet csupán egy vállalat vagy ágazat feladata. Ezért is hozott határozatot a megyei tanács 1982- ben megyénk tájvédelmi körzeteinek komplex hasznosítására. A következő év márciusában megalakult a Békés megyei természetvédelmi és idegenforgalmi gazdasági társaság. Munkájukról, céljaikról beszélgettünk Ladnyik Mihállyal, a társaság elnökével (59 éves), aki egyben a kondorosi Egyesült Termelőszövetkezet állami díjas elnöke is. — Elöljáróban engedjen meg egy személyes kérdést, ön 1952 óta első számú vezetője a helyi közös gazdaságnak, amely jelenleg 8,5 ezer hektáron gazdálkodik. Munkatársaival együtt 1600 embert irányít. Miért foglalkozik egy téeszelnök természetvédelemmel és idegenforgalommal? — Gondolom, végtére is arra kíváncsi: miért én lettem a gazdasági társaság elnöke? Nos, amit az előbb felsorolt, igaz, bizonyára jelent valamit. De ennél fontosabbnak tartom a természet szeretetét. Szenvedélyes vadász vagyok, immár 25 éve. Akkor érzem jól magam, ha körülöttem fák, virágok pompáznak. A rongálok, pusztítók ellen felemelem a szavam a Hazafias Népfrontban és más fórumokon. Talán ezért is esett rám a választás. — Csakhogy manapság nagyon nehéz valamicske eredményt is elérni. Különösen akkor, ha a társaságnak nincs fejlesztési alapja. Ilyen körülmények között milyen volt az indulás? — Tudni kell, hogy mi nem vagyunk jogi személy. A 21 alapító között vannak állami gazdaságok, termelőszövetkezetek, belépett a Kö- VIZIG, a természetbarát szövetség, az idegenforgalmi hivatal, a Volán, a városi tanácsok és sorolhatnám. Ezek mindegyike 50 ezer forint költséghozzájárulást fizetett, a megyei tanács háromszor ennyit adott. Végül összejött egymillió forint, amely- lyel már kezdhettünk valamit. Hangsúlyozom azonban. hogy a társaságnak nem a nyereség elérése a célja, hanem a megye természeti adottságainak a jobb kihasználása, a turizmus fellendítése. Természetesen az országos utazási irodák és idegen- forgalmi hivatalok segítsége, megértése nélkül aligha jutunk előbbre. — Első „kalandozásuk” a sétahajóval nem a legjobban sikerült. Hogy került a Körösökre a Tihany motoroshajó? — Nézze, minden kezdet nehéz. Nyilván a MAHART sem a legjobb hajóját küldte Békésre. Valójában még szerencsénk is volt, hogy kalandos utazás után késve érkezett meg a Tihany, így legalább volt időnk a szervezésre. Az igazgató tanács, az ügyintéző bizottság tagjai társadalmi munkások, elfoglalt emberek, felelős beosztásban. Ezért döntöttünk úgy, hogy egy függetlenített nyugdíjas ügyintézőt alkalmazunk. Azóta rendben mennek a dolgok. — Valaki nekem azt mondta: ez a vállalkozás eleve kudarcra van ítélve, szinte törvényszerű a ráfizetés. Igaza lett? — Most már nyugodt szívvel kimondhatom: nem. Persze, először mi sem voltunk túlzottan optimisták. Kockáztattunk és bejött. A sétahajó végül is június 20-tól szeptember 19-ig járta a Köröst. Igaz, a bevétel mind a mienk lett, de naponta 1600, óránként 500 forintot fizettünk az üzemeltetőnek. A végelszámolásnál mégis 12 ezer forint nyereségünk lett. Emögött viszont rengeteg szervezőmunka van, amit a B0 százalékos kihasználtság is bizonyít. — Ne haragudjon, szép, ugyanakkor végtelenül unalmas egy ilyen hajóút. Vannak elképzeléseik a jövőt illetően, hogy színesebbek legyenek ezek a programok? — Ezt mi is tapasztaltuk. Sajnos, az alacsony vízállás miatt gyorsítani nem tudjuk a járatot. Viszont Szarvason és Gyomán is épül kikötő, így mindkét helyen lehetőség lesz valamennyi időt eltölteni, esetleg az ottani üdülők is megismerhetik a Körös-vidék csodálatos tájait. Éppen a napokban tárgyalunk a MAHART-tal, szeretnénk, ha ők is belépnének a társaságba, amely mindkét félnek előnyös lenne. — Ügy vélem, a propagandán is van jócskán javítanivaló. Van erre lehetőség? — Olyannyira, hogy már készül, és jövőre megjelenik a Körös—sárréti útikalauz magyarul és több idegen nyelven. Amikor ennek ösz- szeállításához kezdtünk, rájöttünk: mennyi nevezetesség, látyányosság van ebben a megyében. Ízelítőül csak néhány dolgot említek. Itt van a szeghalmi Pusztacsárda és környéke, Mezőhegyes a híres lovaival, a kardoskúti, a szabadkígyósi tájvédelmi körzet, a szarvasi arborétum. Nálunk, Kondoroson a csárda, a ©eist-kas- tély, amelyet nemsokára helyreállítunk. — Igen ám, de ezek önmagukban csupán néhány óráig vonzzák a turistákat. A cél pedig az, hogy tovább is itt maradjanak. Hogyan lehetséges ez? — Úgy, hogy komplex programokat szervezünk. Miért ne vihetnénk el például a gyulai SZOT-üdülö vendégeit Vésztő—Mágorra, a szeghalmi pusztára, az este pedig Kondoroson, a csárdában fejeződne be. A KÖVI- ZI© felajánlotta, hogy ár- vízvédelmi készenléti helyi-; ségeit átadja idegenforgalmi célokra. Egy-egy ilyen épületben akár 50 embert is el lehet helyezni. S ha mindez megvalósul, elmondhatjuk: mi is hozzájárultunk e jelentős iparág fejlesztéséhez. — Köszönöm a beszélgetést. Seres Sándor Életutak ✓ Elkötelezettsége sarkallja többre, jobbra Akárhogy beosztja a teendőket, nemigen lehet 8 órába beleerőltetni a községi párttitkár munkáját. Hol egy telefon, hol egy váratlan meghívás állítja meg a hazafelé indulót. Különösen a beszámoló taggyűlések idején fordul elő, hogy hiába gőzölög otthon időben a vacsora, nincs még ki mellé üljön, pedig odakint már sötétben kornyadoznak a fák, s hideg csend telepszik Vésztő utcáira . .. „Ha ott akar lenni az ember a gyűléseken. s én szeretek ott lenni, bizony kevés idő marad az esti kikapcsolódásra” — mondja Fazekas István, az MSZMP vésztői bizottságának titkára. Ám mint később kiderül, sohasem kényeztette el a sorsa. Nem ijedhetett meg a munkától, előbb azért, hogy egyáltalán megéljen valahogy, aztán azért, mert elkötelezettsége sarkallta a többre, jobbra. Hogy is volt csak? Okányban született 1931-ben, parasztcsalád egyetlen gyermekeként. Szomorú gyermekkor jutott neki, hiszen hároméves korában szülei elváltak. Magányosnak, végtelenül magányosnak érezte magát, hiányzott a család meghittsége, a gyengéd szülői szeretet, testvéri kötődés. A második világháború idején végezte el a hat elemit, s ott volt a nagy kérdés: hova tovább? A 13 éves ifjú legény Vésztőre került cipésztanulónak. Tanulónak? Ami a tanulást illeti, 17 éves korára valóban elsajátította a mesterséget. Ám emellett még igencsak kijutott más munkából is. — Akadt ott tennivaló reggel 4—5 órától este 10—11-ig is. A kertműveléstől a gyerek ellátásáig minden munkát az inasra bíztak. Egy hasznom mindenesetre volt mindebből, szívós lettem. Jól felkészítettek életem ezt követő, nehéz időszakára. Ma már nehéz elképzelni, mit jelenthetett a munkanélküliség, a létbizonytalanság. Fazekas Istvánban máig is elevenen él a keserű emlék: — Valamikor 1948—49-ben történt, hogy írtam egy akkoriban megyei szinte működő munkaerő-közvetítőnek, hogy elhelyezkednék, akár segédmunkásként is. A válasz szűkszavú volt: nincs lehetőség semmire. Mit volt mit tenni, mint akkoriban sokan mások, ő is a fővárosban próbálkozott. A Duna Cipőgyárban mint 1 éves átképzés. végre munkához jutott. Ám az év le sem telt, középvezetői képzőbe küldték, ahol szakmai, elméleti, politikai képzést kapott. A következő állomás a Martfűi Cipőgyár volt, ám hamarosan onnan is eljött. — Ott lakáshoz nem juthattam volna, s későbbi feleségemmel bizony akkoriban már tervezgettük a közös jövőt. Addig nekem soha sehol nem volt igazi otthonom, hazajöttem hát Vésztőre, azóta is közös háztartásban, nagy megértésben élünk feleségem szüleivel. Az esküvő 1952-ben volt, ezzel egy időben a helyi cipész ktsz-ben kezdett dolgozni. Ám nem tartott sokáig a víg élet. mert alig egyhónapi házasság után behívták katonának. A szakmában 1954-től dolgozott tovább, később részlegvezető lett. — Pesten, az ifjúsági szervezetekben sok mindent tapasztaltam. Itt lettem a párt tagjelöltje. Rájöttem többek között arra is, hogy a 6 elemi igen kevés manapság. Elvégeztem hát munka mellett a 7. és 8. osztályt, majd Szeghalmon érettségit szereztem. Családom mindenben a lehető legtöbbet segített, s ezért feltétlenül köszönettel tartozom nekik. Az iskolák — mint emlékezik — sokat szélesítették látókörét. A mozgalomban aktívan részt vett, véleményének mindig hangot adott. Talán ezért figyeltek fel rá, s kérték fel 1969-ben, álljon az MSZMP községi bizottságának élére. A döntés persze nem ment könnyen, tele volt aggályokkal. Képes lesz-e a sokoldalú feladatok ellátására? Megfelel-e az elvárásoknak? Aztán igen mondott. Ennek már közel 15 éve. Azóta igazolódott: a döntés helyes volt, nem bánta meg maga sem, és amint az eredményeket sorolja, erősíti hitünket abban, hogy a község lakossága is hasonlóképpen vélekedhet. — Nem mondom, voltak problémák. Én ezt a tevékenységet a köz javára, a párt politikájának megfelelően kívántam végezni mindig. Sokfélék az emberek, voltak, akik nem így vélekedtek. A másik nagy gondot a termelőszövetkezet jelentette, amely öt évig veszteséges volt. Évek kellettek ahhoz, hogy megfelelő káder- munkávál, s egy új vezetéssel elmondhassuk: az idén már nem leszünk veszteségesek. Eredmény, s nem is akármilyen, hogy a pártonkívülieket is csatasorba állíthatjuk céljaink eléréséért. Ha társadalmi munkára van szükség, mindig akad segítő kéz bőven. Ennek is köszönhető, hogy 5—6 éve járásunkban mi mondhattuk először, minden óvodás korú gyermeket felvettünk. Javult az egészségügyi ellátás, amit lehet, megteszünk az oktatás területén is. Soroljam tovább? Ám tennivaló akad még bőven. Ez a beszélgetés egy kicsit számvetés is, s mint ilyen, a feladatok sem maradhatnak el. Az, hogy helyben kellene biztosítani a munkalehetőséget annak a 1000—1100 embernek, akik naponta eljárnak dolgozni. Hogy majdan felépüljön az új művelődési ház, mert erről nem mondanak le. Hogy javuljon a kereskedelmi ellátás. . . A község mindenekelőtt! A család pedig biztos háttér, támasz a munkához. Lányai, unokái körében felüdülést talál a hétvégeken, ez új lendületet ad a mindennapok küzdelméhez is. — Hogy elégedett ember vagyok-e? Gyermekkorom legfőbb bánata a magányosság volt. Nos, ez feloldódott immár, nem csupán a család, hanem úgy hiszem, egy egész falu közösségében. Kívánhatnék magamnak ennél többet? Nagy Ágnes
