Békés Megyei Népújság, 1983. szeptember (38. évfolyam, 206-231. szám)
1983-09-02 / 207. szám
BÉKÉS MEGYEI Világ proletárjai, egyesüljetek! NÉPÚJSÁG fl MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA 1983. SZEPTEMBER 2., PÉNTEK Ára: 1,40 forint XXXVIII. ÉVFOLYAM, 207. SZÁM ülést tartott a Minisztertanács Szolidaritási nagygyűlés a Gorkij művelődési központban Dr. Keczer András köszönti a társulatot J B 30. Évad nyitányán Társulati ülés a Jókai Színházban A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: A Minisztertanács csütörtöki ülésén elfogadta a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság jelentését az alsófokú tanintézetek helyzetéről, az általános iskolás gyermekek étkeztetéséről és egészségügyi ellátásáról. Megállapította, hogy a VI. ötéves terv eltelt időszakában az általános iskolai oktató-nevelő munka feltételeinek javítását célzó társadalmi-gazdasági program végrehajtásában — a gazdasági nehézségek ellenére — jelentős eredmények születtek. A kormány köszönetét fejezte ki a pedagógusoknak, akik a sokszor nehéz körülmények ellenére is lehetővé tették, hogy az oktatás, a nevelés és a gyermekellátás A Fogyasztási Szövetkezetek Békés megyei Szövetségének ÁFÉSZ-választmánya augusztus 31-én, szerdán tartotta ülését a körösladá- nyi vadászházban. Paulik János, a választmány elnöke köszöntötte a résztvevőket és a meghívott vendégeket, majd Bagi Sándor, az ÁFÉSZ-titkárság vezetője az ÁFÉSZ-ek első félévi gazdasági és mozgalmi tevékenységét értékelte, majd az új üzemelési, vállalkozási és elszámolási formák tapasztalatairól beszélt. Bagi Sándor többek között kiemelte: Az első fél év gazdasági eredményei kedvezőek voltak. Az áruforgalom fejlődése nem érte el az elmúlt évit, de a munka hatékonysága javult. A szövetkezetek kétharmadának nőtt a nyeresége. Sajnos, nagy a szóródás a szövetkezetek között, mert néhány szövetkezet gazdasági mutatói rosszak, öt-hat szövetkezet pénzügyi problémákkal is küzd. Az év hátralevő részének feladatait az színvonala ne essen vissza, sőt egyes területeken javuljon. A központi és a tanácsi szervek kiemelten foglalkoztak az általános iskolai oktató-nevelő munka feltételeinek javításával. Továbbra is a tantermek számának növelésére, valamint a gyermek- egészségügyi ellátás fejlesztésére kell az erőket összpontosítani. A Minisztertanács kötelezte az illetékes minisztériumokat, országos főhatóságokat és tanácsokat, hogy az általános iskolai oktató-nevelő munka javítására a helyi adottságok figyelembevételével, összehangolt együttműködéssel és a társadalmi összefogás szervezésével tegyenek meg mindent a program következetes végrehajtásáért. első fél év tapasztalatai alapján kell meghatározni. Fokozott figyelmet kell fordítani a háztáji gazdaságok táp- és takarmányellátására. Az építőanyag-kereslethez is jobban kell igazodni. Napjainkban még nagy az eltérés a szerelvények, a fűtőberendezések és a faanyagok választéka és a vevők igénye között. Az új üzemelési formákról az előadó elmondta, hogy beváltották a hozzájuk fűzött reményeket. Ez megfigyelhető a kiszolgálás színvonalának javításában, és abban, hogy az üzletek nyitva tartási rendje is jobban igazodik a lakosság igényeihez. Az sem mellékes, hogy az új üzemelési formák hozzák a kalkulált gazdasági eredményeket. A belkereskedelmi miniszter két irányelvet adott ki, amelyek meghatározzák a szerződéses üzletek ellenőrzésének rendjét. Eszerint kell ellenőrizni a szövetkezeteknek is. Az antifasiszta világnap alkalmából, az őszi szolidaritási akciósorozat nyitányaként nagyszabású békenagygyűlést tartottak tegnap a Danuvia Gorkij művelődési központban. A széksorokban fővárosi dolgozók százai foglaltak helyet, akik részvételükkel is megerősítették a béke ügye iránti elkötelezettségüket. A megjelenteket Juhász Gábor, a Danuvia MSZMP-bizottsá- gának titkára köszöntötte, majd Varga Sabján László, a KISZ Központi Bizottságának titkára mondott ünnepi beszédet. Varga Sabján László be- veztőjében emlékeztetett rá: negyvennégy éve robbant ki az emberiség legpusztítóbb, legborzalmasabb katasztrófája, a második világháború, amely mérhetetlen szenvedést zúdított a népekre, mintegy 50 millió ember életét követelte a fasizmus. Ülést tartott tegnap, szeptember 1-én az Építők Szak- szervezetének Békés megyei bizottsága Békéscsabán, az SZMT székházában. A tanácskozás első napirendi pontjában Vasas Pál, a megyei bizottság szervezési és káder-munkabizottságának vezetője Hogyan tudták betölteni szerepüket az új szervezeti felépítésben a szakszervezeti főbizalmiak című előterjesztésében ismertette az eddigi tapasztalatokat. Az előadást követő vitában a testület megállapította, hogy a műhelybizottságok szerepét a szakszervezeti főbizalmiak nem tudták átvenni. Ez leggyakrabban abban nyilvánult, illetve nyilvánul meg, hogy a Az előadó elmondta, hogy hazánk támogatja azokat a javaslatokat, amelyeket a Szovjetunió hivatalosan is ismertetett az európai hatósugarú rakéták számának csökkentéséről és megsemmisítéséről. Ezek a szovjet kezdeményezések bizonyítják a Szovjetunió és a szocialista országok rugalmasságát, megegyezési készségét, azt, hogy a lehetőségek legvégső határáig hajlandó elmenni a tisztességes megállapodás érdekében. — A békemozgalom — keleten és nyugaton egyaránt — hatalmas erő, olyan erő, amely képes lefogni az ag- resszorok kezét, és a kormányok politikáját a béke irányába befolyásolni — mondotta befejezésül Varga Sabján László. A szolidaritási békenagygyűlés az Intemacionálé hangjaival ért véget. főbizalmi nem tudta a taggyűlést olyan .színvonalon megtartani, mint azt korábban a műhelybizottságok tették. Ráadásul a szakszervezeti főbizalmiaknak nincs megfelelő jogkörük sem. Egy bizalmi nagyobb jogkörrel rendelkezik, mint egy főbizalmi. A második napirendi pontban Baukó Mátyás, a Délalföldi Tégla- és Cserépipari Vállalat igazgatója ismertette a nehéz fizikai munka könnyítésére tett intézkedéseket és a béren kívüli juttatások helyzetét a vállalatnál. Ezt követően Kneifel Antal, a megyebizottság titkára a két ülés közötti munkáról tartott ismertetőt. Gyepgazdálkodási konferencia Hazánkban 1,3 millió hektár művelhető gyepterület Van, amelynek mintegy felén — megfelelő gazdálkodással — jelentős mértékben növelni lehetne a fű-, illetve szénahozamot. Ennek megvalósításához kíván segítséget nyújtani az a nemzetközi tudományos gyepgazdálkodási konferencia, amelyet szeptember 5-től 9- ig tartanak Debrecenben — közölték csütörtökön a sajtó képviselőivel a MTESZ budapesti székházában. A tanácskozáson, amelyre több mint kétszáz résztvevőt, köztük 17 országból mintegy 60 szakembert várnak, négy szekcióban folyik majd a munka, áttekintve az ökológia, a termesztés, a hasznosítás és a műszaki-gazdasági témák legfontosabb kérdéseit, továbbá szakmai bemutatókat is tartanak majd. Tegnap délelőtt 11 órakor dr. Keczer András igazgató köszöntötte a Jókai Színház társulatát és a vendégeket — közöttük Várai Mihálynét, a megyei pártbizottság osztály- vezetőjét, Vámos Lászlót, a megyei tanács művelődés- ügyi osztályának vezetőjét, Szeljak Györgyöt, az SZMT titkárát — a színház 30. évadját nyitó társulati ülésen. Beszélt az alig több mint két hónappal ezelőtt befejeződött 1982 83-as színi évad sikereiről, gondjairól, hangsúlyozva, hogy a színház a vállalt úton kíván tovább haladni, melynek legfőbb célja, hogy megfelelően magas színvonalon szolgálják a társadalom érdekeit, a magyar színjátszást és a közönséget. Kitért a művészek nyári elfoglaltságaira, többek között a Gyulai Várszínházban végzett művészi munkára, és a csillebérci úttörőtábor művészeti szaktáborának tevékenységére, melyben a békéscsabai színház vezetői, rendezői és színművészei sikeresen közreműködtek. A továbbiakban ismertette az új évad feladatait, bejelentve, hogy október 7-én Németh László Sámson című drámájának ősbemutatójával nyit a színház, október 13- án Illyés Gyula Szélkötő ka- lamona című mesejátékának előadásával kezdődnek a gyermekszínházi bemutatók. Huszka Jenő Mária főhadnagy című nagyoperettjének premierje október 21-én, míg Székely János Irgalmas hazugság című színművének klubszínházi bemutatója ok- „ tóber 28-án lesz. Az október 7-i évadkezdést úgynevezett „előévad” vezeti be, szeptember 27-én a Cyrano, 28- án A kaktusz virága, október 1-én a Szegedi Nemzeti Színház vendégjátékában a Bál a Savoyban című nagyoperett kerül színre. Dr. Keczer András igazgató ezután bemutatta a társulat új tagjait: Schmidt Zoltán rendezőt, Pálfy Margit színművészt, Mészáros Mihály színművészt, Németh Zoltán díszlet- és jelmeztervezőt és Pleskonits András közművelődési titkárt. Az igazgató szavai után Rencz Antal, a színház főrendezője beszélt az új évad művészi elképzeléseiről, színházművészetünk és a kritikai élet több, jellemző kérdéséről. '„Az élő színház mik- rocsodáit kell létrehoznunk és megélnünk — mondotta — az igényesség belső kényszer kell hogy legyen a színház minden tagjában.” A párt-, állami és társadalmi szervek nevében Vámos László, a megyei tanács művelődésügyi osztályának vezetője kívánt a Jókai Színház tagjainak sikerekben gazdag új évadot. (s—n) L. S. Vietnam nemzeti ünnepe Független népi állama létrejöttének 38. évfordulójára emlékezik ma a baráti Vietnam. 1945. szeptember 2-án Hanoi ünneplő, újjongó tömegei előtt Ho Si Minh, a forradalom vezére bejelentette: „Vietnamnak joga van a szabadsághoz és a függetlenséghez, s valóban szabad és független is lett”. Nem messze a francia főkormányzó rezidenciájától, a híres Ba Donh téren ezekkel a szavakkal kiáltották ki a Vietnami Demokratikus Köztársaságot. A győzelem vérben született, s akkor még senki nem sejtette, milyen hatalmas, emberfeletti áldozatra lesz szükség a függetlenségi nyilatkozat maradéktalan érvényesítéséhez. Több évtizedes kegyetlen háborúban előbb a francia gyarmatosítók ellen, majd a helyükre lépő amerikai imperializmus ellen állt helyt a vietnami nép. 1975 tavasza hozta el a végső győzelmet, a kettéosztott ország szocialista alapokon való újraegyesítését. E sokat szenvedett nép akkor abban bízott, nyugalomban láthat majd hozzá szétrombolt hazája újjáépítéséhez. Nem így lett. A kínai politika hegemonista fordulata, a kambodzsai események ismét háborús kitérőre kényszerítették Hanoit, s az országépítés nyugodt külső feltételei azóta sem biztosítottak. Vietnamnak ilyen bonyolult körülmények között, a se nem béke, se nem háború állapotában kell valóra váltania nemzedékek vágyát, a virágzó haza megteremtését. A háborús évek beidegződéseit levetkezve eredményes békegazdálkodást kell folytatniuk. Az önmagukkal szemben kérlelhetetlenül kritikus vietnamiak nem titkolják, milyen hallatlan nehézségekkel birkóznak. Az élelmiszer- ellátás biztosítása, az életszínvonal lassú, fokozatos emelése, a kül- és belgazdasági egyensúly megteremtése a gazdaságirányítás egész rendszerének megújítását követeli meg. Az országépítés eseménytelennek tetsző hétköznapjai éppoly nehéz történelmi vállalkozást jelentenek, mint a függetlenségi háború. Vietnam azt is megvívta sikerrel, ezt is megvívja majd. Nagy nemzeti ünnepén ehhez kívánunk erőt és kitartást a baráti ország népének. Rendezők, színészek, műszaki dolgozók Fotó: Fazekas László Eredményesebben dolgoznak a fogyasztási szövetkezetek Tanácskozott az építők szakszervezetének megyei bizottsága