Békés Megyei Népújság, 1983. október (38. évfolyam, 232-257. szám)
1983-10-18 / 246. szám
1983. október 18., kedd Házak, hétköznapok ■ -ír A kerítést festi a két asz- szony. A fiatalabb, a háziasszony kívülről, a jószomszéd meg belülről keni a sötétbarna Xyladecort. Szép az új ház, ízléses a kerítés. A fiatalasszony, Klembucz Zoltánná maga tervezte-raj- zolta sablon segítségével a deszkalapokra a formát, az asztalos meg kivágta. Csendes ez a hétköznap délelőtt itt Pusztaföldváron, a Rákóczi utcában. Szinte ajándék már az őszi napsütés, ráadás a nyárból — vagy előleg egy hideg télre? Ki tudja, a fontos, hogy jó az idő, igyekszik is kihasználni a háziasszony, fürgén jár az ecset a kezében. — Oda föl is ilyet képzeltem, ha kitart a jó idő, meglesz az is az idén — mutat az ecset végével a tetőtéri szoba balkonjára. Sajátosan települt ez a falu: az Orosháza—csanád- apáca—medgyesegyházi útról nyíló Rákóczi út a falu főutcája, keresztülvisz az öregfalunak nevezett falurészen, aztán párszáz méteren át szántóföldön vezet, majd kétoldalt házsor következik — itt szinte minden ház új, és balról az első Klembuczéké —, s végül következik a másik település- rész, az Újfalu. A kettőt, öregfalut és Újfalut lassan összeköti az új házsor. — Van-e külön neve ennek a résznek? — Nincs, legalábbis nem tudok róla. Ez is Rákóczi út. 1975 körül osztották ki az első portákat, az első ház tán Maginyeczéké volt — fordít hátat a napnak a fiatalasszony, s hogy a szomszédasszonya, Nagy Sándor- né helyeslőén bólogat, sorolja tovább. — Aztán következett a Domokoséké, meg, ha jól emlékszem a Balogh Icáéké. Mi 1978 május elsején kezdtünk alapozni, és augusztus 20-án már beköltöztünk. — Ez aztán gyorsan ment! — Hát, elég gyorsan. Az úgy volt, hogy odébb — mutat Újfalu felé — egy régi kis házban laktunk, .miután összekerültünk. Onnan jártunk ide építkezni, aztán, ahogy haladtunk, a konyha félig itt volt, félig amott, és Fürgén jár az ecset persze az ebéd is. Na, a férjem ezt megunta, és azt mondta 20-án; máris költözünk! Akkor még ugyan sok minden hiányzott a készig, utána parkettáztunk, meg minden, de már tető volt a fejünk fölött. — Négy hónap alatt nem lehetett könnyű tető alá hozni! — Bizony, volt ereszd el a hajam, nem leányálom ám az építkezés! Az igazsághoz tartozik, hogy januártól kezdtük már vásárolni az anyagot. Volt úgy, hogy a férjem reggel elindult a kis Simson motorral, és estig ment az anyag után. Szerencsére olyan a munkája — az Orosházi Állami Gazdaságban, a szennyvíztelepen műszakvezető —, hogy 12 órát dolgozik, utána 24 szabad. A legtöbbet, tudom, a betonáruért kellett talpalni. — összeszámolták-e, mibe került a ház? — Ügy 550 ezerbe, de sok mindent magunk csináltunk, a segédmunkától a vízvezeték-szerelésig. Csak hát a gáz. öt éve beszélik, hogy bevezetik, de hogy ideér-e? A ház előtt, az út mentén meggyfacsemetét hajlít a szél. — A tanács adta — hárítja el az elismerést a fiatal- asszony — muszáj is volt, mert nagy zúgolódás támadt itt a kivágott nyárfák miatt. A sok új ház között szerényen húzódik meg egy vert falú, kis véggel-pa- rasztház. A ház előtt, kisszé- ken ül az idős pár, Bara- nyi Ferenc és a felesége. Biciklis kanyarodik a ház elé, zsákkal hóna alatt, mert hogy kukoricát venne. Beballagnak a házigazdával, megszedik a zsákot, 400 forintba számolja a gazda mázsáját — ennyiért adják most errefelé. Komótosan visszaereszkedik a kisszék- re, beszélgetünk. Mondom, sok új ház van errefelé, sok a fiatal. — Idős csak köll azért — tolja följebb az ellenzés sapkát —, itt éltük le az életünket... — Itt bizony — folytatja csöndes szóval a néni —, abba a tanyába születtem — Fotó: Gál Edit mutat jobbra, az idefehérlő kis tanyára. — Gyalog jártunk napszámba, de hajnalban ám, mert ha hét-nyolc órára értünk ki, már nem is köllöttünk. — Aztán lett egy kis juttatott föld — folytatja Feri bácsi —, bizony, akármerre dolgoztam, mindig magam mellé fordultam, nem volt könnyű megélni, két gyereket fölnevelni. „Itt éltük le az életünket” — Aztán kukorica van-e még? — Még a tavalyiból adtam, tudja, 22 és fél mázsa jár. — Az idén is? Merthogy aszály volt. — Annyi az. Ami jár, az jár. Különben 1952-ben volt ilyen esztendő, meg ’33-ban is, csak akkor nem tartott ilyen hosszasan a meleg. — Nyilván alaposan megsínylették? — Akkor nem volt ilyen igény — legyint —, ha lenn volt, ha fönt, jó volt. Most meg eddig vagyunk a jólétben — mutat a feje fölé —t de nem is ez a baj, inkább az, hogy a fiatalok egy része nem tudja, honnan indultunk, nem becsüli meg a jót... Pár házzal odébb, a túloldalon félkész épületből kopácsolás hallatszik. A házigazdát keresem. — Azt még mi se ismerjük — áll föl a térdét porolva a három kőműves közül a legidősebb, Tóth József. Mint kiderül, mindhárman a tsz építőbrigádjába tartoznak, ez itt, két másik házzal együtt szolgálati lakás lesz, a téeszé. — Aztán lakó kerül-e bele? Állítólag falura nemigen mennek a fiatalok... — Éppen hogy jönnek! Az idén is többen letelepedtek nálunk — támaszkodik az ajtókeretnek Tóth József. — Ugye, közel a város, meg minden. Látják, épül itt annyi új ház, van munka bőven, én is, hogy jövőre nyugdíjba megyek, míg bírok, dolgozok mellé. Az a jó, ha építkeznek az emberek, hát nem ? De igen ... Tóth Ibolya Megjelent a Lakásstatisztikai Évkönyv Megjelent a Lakásstatisztikai Évkönyv, amely a Központi Statisztikai Hivatal múlt évi felmérésének adatait tartalmazza a lakásépitésekröl és -megszűnésekről. Ismerteti a lakás- állomány legfontosabb mutatószámait pénzügyi forrás, műszaki jellemzők, szobaszám, a falazat minősége és a felszereltség szerint. Az országos adatokhoz hasonló bontásban adja közre az évkönyv a megyék és a városok, valamint az egyes települések és településcsoportok adatait. A kiadvány számot ad az épített és megszűnt üdülőkről is. A nemzetközi összehasonlítás lehetőségét az európai országok és az USA adatainak közlésével szolgálja. A statisztika szerint tavaly az országban 32 682 lakóépület épült, közülük 31517 földszintes és egyemeletes, 815 két- négyemeletes, 294 öt-tízemeletes, s mindössze 56 tizenegy, illetve annál több szintes. A 32 682 épületben 75 556 lakás létesült. A lakások átlagos alapterülete 70 négyzetméter, ez hét négyzetméterrel több, mint a tíz évvel korábbi átlag. Az egy-kétszobás lakások alapterülete nem növekedett, viszont a három- és annál több szobásaké a tíz évvel ezelőtti 87 négyzetméterről 96 négyzetméterre emelkedett. Meddig ér a takaró? Elindult a kovácsházi paplancsalád Nézem a mezőkovácsházi ÁFÉSZ Mozaik Áruházának a kirakatát. Kis- és nagypárna, paplan brokáttal és anélkül. Mellette a legfrissebb oklevél és jelvény. A Budapesti Nemzetközi Vásár idején e termékek elnyerték a Kiváló Áruk Fóruma emblémát. Csáti János, a szövetkezet elnöke bizakodó. Ugyanis ilyen gyorsan még nem sikerült egyetlen üzletet sem nyélbe ütni. A tárgyalások ez év januárjában, februárjában kezdődtek és ezekben a napokban már megkezdődött a gyártás. Igaz, a Külkereskedelmi Minisztérium, a SZÖVOSZ rengeteget segített, a szükséges deviza felvételét egy hét alatt engedélyezték. Mi tagadás,. sokszor szóvá teszik, hogy a kovácsháziak túlságosan is az ipari termelést és a felvásárlást-erőltetik. Pedig üzletpolitikájuk előtérbe helyezi az alapellátást. Vak lenne, aki nem venné észre: minél jobb e két ágazat munkája, annál több jut a kiskereskedelem fejlesztésére. A mostani paplanüzlet egy év múlva 50 millió forinttal növeli a bevételt, amely nemcsak a szövetkezetnek, hanem a népgazdaságnak is hasznos. Ügy is feltehetjük a kérdést: szabad-e ilyen lehetőséget kihagyni? Eddig Magyarországon toll felvásárlásával, feldolgozásával csupán két cég foglalkozott. A kecskeméti baromfifeldolgozó és a mezőkovácsházi ÁFÉSZ. Az utóbbi szövetkezet en-_ nek 20—22 százalékát exportálta, amely évente mintegy 700 tonna tollat jelentett. De más a nyers és a félig feldolgozott toílat eladni, vagy a készterméket nyugaton értékesíteni. Ennek a feltételei azonban sokáig nem voltak meg Kovácsházán. Toll, épület, ember volt ugyan, a I technológia, a speciális gépek viszont hiányoztak. Tehát megfelelő partnert kellett keresni. Nálunk azAR- TEX Külkereskedelmi Vállalat készségesnek bizonyult, az NSZK-ban pedig az egyik frankfurti cég vállalkozott az együttműködésre. Az új gépek vásárlására 10 millió forintot költöttek, amelyek mosnak, fertőtlenítenek, por- talanítanak és osztályoznak. Mindez megfelel az NSZK szabványoknak. A régi telepen és annak szomszédságában megkezdték az épületek átalakítását, beszerezték az NDK és az NSZK varrógépeket. Október elejére megérkeztek a német szakemberek, akik elindítják a termelést, betanítják a magyar munkásokat. Így e hónap végén és november elején már meg is érkeznek az első paplanok az NSZK-ba, hiszen ebben az évben legalább 5 ezer ilyen terméket kell leszállíNSZK-beli szakemberek tanítják a magyar munkásnőket taniuk. Jövőre 25—30 ezer paplan eladására van szerződésük, és megkezdik a hálózsákok, a dzsekik gyártását is. A frankfurti cég egész Nyugat-Európában egyedül forgalmazza a kovácsházi paplancsaládot. Ez, ha minden jól megy, 13 millió dollár bevételt jelent 1984-ben a szövetkezetnek. A kilátások kedvezőek. Úgy látszik, a takaró messzire elér, mert érdeklődnek a paplanok után az Amerikai Egyesült Államokból és Japánból is. És mi lesz Magyarországgal? Az elnök már várta a kérdést, amelyre biztató választ adott. A paplancsaládot hazánkban is új termékként hozzák forgalomba. Az őszi BNV-n sikeresen mutatkoztak be, nagy az érdeklődés. Annak ellenére, hogy nem olcsó cikkekről van szó. A paplanok fogyasztói ára például 1500—4800 forintig terjed. Ez függ a pehely minőségétől, a toll súlyától, az anyagtól. Újdonság, hogy megszervezik a csomagküldő szolgálatot. Az ország bármely részébe küldenek színmintát, árjegyzéket, amelyek alapján postán, utánvéttel feladják a megrendelt árut. A fogyasztó sem károsodik emiatt, hiszen a nagykereskedelmi árrést megspórolhatja, a paplan vagy a párna ugyanannyiba kerül, mintha az üzletben vásárolta volna. A tervek szerint évente 5-6 ezer paplant szeretnének így értékesíteni. (seres) Megszervezték a csomagküldő szolgálatot Fotó: Veress Erzsi r—Nincs más vágyam, mint bedugni végre sötét hálószobámban azt az édes-kedves, ici-pici, ám egyelőre nem tudom hol fellelhető földelt villásdugót, mellyel 10 nappal ezelőtt vásárolt olvasólámpámat beiktathatnám az áramkörbe. Vettem ugyanis egy olvasólámpát a Képcsarnok Vállalat békéscsabai üzletében. Ám, mikor elhelyeztem rendeltetési helyén, az áramkörbe iktatás minden makacs kísérlete kísérlet maradt csupán. Mivel az új lakótelepi lakásokat olyan konnektorokkal szerelik fel, melyek csak földelt villásdugó behatolási Í kísérleteire nyílnak meg barátságosan, e földeletlen, körkeresztmetszetű dugó számára nincs esély. Az emberek különböző okok folytán kapják fel a vizet. Számomra saját figyelmetlenségem a legdühítőbb, mert jól tudom, a zsűritől, amely értékelte és elfogadta a terméket, nem várható el, hogy tudja, milyen is egy konnektor manapság. Az alkotó pedig művész, mit tud ő afféle földhöz ragadt dolgokról, mikor lámpát készít, hogy áram vagy dugalj. Én viszont, közönséges, mezei ember, köteles vagyqjt felfigyelni az esztétikum mögött leselkedő funkcionális csapdákra. S ha áthintáznak, úgy kell nekem. De dühöm fő oka az, hogy már jártam így. Amikor hűtőszekrényt vásároltam. Persze magyar ember magyar hazában nem esik kétségbe, még ha külorszá- gi hűtőt vesz is. Irány a bolt, és hoz egy magyar hosszabbítót. Hoztam, és az se volt jó. Na, ekkor következett az a hajsza a földelt yillásdugó után, amire emlékezhettem volna, ugyanis eredménytelen maradt. Még szerencse, hogy ebben az elidegenedett világban egy jó szomszéd segített. S én ebből nem okultam. Körbejártam hát most is az üzleteket, magam megnyugtatására, és jól feldühítettem magam. Mert felfigyeltem, menynyi termék készül olyan villásdugóvaT, amely működésképtelen volna az új lakásokban. Mit jelent ez? Valami rejtett adózási formát? Van ötven vagon használhatatlan dugónk? Sebaj! Drótvégére vele! Majd vesz a vásárló egy újat, egy földéltet. Hiszen az a biztonságos. Hogy nem lehet kapni? Nem probléma. Megszorult ember feltalálja magát. Csupasz drótvéget is be lehet tuszkolni azokba a kis lyukakba. A lámpa ég, a csupaszoló pihen. Csak nehogy örökre. Mert az áram — jaj! — rajtam átrohan...- + + -