Békés Megyei Népújság, 1983. október (38. évfolyam, 232-257. szám)
1983-10-11 / 240. szám
1983. október 11., kedd Nyitány a Korzóban és a Lencsésiben Vonalba zárt mozgások és ritmusok Lonovics László kiállítása Békéscsabán Kevés önálló kiállítással szerepel szülővárosában Lonovics László grafikusművész. Elsősorban igényessége készteti a tárlatok megválasztására. Ezúttal is kvalitásos műveket állított ki legutóbb készült munkáiból a megyei tanács székházában. Az alkotásai zöme szitanyomás-technikával készül: ennek az eljárásnak a művelésében rutinos készségre tett szert. Sőt, a békéscsabai grafikai művésztelepen több művészt is beavatott e technika rejtelmeibe. A számtalan formakísérlet során egyre inkább absztrakt, nonfiguratív alkotásokat hoz létre. Sokak számára kicsit idegen ez a műfaj, mivel legtöbben azt szeretik látni, ami a valóságban is elébük tárul. Itt azonban a valóságnak egy leegyszerűsített, egyszersmind kifejező bemutatásával találkozunk: a történelmi itt és most félreérthetetlen. önmagában érvényes jelével, amely sem szóbeli, sem figurális kommentárt nem igényel. Gondoljunk csak a közlekedési táblákra, világosan érti mindenki, aki megtanulta a jelentését, például, hogy a pirossal áthúzott kék mező: várakozni tilos! Ugyanígy a kódok ismeretét keli elsajátítani az esztétikai nevelés során, s ehhez járul hozzá az ilyen jellegű alkotásokat bemutató minden kiállítás. A konstruktív törekvések alapvető lényege: renddé szervezni a káoszt, egyre tömörebben. egyre kevesebb részletből építeni a kompozíciót. A létrejövő új típusú mű pedig iparilag előállítható, tetszés szerint sokszorosítható darab, olyan produktum, amely túlhaladja a hagyományos festészet és szobrászat kézműves jellegű, az egyéni kézlenyomat fontosságával kérkedő termékeit. Nemcsak új anyagok és médiumok kerülnek a régiek helyébe, hanem új szemlélet is: a statikusság helyébe a térbeli dinamika, mozgások és ritmusok szakadatlan folytonossága. Az e műfajban született alkotások elsősorban a modern építészet térszervezési problémáihoz állnak közelebb. A tömörített motívumok, geometrikus struktúrák, epikus nyugalom, líraiság jellemzi Lonovics László munkáit. Beszorítva című alkotásának üvegre történő felvitele a térbeli mozgások sajátos vibrálásával kápráztatja el a néző szemét. Piramisán a vonal- és fényhatás sejtelmes mozgalmassága a szemreklámok hatását kelti, mégis szárnyaló nyugalmat áraszt a mű. A kiállítás rendezése jól alkalmazkodik a hely adta lehetőségekhez, ezzel is segítve a művész világába történő elmélyedést, az absztrakt jellegű alkotások befogadását. Cs. Tóth János Harmadik évadját nyitja meg a békéscsabai Korzó étterem. A Békés megyei Művelődési Központ és a vendéglátóipari vállalat együttműködési szerződése alapján most októbertől újra kezdődnek a sorozatok, szervezik a műsorokat. A legkisebbek havi egv- egy vasárnap délelőtti Mókabárjának első vendége 9- én a Horváth—Benedek duó volt, majd november 13-án Rodolfó mester látogat el ied Játék és varázslat című műsorával. A Fiatalok órája című sorozat október 10-én indult; a Rock-and-Roll Kávéházban Dolly, Novai Gábor, Bálint Péter és Éliás Gyula várta a tinédzsereket. Novemberben Elvis Presley- emlékest lesz. decemberben pedig Somló Tamás, az LGT tagja várja a lányok és fiúk érdeklődését. A Dzsessz-presszó első rendezvénye novemberben lesz. A szervezők Pege Aladárt, a Kaszakő együttest és a Super-triót hívták meg az idei estekre. Az Ifjúsági Presszó október 30-án kezd. Schütz Ila és Balázs Péter színművészek zenés műsorának címe: Én teszem, ő teszi — avagy: Mit schütz kis balázs? Ezt követően Körmendi János és Gálvölgyi János Keresem a kapcsolatot című vidám estjére kerül sor. A Sygma-klub ebben a hónapban 26-án várja először a húszon-, harmincéveseket. Vendégük Antal Imre, a tévé ismert munkatársa lesz. aki a Korzó szakácsaival kedvenc ételeit is megfőzeti. Ezt követően november 25-én és december 16-án rendeznek Sygma-klubesteket. A Korzó Fórumra először október 19-én várják a kül- és belpolitika eseményei iránt érdeklődőket. A vendég a Magyarország című népszerű hetilap munkatársa, dr. Oltványi Tamás lesz. E hónap utolsó napján P. Szabó Józsefnek, november 21-én pedig dr. Pálfy Józsefnek teheti fel kérdéseit a közönség. Még az idén találkozhatnak Chrudinák Alajossal is. A Péntek esti vigasságok című szórakoztató sorozat nyitórendezvényét már megtartották egy magyarnóta-, operettest keretében. Hasonló jellegű lesz a következő is, október 20-án: a szolnoki Tisza táncegyüttes népi zenekara, valamint Horváth Pista és Csűri Edit szórakoztatják a közönséget. A novemberi vendég Komár László lesz. A Csabai Orfeumban november 4-én Harsányt Frigyes, Mátray Zsuzsa. Zalatnay Sarolta és Elek Éva énekesek lépnek pódiumra. A Gasztronómiai kalandozások című sorozat is folytatódik. Az idén görög és olasz nemzeti estre kerül sor. valamint Gundel Károly születésének centenáriuma alkalmából a neves gasztronómus receptjei alapján készítik az étkeket egy alkalommal. Az elmúlt nyár végén végre megnyitották a megye- székhely legnagyobb lélekszámú lakótelepének éttermét. A Lencsési étteremben is a Korzóhoz hasonló programsorozatok megszervezésére kérte fel az üzemeltető, a Békéscsaba és Vidéke ÁFÉSZ az MMK-t. Jelenleg még a részletes program kidolgozásán fáradoznak a szövetkezet vezetői és a népművelők, öt sorozatprogram elképzelése azonban már megszületett. A Lencsi-bár a legkisebbeké lesz; havonta egyszer, szombaton délelőtt várja az óvodás és kisiskolás korúakat. A neves közéleti személyiségeket, sportolókat, művészeket vendégül látó fórum napja a kedd lesz. A kismamáknak is terveznek egy sorozatot a gyermekneveléssel kapcsolatos hasznos tudnivalókból, amely természetesen nem nélkülözi majd a szórakozást sem. S persze a délutáni alkalmak idejére megoldják a kisgyermekek megőrzését, felügyeletét is. A lakótelepen élő tizenéveseknek szánt sorozatban pályájukat kezdő együttesek mutatkoznak be. Egy olyan programsor is szerepel az elképzelésekben, amelynek estjein irodalmi, könnyűzenei és humoros műsorok lesznek. n. j,. KÉPERNYŐ „Ismét . . Ahogy életünk is folyamatok rendszere, ahogy nem tudunk egy-egy apróbb időszakot önmagában kiemelni —. hiszen tetteinket át meg átszövi a múlt, s annak tapasztalatai —, úgy a világot, embertársaikat sem szabad önmagukban, csupán az adott pillanatban szemlélni. S ha valakit vagy valamit egy oldaláról megismertünk, sőt érdekesnek találtunk, szeretjük később is figyelemmel kísérni sorsát. Nos, egy jól feldolgozott, izgalmas televíziós riporttal is így vagyunk, és ezt a természetes kíváncsiságunkat hivatott kielégíteni Vitray Tamás pénteken este vetített új sorozatműsora, az „Ismét . . Bevezetőjében a műsor vezetője elmondta, szándéka a televíziónál eltöltött 25 év riportjainak főhőseit ismét felkeresni, s megtudni, mi lett a sorsuk a felvétel után. így találkozhattunk ismét az egykori olimpiai bajnokkal, vagy a felejthetetlen riportfilm főhősével, Erzsikével. Egy kicsit televíziótörténeti jellegű is Vitray műsora, még ha nem is ezzel az igénnyel készült. Betekintést engedett a nagy vetélkedők időszakába, s olyan beszélgetést láthattunk viszont, melyen Armstrong szólt a magyar nézőkhöz. (Többször nem is járt hazánkban.) Egyszóval érdemes volt megnézni Vitray új műsorát, s érdemes lesz a sorozat további részeit is figyelemmel kísérni, ahogy ő figyelemmel kíséri riportalanyai sorsát . . . Látszólag semmi köze nincs a fenti műsornak a „Breki és a többiek” című filmhez. Csak látszólag nincs, hiszen valahol ez a kedves bábsorozat is minket, embereket mutat be. még ha görbe tükrön keresztül is. Hiúságunkra, hiszékenységünkre, félelmeinkre, és sorolhatnánk még mi mindenre ismerhetünk a filmkockák pergése közben. Ám e műsor kapcsán egész másról szeretnék szólni. A műsorszerkesztés fontosságáról, arról, hogy nem mindegy, mikor vetítenek le egy filmet. Mert ezt a shaw-t valamikor délutánonként kezdték játszani, ám hamar kiderült, hogy egyáltalán nem gyermekeknek szóló műsor — még ha látványossága miatt kedvelik is a kicsik —, így a fő műsoridőbe került, jogosan. A műsor hossza sem lényegtelen . . . Nem is olyan régen a mozik kétórás filmen vetítették Brekiék viszontagságait. Hát mit mondjak? Halálra untam magam én is. a gyerekek is.. . Ebből épp csak ennyi kell, amennyit szombatonként láthatunk. Ezt viszont hiányolnánk, ha nem ienne. Vidám percekről kellene lemondanunk ... S nemcsak erről, hanem príma muzsikáról, és persze a színes forgatagról, melyet a sok kedves kis szörny látványa nyújt. A szörnyecskékről jut eszmbe (nem lehet szó nélkül megállni): játéküzleteink némelyikében ezekhez hasonló — ám játéknak enyhén szólva ízléstelen — szörnyeket árulnak. Nem biztos, hogy ami egy szórakoztató bábfilmben ötletességnek. dús fantáziának tetszik, a játékgyártásban ugyanazt jelenti. Sőt! Gyermekeink ízlését nemigen fejlesztik az effajta szörnyszülemények. S ha már a „Szombat" esti filmkoktér'-nál tartunk, nem állhatom meg, hogy ne szóljak a kedves régi ismerősről: Menő Manóról. Az Osvaldo Cavandoli által készített, olasz— angol rajzfilmsorozat egyszerűen elbűvölő. Egyszerűségében, igazságában, emberségében . . . Menő Manó figurája megint csak az emberi természet fonákságait, esendőségünket mutatja be. Bizonyítékául, hogy nem csupán én kedveltem meg a cseppnyi figurát, ott a békéscsabai Járműbolt kirakata, melyen Menő Manó figuráját láttam nemrég. Nem csupán engem állított meg a jól ismert vonal-emberke, hanem másokat is . . . Ügyes ötlet volt ... N. Á. Megnyílt a vásárhelyi őszi tárlat D család és a közművelődés kapcsolatáréi tárgyaltak Hódmezővásárhelyen a Tornyai János Múzeumban vasárnap megnyitották a harmincadik vásárhelyi őszi tárlatot. Képzőművészeinknek e hagyományos őszi seregszemléjére az idén 140 alkotó 390 művel jelentkezett. A Képző- és Iparművészeti Lektorátus zsűrijének döntése alapján 123 művész 249 alkotása került kiállításra. 119 festményt, 92 érmet és szobrot, 27. grafikai lapot és 11 különböző technikával készült más művet tekinthetnek meg az idén a tárlat látogatói. A megnyitón ünnepélyes külsőségek között adták át az 1983. évi Tornyai-plaket- tet Lantos Györgyi szobrász- művésznek. a földeáki községi házasságkötő terembe készült, ünnepélyesen lírai hangulatú bronz domborművéért és a tárlaton szereplő más alkotásaiért. Öt művész kapta meg a hódmezővásárhelyi tanács alkotói munka- jutalmát. A mecénások sorába a helyi üzemek és tsz- ek is felsorakoztak: ők 11 művésznek adtak át munka- jutalmakat A gyulai Erkel Ferenc Művelődési Központ a közelmúltban tartotta társadalmi vezetőségi ülését, melyen többek között a család szerepéről tárgyaltak az ifjúsági és úttörő korosztály köz- művelődésének támogatásában. A téma fontossága napjainkban egyáltalán nem vitatott. A közművelődési tevékenység elemzésekor egyre több intézmény foglalkozik a családdal. Ennek már csak azért is nagy jelentősége van, mert nem egyszer az a szülő is részt vesz az ilyen-olyan programokon — a gyerek kedvéért —. aki egyébként a művelődési intézmény tájékára sem menne Ez persze a kézenfekvőbb magyarázat. Máskor egyértelműen szükségeltetik a szülő aktív közreműködése, egy-egy program eredményessége érdekében. Erre jó példa hangzott el a gyulai vezetőségi ülésen, ahol többek között arról is tárgyaltak, hogy a klubokban, szakkörökben miként lehet hatékonyabb kapcsolatot kialakítani a szülőkkel. De térjünk rá az előbb említett példára. A művelődési központ 1981-ben pályaválasztási klubot indított. melynek az elmúlt évben 56 tagja volt. Azt a tapasztalatot, hogy a 14 éves fiatalok zöme nem érett a pályaválasztásra, az ülés egyik hozzászólója — a PT1 munkatársa —, Lengyel István is megerősítette. Indokolt hát, hogy a szülőket is meghívják a foglalkozásokra, segítve ezzel, hogy megismerjék gyermekük képességét. érdeklődését, s eszerint befolyásolják pályaválasztását. Az ülésen szó esett a szabadidős tevékenységekről is. Az ötnapos munkahéttel megnehezedett a péntek esti programokra való mozgósítás. Mint elmondották, „a hét végére koncentrált köz- művelődési lehetőségeket az emberek elvétve vették igénybe”. És hogy miért éppen az Erkel Ferenc Művelődési Központnál érdemes e kérdéssel foglalkozni? Nos, a számok, úgy hisszük, indokolttá teszik a figyelmet, hiszen 156 kisdobos-, 531 úttörő- és 281 ifjúsági szakkör, klub. illetve művészeti csoport működik az intézmény gondozásában, s ez mintegy ezer gyermeket és fiatalt érint. Nem elhanyagolható tehát az érintett családok száma sem Nagy Agnes Mai műsor KOSSUTH RÁDIÓ 8.27: Magántörténelem, (ism.) 8.57: Zenekari muzsika. 9.44: Játsszunk a billentyűkkel! (ism.) 10.05: MR 10—14. 10.35: Magányosok, (hangjáték) 11.18: Népdalok. 11.39: A kápolna titka, (regény) Vili 4.. ism.) 12.45: Törvénykönyv. 13.00: A szépség nem minden. (zenés játék) 14.40: Élő világirodalom. 15.05: Operafelvételekből. 15.28: Nyitnikék. (ism.) 16.00: Népzenei Hangos Üjság. 16.40: Händel: A-dur concerto grosso. 17.05: Demokráciát tanulni, '(riport) 17.30: Debussy: Bilitis-dalok. 17.45: A Szabó család. 19.15: Népzene. 19.50: Az állam, (színmű) 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Verdi-felvételekből. 22.47: Kockáztattam. 22.57: Fúvószene. PETŐFI RADIO 8.05: Népzene Szkopjéból. 8.20: Tíz perc külpolitika, (ism.) 8.35: Társalgó. 10.00: Zenedélelőtt. 12.25: Gyermekek könyvespolca. 12.35: Melódiákoktól. 13.25: Látószög. 13.30: Észak-amerikai gyermekdalok. 14.00: Operaslágerek. 14.35: Tánczenei koktél. 15.00 : Magyarország—Anglia EB- selejtező labdarúgó-mérkőzés. 15.50: Könyvről — könyvért. 16.00: A szkopjei rádió 3 napja. 16.35: Csúcsforgalom. 18.00: Disputa — arról, hogy ki viseli a nadrágot? 18.35: Operettfelvételekből. 19.07: Tizenkét szék. (regény) XII 10. (isrn.) 19.35: Csak fiataloknak! 20.35: Gramofonalbum. 21.15: Tudományos könyvmozaik. 21.25: Külföldi táncdalok. 22.05: Nótacsokor. 23.20: A mai dzsessz. III. MŰSOR 9.00: Iskolarádió. 9.30: Francis Goya gitározik. 10.00: Barokk kamarazene. 11.05: Külpolitikai könyvespolc. 11.20: Ferencsik János vezényel. 12.32: Zenekari operarészletek. 13.07: Századunk zenéjéből. 13.47: Irodalmunk a felszabadulás után. 14.37: Kamarazene. 16.00: Könyörgés megváltásért, (elbeszélés) 16.20: Az MRT énekkara énekel. 16.45: Zenei rejtvény fiataloknak. 17.00: Operaáriák. 17.30: Harminc perc alatt a föld körül. 18.00: Könnyűzene. 19.05: Két hangon, (ism.) 19.35: Kamarazene. Közben: 20.25: Külföldi tudósoké a szó. 20.45: A hangverseny-közvetítés folytatása. 21.20: Operaáriák és kettősök. 22.02: Eszmecsere — a klasszikus regény változásairól. (ism.) 22.31: Beszélgetés Paul Arma zeneszerzővel. SZOLNOKI STÚDIÓ 17.00: Műsorismertetés. Hírek. 17.05: Két dal. egy előadó. Vivien Robinson énekel. 17.15: Nők negyedórája. Szerkesztő: Váczi-Szabó Márta. (A tartalomból: őszi gon17.30: Régi lemezalbumok. ..Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról." 17.45: Napjaink. Palatinus István jegyzete. 17.50: A kecskeméti szövetkezeti és a ceglédberceli vasutas kórus énekel. 18.00: Alföldi krónika. 18.15: A Hot Chocolate együttes felvételeiből. 18.26—18.30: Hírösszefoglaló. Lap- és müsorelőzetes. TV, BUDAPEST, I. MŰSOR 8.05: Tévétorna, (ism.) 8.10: Iskolatévé. Fizika. 8.40: Deltácska. 9.00: Iskolatévé. Francia nyelv. 9.20: Iskolatévé. Magyar irodalom. 9.45: A nomádok, (ism.) 10.14: Semmelweis, (filmsorozat) II 1. (ism.) 11.10: A kormeghatározás módszerei (rövidfilm. ism.) 15.00: A fogalmazástanítás lehetőségei. 15.50: Deltácska. 16.10: Orosz nyelvgyakorlás. 16.25: Kreatív játékok. 16.55: Kuckó, (ism.) 17.30: örökzöld dallamok, (ism.) 18.05: Nem csak nőknek! 18.25: Dél-alföldi krónika. 19.10: Tévétorna. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Kórház a város szélén, (filmsorozat) XX 19. 21.05: Stúdió ’83. 22.05: A nevem: Krénusza István. (portréfilm) 22.15: Utcalabirintus. — változatok egy témára. 22.40: Tv-híradó 3. II. MŰSOR 20.00: Bartók Béla. Concerto. 20.40: Autó-motorsport. 21.00: Tv-híradó 2. 21.25: Jogos önvédelem. Francia tévéfilm. BUKAREST 16.20: Fiatalok klubja. 17.00: Diákfórum. 17.50: A legkisebbeknek. 20.00: Tv-híradó. 20.20: Gazdasági figyelő. 20.35: Nemzetközi tv-hírek. 21.05: Gazdasági figyelő. 21.20: Tv_színház: Nyáron történt. Tv-játék. 22.30: Tv-híradó. BELGRAD, I. MŰSOR 16.40: Videooldalak. 16.15: Kaland. Adás gyermekeknek. 16.45: Kosárlabda: Bosna— Cvrena Zvezda. 17.00: Magyar nyelvű tv-napló. 17.10: Dvigrádtól Rovinjig. 17.40: Hírek. 17.45: Kaland. Adás gyermekeknek. 18.15: Tv-naptár. 18.45: Rendező néző. Könnyűzenei adás. 19.15: Rajzfilm. 19.21: Reklám. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-naplo. 19.55: Reklám. 20.00: Együtt. Belpolitikai adás. 20.45: Lottósorsolás. 20.55: Kés a fejben. Játékfilm. 22.35: Tv-napló. II. MŰSOR 18.15: Irodalom. 18.45: Tv-napló. 19.00: A világ titkai. Tudományos sorozat. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 20.00: Külföldi folklóregyüttesek. 20.50: Hőstettek ideje. Dokumentumadás. 21.25: Zágrábi körkép. 21.55: A mindennapok humanizmusa. MOZI Békési Bástya. 4-kor: Zsákutca. 6 és 8-kor: Kémek a lokálban. Békéscsabai Szabadság, de. i0 és este 8-kor: Jöttmentek. 4 és 6-kor: Adj király katonát! Békéscsabai Terv, fél 6-kor: Jegyzetfüzet titka, fél 8-kor: A szénbányász lánya. Gyulai Er. kel. fél 6-kor: Sztrogoff Mihály, fél 8-kor: Profi. Gyulai Petőfi, 3-kor: A szervezet, 5 és 7-kor: A nagy zsákmány. Orosházi Partizán, fél 4 és fél 6-kor: Az idő urai, fél 8-kor: Kalózok Jamaicában.